Kezdőlap

Perényi Sándor (Bp., 1911. jan. 18.Bp., 1987. febr. 22.): gordonkaművész, zenekarvezető. Zenei tanulmányait a jogi tanulmányok mellett végezte a bp.-i Zeneműv. Főisk.-n 1931-ben a gordonka szakon Schiffer Adolf tanítványaként. Sokoldalúságát megmutatta a harmincas évek szalonzenekaraiban, az Ilniczky-zenekarban, de maga is vezetett ilyen – korában divatos – zenekarokat. Gordonkásként játszott a Városi (később Erkel) Színház zenekarában, több hangszeren is játszott a filmgyárban és hanglemezfelvételeken. Tagja volt a Bp.-i Hangversenyzenekarnak: 1946-48-ban a Zeneművészek Szakszervezetének vezetője volt. 1948-tól különböző színházakban játszott, később a bp.-i MÁV Szimfonikusok gordonkása, innen ment nyugdíjba 1976-ban. Tizenhat éven keresztül dolgozott nyári szezonban 12 tagú szalonzenekarával az NSZK különböző városaiban. Lindauban tíz évig dolgozott, a város díszpolgárává avatták. Kisegyüttesével gyakran szerepelt a környező országokban: Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában. – Irod. Elhunyt P. S. (Szórakoztató Zenészek, 1987. 2. sz.).