Kezdőlap

Sinka István (Nagyszalonta, 1897. szept. 24.Bp., 1969. jún. 17.): költő, író. Bihari ridegpásztor családban született, maga is bojtár, majd juhász Nagyszalonta környékén. 1919-ben házasságot köt Pap Piroskával. 1920-ban Vésztőn telepedett le. A Magyar Falu c. „fajvédő” újság pályázatára küldte be első verseit. A lapban és irodalmi mellékletében, a Virágoskertben rendszeresen jelentek meg írásai. Féja Géza 1932. májusban Bajcsy-Zsilinszky Endre Szabadság c. lapjában közölte verseit. A szeghalmi gimnázium vállalta első kötetének kiadását (Himnuszok Kelet kapujában, 1934). Himnuszokban, szabadversekben fejezte ki a keleti „őserő” kultuszát és a táltosi küldetést. Fellépése a jobboldali mozgalmak parasztmítoszával találkozott, de vonzódott a népi írók szociális törekvéseihez is. Veres Péterrel, Szabó Pállal és Barsi Dénessel kötött barátságot. 1935-ben Barsi és Szabó társaságában alapította meg Komádiban a Kelet Népe c. folyóiratot. Versei a Szabadságban, a Komádi és Vidéke c. lapban, a szlovákiai Magyar Írásban, majd a Válaszban, a Hídban, a Szabad Szóban, a Magyar Életben és a Magyar Útban jelentek meg. Pásztorének (Tornalja, 1935) c. szabadverses költői elbeszélésében a ridegpásztorok életét mutatta be. 1936-ban Bp.-re költözött. Munkát nem talált, nyomorgott, betegen kórházba került. Felesége halála után Péczeli Katalinnal köt házasságot (1937). 1939-ben Püski Sándor, a „Magyar Élet” kiadója jelentette meg Vád c. verseskötetét. Verseiben a szegényparasztság követeléseinek adott hangot. Szenvedései és politikai csalódásai: a népi írómozgalom bomlása, a társadalmi reformok elmaradása reménytelenségbe taszították. A népi pusztulás látomását az alföldi vallási szekták tanításai nyomán alakította ki. Tragikus szemléletét a faji romantika és mitológia hatása egészítette ki. A nacionalista eszmék térhódítása idején hangot adott a fajgyűlöletnek (Denevérek honfoglalása Bp., 1941). A parasztmítosz és a faji ideológia terhelte meg szociografikus anyagot is mozgató önéletírását is (Fekete bojtár vallomásai Bp., 1942–1944). A német fasizmustól és a nyilasoktól azonban elhatárolta magát. Tapasztalatait, a pásztorkodás és a bihari falusi élet emlékét dolgozta fel Fütyöri és a hét vadász (Bp., 1941) és Harmincnyolc vadalma (Bp., 1941) c. elbeszélésköteteiben, valamint Kadocsa merre vagy? (Bp., 1944) c. regényében. Költészete balladáiban teljesedett ki igazán. Balladáskönyv (Bp., 1943) és Hontalanok útján (Bp., 1943) c. köteteiben régi mágikus szertartások, népi hiedelmek és szokások motívumait használta fel a szegényparasztság nyomorúságának bemutatásában. 1945 után szembehelyezkedett a szocialista átalakulással, és hosszú időre kívül rekedt az irodalmi életen. Kései szerelmes verseinek Szén Magda, harmadik felesége az ihletője, aki betegségében mellette volt. 1961-ben Eltűnik a hóri domb c. elbeszéléskötetével jelentkezett újra. – M. Végy karodra, idő (versek, Bp., 1964); Mesterek utcája (versek, Bp., 1967); Szigetek könyve (versek Bp., 1972); Válogatott versei (válogatta, szerk. és bev. Kormos István, Bp., 1977). – Irod. Erdei Ferenc: A parasztság költője (Kelet Népe, 1940); Veres Péter: S. I. (Ember és Írás, 1941); Csák Gyula: Az Élet és Irodalom látogatóban S. I.-nál (Élet és Irod., 1967. 40. sz.); Pomogáts Béla: S. I. és a ballada (Kortárs, 1967. 12. sz.); Varga Rózsa: Mágia, népi mítosz és szürrealisztikus formák S. I. költészetében (Irod. tört. Közl., 1969); Fábián Gyula: Búcsú a Fekete Bojtártól (Kortárs, 1969. 8. sz.); Féja Géza: A S.-kérdés (Törzsek, hajtások, Bp., 1978); Görömbei András: S. I. (Bp., 1977); Bende Monika: S. I. életrajza (Válogatott versei, Bp., 1977); Tornai József: Ezer legény idő nélkül. S. I. költészetéről (Kortárs, 1978. 2. sz.). – Szi. Takáts Imre: Hej, Sinka (vers, Új Írás, 1967. 10. sz.); Bede Anna: Ének S. I.-ról (vers, Kortárs, 1969. 8. sz.); Ágh István: Költőzködő (vers, Napjaink, 1970. 1. sz.); Gulyás Pál: S. I.-hoz (vers, Válogatott versei, Bp., 1971); Csukás István: S. I. lábnyomát fürkészve (vers, A fölidézett toronyszoba; Bp., 1977); Káldi János: Tátikacsokor S. I. sírjára (vers, Életünk, 1977. 5. sz.); Simai Mihály: A fekete bojtár tüzénél (vers, Alföld, 1977. 9. sz.); Kiss Benedek: S. zsákja (vers, Tiszatáj, 1973. 6. sz.); Simonyi Imre: A vesztesek királya (vers, Élet és Irod., 1979. 14. sz.).