Kezdőlap

Szerémi Borbála (Jászkisér, 1896. febr. 9.Bp., 1984. jan. 28.): szabómunkás, párttörténész. 1919-ben kapcsolódott be a szakszervezeti munkába. A Tanácsköztársaság bukása után a munkásművelődési mozgalomban dolgozott. 1927-től a KMP tagja, szakszervezeti munkát végzett és a munkáseszperantó mozgalomban tevékenykedett. 1933-ban Amszterdamban részt vett a magyar delegáció vezetőjeként az I. Európai Fasisztaellenes Kongresszuson. 1934-ben letartóztatták. Két évig volt börtönben. Kiszabadulása után a Vörös Segélynél dolgozott. 1945 után az MNDSZ-ben (Magy. Nők Demokratikus Szövetsége) egyik vezetője, 1948-tól a Munkásmozgalmi Intézetben tudományos munkatárs. Itt, ill. ennek jogutódjánál, a Párttörténeti Intézetben dolgozott nyugdíjazásáig, emellett a Magyar Eszperantó Szövetségnél is tevékenykedett.