Kezdőlap

Simonkay Bertalan, Schmotzer (Beregdaróc, 1891. jún. 2.Bp., 1979. aug. 15.): állategészségügyi főtanácsos. Állatorvosi tanulmányait Bp.-en végezte. Diplomájának megszerzése (1912) után az Anatómiai Intézetben dolgozva készítette el doktori disszertációját, felavatására azonban az I. világháború miatt csak 1917-ben került sor. A háborúban teljesített katonai szolgálat után leszerelve a világhírű Marek professzor belgyógyászati klinikájának tanársegédje lett, majd 1921-ben áll. szolgálatba lépett. M. kir. állategészségügyi tanácsosként (1937), majd főtanácsosként (1941) az orsz. keleti részének kerületi m. kir. állategészségügyi felügyelője lett. Ez idő alatt különösen a fertőző állatbetegségek elleni küzdelemben ért el jelentős eredményeket. A II. világháború után az elsők között kapcsolódott be az ország széthullott állategészségügyi szervezetének újjáépítésébe. Különösen a mesterséges megtermékenyítés hazai bevezetése és megszervezése terén szerzett érdemeket. Tanulmányozta Dánia, Hollandia és Svédo. állategészségügyi viszonyait, és saját költségén vásárolta meg a mesterséges termékenyítéshez szükséges felszerelési tárgyakat. Előbb a Földművelésügyi Min. állattenyésztési osztályának keretei között végzett szervező munkát, majd a Bp.-en felállított Mesterséges Termékenyítő Állomás első ig.-jaként (1950-53). Ig.-i székétől megválva széles körű szaktudását az állategészségügyi technikum, ill. felsőfokú állategészségügyi szakisk. tanáraként gyümölcsöztette; 54 évi szolgálat után vonult nyugalomba. Jelentős tudományos munkásságot is kifejtett. A gyógyító-megelőző állatorvoslás körébe vágó megfigyeléseiről, tapasztalatairól, sőt kísérletes vizsgálatairól a szaklapokban közzétett számos értékes tanulmánya tanúskodik. – Irod. Nekr. (Magy. Állatorvosok L., 1980. 2. sz.).