Kezdőlap

Rados Kornél (Pozsonynádasd, 1901. febr. 25.Bp., 1985. máj. 27.): mérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudományok kandidátusa (1959). A bp.-i József Nádor Műszaki Egy. Mérnöki Karán 1926-ban szerzett oklevelet. Fiatal mérnökként magántervező irodákban dolgozott, ahol a tervezési, földmérési feladatok mellett kivitelezési gyakorlatot is szerzett. 1932-ben magas- és mélyépítési szerkezetek statikájával foglalkozó tervezőirodát nyitott Bp.-en. 1944-ig több mint 80 különféle ipari, köz- és lakóépület tartószerkezeteinek tervei mellett a nyergesújfalui vasbeton híd, az újpest-káposztásmegyeri átemelő telep mérnöki feladatait oldották meg. 1944. okt.-ben munkaszolgálatos, majd deporálták, 1945. nov.-ben tért haza. 1945-1948 között a Fővárosi Építési és Városrendezési Osztály műszaki főtanácsosa, majd vezető tanácsnoka. 1948-1950 között az Építéstudományi Intézet vezetője. 1950. szept.-étől az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egy. Építészmérnöki Karán egy.-i tanár. Megszervezte az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszéket, melynek 1971-ig, nyugállományba vonulásáig vezetője. 1952-1954 és 1957-1960 között a Bp.-i Műszaki Egy. rektora. A Magy. Építőművészek Szövetségének, az Urbanisztikai Társaságnak, az Építőipari Tudományos Egyesületnek alapító tagja, az utóbbinak 1949-1969 között alelnöke, majd elnöke. Az ipari építészet egészét felöleli az Ipartelepek építészete c. ötkötetes munkája. Mérnöki munkái közül megemlítendők a Goldberg gyár telepein végzett rekonstrukciók és ott épített új épületek, a Magy. Divatcsarnok Bp.-en, csónakház Békásmegyeren (193), hűtőház Kiskunhalason (1934-35), Bp.-en a Hydroxigéngyár (1935-40), az Újpest, Megyeri úti polgári iskola (1938), a zagyvapálfalvi üveggyár, a záhonyi mozdonyszín (1946). Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, az Alpár Ignác-érem arany fokozata (1959, 1968), az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetések tulajdonosa volt. – F. m. Ipari épületek tervezése (Bp., 1953); Ipartelepek építészete 1-5. (Bp., 1956-1979).– Irod. Dr. R. K. 1901-1985 (Jövő Mérnöke, 1985. aug. 30.).