Kezdőlap

Vaszkó Mihály (Endrőd, 1920. júl. 4.Bp., 1970. okt. 6.): pszichológus, tanár, pedagógiai szakíró. 1939-ben a jászberényi Állami Tanítóképzőben nyert tanítói képesítést. Ezután a szegedi tudományegy. filozófia–pedagógia–pszichológia szakán tanult. 1939–1949 között tanító, majd általános iskolai nevelő Endrődön, Perlakon, Gyomán. A Nemzeti Parasztpárt tagjaként bekapcsolódott a politikai életbe, s közreműködött az iskolák államosításában. Az Orsz. Neveléstudományi Intézet tudományos munkatársa (1949), majd az oktatásügyi Min. pedagógusképző főosztályának vezetője volt (1950–53). 1953-ban az ELTE-n filozófiai diplomát és pszichológia–szociológia szakon tanári képesítést szerzett. 1953-tól az MTA Gyermeklélektani Intézetének tudományos munkatársa, 1963-tól ugyanitt a munkapszichológiai osztály vezetője. Elsősorban pedagógiai s a pedagógusképzéssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Mint az oktatásügyi min. főosztályának vezetőjéhez, hozzá tartozott a Gyermeklélektani Intézet is (ma MTA Pszichológiai Intézete). 1951-ben a Lénárt Edit és Baranyai Erzsébet tanulmánya körül kiéleződött vitában ő tette lehetővé, hogy a szerzők kifejthessék álláspontjukat a szaksajtóban (Egy neveléslélektani vita tanulságai, Pedagógiai Szemle, 1953). – 1960-tól főként munkalélektannal foglalkozott, melynek egyik mo.-i úttörője és jeles képviselője volt. Az Egyesült Izzó Gyöngyösi Gyárában munkapszichológiai laboratóriumot létesített. A bp.-i műszaki egyetem pedagógiai tanszékén bevezette a mérnöktanárok képzésébe a munkalélektan oktatását. Mo.-on elsőként ő foglalkozott mezőgazdasági munkalélektannal. Az 1951-ben alapított Pedagógiai Szemle első felelős szerkesztője volt – F. m. Természetismeret (tankönyv, Bp., 1949); Biológia (tankönyv, Bp., 1951); Egyetemes neveléstörténet (Bp., 1957); Mérnöki lélektan (tankönyv, Bp., 1963); Ergonómia (tankönyv, 1964); Munkalélektan (tankönyv, Bp., 1966, 1970); Bevezetés a mezőgazdasági munkalélektanba (Bp., 1967); A munkafolyamat és a munkahely pszichológiai elemzése (tankönyv, Bp., 1967); Ipari ergonómia és szervezés (jegyzet, Bp., 1967); Ipari ergonómia és szervezés (Susánszky Jánossal és Kasper Egonnal, tankönyv, Bp., 1968); Új módszerek a munkafolyamatok pszichológiai elemzésére (1969).