Kezdőlap

Teleki Sándor, gróf (Kolozsvár, 1821. jan. 27.Nagybánya, 1892. ápr. 18.): honvéd ezredes, emlékíró. Isk.-it Erdélyben végezte. 1835-ben Táncsics Mihály volt a nevelője. Ügyvédi vizsgái után Németo -ban tett tanulmányutat. Németo.-ból 1841-ben Spanyolo.-ba ment, ahol belekeveredett a karlista harcokba. Innen Németo -ba tért vissza, majd Liszt Ferenccel beutazta – Itáliát. Itthon Petőfi barátja, híve; a költő ~ koltói kastélyában töltötte Szendrey Júliával mézesheteit. 1848-ban Kővárvidék főkapitánya, közhonvéd a délvidéki harcokban. Utóbb Kossuth Erdélybe küldte és Bem mellett mint őrnagy, majd ezredes több csatában részt vett. A bukás után az aradi várbörtönből Belgrádba, majd Konstantinápolyba menekült. Az önkényuralmi rendszer in effigie felakasztatta. Köztársasági érzelmei miatt Párizsból III. Napóleon Jersey, majd Guernsey szigetére száműzte, ahol Victor Hugo társaságában élt. 1859-ben részt vett az olasz háborúval kapcsolatos m. próbálkozásban, utána Garibaldi alatt Szicíliában, Nápolynál tüntette ki magát. A kiegyezés után hazatérve, visszakapott birtokán élt, sok kisebb-nagyobb emlékezést tett közzé. A Történelmi Társulat alapító tagja volt. – F. m. Természet után (elb., Bp., 1884); Teleki Sándor Emlékezései (Sajtó alá rendezte Görög Lívia, életrajzi bevezetéssel, Bp., 1958). – Irod. Nemes Lipót: Gr. T. S. a népoktatási reformok, a szociálpedagógia, a népművelés úttörő harcosa (Bp., 1934); Lukácsy Sándor: Két emlékíró (Irod. tört. Közl. 1962). – Szi. Gyalui Farkas: Gr. T. S. kalandos élete (ifjúsági r., Bp., 1939); Baumgarten Sándor: A szabadság kóbor lovagja (r., Bp., 1948).