William Shakespeare

A KÉT VERONAI NEMES

(The Two Gentlemen of Verona)

Fordította: Szabó Magda


ELSŐ FELVONÁS

MÁSODIK FELVONÁS

HARMADIK FELVONÁS

NEGYEDIK FELVONÁS

ÖTÖDIK FELVONÁS



 

SZEMÉLYEK

A MILÁNÓI HERCEG, Szilvia apja
VALENTIN | a két nemes
PROTEUS   |
ANTONIO, Proteus apja
THURIO, Valentin ostoba vetélytársa
EGLAMOUR, Szilvia szövetségese
FOGADÓS, akinél Júlia megszáll
RABLÓK, Valentin társai
FÜRGE, Valentin bolondos szolgája
DÁRDÁS, Proteus bolondos szolgája
PANTHINO, Antonio szolgája
JÚLIA, Proteus szerelmese
SZILVIA, Valentin szerelmese
LUCETTA, Júlia komornája

Szolgák, zenészek


Szín: Verona; Milánó; erdő Milánó határában

 



ELSŐ FELVONÁS

1. szín

Verona egyik tere.
Belép Valentin és Proteus

VALENTIN
Kedves jó Proteusom, ne beszélj le!
Ki otthon ül, nem nő tul otthonán.
Ha ifju életed nem volna rab
Szerelmesed szép szemének bilincsén,
Bizony, arra kérnélek, jöjj velem,
Nézd meg inkább a nagyvilág csodáit,
Mint itthon gubbassz, unatkozva, lustán,
S legszebb éveid céltalan fecséreld.
De szíved ég, hát juss a célba, mint én
Vágyom, ha szívem majd megszólal szintén.

PROTEUS
Szóval mégy? Ég áldjon, édes Valentin!
Gondolj rám, ha útközben valami
Különleges kerül szemed elé!
Kivánd, bár én is részese lehetnék
Örömödnek, mikor jól megy sorod;
S a veszélyben - ha veszély törne rád -
Bizd szent imámra válságos ügyed!
Szószólód leszek az Égnél, Valentin!

VALENTIN
Szerelmes könyvből imádkozol értem?

PROTEUS
Olyan könyvből, amelyet szeretek.

VALENTIN
Egy mély érzés sekély történetéből:
"Hogy úszott át Abydosból Leander[1]..."

PROTEUS
Nagyon mély érzés mély meséje az,
Hisz füléig szerelmes volt Leander.

VALENTIN
Az igaz. Te meg a füled hegyéig,
De Abydosból mégsem úszol át.

PROTEUS
Fülem hegyéig? Jó hegyes a nyelved!

VALENTIN
Na, tompa a te elméd!

PROTEUS
           Mit beszélsz?

VALENTIN
Epedsz, és az epedés bére gúny,
A sóhajé egy szende szép tekintet,
S húsz gyötrő éjé egy percnyi gyönyör.
Ha nyersz, talán bajt hoz rád nyereséged,
Ha vesztesz, nyertél - ám tengernyi kínt;
Balgaságodra rámegy az eszed,
Vagy az eszedre megy rá balgaságod.

PROTEUS
Így, nézeted szerint, bolond vagyok?

VALENTIN
Így, ahogy nézlek, félek, igazam van.

PROTEUS
Ámort szapulod - én nem vagyok Ámor.

VALENTIN
Ő az urad, mert ő uralkodik
Rajtad, s azt, kit egy bolond tart igában,
Nem lehet bölcsnek minősíteni.

PROTEUS
Az írók szerint fényes elme mélyén
Is él emésztő szerelem, akár
Emésztő hernyó a bimbó ölében.

VALENTIN
Az írók szerint: mint a ki se nyílott,
Zsenge bimbót hernyó pusztítja el,
Úgy háborítja meg a szerelem
Az ifju elmét: bimbóban emészti.
Alig hasadt még, oda gyönge szirma,
S bimbóban pusztul minden szép remény.
De mit is töltöm az időt veled,
Kit eskü köt egy balga szenvedélyhez?
Még egyszer: Isten áldjon! Vár apám
A révben, hogy lásson hajóra szállni.

PROTEUS
Elkísérlek még odáig, Valentin!

VALENTIN
Nem, búcsúzzunk el, drága Proteus!
Majd írd meg Milánóba, hogy milyen
Sikert ért el szerelmed és mi újság
Felétek, amíg távol van barátod!
Hasonlóképp én is irok neked.

PROTEUS
Kisérjen Milánóba jószerencse!

VALENTIN
Téged ugyancsak, itthon! Ég veled! (El)

PROTEUS
Én szerelemre, ő rangra vadászik,
S elhagyja otthonát, hogy majd diszére
Váljék. Én mindenem, magam, barátom
Elhagynám! Te, Júlia, kicseréltél!
Nem tanulok, fecsérlem az időt,
Fittyet hányok bölcs szónak, a világnak;
Szivem sajog s az elmém belebágyad.

Belép Fürge

FÜRGE
Adjon isten, Proteus úr! Nem látta a gazdámat?

PROTEUS
Épp most indult a révbe, hogy Milánóba menjen.

FÜRGE
Akkor, fejem rá, már ott ül a bárkán,
S én árva bárány, elvesztettem őt.

PROTEUS
Bizony, a bárány gyakran elbitangol,
Ha a juhásza másfelé csatangol.

FÜRGE
Igazán azt hiszi, hogy a gazdám juhász, én meg birka vagyok?

PROTEUS
Azt hát!

FÜRGE
Hej, akkor ám az én szarvam az övé is, álmomban, ébren egyaránt.

PROTEUS
Buta egy felelet, rávall egy birkára.

FÜRGE
Ez még mindig az én birkaságomat bizonyítja?

PROTEUS
Persze, meg azt, hogy a gazdád juhász.

FÜRGE
Dehogyis! Még az ellenkezőjét is be tudom bizonyítani.

PROTEUS
No, nem lesz könnyű, mert én majd rácáfolok egy másik érvvel.

FÜRGE
A juhász szokta keresni a birkát, nem a birka a juhászt. De hát én keresem a gazdámat, nem a gazdám engem, ennélfogva nem lehetek birka.

PROTEUS
A birka eleségért jár a juhász után, de a juhász nem élelemért jár a juh után. Te bérért jársz a gazdád után, de a gazdád nem bérért jár utánad - ennélfogva mégiscsak birka vagy.

FÜRGE
Még egy ilyen érv, és elbégetem magamat: beeee.

PROTEUS
Hanem hallod-e? Odaadtad a levelemet Júliának?

FÜRGE
Oda én, uram! Én, szegény elbitangolt jószág, odaadtam a levelét annak a jószagú jószágnak, ő meg, a jószagú jószág, nem adott a fáradságomért semmit nekem, szegény, elbitangolt jószágnak.

PROTEUS
Nagyon kicsi egy legelő ez ennyi tenger jószágnak!

FÜRGE
Hát ha olyan zsúfoltnak találja, legjobb volna tán nyársra húzni a kisasszonyt.

PROTEUS
Van eszemben! Vigyázz, mert megkapod a magadét!

FÜRGE
Helyes, uram, számítok is rá a levélhordásért.

PROTEUS
Csakhogy nem azt kapod, amit szeretnél, hanem pálcát a nyakad közé.

FÜRGE
Pálcát? Nem pénztárcát? Ilyennek mégse hittem!
Ugyan soványka bér a levélért, mit kedvesének vittem!

PROTEUS
De hát mit mondott?

FÜRGE
(rázza a fejét)
Semmit.

PROTEUS
Semmit? A fejedet rázod? Te semmirekellő!

FÜRGE
Ejnye, uram, csak mutatom, hogy a fejét rázta és nem mondott semmit. Nem kell azért semmirekellőnek nevezni.

PROTEUS
Semmi meg kell, ha összeteszem, éppen semmirekellő.

FÜRGE
No, ha vállalta a fáradságot, hogy összerakja a szót, tartsa is meg a fáradsága fejében!

PROTEUS
Nem, nem, legyen csak a tiéd, amiért postásomnak álltál!

FÜRGE
Sokat ki kell állni öntől, ha tetszik, ha nem, az már szentigaz!

PROTEUS
S ugyan hogy állod ki azt a sok mindent?

FÜRGE
Hát, uram, ami a levelet illeti, ugyan béketűrően, mert hiszen minden fáradságom fejében csak azt az egy szót kaptam: semmirekellő.

PROTEUS
A mennykőbe, de gyorsan vált az eszed!

FÜRGE
Mégse bírja utolérni az ön lassú erszényét!

PROTEUS
No rajta, nyisd ki a szád! De aztán röviden! Hát mit mondott?

FÜRGE
Nyissa csak ki az erszényét, mindjárt kiviláglik a pénz is meg a kisasszony válasza is!

PROTEUS
Na, fickó, itt van a fáradságodért, fogd! Hát szóval mit mondott?

FÜRGE
Hát, uram, nekem komolyan az a véleményem, hogy nemigen kapja meg a kezét.

PROTEUS
Hogyhogy? Ennyit ki tudtál szedni belőle?

FÜRGE
Nem tudtam én, uram, semmit se kiszedni belőle, még egy tallért sem a levélhordásért. De ha már ilyen keményen bánt velem, aki csak közvetítettem az ön érzelmeit, attól félek, hogy önnel se bánik majd szelídebben, ha személyesen nyilatkozik neki az érzelmeiről. Ne is adjon neki más emléket, csak követ, mert kemény ám a kisasszony, akár az acél!

PROTEUS
De hát mit mondott? Semmit?

FÜRGE
Nem az, még annyit sem, hogy "nesze, fogd a fáradságodért!". Ön viszont, hogy bebizonyítsa, milyen bőkezű, megajándékozott egy garassal. Köszönöm szépen, viszonzásképpen ezentúl csak hordja ki személyesen a leveleit. Isten áldja, Proteus úr, átadom az üdvözletét a gazdámnak!

PROTEUS
Kotródj, védelmezd a hajótöréstől
Hajód - nem süllyed el, míg rajta vagy;
A sors a parton szánt száraz halálra.

Fürge el

Jobb küldönc után nézek: attól tartok,
Át sem veszi Júlia levelem,
Mert ilyen hitvány posta vitte el. (El)


2. szín

Verona. Júlia házának kertjében.
Belép Júlia és Lucetta

JÚLIA
Itt senki sem hall. Mondd meg hát, Lucetta,
Helyeselnéd, ha lángra gyúlna szívem?

LUCETTA
Persze, de aztán ne essék hiba!

JÚLIA
S mondd, a lovagok kedves kis köréből,
Kik naponta itt csevegnek köröttem,
Ki szerinted a legérdemesebb?

LUCETTA
Sorolja fel csak a nevük, kisasszony,
S elmondom szerény véleményemet.

JÚLIA
Hogy tetszik a szép Eglamour lovag?

LUCETTA
Jó hírben áll, csinos és kellemes,
De énnekem ugyan nem kellene.

JÚLIA
Hát Mercatio? Nagyon sok a pénze!

LUCETTA
A pénze tetszik... Hanem a személye!

JÚLIA
Hát Proteus, ez a kedves lovag?

LUCETTA
Nagy Ég! Az ember milyen balgatag!

JÚLIA
Hogy? Mért törsz így ki neve hallatára?

LUCETTA
Bocsásson meg, azért az mégse járja,
Hogy egy ilyen érdemtelen személy, én,
Itéljek ily kedves urak személyén.

JÚLIA
De másról szóltál! Mért hagynád ki őt?

LUCETTA
Hát akkor... ő a legmegfelelőbb!

JÚLIA
S az érveid?

LUCETTA
Nincs rá nekem, csak olyan női érvem:
Így vélem - nos, mert ez a véleményem.

JÚLIA
Azt mondod, szívem neki tartogassam?

LUCETTA
Persze, ha tartja valamire szívét!

JÚLIA
Mind ostromol - ez soha nem teszi.

LUCETTA
Szerintem mindnél jobban szereti.

JÚLIA
Alig beszél - aligha szenvedélyes.

LUCETTA
A fojtott tűz, az ám csak a veszélyes!

JÚLIA
Nem is szerelmes, aki nem mutatja.

LUCETTA
Az nem szerelmes, aki fitogtatja.

JÚLIA
Jó volna tudni, mi lakik szivében!

LUCETTA
Tán fussa át e levelet, kisasszony!

JÚLIA
"Júliának." Ki küldte ezt, beszélj!

LUCETTA
A levél tartalmából kiderül.

JÚLIA
Ugyan, mondd meg már, ki adta neked?

LUCETTA
Valentin úr apródja. Szerintem Proteus úrtól hozta.
A kisasszonyt kereste, és hogy arra mentem éppen,
Bocsássa meg, ha hiba volt - én átvettem nevében.

JÚLIA
Ó, szemérmes szivem! Szép kis kerítő!
Át mersz adni egy buja levelet?
Szövetkezel szűz ifjuságom ellen?
No, kitünő egy tisztség, mondhatom,
S te remekül ellátod tisztedet!
Fogd ezt az írást, küldd vissza azonnal,
Vagy az életben sose lássalak!

LUCETTA
Ezért nem gyűlölet: jutalom járna.

JÚLIA
Kotródsz?

LUCETTA
Megyek. Csak rágódjék magában. (El)

JÚLIA
Át kellett volna futni azt az írást -
De szégyen volna visszahívni őt,
S rábírni arra, amiért leszidtam.
Milyen bolond! Tudja, hogy lány vagyok,
S mégsem erőltetett, hogy vegyem át.
A lány szemérmes, akkor is nemet mond,
Mikor igent szeretne mondani.
Be szeszélyes e balga szerelem!
Mint rossz gyerek, a dajkáját csikarja,
S egy perc múlva megcsókolja a pálcát.
Mily gorombán elzavartam Lucettát,
Pedig hogy kívántam, hogy itt maradjon!
Mily dühösen ráncoltam homlokom,
Pedig belül csak úgy ugrált a szívem!
Levezeklem a bűnöm: visszahívom,
S megkérlelem, bocsásson meg nekem.
Lucetta! Hallod?

Lucetta visszatér

LUCETTA
                 Mi tetszik, kisasszony?

JÚLIA
Nincs még ebédidő?

LUCETTA
           Bár lenne már, hogy
Falatozzék, úgy ölje el dühét,
S ne a cselédjét falja fel!

JÚLIA
Mit emeltél fel oly óvatosan?

LUCETTA
Semmit.

JÚLIA
Hát akkor minek hajoltál le?

LUCETTA
Felemeltem a földről egy papírt.

JÚLIA
S az semmi, az a papiros?

LUCETTA
Semmi, ha mondom, ami engem illet.

JÚLIA
Hagyd, akit illet, majd csak fölszedi!

LUCETTA
Nem szedi rá ez azt, akit megillet,
Csak helyesen tolmácsolják szavát.

JÚLIA
Tán egy udvarlód verset írt neked?

LUCETTA
A szövegét el is tudnám dalolni,
Szerezzen hozzá zenét a kisasszony!

JÚLIA
Dehogy szerzek ezzel gondot magamnak!
Dalold csak az Ég szívem dallamára!

LUCETTA
Túl könnyű dallam ily sulyos szöveghez!

JÚLIA
Sulyos? Talán nyomós tartalma van?

LUCETTA
Az hát, de édes is, ha ön dalolja.

JÚLIA
Dalold te!

LUCETTA
Sajnos - nekem túl magas...

JÚLIA
No, fogj a dalba hát! Mi az, majom?

LUCETTA
Csak így tovább, így végig bírja szusszal!
Ej, azért mégsem tetszik ez a dallam.

JÚLIA
Ugyan!

LUCETTA
Igen. Nagyon éles, kisasszony!

JÚLIA
A nyelved az, majom!

LUCETTA
Á, az ön hangja vág!
Agyoncifrázza a harmóniát;
Csak egy tenor tenné tökéletessé.

JÚLIA
Azt elfojtotta makacs basszusod.

LUCETTA
Bosszús, hogy Proteusról szól dalom?

JÚLIA
E locsogás ingerel. Már elég volt!
Itt a vége a sok fontoskodásnak!

Széttépi a levelet

Te meg kotródj s hagyd békén a papírt!
Még felszednéd, hogy újra mérgesíts!

LUCETTA
Teszi magát, pedig de boldog lenne,
Ha még egy levél mérgesítené. (El)

JÚLIA
Ó, bárcsak ez mérgesíthetne újra!
Csúf kéz, széttépted drága szavait!
Gonosz darázs vagy, lépesmézre szálltál,
S a méhet, amely gyűjtötte, ledöfted.
Megcsókolom mindenegyes darabját.
Mi ez? "Jó Júlia!" Rossz az bizony!
Megállj, majd meglakolsz rossz szívedért!
A nevedet kövekkel zúzom össze,
Dölyfösségedet összegázolom.
Hát ez mi itt? "Sebzett-szivű Proteus."
Szegény sebzett szív! Keblem lesz az ágyad,
Odafektetlek, míg sebed behegged,
Majd csókom lesz hathatós orvosságod.
Négyszer-ötször is leírta: "Proteus."
Jó szél, vigyázz! El ne fújd egy szavát sem,
Míg meg nem leltem mindegyik betűjét -
Az én nevem meg vihar kapja szárnyra,
Csapja tarajos, szörnyü szirtre s aztán
Sodorja a bömbölő óceánba!
Ni, a nevét itt kétszer is leírta:
"Árva Proteus, szomorú Proteus,
Az édes Júliának." Ezt letépem.
Nem, mégse tépem. Jó helyen van itt,
Ő kapcsolta két panaszos nevéhez.
Egymásra hajtom őket. Vívjatok,
Vagy csókolódzzatok, szabad a vásár!

Lucetta visszatér

LUCETTA
Kisasszony,
Kész az ebéd s az édesapja várja.

JÚLIA
Hát akkor menjünk!

LUCETTA
Ez a papír itt árulónk maradjon?

JÚLIA
Hát, ha fontos neked, rakd a zsebedbe!

LUCETTA
No, eleget zsebre raktam miatta,
De felveszem. Még megnáthásodik.

JÚLIA
Látom, folyton ezen jár az eszed!

LUCETTA
Ej, kisasszony, láthat, amit akar,
De én is látok, nem vagyok vak ám!

JÚLIA
No, jössz már végre? Jöjj!

Mindketten el


3. szín

Ugyancsak Veronában. Antonio háza.
Belép Antonio és Panthino

ANTONIO
Mondd, Panthino, a klastromnál miről
Tárgyalt veled oly komolyan a bátyám?

PANTHINO
Az ön fiát, Proteust emlegettük.

ANTONIO
S minek kapcsán?

PANTHINO
           Csodálkozott, hogy Ön
Tűri, hogy itthon lebzseljen, mikor
Kevésbé tekintélyes ember is
Elküldi fiát: vívjon ki magának
Nevet. Ez harcban próbáljon szerencsét,
Az fedezzen fel messzi szigetet,
Amaz bölcs egyetemen tündököljön.
Az ön fia - mondta - megállaná
Bármely próbát, sőt mind a hármat is.
Meg is kért arra, hogy unszoljam önt,
Ne hagyja itthon tespedni tovább;
Öregkorában hátrányára lesz,
Ha fiatalon sosem utazott.

ANTONIO
Nem is nagyon kell unszolnod reá.
Négy hete folyton ezen jár eszem;
Látom, hogy csak fecsérli az időt,
S nem lesz belőle tökéletes ember,
Ha nem tapasztal s tanul a világban.
Szorgalom szűli a tapasztalást,
S a futó idő pallérozza ki.
Hová küldjem őt, mi a véleményed?

PANTHINO
Úgy gondolom, van tudomása róla,
Hogy az ifjú Valentin, jóbarátja,
A fejedelem udvarában szolgál.

ANTONIO
Igen, tudom.

PANTHINO
Jó volna őt is odaküldeni!
Ott részt vehet lovagjátékokon,
Hall finom szót, társalog nagyurakkal,
Gyakorolhatja mindenben magát,
Ami rangjához és korához illik.

ANTONIO
Okos javaslat, tetszik a tanácsod,
S hogy megmutassam, hogy mennyire tetszik,
Megfogadom: ez legyen a bizonyság.
Olyan gyorsan, ahogy csak lehetséges,
Elküldöm őt a császár udvarába.

PANTHINO
Engedelmével - éppen holnap indul
Don Alphonso s több jeles férfiú,
Hogy tisztelkedjék a császár előtt,
S felajánlja szolgálatát neki.

ANTONIO
Jó társaság, tartson fiam velük!
Soha jobbkor! Közöljük hát vele.

Proteus belép

PROTEUS
Édes sorok! Édes sors! Édes érzés!
Itt az irása, szíve követe,
S az esküje, hűsége zálogául!
Ó, bár áldásuk adnák ránk apáink,
S boldogságunkat szentesítenék!
Ó, Júlia! Te ég leánya, te!

ANTONIO
Mi az? Milyen levelet olvasol?

PROTEUS
Engedelmével, uram, egy barátunk,
Ki éppen onnan érkezett, hozott
Valentintől pár sor üdvözletet.

ANTONIO
Add csak ide, hadd nézzem meg, mi újság!

PROTEUS
Nincs semmi újság, csak azt írja: boldog,
Nagyon szeretik, a császár naponta
Kitünteti, s kivánja, bárcsak én is
Megoszthatnám szerencséjét vele.

ANTONIO
S te mit tartasz arról, amit kivánt?

PROTEUS
Hogy az ön akarata dönti el,
S nem függ ez a Valentin óhajától.

ANTONIO
Nos, akaratom s vágya egybehangzik.
Ne csodálkozz gyors döntésem miatt,
Amit kimondok, áll: ott nincs tovább szó.
Úgy határoztam, tölts egy kis időt a
Császári udvarban Valentinusszal.
Amennyi pénzt barátod kap hazulról,
Ugyanannyival támogatlak én is.
Úgy készülj fel, hogy holnap útra kelsz!
Ne is szabódj - nem tűrök ellentmondást!

PROTEUS
Uram, ily gyorsan nem készülök el,
Adjon, kérem, egy-két nap haladékot!

ANTONIO
Állítsd össze, hogy mit küldjünk utánad;
Nincs haladék! Holnap el kell utaznod!
Jöjj, Panthino, rád vár a feladat, hogy
Meggyorsítsd útra-készülését.

Antonio és Panthino el

PROTEUS
Hogy meg ne süssön, tengerbe merültem
A tűz elől, s most megfulok a vízben.
Mert féltem, apám ellenzi szerelmem,
Nem mutattam meg, mit írt Júlia,
S most épp azzal vet szerelmem elé
Gátat apám, amivel védekeztem.
Ó, szerelmünk tavasza hogy hasonlít
Az áprilishoz: éppolyan csalóka!
Előbb szépséges napfény tündököl,
Majd jön egy felleg, s a fényt mind kioltja.

Panthino visszatér

PANTHINO
Proteus úr, az édesapja várja,
Nagyon siet. Kérem, azonnal menjen!

PROTEUS
Tulajdonképpen hajlanék szavára,
S a szívem mégis azt dobogja: nem, nem!

El mind a ketten


MÁSODIK FELVONÁS

1. szín

Milánó, a herceg palotája.
Belép Valentin és Fürge

FÜRGE
A kesztyüje!

VALENTIN
           Nem, rajtam van a kesztyűm!
Más hagyta el, valami feledékeny.

FÜRGE
Ez az, hogy csak a fele van meg éppen.

VALENTIN
Hé, add ide! Hát persze, hogy enyém!
Te drága kis dísz, isteni kezén!
Ó, Szilvia, Szilvia!

FÜRGE
Szilvia kisasszony! Szilvia kisasszony!

VALENTIN
Mit kiabálsz, gazfickó?

FÜRGE
Messzebb van, semmint hallhatná, uram.

VALENTIN
Ugyan ki mondta neked, hogy kiabálj utána?

FÜRGE
Hát éppen nagyságod, ha jól értettem.

VALENTIN
Nagyon is sokat mersz, te!

FÜRGE
Mégis megpirongatott a minap, hogy keveset lendítek.

VALENTIN
No, elég a fecsegésből! Inkább azt mondd meg, hogy ismered-e Szilvia kisasszonyt?

FÜRGE
Akibe nagyságod szerelmes?

VALENTIN
Ejnye, hát honnan tudod, hogy szerelmes vagyok?

FÜRGE
Ej, uramisten, van annak egypár ismertetőjele. Hát először is: ön is megtanulta már, mint Proteus úr, összefonni a karját, mint aki bosszankodik, élvezni a szerelmes dalokat, akár egy vörösbegy, magányosan kóborolni, mint a pestises, sóhajtozni, mint az iskolásfiú, aki elvesztette az ábécéjét, könnyet ontani, mint a zsenge leányzó, akinek most temették el a nagymamáját, böjtölni, mint akinek orvos írja az étlapot, átvirrasztani az éjszakát, mint aki a rablóktól retteg, siránkozva beszélni, akár a koldus Mindenszentek napján. Pedig az volt a szokása, hogy ha nevetett, szinte kukorékolt, mint a kakas, ha meg járkált, úgy járkált, mint az oroszlán, böjtölni rendszerint csak közvetlenül ebéd után kerekedett kedve, ha meg bánatosan nézett, az azt jelentette, hogy üres a zsebe, s lám, most jön egy kisasszony s úgy megváltoztatja, hogy alig ismerek rá önben a régi gazdámra.

VALENTIN
Ezt a sok mindent mind bennem vetted észre?

FÜRGE
Nemcsak önben belül, hanem önön kívül is.

VALENTIN
Rajtam kívül? De hisz ez lehetetlen!

FÜRGE
Hogy önön kívül? Hát az csakugyan lehetetlen, mert önön kívül nincs még egy ilyen együgyü, aki ne vette volna észre szintén. Ön aztán csakugyan annyira kívül van ezeken a bolondságokon, hogy a bolondságok mind belül vannak önben, és átragyogják a testét, mint az üvegéjjelit a nedű. Így aztán, aki csak önre veti a szemét, menten orvossá válik, és a fejére olvassa a betegségét.

VALENTIN
Arról beszélj már végre, hogy ismered-e Szilvia kisasszonyt!

FÜRGE
Akiről le se veszi a szemét, amikor a vacsoraasztalnál ülnek?

VALENTIN
Hát észrevetted? Persze, hogy azt!

FÜRGE
Hát, uram, én bizony nem ismerem.

VALENTIN
Ráismertél arról, hogy le sem veszem róla a szememet, már meg mégsem ismered?

FÜRGE
Nem olyan kelletlen arcú?

VALENTIN
Hát, fiam, nem annyira szép, mint amennyire kedves.

FÜRGE
No, uram, efelől nincs is kétség.

VALENTIN
Mifelől?

FÜRGE
Hogy nem annyira szép, mint amennyire ön kedveli.

VALENTIN
Arról beszélek, hogy a szépsége rendkívüli és a kedvessége végtelen.

FÜRGE
Ez azért van, mert az egyik festett, a másikat meg nem lehet felbecsülni.

VALENTIN
Hogyhogy festett? Hogyhogy nem lehet felbecsülni?

FÜRGE
Ejnye, gazdám, mert úgy ki van festve, hogy senki se tudja felbecsülni, milyen szép is hát igázándiban.

VALENTIN
Hát én senki vagyok? Rendkívül szépnek találom Szilvia kisasszonyt.

FÜRGE
Hiszen nem is látta, mióta megváltozott.

VALENTIN
Megváltozott? Mióta?

FÜRGE
Mióta szerelmes bele.

VALENTIN
Mióta először a szemébe néztem, szüntelenül szerelmes vagyok bele; azóta egyformán gyönyörűnek látom.

FÜRGE
De hiszen nem is látja, ha szerelmes bele!

VALENTIN
Miért?

FÜRGE
Mert a szerelem vak. Ó, nézne csak az én szememmel, vagy volna még a sajátja olyan éles, mint hajdanán, mikor megrótta Proteus urat, hogy harisnyakötő nélkül jár!

VALENTIN
S ugyan mit látnék a régi szememmel?

FÜRGE
Tulajdon jelen bolondságát és a kisasszonyon végbement óriási változást. Mert Proteus úrnak, szerelmes lévén, nem jutott eszébe, hogy megkösse a harisnyáját, önnek meg, mivel szintén szerelmes, még az se jut eszébe, hogy egyáltalán harisnyát húzzon.

VALENTIN
Akkor, fiam, nagyon valószínű, hogy szerelmes vagy te is. Mert ma reggel nem jutott eszedbe, hogy kitisztítsd a cipőmet!

FÜRGE
Színigaz, uram, szerelmes voltam az ágyamba. Nagyon köszönöm, hogy jót húzott rám a szerelmem miatt, de ön is szerelmes, hát majd iparkodom viszonozni a pirongatást.

VALENTIN
Száz szónak is egy a vége: tüzet fogott a szívem.

FÜRGE
Bár inkább vizet fogna, attól kialudnék a szerelme.

VALENTIN
Tegnap este arra kért, írjak nevében egy verset a szerelmesének.

FÜRGE
És megírta?

VALENTIN
De meg ám!

FÜRGE
Nem valami tökéletlen alkotás?

VALENTIN
Nem, fiam, a legjobb, ami csak tőlem telik. De most hallgass, mert itt jön a kisasszony.

FÜRGE
(félre)
Ó, ez lesz ám a páratlan bábszínház! Hát még a báb, az még páratlanabb! No, kezdi már a gazdám a színjátékot!

Szilvia belép

VALENTIN
Úrnőm, kisasszony, jóreggelt kívánok!

FÜRGE
(félre)
Ugyan kívánjon neki jóccakát! Most jön ám a bóközön.

SZILVIA
Még jobb reggelt, hivem, Valentin úr!

FÜRGE
(félre)
A gazdámnak kellene kamatot adnia, hát nem a lány ad helyette?

VALENTIN
Mint megbizott, megírtam levelét
Barátjának, kinek neve titok.
Nem fűlt hozzá fogam, de csak megírtam,
Az ön iránti hódolat segített.

SZILVIA
Köszönöm, nagyon tudós egy levél.

VALENTIN
Nem volt kis munka, higgye meg, kisasszony,
Mivel nem tudtam, kinek szól az írás,
Csak úgy habozva, találomra írtam.

SZILVIA
Túl terhes volt talán a megbizás?

VALENTIN
Dehogy, kisasszony! Egy parancsszavára
Ezerennyit is írok, hogyha kell.
De...

SZILVIA
Szép körmondat! Sejtem a folytatását:
De - nem mondom meg; de - nem is szeretném;
De - vegye vissza hát; de - köszönöm.
Nem terhelem többé ilyesmivel.

FÜRGE
(félre)
De terheled! S lesz még "de" egy rakás!

VALENTIN
Hogyhogy, kisasszony? Nem jó a levél?

SZILVIA
Dehogynem! Nagyon tetszetős sorok,
De, mint mondta, nem fűlt hozzá foga,
Hát vegye vissza!

VALENTIN
De hiszen ez önnek készült, kisasszony!

SZILVIA
Jó, jó, tudom, hogy kérésemre írta;
De, látja, nem kell: legyen az öné!
Több szenvedélyt szerettem volna benne!

VALENTIN
Írok önnek, kisasszony, másikat.

SZILVIA
Ha kész, fussa át kedvemért, s ha tetszik,
A műve jó. Ha nem - jó akkor is.

VALENTIN
Ha tetszik, akkor mit tegyek, kisasszony?

SZILVIA
Akkor tartsa meg, munkája fejében!
Jóreggelt, hívem! (El)

FÜRGE
Jó tréfa! Titkát úgy nem látni éppen,
Mint a tornyon a szélkakast, s orrot az emberi képen.
A gazdám udvarol, s e lány tanítja, s várja,
Hogy tanítványból legyen már tanárja.
Ó, nagyszerű ravaszság! Ki hallott ennél szebbet?
Írnokká lett a gazdám, s magával levelezget!

VALENTIN
Mit csinálsz ott, te? Mit okoskodol ott magadban?

FÜRGE
Én semmit, csak verselgetek. Inkább önnek kell elég okosnak lennie.

VALENTIN
Nekem? Mihez?

FÜRGE
Ahhoz, hogy Szilvia kisasszony szószólója legyen.

VALENTIN
Kinél?

FÜRGE
Saját magánál. Hát hiszen éppen most vallott szerelmet önnek - jelképesen.

VALENTIN
Jelképesen?

FÜRGE
Hát, hogy úgy mondjam: levél útján.

VALENTIN
Ugyan, írt is az nekem!

FÜRGE
Minek írt volna, mikor önnel íratott saját magának? Ejnye, hát nem veszi észre, hogy megtréfálták?

VALENTIN
Nem, elhiheted.

FÜRGE
Nem is hihetek én önnek semmit, uram, tudom jól. De hát nem vette észre, hogy a kisasszonynak komoly szándékai vannak?

VALENTIN
Egy-két haragos szót ejtett csupán.

FÜRGE
Ej, hiszen egy levelet adott át önnek.

VALENTIN
Csakhogy azt én magam írtam, mégpedig a szerelmesének.

FÜRGE
Hát éppen a szerelmesének szóló levelet kézbesítette önnek a kisasszony, és ezzel pont.

VALENTIN
Bárcsak így lenne!

FÜRGE
No, biztosítom, így áll a dolog;
Hisz ön nem egyszer, gyakran írt, s ő sose válaszolt,
Mert szégyellt írni, vagy talán mindig más dolga volt,
Vagy félt, valaki kilesi, mi a titka szivének,
Hát a kedvesét bírta rá, hogy írjon kedvesének.
Így mondom, ahogy nyomtatásban leltem.
De mit méláz, uram? Ebédidő van.

VALENTIN
Már ebédeltem.

FÜRGE
Az lehet, hanem idefigyeljen, uram! Ha a szerelem, ez a kaméleon, meg is él a levegőből, én olyan fickó vagyok, akit csak az étel táplál, és iszonyúan vágyom már az ebédem után. Ó, ne legyen már olyan, mint a kisasszony, hajtson már a szép szóra! Hajtson már a szép szóra!

El mind a ketten


2. szín

Verona, Júlia házában.
Belép Proteus és Júlia.

PROTEUS
Hát légy türelmes, édes Júliám!

JÚLIA
Mi mást tehetnék - nincsen más segítség.

PROTEUS
Repülök vissza, amint csak lehet!

JÚLIA
Gyorsabb lesz szárnyad, hogyha hű maradsz.
Fogadd el ezt, s emlékezz Júliádra!

(Egy gyűrűt ad neki)

PROTEUS
Úgy hát cseréljünk: én meg ezt adom.

JÚLIA
Cserénk pecsétje csók lesz ajkadon!

PROTEUS
Kezem adom rá: hű leszek halálig,
S ha egy napon megélném azt az órát,
Mikor nem érted sóhajtok, a balsors
Kínját hozza rám a következő
Óra: bünhődjék hűtelen szerelmem!
Vár az apám... Ne szólj! Ne válaszolj!
Itt a dagály... Nem a könnyek dagálya,
Ez a dagály tovább tart, mint szeretném.
Ég áldjon, Júliám!

Júlia el

           Nem szól, csak elfut?
Igen, a hű szerelem ajka néma;
A hűség dísze tett, nem cifra szó.

Belép Panthino

PANTHINO
Proteus úr, várják!

PROTEUS
Megyek már. Jaj, szegény szerelmesek,
A válás kínja elnémítja szátok!

El mind a ketten


3. szín

Ugyancsak Verona. Utca.
Belép Dárdás; a kutyáját vezeti

DÁRDÁS
Nem, ne is várják, hogy egy kerek óra leforgása előtt abba tudom hagyni a sírást - a Dárdások minden ijafiának megvan ez a közös hibája. Szóval kikaptam az örökségemet, mint a tékozló fiú, s megyek ám Proteus úrral a császár udvarába. Én azt hiszem, hogy Morcos, a kutyám, a legridegebb természetű kutya a földkerekségen: az anyám sírt, az apám pityergett, a húgom óbégatott, a szolgálónk bömbölt, még a macskánk is kezét tördelte, az egész házunk a feje tetején állt - hát azt hiszik, hullatott egy könnyet ez a kőszívű kutya? Kőből van ez, valóságos kősziklából, nincs ebben egy szikrányival több irgalom se, mint egy kutyában. Még egy zsidó is sírva fakadt volna, ha látja, hogy szakadtunk el egymástól! Csak képzeljék el, hogy még a nagymamám is teljességgel belevakult, úgy megsiratta a távozásomat - pedig egyik szemére se lát már. Nem, nem, majd mindjárt megmutatom, hogy is történt mindez. Ez a cipőm itt az apám. Nem, ez a ballábra való legyen az apám. Nem, nem, mégis inkább az anyám legyen a bal cipő. Nem, így se lesz jó. De mégis, persze, persze, ennek rosszabb a talpa. Szóval ez a cipő, amelyik lyukas, ez az anyám, ez meg itt az apám. Ej, az áldóját, emez itt! No kérem, ez a bot itt a húgom, mert, látják, olyan fehér lány az, mint egy szál liliom, és olyan sovány, mint egy bot. A kalapom meg; ni, Annuska, a szolgálónk. Én vagyok a kutya - nem, a kutya az önmaga, és én vagyok a kutya. Ó! A kutya, az én vagyok, és én meg önmagam. Igen, igen, valahogy így. No, most odajárulok az apámhoz. "Áldjon meg, édesapám!" Most a cipőnek azt kellene mutatnia, hogy meg se tud nyikkanni a sírástól. No, most meg kellene csókolnom az apámat, az meg csak sír, zokog. No, most odajárulok az anyámhoz. Hej, ha ez most úgy tudna beszélni, mint egy háborodott vénasszony! No, megcsókolom. Nesze! Ejnye, szakasztott olyan szaga van, mint az anyám szájának! No, most odajárulok a húgomhoz; csak figyeljék, hogy óbégat itt összevissza. No és a kutya egész idő alatt egyetlen könnyet sem ejtett, egyetlen szót se szólt - de figyeljék csak meg, hogy én hogy lesírtam a port a cipőmről!

Belép Panthino

PANTHINO
Hé, Dárdás, szaporán, szaporán, hajóra, te! A gazdád már fel is szállt, ugyan iparkodhatol utána az evezőkkel. Mi bajod, te? Miért itatod az egereket, ember? Ha még sokáig itt fecséreled az időt, oda az utad.

DÁRDÁS
No, ugyan nem volna kár, ha oda lenne a kutya, mert ez a leglelketlenebb kutya, akire csak valaha pórázt raktak.

PANTHINO
Lelketlen az utad?

DÁRDÁS
Ej, ugyan, ez a kutya itt a pórázomon, Morcos, a kutyám.

PANTHINO
Hallgass már, te félkótya, én arról beszélek, hogy mindjárt elmúlik a dagály, s ha elmulasztod, oda az utazás. Ha oda az utazás, oda a gazdád, ha oda a gazdád, oda a szolgálat, s ha oda a szolgálat... Miért fogod be a számat?

DÁRDÁS
Félek; hogy odalesz a nyelved!

PANTHINO
Ugyan mitől?

DÁRDÁS
A sok fecsegéstől.

PANTHINO
A sok kecsegétől?

DÁRDÁS
Elmúlik a dagály, odalesz az utazás, a gazda, a szolgálat, még ez a pórázos eb is itten. Hej te, ha kiszáradna a meder, csordultig tudnám sírni a könnyeimmel; ha ellankadna a szél, hajtanám én a hintót a sóhajtásaimmal.

PANTHINO
Gyere, te bolond, gyere! Azért küldtek utánad, hogy hívjalak.

DÁRDÁS
Hívj annak, aminek akarsz.

PANTHINO
Nem jössz már, te?

DÁRDÁS
Ej, dehogyisnem megyek!

El mind a ketten


4. szín

Milánó. A hercegpalotája.
Belép Szilvia, Valentin, Thurio és Fürge

SZILVIA
Hívem!

VALENTIN
Tessék, kisasszony?

Félrevonulnak beszélgetni

FÜRGE
Gazdám, Thurio úr csúnyán néz önre.

VALENTIN
Csúnyán, fiam. A szerelem teszi.

FÜRGE
De nem önbe szerelmes.

VALENTIN
Nem hát. A kisasszonyba.

FÜRGE
Orrba kellene vágni. (El)

SZILVIA
Hívem, ön szomorú.

VALENTIN
Valóban, kisasszony, a látszat azt mutatja.

THURIO
Ön annak látszik, és nem is az?

VALENTIN
Előfordul.

THURIO
Akkor ön színlel.

VALENTIN
Ön hasonlóképpen.

THURIO
Hát mi nem vagyok én, aminek látszom?

VALENTIN
Bölcs.

THURIO
És miből következtet az ellenkezőjére?

VALENTIN
A balgaságából.

THURIO
S ugyan honnan vette észre a balgaságomat?

VALENTIN
Látom a zekéjéről.

THURIO
De hiszen a zekém tökéletes!

VALENTIN
Ez az, hogy ön meg tökéletlen.

THURIO
Tessék?

SZILVIA
Thurio úr, de dühbe jött! Egészen elváltozott a színe.

VALENTIN
Rá se figyeljen, kisasszony! Valódi kaméleonivadék.

THURIO
Mégpedig olyan, hogy szívesebben szívná ki a vérét, semmint egy levegőt szívjon önnel.

VALENTIN
Ön fogalmazta így.

THURIO
Igen, uram, s ezzel be is fejeztem ezúttal.

VALENTIN
Semmi kétségem efelől, uram, hisz ön mindig befejezi a dolgokat, mielőtt egyáltalán elkezdené.

SZILVIA
Ez aztán a szép sortűz a szavakkal, uraim! Ugyan gyorsan következnek a lövedékek!

VALENTIN
Úgy van, kisasszony. Köszönjük a kezdeményezőnek.

SZILVIA
Ki az, hívem?

VALENTIN
Hát ön, drága hölgy, hisz ön gyújtotta meg a kanócot. Thurio úr az ön szeméből kölcsönzi az elmésséget, s az ön társaságában, kisasszony, nagylelkűen mindjárt el is költi, amit kölcsönvett.

THURIO
Uram! Ha ön viszont ilyen mértékben tékozolja a szavait, amíg válaszolgat, csődbe juttatom az elmésségét!

VALENTIN
Semmi kétségem efelől, uram! Önnek valóságos szókincstára van, s az a gyanúm, hogy ez az egyedüli bér, amit a szolgáinak fizet, mert csupasz testük itt-ott átüt a libérián, s ez azt mutatja, hogy csupán szavakból élnek.

SZILVIA
Elég, uraim, elég - itt jön az apám.

Belép a herceg

HERCEG
No lányom, téged ugyan ostromolnak!
Valentin úr, az édesapja jól van.
Örülne egy hazulról jött levélnek,
Mely csupa jó hír?

VALENTIN
                 Minden hírhozót
Hálával fogadnék, kegyelmes úr!

HERCEG
Ismerte otthon Don Antoniót?

VALENTIN
Igen, uram, mégpedig mint kiváló,
Köztiszteletben álló férfiút,
Aki joggal jutott szép hírnevéhez.

HERCEG
Van egy fia is, úgy tudom.

VALENTIN
Igen, uram, egy ily nagyrabecsült,
Derék apához méltó egy fiú.

HERCEG
Jól ismeri?

VALENTIN
Mint önmagam. Gyerekkorunktól kezdve
Barátok voltunk, együtt telt napunk,
S ha én, naplopó, a kegyes időt
Nem is használtam fel, hogy angyalok
Tökéletességével ékesítsem
Öregkorom, jól kihasználta minden
Napját Proteus úr - ez a neve.
Korra ifjú, tapasztalatra vén,
Homloka zsenge, ítélete érett,
Egyszóval: mind e sok magasztalás
Csak kullog számos érdeme mögött;
Tökéletes külseje, belseje,
S mind dísze, mitől lovag a lovag.

HERCEG
Szavamra, ha valóban ily kiváló,
Megérdemli egy császárnő szerelmét
S egy császártól a tanácsosi rangot.
Nos, hatalmas pártfogók levelével
Épp ez az ifjú keresett fel: nálunk
Szeretne tölteni egy kis időt.
Úgy gondolom, inyére van az újság.

VALENTIN
Ezt kértem volna, ha kérnem szabad.

HERCEG
Lássuk szivesen érdeme szerint!
Hallod, Szilvia? Hallja, Thurio?
Önt, Valentin, nem kell biztatnom erre.
Megyek is és ideküldöm azonnal. (El)

VALENTIN
Ez az az ifjú, akiről meséltem,
Hogy elkisért volna, de kedvese
Rabul fogta szemét kristályszemével.

SZILVIA
Úgy látszik, már kitárta börtönét,
S valami mást kért szíve zálogául.

VALENTIN
Nem, nem, én azt hiszem, még fogva tartja.

SZILVIA
Jó, elhiszem, de akkor vak, s vakon
Hogy látta, merre jöjjön ön után?

VALENTIN
Ej, kisasszony, Ámor ezerszemű!

THURIO
Azt tartják egyesek, nincs is szeme.

VALENTIN
Hogy lenne ilyen széptevőre, mint ön?
Ámor nem néz ilyen suta alakra.

SZILVIA
Elég, elég, itt jön Proteus úr!

Proteus belép

VALENTIN
Isten hozott közénk! Fogadja, úrnőm,
Különleges keggyel barátomat!

SZILVIA
Ha ő az, kiről hírt kivánt nem egyszer,
A szíveslátást lénye biztosítja.

VALENTIN
Ő az, úrnőm. Kérem, fogadja őt is,
Mint társamat, a hívei közé.

SZILVIA
Egyszerű úrnő ékes híve lenne.

PROTEUS
Sőt, drága hölgy: oly jelentéktelen,
Hogy meg se lássa ilyen jeles úrnő!

VALENTIN
Ugyan, ne kisebbítsék magukat!
Fogadja őt hivéül, drága úrnőm!

PROTEUS
Csak egy erényem van: hű hódolat.

SZILVIA
Az erény most is nyerje el jutalmát!
Méltatlan úrnője köszönti, hívem!

PROTEUS
Ha más szól így, nem ön: halálfia!

SZILVIA
Hogy köszöntöm?

PROTEUS
           Nem. Hogy méltatlan ön.

Belép egy szolga

SZOLGA
Atyja, a herceg, kéreti, kisasszony.

SZILVIA
Megyek, amint kivánja.

A szolga távozik

                                        Thurio úr,
Jöjjön! Új hívem, még egyszer köszöntöm,
Beszéljék csak meg, mi újság van otthon,
S ha végeztek, majd jelentkezzenek!

PROTEUS
Állunk szolgálatára mind a ketten.

Szilvia és Thurio el

VALENTIN
Beszélj, hogy vannak az otthoniak?

PROTEUS
Minden rokonod jól van s üdvözöltet.

VALENTIN
S a tieid?

PROTEUS
Meg vannak azok is.

VALENTIN
Hát kedvesed? Hogy fejlődött az ügy?

PROTEUS
Eddig untattak a szívügyeim,
Nem szerettél szerelemről beszélni.

VALENTIN
Hej, Proteus, hol van már az az élet!
Megbűnhödtem, hogy megvetettem Ámort,
S fellengzős, gőgös lelkemért keserves
Böjttel, bűnbánó nyögéssel vezeklek.
Éjjel sirok, nappal sóhajtozom,
Mert bosszuból azért, hogy megvetettem,
Ámor elűzte elbüvölt szememről
Az álmot: kínom őre lett szemem.
Ó, drága Proteus, Ámor hatalmas!
Úgy megalázott, hogy elismerem,
Nincs nagyobb fájdalom, mint büntetése,
S nagyobb gyönyör, mint szolgálni neki.
Most csak szerelemről tudok beszélni,
Böjtöt, evést, alvást abbahagyok
Ámor puszta nevének hallatára.

PROTEUS
Elég! Sorsod kiolvasom szemedből.
Ugye, ez volt a bálvány, kit imádsz?

VALENTIN
Ő bizony, ő. Hát nem mennybéli szent?

PROTEUS
Hát az talán nem, hanem földi mása.

VALENTIN
Mondd égi lénynek!

PROTEUS
                 Nem bókolok én!

VALENTIN
Miattam bókolj! Öröm, ha dicséred!

PROTEUS
Mikor én voltam beteg, te kúráltál
Keserü szerrel: most visszaadom.

VALENTIN
Hát azt mondd róla, ami színigaz!
Ha földi lény is, szinte isteni,
Aki felülmúl minden más halandót.

PROTEUS
Kivéve kedvesem.

VALENTIN
                 Ne végy ki senkit,
Bárkit vennél ki, vétesz szívem ellen.

PROTEUS
Nincs okom, hogy kedvesem többre tartsam?

VALENTIN
Sőt, én segítlek, hogy még többre tarthasd:
Magas kitüntetésben részesítjük,
Ő lesz szerelmesem uszályvivője,
Nehogy a hitvány föld véletlenül
Csókot lopjon ruhájáról, s e kéjtől
Ittasan nyáron ne bontson virágot,
S örökössé tegye a mord telet.

PROTEUS
Valentin, mit zagyválsz itt összevissza?

VALENTIN
Én hozzá képest semmi sem vagyok,
Ő annyit ér, hogy más értéktelen.
Páratlan ő!

PROTEUS
           Hát nézz más pár után!

VALENTIN
A világért sem: ember, az enyém ő!
S e kinccsel most olyan gazdag vagyok,
Mint húsz tenger, ha gyöngy volna fövenyje,
Habja nektár, sziklája sárarany.
Ne haragudj, hogy nem te jársz eszemben,
Látod, halálos szerelmes vagyok,
Most bolond vetélytársam ment vele;
Gazdag, ezért a herceg becsbe tartja.
Utánuk kell mennem, tudod, milyen
Iszonyu féltékeny minden szerelmes.

PROTEUS
De csak szeret talán?

VALENTIN
Persze, jegyet váltottunk, s ami több,
Kitűztük már az esküvőnket is,
Ravasz tervünk van arra, hogy szökünk meg.
Hágcsón hozom le ablakából; mindent
Kifőztünk már, hogy boldogok lehessünk.
Jó Proteus, jöjj, kísérj a szobámba,
Segítsd tanácsaiddal ügyemet!

PROTEUS
Menj előre, majd később megkereslek,
Még el kell hoznom a hajóról néhány
Dolgot, amit nem tudok nélkülözni,
Aztán tüstént hozzád iparkodom.

VALENTIN
Nagyon sietsz?

PROTEUS
           Persze, hogy sietek.

Valentin el

Amint a hőnek hő a gyilkosa,
Mint a szeget egy új szeg túrja ki,
Úgy elenyészett hajdani szerelmem
Emléke, hogy frissebb tárgya akadt.
Szemem teszi, vagy Valentin szava,
Hűtlen szivem, vagy e tökéletes lény,
Hogy ily oktalanul okoskodom?
Mily szép! De szép Júlia is, szerelmem,
Volt szerelmem, mert érzelmem elolvadt,
Akár viaszbáb, lángoló tüzön,
S ki tudja már, milyen volt régi képe.
Attól félek, kissé elhidegültem
Valentintól - régen jobban szerettem,
De kedvesét, azt aztán szeretem!
Ezért kedvelem Valentint kevésbé.
Hogy imádom majd, ha jól ismerem,
Hisz alig ismerem, s már megszerettem!
Mit láttam még belőle? Külsejét,
S ettől is káprázik eszem világa;
Ha majd meglátom, mily tökéletes,
Elég okom lesz, hogy belévakuljak,
Szivem tilosba jár: hivogatom,
Ha nem jön, ész, segíts az új uton! (El)


5. szín

Milánó. Utca.
Fürge és Dárdás külön-külön be

FÜRGE
Dárdás! Becsületemre! Isten hozott Milánóban!

DÁRDÁS
Csak ne esküdözz, édes fiam, még nem illet meg az istenhozott. Világéletemben az volt a véleményem, hogy senki se veszett el még addig, amíg fel nem húzták az akasztófára, se meg nem érkezett valahová, amíg ki nem fizette egy itóka árát a kocsmában, s a kocsmárosné azt nem mondta: "Isten hozta!"

FÜRGE
Akkor csak rajta, te kelekótya, megyünk a kocsmába, de azonnal! Ott aztán, ha rendelsz valamit öt garasért, ötezerszer is elmondják neked, hogy "Isten hozott"! Hát aztán hogy vált el a gazdád Júlia kisasszonytól, te fajankó?

DÁRDÁS
Hát, uramisten, először nagy komolyan összeölelkeztek, aztán szép tréfásan elváltak.

FÜRGE
De tán csak hozzámegy a kisasszony?

DÁRDÁS
Nem megy az!

FÜRGE
Hát akkor? A gazdád veszi el, ugye?

DÁRDÁS
Szó sincs róla!

FÜRGE
Csak nem szakadtak tán el egymástól?

DÁRDÁS
Nem szakadtak azok, olyan épek, mint hal a vízben.

FÜRGE
Mégis hát hogy áll a szénájuk?

DÁRDÁS
Hát istenem, így: ha a gazdámnak nincs semmi baja, a kisasszonynak sincsen.

FÜRGE
Micsoda szamár vagy! Nem bírlak megérteni.

DÁRDÁS
Te vagy a tökfejű, ha nem értesz. Bezzeg a botom, az meg bír.

FÜRGE
Mit locsogsz?

DÁRDÁS
Bizony igen, mindjárt be is bizonyítom. Idesüss! Csak rátámaszkodom, és máris megbír.

FÜRGE
Csakugyan! Megbírja a terhedet.

DÁRDÁS
Na hát, meg bír és megbír, a kettő egykutya.

FÜRGE
Most már igazán mondd meg: lesz házasság?

DÁRDÁS
Kérdezd meg a kutyámtól: ha azt mondja, igen, lesz. Ha azt mondja, nem: lesz. Ha a farkát csóválja és nem felel, akkor is lesz.

FÜRGE
Hát akkor mindenképpen lesz.

DÁRDÁS
Sose tudtál volna kiszedni belőlem egy ilyen nagy titkot e nélkül a példázat nélkül.

FÜRGE
No, csakhogy kiszedtem. Hanem te, Dárdás, mit szólsz hozzá, hogy a gazdám valóságos szerelmes kamasz lett?

DÁRDÁS
Hát hiszen az volt mindig.

FÜRGE
Ugyan mi?

DÁRDÁS
Szerelmes pimasz. Ilyennek festetted mindig.

FÜRGE
Ej, te cédaszülte szamár, még engem is félreértesz!

DÁRDÁS
Ugyan, bolond, nem rólad van szó, hanem a gazdádról.

FÜRGE
Azt magyarázom, hogy a gazdám szíve csupa láng.

DÁRDÁS
No, tudod mit, felőlem össze is égetheti magát nagy szerelmében. Ha akarod, tarts velem a kocsmába. Ha nem jössz, valóságos héber vagy, zsidó, s nem érdemled meg a keresztény nevet.

FÜRGE
S ugyan miért?

DÁRDÁS
Mert nincs benned annyi irgalom, hogy kocsmába kísérj egy keresztényt. Hát akkor jössz?

FÜRGE
Szolgálatodra.

El mindketten


6. szín

Ugyanott. A herceg palotája. Belép Proteus

PROTEUS
Elhagyni Júliámat: szószegés.
Szilviáért epedni: szószegés.
Barátomat megcsalni: még nagyobb
Szószegés. Ám a hármas szószegésre
Az bíztat épp, ki szavam vette: Ámor.
Ő kérte esküm, ő szegeti most meg.
Kisértő Ámor, ha már bűnbe vitted,
Sugallj mentséget a bünös fülébe.
Eddig egy pisla csillagért rajongtam,
Most imádom a mennyei napot.
Megszeghető a meg nem fontolt eskü.
Esztelen, ki nem használja eszét,
Hogy a rosszat jóval cserélje fel.
Pfuj, tiszteletlen nyelv, rossznak nevezni,
Kiről vagy húszezer, lelkedre mondott
Esküvel állitottad: párja sincsen!
Szerelmes is vagyok, meg nem-szerelmes,
S épp abba nem, akibe kellene.
Elveszitem Júliát és Valentint,
Ha nem tenném, önmagam vesztem el.
Így Valentin helyett magam kapom majd,
Júlia helyett pedig Szilviát.
Egy barátnál drágább vagyok magamnak,
Hisz nincs értékesebb a szerelemnél.
Tanúm az Ég, mely Szilviát ezer
Bájjal ruházta föl, hogy Júlia
Rút szerecsen mellette, elfelejtem,
Hogy él, hiszen szerelmem is halott már.
Valentint meg ellenségnek tekintem,
Majd lesz Szilvia édesebb barátom,
Nem lehetek másképp hű önmagamhoz,
Csak ha Valentinhez hűtlen leszek,
Ki éjjel a mennyei Szilvia
Szobájába akar jutni egy hágcsón,
És engem kért meg szövetségesének.
Most a lány apját felvilágosítom
Titkukról és a tervezett szökésről,
Az felbőszül majd s számüzi Valentint,
Hisz Thuriót szemelte ki vejéül.
Ha nincs Valentin, majd elgáncsolom
A buta Thurio iparkodását.
Ámor, te főzetted ki tervemet,
Adj szárnyat, hogy gyorsan célnál legyek! (El)


7. szín

Verona, Júlia házában.
Belép Júlia és Lucetta

JÚLIA
Lucetta, drága lélek, adj tanácsot!
Hozzád esdeklem szerelmemben is,
Hisz élő naplóm vagy, kiben bejegyzem
S olvashatom minden gondolatom.
Hát oktass ki, ajánlj valami módot,
Hogy utazhatnám Proteus után,
Úgy, hogy erényem ne érhesse gáncs.

LUCETTA
Jaj, hosszu út az, fárasztó nagyon!

JÚLIA
A hű zarándok országok során át
Zarándokol, s nem fárad gyönge lába.
Hogy fáradna, kit Ámor szárnya visz,
S olyanhoz visz, ki oly drága neki,
Mint Proteus, az isteni, hibátlan?

LUCETTA
Jobb volna várni, amíg visszatér.

JÚLIA
Ó, hát nem érted? A tekintetével
Táplálkozik a lelkem. Éhezem,
Már oly rég táplálék híján vagyok.
Tudnád te csak, mit érez egy szerelmes,
Inkább hóval táplálnád a tüzet,
Mint szóval oltogatnád a szerelmet.

LUCETTA
Eszemben sincs szerelmét oltogatni,
Csak mérsékelném lángja szenvedélyét,
Mert még túlcsap a józan ész határán.

JÚLIA
Ha elfojtod, annál jobban lobog!
Tudod, ha a szelíden tovasikló
Patak gátat talál, bőszen kicsap,
De ha folyását nem gátolja semmi,
Köveivel édesen muzsikálgat,
És minden partot megcsókol szelíden,
Amerre csak vándorútja vezet.
Bolyong erre-amarra, végre önként
Belekanyarog a nagy óceánba.
Hát engedj el, ne gátold utamat!
Higgadt leszek, mint a szelíd folyó,
S mulattat minden nehéz útszakasz,
Míg az utolsó elvisz kedvesemhez,
S megpihenek, mint az Elíziumban
Az üdvözült, sok törődés után.

LUCETTA
S hogy akar utazni, milyen ruhában?

JÚLIA
Fiúruhában. Így majd kikerülöm
A férfiak buja tolakodását.
Szerezz nekem olyan ruhát, Lucetta,
Milyet jóhírü apródok viselnek!

LUCETTA
Akkor le kell vágni haját, kisasszony.

JÚLIA
Dehogy, majd felkötöm selyemzsinórral,
S húsz szerelmi bogot fonok belőle;
Lehet különc még egy annál idősebb
Fiú is, mint amilyen én leszek.

LUCETTA
S milyenre szabjam nadrágját, kisasszony?

JÚLIA
No, ez olyan, mintha azt tudakolnád,
"Mily bőre szabjam szoknyáját, uram?"
Szabd csak, Lucetta, ízlésed szerint!

LUCETTA
Micsodatartó is kell rá, kisasszony.

JÚLIA
Ugyan, Lucetta! Nagyon csúnya lenne!

LUCETTA
Nem érdemel tűt egy nadrág anélkül,
Ha nem lesz hová szúrhatni a tűket.

JÚLIA
Szabj, ha szeretsz, olyat, amely szerinted
Legalkalmasabb, legjobb lesz, Lucetta!
De mondd, hogy ítél meg majd a világ,
Hogy ilyen szokatlan útra megyek?
Félek, elveszitem jó hírnevem.

LUCETTA
Ha ettől tart, jobb lesz itthon maradni.

JÚLIA
Nem, semmiképp.

LUCETTA
Akkor ne bánja, mit szól a világ.
Ha Proteus nem hibáztatja útját,
Nem fontos, itthon ki szapulja érte.
Csak félek, ő sem örvend majd neki.

JÚLIA
No, Lucetta, ez aggaszt legkevésbé:
Száz esküszó, könnyei tengerárja,
Igérete, hogy végtelen szerelme,
Kezeskedik arról, hogy szívesen lát.

LUCETTA
A csalfáknak se más a módszerük.

JÚLIA
A hitványaknak, kiknek célja hitvány!
Ő hűbb csillag jegyében született.
Szava szilárd, eskűje szent igéret,
Szerelme hű, jelleme makulátlan,
Szive követe könny, s mint ég a földtől,
A csalfaságtól olyan messze van.

LUCETTA
No, adja Ég, hogy ilyennek találja!

JÚLIA
Ne, ha szeretsz, ne bántsd kedvesem azzal,
Hogy hűségéről így vélekedel!
Csak úgy szeretlek, ha szereted őt.
De most siess, gyerünk szobámba tüstént,
Írjuk össze, mit kell még beszereznem,
Hogy felkészüljek várva-várt utamra.
Jószágomnak, földemnek, hírnevemnek,
Mindenemnek sáfárja te leszel,
Cserébe meg segíts eljutnom innen.
Ne tiltakozz, gyere, gyere azonnal!
Nincs türelmem már egy percig se várni.

El mind a ketten


HARMADIK FELVONÁS

1. szín

Milánó. Előcsarnok a herceg palotájában.
Belép a herceg, Thurio és Proteus

HERCEG
Thurio úr, hagyjon kissé magunkra;
Néhány bizalmas szót kell váltanunk.

Thurio el

Nos, Proteus, hadd halljam, mit kivánsz.

PROTEUS
Kegyelmes úr, amit most fölfedek,
Ellepleztetné vélem a barátság;
De ha rágondolok sok-sok kegyére,
Mellyel érdemtelen elhalmozott,
A hála szóra bírja ajkamat,
Mit meg nem nyitnék semmi földi kincsért.
Hát tudja meg, hogy Valentin barátom
Meg akar szökni lányával ma éjjel,
S tervébe beavatott engem is.
Tudom, ön Thuriónak szánta lányát,
Aki, sajnos, gyülöli Thuriót;
S ha szökése valóban sikerül,
Idős fejét, uram, nagy bánat éri.
Így hát a hála arra ösztökélt,
Hogy inkább cserbenhagyjam a barátom,
Semhogy mint cinkosa, tengernyi kínt
Zudítsak önre, mely váratlanul
Érné, s talán korai sírba dönti.

HERCEG
Nagyon köszönöm hű gondoskodásod,
Igérem, hogy viszonzom, míg csak élek.
Szerelmüket magam is megfigyeltem
Nem egyszer, mikor azt hitték, hogy alszom.
Többször el is akartam tiltani
Valentint lányomtól és udvaromból,
De féltem, hátha féltékeny gyanúm
Téved, s ok nélkül veszti el kegyem;
Hirtelenkedni sohasem szerettem.
Nyájassággal próbáltam kiderítni,
Amit te most elárultál nekem.
De hogy meglásd: én már tartottam ettől,
Hisz jól tudom: gyarló az ifju szív,
Tudd meg, éjjelre egy magas toronyba
Zárom be lányom, s én őrzöm a kulcsot;
Így semmi módon meg nem szökhetik.

PROTEUS
Nemes herceg, találtak már egy eszközt,
Mellyel eléri a lány ablakát:
Kötélhágcsón megy érte a toronyba.
Most hozza épp a fiatal imádó,
Erre jön át, mindjárt itt lesz vele,
Ha úgy tetszik, elvághatja az útját.
De, jó uram, nagyon óvatosan!
Meg ne sejtse, hogy én árultam el.
Nem azért szóltam, mintha őt gyülölném,
Hanem mert önt szivemből szeretem.

HERCEG
Becsületemre, sose tudja meg,
Hogy te voltál, ki felvilágosított.

PROTEUS
Itt jön Valentin. Ég áldja, uram! (El)

Valentin belép

HERCEG
Valentin úr, hová olyan sietve?

VALENTIN
Kegyelmes úr, útrakész a futár,
Csak a leveleimet várja még,
Amelyeket rokonaimnak írtam.

HERCEG
Nagyon fontosak?

VALENTIN
Tartalmuk annyi csak, hogy jól vagyok,
És boldog is itt, az ön udvarában.

HERCEG
Akkor várhatnak. Maradj itt egy percig,
Néhány ügyet beszélnék meg veled;
Bizalmasak, így hát ne add tovább.
Úgy gondolom, tudod, hogy kiszemeltem
Lányom férjéül Thurio urat?

VALENTIN
Hogyne, uram, s bizonyos, hogy dicső
S előnyös kapcsolat lesz; ez az úr
Csupa erény, bőkezü, ritka jellem,
Szépséges lánya méltó férje lenne.
Vajon lánya hajlandó már, uram?

HERCEG
Dehogy; makacskodik, dacoskodik,
Engedetlen, hálátlan egy teremtés,
Az én vérem, de nem törődik ezzel,
Apja vagyok, de még tőlem se fél.
Elárulom, hogy így ellenszegült,
Szivem lassan-lassan kihűlt iránta.
Azt hittem, gyermeki ragaszkodása
Öreg napjaim napsugara lesz,
De most döntöttem: megnősülök, és őt
Elűzöm; aki igényt tart kezére,
Fogadja be: szépség a hozománya,
Én s vagyonom úgysem számít előtte.

VALENTIN
S mit óhajt tőlem ezzel kapcsolatban?

HERCEG
Van itt egy bizonyos hölgy Veronából,
Kit megszerettem. Szép hölgy és szemérmes,
Öreges bókjaim nem sokra tartja,
Hát gyámolíts egy kicsit, adj tanácsot,
Nem tudom én már, hogy kell udvarolni,
S ha tudom is még, más most a divat.
Hát mit tegyek, milyen legyek, beszélj,
Hogy észrevegyen napsugár szemével?

VALENTIN
Küldjön ajándékot, ha szóra nem hajt!
A néma ékszer hallgatása sokszor
Jobb szószóló a nőnél, mint a sok szó.

HERCEG
Kigúnyolja - már próbálkoztam eggyel.

VALENTIN
A nő azt is gúnyolja, amit kedvel.
Csak ne csüggedjen, küldjön másikat!
A gúny a szerelemnek vág utat.
A nő nem azért morcos, mert utálja,
Hanem hogy jobban tüzesedjék vágya.
Ha le is hordja, ne menjen haza,
Mert a csacsi megőrül egymaga!
Bármit csacsog, azon fönn ne akadjon:
A "ki innen!" azt jelenti: "maradjon!"
Dicsérje báját bókoló szavakkal,
Ha szurtos is, mondja arcára: angyal!
Nem férfi, ki, ha jól forgatja nyelvét,
Nem vívja ki egy nő viszontszerelmét.

HERCEG
Ám úgy hallottam, hogy rokonai
Egy jeles ifju nemesnek igérték,
S elzárták őt a férfinép elől;
Nappal senki se juthat közelébe.

VALENTIN
Én akkor éjjel mennék látogatni.

HERCEG
Bezárják a kaput, őrzik a kulcsot,
Senki fia nem mehet oda éjjel.

VALENTIN
S ki az ablakon át próbálkozik?

HERCEG
Fenn van szobája a tető alatt,
Olyan magasban, hogy minden bizonnyal
Fejét kockáztatja, ki odamászik.

VALENTIN
Hát kötélhágcsót dobjon a tetőre!
Két kampója megtartja fönn, s azon
Az új Heróhoz a merész Leander
Fel merhet már hatolni a toronyba.

HERCEG
Te vérbeli lovag vagy, adj tanácsot,
Hogy szerezzek ilyen hágcsót magamnak?

VALENTIN
Mikor volna rá szüksége, uram?

HERCEG
Még ma éjjel. Gyermek a szerelem,
Mely tüstént ácsingózik mindenért.

VALENTIN
Hét órára szerzek önnek egy hágcsót.

HERCEG
Várj csak! Gondold meg, hogy magam megyek:
Hogy viszek végig egy hágcsót az utcán?

VALENTIN
Feltűnés nélkül viheti, uram,
Bármily elég hosszú köpeny alatt.

HERCEG
Elég ilyen hosszú, mint a tiéd?

VALENTIN
Elég, uram!

HERCEG
                    Mutasd csak a tiédet,
Hogy éppily hosszút szerezzek magamnak!

VALENTIN
Bármiféle megfelelő, uram!

HERCEG
Ugyan, hogy illik rám ilyen köpeny?
Kérlek, hadd próbáljam fel a tiédet!
Milyen levél ez? Hogyhogy? "Szilviának."
S ez a szerszám itt épp kapóra jött!
Bátorkodom feltörni a pecsétet.
"Gondolatom hozzád száll éjjelente,
E rabszolga, kit útra én bocsátok:
Ó, bár ura ily könnyedén mehetne,
S ott nyughatnék, ahova ez leszállott.
A hírnököm vánkosa drága kebled,
S én, a király, ki úgy űztem az éjbe,
Átkozom, hogy részes ily drága kegyben,
Mert magam vágyom a szolgám helyébe.
Én küldtem őt, hát magam átkozom,
Hogy ő van ott, hova én tartozom."
Hát ez mi?
"Ma éjjel megmentelek, Szilviám."
Az ám; és itt a hágcsó is a tervhez.
No, Phaëthon - mert Merops fia vagy![2]
Hát hajtanád az égi szekeret,
Merész bolond, felgyújtanád a földet?
Csillagra vágyol, mert ott süt feletted?
Pusztulj, tolakvó! Te elbízott szolga!
Magadfajtának hajlongj s mosolyogj!
Ne érdemed, türelmemet magasztald,
Hogy elviheted szárazon a bőröd.
Ezt jobban köszönd, mint az eddigi
Sok kegyet, mivel elhalmoztalak.
De ha tovább időznél földemen,
Mint feltétlen szükséges, hogy az útra
Felkészülj és elhagyhasd udvarom,
Esküszöm, túlnő dühöm a leányom
Vagy irántad érzett szereteten.
Üres mentségeid nem érdekelnek;
Kotródj innen, ha kedves életed! (El)

VALENTIN
Nem jobb a halál, mint a kínos élet?
Halál nekem, ha száműznek magamtól,
S ez a lány önmagam; én válik éntől,
Ha elválunk: megöl a számüzés.
Hát fény a fény, ha őt nem láthatom,
Hát öröm az, minek nem részese?
Hacsak azt nem hiszem, hogy mégis ott van,
S árnyék-valója le nem csillapít.
Ha éjjel nem Szilviával vagyok,
Nincs dallam a csalogány énekében,
S ha nappal nem láthatom Szilviát,
Nincsen nekem napfényes nappalom.
A lelkem lelke Szilvia nekem,
Végem van, ha nem hat rám drága lénye,
Ha nem dédelget, nem vidít, nem éltet.
Jöjj csak, halál, kérlelhetetlen végzet!
Ha maradok, végórám várhatom,
Ha elmegyek, életem hagyom itt.

Belép Proteus és Dárdás

PROTEUS
Fuss, fiam, fuss, kerítsd elő a föld alól is!

DÁRDÁS
Hahó! Hahó!

PROTEUS
Látsz valamit?

DÁRDÁS
Azt, akit keresünk. Fusson ki a szemem, ha az ott nem Valentin úr.

PROTEUS
Valentin?

VALENTIN
Nem.

PROTEUS
Hát akkor ki? A kísértete?

VALENTIN
Az sem.

PROTEUS
Hát akkor mi?

VALENTIN
Semmi.

DÁRDÁS
Hát tud a semmi beszélni? Megüssem, gazdám?

PROTEUS
Kit akarsz te megütni?

DÁRDÁS
A semmit.

PROTEUS
Fogd be a szád, gézengúz!

DÁRDÁS
Miért, uram, hát hiszen csak a semmit ütném. Kérem...

PROTEUS
Gazfickó, tartsd a szád! Csak egy szóra, Valentin!

VALENTIN
Már annyi balhír tömte el fülem,
Hogy a jó hírre is süket vagyok.

PROTEUS
Elhallgatnám híreim szívesen,
Mert szörnyűk, szívtépők, kegyetlenek.

VALENTIN
Meghalt Szilvia?

PROTEUS
Nem, Valentin.

VALENTIN
Nem is Valentin, ha nincs Szilviája.
Vagy visszakívánja adott szavát?

PROTEUS
Nem, Valentin.

VALENTIN
Nem is Valentin, aki elviselné.
Mi hírt hoztál hát?

DÁRDÁS
Uram, valami olyat hirdettek ki, hogy számba vették.

PROTEUS
Számkivetettek, ó jaj, ez a hírem:
Elűznek innen, Szilviától s tőlem.

VALENTIN
Ó, elteltem már kínnal az imént,
Ez túl sok már, megcsömörlöm belé.
Tudja Szilvia, hogy száműztek innen?

PROTEUS
Hogyne, s megöntözte itéleted
- Mely, sajnos, fennáll változatlanul -
Tengernyi gyönggyel, melynek neve könny.
Apja zord lábát áztatta velük,
Térdelt alázattal, illett kezének
Hószíne, ahogy tördelte, a könnyhöz:
Akárha frissen sápadna keze
A kíntól. Ám se térdhajtás, sem esdő
Kezek, se jaj, ezüstcsillámu könny
Nem hatotta meg érzéketlen apját;
Ha elfogják: halálfia Valentin.
Azon még külön felbőszült a herceg,
Hogy Szilvia járt közben érdekedben;
Szobafogságra parancsolta őt,
Sőt még keményen meg is fenyegette.

VALENTIN
Elég, hacsak következő szavadnak
Nincs hatalma, hogy életem kioltsa!
Ha van, könyörgök, súgd fülembe hát,
Végtelen kínom végső gyászdalául.

PROTEUS
Ne sírj azon, amin nincsen segítség,
Inkább próbálj segíteni, amin sírsz!
Idő nemz s ápol minden jó megoldást.
Ha ittmaradsz, se láthatod szerelmed,
Sőt még életedet kockáztatod.
A szerelmes vándorbotja: reménység.
Azzal menj, az segítsen, hogyha csüggedsz.
Ha te nem is, itt lehet leveled,
Cimezd nekem, eljuttatom akár
Szerelmed tejfehér keblébe is.
Sokat siránkoznod nincs most idő,
Jöjj, átkisérlek a városkapun,
S útközben bőven megbeszéljük mindazt,
Ami szerelmedre vonatkozik.
Ha nem magad, Szilvia érdekében
Gyere velem, ne kisértsd a veszélyt!

VALENTIN
Kérlek, Dárdás, ha látod a legényem,
Küldd az Északi Kapuhoz utánam.

PROTEUS
No, gézengúz, keresd meg! Jöjj, Valentin!

VALENTIN
Ó, drága Szilviám! Szegény Valentin!

Proteus és Valentin el

DÁRDÁS
Hát én csak egy kelekótya vagyok, látják, de azért van annyi sütnivalóm, hogy felfogjam, hogy bizony az én gazdám valamiféle nagy gazember, de üsse kő, csak legalább egyfelé gazembereskednék. De olyan valaki még nem született a világra, aki tudná, hogy én szerelmes vagyok - pedig az vagyok, de ezt ugyan tíz ló se húzná ki belőlem, sem azt, hogy kibe vagyok szerelmes - pedig egy nőbe, de milyen nőbe, azt még önmagamnak sem árulom el - pedig egy teheneslányba, igaz, hogy nem is lány, mert már nagyon kikezdték a hírét - pedig mégis lány, mert a gazdájának a szolgálólánya, aztán bérért szolgál. Többet tud az, mint egy vizslakutya, pedig az nem kevés egy egyszerű kereszténytől. Ihol ni a katilógus arról, hogy mit tud. "Imprimis:[3] Tud vinni meg hozni." Hát bizony egy lótól sem telik több, ej no, hiszen a ló nem is tud hozni, csak vinni, hát akkor ő még egy kancánál is többet ér. "Item:[4] tud fejni." Nézzék csak, milyen szép erény egy olyan hajadonnál, akinek tiszta a keze!

Belép Fürge

FÜRGE
No, hogy vagyunk, szinyor Dárdás? Mi hír a gazdájáról?

DÁRDÁS
A gaz gályáról? Hát kinn van a tengeren.

FÜRGE
Jó, jó, látom, megvan még a régi rossz szokása, kitekeri a szavakat. Hát aztán mi hír áll azon a papiroson?

DÁRDÁS
A legfeketébb hír, amit csak valaha hallottál!

FÜRGE
Hogyhogy, ember, milyen fekete?

DÁRDÁS
Ejnye, hát olyan fekete, mint a tinta.

FÜRGE
Hadd olvassam már el.

DÁRDÁS
Eridj már, tökfejű! Tudsz is te olvasni!

FÜRGE
Tudok én, te hazug.

DÁRDÁS
No, majd kipróbálom én a tudományodat, Hadd halljam, kinek a fia vagy?

FÜRGE
Ej, a teremburáját, hát a nagyapám fiáé!

DÁRDÁS
Ó, te tanulatlan léhűtő, nem azé, hanem a nagyanyád fiáé. Na, ugye mondtam, hogy nem tudsz olvasni.

FÜRGE
Na, te bolond; add már ide, aztán csak tégy próbára, olvastass velem a papirosodról!

DÁRDÁS
Nesze, aztán Szent Miklós segéljen!

FÜRGE
(olvas)
"Item: tud fejni."

DÁRDÁS
No, fejni azt tud.

FÜRGE
"Item: jó sert tud főzni."

DÁRDÁS
Akkor róla így kellene mondani a szállóigét; jó sernek nem kell cégér.

FÜRGE
"Item: tud varrni."

DÁRDÁS
No, ez olyan, mintha azt mondanád: tud marni.

FÜRGE
"Item: tud kötni."

DÁRDÁS
Fel is kellene kötni engem, ha nem kötném magamhoz.

FÜRGE
"Item: tud mosni meg súrolni."

DÁRDÁS
Nagyon jeles erény, mert akkor nem nekem kell őt megmosnom meg megsúrolnom.

FÜRGE
"Item: tud fonni."

DÁRDÁS
No, akkor én kereket oldhatok, ha ő megél a rokka kerekéből.

FÜRGE
"Item: van sok megnevezetlen erénye is."

DÁRDÁS
No, ez olyan, mintha azt mondanád, hogy fattyú erénye, nem tudják az árvák, hogy ki az apjuk, ennélfogva hát megnevezetlenek.

FÜRGE
Most jönnek a hibái.

DÁRDÁS
Még letapossák az erényei sarkát!

FÜRGE
"Item: nem szabad megcsókolni éhgyomorra, tekintettel a leheletére."

DÁRDÁS
Na, ezen a hibáján még segíthetünk egy reggelivel. Tovább!

FÜRGE
"Item: nagyon édesszájú."

DÁRDÁS
Ez kárpótol a savanyú leheletéért.

FÜRGE
"Item: álmában beszél."

DÁRDÁS
No, ez nem hiba, csak el ne aludjék beszéd közben.

FÜRGE
"Item: gyérszavú."

DÁRDÁS
Ó, te gazember, ezt a hibái közé sorolod? A gyérszavúság a nők egyedüli erénye: húzd ki onnan azonnal és írd be főerénynek!

FÜRGE
"Item: hivalkodó."

DÁRDÁS
Húzd ki ezt is, ez még Éva öröksége, erről nem lehet leszoktatni.

FÜRGE
"Item: nincs egy foga sem."

DÁRDÁS
Ezzel sem törődöm. Nagyon szeretem a kenyér durcáját.

FÜRGE
"Item: pörlekedő."

DÁRDÁS
No, akkor ugyan jó, hogy nincs egy foga sem, nem tud megharapni.

FÜRGE
"Item: unos-untalan a magafőzte itókát dicsérgeti."

DÁRDÁS
Hát, ha jó itókát főz, csak tessék, ha ő nem teszi, majd teszem én; ami jó, azt meg kell dicsérni.

FÜRGE
"Item: túlságosan adakozó."

DÁRDÁS
Hát a szóval nemigen, mert ide van írva, hogy gyérszavú. A pénzzel meg nem lesz módja, mert arra én ülök rá, hát hogy esetleg másvalamivel, az lehetséges, de arról se tehetek. Na, folytasd!

FÜRGE
"Item; több haja van, mint esze, több hibája, mint haja, több pénze, mint hibája."

DÁRDÁS
Megállj te, elveszem! Az utolsó sorokban már hol az enyém volt, hol nem. Olvasd csak még egyszer!

FÜRGE
"Item; több haja van, mint esze."

DÁRDÁS
Több haja, mint esze? Hát az lehet, majd mindjárt be is bizonyítom. A sótartó teteje betakarja a sót, hát a sótartó több, mint a só. A haj takarja be az észt, tehát a haj több, mint az ész, mert mindig a nagyobbik takarja be a kisebbet. Gyerünk tovább!

FÜRGE
"Több hibája, mint haja."

DÁRDÁS
Ez már borzasztó. Ó, bárcsak ez ne állná benne!

FÜRGE
"Több pénze van, mint hibája."

DÁRDÁS
No, ettől már megszépülnek a hibái. Hát akkor elveszem, és ha meglesz a házasság, merthogy semmi se lehetetlen...

FÜRGE
Akkor?

DÁRDÁS
...akkor majd megmondom neked, hogy a gazdád vár az Északi Kapunál.

FÜRGE
Engem?

DÁRDÁS
Téged hát! Hát ugyan ki vagy te? Várt az már nálad derekabb embert is!

FÜRGE
Oda kell mennem hozzá?

DÁRDÁS
Nem menned, rohannod, mert olyan sokáig elácsorogtad az időt, hogy a menés nem is lesz elég gyors.

FÜRGE
Hát akkor miért nem mondtad hamarabb? Hogy a tűz égesse meg a szerelmesleveleidet! (El)

DÁRDÁS
Na most majd megkapja a magáét, hogy elolvasta a levelemet! Micsoda neveletlen egy szolga ez, aki mindenféle titkos dologba beleüti az orrát! Megyek utána, hadd gyönyörködjem benne, mikor jó útra térítik. (El)


2. szín

Ugyanott. A herceg palotája.
Belép a herceg és Thurio

HERCEG
Ne féljen, Thurio, szeretni fogja!
Valentint már száműztük oldaláról.

THURIO
Sajnos, azóta még jobban utál,
Kerüli társaságomat, kigúnyol,
Alig hiszem már, hogy megnyerhetem.

HERCEG
Jégszobor az ilyen szerelmi ábránd,
Csak egy órán át érje a meleg,
Elvész formája, elpusztul, elolvad.
Ő is felenged majd rövidesen,
S elfelejti a méltatlan Valentint.

Proteus belép

Mi hír, Proteus úr? Eltávozott
A földije, mint parancsunk kivánta?

PROTEUS
Igen, jó uram, elment.

HERCEG
Lányom búsan fogadta távozását.

PROTEUS
Majd az idő megöli bánatát.

HERCEG
Szerintem is, csak Thurio szerint nem.
Jó véleményem arra bír, Proteus
- Megmutattad, hogy méltó vagy reá -,
Hogy jobban bizalmamba vonjalak.

PROTEUS
Csak addig éljek, s lássam önt, uram,
Ameddig önhöz hű leszek, uram!

HERCEG
Tudod, milyen örömmel töltene,
Ha egy pár lenne lányom s Thurio úr.

PROTEUS
Tudom, uram.

HERCEG
Úgy hiszem, azt is nagyon jól tudod,
Hogy lányom ellenáll akaratomnak.

PROTEUS
Ellenállt addig, míg itt volt Valentin.

HERCEG
Ej, makacsul makacskodik tovább.
Hogy feledtessük el vele Valentint,
S hogy nyerjük meg a szívét Thuriónak?

PROTEUS
Legjobb módszer, ha azt mondjuk: Valentin
Gyáva, csaló s alantas származásu.
E három dolgot gyűlölik a nők.

HERCEG
Ej, azt gondolja majd, hogy rágalom.

PROTEUS
Ej, persze, hogyha ellensége mondja.
Hát hallja ezt olyan valakitől,
Akit becsül, mert Valentin barátja.

HERCEG
Akkor önnek kell rágalmaznia.

PROTEUS
Uram, ez nagyon nehezemre esnék:
Nem lovaghoz illő viselkedés,
Főleg, ha az illető jóbarátja.

HERCEG
Ha jó szava nem könnyíthet a sorsán,
A rágalma sem árthat már neki,
Így hát közömbös a vállalkozás,
Főleg mert én, barátja, kérem erre.

PROTEUS
Uram, meggyőzött. Hacsak tehetem,
S ahogy csak bírom, megrágalmazom.
Nem lesz soká szerelmes belé lánya.
Bár ha, mondjuk, Valentint elfelejti,
Nem biztos, hogy Thurióba szeret.

THURIO
Azért, ha elbontja a lány szerelmét,
Hogy el ne kuszálódjék a fonál,
Jól vigyázzon, hogy majd rám gombolyítsa.
Ahányszor csak Valentint sárba rántja,
Engem mindig magasztaljon az égig.

HERCEG
Ily tekintetben bízvást bízhatunk
Önben, hisz tudjuk Valentin szavából,
Hogy a szivét már eligérte ön,
S nem kéri vissza, hű adott szavához.
Így felhatalmazzuk, hogy Szilviával
Együtt legyen, mikor csak módja van.
Oly méla lett, rosszkedvü, szomorú,
Örül majd önnek Valentin miatt.
Majd rábeszélheti, hogy meggyülölje
Barátját, és barátomba szeressen.

PROTEUS
Mi engem illet, mindent megteszek,
De Thurio úr nem elég ravasz:
Állítson lépet, hogy felszítsa vágyát!
Bús kis dalok körmönfont rímeit
Rakja tele hatásos esküvel.

HERCEG
Bizony, a költészet az ég leánya,
Nagy a hatalma ilyen esetekben.

PROTEUS
Mondja, hogy könnyét, sóhaját, szívét
Szépsége oltárán áldozza fel,
Írjon, míg a tintába tart, s ha elfogy,
Sírja tele az üveget, utaljon
Pár sorban rá, mily hűséges szerelme.
Orpheus lantján vers volt az ideg,
Arany szavára meglágyult vas és kő,
Békélt a tigris s a nagy Leviathan[5]
Elhagyta tengerét, hogy táncra keljen.
Ha már eleget ríttak versei,
Úgy menjen éjjel a lány ablakához
Pár jó baráttal, s daloljon zenéjük
Hangjára búsan: a holtcsendes éjbe
Beleillik majd édes-bús zenéje.
Ha erre sem hajlik, hát semmire.

HERCEG
Udvaroltál már, van gyakorlatod.

THURIO
Legyen már ma a tanácsod szerint!
Így hát tanácsadóm, édes Proteus,
Gyere tüstént a városba velem;
Keresünk pár zeneértő urat.
Van egy dalocskám, tán jó lesz, hogy első
Lépés legyen az úton, mit mutattál.

HERCEG
Csak rajta, uraim!

PROTEUS
Vacsoráig szolgálatára állunk,
Utána majd eldöntjük, mit tegyünk.

HERCEG
Akár most is. Távozhatnak, urak!

El valamennyien


NEGYEDIK FELVONÁS

1. szín

Erdő Milánó határában.
Néhány rabló lép be a színre

ELSŐ RABLÓ
Talpra, fiúk! Egy utas közeleg!

MÁSODIK RABLÓ
Ha tíz jön is, ne félj, vesd rá magad!

Belép Valentin és Fürge

HARMADIK RABLÓ
Uram, megállás! Ide mindenével,
Vagy leteperjük és úgy vesszük el!

FÜRGE
Végünk, uram! Ezek az útonállók,
Akiktől úgy retteg minden utas.

VALENTIN
Barátaim...

ELSŐ RABLÓ
Dehogy, uram: ellenségek vagyunk!

MÁSODIK RABLÓ
Csend legyen! Hallgassuk végig!

HARMADIK RABLÓ
Szakállamra, hadd szóljon! Derék embernek látszik.

VALENTIN
Nemigen van mit elveszítenem:
Balszerencse kiséri útjaim;
Minden kincsem e pár öltönydarab,
Ha ettől is megfosztotok, bizony
Egész vagyonom kezetekre jut.

MÁSODIK RABLÓ
Merrefelé tart?

VALENTIN
Veronába.

ELSŐ RABLÓ
Honnan jön?

VALENTIN
Milánóból.

HARMADIK RABLÓ
Hosszú időt töltött ott?

VALENTIN
Tizenhat hónapot. Maradtam volna
Tovább, ha el nem űz balvégzetem.

ELSŐ RABLÓ
Csak nem száműzték?

VALENTIN
De igen.

MÁSODIK RABLÓ
S mi volt a bűne?

VALENTIN
Az, amiről még most is fáj beszélnem.
Embert öltem. Sajnálom pusztulását,
Bár szabályos tusában döftem őt le;
Nem orvul, nem is hátulról, csalárdul.

ELSŐ RABLÓ
Ugyan, ne bánja, hogyha így esett!
S ezért száműzték, ily csekélyke bűnért?

VALENTIN
Ezért s még jó, hogy ennyivel beérték.

MÁSODIK RABLÓ
Tud nyelveket?

VALENTIN
Sikerrel járt ifjú iparkodásom:
Nyelvtudásom már sok bajból kimentett.

HARMADIK RABLÓ
Robin Hood hájas papjának fejére,
Ez volna ám királyunknak való!

ELSŐ RABLÓ
No, majd rávesszük. Egy szóra, urak!

FÜRGE
Csapjon fel, gazdám, jóféle útonállás ez!

VALENTIN
Nem hallgatsz el, te gézengúz?

MÁSODIK RABLÓ
Mondja: várhat pártfogást valahonnan?

VALENTIN
Jó csillagomtól.

HARMADIK RABLÓ
Úgy tudja meg: van köztünk több nemes,
Kiket a zabolátlan, ifju vér
A tisztes polgároktól elszakított:
Veronából száműztek engem is,
Mert meg akartam szöktetni a herceg
Rokonát, egy dúsgazdag örökösnőt.

MÁSODIK RABLÓ
Én dühömben leszúrtam egy nemest,
Hát száműztek Mantovából örökre.

ELSŐ RABLÓ
Mint engem, más ilyen csekély hibáért.
De tárgyra! Azért szóltunk bűneinkről,
Hogy indokoljuk sok törvényszegésünk,
Részint meg látjuk szép testalkatát,
S halljuk öntől, hogy sok nyelven beszél:
Ön éppen az az ember, akire
Mesterségünknek nagy szüksége van.

MÁSODIK RABLÓ
Bizony, s ezenfelül még számüzött is.
Így hát megkérdezzük: nem volna kedve
Vezérünkként sorunkba állani,
S azt, ami kényszer, virtusnak tekintve,
Itt élni, mint mi, ebben a vadonban?

HARMADIK RABLÓ
No, mit felelsz? Felcsapsz-e hát közénk?
Mondd, hogy igen, és légy a kapitányunk:
Mind neked hódolunk, te csak parancsolsz,
A vezérünk, a királyunk leszel.

ELSŐ RABLÓ
Ha gúnyosan felelnél, megölünk.

MÁSODIK RABLÓ
Becsüld ajánlatunk, ha élni vágyol!

VALENTIN
Jó, hát legyen: veletek maradok,
De kikötöm, védtelen asszonynépet
S szegény utast nem szabad bántani!

HARMADIK RABLÓ
Nem vagyunk ilyen gyávák, aljasok.
Most jöjj, kövess, bandánkhoz vezetünk,
Nézd meg, hogy mit szereztünk, mennyi kincset,
És rendelkezz a kinccsel és velünk.

El valamennyien


2. szín

Milánó. A herceg palotája előtt, Szilvia ablaka alatt.
Proteus belép

PROTEUS
Valentint már sikerült tőrbecsalnom,
Most éppúgy rá kell szednem Thuriót,
Míg látszólag útját egyengetem,
Saját ügyem mozdítom majd előbbre.
Sajnos, Szilvia túl szent, túl igaz,
Nem csábítja értéktelen személyem.
Ha szívem hűségét bizonygatom,
Még összeszid, hogy megcsalom barátom;
Ha szépségét magasztalom az égig,
Megró, hogy cserbenhagytam Júliát,
Első szerelmem, s hitszegő vagyok.
Bár egyetlen fulánkos kis szava
Agyondöfné egy szerelmes reményét,
Ebmódra hízeleg neki szerelmem,
S annál nagyobb, minél kisebbre tartja.
De jön Thurio. Éjjelizenét
Adunk a lánynak: álljunk ablakához.

Thurio belép a zenészekkel

THURIO
Hogyhogy, ön előttünk ideosont?

PROTEUS
Igen. Tudhatja, nemes Thurio,
Ha nem járhat, oson a szerelem.

THURIO
Önt nem szerelem vezette, remélem.

PROTEUS
De bizony az, különben itt se lennék.

THURIO
Szilviához?

PROTEUS
De az ön érdekében.

THURIO
Nagyon köszönöm. Most pedig, urak,
Hangoljanak, és frissen rajta hát!

Kissé távolabb megjelenik a fogadós és Júlia. Júlia fiúruhában van

FOGADÓS
No, kis vendég, én már azt hiszem, magát majomkólika kínozza. Hát aztán miért, mondja már meg?

JÚLIA
Ej, fogadós, hát csak azért, mert nincs okom hejehujára.

FOGADÓS
Hát akkor csak jöjjön, majd hozzásegítjük mi a hejehujához; elvezetem oda, ahol muzsikaszót hall, aztán azt az urat is megláthatja, aki után kérdezősködött.

JÚLIA
Az ő szavát is hallom majd?

FOGADÓS
Persze, hogy hallja!

JÚLIA
Azért, mert nekem az a muzsikaszó.

A zene rákezdi

FOGADÓS
Pszt, pszt!

JÚLIA
Köztük van ő is?

FOGADÓS
Köztük hát, de legyen már csendben! Hallgassuk őket!

DAL

Szilvia, mi vagy, ki vagy,
Hogy minden szív érted ég?
Szép, okos és szende vagy,
Bőven szórt rád bájt az Ég,
Hogy körülrajongjanak.

Mint ikerpár, szüntelen
Szépség, jóság jár veled,
Nem vak már a szerelem,
Kölcsönkérte szép szemed,
El se hagy többé sosem.

Páratlan vagy, nincs hibád,
Hozzád zengünk, Szilviánk:
Nálad drágább földi lányt
Nem szült még e bús világ.
Fonja szép hajad virág!

FOGADÓS
Hát ez mi? Már meg még szomorúbb, mint az imént? Hát mi baja van, fiatalúr? Látom, nem szereti a muzsikát.

JÚLIA
Téved, engem nem szeret a muzsikus.

FOGADÓS
S ugyan miért, kis legény?

JÚLIA
Mert hamisan játszik, öregapám.

FOGADÓS
Hogyhogy? Hamis a dallam a húron?

JÚLIA
Nem éppen arról van szó, de azért mégis olyan hamis, hogy csak úgy tépi a szívem húrját.

FOGADÓS
No, egészséges füle van.

JÚLIA
Bizony, de bár inkább süket volnék, mert ettől olyan beteg a szívem.

FOGADÓS
Látom már, hogy nem élvezi a muzsikát...

JÚLIA
Nem én, egy cseppet sem, ha ilyen rosszul hangzik.

FOGADÓS
Figyeljen csak, milyen finoman abbahagyta és másba kezdett!

JÚLIA
Hát hiszen az a baj, hogy abbahagyta és másba kezdett.

FOGADÓS
Azt szeretné, ha azok ott mindig ugyanazt az egyet játszanák?

JÚLIA
Ha egy közülük mindig ugyanazt.
De mondja, fogadós, Proteus úr
Gyakran meglátogatja ezt a hölgyet?

FOGADÓS
Én csak azt mondhatom, amit a szolgájától, Dárdástól tudok, hogy mérhetetlenül szerelmes bele.

JÚLIA
Hol ez a Dárdás?

FOGADÓS
Elment a kutyáját hajkurászni, amelyet holnap a gazdája parancsára ajándékba kell vinnie a hölgynek.

JÚLIA
Pszt, álljunk félre: feloszlik a társaság.

PROTEUS
Csak sose féljen, célhoz juttatom,
Ravaszságom nem győzi majd dicsérni.

THURIO
Hol várhatom meg?

PROTEUS
                 Szent Gergely kútjánál.

THURIO
Ég áldja önt!

Thurio és a zenészek eltávoznak. Szilvia megjelenik a szobája ablakában

PROTEUS
Üdvözlöm, úrnőm, jóestét kivánok!

SZILVIA
Köszönet a zenéért, uraim.
Ki szólt önök közül?

PROTEUS
Ha ismerné tiszta szive szerelmét,
Hamarosan megjegyezné a hangját!

SZILVIA
Proteus úr, ha jól gyanítom.

PROTEUS
Hű szolgája, nemes hölgy, Proteus.

SZILVIA
Mit óhajt?

PROTEUS
Az ön óhaját kilesni.

SZILVIA
No, töltse kedvét: azt óhajtom én,
Hogy innen tüstént kotródjék haza.
Te hitvány, csalfa, hűtlen, kétszinű,
Hát azt hiszed, oly balga, eszement
Vagyok, hogy hízelgésed léprecsal,
S behálózol, mint annyi lány szivét?
Csak menj, csak menj, kérleld meg kedvesed!
Az éj sápadt királynőjére mondom,
Úgy nincs eszemben hajlani szavadra,
Mint ahogy sündörgésed megvetem.
Már lassan-lassan röstellem magam
E pár percért is, mit rád pazaroltam.

PROTEUS
Elismerem, szerettem egy leányt,
De meghalt.

JÚLIA
(félre)
Ha én szólnék így, hazudnám.
Az bizonyos, hogy nincsen eltemetve.

SZILVIA
Meghalt, legyen, de Valentin barátod
Még él, s tudod, hogy eljegyzett magának:
Nem szégyelled megsérteni jogát
Azzal, hogy jegyesének udvarolsz?

PROTEUS
Úgy hallottam, hogy Valentin sem él már.

SZILVIA
Ha így van, én sem élek, biztosítlak;
Vele együtt temették el szerelmem.

PROTEUS
Hadd ássam ki a sírból, drága hölgy!

SZILVIA
Elhúnyt szerelmed sírjából idézd fel,
Vagy te is temesd oda magadét.

JÚLIA
(félre)
Nem hallgat rá.

PROTEUS
Kisasszony, hogyha ily kemény szive,
Hadd kapjam meg arcképét legalább,
Amely ott lóg a szobája falán;
Hadd szóljak hozzá, hadd sírjak előtte:
Mert hogyha már valóságos mivoltát
Másnak szánta, s én árny vagyok csupán,
Hát legalább árnyékát hadd szeressem.

JÚLIA
(félre)
Megcsalnád te valóságos mivoltát,
S árnyékká tennéd őt, mint engem is.

SZILVIA
Uram, nem vágyom a bálványozásra,
De mert álnokságával összeillik,
Hogy árnyat istenítsen, s nem valódi
Formát imádjon, reggel érteküldhet.
Aludjék jól.

PROTEUS
Mint a gonosztevő,
Akit reggel a vesztőhely fogad.

Proteus és Szilvia külön-külön el

JÚLIA
Fogadós, indulunk?

FOGADÓS
Teremtuccse, úgy aludtam, mint a bunda.

JÚLIA
Mondja meg, kérem, hol lakik Proteus úr?

FOGADÓS
Ej, istenem, hát énnálam. No csak, tán már lassan meg is virrad.

JÚLIA
Még nem, de ez volt a legsúlyosabb,
A leghosszabb éj, amióta élek.

El mind a ketten


3. szín

A szín változatlan.
Eglamour belép

EGLAMOUR
Mostanra kérte Szilvia kisasszony,
Hogy felkeressem, s megtudjam, miféle
Fontos ügyben volna szüksége rám.
Úrnőm! Úrnőm!

Szilvia megjelenik az ablakban

SZILVIA
           Ki az?

EGLAMOUR
                 Szolgája és barátja,
Ki a kisasszony parancsára vár.

SZILVIA
Eglamour úr, szép jó reggelt kivánok!

EGLAMOUR
Szép jó reggelt, nemes hölgy, önnek is!
Ahogy kivánta, itt vagyok, kisasszony,
Már ily korán, hogy megtudjam, vajon
Mivel szabad szolgálatára lennem?

SZILVIA
Ó, Eglamour, te igazi lovag vagy -
Nem hízelgésből mondom, esküszöm -
Merész, művelt, bölcs, könyörületes;
Tudod te jól, hogy szívemben mi él
A számkivetett Valentin iránt;
Azt is tudod jól, atyám hogy erőltet
A léha Thurióhoz, kit utálok.
Voltál te is szerelmes; még te mondtad,
Hogy soha kín úgy szíven nem talált,
Mint mikor elhunyt hű szerelmesed,
Kinek sírján szüzességet fogadtál.
Ó, Eglamour, én Mantovába mennék,
Valentin, amint hallom, ott lakik;
S mivel az út nem biztonságos arra,
Óhajtanám, hogy jöjj te is velem,
Hisz úgy megbízom tisztes jellemedben.
Ne bánd atyám haragját, Eglamour,
Csak bánatomra, egy nő bánatára
Gondolj, s arra, hogy joggal szököm el
Ez elől az áldatlan frigy elől,
Amely miatt csak megverne az Ég.
Bár kínom benne annyi, mint a tenger
Fövenyszeme, lásd, kívánja szivem,
Hogy elkisérj, hogy te is jöjj velem!
Ha nem, őrizd meg titkomat hiven,
Hogy megkisértsem a szökést magam.

EGLAMOUR
Kisasszony, szívből osztom bánatát,
S minthogy tudom: erénnyel párosult,
Eltökéltem, hogy elkisérem önt.
Hogy rám mi vár, az oly lényegtelen,
Mint lényeges, hogy célhoz jusson ön.
Mikor kiván indulni?

SZILVIA
                 Még ma este.

EGLAMOUR
Hol várjam?

SZILVIA
Gyónás ürügyén szököm meg,
Patrick barát cellájánál keressen.

EGLAMOUR
Számíthat rám, nemes hölgy. Isten önnel,
Úrnőm!

SZILVIA
Ég áldja, drága Eglamour.

Külön-külön el


4. szín

A szín változatlan.
Belép Dárdás a kutyájával

DÁRDÁS
Lássák, azt már igazán nehéz elviselni, ha az emberrel kutyául bánik el a szolgája, mint például velem az enyém: ezt én neveltem kölyökkora óta, én mentettem meg a vízbefojtástól, mikor már három vagy négy testvére megfulladt előtte! Én tanítottam be, mégpedig úgy, hogy aki csak látja, azt mondhatja magában: "Na, én is szakasztott így tanítanék be egy kutyát!" Elküldött a gazdám, hogy vigyem el ajándékba ezt a jószágot Szilvia kisasszonynak, hát alig lépek be az ebédlőbe, már odaugrik a kisasszony asztalához és lelopja róla a kappan combját. De ronda dolog pedig, ha egy kutya nem tud alkalmazkodni mindenféle társasághoz! Igazán szeretnék egy olyan kutyát, amelyik - hogy úgy mondjam - vállalja azt a fáradságot, hogy úgy viselkedjék, mint egy kutya, és ne kutyálkodjék. Hiszen ha nem lett volna mindig több eszem, mint neki, hogy magamra vállaljak olyasmit, amit ő követett el, igazán azt hiszem, hogy réges-régen felakasztották volna: oly biztos, mint ahogy itt állok. Különben megítélhetik maguk is. Betolakodott nekem három vagy négy úrikülsejű kutya társaságában a herceg asztala alá: bizisten, nem volt ott tovább, mint egy csurrantásnyi ideig, hát már szaglott tőle az egész étterem. "Verjék ki azt a kutyát!" - kiáltotta az egyik vendég. "Miféle kutya ez itt?" - kérdezte a második. "Korbácsot neki!" - kiabálta a harmadik. "Akasszák fel!" - mondta a herceg. Én nem először éreztem már azt a szagot, tudtam, hogy csak Morcos lehet a ludas, hát odamentem a fiúhoz, aki korbácsolta kifelé a kutyákat. Azt mondom neki: "Pajtás, csak tán nem akarod kiverni ezt a kutyát?" "De bizony!" - feleli. "Na - mondom -, ugyan ártatlanul bántanád, mert hát én követtem el azt, amiről szó van." Ő aztán nem teketóriázott tovább, hanem kivert engem a teremből. Ugyan hány gazda tenné meg ezt a szolgájáért? Bizisten, én meg ott kucorogtam a kalodában a tészta miatt, amit ő lopott el, különben agyonverik; elszenvedtem a pellengért a libák miatt, amelyeket ő fojtott meg, különben elrántották volna a nótáját - de persze, ezt már régen elfelejtetted, te! De bezzeg én még nagyon jól emlékszem a legutóbbi gazságodra is, mikor elbúcsúztam Szilvia kisasszonytól. Hát nem kötöttem a lelkedre, hogy le ne vedd a szemed rólam, s mindig csak azt tedd, amit én? Hát mikor láttad valaha, hogy felemelem a lábamat és végigcsurrantom egy kisasszony szoknyáját? Láttál tőlem valaha ilyen istentelenséget?

Belép Proteus és Júlia

PROTEUS
Szóval neved Sebestyén? Megfogadlak,
S tüstént meg is bízlak valamivel.

JÚLIA
Szivem hevével végzem, bármi lesz.

PROTEUS
Remélem is.

(Dárdáshoz)

Hát te, te cédaszülte,
Hol tekeregtél két álló napig?

DÁRDÁS
Ejnye, uram, hát a kutyáját vittem el Szilvia kisasszonynak, ahogy megparancsolta.

PROTEUS
És mit szólt, látva csöppnyi kincsemet?

DÁRDÁS
Hát bizony csak annyit, hogy korcs ez a kutya, aztán azt izeni, hogy korcs ajándékért csak korcs köszönet jár.

PROTEUS
De megtartotta?

DÁRDÁS
Bizony, nem tartotta az! Hát látja, hogy visszahoztam.

PROTEUS
Csak tán nem erre mondtad, hogy enyém?

DÁRDÁS
Hát, uram, a másik jószágot ellopták mellőlem a piacon azok az ebadta kölykök - én hát elvittem a kisasszonynak a saját kutyámat, amelyik tízszer akkora is van, mint az a másik volt, hát sokkalta nagyobb ajándék.

PROTEUS
Kotródj azonnal, megkerítsd kutyám,
Vagy többet át se lépd a küszöböm!
Indulj! Azért állsz még, hogy ingerelj?

Dárdás el

Ez a szolga csak szégyent hoz reám!
Fiam, Sebestyén, megfogadtalak,
Nemcsak, mert olyan ifju kell nekem,
Kit dolgaimban tapintat vezet,
Mert e félkótya nem megbízható,
Hanem mert arcod és egész mivoltod
- Remélem, hogy nem téved jóslatom -
Jó származásod s hűséged tanúja.
Tudd meg tehát, ezért fogadtalak meg.
Most indulj tüstént, s add át gyűrümet
Úrnőmnek, Szilviának; fogd, nesze!
Ki egykor adta, nagyon szeretett.

JÚLIA
S ön nyilván nem, ha gyűrüjét nem őrzi.
Meghalt talán?

PROTEUS
           Nem halt az, úgy hiszem.

JÚLIA
Ó, jaj!

PROTEUS
Mi bánt, te?

JÚLIA
                 Megszántam szegényt.

PROTEUS
S miért?

JÚLIA
Mivel úgy szerethette önt,
Mint ön úrnőjét, Szilviát imádja:
Ő arról álmodik, ki mást szeret,
S ön azt imádja, aki önre sem néz.
Mily összevissza szerelem - be kár!
Ezen tünődve sóhajtottam úgy.

PROTEUS
No, vidd a gyűrüt s ezt a levelet!
Az a szobája ott. Mondd meg neki:
Kérem, mit ígért: égi képe-mását.
Ha megszerezted, úgy siess haza.
Szobámban lelsz majd, szomorú magányban. (El)

JÚLIA
Hány nő járna el ilyen küldetésben?
Jaj, Proteus, szegény, rókát fogadtál,
Hogy pásztorolja kis bárányaid.
Ó jaj, szegény bolond! Mért szánom őt,
Ki engem szíve mélyén megtagad?
Azért tagad meg, mert másé szive,
S azért kell szánnom, mert övé szivem.
Hogy útra kelt, én adtam ezt a gyűrüt,
Hogy róla majd emlékezzék reám.
Most esdhetem majd, bánatos követ,
Azért, amire nem vágyakozom,
Hordhatok hírt saját érdekem ellen,
S ki erre méltatlan, méltathatom,
Uramnak hű szerelmese vagyok,
Ám hű szolgája nem vagyok uramnak,
Hacsak magam hűtlen meg nem csalom.
Majd udvarlok, de oly lanyhán, nevében,
Mint nem célom, hogy célhoz jusson ő.

Belép Szilvia és kísérete

Nemes hölgy, jó napot! Nem mondaná meg,
Hogy Szilvia kisasszonyt hol találom?

SZILVIA
Mi lenne, hogyha én volnék magam?

JÚLIA
Úgy arra kérném önt, legyen türelme
Meghallgatni, amit velem üzentek.

SZILVIA
Ugyan ki?

JÚLIA
           Gazdám, szép hölgy, Proteus.

SZILVIA
Ó, tán a képért küldött?

JÚLIA
                 Úgy van, úrnőm.

SZILVIA
Menj, Ursula, hozd ki a képemet!
Tessék, vigyed! Azt üzenem uradnak,
Hogy Júlia, kit hűtlen elfelejtett,
Jobban diszítné házát, mint ez árnyék.

JÚLIA
Levelet hoztam, úrnőm, fussa át!
Bocsásson meg, úrnőm! Véletlenül
Nem azt az írást adtam, ami kell.
Ezt a levelet küldték önnek itt.

SZILVIA
Mutasd csak azt, hadd pillantsak belé!

JÚLIA
Nem tehetem, úrnőm, bocsássa meg!

SZILVIA
No hát fogd!
Nem olvasom el gazdád egy sorát sem,
Ugyis tudom, csupa fogadkozás
Meg eskü, mit oly könnyen szegne meg,
Mint én széttépem ezt a levelet.

JÚLIA
Úrnőm, e gyűrüt küldte önnek itt.

SZILVIA
Hát ez még nagyobb gyalázat reá!
Előttem mondta százszor is talán,
Hogy Júliája adta ezt neki.
Bár hűtlen ujj e gyűrüt meggyalázta,
Az én ujjam nem bántja Júliát.

JÚLIA
Szívből köszöni önnek.

SZILVIA
                 Mit beszélsz?

JÚLIA
Köszönöm, hogy részvéttel van iránta.
Ugyis sokat vét gazdám ellene.

SZILVIA
Jól ismered?

JÚLIA
           Akárcsak önmagam.
S ha megsebzett szivére gondolok,
Bizony mondom, ezerszer sírtam érte.

SZILVIA
Talán már tudja is, hogy elfeledték.

JÚLIA
Tudja bizony, azért oly szomorú.

SZILVIA
Ugye, gyönyörü lány?

JÚLIA
Úrnőm, bizony szebb volt ő hajdanában,
Mikor még hitte gazdám szép szavát,
Szerintem volt olyan szép, mint ön, úrnőm.
De amióta tükrét félretette,
S nem hordja naptól védő fátyolát,
Az arcán nyíló rózsa elfagyott,
Liliombőrét felmarta a szél,
Most oly napbarnitott, akár magam.

SZILVIA
Mondd, mekkora?

JÚLIA
                 Mint én. Pünkösd körül
Rendeztünk víg szinielőadást,
Nekem akkor lányt kellett játszanom,
S az ő ruháját adták fel nekem;
Úgy illett rám, az volt a vélemény,
Mintha rám szabták volna egyenest,
Innen tudom, egyforma termetünk.
Akkor megríkattam alaposan,
Mert nagyon szomorú volt szerepem,
Én voltam a szenvedő Ariadne,[6]
Kit a hűtlen Theseus elhagyott.
Oly élethűen hulltak könnyeim,
Hogy szegény úrnőm meghatódva sírt,
S szakadjon vége tüstént életemnek,
Ha át nem éltem véle bánatát.

SZILVIA
Hálás lehet neked, derék fiú.
Ó jaj, szegény hölgy! Árva, elhagyott!
Könnyem kicsordul, ha eszembe jut.
Itt ez az erszény, vedd csak el, fiam:
Úrnődért kaptad, kihez hű maradtál.
Isten veled! (Távozik kísérőivel)

JÚLIA
Majd megköszöni, ha megismered.
Be szép, szelíd hölgy! Milyen jellemes!
Remélem, gazdám nem ér nála célt,
Hisz úgy becsüli Júlia szerelmét.
Ó jaj, a szív hogy tréfál önmagával!
Imhol a képe. Nézzük csak! Talán
Ilyen fejdísszel az én arcom is
Oly bűvölő volna, mint az övé.
Persze, a festő hízelgett kicsit,
Ha én nagyon nem hízelgek magamnak.
Haja rőtbarna. Az enyém arany.
Hacsak e színen múlik a szerelme,
Szerezhetek ilyen szinű parókát.
Szeme szürke, tündöklő. Az enyém is.
De homlokánál az enyém magasabb!
Ugyan mi rajta a bűvöletes,
Mi nem bűvölne éppúgy rajtam is,
Ha nem volna gazdám szerelme vak?
Indulj, te árny, vidd ezt a másik árnyat,
Vetélytársad! Ó, te festett alak,
Hogy csókolnak majd, szeretnek, becéznek!
Sugallná csak az ész imádatát,
Élő mivoltom állna helyeden!
Úrnőd miatt szépen bánok veled,
Ő is úgy bánt velem! Másképp, az Égre,
Kikaparnám két nem látó szemed,
Hogy kiszeressen a gazdám belőled. (El)


ÖTÖDIK FELVONÁS

1. szín

Milánó. Kolostor.
Eglamour belép

EGLAMOUR
Aranylik már az ég nyugat felé;
Körülbelül mostanra várható, hogy
Patrick baráthoz jöjjön Szilvia.
Jön is bizonnyal, pontos a szerelmes,
Legfeljebb még túl korán érkezik,
Úgy sarkantyúba kapja fürgeségét.
Ott jön.

Szilvia belép

Szerencsés estét, drága hölgy!

SZILVIA
Ámen, ámen! Gyerünk, jó Eglamour,
Át a zárdafal titkos kapuján:
Félek, hogy kémek kísértek nyomon.

EGLAMOUR
Még három mérföld sincs innen az erdő,
Ne féljen, ott biztonságban leszünk.

Mindketten el


2. szín

Milánó. A herceg palotája.
Belép Thurio, Proteus és Júlia

THURIO
Beszélj, hogy áll a szénám Szilviánál?

PROTEUS
Uram, szerintem lágyul már szive;
Igaz viszont, hogy van pár kifogása.

THURIO
Talán a lábam hosszabb kelleténél?

PROTEUS
Dehogy; csak ösztövér.

THURIO
Majd csizmát húzok, attól vastagabb lesz.

JÚLIA
(félre)
Sarkantyúzhatod szívét, ha utál!

THURIO
Mit mond az arcomról?

PROTEUS
                 Hogy rózsaszín.

THURIO
Füllent a pajkos: arcom színe barna.

PROTEUS
Ám rózsaszín a gyöngy, s úgy szól a mondás:
A barna férfi gyöngy a hölgy szemének.

JÚLIA
(félre)
Az ám, ilyen gyöngy kín a hölgy szemének;
Inkább lehúnyom, mint hogy rátekintsek.

THURIO
A társalgásom hogy tetszik neki?

PROTEUS
Sehogy, mikor háboruról beszél.

THURIO
S nagyon, ha vágyról s békéről beszélek?

JÚLIA
(félre)
Úgy legkivált, ha neki hagyna békét.

THURIO
Mit szól vitézségemhez?

PROTEUS
Ó, uram, nincs kétsége efelől.

JÚLIA
(félre)
Hogy volna, hisz tudja, hogy nyúlszivű.

THURIO
Mit szól fényes származásomhoz?

PROTEUS
Azt, hogy kiváló családból eredt.

JÚLIA
(félre)
No persze, nemes őstől lett bolonddá.

THURIO
Méltányolja számos jószágomat?

PROTEUS
Ó, hogyne, szánja őket.

THURIO
Hogyhogy?

JÚLIA
(félre)
Mert ilyen jószág az uruk.

PROTEUS
Mivel bérlők kezére adta ön.

JÚLIA
Itt jön a herceg.

A herceg belép

HERCEG
Üdvözlöm, Proteus! Önt is, Thurio!
Ki látta Eglamourt önök közül?

THURIO
Nem láttam.

PROTEUS
           Én sem.

HERCEG
                 Hát a lányom?

PROTEUS
                            Őt sem.

HERCEG
Tehát
Valóban megszökött ahhoz a jöttment
Valentinhez s Eglamour elkisérte.
Így van, mert az erdő mélyén vezeklő
Lőrinc barát látta is mind a kettőt;
Ráismert Eglamourra; Szilviáról,
Fátyla miatt, csak sejtette, hogy ő.
Lányom, mint mondta, este gyónni indult
Patrick baráthoz, ám nem ment oda,
E jel mind azt mutatja: megszökött.
Kérem tehát, hagyják most a beszédet,
Nyeregbe tüstént, s érjenek utól
A hegy lábánál, ahol Mantovának
Fordul az út, mert arra szöktek el;
Sebesen, jó urak, kövessenek! (El)

THURIO
Ez aztán még az önfejű leány,
Még megszökik jó csillaga elől!
Megyek, nem is mert vágy öl Szilviáért,
Inkább, hogy bosszut álljak Eglamouron. (El)

PROTEUS
Én is megyek, mert vágy öl Szilviáért,
Nem mintha társát, Eglamourt utálnám. (El)

JÚLIA
Én is megyek, hogy el ne érd a vágyad,
Nem azért, mintha Szilviát utálnám. (El)


3. szín

Erdő Milánó határában.
Néhány rabló lép be Szilviával

ELSŐ RABLÓ
Csak szépen, szépen,
Nyugodtan; a vezérhez kell vezetnünk.

SZILVIA
Ez egyetlennél százszor több kudarc
Tanít meg ezt nyugodtan elviselnem.

MÁSODIK RABLÓ
No, indulj vele!

ELSŐ RABLÓ
Egy úr kisérte - hát az hova lett?

HARMADIK RABLÓ
Gyors volt a lába, így hát elszelelt,
Valerius és Mózes üldözik.
Nyugatra menj vele, az erdő szélén
Van a vezér; mi üldözzük a társát;
Nem törhet ki, körülfogtuk az erdőt.

ELSŐ RABLÓ
Vezérünk barlangjába kell vezetnem:
Jöjjön bátran; nemes jellemü férfi,
Nem él az vissza egy nő helyzetével.

SZILVIA
Ó, Valentin, ezt kell tűrnöm miattad!

Mind el


4. szín

Az erdő egy másik része.
Valentin belép

VALENTIN
Lám, a szokás hogy lesz természetünkké!
Ez a magányos hely, dúslombu erdő
Meghittebb cifranépü városoknál:
Itt nyugton ülök, nem lát senki sem,
S a csalogány fájdalmas énekével
Együtt zengem kinom és bánatom.
Ó te, ki szívem közepén lakol,
Ne hagyd lakásod ily soká lakatlan,
Mert omladoz s bedől az épület,
S azt, hogy mi volt, még az emlék sem őrzi!
Építs újjá, jelenj meg, Szilvia,
Becézd, te nimfa, árva szeretődet!
Miféle lárma, hajsza van ma itt?
Pajtásaim, kiknek nem szent a törvény,
Vadásznak pár boldogtalan utasra.
Szeret mind, mégis mennyit küszködöm,
Hogy megfékezzem vad indulatuk.
Bújj el, Valentin, ugyan kijön itt?

Belép Proteus, Szilvia és Júlia

PROTEUS
Mit az imént önért tettem, kisasszony,
Bár nem becsüli úgy, mint illenék,
Hogy kockáztattam önért életem,
S nem lett erőszak prédája erénye,
Érdemel egy kedves tekintetet.
Ennél csekélyebb bért nem kérhetek,
S kisebbet ennél ön se tudna adni.

VALENTIN
(félre)
Szemem, nem álmodol? Te sem, fülem?
Hogy elviseljem, fékezz, szerelem!

SZILVIA
Ó, be szegény, be nyomorult vagyok!

PROTEUS
Csak volt, kisasszony, míg meg nem jelentem,
Jövetelem boldoggá tette önt.

SZILVIA
Hogy itt látlak, az tett boldogtalanná!

JÚLIA
(félre)
Engem is, hogy melletted látom őt.

SZILVIA
Ha egy éhes oroszlán törne rám,
Inkább hagynám, hogy faljon fel a vad,
Semhogy te ments meg, te esküszegő.
Ég, légy tanúm, Valentint úgy imádom,
Hogy lelkemnél is drágább élete,
S hogy éppen úgy, hisz jobban nem lehet,
Gyűlölöm ezt a hitszegő Proteust.
Pusztulj innen, ne bosszants már tovább!

PROTEUS
Mit nem vállalnék, micsoda halálos
Veszélyt, ha egyszer szépen nézne rám!
Ó, régi baj a szerelemben, hogy
A nő nem azt imádja, aki őt.

SZILVIA
Hogy Proteus nem azt imádja, arról
Első szerelmed, Júlia szivét
Faggasd, kiért ezernyi esküre
Váltottad fel hűséged, s esküid
Megszegted azzal, hogy engem szeretsz.
Nincs több hűséged már, hacsak nincs kettő,
S ez rosszabb, mint ha egy sincs: egy sem inkább,
Mint két hűség: egy szívtől túl sok az.
Hűtlen barát, te!

PROTEUS
           Ki kimél barátot,
Ha szerelmes?

SZILVIA
           Mindenki, csak te nem!

PROTEUS
Ej, hát ha gyöngéd, esdeklő szavak
Nem lágyítják meg szíved semmiképp,
Majd fegyverrel udvarlok, mint a zsoldos,
S ha mást is ír elő a szerelem,
Majd erőszakkal szeretlek.

SZILVIA
                 Nagy Ég!

PROTEUS
Rákényszerítelek, hogy légy enyém.

VALENTIN
(előlép)
Engedd, gyalázatos, hozzá ne érj,
Te elfajzott barát, te!

PROTEUS
                 Valentin!

VALENTIN
Aljas barát te, hűtlen, szeretetlen,
Mert ilyen barát lettél; áruló!
Saját szemem győz meg, hogy visszaéltél
Bizalmammal, cáfolnád magad is,
Ha azt mondanám: van még egy barátom.
Kiben bízzunk, ha saját jobb kezünk
Lesz keblünk árulója? Proteus,
Fáj, hogy többé nem bízhatom tebenned,
S idegen lettem a földön miattad.
Legmélyebbre barát szúr. Milyen átok:
Ellenségnél rosszabbak a barátok!

PROTEUS
A bűntudat, a szégyen megzavar.
Bocsáss meg, Valentin: ha bánatom
Elég kárpótlást nyújt sérelmedért,
Fogadd el. Oly igazán szenvedek,
Mint igazán vétettem.

VALENTIN
                 Megbocsátok,
S ismét megbízom a becsületedben.
Eget s földet sért, aki nem bocsát meg,
Mert békül ég s föld bűnbánó szavakra,
S megenyhül a Mindenható haragja.
Hogy lásd barátod önzetlen szivét:
Lemondok róla: Szilvia tiéd.

JÚLIA
Jaj, én boldogtalan! (Elájul)

PROTEUS
Nézd már ezt a fiút!

VALENTIN
Ejnye, fiam! Na, te kis legény! No csak szépen! Hát mi bajod van? Nyisd ki a szemed, beszélj már!

JÚLIA
Ó, jó uram, a gazdám rám bízta ezt a gyűrűt, hogy adjam át Szilvia kisasszonynak, én meg, amilyen hanyag vagyok, elfelejtettem.

PROTEUS
Hol az a gyűrű?

JÚLIA
                 Tessék, ez az itt!

PROTEUS
Hadd lám csak! Ejnye!
Hiszen ez az, mit Júliának adtam.

JÚLIA
Eltévesztettem. Jaj, ezer bocsánat;
Hisz emezt küldte Szilviának ön.

PROTEUS
De hogy került hozzád az? Én magam
Adtam Júliának, hogy útra keltem.

JÚLIA
Hát maga Júlia adta nekem,
Hát maga Júlia hozta ide.

PROTEUS
Hogy? Júlia?

JÚLIA
Hát nézz rá, kinek annyit esküdöztél,
S ki szívében ápolta esküdet,
Szive gyökerét hányszor döfte át
Hűtlenséged! Ó, Proteus, pirulj
Ruhám láttára! Szégyenkezz, hogy engem
Ily illetlen ruhában látsz, ha szégyen
Szerelemből álruhát ölteni.
Bár, hogyha egy nő ruháját cseréli,
Kisebb baj, mint ha érzelmét a férfi.

PROTEUS
A férfi érzelmét... Bizony, a férfi
Tökéletes volna, ha hű maradna!
Ez egy hibája tenger bűnbe rántja:
Még jó, hogy gyorsan szűnik csalfasága.
Mi van Szilvián, ami hű szememnek
Nem látszanék Júlia arcán szebbnek?

VALENTIN
Gyertek, gyertek mindketten kézfogásra:
Boldog békét hadd kössek köztetek;
Ne vívjanak már a szerelmesek!

PROTEUS
Tanúm az Ég, betelt vágyam örökre.

JÚLIA
Be az enyém is!

Belépnek a rablók a herceggel és Thurióval

RABLÓK
Zsákmány! Zsákmány! Zsákmány!

VALENTIN
Csak vissza, vissza! Ez urunk, a herceg.
Kegyelmes úr, egy kegyvesztett köszönti,
A számüzött Valentin.

HERCEG
                 Ó, Valentin!

THURIO
Ni, ott van Szilvia! Ő az enyém.

VALENTIN
El onnan, el, mert halál fia vagy;
Ne csordítsd túl a cseppet a poháron;
Ne mondd tiednek Szilviát - ha mondod,
Egész Verona nem ment meg! Ime,
Itt áll: de próbálj hozzányúlni csak,
Még lélegzeted sem érheti őt!

THURIO
Ugyan, Valentin úr, kell is nekem:
Bolond, ki bőrét vásárra viszi
Egy lányért, ki nem szereti viszont:
Máris lemondtam, legyen a tied!

HERCEG
Be aljas vagy, milyen jellemtelen!
Minden követ megmozgattál kezéért,
S most hitványul egy szóra elhagyod.
De, őseim becsületére mondom,
Méltányolom jellemedet, Valentin,
Megérdemled egy királylány kezét is.
Ezennel hát kitörlök haragot
S neheztelést szivemből: jöjj haza,
Új állás legyen érdemed jutalma.
Sőt, Valentin, megtetézem szavam,
Derék ifjú vagy, nemes származásu;
Vidd Szilviát, tiéd, megérdemelted.

VALENTIN
Boldoggá tett kegyével, köszönöm.
Egyetlen kívánságom volna még,
Lánya kedvéért teljesítse, kérem.

HERCEG
Jó, teljesül. Nem lányomért, miattad.

VALENTIN
E többi számüzöttek, társaim,
Mindannyian kiváló férfiak:
Bocsássa meg nekik, amit hibáztak,
S hivassa vissza a száműzetésből.
Már megjavultak, nem féktelenek,
Nagy állásokra is méltók, uram!

HERCEG
Meggyőztél: megbocsátok hát nekik.
Intézkedj róluk érdemük szerint.
S most indulás: végződjék a viszály
Víg játékkal, páratlan ünnepéllyel!

VALENTIN
Majd, míg megyünk, bátorkodom mosolyra
Fakasztani, kegyelmes hercegem.
E kis apródról mi a véleménye?

HERCEG
Bájos legényke. Ni, hogy elpirult!

VALENTIN
Több báj van benne, mint legény, uram!

HERCEG
Hogy érti ezt?

VALENTIN
Majd elmesélem önnek, míg megyünk,
S ugyan elbámul a történeten.
Jöjj, Proteus, hallgasd meg büntetésül
Kettős udvarlásod történetét:
S aztán egy napon legyen esküvőnk,
Együtt örüljünk, együtt ünnepeljünk!

El valamennyien


Jegyzetek

1. Hogy úszott át Abydosból Leander - Hero és Leander az ókor híres szerelmespárja. A Hellespontus (ma Dardanellák) két átellenes partján laktak, s valahányszor Hero fáklyával jelt adott, Leander átúszott hozzá. [VISSZA]

2. No, Phaëthon - mert Merops fia vagy! - a görög monda szerint Phaëthon, Merops etiópiai király lányának fia azzal akarta istenvoltát bizonyítani, hogy a nap kocsiját kívánta hajtani. Ügyetlenségével majdnem lángba borította a földet, mire Zeus villámával lesújtotta. Itt: túl magasra törtél, esztelen! [VISSZA]

3. Imprimis (Im primis) - először is. (latin) [VISSZA]

4. Item - Valamint. - Ezzel a szóval kapcsolják latin szövegekben - leltárakban, végrendeletekben - az új tételt az előzményekhez. [VISSZA]

5. Leviathan - tulajdonképpen bibliai állat; itt hatalmas tengeri szörnyeteg. [VISSZA]

6. Ariadne - a görög mondában krétai királylány. Segítségével ölte meg az athéni Theseus a Krétát pusztító szörnyet. Amikor azonban Ariadne megszökött vele, Theseus elhagyta. [VISSZA]