Kezdőlap

Szilárd Károly (Győr, 1901. szept. 26.Bp., 1980. ápr. 5.): matematikus, a matematikai tudományok kandidátusa (1960). Elemi és középiskolai tanulmányait Győrben végezte. 1919 okt.-ében Németországba utazott, és a jénai és a göttingeni egy.-en tanult matematikát és fizikát. 1925-ben végzett Göttingenben, doktori diplomával. 1925-1932 között Berlinben dolgozott hol mérnökként, hol matematikusként különböző üzemekben és természettudományi kutatóintézetekben. 1932-33-ban munkanélküli, segélyét a magántanítványoktól befolyt tandíjakból egészítette ki. 1925-1933 között tagja volt a Német Kommunista Pártnak. 1933-ban a Szovjetunióba emigrált. 1933-1956 között különböző ipari üzemekben, kutatóintézetben dolgozott mérnökként, alkalmazott matematikusként. Ez idő alatt a „sztálini értelmiségi munkatábort” is megjárta. 1953-ban egy munkáért Sztálin-díjat kapott. 1956-1960 között a Referativnüj Zsurnal Matematika c. lap segédszerk.-je volt. 1960-ban egy félévet a moszkvai energetikai intézetben tanított matematikát. 1960-ban hazatért, és az MTA Matematikai Kutatóintézet Differenciálegyenletek Osztályára került, az osztály vezetője 1970-ig, nyugdíjba meneteléig. Haláláig az intézet nyugállományú tudományos tanácsadójaként dolgozott. Kutatási területe a klasszikus matematikai analízishez sorolható.