Kezdőlap

Perényi Imre (?? , 1519. febr. 5.): nádor (1504 – 1519). Apja ~ István, első felesége Báthori Magdolna, tőle született fiai a Mohácsnál elesett ~ Ferenc váradi püspök és az 1526 után nagy szerepet játszott ~ Péter. Második felesége Kanizsai Dorottya. Az apjától 1471-ben elkobozott birtokokat még I. Mátyás neki adta. 1498-tól II. Ulászló főasztalnokmestere; 1504-ben Szatmáry György kancellár segítségével nádor lett. Az ún. udvari párt egyik vezetője, az 1505-ös ogy.-en ellenezte az idegen uralkodók választását eltiltó határozatot (később kénytelenségből aláírta). 1509-ti-ben a király távollétében teljhatalmú kormányzó, 1512 – 13-ban Beriszló Péterrel rövid ideig horvát báni címet is viselt; 1513-ban Szapolyai Jánossal országos főkapitánnyá választották. 1515-ben jelentős szerepet játszott az Ulászló és Miksa császár között a Habsburgok örökösödését biztosítani kívánó egyezség létrejöttében, ezért az előbbitől birtokadományokat, az utóbbitól 1517-ben birodalmi hercegi címet kapott. Egyike azoknak, akik az 1518-as ogy.-i határozatnak megfelelően a kezükre jutott kir. birtokokat – ellenszolgáltatás fejében – visszaadták. – Irod. Fogel József: II. Ulászló udvartartása (Bp., 1913); Fogel József: II. Lajos udvartartása (Bp., 1917).