SHAKESPEARE

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM


FORDÍTOTTA: ARANY JÁNOS

 


ELSŐ FELVONÁS
MÁSODIK FELVONÁS
HARMADIK FELVONÁS
NEGYEDIK FELVONÁS
ÖTÖDIK FELVONÁS



 

SZEMÉLYEK

THESEUS, Athén ura
EGÉUS, Hermia atyja
LYSANDER       | szerelmesek Hermiába
DEMETRIUS      |
PHILOSTRAT, ünnepélyrendező Theseusnál
VACKOR, ács
GYALU, asztalos
ZUBOLY, takács
DUDÁS, fúvó-foldozó
ORRONDI, üstfoldozó
ÖSZTÖVÉR, szabó
HIPPOLYTA amazonkirálynő, Theseus menyasszonya
HERMIA, Egéus leánya, szerelmes Lysanderbe
HELÉNA, szerelmes Demetriusba
OBERON, tündérkirály
TITANIA, tündérkirályné
PUCK, vagy ROBIN-PAJTÁS
BABVIRÁG         |
PÓKHÁLÓ          | tündérek
MOLY                 |
MUSTÁRMAG    |
PYRAMUS       |
THISBE            |
FAL                  | a közjáték személyei
HOLDVILÁG   |
OROSZLÁN     |

Más tündérek, királyuk és királynéjok kíséretében
Theseus és Hippolyta kísérői


Szín: Athén és egy közeli erdő


ELSŐ FELVONÁS

1. SZÍN


Athén. Terem Theseus palotájában.
Theseus, Hippolyta, Philostrat és kísérők jőnek

THESEUS
Gyorsan közelget; szép Hippolytám,
A nászi óra; négy boldog nap új
Holdat derít föl; ah, de mily soká
Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam,
Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,
Ki egy fiú örökjén teng sokáig.

HIPPOLYTA
Majd csak leszáll e négy nap éjbe már,
S elálmodozza négy éj az időt;
És akkor a hold, mint az égre újan
Felvont ezüst ív, fogja nézni dús
Menyegzőnk éjjelét.

THESEUS
                 Eredj, Philostrat,
Serkentsd örömre Athén ifjait;
Ébreszd föl a kedv játszi szellemét:
A méla bút űzd a halotti házhoz,
Sápadt alakja nem közénk való.

Philostrat el

Kard volt ugyan kérőm, Hippolyta,
Bántalmakon vevém szerelmedet;
De a menyegző más hangból megyen:
Az fény, az ünnep, az vigság legyen.

Egéus, Hermia, Lysander és Demetrius jőnek

EGÉUS
Üdv és szerencse, nagyhirű vezér!

THESEUS
Üdv, jó Egéus; nos mi jót hozasz?

EGÉUS
Panasszal és bosszúsággal teli
Jövök leányom, Hermiám iránt. -
Demetrius, állj elő. - Kegyelmes úr,
Ez az, kinek nejűl igértem őt.
Lysander, állj elő: s ez itt, uram,
Ez bűvölé meg gyermekem szivét:
Te, te Lysander, adtál néki verset,
S váltál szerelmi zálogot vele:
Te zöngted a holdfénynél ablakán
Álhangon álszerelmed énekit;
Bokréta, hajlánc, gyűrü, pipere,
Nyalánkság és tanult fogásid által
(Mi balga lyánynak mind nyomós követ),
Képzelme mássát te orroztad el;
Csellel csenéd ki gyermekem szivét,
S tetted fanyar-dacossá ellenem
Az engedelmest. - Én tehát, uram,
Kegyelmes úr, ha itt, fejedelmi színed
Előtt se vállalná Demetriust:
Athéne ős jogán követelem,
Hogy mint enyémmel bánhassak vele,
S vagy e derék ifjúnak adjam őt,
Vagy a halálnak, mit törvényeink
Rögtön fejére szabnak íly esetben.

THESEUS
És Hermia? Fogadj szót, szép leány.
Nézd úgy atyádat, mint istent, kitől
Eredtek összes bájaid; igen,
Kinek viasznyomása vagy te csak,
És akitől függ, épen hagyni a
Nyomott ábrát, vagy eltörölni azt.
Demetrius jeles, derék fiú.

HERMIA
Lysander is.

THESEUS
                  Magában ő is az:
De nem birván atyád igéretét,
A másikat kell tartanod jelesbnek.

HERMIA
Ó, bár szememmel nézné őt atyám!

THESEUS
Jobb, hogy te nézd atyád eszével őt.

HERMIA
Kérem, bocsásson meg, fenséges úr.
Én nem tudom, mi tész ily vakmerővé,
Szemérmem is hogyan engedheti
Ily körben érzelmimről szólanom;
De kérem, hadd tudjam, kegyelmes úr,
Mi az, mi érhet, legrosszabb, ha én
Demetriushoz nőül nem megyek.

THESEUS
Halállal halni meg, vagy mindörökre
Száműzni férfi-körből tenmagad.
Vess hát sziveddel számot, Hermia,
Vizsgáld meg ifju pezsgő véredet:
Lesz-é erőd, ha most szót nem fogadsz,
Viselni vesztaszűzek öltönyét,
Sötét zárdába csukva, holtodig
Sivár apáca lenni s elhaló
Himnuszt rebegni meddő holdvilágon.
Háromszor áldott, ki vérét leküzdve
E szűzi pályát híven futja meg;
Hanem letörve mégis boldogabb
A rózsa, mint ha szűz tövissein
Áldott magányban nő, él és hal el.

HERMIA
Úgy nőjek, éljek, haljak én, uram,
Mintsem lemondjak szűzi szép jogomról
E férfiért, kinek gyülölt igáját
Szivem hódolva el nem ösmeri.

THESEUS
Időt adok még a megfontolásra:
S majd a jövő újholdkor - az napon,
Mely szép arámmal engem összefűz
Örök frigy által - vagy halálra készülj
Mint engedetlen ősz atyád iránt,
Vagy hogy Demetriusnak nője léssz;
Vagy a Diána oltárán örökre
Sivár, magános életet fogadni.

DEMETRIUS
Hajolj, szép Hermia; s te is, Lysander,
Add fel jogomnak áligényedet.

LYSANDER
Birod, Demetrius, atyja szerelmét;
Hagyd nékem a leányét; vedd el apját.

EGÉUS
Gúnyos Lysander! jó, ő birja hát
Szerelmem, és ez néki adni kész,
Ami enyém! A lány enyém; azért
Demetriusra átruházom őt.

LYSANDER
Uram! vagyonra, vérre nem vagyok
Alábbvaló; szerelmem gazdagabb;
Van birtokom, csakoly jól rendezett,
(Ha nem különben) mint Demetriusnak;
És ami több, mint mind e kérkedés,
Engem szeret szépséges Hermia.
Mért hát feladni gyáván jogomat?
Demetrius, szemébe mondom ezt,
Nedár leányát, a bájos Helénát
Szerelmi csábitással megnyeré;
S az most eped szegény, híven eped,
Bálványozásig, e rossz hűtlenért.

THESEUS
Hallottam erről, volt is szándokom
Beszélni, megvallom, Demetriusszal;
De szorgos ügybajom közt feledém. -
Azonban, jer velem, Demetrius,
Egéus, jertek mindketten velem:
Egy kis magános lecke vár reátok. -
Te meg, szép Hermia, szeszélyidet
Atyád parancsának rendeld alá,
Másképp Athéne zord törvénye (melyet
Nem áll jogomban meglágyítani),
Halálra, vagy rideg életre szán. -
Hát te, szerelmem?... Jer, Hippolyta;
Jerünk, Egéus és Demetrius:
Egy s más dologra majd nászunk körül
Használni foglak, s holmit közleni,
Mi bennetek közelről érdekel.

EGÉUS
Tisztünk parancsol, vágyunk vonz követni.

Theseus, Hippolyta, Egéus, Demetrius és kíséret el

LYSANDER
No édes?... arcod mért ily halovány?
Rózsái mért hervadnak ily hamar?

HERMIA
Tán mert eső nincs rájok, bár szemem
Viharja őket váltig öntözi.

LYSANDER
Ó, jaj! a hű szerelmek folyama,
Amennyit én olvastam, vagy regében
Hallottam, kényelmes nem volt soha;
De majd a vérség volt különböző -

HERMIA
Ó, fájdalom! nagy lenni a kicsinyhez.

LYSANDER
Majd korra nézve állt be akadály -

HERMIA
Ó, bosszuság! vén lenni ifjuhoz.

LYSANDER
Majd a rokonság választása dönte -

HERMIA
Ó, kész pokol! szeretni más szemévei.

LYSANDER
Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,
Halál, betegség, harc rohanta meg,
S percig-valóvá tette, mint a hang,
Mint árny, tünővé; mint álom, röviddé!
S mint villám fénye kormos éjszakán,
Mely pillanatra földet és eget
Föltár, de míg ezt mondanók: nini!
Már a sötétség torka nyelte be.
Ily gyorsan elvész minden, ami fény.

HERMIA
Ha hát a hű szerelmet akadály
Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;
Azért tanítson tűrni e kisértet,
Ha már ez oly szokott szerelmi baj,
Mint álom, ábránd, vágy, könnyek, sohaj,
Szegény szerelmünk útitársai.

LYSANDER
Jó hitben élsz: de halld csak, Hermia.
Van nékem egy jó néném, aki özvegy,
Dús jövedelmü, és gyermektelen:
Lakása innen hét mérföld csupán;
S engem szeret, mint egyetlen fiát.
Ott elvehetlek, édes Hermiám,
Athéne zord törvénye ott nem ér.
Ha hát szeretsz, osonj ki holnap éjjel
Atyád lakából, és ama ligetben,
Mely városunkhoz egy mérföldre van,
(Hol téged egykor s a kedves Helénát
Találtalak volt május ünnepén)
Ott várni foglak.

HERMIA
                            Jó Lysanderem!
Esküszöm Ámor legfeszesb ivére
S aranyhegyű nyilára itt neked;
A hű galambra, mit kedvell Cythére,
S mindenre, ami forraszt szíveket;
A tűzre, mely lángolt Didó alatt,
Midőn a csalfa trójai szaladt;
Amennyi férfi-hit már szegve lőn,
Mely számra több, mint nő valaha tőn:
Hogy holnap éjjel a mondott helyen
Hű kedvesed bizonnyal megjelen.

LYSANDER
Úgy legyen, édes. Ím, Heléna jő.

Heléna jő

HERMIA
Hová sietsz, Heléna, szép-magad?

HELÉNA
Szépnek gunyolsz? Vedd vissza "szép" szavad:
Boldog szép! mert szeret Demetrius,
Kit szép szemednek sarkcsillagja húz;
S ajkad zenéje dallamosb neki,
Mint kis pacsirta zengő éneki
A pásztornak, midőn zöld bársony a
Vetés, s rügyedzik a galagonya.
Ragály ragad: ó, bár ragadna rám
Arcod, beszéded is, szép Hermiám!
Fülemre szózatod, szemed szememre,
Ajkamra nyelved bájos zöngedelme!
Ha volna egy világom: mind elédbe
Raknám, az egy Demetriust kivéve.
Ó, mondd: hogyan nézsz rá? mi a cseled,
Mellyel szivét úgy megbilincseled?

HERMIA
Mordan tekintek rá, mégis szeret.

HELÉNA
Ó, hogy mosolyom annyit nem tehet!

HERMIA
Ha megszidom, szerelme a viszonzás.

HELÉNA
Ó, bár imámba volna ennyi vonzás!

HERMIA
Utánam jár, ha mégúgy megvetem.

HELÉNA
S engem kerül, ha mégúgy szeretem!

HERMIA
Nem én hibám, Heléna, hogy imád.

HELÉNA
Csak bájodé: ó, voln' enyém hibád!

HERMIA
Légy nyugton: engem ő nem lát soha;
Lysander és én szökünk innen tova.
Amíg Lysandert nem láttam, Helén,
Athént paradicsomnak képzelém:
S ó, lásd, szerelmünk mennyi kéjt adott,
Hogy üdvem így pokollá válhatott.

LYSANDER
Heléna, tőled mért titkoljuk el:
Holnap, ha Phoebe éji útra kel,
S ezüst arcával habtükörbe néz,
S hig gyöngye a mezőn elhintve lész -
Midőn a biztos éj lesz csak tanúnk,
Athéne kapuin elillanunk.

HERMIA
És a ligetben, hol friss ibolyán
Szoktunk heverni pázsit nyoszolyán,
Kiöntve gondtól dadogó szivünk -
Lysander és én össze ott jövünk;
S onnan, Athénének fordítva hátot,
Megyünk keresni új hont, új barátot.
Isten veled, barátnőm; zárj imádba;
S Demetrius szeressen még, imádva.
Légy ott, Lysander; holnap éjfelig
Szemeink egymás kéjét nem ízlelik. (El)

LYSANDER
Ott édes, ott. Élj boldogul, Helén,
Demetrius viszonzó kebelén.   (El)

HELÉNA
Mily boldog némely ember! Engem éppen
Oly szépnek tart mindenki Athenében;
Mit ér? Demetrius izlése más
Csak ő nem tudja, mi köztudomás.
S mint ő csalódik Hermia kecsét
Nagyítva: túlzom én az ő becsét.
Naggyá, dicsővé tesz a szerelem;
Nem szeme lát, csak szíve - s ez okon
Festik Cupídót szárnnyal, de vakon;
Elméje van s balúl itél vele:
Szárny, szem nekűl: ez a hóbort jele.
Gyereknek is jól mondják annyiban,
Hogy oly könnyelmű választásiban,
És, mint játszó gyerek szavát szegi,
Játszik hitével, sosem áll neki:
Demetrius is, míg nem látta őt,
Hogy' szórta esküit, mint jégesőt!
S alig sütött Hermia fénye ki,
A jég elolvadt: zápor hull neki!
Most a szökést megyek tudtára adni;
Majd éjjel a ligetbe fog szaladni
Utána; s ha ezért hálája vár rám,
Nagy áron vettem, a féltés nagy árán;
De látnom azt, ha majd a távozó
Üresen tér meg - oly jutalmazó!   (El)

 

2. SZÍN

Szegényes lak Athénben
Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi és Ösztövér jőnek

VACKOR
Itt az egész társaság?

ZUBOLY
Legjobb lesz, olvasd fel őket névről névre, lista szerint.

VACKOR
Itt vagyon a lista mindazon férfiak nevéről, kik egész Athénben képesnek találtattak, hogy e mi komédiánkban, a fejedelem és fejedelemné előtt, menyegzőjük estvéjén föllépjenek.

ZUBOLY
Először is, Vackor barátom, halljuk, miről traktál a darab; aztán olvasd a játszók neveit, s a többi.

VACKOR
No hát, a darab. - Egy igen siralmas komédia, Pyramus és Thisbe borzasztó kegyetlen haláláról.

ZUBOLY
Mondhatom, igen jó darab és furcsa. No mármost, Vackor barátom, szólítsd a játszókat lista szerént. - Sorba, urak!

VACKOR
Feleljen hát ki-ki, amint szólítom. Zuboly Miklós, takács.

ZUBOLY
Jelen. Mi a szerepem? s tovább.

VACKOR
Te, Zuboly, Pyramusnak vagy beírva.

ZUBOLY
Mi az a Pyramus? szerelmes vagy zsarnok?

VACKOR
Szerelmes bizony, ki csupa szerelemből gavallérosan megöli magát.

ZUBOLY
No lesz sírás, ha azt amúgy istenigazában eljátssza az ember; ha én azt eljátszom, lesz drága dolog a nézők szemének; vihart indítok, szánakozást gerjesztek, néminemű részben. Halljuk a többit: - azonban legfőbb gusztusom van zsarnokot játszani: Herkulest pompásan játszanám, vagy egy oly szerepet, melyben törni-zúzni kell mindent.

"A bérc dühöng,
S a sziklatönk
Rombolva döng
   A börtön zárán:
És Fébusch gyors
Kereke forg, s
Jó vagy bal sors
   Támad sugárán."

Ez egyszer a fellengős! - No, olvasd a többi játszót. - Ez már Herkuleshez illő düh, zsarnoki düh; a szerelmes inkább csak pityereg.

VACKOR
Dudás Ferenc, fúvó-foldozó.

DUDÁS
Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR
Te Thisbével birkózol meg.

DUDÁS
Mi az a Thisbe? Kóbor lovag?

VACKOR
Dehogy! Kisasszony, akibe Pyramus belészeret.

DUDÁS
Menkőbe! ne adj nekem leányszerepet, hisz már ütöget a bajuszom.

VACKOR
Az mindegy, játszhatod álarcban, hisz te oly véknyan tudsz beszélni, ahogy akarsz.

ZUBOLY
Ha el lehet takarni a képem: ide nekem Thisbét is! Rettentő vékony hangon tudok beszélni: "Tisbí! Tisbí! - Ah, Pyramis, ídes kincsem! Tisbéd hív; híved szíve hív!"

VACKOR
Nem, nem. Te Pyramust játszod, te pedig, Dudás, Thisbét.

ZUBOLY
No jó. Tovább.

VACKOR
Ösztövér Róbert, szabó.

ÖSZTÖVÉR
Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR
Ösztövér Róbert, te a Thisbe anyját fogod játszani. - Orrondi Tamás, üstfoltozó.

ORRONDI
Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR
Te meg a Pyramus apját; én magam a Thisbe apját. - Gyalu asztalos, te az oroszlán szerepét. Most már, úgy hiszem, rendben van az egész komédia.

GYALU
De le van írva az oroszlán szerepe? Ha le van, kérlek, add ide, mert kissé nehéz fejem van.

VACKOR
Játszhat'd azt extempore, hiszen csak ordítni kell.

ZUBOLY
Ide nekem az oroszlánt is. Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt kiáltja rá: "Ordítson még egyszer! Ordítson még egyszer!"

VACKOR
De már minek ordítnál oly rettenetest; még holtra ijesztenéd a fejedelemnőt s az asszonyságokat, hogy elkezdenének sikoltozni: s akkor nem kéne több, hogy mind felaggassanak bennünket.

MIND
Bizony, fel is aggatnának, egy lábig.

ZUBOLY
Elhiszem azt, barátim; mert ha az ember a nőket eszökből kiriasztja, csupán annyi eszök marad, hogy bennünket felkössenek; de forcírozom a hangomat, oly szendén fogok ordítni, mint a szopós galamb; úgy fogok ordítni, mintha csalogány volnék.

VACKOR
Te nem játszhatol egyebet Pyramusnál; mert Pyramus kedves arcú legény; nyalka legény, minőt csak nyári napon láthatni; igen szeretetreméltó úrfi; tehát mindenesetre Pyramust kell játszanod.

ZUBOLY
Jó, elvállalom. De milyen szakállal lesz legjobb játszani?

VACKOR
Hát amilyennel tetszik.

ZUBOLY
Eszerint, vagy szalmaszín szakállal adom, vagy narancsszín szakállal, vagy tulipiros szakállal, vagy franckoronaszín szakállal, vagy csupa sárgával.

VACKOR
A francok közül némelyiknek már egy szál szőre sincs: akár sima állal játszanád. - De urak! itt a szerep; kérlek, követlek, kényszerítlek, holnap estig jól bemagoljátok, s akkorra gyűljünk össze a várligetben, a várostól egy mérföldnyire; ott, a szép holdvilágon, megtarthatjuk a próbát; mert ha a városban gyűlnénk össze, nyakunkra jönne valaki s az egész dolog kipattanna. Addig én összeírom a darabhoz kellő requisitumokat. Kérlek, el ne maradjatok aztán.

ZUBOLY
Ott leszünk; mert ott a próbát nagyobb obscoenitással és kurázsival lehet tartani. Minden ember hozzálásson; tanulja be, mint a karikacsapás; adieu.

VACKOR
A fejedelem cserfájához gyűlünk.

ZUBOLY
Jól van, jól! törik-szakad.

Mind el

 

MÁSODIK FELVONÁS

1. SZÍN

Erdő Athén közelében
Egy tündér és Puck jőnek szembe

PUCK
Hohó, szellem! hová mégy?

TÜNDÉR
       Hegyen át, völgyön át,
       Tüskön-bokron keresztül,
       Berken át, kerten át,
       Tűzön-vízen keresztül,
       Járok, hol madár se volt,
       Sebesebben mint a hold.
       Tündér királyné az asszonyom,
       Fűre gyöngyét én harmatozom;
       Testőre a sok kankalin,
       Aranyköntöst reájok ád,
       A pettyek rajta: mind rubin,
       Azokba rejti illatát.
Most itt nehány csöpp harmatot szedek,
S gyöngyűl akasztom a kikircs fülébe;
Jó éjt, rüpők szellem: én már megyek,
Mert jő királyném és tündéri népe.

PUCK
Ma a királynak lesz itt mulatása,
Vigyázz, hogy a királynét meg ne lássa;
Mert Oberon dúl-fúl rá amiatt,
Hogy Indiából egy királyfiat
Magának apródul elszöktete;
Sosem volt íly szép váltott gyermeke,
S nagy a fiúért Oberon haragja,
Szeretné, hogy legyen vadász-lovagja:
De a királyné csak nem engedi,
Felkoszorúzza, s úgy szeretgeti.
S nem jőnek össze rezgő csillagoknál
Azóta, rónán, berken vagy pataknál
Civódás nélkül; s ez oly iszonyú,
Hogy a tündér mind makkopáncsba bú.

TÜNDÉR
Vagy én csalódom, szemre-főre, vagy
A csintalan, gonosz manó; te vagy,
Kit a nép Robin-pajtásnak nevez;
Ki pórleánynak rémülést szerez;
Malmot megindít; tejfölt megszedi;
Nőt lelke-fogytáig köpülteti;
Higgadni a sört meg nem engedi;
Tévútra csal vándort, s kineveti.
De ki Hobgoblin, édes Puck neven
Szólít, segíted; dolga jól megyen:
Nem az vagy-é?

PUCK
                  Találtad, cimbora.
Hát én vagyok az éj víg vándora,
Ki Oberont is megnevettetem,
Ha a zabszúrta mént rá-rászedem,
Nyerítve hozzá mint szép kancaló;
Vagy, ha tütüzget holmi vén anyó,
Vackor gyanánt rejt a kancsó-fenek,
Iváskor én ajkához billenek,
Hogy a sör mind aszú keblére fut.
Mesél egy néni szörnyü szomorút
S engem néz háromlábu zsámolyul:
Kibiccenek alóla; felborul,
Óbégat és majd megful, úgy köhög;
A többi oldalához kap, röhög,
Tüszköl, csuklik nevettében, s hitet
Mond rá, hogy ily jól sose nevetett. -
De félre, tündér: itt jön Oberon.

TÜNDÉR
Bár csak ne! mert amott meg asszonyom.

Egyfelől Oberon kíséretével, másfelől Titánia a magáéval jőnek

OBERON
Üdvöz ne légy, gőgös Titánia.

TITÁNIA
Hah! féltő Oberon! Tündérim, el!
Kerülni esküvém ágyát s körét.

OBERON
Várj, semmi asszony. Nem vagyok urad?

TITÁNIA
Én akkor asszonyod; de jól tudom még,
Midőn Tündérhonból elillanál,
S ültél egész nap mint Corin, dudálva
Zabszár tilinkón, s a szép Phillidának
Szerelmet búgva. Mért jössz most ide
Legtávolabb fokárul Indiának,
Hanemha, mert a pozsgás amazon,
Harcos, kemény-övedzős szeretőd
Kél egybe Theseusszal? és te jössz
Megáldni sok örömmel ágyokat.

OBERON
Hogy tudsz, ha orcád van, Titánia,
Hippolytával így faggatni, tudván,
Hogy én tudom szerelmed Theseushoz?
Nem te család el szürke éjen őt
Az elrabolt Perigenéia mellől?
Vagy hitszegővé nem te tetted, Aegle,
Szép Ariadne s Antiop' iránt?

TITÁNIA
Mindezt csupán féltésdühöd koholta:
S azon nyárkezdet óta nem jövénk
Mi össze halmon, völgyön, síkon, erdőn,
Köves patak, vagy szittyós és körül,
Vagy szirtszegélyü tengerpartokon
Szél füttye mellett körben lejteni,
Hogy zsémbed a vigalmat el ne rontsa.
Igy a hiába sípoló szelek
Mintegy bosszúra, dögvészes ködöt
Szoptak fel a tengerből, mely leesvén
Úgy feldagaszta minden kis folyót,
Hogy büszkén múlta feljül partjait:
Hiába vonta jármát az ökör,
Földműves ingyen izzadt; és a zöld
Vetés ifjan, szakáll nélkül, rohadt meg.
Üres az ól a vízbefúlt mezőn,
A mételyes nyáj hízlal varjakat;
Iszap borítja a pásztor-tekét,
S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen
Ki sem vehetni, mert nem járja nyom.
Nem ér halandó ember víg telet,
Éjente nem zeng áldott himnusz és dal;
Miért is a hold, e folyam-királynő,
Sápadt dühében mossa a leget
S bőven tenyésznek csúzos nyavalyák:
Igy minden évszak önmérsékletét
Visszára váltja: zúzos, őszhajú dér
Hull a friss rózsa karmazsin ölébe;
S az agg Hyems jeges tar homlokát
Szép nyári bimbók illatos füzére.
Övedzi, csúfra mintegy. A tavasz, nyár,
Termékeny ősz, komor tél megcseréli
Szokott mezét; s a megdöbbent világ
Nem tudja, melyik másik, ez vagy az.
S im, a gonosznak mind e fajzata
Kettőnk viszályos harcából eredt:
Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.

OBERON
Hozd jóra hát megint; hisz rajtad áll.
Mért bántsa Oberont Titánia?
Hisz én csak egy kis váltott gyermeket
Kérek, hogy apródom legyen.

TITÁNIA
                              Ne is szólj:
Országodért sem én azt a fiút.
Az anyja rendem hölgye volt, kivel
Gyakran csevegtem éjjel India
Balzsam-legében és gyakorta űlénk
Együtt a Neptun sárga fövenyén,
Kisérve szemmel a kalmár hajót;
S nevettük, a vitorla hogy dagad,
Ledér szelektől hogy lesz viselős;
Mit ő, kis úszó léptekkel haladva,
(Mert keble már ifjammal dús vala)
Utánzott a fövényparton, csigáért
El-elhajózva, meg-megtérve, mintha
Nagy útról jőne, kinccsel gazdagon.
De, mert halandó, meghalt e gyerekkel,
S az ő kedvéért tartom a fiút,
S az ő kedvéért nem válok meg attól.

OBERON
Meddig kivánsz maradni e ligetben?

TITÁNIA
Tán míg a Theseus nászéje tart.
Ha tetszik holdfényen kört lejteni
S vigalmainkat nézni, jer velünk;
Ha nem, kerülj, mint én fogom tanyád.

OBERON
Add nékem a fiút, s megyek veled.

TITÁNIA
Országodért sem én. - Tündérek el!
Ha nem megyek, látom, civódni kell.

Titánia és kísérete el

OBERON
Jó, hát eredj: nem mész ki e ligetből,
Míg e dacért meg nem kinoztalak.
Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe,
Midőn leültem egyszer a fokon
S hallék egy cselle hátán hableányt,
Ki olyan édes dallamot lehellt,
Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára,
S több csillag őrülten rohant le, hogy
A hableány zenéjét hallja?

PUCK
                                    Jut.

OBERON
Azon időben láttam én (te nem),
Repűlni a föld s a hűs hold között
Tegzes Cupídót: biztos célba vőn
Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;
Pattant az ívről a szerelmi vessző,
Átfúrni képes százezer szivet:
De láttam, a tűz-nyíl hogyan aludt ki
A vizenyős hold szűz sugáriban,
S a fejedelmi papnő elhaladt
Szűz gondolattal, szerelem nekűl.
Szemmel kisértem az eső nyilat:
Egy kis virágra hullt az nyúgoton,
Tejszín előbb, most bíbor sebben ég:
Hivják a lányok "égő szerelemnek",
Hozz ily virágot, hisz mutattam egyszer:
Alvó szemekre csöppenő leve
Nőt, férfit őrjöngő szerelemre gyújt
Az ébren elsőbb látta lény iránt.
Hozz ily füvet nekem, s légy itt, mire
A leviathán egy mérföldet úsz.

PUCK
Övet kerítnék negyven perc alatt
A föld körül.   (El)

OBERON
                           Ha nálam e virág,
Lesem, mig elszunnyad Titánia,
S akkor szemébe csöppentem levét,
S az első tárgyat, mit ébredve meglát
(Oroszlán, medve, farkas vagy bika,
Majom vagy fürge pávián legyen),
Szerelme vad hevével üldözi;
S addig szeméről e bájt nem veszem le
(Mert más virággal könnyü tennem azt),
Míg át nem adja nékem a fiút.
Hanem ki jő itt? Látatlan vagyok,
S kihallgatom, miről foly a beszéd.

Demetrius jő, Heléna követi

DEMETRIUS
Ne fuss utánam, mondom, nem szeretlek.
Hol van Lysander és szép Hermia?
Azt én ölöm meg, ez engem megöl.
Ugy mondtad, e ligetbe szöktenek,
S ím, itt vagyok, dühös vad e vadonban,
Mert Hermiámat nem találom itt.
Lódulj! el innen, és ne űzz tovább.

HELÉNA
Te vonzasz engem, ércszivű delej;
De nem vasat vonzsz, mert az én szivem
Hű mint acél: szűnj meg hát vonzani
S nem lesz erőm követni tégedet.

DEMETRIUS
Csábítlak én? Szépen szólok veled?
Nem mondom a legőszintébb valót,
Hogy nem szeretlek, nem tudlak, soha?

HELÉNA
De én azért is még jobban szeretlek.
Vadászebed vagyok, Demetrius,
Minél inkább versz, én hizelkedem;
Bánj mint ebeddel: rúgj, üss engemet,
Mellőzz, veszíts el; azt engedd csupán,
Méltatlanúl bár, hogy kövesselek.
Mit kérjek ennél hitványabb helyet
Szerelmedben (s ez drága hely nekem!)
Hogy bánj velem, ne jobban, mint ebeddel?

DEMETRIUS
Ne szítsd tovább lelkem gyülöletét:
Ha látlak is, rosszul vagyok belé.

HELÉNA
És én, ha nem látlak, vagyok roszúl.

DEMETRIUS
Nagyon kitetted nőiségedet:
Elhagyni a várost, s személyed annak
Kezébe adni, aki nem szeret;
Az éji alkalomra s egy vadon hely
Kísértetése bízni könnyeden
Szép szűziséged gazdag értekét.

HELÉNA
Erényed a kezesség efelől.
Nincs éj nekem, ha látom arcodat.
Most sincs köröttem éj, úgy gondolom;
Nem is hiányzik társaság ez erdőn,
Te vagy szememben az egész világ:
Ki mondaná hát, hogy magam vagyok,
Midőn egész világ néz itt reám?

DEMETRIUS
Én elfutok s elbúvok a csalitba,
Itt hagylak, a vadak kényére mindjárt.

HELÉNA
A legvadabbnak sincs oly kő szive.
Ám fuss, ha tetszik; fordul a mese,
Apollo elfut s Daphne kergeti,
Ölyvet galamb űz, s a szelídke gím
Tigrist vadász. Ó, céltalan sietség!
Ha gyávaság üldöz s erő szalad.

DEMETRIUS
Én nem vitázok itt tovább; eressz;
S ha még utánam jősz, nem állok érte,
Hogy e vad erdőn bántatlan maradsz.

HELÉNA
Ó, jaj! templomba, városon, mezőn
Bántasz te engem. Píh, Demetrius!
Sértéseid botrányt hozók nememre:
Szerelmünkért mi nők nem víhatunk,
Nem kérhetünk, csak kérőt fogadunk;
De én követlek, s menny lesz a pokol,
Ha majd kezedtől szívem haldokol.

Demetrius és Heléna el

OBERON
Menj, nimfa, menj: ő még nem hagyja el
E berket, hogy te futsz, ő esdekel.

Puck visszajő

Itt a virág? Légy üdvez, gyors követ.

PUCK
Igen, ihol van.

OBERON
                             Kérlek, add ide.
Van egy kies part, hol kakukfü nő,
Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,
Fölötte sűrü loncból mennyezet,
Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet:
Ringatva ott szunnyad tánccal, zenével
Titánia egy kissé minden éjjel;
Ott vedli tarka bőrét a kigyó,
Mely gúnya éppen egy tündérre jó:
Én ott szemére hintem a levet
S betölti szívét ocsmány képzelet.
Ne, végy belőle, járd el ezt a berket:
Egy athenéi hölgy szeretve kerget
Egy gőgös ifjat, ki nem tűrheti:
Kend meg szemét, s vigyázz, ha fölveti,
A hölgyet lássa. Hisz megösmered
Athéni öltözetről embered.
Hajtsd végre gonddal, s a legény a nőt
Jobban szeresse, jobban mint ez őt.
S találkozol kakasszóig velem. (El

PUCK
Ne félj, királyom; szolgád ott terem.   (El)

 

2. SZÍN

A liget más része
Titánia jő, kísérettel

TITÁNIA
No még egy körtánc, egy tündéri dal,
És akkor, egy perc harmadára, el:
Ki férget ölni pézsmák bimbain
Ki bőregérrel víni szárnyakért,
Hogy kis manóim öltönyt kapjanak;
Ki meg elűzni a lármás bagolyt,
Mely itt huhogva nagy szemet mereszt
Vigalmainkra. Most egy altató dalt;
És dolgotokra mind, hadd nyúgoszom.

Tündérek dala

ELSŐ TÜNDÉR
Kettősnyelvü pettyes kígyók,
Tüskedisznók, innen el;
Félre undok poc, vakondok,
Asszonyunkhoz ne közel!

KAR
Philoméla dalabáj
Zengje lágyan: lullabáj
Lulla, lulla, lullabáj,
   Semmi bű
   Semmi báj
Asszonyunkra itt ne szállj;
Jó'tszakát, lullabáj.

MÁSODIK TÜNDÉR
El, szövő pók, itt ne járj,
Hosszulábu nagy kaszás;
Félre, dúgó éjbogár,
Csiga, féreg, minden más.

KAR
Philoméla dalabáj,
Zengje lágyan: lullabáj,
Lulla, lulla, lullabáj,
   Semmi bű
   Semmi báj
Asszonyunkra itt ne szállj;
Jó'tszakát, lullabáj.

ELSŐ TÜNDÉR
Minden úgy van, amint kell.
Álljon őrt egy, és mi el!

Tündérek el. Titánia alszik

Oberon jő

OBERON
(a virágot Titánia szemébe facsarván)
Amit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár.
Kelj, ha ilyes erre jár. (El)

Lysander és Hermia jőnek

LYSANDER
Fáradt vagy e bolygásban, angyalom,
El is tévedtem, azt se titkolom.
Várjunk, pihenjünk, Hermiám, ha tetszik.
Míg a nap enyhadó sugára tetszik.

HERMIA
Legyen, Lysander: nézz más fekhelyet,
Én e halomra hajtom fejemet.

LYSANDER
Egy hant legyen kettőnk párnája itt:
Egy szív, egy ágy, két kebel és egy hit.

HERMIA
Nem úgy, Lysander: ha szeretsz, galambom,
Feküdj odább, ne ily közel, ha mondom.

LYSANDER
Ó, kedvesem, hiszen ne értsd balul,
Amit szerelmem esd ártatlanul.
Szivem sziveddel, mondom, olyan egy,
Hogy már a kettő nem két-számba megy:
Egy eskü lánca fűzi kebelünk:
Két kebel egy hit: összes lételünk.
Hagyj hát fekünnöm e közelb helyen,
S bár helyet adsz, nem lészek helytelen.

HERMIA
Lysander szójátékot űz velem.
De, jó barátom, hogyha engemet
Szeretsz, odább feküdj, s tarts illemet,
Amennyi távolt ifju és leány
Közt a világi tisztesség kiván,
Azt tartsd meg, édes; most jó éjszakát.
Tartson szerelmed az életen át.

LYSANDER
Ámen imádra; áment rebegek:
Éltem szakadjon, ha törvényt szegek. -
Most minden enyhét öntse rád az álom.

HERMIA
Felét a jókivánónak kivánom.

Elalusznak. Puck jő

PUCK
Összejártam a cserét,
S athenéit nem lelék,
Hogy szemén a fűlevet
Megpróbáljam, mit tehet.
De ni, Éj és Csend! ki ez?
Rajta athenéi mez:
Uram ifja lesz, ki bánt
S gúnyol egy athéni lányt;
S íme, a szüz is ledőlt,
Ágya nyirkos, durva föld.
Szende lélek! hogy fekszel
E pimaszhoz oly közel?
Hé! kölök! tartsd a szemed:
Hintem rá e báj-levet;
Majd ha ébred ez a szem,
Űzze álmát szerelem.
Ébredj föl, ha távozom,
Mert reám vár Oberon. (El)

Demetrius jő és Heléna futva

HELÉNA
Ölj meg, csak állj meg, jó Demetrius.

DEMETRIUS
Lódulj, ha mondom, mert vesztedre futsz.

HELÉNA
Ó, a sötétben hagynál? azt ne tedd.

DEMETRIUS
Maradj; ne merj követni engemet.

Demetrius el

HELÉNA
Ó! e futásban már alig lehellek.
Minél tovább esdem, még úgy se kellek.
Boldog Hermia, bárhol pihen ő,
Mert van szemében áldott vonzerő.
Hol vette tényét? haj! nem sós könyektől.
Gyakrabban ázott az enyém ezektől.
Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,
Hisz tőlem a vad is rettegve fut;
Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed
S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.
Mely gaz tükör vett rá csalóka fénnyel,
Mérkőznöm Hermia csillagszemével!
De ki ez itt? Lysander, fekve! holt?
Vagy alszik? - Sebje nincsen; vér se folyt. -
Ébredj, Lysander, jó uram, ha élsz.

LYSANDER
(fölserken)
A tűzbe érted, angyalom, ha kérsz.
Heléna! átvilágló tünemény!
Természet túltesz a mű remekén:
Kebledben ím a szívet látom én.
Hol van Demetrius? Hah, mint ohajtom,
Hogy e hitvány nevet kioltsa kardom!

HELÉNA
Ne mondj, Lysander, ó, ne mondj ilyet.
Szeresse Hermiát: ó, Istenem!
Mit bánod azt te? Hermia tied,
Te érd meg azzal.

LYSANDER
                Én? ővéle? Nem!
Sőt bánom útált perceim körében.
Nem Hermiát, Helénát szeretem.
Hollót galambért ki nem ad cserében?
A férfi vágya értelmét uralja,
S te vagy különb leány, eszem bevallja.
Idővel érik a gyümölcs, növény:
Éretlen ifju voltam eddig én;
De most a férfikor teljéhez érve,
Az értelem lőn vágyaim vezére,
S hí szép szemedhez, hol a szerelem
Édes kalandját írva föllelem.

HELÉNA
Ó, mért születtem én ily hetyke gúnyra!
Tőled kivált, velem így bánni csúnya!
Nem elég hát, ifjú ember, nem elég,
Hogy egy édes pillantást sem nyerék,
Nem is fogok, Demetrius szeméből -
Hanem te is gúnyt űzsz e gyöngeségből?
Fáj tőled ezt, nagyon fáj hallani,
Csúf módra így szerelmet vallani.
Élj boldogul: ámbár - zokon ne essék -
Több nálad, úgy hivém, a szívnemesség.
Ó, hogy a nő, kit ifja megvetett,
Más férfinál sem nyer kiméletet! (El)

LYSANDER
Nem látta ezt. - Aludj csak, Hermia,
Többé Lysander rád se néz soha;
Mert mint ha édest élvezénk sokat,
Annál erősebb undor látogat;
Vagy mint tévelygés, melyet az eretnek
Elhágy, legundokabb a rászedettnek:
Úgy te is, én csömöröm, tévhitem,
Légy meggyülölve - de kivált nekem.
És te, szerelmem összes indulatja,
Tiszteld Helénát, légy az ő lovagja. (El)

HERMIA
(felsikolt)
Ne hagyj, Lysander! kígyó - istenem;
Hamar, hamar! ni hol csúsz, keblemen.
Ó, boldog isten, milyet álmodám!
Hogy reszketek belé most is; no lám.
Úgy tetszett, kígyó rágja szívemet,
És te mosolygva nézted vesztemet.
Lysander! nincs sehol? Mindenható!
Nem hallja? itt hagyott? se hang, se szó.
Lysander, szólj! édes Lysanderem,
Az égre, szólj! megöl a félelem.
Nincs válasz? - értem; hűtlen itt hagyál:
De fölkereslek: vagy te, vagy - halál! (El)

 

HARMADIK FELVONÁS

1. SZÍN

Ugyanott. A tündérkirálynő alva.
Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi, Ösztövér jőnek

ZUBOLY
Mind itt vagyunk?

VACKOR
Top, top; és ez itt rettentő jó hely a próbára. Ez a kis zöld gyep a színpad, ott az a galagonyabokor öltözőszoba; s egészen úgy csináljuk, mint majd a fejedelem előtt.

ZUBOLY
Hallod-e, Vackor?

VACKOR
No mit akarsz, buksi Zuboly?

ZUBOLY
Van ebben a mi Pyramus és Thisbéről szóló komédiánkban egy is, más is, ami sehogy sem fog tetszeni. Egy az, hogy Pyramusnak, mikor magát megöli, kardot kell rántani s ezt az asszonyságok ki nem állják soha. Mit szólatok ehhez?

ORRONDI
Istenbi'on! kényes dolog.

ÖSZTÖVÉR
Gondolnám, hagyjuk ki végül a gyilkosságot.

ZUBOLY
Világért se! van egy ötletem, az helyreüt mindent. Írjatok nekem egy prológust; amely prológusban legyen benne, hogy mi senkiben sem teszünk kárt a karddal; hogy Pyramus nincs is megölve igazán: és nagyobb bátorság okáért hozzátehetjük, hogy én, Pyramus, nem Pyramus vagyok ám, hanem Zuboly takács. E majd kiugratja a félszet belőlük.

VACKOR
Jó, a prológus meglesz; nyolc- meg hatlábú versben kell írni.

ZUBOLY
Sose azt! toldj hozzá kettőt; legyen nyolc meg nyolc.

ORRONDI
Hát az oroszlántól nem ijednek meg az asszonyságok?

ÖSZTÖVÉR
Én tartok tőle, mondhatom.

ZUBOLY
Uraim, meg kell fontolni a dolgot. Isten őrizz, asszonyok közé oroszlánt vinni; rettentő ám az; mert nincs borzasztóbb féreg, mint az eleven oroszlán; erről tennünk kell.

ORRONDI
Hát egy másik prológusban ő is mondja meg, hogy ő nem valóságos oroszlán.

ZUBOLY
Nem úgy; meg kell mondani a nevét, és a fél pofája hadd lássék ki az oroszlán tarkója megől; maga is szólaljon meg a nyíláson keresztül, így vagy ilyetén defectussal, mondván: "Asszonyaim, vagy: szép hölgyeim, bátorkodom óhajtani, vagy esedezni, vagy könyörögni: ne féljenek, ne reszkessenek: itt az életem az önökéért. Holtig sajnálnám, ha igazi oroszlánnak néznének: nem, én nem vagyok afféle izé: ember vagyok mint más"; akkor aztán megmondhatja, hogy ő senki egyéb, mint Gyalu asztalos.

VACKOR
Jó, legyen úgy. De két bökkenő van még: egy az, hogy viszünk a terembe holdvilágot; mert tudjátok, hogy Pyramus holdvilágon beszélget Thisbével.

GYALU
Süt a hold akkor este, mikor játszunk?

ZUBOLY
Naptárt ide, naptárt! keressük ki a naptárban; hadd lám a holdvilágot, hadd lám a holdvilágot.

VACKOR
Igen, süt akkor.

ZUBOLY
No hát, a nagy játszóterem ablakának egyik szárnyát nyitva kell hagyni, azon besüthet a hold, ha tetszik neki.

VACKOR
Igen; vagy hát valaki fölléphet egy tüskebokorral s lámpával, és mondhatja, hogy ő a hold személyét kifigurázni vagy prezentálni jött. Hanem más bökkenő is van: fal is kell a nagy terembe; mert amint a história tartja, Pyramus meg Thisbe falhasadékon beszélgetnek.

GYALU
Falat pedig sose cipeltek oda be. - Mit mondasz erre, Zuboly?

ZUBOLY
Hát valaki prezentáljon falat is; legyen rajta egy kis mész, egy kis sár, egy kis habarcs, amivel jelentse, hogy ő fal; és tartsa így az ujjait, a nyíláson aztán susoghat Pyramus meg Thisbe.

VACKOR
Ha ez elsűl, minden jól van. No már most üljön le minden ember s nézze a szerepét. Pyramus, kezdd el. Ha vége a mondókádnak, eredj ama bokor mögé; így a többi is, amint végszava következik.

Puck jő hátul

PUCK
Miféle rongyon-gyúlt lármás had ez,
Királyném nyughelyéhez ily közel? -
Még színdarab?... No, hallgató leszek,
S tán működő is, ha lesz rá okom.

VACKOR
Beszélj, Pyramus. Thisbe hátrább álljon.

PYRAMUS
"Mint a virágok háj-illatja, Thisbe:"

VACKOR
Báj, báj!

PYRAMUS
"- báj illatja, Thisbe:
Szép Thisbe, édes párád olyatén.
De ha! neszt hallok: várj csak engem itt be,
Egy pillanatban itt leszek megén." (El)

PUCK
Ritkítja párját ez a Pyramus! (El)

THISBE
Hát én mondjam már?

VACKOR
Hogy a gutába ne! hisz értsd meg, azért megy el csak, mert valami neszt hall s megnézi, de mindjárt visszajő.

THISBE
"Tündöklő Pyramus, te liliomlevél,
Szép, mint dicső bokrán a szép piros rúzsa;
Te fürge, fiatal, te drágakő; juhbél!
Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha,
Találkozunk, Pyramus, a Nina sírján -"

VACKOR
"Ninus sírján", hé. De azt még nem kell mondanod, azt Pyramusnak fogod felelni. Hanem te csak fúvod az egész szerepet, végszavastul, mindenestül. - Pyramus, jelenj! végszavad elmondták; ez volt: "nem fárad soha"

THISBE
Ó - "Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha."

Visszajő Puck és Zuboly szamárfővel

PYRAMUS
"Thisbém, ha szép vagyok, tied vagyok csupán -"

VACKOR
Ó, szörnyű látvány! kísértet! csoda! Fussunk, urak! gyorsan, urak! segítség!

A játszók elfutnak

PUCK
Kergetlek, űzlek, fel s alá vezetve,
Sáron-vizen, tüskén-bokron, gazon;
Majd ló leszek, majd kan, majd szörnyü medve
Majd meg kutyává, tűzzé változom:
S nyerít, ugat, röfög, dörmög, lobog
Ló, eb, kan, medve, tűz, utánatok. (El)

ZUBOLY
Hová szaladnak? Ahá! ez csak dévajkodás: meg akarnak ijeszteni.

Orrondi visszajő

ORRONDI
Zuboly! téged megbabonáztak: mit látok a fejeden! (El)

ZUBOLY
Mit hát! a magad szamárfejét, tudod-e?

Vackor visszajő

VACKOR
Isten legyen irgalmas neked, Zuboly! téged kicseréltek. (El)

ZUBOLY
Értem a kujonságot. Szamárrá akarnak tenni, hogy megijesszenek, ha tudnának; de azért se mozdulok innen, akármit csinálnak. Itt sétálok fel s alá, s danolok, hadd hallják, hogy nem félek. (Dalol)
  A hím rigó, mely fekete!
        Narancsszinű a szája;
  Mely szép a húros éneke!
        Ökörszem pici szárnya.

TITÁNIA
Mi angyal ébreszt a virágos ágyból?

ZUBOLY
  Pinty és veréb, pacsirtafi,
        S igazmondó kakuk:
  Dalára egy férj sem meri
        Mondani, hogy: "hazug!"
mert igazán, ki is merne tréfálni egy olyan bolondos madárral? ki merné meghazudtolni, ha mindig kiabálja is: ko-ku?

TITÁNIA
Kérlek, nemes halandó, énekelj:
Fülem szerelmes ígéző dalodba,
S erőltet szép erényid ereje
Első látásra már bevallanom,
Esküdve, hogy szeretlek, angyalom!

ZUBOLY
Pedig úgy tetszik, asszonyom, kevés oka van rá; azonban, igazat szólva, ész és szerelem mai napság ritkán tartanak együtt. Sajnos, hogy valamé'k jó szomszéd össze nem barátkoztatja őket. Lám, tudok én furcsát is mondani, ha kell.

TITÁNIA
Te éppen oly bölcs vagy, mint aminő szép.

ZUBOLY
Egyik se biz én; de ha annyi eszem volna, hogy kitalálnék ebből az erdőből: úgy éppen elég volna magam szükségére.

TITÁNIA
Ó, e ligetből mért kivánkozol?
Akarsz, nem: itt maradsz, nem távozol.
Szellem vagyok, de nem közrendbeli;
Országomat örök nyár kedveli
És én szeretlek; jőjj hát, jőjj velem;
Tündérim oldalodhoz rendelem,
Hogy hozzanak mélyből számodra gyöngyöt;
Virágágyon dalok szunnyasszon el;
S megfinomítom halandó göröngyöd,
Hogy szállni tudj a lég tündérivel.
Pókháló! Moly! Mustármag! Babvirág!

ELSŐ TÜNDÉR
Itt vagyok.

MÁSODIK TÜNDÉR
Én is.

HARMADIK TÜNDÉR
Én is.

NEGYEDIK TÜNDÉR
Mit tegyünk?

TITÁNIA
Ez úrnak szépen udvarolni kell:
Ugrálni ösvenyén, cikázva menni;
Szedret, barackot, epret néki szenni,
Szőlőt, fügét, s bármit kivánjon enni.
Vadméhe sejtjét odvából kicsenni,
Viaszkos combjukat mécsül kivenni
- Egy fénybogár-szem fog gyujtója lenni -
Azzal kisérni ágyba majd, pihenni;
Ott egy-egy lepkeszárnnyal megjelenni
S legyezve, a holdfényt szemére menni
Nem hagyni. Most egy bók, szépen köszönni.

ELSŐ TÜNDÉR
Üdv halandó!

MÁSODIK TÜNDÉR
Üdv!

HARMADIK TÜNDÉR
Üdv!

NEGYEDIK TÜNDÉR
Üdv!

ZUBOLY
Követem szépen uraságtokat. Kérem, uraságod neve?

PÓKHÁLÓ
Pókháló.

ZUBOLY
Óhajtom bővebb ismeretségét, édes Pókháló úr. Ha elvágom az ujjamat, leszek oly bátor. Ön neve, tisztelt férfiú?

BABVIRÁG
Babvirág.

ZUBOLY
Ajánljon, kérem, édesanyjának, Babhéj asszonyságnak, s édesatyjának, Babhüvely úrnak. Édes Babvirág úr, önnel is óhajtok közelebbről megismerkedni. S az ön neve, könyörgök, uram?

MUSTÁRMAG
Mustármag.

ZUBOLY
Édes Mustármag úr, jól ismerem az ön türelmét: az a semmirekellő óriás marhaszelet sok nemes urat fölemészt az ön családjából. Mondhatom, nemegyszer könnyet facsart szememből az ön rokonsága. Óhajtom bővebb ismeretségét, kedves Mustármag úr!

TITÁNIA
Jerünk; vigyétek lugosomba le.
Homályosan néz a hold könny miatt,
S ha ő sír, sír minden virág: s jele,
Hogy egy letört szüzességet sirat.
Nyelvét lekötvén, halkan el vele!

Mind el

 

2. SZÍN

A liget más része. Oberon jő

OBERON
Ugyan fölébredt-é Titánia;
S mi tűnt először a szemébe, melyen
Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?

Puck jő

Itt jő futárom. - Nos, bohóka szellem,
Mi újság e varázsliget körül?

PUCK
Királyném szíve egy szörnyért hevül.
Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad
Az álom-órán, ím, nem messze onnat
Egy durva kézmüves ringyrongy sereg,
Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,
Gyűlt össze, próba végett egy darabra,
Mit Theseusnak szánt a nászi napra.
E vastagbőrüekből egy szikár,
Ki Pyramus szerepét fútta már,
Jelenet végin a bokorba mén;
Igy rá büvös hatalmat nyertem én,
S vállára nyomtam egy szamárfejet:
Most jő Thisbének újra felelet
S az én játszóm kilép. A többi meg,
Mint egy vadászt sejtő vadlúd-tömeg,
Vagy rőtlábú varjak csoportja, mely
Lövés után károgva röppen el,
S széledve söpri a híg levegőt:
Úgy futnak el mind, megpillantva őt.
Én űzöm: bukdosik egymáson ált',
Ki tolvajt, ki segítséget kiált.
Így halva el érzésök, szellemök,
Az érzéketlen támad ellenök:
Megtépi tüske, gally, s egy-egy darab
- Itt köntös-ujj, ott föveg - elmarad.
Mig őket én igy kergetem agyon
S szép Pyramust változva ott hagyom:
Véletlenül ébred Titánia,
És egy szamárba kell bódulnia.

OBERON
Jobban ütött ki, hogysem gondolám.
De csöppentél az atheni szemébe
Szerelmi nedvet, mint parancsolám?

PUCK
Aludva leltem; és ott közelébe
Van a leány is (ebben sincs hiba),
Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.

Demetrius és Hermia jőnek

OBERON
Állj félre: itt jön az én emberem.

PUCK
A nőszemély az, de a férfi nem.

DEMETRIUS
Ó, mért orcázod, aki úgy szeret!
Ily szóval öld megölő ellened.

HERMIA
Köszönd, ha szidlak: mást érdemlenél,
Mert félek, átkomra méltót tevél.
Ha meggyilkoltad álmában Lysandert,
S vérben bokáig vagy: gázold a tengert,
És ölj meg engem is.
Fényéhez a nap oly hű nem vala,
Mint Hermiához ő. S elillana,
Mig én aludtam?... Inkább elhiszem,
Hogy a kerek föld átlyukad, s ezen
Keresztülbúvik az éjféli hold,
Hogy elbámul délben az ántipód.
Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,
Gyilkos lehet csak ily halotti színben.

DEMETRIUS
Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;
Kegyetlenséged átveré szivem,
S te, gyilkosom, te szép vagy, mint maga
Amott Venus tündöklő csillaga.

HERMIA
S hogy illik e beszéd Lysanderemre?
Add vissza, jó fiú; mondd, hol van? merre?

DEMETRIUS
Kutyáknak adnám inkább tetemét.

HERMIA
Kutya! ne bosszants, hogy szűz illemét
Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?
Ember se légy hát emberek előtt.
Ó, mondj valót ez egyszer kedvemér':
Ébren, ugy-é, ránézni sem merél,
S álmába mérted rá a hős csapást?
Egy féreg, egy kigyó se tenne mást!
Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a'
Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.

DEMETRIUS
Kár így tüzelni ok nélkül, leány:
Lysander vére nem kiált reám,
Nem is tudom, hogy meghalt volna már.

HERMIA
Ó, monddsza, kérlek: jól van, ugyebár?

DEMETRIUS
S ha megsugom, mi a jutalmazás?

HERMIA
Felszabadítlak, hogy többé ne láss. -
Utált körödből most megyek tova;
Ha él, ha nem: engem ne láss soha. (El)

DEMETRIUS
Minek kövessem, míg igy dühödik:
Jobb ittmaradnom egy kis ideig.
Búm a teherrel súlyosbnak találom,
Mellyel adós neki a bukott álom;
Hadd rója most le, vagy csak részbeli
Kamatját is: hagyom törleszteni. (Lefekszik)

OBERON
Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!
Most egy igaz szerelmest a nedű
Varázsa által megront bűvöd, és
A hű lett csalfa, nem a csalfa hű.

PUCK
Rendes dolog: hogy míg hű marad egy,
Az eskübontó milliókra megy.

OBERON
Repülj szélgyorsasággal e cserén át
Ne nyúgodj, míg föl nem leled Helénát,
Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,
Halvány szegényke, szenved annyi bajt.
Te holmi káprázattal csald elő,
Ha ez fölébred, már itt legyen ő.

PUCK
Futok, repűlök; így ni, la!
Gyorsabban, mint tatár nyila. (El)

OBERON
Bíborszínü kis virág,
Melyet Ámor íve lőtt,
Önts szemére báj-erőt,
Hogy, ha ébred s látja őt,
Benne leljen égi nőt,
Mint ott Vénus, oly dicsőt. -
No, ha ébredsz s látod őt,
Tőle kérd a gyógyerőt.

Puck visszajő

PUCK
Tündér táborunk feje!
Ím Heléna, és vele
Az elvétett hű legény,
Ki szerelmet esd szegény.
Nézzük: úgye? furcsa baj:
Be bolond az ember faj!

OBERON
Állj idébb; a neszre majd,
Melyet ütnek, ébred ez.

PUCK
S kettő egy után sohajt;
E bizony jó tréfa lesz.
Nincs nekem oly mulatság
Mint az összevisszaság.

Lysander és Heléna jőnek

LYSANDER
Csak azt ne mondd, hogy gúnyból hódolok;
Gúny és nevetség nem hullajt könyet;
Nézd, sírva esküszöm, s amely dolog
Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.
Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak
Őszinte zálogit igaz szavamnak?

HELÉNA
Mind többre-többre mén az álkodás.
Eskü öl esküt: ó, ördögi szentség!
Mind Hermiáé volt e fogadás:
Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;
Tedd serpenyőbe az enyim, s övét,
Egyforma könnyűk, mint hitvány meséd.

LYSANDER
Nem volt eszem, hogy néki esküvém.

HELÉNA
Most sincs, ha megtöröd, azt mondom én.

LYSANDER
Demetrius nem érted, érte lángol.

DEMETRIUS
(felserken)
Helén, te nimfa, istennő, remek!
Ó, mert mihez hasonlók e szemek!
Kristály ehhez sár. Ó, és hogy dagad
E csókoló cseresznye: ajakad!
Taurus hegyormán a fehér fagyott hó,
Mit a fölszél tisztára söpre, holló
A te kezedhez. Ó, e fejdelem-
Fehér színt hagyd csókkal pecsétlenem!

HELÉNA
Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;
Csúfot belőlem űzni terv szerint;
Ha lovag-érzés volna bennetek,
Nem hagyna ily bántalmat tennetek.
Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem
Birtok, csupán gúnyt űzve kettesen?
Volnátok férfi, mint így szemre-főre,
Tekint'nétek bizony a gyenge nőre
Miért ez eskü, bók, túlzó magaszt,
Midőn gyűlöltök szívből, tudom azt.
Vágytársak lévén Hermiát szeretni,
Vetélkedtek Helénát kinevetni.
Be hősi tett, be férfias merény,
Könnyet facsarni gúnnyal egy szegény
Leány szeméből! Tenné azt nevelt
Igy sértegetni gyönge szűz kebelt,
Csak, mert türelmét szegni kedve telt?

LYSANDER
Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;
Tudom, hogy Hermiáért ég szived,
S én tiszta szívből önként rád hagyom,
Szerelméből ami részem vágyon,
S Helénához te hagyj egész jogot,
Kit szeretek, halálig is fogok.

HELÉNA
No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.

DEMETRIUS
Lysander, csak maradj Hermia mellett,
Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.
Őnála vendég volt szivem, de már
Helénájához megtért, mint haza,
Ott is marad.

LYSANDER
         Helén, nem igaz a!

DEMETRIUS
Meg ne hazudtold, ha nem ismered
- Mert meglakolsz - igaz hűségemet. -
Ott jön a kedves, ki téged szeret.

Hermia jő

HERMIA
Az éj, ki a szem tisztét elveszi,
Fülünk hallásra élesbbé teszi,
S amennyi részben csökkenté a látást,
A hallószervnek ád megannyi rá'dást.
Szemem, Lysander, téged nem lele,
Fülem hangod nyomán vezérele.
De mér' hagyál ott oly gyöngédtelen?

LYSANDER
Maradhat-é, kit űz a szerelem?

HERMIA
Lysandert tőlem szerelem? Miféle?

LYSANDER
Saját szerelmem: a bájos Heléne,
Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg,
Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.
Mit jársz utánam? vagy nem érted el,
Hogy útálatból szöktem tőled el?

HERMIA
Nem, e szavad nem érzésből jövő.

HELÉNA
No lám! ez is egy összeesküvő.
Ó, értem, hárman összefogtatok,
Hogy velem ily galádul bánjatok.
Rossz Hermia, te hálátlan leány!
Együtt ezekkel fúvod a követ,
Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
Hát mind ama közös terv, fogadott
Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
Midőn szidtuk a gyorslábú időt,
Ha válni kelle - mind felejtve van?
El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
S midőn, két művész istennő gyanánt,
Együtt teremténk tűvel egy virágot,
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
Egy dalt csicsergve, egy hangkulcs szerint,
Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
Csak egy lett volna. - Így növénk együtt,
Mint összeforradt két cseresznye, mely
Elválva látszik, válva mégis egy;
Mint egy kocsányon termett pár bogyó;
Ránézve két test, benne szív csak egy;
Vagy mint címerben lévő két paizs,
Egy úr sajátja, egy sisak födi.
S te szétszakítnád régi szent frigyünk,
Hogy sértegetni férfiakhoz állj?
Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
Ezért nemünk is megró, nemcsak én,
Habár csak én érzem bántalmidat.

HERMIA
Bámúlok e tüzes beszédiden;
Nem én gunyollak: úgy látszik, te engem.

HELÉNA
Hát nem te kiszletéd gúnyból reám
Lysandert, hogy szemem s arcom dicsérje?
S Demetriust, a másik kedvesed,
(Ki az imént még lábbal rugdosa)
Hogy nimfa, égi, istennő, remek
Névvel ruházzon? Mért beszél ily'et,
Ha gyűlöl engem? És mért, hogy Lysander
Tagadja lángját, mellyel keble dús
Irántad, és nekem szinlel szerelmet,
Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?
Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,
Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,
De, hogy viszonzás nélkül kell szeretnem,
Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.

HERMIA
Nem foghatom meg, amiket beszélsz.

HELÉNA
Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket
S vond félre a szád, ha háttal leszek;
Csak integessetek; szép tréfa ez,
Jól végrejátszva krónikába méltó.
Ha volna érzés, illem bennetek,
Nem tűztök engem ilyen célra ki.
Jó mulatást; egyrészt magam hibája;
Enyhíti majd távollét, vagy halál.

LYSANDER
Várj, szép Heléna! halld mentségemet.
Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!

HELÉNA
Ez már dicső!

HERMIA
             Ne gúnyold, édesem!

DEMETRIUS
Ha nem fog a kérés: megtiltom én.

LYSANDER
Tilalmad annyi, mint kérése volt:
Fenyegetésed nem hatalmasabb,
Mint az ő léha esdeklései.
Helén, szeretlek, mondom, életemre!
S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom
Az ellen, ki tagadná, hogy szeretlek.

DEMETRIUS
No, én azt mondom hogy jobban szeretlek.

LYSANDER
Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.

DEMETRIUS
Jer hát -

HERMIA
          Lysander, mit jelentsen ez?

LYSANDER
Odább, te szerecsen!

DEMETRIUS
                          Nem! nem fog ő -
Csak úgy mutatja; teszed úgye, mintha
Jönnél, de nem jössz. Gyáva hős, eredj!

LYSANDER
Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!
Mert úgy lerázlak, mint hitvány kigyót.

HERMIA
Mily durvaság ez? Hogy váltál ilyenné,
Kedves?

LYSANDER
Kedves? odább, cirmos tatár!
Te undok gyógyszer, te gyülölt ital!

HERMIA
Nem tréfa ez?

HELÉNA
             Dehogynem; a tiéd is.

LYSANDER
Demetrius, én állok a szavamnak.

DEMETRIUS
Kötés jobb volna; mert lám visszatart
Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.

LYSANDER
Mi! Hát megüssem, megverjem, megöljem?
Bár gyűlölöm, csak nem bántom talán?

HERMIA
Bánthatsz-e jobban, mint gyülöleteddel?
Gyülölsz! miért? Ó, jaj! mi dolog ez?
Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?
Rútabb se volnék tán, mint azelőtt.
Hisz még szerettél csak ez éjjel is,
S elhagytál volna, (ó, ne adja Isten!),
Nem tréfa ez?

LYSANDER
           Akár megesküszöm.
Én többé látni sem óhajtalak.
Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;
Nem tréfa, szent való, elhidd bizonnyal:
Gyülöllek és Helénát szeretem.

HERMIA
Ó, jaj! - te szemfényvesztő! te virágmoly!
Szerelem tolvaja te! Azért jövél,
Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?

HELÉNA
Szép, szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöpp
Leány-szemérem, vagy tartózkodás?
Nem nyugszol, amig gyöngéd nyelvem is
Ki nem tör ellened? Te váz, te báb, te!

HERMIA
Még báb? dehogy! Most értem a bibét:
Ő termetünket hasonlíttatá
Egymással össze: hogy ő lám magas,
Ő ilyen-olyan szál derék személy,
Mig végre győzött nyurga termete. -
Azért növél hát oly nagyot kegyében,
Mert én ily törpe, ily kicsiny vagyok?
Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?
Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny,
Hogy fel ne érje körmöm a szemed?

HELÉNA
Kérlek, ha gúnyolódtok is, urak,
Ne hagyjatok: sosem voltam hamis
Civódni, mint ő, semmi hajlamom,
Igazi lány vagyok a gyávaságban:
Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.
S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb,
Birok vele.

HERMIA
            Kisebb! no lám, megint.

HELÉNA
Ne bosszankodjál, édes Hermiám,
Hisz jól tudod, mindig szerettelek,
Sosem vétettem, őrzém titkaid,
Kivéve most egyszer Demetriusnak
Sugtam meg éji elszökésteket.
Ő jött utánad, én meg őutána;
De elszidott, s ijesztgetett nagyon,
Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.
Most hát, ha békén hagytok, elmegyek,
Bolondságimmal, vissza Athenébe,
És nem bolyongok itt. Eresszetek:
Lám, mily bohó és együgyű vagyok.

HERMIA
No hát eredj. Ki gátol, hogy ne menj?

HELÉNA
Ez a bohó szív, amely ittmarad.

HERMIA
Lysandernél, ugy-é?

HELÉNA
                      Demetriusnál.

LYSANDER
Ne félj, Heléna: egy ujjal se bánt.

DEMETRIUS
Nem ám! dacára, hogy te pártolod.

HELÉNA
Jaj, ez nagyon gonosz, ha megharagszik,
Szilaj volt már az oskolában is.
S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.

HERMIA
Megint kicsiny? alacsony meg kicsiny?
Eltűritek, hogy így csúffá teszen?
Bocsássatok rá.

LYSANDER
             Elmenj, törpe jószág!
Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,
Te makkopáncs.

DEMETRIUS
             Be kész vagy egy olyan
Mellett, ki megveti szolgálatod.
Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;
Pártját se fogd, mert hogyha még iránta
Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,
Torkodra forr.

LYSANDER
            No már nem csüng nyakamban.
Kövess, ha mersz; lássuk, melyőnk joga
Helénához különb: enyim? tied?

DEMETRIUS
Kövesselek? lépést tartok veled.

Lysander és Demetrius el

HERMIA
No, szép kisasszony! ez mind a te műved.
Csak ne osonj el.

HELÉNA
                   Nem hiszek neked,
S gyülölt körödben nem időzhetek.
Kezed cibálni gyorsabb, mint enyém,
De lábam hosszabb, így elfutok én. (El)

HERMIA
S mit mondjak erre? Csak bámulok én. (El)

OBERON
Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,
Vagy készakarva is dévajkodol.

PUCK
Árnyak királya, hidd meg, tévedés.
Nem azt mondád-e, hogy megismerem
Athéni öltözetrül emberem?
És annyiban nem jártam el hibásan,
Hogy átheni szemére hullt varázsam;
És annyiban még jó, hogy így esett,
Mert e kocódás furcsa egy eset.

OBERON
Most viadalra helyet nézni járnak:
Vess hát, Robin; az éjre felleg-árnyat;
A csillagos menny boltját vastagon
Fedd barna köddel, mint az Acheron,
Vezesd tévútra úgy e két konok
Szerelmest, hogy veszitsenek nyomot.
S majd a Lysander hangját vedd elő,
Bosszantsd Demetriust, míg tűzbe jő;
Majd mint Demetrius, szórj szitkokat,
Csald messzi egymástól az ifjakat,
Mig homlokukra, verdő szárnyon, ólom
Lábbal csúsz a halált utánzó álom:
Akkor Lysandernek facsard szemébe
Ezt a füvet: van oly erő levébe,
Hogy róla minden bűbáj tűnni fog
S a szemgolyó szokott fénnyel forog.
Ha ébrednek, mind e visszavonás
Álom legyen csak, meddő látomás.
És Athenébe visszatérjenek,
Halálig tartó frigyben éljenek.
Mig ebbe' jársz, én elkérem, megyek,
Királynémtól az indus gyermeket;
Szemét az ocsmány bű alól feloldom,
S szent lesz a békesség, a régi módon.

PUCK
Uram, siessünk; ím gyorsan szegik
Az éj sárkányi a föld fellegit;
Im Aurora követje már közelget,
Fényes világa minden kósza lelket
A cinterembe űz; s a kárhozottak
Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,
Mind féregágyba visszamentenek,
Hogy a napfény ne lássa szégyenek,
Mely napvilágról önkint számüzé
S örökre az éj árnyai közé.

OBERON
De mi nemesebb szellemek vagyunk,
Mert én a Hajnal kedvesével is
Gyakran vadászva járom a pagonyt,
Míg napkelet kapúja lángot ont,
S tengerre tárva ékes szárnyait,
Arannyá festi zöld hullámait.
Te mindazáltal ne időzz, siess,
Hogy virradatra készen itt lehess. (El)

PUCK
   Fel s alá, fel s alá,
   Hordom őket fel s alá;
   Falu, város fél, ha lát;
   Goblin, hurcold fel s alá!
Itt jő egyik.

Lysander jő

LYSANDER
Hol vagy, Demetrius, te büszke? szólj!

PUCK
Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?

LYSANDER
Megyek, no!

PUCK
             Jer hát; víni jobb e hely
S egyenlőbb.

Lysander a hang után el. Demetrius jő

DEMETRIUS
      Hé! Lysander! hát felelj.
Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugye?
Hová rejtéd a bőröd? Itt vagy-e?

PUCK
Te gyáva szájhős! teli kérkeded
A bokrokat s a csillagos eget:
S nem mersz kiállni? jer, gaz fattyuja!
Vesszőre várlak: mert hitvány pulya,
Ki fegyvert vonna rád.

DEMETRIUS
      Ott vagy? megállj!

PUCK
Kövesd a hangom: víni jobb e táj.

Demetrius és Puck el. Lysander visszajő

LYSANDER
Ő fut előlem, mégis ő dacol,
Amerre hí, megyek, s nincs ott sehol.
A gazfi gyorsabb lábú, mint magam,
Váltig futottam, de ő meg rohan;
El is buktam: sötét van, zord a hely;
Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel. (Lefekszik)
Csak egyszer lássam szürke fényedet:
Majd megtalálom, hogy megemleget.   (Elalszik)

Puck és Demetrius visszajő

PUCK
Ha! ha! ha! nyúlszivű; lám elmaradsz!

DEMETRIUS
Várj meg, ha mersz, no! de jól tudom azt,
Csak bújsz előlem, zugról zugra mész,
S nem mersz megállni, hogy szemembe nézz.
No, merre vagy hát?

PUCK
      Itt la: ide gyer!

DEMETRIUS
Nem; mert bolonditsz. De nem viszed el:
Csak én szemedbe lássak napvilágon!
Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadtságom
E gyepre hosszan nyúlni kényszerít.
Várj el, mihelyt a napfény közelít. (Lefekszik s elalszik)

Heléna jő

HELÉNA
Ó, terhes éj! hosszú, unalmas éj!
Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,
Hogy hazatérjek a nap fényinél
Ezektől, kiket köröm úgy riaszt.
S te, ki nem mindig futsz a bú szemétől,
Ó, vonj el, álom, a magam körétől.

Elalszik

PUCK
   Még csak három? Egy híján
   Kétszer kettő férfi, lány,
   Jön az is, de halovány.
   Ámor úrfi nagy zsivány,
   Tőle ily bolond a lyány.

Hermia jő

HERMIA
Soha ily aléltság! ennyi leverő!
Megtépve tüskén, ázva harmaton:
Nem járni, bennem csúszni sincs erő;
Lábam nem oly gyors, mint kivánatom.
Virradtig itten egyet pihenek.
Ég, óvd Lysandert, ha megküzdenek!    (Lefekszik)

PUCK
         Úgy, úgy,
         Jól aludj:
         Hadd kenem
         Szerelem-
         Vert szemedre
         Gyógyszerem.

( A nedvet Lysander szemébe facsarva)

         Ha ébredsz,
         Érezz
         Nagy gyönyört
         A gyülölt
   Régi kedves bájain.
   Édes álom elmultával
   Teljesüljön a nótával:
   "Kiki a maga párjával";
   Jancsi Pannit nyerje meg,
   Zsák a foltját lelje meg;
   Hím a nőstényt vigye haza,
   S ne legyen panasza.

Puck el. Lysander, Demetrius stb. alva maradnak

 

NEGYEDIK FELVONÁS

1. SZÍN

Ugyanott
             Titánia és Zuboly jő, tündér-kísérettel; hátul Oberon láthatatlanul

TITÁNIA
Jer, ülj le mellém e virágpadon,
Én kedves orcád majd simogatom
És pézsmarózsát tűzdelek hajadba,
Szép nagy fülednek csókra csókot adva.

ZUBOLY
Hol van Babvirág?

BABVIRÁG
Tessék.

ZUBOLY
Vakard a fejem, Babvirág. - Hol van mosziő Pókháló?

PÓKHÁLÓ
Tessék.

ZUBOLY
Mosziő Pókháló; édes mosziő, vegye a fegyverét s öljön le nekem egy vöröscombú poszméhet valami bogáncskóró tetején; aztán, édes mosziő, hozza ide nekem a limpes-lompos mézet. De ne törje magát nagyon, mosziő; és vigyázzon, mosziő, hogy a lépet se törje ám el; sajnálnám, ha bekeverné magát a mézzel, signor. - Hol van mosziő Mustármag?

MUSTÁRMAG
Tessék:

ZUBOLY
Adja az öklét; mosziő Mustármag. Kérem, ne cerimóniázzon, édes mosziő.

MUSTÁRMAG
Mit tetszik parancsolni?

ZUBOLY
Semmit, édes mosziő, csak hogy segítsen Pókháló úrfinak kaparni. Borbélyhoz kell mennem, mosziő; mert úgy sejtem, rettentő szőrös a pofám, pedig én oly csiklandós szamár vagyok, hogy mihelyt a szakállam viszket, mindjárt vakarnom kell.

TITÁNIA
Nem óhajtasz zenét, édes galambom?

ZUBOLY
Nagyon zenére termett fülem van: hadd szóljon hát a doromb!

TITÁNIA
Vagy, édesem, nem ennél valamit?

ZUBOLY
De biz igen, egy mérce abrakot; valami jó száraz zabot megropogtatnék. Úgy veszem észre, nagy étvágyam volna egy kötél szénára; csak nincs párja a jó édes szénának.

TITÁNIA
Kalandor szellemim közől egyet
Elküldök új dióért az evethez.

ZUBOLY
Jobban esnék egy vagy két marok száraz bükköny. De kérem, hagyja meg a cselédinek, senki se háborgasson: nagy expozíciót érzek az alvásra.

TITÁNIA
Aludj hát, én meg karjaimba fonlak.
Tündérim el, el mind! ki merre lát.
Ekkép szövődik a lonc, a folyondár
Gyöngéden össze; így gyürűzi a
Szil kérges ujjait a nő-borostyán.
Ó, hogy szeretlek! ó, hogy olvadok!

Elalusznak. Puck jő

OBERON
(kilép)
Itt vagy, Robin? Ládd, ládd, be gyönyörű!
Már szánni kezdem őrült kínjait;
Imént a sűrüben előtaláltam,
E csúf bolondnak szedve illatot:
Megtámadám és összekoccanánk,
Mert éppen akkor tűze friss, szagos
Virágfüzért bozontos üstökére;
S mely másszor a bimbókon keleti
Gyöngyszem gyanánt duzzadva áll, a harmat,
Az most a gyönge kis virág szemén
Mint könyü rezge, a szégyen miatt.
Midőn kedvemre jól lekorholám,
S ő szép szavakkal engesztelve kért,
Én sürgetém a váltott gyermeket;
Id'adta mindjár' és el is vitette
Szellemlakomba gyors tündérivel.
Most, a fiú enyim levén, szeméről
E csúnya rontást én is elveszem;
Te meg, fiam, Puck, ez athénei
Fejéről vond le azt a furcsa bőrt,
Hogy, ha fölébred, mint a többiek,
Hadd térjen ő is Athenébe meg,
S ne jusson e kaland eszébe, csak
Mint egy rossz álom zaklatásai.
De már feloldom a tündérkirálynét.
     Légy, minő vagy, kedvesem!
     Láss, mikép látsz rendesen.
     Diána füve Ámor virágát
     Győzze le tüstént, rontsa varázsát.
Ébredj, királyném, szép Titánia!

TITÁNIA
Ó, milyen álmok! kedves Oberon:
Mintha szamárba lettem vón' szerelmes.

OBERON
Ott fekszik a hű.

TITÁNIA
                              De hogy eshetett ez?
Mily undorodva néz most rá szemem!

OBERON
Csak csendesen! - Vedd le a főt, Robin.
Zenét, királyné, mely jobban leverje
A rendes álomnál érzésöket.

TITÁNIA
Zenét! Zendüljön altató zeném!

PUCK
Ha ébredsz, pislogj a magad szamár szemén.

OBERON
Zenét! - Királyném, fogd kezem s jövel:
A föld, melyen alusznak, ringjon el.
Most a szivesség köztünk újra kel,
S holnap, ha Theseus nászt ünnepel,
Éjfélkor ott legyünk, s vig táncra fel!
Áldást, szerencsét rájok adni kell.
Im e szerelmes két pár hű kebel
Hős Theseusszal szintén összekel.

PUCK
Szellemek királya! halld:
Hallom a pacsirta-dalt.

OBERON
Úgy, királyném, szaporán
Lebbenünk az éj után,
Kerüljük a földgolyót,
Sebesebben, mint a hold.

TITÁNIA
Jer, királyom; s szállva majd
Fejtsd meg ezt az éji bajt:
Alva hogy juték ide,
E halandók közibe?

Mind el
Kürtharsogás
Theseus, Hippolyta, Egéus, kíséret jőnek

THESEUS
Menjen, az erdészt hívja valaki.
Bevégezők e hajnal ünnepét
S minthogy korán van és elég idő,
Hadd hallja mátkám az ebek zenéjét. -
Le kell nyaklózni a völgyben nyugotra. -
Hívjátok, mondom, a vadászt hamar. -
Mi, szép királyném, a tetőre hágunk
S hallgatjuk a zenélő zűrzavart,
Mit a visszhang s kutyáim serge tart.

HIPPOLYTA
Ott voltam egyszer Cadmus- s Herculessel,
Midőn medvét hajtottak spártai
Ebekkel Creta erdein: sosem
Hallottam oly szép hősi zajt: az erdők,
A lég, a forrás, minden ott körül
Egy lármahang volt. Nem hallék soha
Oly zengő zűrzavart, oly méla dörgést.

THESEUS
Az én kutyám is mind spártai faj,
Lefüggő száju, sárga mind; s fülökkel
Lesöprik a fűről a harmatot;
Leppentyüik mint a thessal bikáé
Lassúk futásra, de szájuk harang:
Alább-alább mind. Úgy, hogy összezengőbb
Vonítást kürtre nem hallott soha
Se Creta, Sparta, sem Thessalia;
Itélj, ha hallod. - Ej, miféle nimfák?

EGÉUS
Uram, ez itt az én leányom, alva,
E meg Lysander; az Demetrius;
Amaz Heléna, ősz Nedár leánya:
Csudálkozom, hol járnak itt rakáson.

THESEUS
Úgy lesz, korán fölkeltek, nézni május
Ez ünnepét, s meghallva szándokom,
Előre jöttek, itt üdvözleni. -
De szólj, Egéus, nem ma van kitűzve
Hogy válaszát kimondja Hermia?

EGÉUS
Ma van, kegyelmes úr.

THESEUS
Jőjjön vadásznép, és kürtölje fel.

Kivül kürtszó és zaj
Demetrius, Lysander, Hermia és Heléna felriadnak

THESEUS
No, jó reggelt, fiúk. Bálint-nap elmúlt:
S még csak most párosodnak e rigók?

LYSANDER
Uram, bocsánat!

Térdre esnek

THESEUS
                         Kérem, álljatok fel.
Tudom, vetélytársak valátok együtt:
Hogy a csudába hát e szép barátság?
Hogyan fér össze gyűlölet s vetély,
Hogy együtt hálnak és egyik se fél?

LYSANDER
Uram, zavartan, félálomba, fél-
Imette szólok: egy lelkem hite!
De nem tudom, hogyan jövék ide;
Úgy gondolom (hazudni nem szeretnék,
Úgy van - hogy is van? már emlékezem),
Én Hermiával szöktem e ligetbe,
Hogy Athenéből oly vidékre fussunk,
Hol az athéni törvény szigora -

EGÉUS
Elég! elég! Uram, hallottad ezt!
Törvényt kivánok, törvényt a fejére.
Szökni akartak, lásd, Demetrius,
Igy téged, engem is megrablani,
Téged arádtól és engem szavamtól,
Adott szavamtól, hogy lányom tiéd.

DEMETRIUS
Uram, Heléna megmondá nekem
Szándékukat s hogy e ligetbe szöktek;
És én követtem őket dühösen,
Engem pedig szerelmes szép Heléna.
De jó uram, nem t'om mi csoda által
(Mert csoda volt); szerelmem Hermiához
Mint hó elolvadt, s most olyan nekem,
Mint holmi játékszer emléke, mely
Kicsiny koromban vágyam célja volt;
Most minden érzés, hű erély, szivemben,
Szememnek tárgya s minden gyönyöre
Csupán Heléna. Ő volt jegyesem,
Mielőtt csak láttam volna Hermiát:
De megvetém e tápot, mint beteg;
Gyógyulva megjött a természetes
Iz; most kivánom, érzem, jól esik,
S hozzá örökre hű is maradok.

THESEUS
Jó sors hozott így össze, hű szivek,
De majd beszéltek erről többet is. -
Egéus, én megmásitom szavad,
Mert még ma e két pár, együtt velünk,
Oltár előtt örökre egyesül.
S minthogy a reggel java elhaladt
A célbavett vadászat elmarad.
Jerünk Athénbe vissza, édesem,
Hármas menyegzőt ülni fényesen. -
Jer, Hippolyta.

Theseus, Hippolyta, Egéus, kíséret el

DEMETRIUS
Előttem ez mind elfut, összefoly,
Mint felhővé mosódó messzi helység.

HERMIA
Nekem meg olyan, mintha két szemem
Kettőzve látna mindent.

HELÉNA
                                  Nékem is:
Meg mintha kincset leltem volna, mely
Enyém is, mégsem az: Demetriust.

DEMETRIUS
De hát ébren vagyunk? tudjátok azt?
Úgy rémlik, egyre alszunk, álmodunk.
Vagy itt volt és hivott a fejdelem?

HERMIA
Itt ám, atyám is.

HELÉNA
                   Meg Hippolyta.

LYSANDER
S azt hagyta: menjünk oltárhoz velök.

DEMETRIUS
Úgy hát nem álmodunk. Jerünk utána;
Majd elbeszéljük álmunkat menet.

El mind. Zuboly fölébred

ZUBOLY
Aztán, ha végszavam következik, hívjatok, s jelenek: a legközelebbi így van: "Szépséges Pyramus." - Hé! ha! hó! - Vackor Péter! Dudás, a fúvó-foldozó! Orrondi, az üstfoldozó! Ösztövér! - Isten engem! most elszöktek, itt hagytak alva. Rettentő különös látásom volt. Azt álmodtam, hogy ész legyen, aki megmondja, micsoda álom volt az: az ember csupa sült szamár, ha azt az álmot meg akarja fejteni. Úgy tetszik, mintha én, izé - nincs élő teremtés, aki megmondhassa, mi voltam én. Úgy tetszik, mintha... mintha nekem, izé - de az ember futóbolond, ha meg akarja mondani, mim volt nekem. Ember szeme nem hallott olyat, ember füle nem látott olyat, ember keze nem képes azt ízlelni, se nyelve felfogni, se szíve kimondani, milyet álmodtam én. Rábeszélem Vackort, csináljon egy nótát erről az álomról; e legyen a címe: Zuboly álma, mert még most is zubog a fülem belé; s eldallom egyik jelenet végén a fejedelem előtt: vagy talán, hogy annál tetszősb legyen, Thisbe halálán fúvom el. (El)

 

2. SZÍN

Athén. Szoba Vackor lakásán.
Vackor, Dudás, Orrondi, Ösztövér jőnek

VACKOR
Küldtetek Zubolyékhoz? Hazakerült már?

ÖSZTÖVÉR
Híre-hamva sincs. Kétségkívül transportálták.

DUDÁS
Ha meg nem jő, vége a darabnak. Sose megy el; ugye nem?

VACKOR
Lehetetlen; egész Athénben nincs ember, ki Pyramust eljátssza, csak ő.

DUDÁS
Úgy van; egyedül neki van legtöbb esze minden athéni kézműves közt.

VACKOR
Meg a legderekabb személye is hozzá; kellemes hangra nézve pedig valóságos musta.

DUDÁS
Akarnád mondani, mustra: hisz a musta, isten akárhova tegye! csizmadia-jószág.

Gyalu jő

GYALU
Urak, a fejedelem most jő a templomból, s vele együtt még két vagy három úri pár is kelt össze. Ha komédiánk elsül, a fejünk se fáj többé.

DUDÁS
Szegény buksi Zuboly! Oda a tíz garas napidíj élethosszant! mert sose kerülte volna el a tíz garas napidíjat; itt a nyakam, hogy a fejedelem megadta volna neki a tíz garas napidíjat Pyramusért, meg is érdemlette volna; tíz garas mindennap egy Pyramusért, vagy semmi.

Zuboly jő

ZUBOLY
Hol vannak a pimaszok? hol vannak a nyúlszívűek?

VACKOR
Zuboly! - Ó, szívemelő nap! ó, áldott óra!

ZUBOLY
Uraim, csodát beszélek; de ne kérdjétek, mit, mert ne legyek becsületes athéni ember, ha megmondom. Különben előadok mindent, úgy, ahogy történt.

VACKOR
Halljuk hát, kedves Zuboly!

ZUBOLY
Tőlem ugyan egy szót se. Csupán annyit akarok mondani, hogy a fejedelem megebédelt. Rajta, szedni-vedni holmitokat! jó madzagot szakállaitokra; új galandot cipőitekre; aztán, egy-kettő! a palotához; ki-ki fussa át a szerepét; mert egy szó mint száz, a darab el van fogadva. Thisbe mindenesetre tisztát vegyen; aki pedig az oroszlánt játssza, le ne találja vágni a körmét, hadd lógjon ki az oroszlán körme gyanánt. No meg aztán, színész barátim, ne egyetek se vöröshagymát, se fokhagymát, hogy kellemes legyen a leheletünk, akkor bizonyára megdicsérnek, hogy kellemes a komédia. De szót se többet: el, el!

Mind el

 

ÖTÖDIK FELVONÁS

1. SZÍN

Athén. Terem Theseus palotájában.
Theseus, Hippolyta, Philostrat, urak és kísérők jőnek

HIPPOLYTA
Csodát beszélnek e szerelmesek.

THESEUS
Csodát, de nem valót: én nem hiszem
Ez agg meséket s tündér babonát.
Bolond s szerelmes oly fövő agyú
S ábrázó képzetű, hogy olyat is lát,
Mit józan ész felfogni képtelen.
Az őrült, a szerelmes, a poéta
Mind csupa képzelet: az egyike
Több ördögöt lát, mint pokolba férne;
Ez a bolond; nem másképp a szerelmes:
Cigánynőből is Helenát csinál;
Szent őrületben a költő szeme
Földről az égre, égből földre villan,
S mig ismeretlen dolgok vázait
Megtestesíti képzeletje, tolla
A légi semmit állandó alakkal,
Lakhellyel és névvel ruházza fel.
A képzelődés oly játékot űz,
Hogy, ha örömre gyullad a kebel,
Megtestesíti ez öröm okát;
Vagy képzeletben, éjjel megijedve,
Mily könnyen lesz egy-egy bokorbul medve?

HIPPOLYTA
De amint elbeszélik e kalandot,
S mily változáson ment érzelmök át,
Több az, mint puszta játszi képzelet,
S biztos valóvá nő ki az egész;
Mindenesetre különös, csodás.

THESEUS
Itt jőnek éppen víg kedvvel s örömmel.

Lysander, Demetrius, Hermia és Heléna jőnek

Vígan, barátim! vígság, szerelem
Környezze szívetek.

LYSANDER
                   Több várja minden
Fejdelmi lépted, ágyad, asztalod!

THESEUS
Lássuk: mi lesz ma, tánc, vagy álcajáték,
E három óra évhosszát elölni
Az estebéd meg a fekvés között?
Hol a fejdelmi ünnep-rendező?
Mi van bohóság? Nincsen színdarab,
Egy óra kínját megenyhíteni?
Hol van Philostrat?

PHILOSTRAT
                Im! kegyelmes úr.

THESEUS
No, hát miféle tréfád van ma este?
Zenéd, vagy álcád? Szólj! Hogy csalni meg
A lomha estét mulatság nekűl?

PHILOSTRAT
Im az időtöltések címsora:
Válaszd ki, fönség, mit kivánsz elébb.   (Papírt nyújt)

THESEUS
(olvas)
"A centaurok csatája; hárfa mellett
Énekli egy athéni eunuch."
Nem kell: el is beszéltem már arámnak,
Dicsőítvén bátyámat, Herculest.
"A részeg baccháns-asszonyok dühe
Midőn széttépik a thrák énekest."
Ez régi nóta, már akkor dalolták,
Hogy én először Thébét megvevém.
"A hármas-három Múzsa, a minap
Koldulva elhalt Tudományt kesergi."
Afféle gúnyvers, csípős, kritikus lesz,
Nem a mi vidám nászunkhoz való.
"Unalmas kurta színmű: Pyramus
És Thisbe; szörnyü víg tragédia."
Tragédia s víg! kurta és unalmas!
Az annyi, mint tüzes jég, barna hó.
Hogy fér meg együtt e megférhetetlen?

PHILOSTRAT
Uram, vagy tíz szó az egész darab,
Rövidnek már rövidebb nem lehet;
De még tíz szóval is hosszú nagyon,
Ezért unalmas; mert egész darabban
Nincs egy helyes szó, egy illő szerep.
Szomorújáték is, fejdelem, mivel
Magát leszúrja benne Pyramus.
Láttam a próbán, s meg kell vallanom,
Könnyes szemekkel: de vígabb könyűt
Sosem facsart még jóizű kacaj.

THESEUS
Mik a szereplők?

PHILOSTRAT
                      Kérges tenyerű
Munkások Athenében, kik előbb
Észbéli munkát nem tettek soha,
S rövid elméjök most agyoncsigázák
E színdarabbal, nászod ünnepére.

THESEUS
De úgy megnézzük.

PHILOSTRAT
             Nem, felséges úr!
Nem érdemes; én végighallgatám,
Semmit sem és az, semmit a világon,
Hacsak kínjokba nem gyönyörködöl,
Mint eltanúlák s gyötrék magokat
Szolgálatodra.

THESEUS
               Már meghallgatom:
Mert semmi áldozat nem helytelen,
Ha együgyű sziv nyújtja s hódolat.
Menj, hívd be; fogjunk helyet, asszonyim.

Philostrat el

HIPPOLYTA
Én szánva nézem a verdő nyomort
S szolgálatában megszakadt hüséget.

THESEUS
Olyat nem is fogsz látni, édesem.

HIPPOLYTA
Azt mondja, semmit nem tudnak, de semmit.

THESEUS
Annál nemesb e semmit jól fogadnunk.
Fölvenni, amit ők elejtenek:
S mi a szegény hűségtől nem telik,
Kegy-számba tudni azt, nem érdeműl.
Amerre jártam, sok tudós nagy ember
Kigondolt üdvözléssel jött elém;
Sápadni láttam őket és remegni,
Pontot csinálni mondat közepén,
Gyakorlott szájjal, félsz miatt, hebegni
És végre némán abbahagyni - nem
Köszöntve engem. Hidd el, édesem,
Hogy mégis üdvözölt e hallgatás,
Mert a szerényen rettegő alázat
Jobb szónok énelőttem, mint kereplő
Nyelvével a tolárd ékesbeszéd.
A szótlan együgyűség, szeretet,
Sokat mond nékem, bárha keveset.

Philostrat jő

PHILOSTRAT
Fönség! ha tetszik, itt van a prológ.

THESEUS
Jöjjön be.

Harsonák
A Prológ jő

PROLÓG
"Ha nem tetszünk, nincs más kívánatunk.
"Ne véld, uram, hogy jöttünk sérteni,
"Csak kimutatni. Jó akaratunk
"Ezen végcéllal fogjuk kezdeni.
"Tekintse fönség, hogy célunk elérve,
"Magas tetszése lévén jutalom,
"Az nem sok. Amit tehetünk kedvére,
"Nem tesszük. Azért, hogy szállja unalom.
"Készen a játszók; mindjárt kezdik el,
"S megtudja minden, amit tudni kell."

THESEUS
Nem ponton áll meg a jámbor sehol.

LYSANDER
Úgy nyargalá meg prológusát, mint egy szilaj csikót: nem bírta megállítani. Jó tanulság ez, fönséges úr, nem elég csak beszélni, helyesen is kell.

HIPPOLYTA
Valóban, úgy játszott prológusán, mint fuvolán a gyermek: hangot bírt adni, de dallamot nem.

THESEUS
Egy összebomlott lánc volt e beszéd,
Minden szem összefügg, mégis zavart. -
Mi lesz most?

Pyramus, Thisbe, Fal, Holdvilág, Oroszlán jőnek mint néma csoportozat

PROLÓG
"Nagysádtok e dolgon csudálkozhat nagyon,
"Míg kiderül minden, ami rejtve vagyon.
"Ez ifju Pyramus, bárki megtudhatja
"És e szép leányzó Thisbe, nem tagadja.
"Ez a sáros, meszes férfiu fal légyen,
"Mely a szeretőket választja irégyen,
"Melynek hasadékán két szerető szája
"Suttogott örömmel, senki ne csudálja.
"Ez, akinél lámpás, bokor van és kutya,
"A holdat jelenti; mert mindenki tudja,
"Holdvilágon összejőni nem rettegtek;
"Az Ninus sirjához találkozót tettek.
"Ez ocsmány bestia, név szerint oroszlán,
"Az elébb jött Thisbét, ottan kalandozván,
"Megriasztá, vagyis majd holtra ijeszté;
"Futtában szegény a kendőjét elveszté;
"Melyet összetépvén annak véres szája,
"Imhol jő Pyramus deli szép formája.
"Hű Thisbe kendőjét ott leli vérében,
"Mártja kemény kardját kínos kebelében.
"Egy eperfa alatt szegény Thisbe várta,
"Tőrt von az is, meghal. Ami vagyon hátra,
"Azt oroszlán, hold, fal, és a két szeretők
"Elmondják bővebben, mert ittmaradnak ők."

Prológ, Pyramus, Thisbe, Oroszlán, Holdvilág el

THESEUS
Csodák csodája lesz, ha az oroszlán
Megszólal.

DEMETRIUS
            Ne csodáld, uram: miért ne
Ez egy oroszlán, míg oly sok szamár?

FAL
"Ez komédiának úgy kivánja rendi,
"Hogy én legyek a fal, bizonyos Orrondi;
"Mégpedig e falat úgy képzelni tessék,
"Hogy azon egy nyílás, vagy repedés essék,
"Melyen is keresztül Pyramus meg Thisbe,
"Az két hív szerető susogának ki s be.
"E habarcs, e malter, e tégla mutatja,
"Hogy én vagyok a fal: nyelvem se tagadja,
"S íme, az hasadék jobb és bal kezemen,
"Suttoghatnak által szeretők amelyen."

THESEUS
Ki várna többet sártól meg polyvától?

DEMETRIUS
Ez a legelmésb közfal, fenség, melyet valaha beszélni hallottam.

THESEUS
Pyramus közelít a falhoz: csendesség!

Pyramus jő

PYRAMUS
"Ó, mogorva gyász éj! hogy feketébb sincsen!
"Ó, éj, ki mindig vagy, mikor nappal nincsen!
"Ó, éj! iszonyú éj! Ó, ja-ja-jaj! Héj, be
"Félek, hogy Thisbének nem jutok eszébe! -
"És te, ó, fal! ó, fal! drága kedves válasz!
"Mely az ő telekjök s a mienk közt állasz;
"Ó, fal! ó, te kedves, mindennél drágább fal!
"Mutass egy repedést, hogy pislantok által.

Fal kiterjeszti az ujjait

"Köszönöm! Jupiter áldjon, fal barátom!
"Hah de ni, mit látok? Thisbémet nem látom!
"Megcsaltál, gonosz fal! semmi jót nem látok:
"No hát minden köved verje meg az átok!"

THESEUS
Úgy gondolom, a fal, mint érző lény, visszaszidhatná.

PYRAMUS
Nem ott! uram; nem szabad neki. - "Meg az átok" Thisbe végszava, most mindjárt jelenése lesz, én pedig lesem a falon. No lám! rittig, ahogy mondtam. Ahol jön ni!

Thisbe jő

THISBE
"Ó, fal, te ki gyakran hallád panaszomat,
"Hogy elzárod tőlem szép Pyramusomat:
"Cseresznyeajakam hányszor ért csókolva
"Kövedhez, amelyet sár fog össze s polyva!"

PYRAMUS
"Minő hangot látok! hadd pislogok is be:
"Nem hallom-e ott meg Thisbe arcát. - Thisbe!"

THISBE
"Te vagy, édes rózsám? Úgy gondolom innét."

PYRAMUS
"Gondolj, amit akarsz, hozzám van szerencséd;
"S valamint Limander, szeretlek oly nagyon."

THISBE
"Én is mint Heléna, míg sors nem üt agyon."

PYRAMUS
"Cofalus Procrushoz nem olyan hű, mint én."

THISBE
"Mint Cofalust Procrus, úgy szeretlek szintén."

PYRAMUS
"Ó, hát adj egy csókot ezen a rossz falon!"

THISBE
"De nem éri ajkad, csak a meszet nyalom."

PYRAMUS
"Tudod mit? Gyerünk ki az Nina sírjához."

THISBE
"Élek, halok! várj el a nagy eperfához."

FAL
"Eszerint a falnak nincs több mondókája,
"S így a fal, mármint én, elmehet dolgára."

Fal, Pyramus és Thisbe el

THESEUS
Most hát a két szomszéd közötti válaszfal leomlott.

DEMETRIUS
Mi haszna, fönség, ha a fal még azután is tud hallgatózni?

HIPPOLYTA
Sose hallottam ily ostoba silányságot.

THESEUS
Az effélének a legjava is csak árnyék, s a legrossza nem rosszabb, ha képzelődés pótolja.

HIPPOLYTA
Csakhogy a mi képzelődésünk ám, nem az övék.

THESEUS
Ha mi rosszabbat nem képzelünk róluk, mint ők magukról, úgy ők nagyon jeles férfiak. Itt jön két nemes barom, egy hold és egy oroszlán.

Oroszlán, Holdvilág jőnek

OROSZLÁN
"Asszonyaim, kiknek gyönge szive retteg,
"Ha egy egér cincog, egy pici szörnyeteg,
"Gondolom, reszketnek most vacogó foggal,
"Mert egy vad oroszlán bőg veszett haraggal.
"De Gyalu vagyok én, az asztalos, íme!
"Nem vad oroszlánnak nősténye, se híme:
"Mert ha én most élő oroszlánná válnék,
"Baj volna, mit uccse! magam is sajnálnék."

THESEUS
Igen nyájas bestia és jó lelkiösmeretű.

DEMETRIUS
Ily becsületes bestiát még nem láttam, fenség.

LYSANDER
Ez az oroszlán, bátorságra nézve, igazi róka.

THESEUS
Az ám; szerénységre pedig liba.

DEMETRIUS
Nem áll, fenséges úr; mert bátorsága nem emeli szerénységét, márpedig a róka elemeli a libát.

THESEUS
De bizony szerénysége sem emeli bátorságát, valamint a liba sem emeli el a rókát. Hagyjuk abba; bízzuk szerénységére, s halljuk a holdat.

HOLDVILÁG
"A kétszarvú holdat e lámpás jelenti;"

DEMETRIUS
Úgy hát szarvainak a homlokán kellene lenni.

THESEUS
De nem újhold; szarvai látatlanok ottan körül.

HOLDVILÁG
"A kétszarvú holdat e lámpás jelenti;
"Én holdbeli ember vagyok, egyéb senki."

THESEUS
Ez a legnagyobb hiba valamennyi közt. Az embert a lámpába kellene dugni; különben hogy lehet holdbeli ember?

DEMETRIUS
Nem mer belebújni a gyertyától; mert lám, csupa füstölgő kanóc.

HIPPOLYTA
Be únom ezt a holdat; bárcsak változnék már!

THESEUS
Szegény elmevilága mutatja, hogy már fogytán van; de csupa udvariasságból is be kell várnunk, míg elapad.

LYSANDER
Tovább, Hold!

HOLDVILÁG
Nincs egyéb mondanivalóm, csak hogy ez a lámpás a hold; én a holdbeli ember vagyok; ez a tüskebokor az én bokrom; ez a kutya az én kutyám.

DEMETRIUS
No hát mindennek a lámpásban kellene lenni, mert mindezek a holdban vannak. De csendesség! Ihol jő Thisbe.

Thisbe jő

THISBE
"Ez a Nina sírja. - De hol az én rózsám?"

OROSZLÁN
"Ó-ó."

Oroszlán ordít, Thisbe elfut

DEMETRIUS
Helyes a bőgés, Oroszlán!

THESEUS
Helyes az elfutás, Thisbe!

HIPPOLYTA
Helyes a világítás, Hold! - Igazán, a hold igen kedvesen süt.

Oroszlán összetépi Thisbe fátyolát s el

THESEUS
Helyes a tépés, Oroszlán!

DEMETRIUS
Aztán jöve Pyramus.

LYSANDER
És elinalt az oroszlán.

Pyramus jő

PYRAMUS
"Köszönöm, kedves hold, napsugáraidat.
"Köszönöm, hold, tisztán fénylő világodat,
"Hogy kegyed tündöklő aranyozott árja
"Hű Thisbe személyét szemem elé tárja.
   "De hó! mi baj!
   "De nézd, mi jaj!
        "Mi szörnyü fájdalom!
   "Szem, látod ezt?
   "Még sem meredsz?
        "Ó, kincsem, angyalom!
   "Kendőd lehullt:
   "Hah! vérbe fúlt?
        "Ti fúriák, jövel!
   "Ó, végzet! sors!
   "Ölj, vágj, taposs;
        "Rontsd, zúzd, oltsd éltem el!"

THESEUS
E fájdalom, meg egy kedvesünk halála akárkit is szomorúvá tenne.

HIPPOLYTA
Vesszek el, ha nem szánom az istenadtát.

PYRAMUS
"Ó, természet! hogy is szültél oroszleánt,
"Mely így csúffá tegye a legszebb szép leányt,
"Ki szebb, mint amennyi - azaz már csak vala -
"Élt, szeretett, bájolt, kacsintott valaha.
   "Hullj könny! szakadj!
   "S te kard, akadj
        "Pyram' keblébe, így!
   "Itt balra, hol
   "A szív dobol.
        "Meghalok: így, így, így.
   "Már meghalék,
   "Elpatkolék!
        "Lelkem az égbe száll;
   "Aludj ki, nyelv!
   "Hold, fuss, el, el!
        "Hal - ál! hal - ál! - hal - ál!" (Meghal)

Holdvilág el

THESEUS
Nem hal-áll, hanem ember-áll, mert emberül megállá a sarat.

LYSANDER
Nem is ember áll, mert meghalt és így eldőlt.

DEMETRIUS
De egy seborvos még feltámaszthatja, s akkor kisül, hogy szamár áll.

HIPPOLYTA
De minek megy el a holdvilág, mielőtt Thisbe visszajőne s keresné
kedvesét?

THESEUS
Megtalálhatja csillagfénynél is. Itt jön már; az ő keserve bevégzi
a darabot.

Thisbe jő

HIPPOLYTA
Egy ilyen Pyramusért nemigen érdemes soká keseregni, remélem, kurta lesz.

DEMETRIUS
Egy porszem is lenyomná a mérleget, ha serpenyőbe vetnők: Pyramus-e különb, vagy Thisbe. Amaz férfinak: "Isten ótalmazz!" emez nőnek: "Isten irgalmazz!"

LYSANDER
Már észrevette azokkal a kedves szemeivel.

DEMETRIUS
És ekképp nyögdel, videlicet.

THISBE
"Alszol, tubám?
"Mit! halva tán?
   "Pyramus! kelj na fel:
"Hah! néma? holt?...
"Ah, síri bolt
   "Fedje szép szemed el?
"E liljom-ajk,
"Cseresznye-orr,
   "Kökörcsin-sárga kép:
"Nincs, nincs sehun!
"Szemed lehuny:
   "Volt bár, mint zöld hagyma, szép.
"Ó, három lány!
"Téj-halovány
   "Kezű párkák, elé!
"Mártsátok e
"Vértóba be,
   "Ha élte selymét elszelé.
"Nyelv, szót se, csitt!
"Hű kard, be itt!
   "Thisbének halni kő...
"Isten veled
"Mind, ki szeret!
   "Adjő, adjő, adjő!" (Meghal)

THESEUS
Már csak az Oroszlán meg a Holdvilág maradt, a holtakat eltakarítani.

DEMETRIUS
No meg a Fal.

ZUBOLY
Nem a! kérem alássan. A fal, mely atyjaik telkét választá, le van dönte. - De nem méltóztatik megnézni az epelógust, vagy meghallgatni két emberünk bergomaszka táncát?

THESEUS
Csak epilógust ne! kérlek; egy ilyen játék nem szorul mentségre. Semmi mentség! hiszen, ha minden szereplő meghal, egyiket sem illő gáncsolni. De, isten engem! ha az, ki e darabot írta, Pyramust játssza s végül Thisbe harisnyakötőjére felakasztja magát; úgy ez felséges egy tragédia lett volna; de így is nagyon hű és remek volt az előadás. Hanem lássuk a bergomaszkot; az epilóg maradhat.

Tánc

Tizenkettőt szólt a vasnyelvü éjfél. -
Alunni, hívek; szellemóra ez.
Félő, a reggelt akképp túlheverjük,
Amint időn túl virrasztók ez éjt.
E kézzelfogható vaskos darab
Jól megcsalá a lomhalábu estét. -
Barátim, ágyba. - Két hétig legyen
Mulatság, dáridó völgyön-hegyen.

Mind el

 

2. SZÍN

Puck jő

PUCK
Már üvölt az oroszlán,
Holdra ordit éh csikasz;
Durva szántó horkolván
Terhes napra nyugszik az.
Már üszökben ég a tűz;
Vijjog a harsány kuvik,
Nyavalyást kétségbe űz:
Szemfedővel álmodik.
Már az éjnek e szakán
Nyitva minden sírverem:
Jár a lélek mind ahány,
Népesűl a cinterem.
És mi, hármas Hekaté
Hintajával kik futunk,
Mint az álom, mint az éj:
Most, tündérek, vígadunk.
Szent e hajlék, e küszöb -
Csitt egér! egy hang se több -
Engem küldtek seprüvel
Hogy porát söpörjem el.

Oberon és Titánia kisérettel jőnek

OBERON
Álmos itt tűz, kandalló:
Fény lobogjon, bűv-sugár;
Lejtsen a tündér s manó,
Mint bokorrul kismadár.
És e víg dalt, fel s alá
Ropja rá mind, s mondja rá.

TITÁNIA
Szak szerint előbb te dalld:
Minden szóra zönge dalt:
Míg tündérid kara lejt
És megáldjuk ezt a helyt.

Ének

OBERON
Most e házban szélt veszünk,
Napköltéig itt leszünk. -
A fő-ágyhoz legelébb!
Hintsen áldást rá e nép:
Hogy a sarj, mi ott terem,
Legyen boldog, végtelen.
Mind a három ifju pár
Hű legyen, míg földön jár;
Soha tőlük származót
Ne gyalázzon testi folt:
Anyajegy, nyúlajk, sömör,
Rácsudállott szem-csömör
S mi anyákat szégyenít,
Magzaton ne legyen itt. -
Fűharmattal szentelünk;
Minden tündér jő velünk,
Kiki szentel egy szobát,
S megáldjuk e palotát:
Lakja mindig béke, csend,
S legyen áldott ura bent.
   Most szállj;
   Meg se állj;
Reggelig hozzám találj.

Oberon, Titánia, kíséret el

PUCK
Ha mi árnyak nem tetszettünk,
Gondoljátok, s mentve tettünk:
Hogy az álom meglepett,
S tükrözé e képeket.
E csekély, meddő mesét,
Mely csak álom, semmiség,
Nézze most el úri kegy,
Másszor aztán jobban megy.
S amint emberséges Puck
A nevem: ha megkapjuk,
Hogy most kímél a fulánk,
Jóvátesszük e hibánk,
Máskint a nevem ne Puck
Legyen inkább egy hazug.
Most uraim, jó'tszakát. -
Fel, tapsra hát, ki jó barát,
S Robin megjavitja magát. (El)