Federico García Lorca

Címtelen színdarab

Fordította: András László


(Szürke függöny)

SZERZŐ
Hölgyeim és uraim!

Nem azért húzom föl a függönyt, hogy szavak játékával örvendeztessem meg a közönséget, vagy olyan szobadíszlettel, amelyben nem történik semmi, és ahová a színház azért irányítja a fényszóróit, hogy szórakoztasson, azt akarva elhitetni, hogy ilyen az élet. Nem. A költő - öt érzékének teljes birtokában - és inkább szándéka, mintsem kedve szerint - ma este a valóság egy kicsiny darabját fogja megmutatni önöknek.

Nagy szerényen bár, de mindenkit figyelmeztetnem kell arra, hogy itt semmi sem kitalálás. Angyalok, árnyak, hangok, hó-lantok és álmok igenis léteznek, és itt szálldosnak önök között. És olyan valóságosak, mint maga a kéjvágy, a zsebükben csörgő aprópénz, a lappangó rákbetegség egy asszony szép mellében vagy mint a kereskedők fáradt ajkai.

Önök csakis azzal a céllal jöttek a színházba, hogy szórakozzanak, és vannak is szerzők, akiket ezért fizetnek. Ez helyes is. Ám a költő ma csapdát állít önöknek, mivel az a vágya és titkos célja, hogy a szívükre hasson, miközben megmutatja mindazt, amit önök nem akarnak látni, és kikiáltja a legeslegegyszerűbb igazságokat, amelyeket önök nem hajlandók meghallani.

De hát miért? Ha önök hisznek Istenben, és én hiszek, miért félnek a haláltól? Ha viszont a halálban hisznek, honnan ez a kegyetlenség, ez a fásult közöny embertársaik szörnyű szenvedései láttán?

Hahaha. Most azt mondják, ez prédikáció. No és? Tán rút dolog a prédikáció? Szinte mindazok, akik most itt engem hallgatnak, egyszer már becsapták az ajtót maguk mögött, és elrohantak otthonról, mert apjuk vagy anyjuk megszidta őket. Pedig csak a javukat akarták. De itt, ebben a pillanatban mindenüket, még a szemük világát is odaadnák, hogy az elnémult édes hangot újra hallják. Ugyanez történik most is. A valóságot azonban nehéz felismerni. És megmutatni még nehezebb. Pusztába kiáltott szó. De nem baj.

Különösen önök, városi emberek élnek a legszegényesebb és legszomorúbb képzelet világában. Fűhöz-fához kapkodnak, csak hogy ne kelljen tudomást venniök semmiről. Ha fúj a szél, hogy meg ne hallják, mit mond, elkezdenek zongorázni; hogy látniuk se kelljen a mindnyájunkat elárasztó könny-özönt, csipkés függönnyel takarják el az ablakot; hogy nyugton alhassanak és elnémítsák a folyton cirpelő tücsköt, a lelkiismeretet, kitalálták a szeretetotthonokat.

Prédikáció! Hát igen, prédikáció! Miért kell mindig azért színházba járni, hogy azt lássuk, ott mi történik, és nem azt, hogy velünk mi történik? A néző nyugodt, mert tudja, hogy a darab nem őrá fog ujjal mutatni. Pedig de szép is lenne, ha egyszer a színpadról nevén szólítanák, hogy beszéljen csak, és a színpadi nap tüze sütné sötétben bujkáló halvány arcát!

Kezdődjék hát a valóság, mert a szerző azt akarja, hogy önök ne színházban, hanem a nyílt utcán érezzék magukat: éppen ezért sutba dobja a költészetet, a ritmust, az irodalmat. Kis leckét szeretne adni az önök szívének, hiszen ezért költő, de ezt is csak nagy szerényen. Bárki képes rá. A szerző tud verset írni, megítélésem szerint írt már egész jókat is, színházi berkekben sem hangzik rosszul a neve, tegnap mégis azt mondta nekem, hogy minden művészet fele művi, és ez mostanában egyre jobban zavarja. Hogy semmi kedve idehozni a fehér liliomok illatát vagy az aranygalamboktól zsibogó salamoni oszlopokat. (Néhányat tapsol) Hozna nekem egy csésze kávét?

(Festett díszlet ereszkedik le. Házak vannak rajta és szemétkupacok. Szünet)

Jó erőset. (Leül. Hegedűszó hallatszik) A fehér liliomok illata kellemes ugyan, én mégis jobban kedvelem a tenger szagát. Mondhatnám én, hogy a tenger illata a szirének kebléből fakad, meg ezer effélét, de a tengernek ez úgyis édesmindegy, meg se hallja, csak morajlik tovább a partokon, várja az újabb vízbefúltakat, és ez az, ami az ember számára fontos. De hogy is lehetne egy színházterembe bevinni a tenger szagát, vagy hogyan lehetne csillagokkal elárasztani a földszinti zsöllyéket?

1. NÉZŐ
(a zsöllyéből) Mondjuk úgy, hogy félrehúzza a tetőt.

SZERZŐ
Ne szakítson félbe!

1. NÉZŐ
Jogom van hozzá. Kifizettem a jegy árát!

SZERZŐ
A jegy árában nincs benne a jog, hogy félbeszakítsa azt, aki beszél, és még kevésbé az, hogy ítéletet mondjon a darabról.

1. NÉZŐ
A legteljesebb mértékben feljogosít rá.

SZERZŐ
Magának vagy tetszik a darab, vagy nem tetszik, tapsol vagy fütyül, de ítélni soha nem ítélhet.

1. NÉZŐ
A színház egyetlen törvénye a néző ítélete.

(A színpadra egy vörös trikós férfi fut be. Farkasfeje van. Kettőt ugrik, aztán hasra esik a színpad közepén)

SZERZŐ
Ki az? Vagy úgy. Megütötte magát? Még egyszer be ne tegye ide a lábát. A leghatározottabban megtiltom.

HANG
Lorenzo! Drága Lorenzo!

(A megvilágított farkas kimegy; a reflektor fénye követi)

1. NÉZŐ
Hát ez pocsék!

SZERZŐ
Volna szíves elhallgatni?

1. NÉZŐ
Én azért fizettem, hogy színházat lássak.

SZERZŐ
Tessék? Hogyan? Színházat? Itt nem vagyunk a színházban.

1. NÉZŐ
Még hogy nem?

SZERZŐ
Nem, uram. Az a helyzet, hogy maga fél. Tudja, mert ismer, hogy le akarom dönteni a falakat, hogy sírni halljuk, gyilkolni, éhségtől rothadó belekkel horkolni azokat, akik odakint vannak, azokat, akik nem is tudják, hogy színház egyáltalán létezik, és maga ettől megretten. De csak menjen. Odahaza várja a hazugság, a teája, a rádiója meg a felesége, aki szerelmeskedésük közben a szemközti házban lakó fiatal futballistára gondol.

1. NÉZŐ
Ha nem ott volnánk, ahol vagyunk, most felmennék, hogy képen vágjam.

SZERZŐ
Én meg odatartanám a másik arcomat is. Gyáva.

SZOLGA
A kávé.

1. NÉZŐ
Én sokkal közelebb vagyok a valósághoz, mintsem hogy odafigyeljek arra, amit maga mond.

SZERZŐ
Hahaha! A valósághoz. Tudja maga, mi a valóság? Hallgasson ide. Mindnyájunknak, akik itt vagyunk ebben a teremben, kiszabták már a koporsódeszkákat. A kirakatokban négy koporsó vár már négyet azok közül, akik most engem hallgatnak. És az egyikbe, az egyikbe talán még ma hajnalban, nem sokkal azután, hogy erről a nagyon is eleven helyről eltávozott, már bele is fektetik valamelyikünket.

1. NÉZŐ
Nem azért jöttem, hogy erkölcsi oktatásban részesüljek, és azért sem, hogy kellemetlen dolgokat kelljen végighallgatnom. Köszönje meg, hogy Spanyolországban lehet, ahol a halálnak nagy szurkolótábora van. Angliában már kifütyülték volna. Megyek. Én azt hittem, hogy színházban vagyok.

SZERZŐ
Nem vagyunk színházban. Mert majd jönnek és bezúzzák a kapukat. És nem mind ússzuk meg ép bőrrel. Odabent hazugságtól bűzös a levegő, és a színdarabok szereplői csak azt mondják ki, amit szűz kisasszonyok előtt hangosan ki lehet mondani, a valódi szorongásaikat azonban elhallgatják. Ezért nem akarok én színészeket, hanem hús-vér férfiakat és hús-vér nőket, és ha valakinek az ilyesmi nem tetszik, fogja be a fülét.

1. NÉZŐ
Menjünk, drágám. Ez az alak még valami szörnyűséget mond nekünk.

1. NŐI NÉZŐ
Nem szeretnék még menni. Kíváncsi vagyok, hogy miről szól a darab.

SZERZŐ
Vagyis kíváncsi az életre. A hihetetlen életre, amelynek nem éppen a színház az otthona. Néhány napja alkalmam volt bemutatni e helyen barátaimnak, könnypróbaképpen, egy olyan élőképet, amilyent a maga férje el sem hinne. Egy kis szobában éhen halt egy asszony. Két, ugyancsak éhező gyermeke úgy játszadozott gyöngéden a halott asszony kezével, mintha aranysárgára sült cipó volna. Aztán este lett, a gyerekek kibontották ruhájából a halott asszony mellét és úgy aludtak el rajta, hogy közben egy dobozból cipőpasztát majszoltak.

1. NÉZŐ
Hát ez aztán már túlzás!

SZERZŐ
Luis tudja, hogy csak az igazságot mondom.

1. NÉZŐ
Én pedig azt mondom, menjünk!

1. NŐI NÉZŐ
Ugyan, ne izgasd magad. A színházban minden hazugság.

SZERZŐ
Ez nem hazugság! Ez igaz!

1. NŐI NÉZŐ
Hát, ha igaz, akkor menjünk! Micsoda szörnyűség! Jaj, milyen kellemetlen!

1. NÉZŐ
(kifelé indul, és odaszól a jegyszedőhöz) Menjen, hívjon egy taxit!

1. NŐI NÉZŐ
Hogy engedhetted meg, hogy előttem ilyeneket mondjanak? Még hogy ez igaz! De akkor miért nem fogták el azonnal azokat a kölyköket?

1. NÉZŐ
Szépen vagyunk! Tudtam én, hogy rosszul leszel! (Kimennek)

FIATALEMBER
(frakkban, az egyik földszinti páholyból) Ha így folytatja, egyedül marad.

SZERZŐ
Nohát! Maga is itt van?

FIATALEMBER
Persze. Engem nagyon érdekel ez a maga kísérlete.

HANG
(bentről) Lorenzo! Drága Lorenzo!

SZERZŐ
Engedelmével. (A Szolgához fordul, aki a csésze kávét tartja)

FIATALEMBER
Azt hiszem, ezek az emberek nem fogják hagyni, hogy végigcsinálja. A színház olyan szép! Mihez kezd majd az ezüstserlegekkel és a hermelin palástokkal?... Az a hang, amely bentről kétszer is szólította, engem sokkal jobban megrendít, mint egy valódi haldokló hangja...

SZERZŐ
Mindez már eltűnt a színházból. (A Szolgához) Miért hozott ilyen kevés és ilyen rossz kávét?

SZOLGA
Véletlenül kilöttyent. Koromsötét volt, és belebotlottam néhány halászba. Énekeltek, és ólomhalakat vittek a fejükön. Aztán valami tüll hullott rám, valami tüllfátyol, tele léggyel, és egy öregember azt mondta, hogy ez a köd. Én nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez, és nagyon féltem.

SZERZŐ
A festett kellékektől.

SZOLGA
Nálunk a kávéházban világos van.

SZERZŐ
És ott nem ijedsz meg.

SZOLGA
Nem, uram.

SZERZŐ
Sok részeg jár hozzátok?

SZOLGA
Sok.

SZERZŐ
És mit beszélnek?

SZOLGA
Amit a részegek szoktak. Tegnap hoztak egy gyereket meg egy nagy pulykát, és azt játszották, melyik rúg be hamarabb. A gyereket konyakkal itatták, a pulykát pedig ánizspálinkával, amibe dohányport szórtak. Sokat nevettünk. A gyerek rúgott be hamarabb, és fejjel nekiesett a falnak. A pulykának aztán egy zsilettpengével levágták a fejét. Utána megették.

FIATALEMBER
Na látja! Ez a fiú könnyekre fakadna egy jól előadott szerelmi történet láttán. Mégiscsak szükség van a színházra. Kudarcot fog vallani.

SZERZŐ
Miért nem akadályoztad meg?

SZOLGA
Udvariasnak kell lennem a vendégekkel.

SZERZŐ
És nem féltél?

SZOLGA
(nevet) Mit féljek egy gyerektől meg egy pulykától? Amikor levágták a fejét, még beleöntöttek a nyitott csőrébe egy kupica ánizspálinkát. Majdnem fél óra hosszat nyiszálták, mert a borotvapenge életlen volt.

SZERZŐ
Hallgass!

SZOLGA
Ettől ijed meg? Hát még ha a farsangi mulatozást látná! Tavaly jött egy részeg, aki hegedűn játszott. Még most is rám jön a nevetés, ha eszembe jut. Tudja, mi volt a hegedűje? Egy mosódeszkán hanyatt felfeszített macska, a vonó meg egy köteg tüskés szederág, és amikor ide-oda huzigálta a kis állaton, az éktelenül nyávogott. Erre a macskazenére aztán táncra perdült két gyönyörű selyemruhás nő. Az ám! Az egyik Pierrot volt, a másik meg Colombina.

FIATALEMBER
Énekeljen csak neki egy érzelgős dalocskát, meglátja, tüstént könnyek futnak a szemébe!

SZERZŐ
Békén hagyna végre?

FIATALEMBER
Én csak figyelmeztettem. A nagyokosok erre rávágják: barbárság, mások azt: eltévelyedés, aztán hátat fordítanak, hogy jobban alhassanak.

SZERZŐ
Fel kell ébreszteni őket, nyissák csak ki a szemüket, még ha nem akarják is.

FIATALEMBER
De minek?

SZERZŐ
Hogy lássanak.

FIATALEMBER
És biztos lehet benne, hogy az álomból épp csak felébredve, amikor még lazák a konvencionális tudat húrjai, a fele közülük elkérné a tüskés szederágat, hogy élvezettel huzigálja a megfeszített állat hasán.

SZOLGA
Jól teszik. A macska veszélyes jószág, megkarmolja a gyerekeket, és nem is hűséges.

SZERZŐ
(a Fiatalemberhez) Én senkit nem akarok megnevelni. Csak azt akarom, hogy az emberek az igazat mondják. Ez a pincérfiú pedig itt nyíltan kimondja.

FIATALEMBER
A féligazságot.

SZERZŐ
Hát persze, mert az igazság még homályban van, rossz a megvilágítása. Olyan nagy erejű fényszórókra van szükség, hogy a fény megperzselje és porrá hamvassza a beszélők szívét. (A Szolgához) Maga elmehet.

(A Szolga elmegy)

(Balra kifelé beszél)
Nem! Megmondtam neked, hogy ne gyere be. Látni sem akarlak. Elegem van a hazugságokból!

SZOLGA
(visszajön) Uram.

SZERZŐ
Tessék?

SZOLGA
Volna szíves szólni az alkalmazottainak, hogy gyújtsák fel a villanyt?

SZERZŐ
Minek?

SZOLGA
Hogy ki tudjak menni.

SZERZŐ
Menjen csak végig a folyosón, a végén balra emelje fel a függönyt, vágjon át a próbatermen, és egy lépcsőn át kijut az utcára.

SZOLGA
Csakhogy...

SZERZŐ
Gyerünk, menjen már!

SZOLGA
Csakhogy én félek. A padlón ott van a köd, nekem meg át kellene ugranom, és még két nagy madár is ül a kisablakban.

SZERZŐ
Gyújtsák fel a villanyt! Semmi az egész. Majd meglátja. Néhány fátyol meg pár festett vászon.

SZOLGA
Igen, igen, de olyanok, mint az igaziak.

SZERZŐ
És ha azok volnának?

SZOLGA
Ó! Ha igaziak volnának, egyetlen lövéssel...

FIATALEMBER
Bravó! Hát persze!

(A Szolga kimegy. Három nagy csattanást hallani, majd leereszkedik egy díszlet, amelyre valószínűtlen palota van festve)

SÚGÓ
(bejön) Igazgató úr, nem jön be a próbára?

SZERZŐ
Nem megyek. Mit próbálnak?

SÚGÓ
A Szentivánéji álom-ot.

SZERZŐ
A közönség zokog az Othelló-n, nevet a Makrancos hölgy-ön, de nem érti a Szentivánéji álom-ot, így hát azon is nevet. Bár talán jobb is így. Maga tudja, miről szól a darab?

SÚGÓ
Én súgó vagyok. Nem tudnám jól elmondani.

SZERZŐ
Komor téma.

SÚGÓ
Én nagyon vidám leszek tőle.

SZERZŐ
Pedig cseppet sem vidám. A darabban minden azt igyekszik bizonyítani, hogy a szerelem, bármilyen szerelem, véletlen csupán, és egyáltalában nem függ tőlünk. A szereplők elalszanak, jön Puck, a pajkos kobold, megszagoltat velük egy virágot, és amikor fölébrednek, beleszeretnek az első lénybe, akit meglátnak, noha mielőtt elaludtak, másba voltak szerelmesek. A tündérek királynője, Titánia, így szeret bele egy szamárfejű parasztba. Szörnyű igazság ez, de egy pusztító igazság öngyilkossághoz vezethet, és a világnak, most inkább, mint bármikor, vigasztaló igazságokra van szüksége, építő igazságokra. Az embernek nem önmagára kell gondolnia, hanem a többiekre. Nem megyek be a próbára.

SÚGÓ
Hogyan utánozzuk a szellőt, amelynek az erdei jelenetben kell fújnia?

SZERZŐ
Ahogy akarjátok. Zümmögjetek csukott szájjal. Hagyj békén. Ez az utolsó nap, hogy a lábam betettem a színházba.

1. SZÍNÉSZNŐ
(Titániának öltözve bejön) Lorenzo! Lorenzo! Miért nem jössz? Nem tudok dolgozni nélküled. Csak azért nem látom a napfelkeltét, amit úgy imádok, és csak azért nem futkosok a füvön mezítláb, hogy téged kövesselek, hogy veled lehessek ebben a pincében.

SZERZŐ
(fanyar) Ezt a mondatot meg hol tanultad? Melyik darabban mondod?

SZÍNÉSZNŐ
Egyikben sem. Most mondom először.

SZERZŐ
Hazudsz. Ha a tested a tiéd volna, most megkorbácsolnálak, hogy lássam, igazat mondasz-e.

SZÍNÉSZNŐ
Lorenzo.

SZERZŐ
Azt hiszed, mert Titániának öltöztél, rögtön megrészegülök tőled, de tévedsz. Holnap koldusasszonynak vagy előkelő dámának öltözöl, máskor meg valami csaló költő mesejátékában leszel a kígyó.

SZÍNÉSZNŐ
Én csak azt tudom, hogy szeretlek. Azt akarom, hogy korbácsolj meg, és lásd, ahogy a bőröm kipirosodik, azt akarom, hogy tűhegyű tőrt szúrj a mellembe, és lásd, ahogy vékonyan kibuggyan belőle a vér. Hahaha. És ha szereted a vért, felihatod róla, és adhatsz belőle egy kicsit nekem is.

SZERZŐ
Hazudsz!

SZÍNÉSZNŐ
Persze! Hazudok! (Átöleli) Itt állok egy szál magam, és mégis ott táncolok mindkét szemed bogarában, másképpen és kicsiben. Ha menekül a hó a tűztől, hogyan villoghatnak hideg fogaid két ajkad parazsa között? Ez is hazugság! Szeretném, ha szürke mén volnál, olyan, amelyik hajnalban kitör, hogy az istálló sötétjében megkeresse a kancacsikókat. Nem, nem.

SZERZŐ
Engedj!

SZÍNÉSZNŐ
Ha ha ha ha. Bozontos medve vagy. Egy szót se hiszel abból, amit mondok? Szoríts csak erősen magadhoz, mindjárt meglátod, hogyan haldoklok a szőrös melleden. Tegnap még a selymes bőrért rajongtam. Most a vad sörényt szeretem, a piszkos külvárosokat meg a pásztorviskót.

SZERZŐ
Csak azt ne hidd, hogy velem jöhetsz, és az eltorzult ízléseddel hivalkodhatsz mások előtt. Szó se lehet róla. Én viszont igen, én itthagylak, a társadalmaddal és az állhatatlanságoddal együtt.

SZÍNÉSZNŐ
Azt hiszed, én nem tudok csúnya nő lenni, amilyen neked kell, leprás némber, hogy veled mehessek? Dehogynem. Te az enyém vagy. Ah! Ha tudnád, mennyire szeretnék egy kórházban meghalni veled!

SZERZŐ
Soha nem mondanál igazat nekem.

SZÍNÉSZNŐ
Sem én, sem senki más. De én a leggyönyörűbb hazugságot énekelném neked. Szeretem az igazságot én is - egy percre, de nem tovább; az igazság rút -, de ha kimondom, kihajítanak a színházból. Néha, miközben a közönséghez beszélek, a leglíraibb jelenet közben támad kedvem, hogy hirtelen odakiáltsak nekik egy trágárságot, a legocsmányabbat, hahaha. De én szeretem a smaragdjaimat, és azokat elvennék tőlem.

SZERZŐ
(vad dühvel) Pusztulj innen! Kifelé!

SZÍNÉSZNŐ
Ó, hát igazán megkorbácsolsz? Tudom, Titánia nem tetszik neked. Titánia tündér, tündérek pedig nincsenek. De Lady Macbeth van. (Lerántja magáról a fehér parókát, és fekete haját meglobogtatja a szélben. Ledobja a nagy fehér köpenyt, és ott áll tűzvörös ruhában)

(A hátsó díszletvásznat felhúzzák, mögötte másik díszleten komor kőklastrom látszik, ciprusokkal és más fantasztikus fákkal)

Lady Macbeth, igen, és látod, így még félsz is tőlem.

(A világítás lassan kék holdfényre vált át)

Mert szép vagyok, mert örökké élek, mert teleszívtam magam vérrel. Tele valódi vérrel! Több mint háromezer kamaszfiú halt meg az idők során, és mind az én szemem tüzétől hamvadtak el. Eleven fiúk, és én láttam őket a szerelemtől haldokolni a lepedők között.

SZERZŐ
Ezt a részletet melyik könyvből olvastad? Nem vagy te más, csak egy színésznő. Egy lenézni való színésznő.

SZÍNÉSZNŐ
Egy komika, aki meghal érted, Lorenzo! Aki rimánkodik neked, hogy ne hagyd el.

SZERZŐ
(kiabál) Legyenek szívesek, adjanak több fényt, és húzzák fel már ezt a díszletet!

SZÍNÉSZNŐ
Ez az! Fényt, vörös fényt, hadd lássam, hogy a kezem csupa vér. Holdfényt adtak be, pedig én a végjelenetet akarom eljátszani neked.

(Vörös fény)

SZERZŐ
(a világosítókhoz) Hallották, mit mondtam?

SZÍNÉSZNŐ
Csöndet! Ha erőszak árán is, de szeretni fogsz. A földre ömlő vérből sár lesz. Mi közöm nekem ahhoz, hogy meghalnak a katonák? Ám ha a vér jácintkehelybe csöppen, a legdúsabb zamatú bor lesz belőle! (Elszórtan lövéseket hallani)

SZERZŐ
Mi történt? Adjanak teljes fényt! Világítsák ki az előcsarnokot!

(A színen Zuboly megy át, kezében a szamárfejjel)

ZUBOLY
Szörnyűség! Jöjjenek! Odabent biztonságban leszünk!

(A lövések közelebbről hallatszanak)

2. NŐI NÉZŐ
(a földszint közepén ül) Menjünk! Félek! A gyerekek egyedül vannak otthon!

3. NÉZŐ
A katonaság biztosan lezárta már az utcákat, és úgysem engednék át.

ÜGYELŐ
(a színpadon) Úgy látszik, közelednek. Az előcsarnok tele van emberrel.

HANG
Éljen a forradalom!

(A színésznő gyorsan esőköpenybe bújik, és haját szürke filckalap alá rejti)

SZÍNÉSZNŐ
Zárják be a kapukat, zárják be!

SZERZŐ
Nyissák ki! A színház mindenkié! Ez itt a nép iskolája!

SZÍNÉSZNŐ
Nem, ide nem jönnek be. Összetörnék a királyi étkészleteket, a kellékfóliánsokat, a finoman csiszolt állótükröket. Kilotykolnák a századok óta őrzött elixíreket, és szétzúznák az esőgépet.

SZERZŐ
Törjenek össze mindent!

SZÍNÉSZNŐ
Szerelmem, de hiszen használhatatlanná válna a színpad!

SZERZŐ
(az Ügyelőhöz) Azt mondtam, nyissák ki a kapukat. Nem akarom, hogy a hazugság falai előtt valódi vért ontsanak.

ÜGYELŐ
Én nem bánom, maga parancsol: de mi lesz a gazdasági ügyekkel? Mi lesz a színház gazdasági ügyeivel?

SZERZŐ
(dühödten) Mit ért maga gazdasági ügyeken?

ÜGYELŐ
Titokzatos dolgok azok; én hiszek bennük, és minden épeszű ember tiszteletben tartja őket.

SZERZŐ
A pokolba a gazdasági ügyekkel! Hallotta? Hallotta, amit mondtam?

ÜGYELŐ
(reszketve) Igenis. Adjon, kérem, egy kis vattát, hogy bedughassam a fülemet.

SZERZŐ
Ez az eleven vér szava!

SZÍNÉSZNŐ
Ki ne menj, Lorenzo! Eltalálhat egy eltévedt golyó!

SZERZŐ
(maró gúnnyal) Hova lett Lady Macbeth?

SZÍNÉSZNŐ
Lady Macbethnek nem lehet szava, amikor a kertek rózsáit golyózápor kaszabolja le.

FEKETÉBE ÖLTÖZÖTT FÉRFI
(bejön) Tökéletesen igaza van. A lőporfüst megöli a költészetet.

SZERZŐ
Vagy megmenti.

FÉRFI
Kemény kéz! Kemény kéz! Lázadó fejekből rakjunk nagy rózsát! Díszítsük fel a homlokzatokat, az utcalámpákat, az ezredéves építészet kapuboltjait azoknak a nyelvéből font füzérrel, akik az intézményes rendet akarják elpusztítani.

(A színpadra egy favágó jön be, az arca teljesen fehér, egy köteg gally van a vállán és lámpás a kezében)

FAVÁGÓ
Úgy látszik, a forradalmárokat visszavonulásra kényszerítik.

FÉRFI
(kifelé menet) Helyes! Le kell tiporni őket!

SZERZŐ
Maga kicsoda?

FÉRFI
Én? A színház tulajdonosa vagyok. Az ilyen időkben a rendnek, az igazságnak és a szépségnek puska való a kezébe.

FAVÁGÓ
Jól mondja!

SZERZŐ
Te miért mondod, hogy jól mondja? Mennyit keresel?

FAVÁGÓ
Nagyon keveset. Épp csak a kenyérre valót. De én csak egyet akarok: engedjék, hogy nyugodtan eljátszhassam a szerepemet.

A tubarózsa lehet hó vagy csillag
Az éjszakai égbolt: szakadt vászon.
Tücsök ha cirpel, szél ha jajveszékel,
egy fontos csak: a szemeken az álom.

SZERZŐ
Melyik szerep a tiéd?

FAVÁGÓ
Én vagyok a holdfény Shakespeare-nél!

SZERZŐ
De nem most!

FAVÁGÓ
Örökké. Próbálj meg eltemetni, s meglásd, felkelek!

(Két ágyúlövés hallatszik)

ÜGYELŐ
(bejön) A katonák rohamra indultak a főtéren.

(Kimegy. Bejön a 2. Női Néző és a 2. Néző, akik az előbb a földszinten ültek)

2. NŐI NÉZŐ
Ez a forradalom, Enrique. A forradalom!

2. NÉZŐ
Fennáll a veszély, hogy belőnek ide?

FAVÁGÓ
Nem. De amott védettebb helyen lesznek. Baj csak akkor van, ha jönnek a repülőgépek! Engem azonban végtére is ez sem érint. Jól kifejezi a szerepem.

Október-holdamé a levegő,
Nyíl, sóhaj nem suhan, madár se száll.
Alszik az ember. Haldoklik a fű.
Csak gyűrűm él és ezüstöt szitál!
Te, ott a víz alatt - maradj is ott!
Fáznak az ázott-nedves lótuszok.
A háztetőket fesse bár a vér,
köntösöm fényéhez mocsok nem ér.

(Sírva) Gyönyörű dal ez, és talán már soha többé nem engedik, hogy elénekeljem.

2. NŐI NÉZŐ
Mit mond?

ZUBOLY
(bejön) Magam láttam, négy repülőgép száll erre!

2. NŐI NÉZŐ
Jaj. A gyerekeim! A gyerekeim! Biztosan összedől a ház és ők ott vannak egyedül a nevelőnővel és a szolgákkal; meg fogják ölni őket!

HANG
(a kakasülő első sorából) Munkások ilyet nem tettek és nem is tesznek soha!

2. NÉZŐ
(a közönséghez) Igenis, megtették!

SZERZŐ
(a 2. Nézőhöz) Hazudik!

2. NÉZŐ
Jó pár éve egy forradalomban háromszáz gyerek szemét vájták ki. Köztük néhány csecsszopóét is.

SZERZŐ
Ezt meg ki mesélte magának? Ki volt az a gyalázatos, aki ilyen rémtörténettel mocskolta be a száját? Válaszoljon!

2. NÉZŐ
Válogassa meg a szavait, és beszéljen úgy, ahogy úriemberhez illik.

SZERZŐ
Nem vagyok úriember, és nem is akarok az lenni. Én Isten haldoklója vagyok.

2. NÉZŐ
Botor fecsegés!

2. NŐI NÉZŐ
(riadtan a férjébe kapaszkodik) Enrique! Enrique!

2. NÉZŐ
Nagyon is jól tudom. Egy újságíró barátom, egy kiváló újságíró, ott volt az esetnél. És bizonyítékképpen hozott is két kék szemet, élő szemeket, és mindenkinek megmutatta egy kis lakkdobozban.

ÜGYELŐ
(berobban) A repülőgépek mindjárt kezdik a bombázást!

2. NŐI NÉZŐ
A gyerekeim! Jaj, az én piciny gyerekeim! (A Szerzőhöz) Főként a legkisebb, nem tud meglenni nélkülem. Aranyszőke, és minden reggel egy angol dalocskát énekelve jön be hozzám, azzal ébreszt. Nem tud meglenni nélkülem.

2. NÉZŐ
Ha eljön az este, hiányozni fog neki az anyukája, aki társadalmi rangjával sem törődve, maga vetkőzteti a kicsit.

2. NŐI NÉZŐ
És most majd megölik őket, Istenem, megölik őket!

GÉPÉSZ
(kilép az árnyékból) Ne féljen, asszonyom. Én magam megyek. Áthatolok a golyózáporon, és megmondom nekik, hogy maguk biztonságban vannak.

SZERZŐ
Ki akarsz menni?

GÉPÉSZ
Igen.

SZERZŐ
Majd én kilesek a kisablakon.

SZÍNÉSZNŐ
(mögötte) Lorenzo! Ne vakmerősködj! Kerüld a veszélyt. Vigyázz csodálatos tehetségedre! (Kimegy mögötte)

GÉPÉSZ
Ha látom, hogy nincs veszély, idehozom a gyereket magukhoz. Maguk szülők, és én megértem, hogy aggódnak. Ha ez még tovább tart, a színház pincéje a legbiztosabb hely a városban.

2. NŐI NÉZŐ
Igen, menjen csak! Menjen csak!

GÉPÉSZ
Legyen nyugodt. (Kimegy)

2. NŐI NÉZŐ
Ki ez az ember?

FAVÁGÓ
Az egyik színházi gépész.

2. NÉZŐ
Mi a neve?

FAVÁGÓ
A társai csak úgy hívják: az őrült Bakunin.

2. NŐI NÉZŐ
Segítenünk kell rajta. Én mindenemet, amim csak van, odaadnám neki. Miért kérdezted meg a nevét?

2. NÉZŐ
Csak. (Félre, halkan) Hogy majd később feljelentsem. (Egy noteszba ír valamit)

(Hallani, hogy elkezdődött a bombázás. Mindenki csöndben áll, a falhoz lapulva. A Szerző felmászott egy létrán, és most nem látni)

HANG
(fentről a kakasülőről): Csürhe!

2. NÉZŐ
Árnyékban vagy, de én bevilágítok az árnyékba, hogy láncra verjelek. Én Isten seregéhez tartozom, és számíthatok a segítségére. Ha meghalok, meglátom őt majd glóriásan, és ő szeretni fog engem. Az én Istenem nem bocsát meg. Ő a Seregek Ura, és mindenki köteles főhajtva tisztelni őt, mert nincs más igazság, csak Ő.

FAVÁGÓ
Lapuljon a falhoz, és fedezze magát! A bombázás kellős közepén vagyunk.

2. NÉZŐ
Én nem félek. Isten velem van!

HANG
Én nem hiszek a te Istenedben!

2. NÉZŐ
Tudom én azt, de a dudvát így tépik ki tövestül! (Éles fényű zseblámpát vesz elő, és a kakasülő felé irányítja. A kakasülő megvilágosodik)

MUNKÁS
(kezeslábasba öltözve, karját felemeli) Elvtársak!

(Az egész színházterem kivilágosodik)

2. NÉZŐ
(hidegen) Hát itt vagy, szép legény! (Pisztolyt ránt és elsüti. A Munkás felkiált és összeesik)

1. ASSZONY
Megölte!

2. ASSZONY
Gyilkos! Gyilkos!

2. NÉZŐ
A jegyszedők vezessenek ki mindenkit, aki zavarja az előadást. (Eloltja a zseblámpát. Ismét sötétbe borul az egész színház) Pompás vadászzsákmány! Isten hálás lesz érte nekem. Áldott legyen az ő legszentebb bosszúja. Egy az Isten, és nincs más Isten rajta kívül!

FIATALEMBER
(a földszinti páholyban, hangosan felkacag) Egy az Isten, hát persze, és Mohamed az Ő prófétája! Mért nem lő rám is? Forradalom van, semmi baja nem történhet.

2. NÉZŐ
A zsidókkal és egyéb ilyen kétes elemekkel óvatosan kell eljárni.

FIATALEMBER
Bocsánat. Én nem vagyok zsidó. Mohamedán vagyok.

2. NÉZŐ
Nem fél a bombázástól?

FIATALEMBER
Még annyira sem, mint maga. Vágyom rá, hogy meghaljak, mert akkor egymillió ágyasom lesz. Itt drágák a nők.

2. NÉZŐ
(jobbra, majd balra tekint, mielőtt megszólalna) Iszonyúan drágák. De eljön a nap, és nem is sokára, amikor megint olyan olcsón kapjuk őket, mint régen. Az őseim párosával tartották az ágyasokat.

FIATALEMBER
Boldog idők! Egyébként gratulálok önnek, látom, nagyszerű céllövő.

2. NÉZŐ
Egy német hadnagy volt a mesterem. Végigharcolt minden afrikai háborút. Csakis emberre volt hajlandó lőni. Hogy egy madarat megöljön, attól iszonyodott.

FIATALEMBER
(lehalkítja a hangját) Pompás célzás volt. Szíven lőtte?

2. NÉZŐ
Ha szíven lövöm, előrebukik, ez meg hanyatt dőlt, és meg se nyikkant. Pontosan a homloka közepén találtam el.

(A bombázás hatalmas robaja betölti a színpadot)

2. NŐI NÉZŐ
Enrique! Enrique! Gyere ide. Siess. Kérlek szépen.

2. NÉZŐ
De hiszen nincs veszély! (Kimegy a feleségével)

(A bombázás fokozódik. Különböző tónusú fények világítják meg a színpadot, amelynek hátterében tündérnek és erdei manónak öltözött szereplők csoportja vonul át. Egy sebesültet visznek)

TÜNDÉR
Az egyik szellőzőablakból zuhant le.

MANÓ
Babvirág, te tartsd jól a fejét.

MUNKÁS
(haldoklik) Éljen a forradalom!

TÜNDÉR
Vigyük a ruhatárba.

MANÓ
Adj egy zsebkendőt!

TÜNDÉR
Hamar, siessetek!

(Kimennek)

2. NŐI NÉZŐ
A gyerekeim! A gyerekeim!

SZÍNÉSZNŐ
Sérti a fülem, olyan rosszul kiabál. Hallgatni sem bírom! A hangja olyan hamisan cseng, hogy így soha nem fog meghatni vele senkit. Ne így csinálja, hanem így: A gyerekeim, a gyerekeim, az én kis csöppségeim! Hallja a különbséget? Az én kis csöppségeim! A két kezét tartsa előre, és úgy remegtesse őket, mintha a szél lázában rezzenő levelek volnának.

GÉPÉSZ
(bejön) A nép betörte a kapukat!

(A 2. Néző már nyúlna a pisztolyáért, de a felesége visszatartja)

SZERZŐ
(miközben kifelé indul) Erre, erre! Mondjátok ki az igazságot az ódon színpadokon. Döfjétek tőrötöket a vén olaj- és kenyértolvajokba. Áztassa zápor a festett vásznakat, és mossa le a hazug díszleteket.

HANG
Tűz van!

HANG
(messzebb) Tűz van!

SZERZŐ
(kifut) És tűz van!

(A színházat vörös fény világítja be)

SZÍNÉSZNŐ
(bejön, hangosan) Lorenzo! (Halk hangon és reszketve) Lorenzo!


(Függöny)