174. EGY PREMIER

Csütörtökön este premierje volt a debreceni színháznak. Egy fiatal, divatos, pesti írónak, Makai Emilnek Robinsonok c. egyfelvonásos vígjátékát adták először színészeink. Makai Emilt a verses forma iránti kitűnő érzéke tette ismertté, s képesíti főképpen fordításokra. E téren ért is el igaz sikereket. Most ő maga is a drámaírás csábító mezejére lépett, s a fővárosi lapokból ítélve ez a darabja Pesten határozott sikert aratott. A darab egy régi ötleten épül fel, amelyet különösen Offenbach járatott le. - Mert a Robinsonok tárgya, az antik világ kifigurázása lehetett valaha igen jó téma, de ma, mikor idestova görögül tanuló ember se lesz, s nagyon sok intelligens ember él meg mitológiai ismeretek nélkül, ez a tárgy bizony elavult. A Robinsonokban különben két angol utas vetődik egy ismeretlen szigetre, hol régi görögök utódai élnek éppen úgy, mint 2000 évvel ezelőtt. Egypár komikus helyzet, s a darabnak vége van. Mintha nem is akarta volna a szerző, hogy a hallgatóságnak túlságos oka legyen mulatni. Az előadás elég gyönge volt, s főképpen ennek tulajdoníthatjuk a különben kedves és ügyesen megverselt vígjátéknak hideg fogadtatását. A szereplők közül Kiss Irén, Szathmáry és Rubos váltak ki.

Debreczen 1899. október 7.

(ae.)

175. EGYIPTOM GYÖNGYE

(Bohózatos operett 3 felvonásban. Írta Heltai Jenő.

Zenéjét szerzette: Forrai Miklós. A debreceni színház premierje 1899. okt. 8-án)

Szép sikerről számoltak be annak idején a fővárosi lapok. A sikert Heltai és Forrai Egyiptom gyöngye című operettje aratta volna a Magyar Színház színpadán. - A fővárosi lapok pajtáskodó kritikáira nem lehet ugyan építeni, mindazonáltal kíváncsian vártuk a tegnapi bemutatót, lévén az operett egyik szerzője Hajdú megyei, félig-meddig tehát földink.

A bemutató megtörtént, de sajnálattál kell konstatálnunk, hogy az új operett hidegen hagyta a közönséget, s talán még fél sikert sem ért.

Pedig már a kitűnő előadásnál fogva is nagyobb sikert kellett volna érnie.

A darab meséje egy abszolút lehetetlenség, mely még operettszövegnek is merészség. Méghozzá nem egységes, szétfolyó, több helyt ízléstelen, mely hibák nem nagyon inspirálhatták a komponistát. De hogy a tagadhatatlanul szellemes Heltai Jenő munkája, azt elárulják a brilliáns verselés, a groteszk helyzetek, jóízű tréfák s helyenként határozottan szellemes paródiák.

Szeosztrisz, egyiptomi király (Sziklay) - az Istenek büntetésétől megsiketül, s csak úgy nyerheti vissza hallását, ha egy férjéhez hű asszonyt csókol meg. Világgá megy, sokáig bolyong, s csak akkor gyógyul meg, midőn hazájába visszatérve leánya, ki egy szegény piktorral szökött világgá, csókolja meg.

Ez a Heltai meséjének a magva. Persze sok minden szövődik bele a mesébe, ami éppen nem teszi azt mulatságossá.

Forrai zenéje dilettáns munka. Komponális tehetségének fő forrása a reminiszcencia. Főképpen az öreg Offenbach jutott az este az eszünkbe. Van azonban egypár száma, melyben elég eredetiség, ötlet és ügyesség van. Tetszett például az első felvonás duettje, melyet Kállay Lujza és Ferenczy énekeltek igen szépen, s a már a Magyariak révén jól ismert Milimári-induló, s hogy néhány csinos zeneszám dacára sem hatott, fő oka a finálék gyengesége.

Az előadás kitűnő volt. F. Kállay Lujza, mint Zenaisz királyleány, elragadó bájos volt, gyönyörűen énekelt. Plasztikai képei elragadóak voltak, ízléses, szép öltözékei feltűnést keltettek. Egy szép virágcsokrot kapott.

Sziklay elemében volt. Hálás szerepét ugyancsak kiaknázta, s Kállayval osztozott a tapsokban.

Ferenczy szépen énekelt.

Szigeti Lujza azt juttatta eszünkbe, milyen nagyszerűen tudta volna az ő szerepét megjátszani - Locsarekné.

Kisebb szerepekben igen jók voltak: Szathmáry, Rubos, Környey, Bartha és Fenyéri, ki az operettekben feltalálta az ő valódi terrénumát.

Az előadásnak érdekességet kölcsönzött a Halmai testvérek tánca s azok a szellemes, aktuális kuplék, melyeket Sziklai énekelt óriási hatással.

Az előadást telt ház nézte végig. A tetszésnyilvánítás nem volt fölötte zajos, a szerzőt csak az első felvonás után hívták ki - egyszer. Az előadók azonban több tapsot is megérdemeltek volna. Ma, holnap és szerdán ugyancsak az Egyiptom gyöngye kerül színre.

Elismerés illeti végül Komjáthyt, ki a darab díszleteire s az új, szép jelmezekre meglehetősen áldozhatott.

Debreczen 1899. október 9.

(ae.)

176. NAPSUGÁR-SZATÍROK

Szikráznak az utcakövön, megfürödnek a porban, kacérkodnak a hulló levéllel, és kegyetlen gúnnyal üldöznek, űznek...

Ellenségeim. Emlékezem, már régen azok. Legelőször is ők nevettek rajtam, mikor valami ostoba véletlenségből rendeltetett, hogy én is létezzek. Bizonyosan akkor is nevettek. Gúnnyal, kárörömmel.

És azóta mindig. Az őszi fény, a napsugár-szatírok az én végzetem.

És ez a végzet reám nehezedik; a lelkemre, a szívemre ül - ilyenkor: ősszel.

Úgy érzem, hogy csak mostanig tart. Nem leszek tovább őszi sugárnak, őszi elmúlásnak üldözött áldozata, s vége lesz a robotnak, melynek neve: ifjú aggastyánság...

A tavasz utáni vágy fog megölni?... Tavasz. Sohasem éreztem még a melegét. Ifjúság. Nem voltam ifjú soha.

Ilyen voltam mindig. Fiatal arccal, hazug vonásokkal vén, beteg szívű ember...

Ha hozzám ért egy sugára a valódi ifjúságnak: az a sugár a gyehenna szikrája volt: beégett a szívem közepéig...

Daloltam én is az ifjúság himnuszát. Szerettem. Milyen szerelem volt. Sem illata, sem fénye nem volt. Kínzó, hideg érzés, névtelen epedés, napsugár-szatírok kegyetlen játéka.

Most már nem tart tovább. - Hiába nevettek ki gúnyos, kegyetlen szatírok!...

Ti nem tudtok életet adni, de a tavaszi napsugár az tud...

És élni fogok. Most, mikor mint szívkalózok elraboltok minden kedvet a szívből, én érezni kezdem a tavasz melegét. - Egy kicsiny sugár csak.

Egy leányszív szerelme csupán. De én érzem, mint törik meg a végzet, érezni kezdem a tavaszt...

Napsugár-szatírok, bátran nevethettek! Életemben most történt először, hogy kacagástok visszakacagom!...

Debreczen 1899. október 10.

E.

177. A HÉTRŐL

Nagyvásár és szüret. Ezek lettek volna a hét eseményei.

A nagyvásár eredménye néhány siránkozó reminiszcencia a régi jó időkből, s bizony-bizony a szüret eredménye se sokkal több.

A nagyvásárral majdnem úgy voltunk, mint a rátótiak. Ha a kisbíró oldalba vágta a nagyot, hasonló módon hivatkozhatott volna a "nagygyűlésre."

Különösen sokat ártott a vásárnak, hogy a rendőrség előzetesen befogott vagy húsz zsebmetszőt. Emiatt a vásár nem volt elég népes. Hja, húsz ember nagy szó egy debreceni őszi nagyvásárban.

Beszélik, hogy a régi debreceni nagyvásárok vasárnapján a színházban aranyért sem lehetett volna egy helyet kapni. Megtelt teljesen jó vidékiekkel. Bezzeg üres volt az idén. Pedig premier volt, operett-premier.

Négyszer adták színészeink, roppant ambícióval s buzgalommal az új darabot. Mit se ért. Közönség, sajtó nem akceptálta, s nagyon jó ízléssel.

Szellemtelen a meséje, a muzsikája, s a jókedvű Sziklai kupléjával szólva, hogy e darab sikert érhessen:

"...Egyiptomban lehetetlen,
Még Egyiptomban is lehetetlen!"

*

A színházban és színház körül van most az élet. Még a korzóközönség nagy része is a színház felé terelődött. Így szokott lenni minden szezon elején. Hódolva a szokásnak, az úgynevezett "színházi események"-ről is be muszáj számolnunk: Íme egy pár.

Komjáthy visszaesett a betegségébe. Ismét hízik. A társulat tagjai ellenben fogynak. Rossz nyelvek szerint mindig úgy van. Ha a direktor hízik, a társulat soványodik le.

Fáy Flóra például őszintén, de büszkén vallja be, hogy teljes kilenc kilót fogyott.

- Most már nem lehet több 80 kilónál - jegyezte meg egy udvariatlan zsurnaliszta.

Perényi Margit, az új szubrett-primadonna, hétfőn lép föl először színpadunkon. Akik látták már, azt állítják, hogy kedvence lesz a debreceni közönségnek. Óhajtanók, hogy úgy legyen.

Óvatosságból azonban figyelmeztetjük a jogakadémia dékánját. Nagyváradon olyan nagy volt a jogászok között a Perényi-láz, hogy minden napra esett egy párbaj. Preventív intézkedések látszanak szükségesnek.

Még egy színházi hírt. Szerdán választották meg a színészek küldötteiket a Színész Egyesületbe.

Ezeken a választásokon az győz, akit a nép: a karszemélyzet akar.

Rubos is kapott egy szavazatot.

Nagy volt a kíváncsiság, hogy kicsoda Rubosnak olyan nagy tisztelője, hogy - rá szavazzon.

Nem derült ki. Csak Rubos tudja, de őneki szerénysége tiltja a titkos tisztelőt és szavazót megnevezni.

Képviselőül különben Karacs Imrét választották meg nagy szótöbbséggel.

Egy tenorista, aki a kollégái között is népszerű: Egyiptomban lehetetlen. Nálunk ilyen is van.

*

A Varga Ottó országos szenzációt keltett ügyében szeretnők a debreceni főiskola tudós professzorának, Ferenczy Gyulának véleményét hallani. Szeretnők pedig főképpen azok, kiket sokszor lelkesített fel egy-egy hatalmas, bátor hangú, hazafiasságra gyújtó előadása.

Mit tarthat ő arról a gyalázatos botrányról, mely szintén egy korrajzi adat. Adat e kor históriájához, melyet a jövő Tacitusa fog megírni. Keserű, de fájdalmasan igaz szavakkal beszélt a Petőfi-emléktábla leleplezésén. Íme, ismét egy eset, mely az ő kritikáját igazolja. A teljes erkölcsi elzüllés - eddig jutottunk el a "nagy század" végén. Hogy lehessen gyógyulást remélni, mikor megmételyezik a fiatal szíveket, s galád bosszút forralnak az ellen, ki a katedrán szent lelkesedéssel iparkodik a szívekbe oltani a történelem nagy tanulságait, a hazafiság, erkölcs és igazság megváltó tanait.

Sötét, riasztó kép, de minden vonása igaz. Nemcsak legnagyobb szenzációja az elmúlt hétnek, de legnagyobb szomorúsága is...

Debreczen 1899. október 14.

E.

178. III. RICHÁRD

Kissé mucsai dolog volna prelegálni Shakespeare-ről, vagy felfrissíteni azt a régi mondást, mely a Shakespeare-darabok kénytelen színrehozataláról szól. Olyanformán vagyunk - tagadhatatlanul - a Shakespeare-darabokkal, hogy jó előre el kell határoznunk magunkat: ma élvezni fogunk. De még ez a vékony kvalifikáció is csak kevesünké. A nagyközönség, elsősorban pedig a debreceni közönség - a leghatározottabban merem állítani - egész szépen megélne Shakespeare nélkül is. Bisson et Comp. urakkal vagy mondjuk az Egyiptom gyöngyével. És tessék előszedni az egész Shakespeare-repertoárt, én nem hiszem, hogy valamennyire is számbavehető eredményt szerezne a mi közönségünknél. Nem, mert talán a mi színészeink nem volnának képesek Shakespeare-t elfogadhatóan interpretálni; de egyszerűen azért, mert a debreceni színházi közönség kilenctized része a brit óriásnak még csak intencióival sincs tisztában, nem szólva a századvégi ízlésről, mely még a legintelligensebb elmék előtt is mulatóhellyé alacsonyította le a színpadot. Nem zengek dicshimnuszt sem Komjáthynak, aki elszánta magát egy deficites napra, sem Barthának, ki nemes ambícióval tette stúdiumává Shakespeare egyik legnehezebben ábrázolható alakját: a perszonifikált gazságot. Merész, de nemes intenciójú kísérletük magában hordja az elismerést, melyet - függetlenül az előadás sikerétől - szívesen adunk meg nekik.

A Bartha István Richárdja nem volt tökéletes alakítás, de minden vonása elárulta az öntudatosan alakító színészt. A szerep nem a Bartha egyéniségének való. III. Richárdban a gazság minden neme koncentrálva van. Egy kaméleon-gazember az, kinek ezerszínűségét megrajzolni csak ezer vonással, ezer árnyalattal lehet. Ennek pedig mindjárt akadálya a Bartha hangja, mely nem elég hajlékony, főképpen pedig nem volt az a hazug szeretet olvadékony, kígyó szavainál. Néha teljesen háttérbe szorult a drámát irányító alak, holott rémítő intrikáival és gaztetteivel folyton szemünk előtt kellett volna állnia. A darab vége felé pedig, mikor meg kellett volna küzdenie a felidézett árnyakkal, mikor nyomorult lelkének iszonyú erőfeszítésével küzd a vég ellen, erőtlenné, bágyadttá vált. Általában azonban érdemes és sokat ígérő alakítás volt a Bartháé, s az aratott tapsokból kitartást és erőt meríthet a jövőre.

A többi szereplők közül Komjáthy érdemel elsősorban említést. Nyílt színen tapsot aratott.

Nyílt színen aratott tapsot két ízben is F. Lányi Irma, ki intelligens színésznőnek látszik, s nem deklamál oly kétségbeejtően, mint a legtöbb vidéki hősnő.

Komjáthyné, Halmy Margit, Szacsvay, Tanay, Sziklai és Fenyéri voltak még azok, kik a jámbus-tengerbe fulladt környezetből megmenekültek.

A rendezés jó volt, de a díszletek kritikán aluliak. A tagadhatatlanul értékes előadás új díszleteket érdemelt volna.

Debreczen 1899. október 16.

a. e.

179. PERÉNYI MARGIT ELSŐ FELLÉPÉSE

Díszes, szép közönség tapsolt tegnap a színtársulat új szubrett-primadonnájának, Perényi Margitnak, ki egy csapásra meghódította a közönséget. A Varázsgyűrűben lépett fel a művésznő, Planquette-nek abban az operettjében, melynek hatása legkevésbé frappáns, s melyben annak idején Küry Klára sem tudott nagy sikert aratni. Perényi Margit határozott szubrett-tehetség. Kedves megjelenése, bájos, üde s kifejező arca, élénk temperamentuma mindjárt megnyerő erővel hatnak. Hangja tiszta csengésű, végtelenül kellemes, s még karban is eléggé kiválik.

Játékában a természetes báj a finom ízléssel párosul. Szóval Perényi Margit - tegnapi fellépéséből ítélve - rövid időn éppúgy kedvence lesz a debreceni közönségnek, mint volt a kolozsvárinak és nagyváradinak. A közönség szokatlanul melegen fogadta: mindjárt belépéskor hatalmas tapsvihar zúgott fel. S attól kezdve, hogy belépőjét elénekelte, állandó volt a taps és a kihívás. - Részünkről csak gratulálhatunk Komjáthynak ez újabb szerződtetéshez, mely a vidék legjobb szubrett énekesnőjét szerezte meg Debrecennek.

Szerencséje volt a bemutatkozó művésznőnek partnerében: Rubosban. Rubos, kinek valóban bámulatos sokoldalúságát nem tudjuk eléggé méltányolni, tegnap este különösen elemében volt. Gyönyörűen énekelt, ügyesen játszott.

F. Kállay Lujza, mint mindig, tegnap is sok tapsot aratott. Nagyon jó volt Karacs is.

Általában az összes szereplők buzgólkodtak az előadás sikerén, melyből nem von le semmit a karok és zenekar néhány kisebb botlása.

Debreczen 1899. október 17.

(a. e.)

180. A HÁZI BÉKE

(Vígjáték három felvonásban. Írták: Alexander Bisson és Adolphe Leclercq.

A debreceni színház premierje 1899. október 18-án)

A házi béke az úgynevezett fehér darabok közül való. De míg a többi fehér darabok a disznóságokkal együtt a szellemet is nélkülözik, A házi béke kedves, szellemes és mulattató, anélkül, hogy obszcén lenne.

A házi béke elsősorban is francia darab. Ebből természetes az, hogy hagyományos receptre készült. Egy francia vígjáték - ha még a legszellemesebb is - elárulja a gyári eredetet. Ámbár, hogy a Bisson-gyár a legkitűnőbbek közül való, az szent igazság.

A házi béke Lucien Morenil (Tanay) nejének, Germaine-nek (Halmy M.) féltékenységi mániáján épült fel. Borzasztó ez a fiatal asszony! Féltékenységével majdnem az őrületbe kergeti jámbor férjét. Keresi, állandóan kutatja azt a nem létező fehérnépet, akivel a férje ura csalja. De nemcsak ezt teszi. Gyanút lop a legjobb barátnője szívébe, kit szintén féltékennyé tesz férjére. S mikor aztán egy rettenetes családi jelenet után férj és feleség a nő szüleihez utaznak, hogy bejelentsék a válást, Germaine asszony a saját édesapja viszonya után kutat, mert hát a férjek, akármilyen öregek is, egyebet sem tesznek, mint a feleségeiket csalják. Pedig hát a két öreg csak azért veszekedik egymással, hogy a fiatalokat jó útra térítse. Ezer mulattató helyzet után végre sikerül is helyreállítani a féltékenységtől feldúlt családi békét.

Nagyon kedvesen van a darabba beleillesztve a Germaine fivérének, egy francia Mokány Bercicskének szerelme, ki leendő apósának tündérmeséket beszél az ő családja házibékéjéről, s rendesen akkor érkeznek, mikor az igazi vagy mű - családi - vihar a legjavában dühöng.

Ez a kis mese folyik le végtelenül mulatságosan A házi békében, melyet a közönség nagyon szívesen fogadott.

Végre egy igazi francia szellemű vígjáték, melyet fiatal leányok is megnézhetnek!...

Még nálunk is ritkán kerül darab olyan mintaelőadásban színre, mint A házi béke.

Rendezés, kiállítás, játék kifogástalan volt.

A féltékeny asszonykát Halmy Margit játszotta az ő bámulatos finom művészetével.

Minden mozdulata, minden szava művészi volt, s megérdemelte a bőven kapott tapsot.

Méltó partnere volt Tanay, ez a szemünk előtt nagyra nőtt színész, ki minden újabb szerepében kifogástalant ad.

Meglepett bennünket ifj. Szathmáry az após szerepében. Határozottan tehetséges színész, s az csakis érdemére szolgál, hogy nem kisebb színészt utánoz, mint a mi nagy művészünket, az idősebb "Szatyi" urat.

Kiss Irén excellált az anyós szerepében. Bár ez az anyós nem a házsártosok közül való.

Rubos igen ügyes falusi gavallér volt.

A többi szereplők is, különösen Szigeti Lujza, Bartha, Cserényi Adél, Fáy Flóra és Makray a legjobbat nyújtották.

A darabot telt ház nézte végig.

Debreczen 1899. október 19.

a. e.

181. HALADÁS

Megszoktuk már a napi eseményeket pillanatnyi érdekességűeknek tekinteni.

Minél perverzebb, minél szokatlanabb, annál jobban hat egy-egy úgynevezett "szenzáció" az idegeinkre. Törvény, ok, összefüggés után azonban nem kutatunk. Vagy betegek, vagy restek vagyunk ahhoz, de a legvalószínűbb az, hogy már kezdünk felejteni gondolkozni.

Ahogy van, úgy van. Szinte dogmává lett a nemtörődömség, ahol az egy kis gondolkozással is járna. Az ördög szerezzen magának hiábavaló gondot: van úgyis elég bajunk, miért vállalkozzunk szalmacséplésre. Íme: a modern ember filozófiája. Közöny minden iránt, ami kényelmes agyvelőinknek témát ad, de a konyhára nem hoz egy fillért sem.

Pedig a napi események, főképpen a legújabbak fölött ilyen könnyen elsiklani nem szabad.

Ezek az események a modern felületesség szemében jelentéktelenek, valóságban pedig egy megdöbbentő tanulság hordozói. Azt igazolják, hogy a mi haladásunk szemfényvesztés, s a közöny és a megalkuvás feltartózhatatlanul dönt vissza bennünket a már rég elhagyottnak vélt sötétségbe.

Pár példával szolgálunk csak. Terünk sincs többre.

Néhány nappal ezelőtt vérlázító eset történt Debrecenben. Nem egyetlen. Hasonlókat olvashattunk több vidéki és fővárosi lapban. Börtönbe dobják a magyar embert, mert annyiszor elnyomott, drága anyanyelvén egy szót mert szólani.

Még néhány évvel ezelőtt felzúdult volna az egész magyar közvélemény a katonai önkény ilyen páratlan brutalitásaira. S most? Ki törődik vele? Egypár lelkes skribler ember; az ő szavukra pedig nem nagyon figyelnek. - Zorsich kapitány úr nyugodtan szivarozhat és börtönözhet. A magyar kormány most avval van elfoglalva, hogy az ő fizetéseiket felemelje.

Kolozs megye is szolgált egy kis szenzációval. A nemes vármegye egyszerűen kimondta, hogy csak a megyében született és működött férfiakat küld fel ezután a parlamentbe.

Gyönyörű kritika a népképviselet alkotmánya fölött. És gyönyörű haladás is. Küldjön ezután - mint régen - a vármegye "követ"-eket. Hisz úgysem mutatkoztunk érdemeseknek az igazi parlamentarizmus áldásaira.

Varga Ottót megintik, mert "színezi" az előadásait, mert kimondja az igazságot, hogy a legtöbb Habsburg zsarnok volt... Még nem is olyan régen Verhovay meg merte írni kritikáját a kassai király-tósztra. Azért nem ítélték ám el felségsértésért... Máskor volt az, akkor még volt közvélemény is.

Gyulai Pált sem a hazafiatlansága buktatta meg. Csak az érvényesülni nem tudásért dühöngő, kicsinyes ambíció... De mit jelent az a terv, hogy a legelső magyar irodalmi társulat elnökévé egy gr. Apponyi Albertet akarnak megválasztani?... Ez egy gyönyörű szegénységi bizonyítvány, elismerése annak, hogy mielőttünk elég érdem, ha valaki grófi ágyból születik. Mert nagy politikus, nagy szónok lehet Apponyi Albert, de az irodalomban annyi érdeme sincs, mint az utolsó mucsai fűzfapoétának.

De hát gróf...

Itt aztán már teljes a retrográd irány.

A Széll Kálmán kormányzása még nagyobb tápot ad a "kiváltságos" szamárkodásoknak. A korrupt Tisza-rendszertől legfeljebb abban különbözik, hogy konzervatívabb. Nem nemesít meg minden összeszedelőzködött strébert, de buzgólkodik a "régi kiváltságosak" megerősödésén... Így csinálják nálunk az egységes, erős magyar társadalmat...

...Olykor még mi is kísértetbe esünk. Pedig mi szeretjük magunkról hinni, hogy felülemelkedtünk a címkóros, predikátumos, előkelősködő tömegen.

Mikor olvassuk, hogy a sárosi "dzsentri" főispánjául különb "urat" akar; látjuk, hogy Széll Kálmán milyen jó lábon él az eddig petúroskodó, hitbizományos mágnás urakkal; mikor lépten-nyomon találkozunk figurákkal, kik tüntetnek előkelőségükkel, mert apjuk vagy nagyapjuk elég gyönge volt talmi nemességet szerezni nehéz verejtékkel, szorgalmas munkával szerzett vagyonkájához - mondom: még mi is megtántorodunk.

Vajon nem jobb volna-e az árral haladnunk? Előszedni a lomtárba helyezett predikátumokat, s ne[m] csinálni obstrukciót ennek a rákhaladásnak, hanem hízelegni, stréberkedni s mindamellett előkelősködni a hatalom egypár darab koncáért... Így haladunk mi, kérem szépen!...

Debreczen 1899. október 21.

Ady Endre

182. LA TRAVIATA

Szombaton este másodszor került színre Verdi hatalmas alkotása. Az előadás az elsőhöz hasonló magas színvonalon állott. A főbb szereplők közül Bődi, Karacs, Ferenczy excelláltak. Azt azonban rosszul esett látnunk, hogy ezt az eseményszámba menő szép előadást alig fél ház hallgatta végig. Bezzeg lett volna közönség a Goldstein Számira vagy egy ostoba operettre!...

Debreczen 1899. október 23.

a. e.

183. VIGÉCEK

Az e címen ismert hülyeség vonzott vasárnap délután nagy közönséget a színházba. Igen kérjük Komjáthy direktort a vasárnap délutáni darabok megválogatására. Elvégre talán az is volna a vasárnap délutáni előadások célja, hogy bizonyos ízlést csináljanak, nem pedig a Vigécek-féle korszakos butaságokkal jóelőre tönkretegyük a színházi közönség vasárnapi hányadának meg sem szerzett ízlését. Különben az efféle helyi s főképpen héber ízű darabok csak a fővárosi huszadrangú színkörök repertoárjára valók.

Debreczen 1899. október 23.

a. e.

184. ARANYLAKODALOM

Rákosi-Beöthy szép és hatásos alkalmi darabja már nem tudott félannyi közönséget sem színházba vonzani, mint délután a Vigécek. Pedig az előadás igen jó volt. Fáy Flóra és Szacsvay teljes ambícióval játszottak. Sziklay Krausz bácsija felülmúlhatatlan, úgyszintén a Rubos tót honvéde is. A hortobágyi jelenetben Perényi Margit énekelt gyönyörűen. Megismételtették, vége-hossza nem volt a tapsnak. Azt hisszük, hogy a kisasszony, ki olyan hamar kedvence lett a mi közönségünknek is, népszínművekben is nagy sikert érne el. A toborzási jelenésben jólesett hallanunk a kis Bárdos Irma tiszta, kellemes hangját. Megérdemelné, hogy többször foglalkoztassák. Végül szerettük volna, ha a darabba beillesztik az okt. 6-i ünnepélyre készült legújabb képet is.

Debreczen 1899. október 23.

a. e.

185. A VÍZ ÉS A SZESZ

Debrecen város problémái ezek.

A vízzel az a baj, hogy nincs, a szesszel pedig, hogy van.

A nemes város ugyanis roppant szívére vette, hogy gyermekei a vízhiány miatt szomjan találnak halni. Ezen segíteni kell, s megnyitotta - a szeszüzletet. Természetesen nem számolt le két dologgal. Először, hogy nem mindenki issza meg a szeszt víz helyett, másodszor a szeszüzlet még azt a kis vizet is felemészti, ami még Debrecennek van.

Ez a hanyagság megbosszulta magát.

Debrecen - a város és nem a szeszkereskedő - rájött hamar két dologra. Először, hogy a szesz mellett elhordja a járvány mind a hatvanezer és egynéhány lakóját, másodszor, hogy olyan nagy szeszüzlethez, mint az övé, több víz szükséges. Ezt Debrecennek - nem a városnak, hanem a szeszkereskedőnek - olyan ellenségei is bizonyítják, mint az Áronok.

Mikor aztán ilyen sok világosság gyúlt a város bölcs vezetői fejében, elhatároztatott két dolog:

1. Víznek muszáj lenni.

2. Szesznek is muszáj lenni.

Nemsokára ismét lesz kútfúró kísérletezés, de megmarad a szeszkereskedés.

Valószínűnek tartjuk, hogy a második határozat testet fog ölteni.

S a víz?...

Ajánljuk az Áronoknak: nyissanak vízkereskedést.

Több szükség van erre, s jövedelmezőbb is a szeszkereskedésnél Debrecenben.

Debreczen 1899. október 26.

-di.

186. ARCÁTLANSÁGOK

Schmidt Károly, szász nemzetiségű képviselő a Budapesti Hírlap szerkesztőjéhez intézett levelében szász testvéreinek védelmére kél az ismert zászlórendelet-affér esetéből.

Sok új dolgot tudunk meg a Schmidt úr leveléből. Eszerint a szászok kifogástalan magyar hazafiak, a magyarsággal együttéreztek s harcoltak mindig (?), s rosszul esik nekik az a bizalmatlanság (?), melyet a magyar kormány - azóta már visszaszívott - zászlórendelete elárul.

Ezt a levelét a Budapesti Hírlap minden megjegyzés nélkül közölte. Íme, bizonyítéka a mi bárgyú türelmességünknek.

Mi eltűrünk s elhiszünk mindent. Szemet hunyunk a nemzetiségek legarcátlanabb provokálásaira, de hozsannákat zengünk, ha Tisza Pista úr összepuszilódzik egypár részeg oláh fiskálissal vagy bepálinkázott dászkállal.

Ha a kaptafajavítók nemzetközi kongresszust tartanak, a magyar kormánynak képviselőről kell gondoskodnia, nehogy bepiszkoljanak bennünket elkapatott agitátoraink, akik közül nem egy futóbolond már, mint a minap bebizonyították ezt az oláhok Rómában megcselekedett őrült tüntetéseikkel.

Schmidt úr tagja a szabadelvű pártnak, régi, hűséges mameluk, magyar honatya.

És Schmidt úrban van elég merészség meghazudtolni a történelmet s a közelnapok eseményeit egyaránt.

Óh, a szászok mind jó hazafiak. A szabadságharcban mellettünk harcoltak; Európa előtt meg nem rágalmaztak bennünket soha; nagyjainkat megbecsülték; a szent háromszín előttük is szent; az ő Mekkájuk Budapest, és nem Berlin; államférfi-ideáljuk Kossuth Lajos, és nem Bismarck; vezetőik önzetlen magyar hazafiak, nem pedig lebunkózni való, megháborodott zöld szászok...

Ezt kell következtetni a Schmidt Károly úr leveléből.

És ez a levél egy szó megjegyzés nélkül maradt. Schmidt úr jól beszél, Schmidt úrnak igaza van. A szászok valóban derék, jó hazafiak. Szegény félreismert szászok, szegény ártatlanul meggyanúsított jámborok...

Nem elég, hogy hűségesen szállítják a többi nemzetiségekkel együtt a kormánypárti képviselőket?... Csak nem kívánhatjuk tőlük, hogy ennek fejében egy kicsit ne árulják el a hazát?!...

...És itt van minden bajnak a forrása. Egyik kormány olyan bűnös ebben a tekintetben, mint a másik.

Nem akarnak, nem mernek férfias eréllyel eljárni. Gyáván tűrik, mint veri arcul a magyart saját portáján a befogadott jöttment.

Végre is gyökeres, egész eljárást kérünk.

Be nem tartott helynévrendeletekkel, kidolgozás alatt lévő zászlótörvényekkel, türelmesség gyanánt feltüntetett gyávasággal csak növeljük a veszélyt.

Ne tessék titkot csinálni belőle, hogy a mi célunk a nyelvben s mindenben egységes Magyarország! Tessék a legradikálisabban elfojtani a legcsekélyebb nemzetiségi aspirációt is!...

Akinek nem tetszik, menjen Poroszországba - lengyelnek!...

Ott tudják ám, hogy kell a rakoncátlankodókkal amúgy istenigazában elbánni!...

Debreczen 1899. október 28.

A. E.

187. ERDŐ SZÉPE

Higgye el, aki akarja, hogy az életben csak egy probléma van: a tisztes munka és a születési előkelőség harca. Nincs nekünk a világon semmi egyéb bajunk. Nincs már előítélet, nincs leigázó tőke, nincs nyomorgó munkásosztály, nincs jobbágy-intelligencia, nincs erkölcsi anarchia, kérem, nincs az életben semmi, csak munka és munkátlanság. Morelek és Guy-Chatelek. Éljen a romantika a maga ostoba naivságával sokáig! Jó közönség, dúslakodj, dobzódj[!] az Erdő szépe szépségeiben, okulj remek meséjéből, melyhez hasonló a világ fennállása óta nem történt. Hidd el, hogy félkegyelmű parasztok intézik uraik szívügyét, s a mágnás úrfinak egyedüli vágya a hazáért meghalni. Hidd el, hogy Morel úr a vaskohóban is Pálma konteszre gondol, s kész megölni magát egy képtelen, féleszű, lehetetlen grófkisasszonyért. - Hidd el, mert nagyon szép és nagyon megható. Hidd el, mert hasonlókat olvasol kedvenc regényeiben, amelyek nem kevésbé hülyék, mint az Erdő szépe, vagy a Vasgyáros-féle színdarabokban, de melyeket Te, óh jó közönség, még mindig jobban szeretsz Ibsen, Hauptmann, Sudermann, Pinero, Bracco és Thury Zoltán remekeinél, melyekben kevesebb a te fogalmaid szerinti szép, de van bennük élet, van bennük igazság.

Arra pedig a világért ne gondolj, hogy a demokrácia egyszerűen azért harcol a születési arisztokráciával, mert demokrácia nincs, s azok pedig, kiknek illene demokratáknak lenniök, egyedül arra vágynak, hogy a kopott mágnások kegyeskedjenek velük szóba állni. Ne hidd el ezt. Ez csak mende-monda. Egyedüli igazság az Erdő szépe.

Hogy mi, egynéhányan, más hiten vagyunk, az mit se számít.

Mert mi is ismerünk Guy-Chateleket. Ezek kegyelemből élnek, de óriási tekintélyek. A Morelek nálunk is gyárosok, vas- és egyéb nagykereskedők, iparosok, gazdaemberek. De ezek, ha meggazdagodnak, nem akarják ám megalázni a korlátolt Guy-Chateleket. Sőt, összes vágyuk az, hogy holmi talmi-nemességre szert tegyenek, s akkor retyizei Kovács Pálnak nincs nagyobb ambíciója, mint bejutni a gróf Lekopottfalvyék társaságába.

Na, de hát ezt csak mi látjuk így. Te, óh nagyközönség, merülj el a romantikában a színpadon, az elmaradottságban az életben, s aztán - a világ haladjon, csak a Morelek és Guy-Chatelek megható históriája legyen örökkévaló... A debreceni közönség egy kis részének dicséretére szolgál, hogy a színházban nem veszi be a limonádét. Ezt észrevettük a csütörtöki előadásnál is.

A Derblay-k, Morelek, Guy-Chatelek históriáját hagyjuk is el már az ördögbe.

Ha már a modern magyar társadalom hivatásos színműírója nem akar megjelenni, elő a külföldiekkel!...

Sőt, tovább megyünk: a legléhább francia vígjáték egészségesebb táplálék az Erdő szépe-féle romantikus ostobaságoknál.

Színészeinket sem igen ambicionálta a tegnapi darab.

Fáy Flóra is megérezte szerepe lehetetlen voltát. Modern, igaz eszközökkel dolgozott. Csaknem elfogadhatóvá tette Pálma grófnő lehetetlen bizarr alakját. Nagy lépés ez a mi nagy tehetségű, de a koturnusszal szimpatizáló fiatal művésznőnknél.

Hasonló jót mondhatunk Komjáthynéról és Komjáthyról is. Tóth Elek a szerepét nem tudta, Tanaynak kényelmetlen volt a szerep, csak Sziklay és Fenyéri mint régi színészek játszották ambícióval az elavult darab nekik jutó szerepeit.

Debreczen 1899. október 28.

a. e.

188. NEBÁNTSVIRÁG

Denise szerepében, ebben a híres primadonnaszerepben lépett fel szombaton este Perényi Margit, s aratott olyan igaz és hatalmas sikert, amilyet ritkán lát a debreceni színház. Játékában, énekében annyi temperamentum, finom művészet és ízlés nyilatkozott meg, hogy a közönség alig tudott volna [!] betelni. Énekszámai közül nem egyet négyszer-ötször kellett megismételnie, őt magát felvonások végén számtalanszor hívták a lámpák elé. Szombati fellépése után - amikor a C bérlőknek mutatkozott be - bátran konstatálhatjuk, hogy Perényi Margit határozott, fényes sikerrel kezdte meg debreceni működését.

Mellette a mindig élvezetes Sziklay és Szathmáry arattak sikert. A Szathmáry sikere annál figyelemreméltóbb, mert Lorio őrmester legjobb szerepe volt elődjének. Környey nagyon szépen énekelt.

Szigeti Lujza a fejedelemnő szerepéből abszolúte semmit sem csinált, Fenyérit sem ambicionálta az őrnagy szerepe. Csatár a színigazgató szerepét ejtette el. Sárosi Paula pedig valami táncfélével tette elfogadhatlanná kis szerepét.

A többi szereplők, karok, zenekar, rendezés jók voltak.

Debreczen 1899. október 30.

a. e.

189. A LÉTÉRT VALÓ KÜZDELEM

Daudet maga is sokat tartott erről a darabjáról és jogosan. Ha dramaturgiai szempontokból lehet is kifogásokat emelni ellene, tagadhatatlan, hogy érdekes és értékes alkotás, mely az este nálunk is nagy sikert ért el. A darabot ismeri jól a debreceni színházlátogató közönség, így csak az előadásról kell szólanunk. A tegnapi est diadalestéje volt drámai személyzetünknek. Kritikusi sablonnal: a szereplők mind hivatásuk magaslatán álltak. És ha nem is juttatták mindenben érvényre a nagy francia író hatalmas tendenciáit, általában egységes interpretálást, finom alakítást, művészi játékot nyújtottak. A Darwin-teóriát egyénítő Asier-t Komjáthy játszotta. Ambícióval és sikerrel. A kettő közti űrt fényesen töltötték be az ő tehetsége és szorgalma. Egy-egy vonása talán túl erős volt a minden eszközzel érvényesülni akaró Asier-nek, de az is Komjáthy felfogásának eredetiségét mutatja. Olyan partner, mint amilyen tegnap Komjáthyné volt, egy rossz színészt is inspirált volna. Különösen a negyedik felvonásban volt igazán nagy - elvégre is csak nem foglalták le teljesen ezt a szót a vendégjáró idegen hisztriók -, amikor Komjáthyval együtt számtalanszor szólították őket függöny elé a közönség tapsai. Szabó Irma és Szacsvay Sándor játékára elég egy jelző: művészi. Csak őrangyalaik mentették meg őket a vasfüggöny ajtaján való kihívástól. Ezt a dicsőséget pedig - azt hisszük - szívesen engedik ők át a primadonnák számára. Külön kell megemlékeznünk Fáy Flóráról. Jólesik látnunk azt a szép haladást, mely nála napról napra észlelhető. Szinte erőszakkal dobja el magától az iskola tehetségölő modorosságait. Sajnáljuk, hogy terünk nincs elég, hosszú dicséretet érdemelne mindenik szereplő. Így csak névről említjük meg: Bartha Istvánt, Tanayt, Szathmáryt, Rubost, Lányi Irmát, Follinusznét, Kiss Irént, Tóth Eleket, Halászt. Dicséretére szolgáljon a debreceni közönségnek - melyet annyiszor és annyi joggal vádoltunk meg már a ledér múzsához való átpártolásáért -, hogy a tegnapi darabot és előadást érdeme szerint méltatta. Bár ne kellene ezt specialitásként regisztrálnunk...

Debreczen 1899. november 9.

(a. e.)

190. DÍJNOKÉK

Díjnokék öt forint fizetésjavítást kérnek.

Nincs benne kétség, hogy kérelmüket el fogják vetni bölcs városatyáink.

Szólnak mellette is:

- Nehéz helyzetük van szegényeknek. Mégiscsak intelligens emberek, kiknek társadalmi kötelezettségeik vannak. Még a népkonyhán sem étkezhetnek, hisz' népkonyhánk sincsen. Aztán meg lerongyolt ruhában, talpatlan cipőben nem járhatnak olyan emberek, kiket megtekintetesuraz a városi hajdú, s akik mégiscsak városi alkalmazottak.

De replikáznak is - aki úr akar lenni, ne menjen díjnoknak. Nem kell istápolni a szellemi proletárokat. Miért akar valaki okvetlenül úr lenni? Ott van a szép, a gyönyörű iparos pálya. Mért nem megy iparosnak inkább, mint kolduskodjék díjnok-uraságban.

És így tovább. Folyik a vita, melynek vége az: díjnok úrék koplaljanak. Rászolgáltak.

Pedig olyan ártatlanok, olyan sajnálatra méltók szegények. Ők nem tehetnek róla, ha a társadalom kiskorú.

Nálunk a társadalom csinálja a proletárságot. A díjnok úrral még szóba állnak. Olyik valósággal pártit is csinál, az iparossal szóba sem állunk parfümös zsebkendő nélkül. A kereskedő, ha meggazdagszik, valami szinekúrát keres, mert a kereskedő címet szörnyen restelli.

És ezzel mind számot vetettek díjnokék. Nekik is van tán joguk az úrhatnámsághoz, mely az egész társadalomnak hiszekegye. Aztán úgy nevelnek nálunk az iskolában is, hogy a hatodik gimnazista, ha semmit mást, de egyet biztosan tud: neki úrnak muszáj lenni!

És legrosszabb esetben lesznek díjnok urak... Bölcs városatyák, adjátok meg a díjnokok 5 forintját. Mert többet is kérhetnének. Számon kérhetnék tőletek megmérgezett életüket is, melyet a ti hazug teóriátok, a társadalom buta elfogultsága tett örökre szerencsétlenné.

Debreczen 1899. november 14.

191. ARANYEMBER

Szentséges Romantika - ne jöjjön el a te országod!... Sok tisztelőd van még mindig, de illatodtól - hála Istennek - nagyon sokan kapnak már migrént. Az Aranyembert is megtapsolták tegnap, de nagyon sok arcon ott volt az unalom kifejezése. Nem voltak ezek a tapsok olyan szívből jövők, mint néhány évvel ezelőtt is. A szereplők azonban rettenetes és jobb ügyhöz méltó ambícióval játszották meg szerepeiket. A szereplők mind megérdemelnék a dicséretet. Sajnos, mi térszűke miatt ezt csak a Komjáthy-párnak, a tegnap este excelláló Fáy Flórának, a mindig művészi Szabó Irmának és Tanaynak adhatjuk meg.

Debreczen 1899. november 16.

192. BÖLÖNY INTENDÁNS DEBRECENBEN

A kolozsvári nemzeti színház intendánsa jelenleg amolyan szerződtetési körúton van. Ilyen minőségben érkezett tegnap Debrecenbe. Ott volt a színházban is, s az előadást családjával együtt a város páholyából nézte végig. - Nem rossznyelvűségből, de kötelességből regisztráljuk, hogy a városi páholy elfoglaltsága folytán történhetett az, hogy a városi páholy rendes lakói: Márk Endre és Magoss urak tegnap kivételesen megváltott jeggyel hallgatták végig a színházi előadást. Egyébként Bölöny úr elég szép tervekkel jött hozzánk. Listáján jó nevek szerepelnek. Az intendáns úr Fáy Flórát, Halmy Margitot és Rubost szeretné valami módon megkapni. Az intendáns úr ízléséhez gratulálunk, de - megbocsásson - az ő proskribáltjai nagyon hozzánőttek a közönség szívéhez. És úgy gondoljuk, hogy maguk a proskribáltak is szívesebben tartoznak a Komjáthy János társulatához, mint a kolozsvári színházhoz, melyről rossznyelvek olyanfélét állítanak, hogy - "nemzeti"...

Debreczen 1899. november 16.

193. SZULAMIT

(Zsidó dalmű öt képben. A debreceni színház premierje 1899. november 24-én)

A híres, a vitás, a sokszerzőjű, de sok pénzt szerző Szulamit nagy diadallal vonult be tegnap este a debreceni színpadra. A naiv és mégis tartalmas mese, a gyönyörű, elbűvölő melódiák megindítottak minden szívet, s ami egy igazi nagy siker külső jele: még a vasfüggöny ajtaja is kinyílt.

Magáról a darabról elég, ha röviden írunk. Sikere, reklámja olyan példátlanul nagy volt, hogy nincs az az olvasni tudó ember, ki azt ne ismerné.

Még nagyobb reklámot nyert a darab akkor, midőn szerzőit kezdték kutatni. Rengeteg verzió s rengeteg számú szerző támadt, akiknek a száma az úgynevezett "átdolgozók"-kal még növekedett.

Pedig hát a Szulamitnál alig lehet szó szerzőkről.

Az esetleges szövegíró: Goldfaden sem végzett ám valami nagy munkát.

Lengyel zsargonban, nagyon primitív tudással és drámai érzékkel írta meg biz ő az ókori zsidóleány egyébként gyönyörű legendáját.

A zene pedig a szöveghez hasonlóan egyszerű, mesterkéletlen. Jellegzetes, a mi füleinkben egzotikusnak tetsző, keleti zene az, melyben a régi héber énekek fenséges és lágy melódiája cseng vissza. De ezekhez a gyönyörű melódiákhoz nemigen kellett komponista, legfeljebb egy szerencsés kéz és új hangszerelés.

Akárkik is szerezték különben, Szulamit példátlan sikert aratott, s ezt a sikert elsősorban az egyszerűségében is fenséges zenének köszönheti a darab.

Meséje ez: Szulamit (Bődi Ella) a betlehemi Monasch (Bartha) csodaszép leánya, midőn Jeruzsálembe menő atyját elkíséri, a pusztában találkozik Absolonnal (Környey), ki életét menti meg. Megszeretik egymást: Absolon hűséget esküszik. Tanúul a kutat hívja fel, melyből előbb mentette ki Szulamitot és egy vadmacskát.

Absolon elfelejti Szulamitot és esküjét. Más leányt vesz el, s házasságát az Isten két szép gyermekkel áldja meg. De esküszegése tönkredúlja boldogságát: egyik gyermekét vadmacska marja meg, a másik a kútba fullad.

Absolon őrjöng fájdalmában, s akkor jut eszébe esküje s az elhagyott Szulamit. Otthagyja nejét, Abigailt (F. Kállay Lujza), felkeresi az elhagyott kedvest, ki Absolont gyászolja még mindig, s nem hallgat kérőinek ostromlására, és nőül veszi azt.

Ez az eredeti legenda meséje, s ebben a formában hozta volt színre a Kisfaludy Színház direktora, Kövessy is.

A Magyar Színház átdolgozásában a mese drámaibb, s a darab vége halál és nem házasság.

Bődi Ella nemcsak gyönyörűen énekelt, de teljesen érvényesítette hatalmas, drámai színésznői tehetségét is. Környeynél szebb hangú baritonista alig van a vidéken, s tegnap már játékban is kitűnőt adott.

F. Kállay Lujza elragadó Abigail volt. Megjelenése, éneke s meglepően erős, megrázó, drámai játéka egyformán nagy hatást keltett.

Nálunk a Kövessy-féle átdolgozásban került színre a darab. S ennek a befejezése sokkal jobban harmonizál a mollban írt, lágy, érzéki, keleti zenéhez.

A szöveg azonban mellékes a gyönyörű zene mellett, melynek legszebb számai: Absolon belépődala, az esküdal, egy táncdal, a kérők dala és a végfinálé.

Zsúfolt ház tapsolt a darabnak, s a szereplőknek, kik közül Bődi Ellának és Környey Bélának valóságos diadalest volt a tegnapi.

Karacs Imre a Kol Nidreh eléneklésével ért el nagy hatást.

A többi szereplők közül Bartha István, Rubos, Makray, Csatár és Bay szolgáltak reá nagyon a közönség tapsaira. De megérdemli a dicséretet minden egyes szereplő, s csak őszintén gratulálhatunk Komjáthy direktornak kitűnő énekes-személyzetéhez.

De gratulálhatunk a darab fényes kiállításához is, mely különb a fővárosi színházakéinál.

Gyöngyösy Viktor festő valósággal remekelt a díszletekkel. Különösen szép a második felvonás berendezése s az utolsó felvonásban a valóban művészien megfestett templom.

A siker teljes volt. A kihívásoknak vége-hossza. A darab biztos kasszadarab, s nagyon sok telt házat fog még vonzani.

Debreczen 1899. november 25.

a. e.

194. AMOLYAN BÚCSÚ-FÉLE

Úgy hozta a sorsom, hogy én, ki arra sohse vágytam, meglehetős közel jutottam a kulisszák érdekes, festett világához. - Ezért bizonyosan irigyelni fog minden gimnazista, minden bankhivatalnok s minden penzionátus öregúr - de én méltánylom a mások illúzióit, s nem fogom kijelenteni: hogy nincs mit irigyelniök...

Festett világ, hideg ország a színpad világa, elrabol minden illúziót. Bolond, meleg szív kell ahhoz, hogy érte lelkesülni tudjon. S hogy nekünk, szegény, csavargó skriblereknek ilyen bolond szívünk van, miért dicsekedjünk el vele?...

Én is szeretem a kulisszák festett világát, bolond, meleg szívvel.

Néha ugyan bánt a saját hibánk, hogy túlságosan istápoljuk a színészek dicsvágyát, de ez csak múló hangulat. Miért hívjuk ki párbajra a világot, ha az inkább dob el 6 frtot egy páholyért Szulamit előadására, mint 2 frtot Byron Don Juanjáért?... Száz ember úgysem változtatja meg milliók ízlését, de meg mi is volna a mi szomorú rendeltetésünk, ha nem az örök elégedetlenség...

És hát sok elnézést is megérdemelnek az illúzió apostolai.

Minden kedélyre tudnak nemesen hatni. A vegetáló emberiséget éppen úgy neveli egy jókedvű francia operett, mint ahogy a gondolkozni tudókra hat Ibsen a maga sötét problémáival.

Dicsértessenek hát a színészek, s magam is a dicsérők sorába állok.

Négy debreceni művésznőről szólok egypár szót. Sokat várok mind a négytől, kedvencem volt mind a négy. Most már bevallhatom, úgyis csak pár napig leszek debreceni és színházi kritikus...

T. Halmy Margit az én legelső kedvencem. A nagy Halmy leánya, s maga is nagy művésznő. Csodálatra méltó asszony, ki szembeszáll a természettel is, pedig csupa élet a színpadon. Gyenge fizikumát átmelegíti a lélek lángja; vékony, sápadt arca tündérszéppé lesz, ha ő úgy akarja. A modern, csupa ideg, beteg asszony szívét darabokban mutatja be nékünk; bámulatba ejt a legapróbb részletek megdöbbentő, igaz, hű képével. Talán alakításának nincs egysége, s a részletektől nem látjuk az életnagyságú képet, de így is csak Halmy Margit igaz. Hisz a modern asszonyt az idegeire ható pillanatok a legnagyobb talánnyá teszik. Élete csupán [!] láz, csupa beszámíthatatlanság. A lázbeteg ember vízióit pedig melyik Van Dyck tudná vászonra festeni?...

Nem sokszor láttam a Nemzeti Színház szőke csodáját, az egyre fiatalodó Loreleyt, de Halmy Margit művészetét azért tartom talán az övénél is nagyobbnak, mert Halmy Margit minden sikerét csak a művészetének köszönheti. S hogy ezek a sikerek nem kicsinyek, arra nagyon-nagyon sok tanút tudnék kapni.

Fáy Flóra egészen más művészi egyéniség. Mondhatnám: önálló egyéniség. Az ő nőalakjai nem a korzón kacérkodó, idegbeteg asszonyok. Ideális nők, szívvel, erővel, szerelemmel.

A Halmy Margit asszonyai itt fájlalják a migrénjüket körültünk. Igazi alakok a mi beteg korunkból. Fáy Flóra az örök asszonyt mutatja be a maga örök bűneivel, örök erényeivel. Az ő asszonya minden koré. Ő a fejgörcsöt meg-megránduló arcizmokkal nem képes elhitetni, de egész képet tud adni egy asszonyról, ki vétkezett; vagy egy asszonyról, ki hős volt asszony létére. T. Halmy Margit ismeri a XIX. század fő tudományát: a patológiát. Fáy Flóra ismeri a nőben azt, ami sohasem változik. Az átöröklésből könnyelművé vált nótát Halmy Margitnál megdöbbentőbb igazsággal senki sem játssza el, de Rómeó Júliáját csak Fáy Flórától értem meg.

Sárosy Paulának alig hiszem, hogy valaha vágya lett volna drámai babérokra. Dal zenghetett a bölcsőjénél is, dal hozza ragyogásba a szemét; az ő szíve csupa dal, az ő dala csupa szív. Született szubrett ez a kisleány. Lágy dallam minden hangja, ritmikus minden mozdulata, pajkos zene a kacagása is. Az illúziókeltés a legnagyobb s legbecsesebb ereje. Ő Lilit végig léhának játszhatja: elhisszük neki. S ha a Babában, mint Alézia, mellőz minden gépies mozdulatot: mi elhisszük, hogy baba, aranyos, tökéletes baba... Ez a kislány sokra fogja még vinni.

Perényi Margit dzsentri-lányból, zsúrok kedvencéből lett egyszerre primadonna. S ha elvesztett egy őt körülrajongó társaságot, nyert egy nagy, szerető közönséget, melynek szintén s olyan hamar kedvence lett. A magyarnóta még jobban szívünkhöz nőtt, mióta azt ő énekli nékünk.

De Nebántsvirág kisasszony sem lehet édesebb, pajzánabb, mintha azt ő játssza. Ő elhiteti velünk, hogy a poézis és valóság között nincs különbség. Az ő játékát poézis és csodálatos természetesség jellemzi...

...Ők voltak négyen az én kedvenceim. Lehet, hogy nem ők a legkülönbek, de övék a jövő sikere.

Olyan jólesnék majd az ő megérdemelt sikereikről hallani. Arassanak nagyon sok sikert, ezzel veszek tőlük búcsút, ki az ő tehetségüket mindig legjobban megbecsülte!...

Debreczen 1899. december 2.

Ady Endre

195. KUBELIK MAGYAR NYELVTANA

"Kubelik Ján, a felülmúlhatatlan, a legnagyobb cseh hegedűs a budapesti közönség iránt érzett hálája jeléül egy magyar nyelvtant vásárolt." (Több fővárosi lap)

Kubelik Ján nagy muzsikus lehet, de politikusnak sem utolsó. Mindenesetre jobban elintéz holmi nyelvkérdést, mint az osztrák-cseh politikusok. Az eredmény fényes. Miniszterileg approbált magyar grammatikát aligha vásárolt még cseh ember, és ez elég nagy esemény akkor, mikor az újévi beszédekből hiányzott minden szenzációs politikai kijelentés. Egyelőre megelégszünk a nagy eseménnyel, de érdeklődéssel várjuk a többit is. Hisszük, hogy legközelebb az alábbi szenzációkkal kedveskedhetünk olvasóinknak:

Krakovszky Boleszlav, a világhírű lengyel csodamuzsikus megható jelét adta a magyar nemzet iránt érzett meleg szimpátiájának. Ma reggel egy fővárosi könyvkereskedésben megvásárolta Lutter Nándor Logaritmus-tábláját. A kitűnő művész hálás szívére vall ez a tett, mely szellemesen fejezi ki azt, hogy a tegnapi hangversenyén történt kihívások összeszámítása már a felsőbb matézis körébe esik.

*

Magyarbarát vendégművész. Kóborelli, a zseniális olasz tragikus, aki valósággal lázba ejtette a főváros közönségét csodás művészetével, egy tucat magyar kártyát vásárolt. Hír szerint a magyar gyártmányú kártyákat oroszországi körútjára is magával viszi a nagy tragikus, s határozott szándéka a magyar gyártmányú kártyával alsózni a nagy szláv tenger közepette. A nagy művész tette önmagát dicséri.

És így tovább. Kubelik megadta a példát. Követheti a szépszámú vendégsereg, mely bennünket, a világ leghálásabb publikumát szerencséltetni szokott. A magyar nyelvtant ajánljuk legmelegebben nekik. Egyrészről, mert magyar grammatikát szépszámmal írtak; másrészről, mert ezt antikváriumban is nagy választékban lehet kapni. Esetleg ugyanitt megszerezheti valamelyikük - a Kubelik úrét is.

Szabadság 1900. január 3.

Dyb.

196. DEMOKRATA SZERVEZKEDÉS

Miként az tudnivaló, mi roppant demokrata nép vagyunk. Demokrata voltunkra vallanak demokrata köreink is, sőt legközelebb hivatalos demokrata lap is indult meg Új század cím alatt, mely az összes demokraták egyesületének hivatalos közlönye. Abban a helyzetben vagyunk, hogy az új egyesület még meg nem erősített alapszabályaiból néhány pontot bemutathatunk olvasóinknak.

Az egylet neve

1. §. Az egylet hivatalos neve: A legelső magyar demokraták egyesülete.

2. §. Hivatalos iratokban az egylet elnökségét méltóságos cím illeti meg, tekintettel arra, hogy a kisebb demokrata körök elnökei nagyságosok.

Célja

3. §. Az egylet célja, hogy az ország demokratáit erős sereggé egyesítve, győzedelmeskedjék a minden tekintélyt és társadalmi állást kezükben tartó, kevésbé előkelő egyének felett, s tagjainak megszerezze azt a rangot és pozíciót, melyet megérdemelnek.

Tagok

4. §. Az egylet tagjai lehetnek képviselőségre aspiráló, legalább 5000 frt. évi jövedelemmel bíró urak, kik csak a mostani elavult, korlátolt, félszeg társadalmi szokások miatt jutottak abba a lealázó helyzetbe, hogy cselédeiken s a pincéreken kívül senki sem akarja őket nagyságos uraknak címezni.

5. §. A tagok száma nem lehet 100, azaz száznál több. Felvétel felett a választmány határoz titkos szavazattal.

6. §. A tagok kötelesek az egyesület méltóságát megőrizni. Különösen vigyázniok kell arra, hogy kikkel érintkeznek. Egy igazi demokrata lehetőleg csak az egylet tagjával fogjon kezet. Az egylet tagjai egymás közötti érintkezéseik alkalmával ne feledjék el, hogy először az idősebb és előkelőbb demokrata nyújtja a kezét.

Elnökség

11. §. Az egylet elnöke a legidősebb és legelőkelőbb demokrata.

12. §. Az elnököt a tagok háromszori meghajlással üdvözlik. Címe, ha valaki vele beszél: Méltóságos uram. Ha róla beszél: A méltóságos úr. E címet lehetőleg az elnökről való gondolkozás alkalmával is meg kell adni. Sohasem kell elfeledni, hogy egy demokrata mindig előkelőbb más közönséges embernél, s így a demokraták elnöke a legideálisabban előkelő állást tölti be.

A hatalmasokkal való érintkezés

29. §. A demokrata, azokkal szemben, kik a mostani avult felfogás szerint rangban felette állanak, lehetőleg mindig hivatkozzék az emberi méltóságra s az egyenlőség elvére. Ha azonban érdekei úgy kívánják, hozzon áldozatot az emberi hiúságnak.

Az egylet felosztása

78. §. Ha az egylet mindenik tagja legalább királyi tanácsos vagy képviselő lesz, az egylet elérte célját, s feloszlik. Azonban tagjai egyleten kívül is megőrzik az összetartást, nehogy valaha kihaljon drága hazánkban az egyenlőség és demokratizmus felséges elve.

Szabadság 1900. január 10.

Dyb.

197. AZ ÉN KÖNYVPIACOM

Egész véletlenségből egy apró falucskát kell szülőföldemnek vallanom.

Ennek a véletlenségnek eddigelé egyéb kárát nem vallottam, csak azt, hogy irodalmi fejlődésemet nem kísérheti ezer meg ezer ember figyelemmel, lévén az én szülőföldemnek a 90-iki népszámláláskor 372 lakója, melyből - hála fejlődő népoktatási viszonyainknak - némelyek olvasni is tudnak.

Fáj ugyan nagyon, hogy szülőfalum vezető férfiúi nem tettek még lépéseket egy irodalmi ösztöndíj alapítása céljából, de én Istenem, nem születhetik minden lírai költő Kolozsváron!...

Ebből látszik, hogy én nem tartozom az elégedetlen alanyi költők közé. "Az én aratásom egy marék virág" - szoktam mondani Kiss Józseffel, s elvégre ez még mindig jobb aratás, mint például a sztrájkoló arató munkásoké.

A marék virágok összegyűltek, és unszoló barátok nélkül nem él manapság lírai költő. Régi dal ez, mely mindig új marad. Barátaim unszoltak, s én - az vessen követ reám, ki teljesen ártatlan - kiadtam egy kötet költeményt. Az eredmény szokatlanul fényes volt. Kaptam egy üdvözlő levelet, melyet összes unszoló barátaim aláírtak. Unszoló barátoktól ez is nagy dolog.

Az ada-mohali sajtó tehetséges, ifjú lírikust fedezett fel bennem. Az ada-mohali sajtó figyelme meghatott. A sajtó Ada-Mohalon is nagyhatalom, s elég szép dolog Ada-Mohaion is tehetséges, ifjú lírikusnak lenni.

Most már költeményeim értékesítéséhez láttam. Öt napig írogattam a dedikációkat. Az első tiszteletpéldányt Dreyfusnak küldtem. Máig sem tudom, megkapta-e. Ugyancsak dedikáltam egy-egy példányt Krüger elnöknek, Rigó Jancsinak és fivérének, Bernátnak, Kubeliknek, Sarah Bernhardtnak és Gyulai Pálnak.

Krüger a tiszteletpéldányt belövette a Ladysmithbe. Rigó Jancsi nem fogadta el, mert a kötet szerelmes verseiben nem talált elég izzó szenvedélyt. Rigó Bernát meghalt, mielőtt a könyv címére megérkezett volna. Kubelikét nem kapta meg a posta. Az isteni Sarah nem fogad el keleti költőktől tiszteletpéldányt. Gyulai Pál csodálatát fejezte ki egy levélben, hogy Vargha Gyulánál fiatalabb ember nem restell verset írni.

Szóval az értékesítéssel kevés szerencsém volt. Az én marék virágaim nem kellettek, ha marékkal is szórtam.

Mint csődbe jutott lírikus jöttem Nagyváradra. Egy vagyonba került könyveim szállíttatása. Mindegy, gondolám. Itt tán több szerencsém lesz.

Mindjárt első nap megismerkedtem egy jóképű úrral: Azt mondta magáról, hogy patikus és idealista. Költő vagyok és melankolista - szóltam én, és szívem nagyot dobbant.

- Uram, szóltam ismét, engedje meg, hogy rokonszenvem jeléül felajánljam Önnek a kritika részéről szokatlanul szívesen fogadott "Néhány Marék Virág" című verskötetemet.

Új ismerősöm elsápadt. Remegő hangon válaszolt.

- Óh, nem, nem Uram. Receptjeim tiltják verseket olvasni...

A válasz nem is lepett meg. De ezután jött a fordulat. Kiderült, hogy új ismerősöm azt gondolta, hogy én pénzért akarom adni a könyvet.

Valóságos ujjongásba törtem ki. Ez az a föld, melyen elajándékozhatom összes könyveimet!...

Óh, alanyi költőtársak, becsüljétek meg Nagyváradot. Szent ez a hely, hol élnek még az utolsó mohikánok, kik azt hiszik, hogy a lírai költő pénzért árulja a könyvét!...

Új ismerősöm azóta már kapott tőlem könyvet. Most már én vagyok idealista, ő pedig könyvbarát és melankolista...

Szabadság 1900. január 13.

Dyb.

198. NEM LESZ PREMIER

A fővárosi magánszínházak felséges igazgatóit dühbe hozta az az impertinencia, hogy az elmaradt vidék nem akarja az újdonságaikat erkölcsösöknek vallani. Megrekontrázzák a dolgot: ők meg ezentúl nem engedik vidéken előadatni újdonságaikat. A katasztrófa elkerülhetetlen: nem lesz többé vidéken premier.

A fontos ügyben megkérdeztünk néhány érdekeltet, kiknek válaszait itt közöljük:

I.

A pesti színházak sztrájkjától nem félek. Él még Follinusz, ír ő az én számomra eredeti darabot. Egyébként Gyalui Farkas is munkálkodik. Ő is szeret eredeti darabot írni. No, meg Prém József is teljes erővel műveli a színiirodalmat. Szóval a sztrájktól nem félek.

Bölöny József
intendáns.

II.

Egy eredeti darabom már biztos: a színházmegnyitás prológja.

Somogyi Károly
nagyváradi színigazgató.

III.

Hajlandó vagyok egy-egy fiók gyártelepet a vidék nagyobb városaiban is felállítani. A gyártelephez szükséges épületeket a városok kötelesek felépíttetni. Ugyancsak a városok kötelesek évenkint legalább 250 liter tintát venni a gyártelep céljaira. Egy-egy gyártelep évi produktuma 100-140 darab.

Ifj. Bokor József
színdarabgyáros.

IV.

Kétségbe vagyok esve. Rám zúdulnak az összes helyi szerzők, akik eddig is annyit keserítették az életemet. Le fogok mondani a direktorságról.

Komjáthy János
debreceni színigazgató.

V.

Rettentő dolog. Mióta az új színház első téglakövét lerakták, állandóan búvárkodom. Le akartam főzni Alexandert és Keszlert. A fejem majd szétreped az esztétikai készültségtől. És íme, nem vehettem hasznát!... Oh, meg nem írott premierkritikáim!...

Egy kritikus

A mai postával azonkívül a következő sorokat vettük:

A pesti színházak sztrájkja győzelemre juttatta a mi igazainkat. Többet nem lehet mellőzni bennünket. Mi leszünk a vidéki repertoár gyöngyei!...

"Goldstein Számi" és Tsai.

Ez utóbbi választ nem személyes beszélgetés útján nyertük, de azért éppoly hiteles, mint a többi.

Szabadság 1900. január 17.

Dyb.

199. A SZÉRUM

Nem tartozom azok közé, kik álszeméremből hazudnak. Őszintének, mondhatnám szemtelennek tartanak csekély számú ismerőseim. Bevallom tehát azt is, hogy sohasem ambicionáltam magamnak a józan életű jelzőt. Már zsenge ifjú koromban vén lumpnak hívtak nem kevésbé lump, de szintén ifjú barátaim. Azóta nőttem években, de bölcsességben nőni semmi kedvem sem volt. Életfilozófiám szilárd és régi: jobb egy pohár bornál - két pohár bor.

Ne ütközzenek meg, kérem, ezen a cinikus vallomáson. Dicsekvés nélkül van ebben valami szokatlanul nemes. Olyan kevés korhely vallja be részeges voltát, hogy még egy delíriumosnak is meg kellene bocsátani. Delíriumos nem voltam, de a barátaim nagyon féltettek, hogy idestova az leszek.

No, de szóljunk már a szérumról, mely egész valóm megváltoztatta.

Egy nap a kávéházban barátaim egy újságcikket olvastak. Ahogy engem észrevettek, egyszerre elnémultak, s félretették a lapot.

Ölt a kíváncsiság, s alig vártam, míg magam maradok. Végig futom a lapot, s egy megceruzázott újdonságot lelek. A címe ez volt: a részegség széruma. Egy szenzációs felfedezésről szólt a hír. Felfedezték a részegség szérumát, mely kigyógyít az iszákosságból. Eszembe jutott valami. Sejtettem, hogy ezt a kúrát is végig kell szenvednem, mint a többit. Rám olvastattak már egy vén oláh asszonnyal, megitatták velem a lapokban hirdetett "antibetin"-t is, nem is említve, hogy egyszer, mikor egy muri után mély álomba merültem, a számba facsartak három citromot. Még az antibetin volt legtűrhetőbb kúra. Ennek az íze emlékeztet valamennyire a sósborszeszre.

Többször említett barátaim egy este igen nyájasak voltak hozzám.

Egyikük megkínált egy pohár abszinttel. Azután ők kínáltak, én ittam. Bizonyosan sokáig ittam. Addig ti., míg totaliter eláztam. Mi történt velem? - nem tudom. Arra ébredtem, hogy a jobb karom sajog. Megszúrtak. Egyszerre világosság gyúlt az agyamban: beoltottak a részegség szérumával!

Gondolkoztam, mi lesz most?...

Akit veszettség ellen oltanak be, nem vész meg.

Akit himlő ellen, az nem lesz ragyás.

Egek! Hisz én akkor sohse leszek részeg!... Pokoli szomjúságot éreztem; rohantam a korcsmába. Megiszom a rendes adagot: józanabb vagyok egy eladólánynál. Megduplázom: egy pincért csak egy pincérnek látok. Megrémültem, még egy adagot rendelek, semmi eredmény. A legszilárdabb lépésekkel mentem a fiúkhoz. Kitörő örömmel fogadtak, mert máskor már ilyenkor holtrészeg voltam.

A szérum, a szérum! - kiáltott fel egyikük önfeledten. És én azóta mindig iszom, mindig józan vagyok, mindig szomjazom.

Ezt persze senki sem tudja rólam, mert sohasem rúgok be. Úgy beszélnek rólam, mint egy megtért bárányról. Az apák mintaképpen állítanak lump fiaik elé, az anyák józan életű, derék férjnek való ifjúnak tartanak, a mértékletességi egyletben pedig erősen agitálnak egy, az én részemre felállítandó titkári állás ügyében.

Tegnap este a bal karomat is beoltattam a részegség szérumával...

Szabadság 1900. január 18.

Dyb.

200. ÚJSÁGSZÓTÁR

Az Otthon írók és hírlapírók köre hivatalos értesítőjének, az Otthonnak legközelebbi száma a következő pályázati hirdetést közli:

Pályázat nyílik olyan szótár tervének kidolgozására, mely az újságok használatára szánt távirati rövidítéseket tartalmazza. A tervnek egyszerűnek és világosnak kell lennie, hogy hosszú tanulmányozás nélkül meg lehessen érteni. A sifrírozásnak és desifrírozásnak gyorsnak és könnyűnek, a tervnek minden nyelvre alkalmazhatónak kell lennie. Pályázhat, tekintet nélkül nemzetiségére és állására, mindenki. Minden pályázó köteles munkáját 1900. május 30. előtt E. Torelli-Viollier úrnak, a nemzetközi sajtószövetség központi irodája alelnökének (Milano, Via Paleocapa 6.) elküldeni. A pályaművek bármely európai nyelven készülhetnek, de a német, francia vagy angol nyelvben készült előnyben részesül. A beküldött munkákat a központi iroda igazgatóbizottsága által kiküldendő zsűri bírálja meg. A pályázat eredményét az 1900. évi párizsi sajtókongresszuson hirdetik ki. Bővebb felvilágosítást ad Torelli-Viollier úr, Milano, Via Paleocapa 6.

A hirdetés nagy forrongást okozott redakciónkban. Rég letört ambíciók új életre keltek. Ifjú munkatársaink mindannyian elhatározták, hogy a szótárra okvetlenül pályázni fognak. Szerettük volna valamelyiküket terve felől meginterjúvoltatni, de nem volt kivel, mivel rendesen ők szoktak interjúvolni. Végre egyikük - kérésünkre - meginterjúvoltatta magát velem, kinek egyedül nem támadt fel letört ambíciója. Kérdésemre így válaszolt:

...Az egész dolgot könnyűnek tartom. Az ember egy hosszú sorba írja a megtörténni szokott szenzációkat. Például itt van egy: A fővárosban ma véres szerelmi dráma történt. Fehér Miksa cipészlegény Nagy Márta varróleányt szerelemféltésből agyonlőtte. A legény már régen gyanította stb. stb. Ez az új távirati nyelven így hangzik: "Fehér Miksa Nagy Márta püff".

- Püff?

- Püff!

- Szóval ön egy teljes regényt egy szóval fejez ki.

- Természetesen. A szavakból aztán egy kész szótárt állítok össze.

- De már most tegyük fel, hogy Ladysmith elesett. Ön angol újságíró, s e nagy eseményről terjedelmes tudósítást akar küldeni. Hogy fog ez szólani?

- Ladysmith nyekk recept.

- Nyekk recept?

Igen. Tudniillik: Hős hadseregünk ma sikerült hadicsellel főzte le a búr parasztok gyülevész bandáját. A nyomorult csürhe azt hitte, hogy sikerül hős csapatainkat sokáig körülzárva tartani. Természetesen majd megsemmisültek, mikor a vár kapui felnyíltak, s hősies seregünk lerakta a fegyvert. Seregünkből egy ember sem esett el, a búr csorda azonban egy szálig elhullott. Nincs benne kétség, hogy Ladysmith bevételével végképp eljátszották kis játékaikat a búrok stb. stb. Szóval recept szerint.

- Igazán szép. Mondjon még valamit.

- Újságszótáríró interjú röpp!

- Hát ez mit tesz?

- Teljes szövegében ezt: Egy derék tudóst, kinek erős kilátásai vannak, hogy az újságszótár-pályázaton nyerni fog, ma egy riporter meginterjúvolt. A riporter nagyon tolakodó volt, miért is a tudós úgy kidobatta, hogy repült.

Ez az értelme?

- Röpp...

- Akkor volt szerencsém...

Megsértődve távoztam, de azért el kell ismernem, hogy tudós munkatársunknak határozott szerencséje van. Más embert becsuktak volna már régen.

Szabadság 1900. január 20.

Dyb.

201. A MAGYAR IPAR MINT DREYFUS

- Elmélkedések B. M. úr nyomán -

Tegnap elolvastam Bartha Miklós úrnak egy szédületes vezércikkét. A cikk egy fantasztikus idea körül forgott: ha a magyar ipar Dreyfus volna, mi volna akkor?

Szeretem a nagy mondásokat, s gyönyörrel szemlélem, mikor a fantázia kirúgja maga alól ezt a nyomorult sárgolyót. A Bartha úr eszméje azonnal megkapott...

- Mi volna akkor? - így tűnődtem magam is.

...Összeül a haditörvényszék. "Vezessék elő a vádlottat!"

- Magyar Ipar, Ön azzal vádoltatik, hogy pénzért adott el fontos okmányokat egy idegen hatalomnak. Ön hazaáruló!... Beismeri?

- Az árulást igen, de az eladást nem. Éppen az a bajom, hogy nem tudok eladni.

- Az elnök kihirdeti az ítéletet. Büntetés: száműzetés az Ördög-szigetre.

A magyar ipart összes gyártmányaival elzárják.

Ekkor megalakul a szindikátus. Élén áll egy nagy szívű asszony, az elítéltnek felesége: Magyar Kereskedelem. "J'accuse..." - írja Hegedűs miniszter, az ártatlan magyar ipar Zolája.

Folyik a harc, győz az igazság. Magyar Ipar visszakapja a kardját. Zokogva öleli keblére hűséges nejét s neveletlen gyermekeit. Megcsókolja Hegedűs minisztert, meginterjúvoltatja magát egy tucat újságíróval, és családjával együtt elutazik üdülni... Bizonyosan így gondolja B. M. úr.

Az eszme gyönyörű, egész szépen bele lehet bolondulni.

Engem teljesen kihozott a sodromból. Tegnap éjjel nem tudtam elaludni. Sarkallt a vágy, hogy egyszer már nekem is legyenek szép és merész ideáim, ne csak Bartha Miklós úrnak. Reggelre az alábbi kevésbé merész ideák hiteles szerzőjének vallhattam magam.

Mi lenne, ha a Biéla üstökös gyeplüs ló lenne?...

Mi lenne, ha Lueger hosszúnap volna?

Mi lenne, ha Krüger elnök bakfis leány volna?

Mi lenne, ha Szokoly Tamás ikes ige volna?

Mi lenne, ha Sima Ferenc régi picula volna?

Mi lenne, ha Bartha Miklós Bánffy Dezső volna?...

...Egyelőre csak ennyi problémát sikerült kisütnöm, de már kétségbe vagyok esve.

Levelet írok B. M. úrnak. Megkérem, hogy az ideges emberiség érdekében ne legyen olyan merész.

Azért lehet ő hatalmas, felséges, erős, gúnyos, maró, édes, költői, kacér, de legyen lehetőleg kegyelmes... Olyan jól esik néha a - kegyelem.

Szabadság 1900. január 26.

Dyb.

202. DICSÉRNEK BENNÜNKET

Na, csak felvitte az Isten a dolgunkat!... Ha nagyrabecsült székesfővárosunk ősidők óta elkaparint is mindent előlünk, egy megmaradt: az erkölcs. Ennek mi vagyunk a hivatásos őrei. A főváros nyugodtan dorbézolhat, az erényt megóvják a vidéki eunuchok.

És bókolnak is nekünk. Hogy így, hogy úgy; a vidék az az egészséges, romlatlan vidék - zengik kórusban odafent.

Mi pedig először szörnyen boldogok vagyunk. A második dicséret már hidegen hagy. Most pedig már kezd egy kissé zsenírozni bennünket a dolog...

- Ördögbe is! Csakugyan ilyen ostobául erényesek lennénk?...

Mert hát egy kissé még mindig ugrathatók vagyunk, de már nem a régi naivak. Egy kissé gondolkozunk is. Különös. A pesti lapok vezércikkben az erkölcsös vidéket dicsérik, színházrovatukban az Osztrigás Miciknek csinálnak reklámot.

Mintha nem egészen tiszta bort ürítnének ránk ezek a cikkíró urak?!... Ezeknek vagy nincs más témájuk, vagy tán az erényt dörgő cikkekkel akarnak még nagyobb érdeklődést kelteni a kollegáktól fordított vagy írt, úgynevezett erkölcstelen darabok iránt...

...Én legalább így vélekedem. Nem hiszek a mi erényeinket dicsérő fővárosi vélemények őszinteségében, de nem hiszek a mi állítólagos erényeinkben sem.

Nem vagyunk mi jobbak egy szikrányit sem Pestnél. Ez az igazság, bár nagyon kevesen merjük bevallani.

Ha csak a gyermekeinket nem, minket már alig lehet rákapatni a Shakespeare-remekekre vagy leszoktatni azokról a szemtelenül kedves, pajkos operettekről.

Vagyunk talán elegen, kik áhítoztunk valaha komoly, nehéz eledelekre is, de rémítően elromlott a gyomrunk... Problémák és problémák... Ki az ördögnek kell a probléma? Egy problémát felvetni nem nagy dolog. Egész társadalmunk ezernyi bibijével egy nagy probléma. Nem kell nekünk probléma-kereső drámaíró. Olyan álljon elő, aki merészen mutatja meg a probléma megoldását is!... Ilyen pedig nem akad. S így növeltük mi, a kevesek is azok számát, akik az élet ezernyi baja után mulatni és feledni akarnak a színházban.

Tisztelettel ismételem tehát: nem érdemeljük mi azt a sok dicséretet. Jobbak mi sem vagyunk a Deákné vásznánál... És nem is mi fogjuk ám a romba dőlt erkölcsöt felépíteni, hanem egy, a miénknél tisztább és erősebb alapon épült, új társadalom.

Ne bántsuk hát a vén gyermekeket. Neveljük helyesen a fiatal gyermekeket. Kezdjük az iskolán, ne pedig a színházon... Főképpen pedig ne várják tőlünk a purifikációt. Nekünk elég gondot ad a megélhetés. Övék - odafent - a hatalom és a dicsőség, talán a kötelességből is nagyobb adag esik rájuk...

...Mindez pedig nem vonatkozik a nagyváradi színügyi bizottság ismert határozatára, mely helyes is, üdvös is, legfeljebb eredményéhez és sikeréhez fér töméntelen sok kétség!...

Szabadság 1900. január 28.

ae.

203. NINCS PAPÍR

Ha az angolok még idejében békét nem kötnek, a hírlapok vagy megszűnnek, vagy fehér vászonra nyomtatva fognak megjelenni. Angliában és Amerikában, mióta a háború dühöng, a lapok annyi papírt fogyasztanak, hogy a papírgyárak a további szükségleteket ellátni képtelenek.

Mint jó forrásból értesülünk, a papírszükséglet ellen angol-búr és hazai körökben is erősen védekeznek.

Viktória királynő a már elkészített csokoládédobozokat nem papírba, hanem saját felséges zsebkendőibe pakolva küldeti el a jövő karácsonykor az esetleg még életben lévő angol harcosoknak.

Chamberlain úr az összes részvénytársaságoknál meg akarja szüntetni a papír-részvényeket.

Ugyancsak ő felszólította azon névtelen egyéneket, kik őt leveleikben agyonütéssel fenyegetik, hogy ezentúl a lehetőségig röviden adják elő óhajtásaikat.

A walesi herceg kínos lelki vívódások után beleegyezett, hogy az angol divatlapok ezután csak négy oldalon jelenhessenek meg.

Buller tábornok ezután egyetlen vereségről sem fog tudósítást küldeni, hogy a távirati lapok megspórolásával enyhítsen a papírszükségen.

Rhodes Cecil összes bankóit aranyakra készül beváltani.

Krüger nem fogadja el a békeajánlatokat, hogy a szerződésre ne pocsékolódjék el a papír.

De erősen készülnek nálunk is a szükséges óvintézkedésekre.

Sima Ferenc tiltakozik, hogy bűnvád alá helyező végzéseket hozzanak ellene, mert drága a papír.

Az Alkotmány c. lap - tekintettel a papírszükségre - csupán az ügyészségnél követelt egy példányban fog megjelenni.

Balogh Döme, nagyváradi városatya fellebbezéseit ezután élőszóval fogja előadni.

Gyula, a Magyar Király fizetője a folyószámla rendszert egyszer s mindenkorra beszünteti.

Nagy Mór kolozsvári koszorús, a pukk ám pukk refrénű ballada szerzője - nagy népszerűsége dacára - lemondott költemény-kötetének második kiadásáról.

Álszerénység volna elhallgatni, hogy lapunk milyen magatartást szándékszik tanúsítani a papirosválság kérdésében.

Kijelentjük, hogy mi el vagyunk látva a XX-ik század végéig kellő mennyiségű papírral. Valamint újólag kérjük minden rendű és rangú munkatársainkat, levelezőnket; hogy a papirost ne sajnálják ezután sem, s mindig csak az egyik felére írjanak. Lírai költőktől teljesen tiszta lapokat szívesen fogadunk!...

Szabadság 1900. január 31.

Dyb.

204. "Y" CONTRA "I"

Hallgasson el egyelőre minden gazdasági harc. Ne agitáljunk a hazai ipar pártolása mellett sem. Minden küzdelem béka-egér harc a nagy háború mellett, melyet az ábécé két betűje kezdett: az "y" és az "i"...

Szeretnék a nagy eposzírók tollával bírni. Erről a harcról csak hősköltemény zenghet méltóan. Nagy harc ez, mely bizonyára a magyar társadalom élete felett van hivatva dönteni...

Az eredmény azonban máris kétségtelen. A harc az "i" teljes leverésével fog végződni. A gr. Szapáry contra Szapári csetepatéban már teljesen megsemmisült az "i", s ki tudja, vajon Bátsmegyey alügyész úr kedvéért szegény Rosti kollégáját nem fogják-e egyszerűen Rost-tá degradálni?...

Mert az "y" részén van az erő. Mellette szól a tradíció is. Az "i" csak indigéna, stréberkedő jött-ment, az "y"-nak idestova évezredes múltja van. Bizony; "ysa" - mondja a Halotti beszéd...

Hallom a jövő zenéjét. Látom egy szebb jövő hajnalának pirkadását... Az "y" győzött minden vonalon. Az ábécé "y"-on kezdődik, s az "i"-t végleg kihagyták belőle. Az "y"-osok az uralkodó osztály, mely három rendből áll. Az első rend három "y"-nal írja nevét, a második kettővel, a harmadik eggyel. Nevök csak nekik van. Az "y"-on kívül esők: páriák. Név helyett számot kapnak, s foglalkozásuk a kutyabőrök preparálása lesz.

És így meg lesz oldva a magyar társadalom égető kérdése is. Eltűnnek az osztályellentétek. Hisz két osztály lesz csak. Ipszilonosok és névtelenek... De lehet, hogy így se lesz nagyon tartós béke. A háromféle "y" testvérharcot kezd, s a harc vége Isten tudja, mi lesz!...

Csak egy bizonyos. A világ haladhat, tökéletesbülhet, fejlődhet, fejlődhet nyugodtan, mi nem sokat hederítünk rá.

Nálunk azért tovább dominál az "y", s nagyobb a gondunk, mint bírálgatni egymás előkelő vagy kevésbé előkelő voltát...

Óh, de könnyelműek voltak azok az olasz barátok, akik megismertették velünk a betűvetés veszedelmes tudományát!...

Szabadság 1900. február 1.

Ipszilonos

205. CIGÁNYISKOLA

Ószentanna község lesz híres avval, hogy iskolája lesz kizárólagosan cigány csemeték számára.

Ha ez a terv valósággá válik, nincs kétség benne, hogy a cigányság részesévé fog válni a nyugat-európai civilizációnak. Az ő számukra is letűnik az aranykor, melyről Horatius oly csinosan dalol, s egyszerre belépnek a vaskorba, melyet állítólag mi élünk. Ámbár, ha a bányászsztrájk nem szűnik meg, mi se sokáig. Ezt a nagy metamorfózist cigányéknál az ószentannai iskola fogja megkezdeni, melynek irányára nézve bátrak vagyunk egypár tanáccsal szolgálni.

1. Az első iskolaórán nem szükséges a nebulóknak a század nevelési irányzatairól beszélni. E helyett célszerű beszerezni elegendő mennyiségű ruhadarabot. Az első magyarázat a fizikából tartassék. Tárgy a víz legyen; a tanmódszer gyakorlati, az egyéniségre való minden tekintet nélkül. Mikor a tanítványok megismerkedtek a vízzel, át lehet térni a szociológiára. Meg kell magyarázni nekik, hogy a kor demokratikus áramlata nem fogadja el a születési állapot szigorú fenntartását. Aki tehát ruha nélkül mer járni, arra huszonötöt vágnak. Az első órán elég ennyi.

2. Másnap - anélkül, hogy egy szóval is felemlítenénk előttük korunk szociális problémáit - a tulajdon fogalmát kell a nebulók fejébe vernünk. Meg kell előttük világítani a jogrend intézményét. Ez legbiztosabb egy szép akszióma alakjában. Például: aki mivel vétkezik, az által bűnhődik. Úgy lopja el valaki hát a másik palatábláját, hogy egy palatáblát fog kellene neki megenni. Csak egyszer kell a büntetést foganatosítani, tisztában lesz az egész múzsasereg nemcsak a tulajdonnal és jogrenddel, de a justicia fejlődéstörténetével s a jog és méltányosság ismert egymáshozi viszonyával is. Élelmiszereknél azonban más módszer használandó.

3. Az egymásközti érintkezések szabályozásánál nem szükséges a művelt társalgó szabályait használni. Egyszerűen meg kell tiltani, hogy a tanulók egymással egy szót is szóljanak. Különösen radikális eszközökkel kell fellépni a növendékek sportszenvedélye ellen, a cigánykerékvetés a vályogvetéssel ellensúlyozandó. Aki mint vet, úgy arat ugyan, de aki cigánykereket mer vetni, azt legcélszerűbb vályogvetésre szorítani.

Ugyancsak szigorúan kell eljárni a tanulók dohányzási szenvedélye ellen. Itt is aksziómák használandók először. Például: "táncolsz te még lumbagóért!" Evvel kapcsolatosan Spionsköpről is [kell] szólanunk. Nem árt tudniillik egy-két spiont tartani, kik besúgják, ha valamelyik nebuló társát hangtalanul ugyan, de hat lépés távolságra is szájával sérti meg. Erélyes rendszabályok használandók a baletthajlamok ellen is. Különösen figyelmükbe ajánlandó a gyerekeknek, hogy az a vélemény, mintha a rókák táncolni szoktak volna: légből kapott koholmány.

Nagyon sok tanácsot tudnánk még adni az ószentannai iskolának, de sajnos, ehhez nincs terünk. Csak annyit mondhatunk még, hogy: - nem úgy verik a cigányt!

Szabadság 1900. február 8.

Dyb.

206. MÉG MINDIG A "PUKK-ÁM-PUKK"

Kincses Kolozsvár még mindig nem tud beletörődni, hogy az ő koszorús költőjét Nagy Mórnak hívják, ki a város millenáris irodalmi pályadíját nyerte több kötetet kitevő költői működésével.

Mikor a bíráló bizottság Nagy Mór mellett döntött, az egész sajtó foglalkozott evvel az "irodalmi esemény"-nyel, s mutatványokat közölt a koszorús költő csodabogaraiból. De különösen nagy volt a felzúdulás Kolozsvárt, bár a helyi méltatlankodásban nagy része volt a megsértett ambíciók kitörésének is.

Nagy Mórt azóta már elfeledte a világ, legfeljebb egyik versrefrénje: a "pukk-ám-pukk" számíthat esetleg halhatatlanságra.

Kolozsvár azonban nem felejt. Egyik kolozsvári lap mellékletén folytatásokban bírálgatja a koszorús költő poézisét, s hogy milyen modorban, azt a cím is mutatja: "Babér avagy keserűlapu?"... Természetesen keserűlapu...

...A dolog morálja különben az, hogy egy város se akarjon élő koszorúsokat. Ezekben soha sincs köszönet. Ellenben Kiss József, a legnagyobb élő magyar költő ismét elbukott a Kisfaludy Társaságban. Nagy Mór, a boldog: koszorús; Kiss József szegény - koszorúzatlan...

...Megbocsát talán Kiss József, hogy ebbe a "pukk-ám-pukk" című hírbe került, de olyan fatálisan összeesett az ő "bukása" és a kolozsvári "koszorúsmosás".

Szabadság 1900. február 9.

207. TAVASZI MENTŐBESZÉD

Védelmükre kelünk a tavasz sokat gúnyolt fülemüléinek. Kimondjuk, bár megvádolnak érte bennünket, hogy a tavasz lantosainak igazuk van. Ők énekelnek, mert énekelniök muszáj. S ha rossz is az ének, bizonyos, hogy a tavasz dicsőítő dalt érdemel.

Az ördög tudja, mi történik ilyenkor velünk. Hiszen még tél sem volt, hogy túlságosan áhítozzunk a kikelet után. És mégis úgy megejt bennünket ennek a mostani korai tavasznak barátságos mosolygása.

És milyenek az esték!... Ha nem szégyellnőnk érzelegni, költeményt írnónk még mi is róla... Enyhe, balzsamos levegő, derült ég s isteni csend... Ez utóbbi persze csak jóval éjfél után, mikor kihalt már orfeum, korcsma, kávéház, bodega.

Szinte megacélosít a tiszta levegő, s varázzsal tölt el a misztikus csend.

S mikor már kísértetbe jönnénk, hogy a két első sort összerímeltessük, egy szerre halkan felcsendül a zene szerenád egy kislány ablaka előtt.

Máskor talán a megszokott gúnnyal nevetnők ki azt a két világos überciherű urat, kik a működő bandát strázsálják - most azonban eszünkbe sem jut gúnyolodni, s nem kérdezzük meg, hogy hát nemcsak a svábok közt divatos az éjjeli zene?... Illő meghatottsággal vesszük tudomásul, hogy "csak egy kislány van a világon", s szeretnőnk ujjongva felkiáltani: hurráh, tavasz, élet, ifjúság!...

...És mindezt ez a kis korai tavasz okozza... Ne haragudjunk a tavaszi dalnokokra, nekik muszáj dalolni... Legfeljebb annyit kívánjunk tőlük, hogy - maguknak daloljanak!...

Szabadság 1900. február 13.

208. A BÚROK VESZÉLYBEN

Általános felkelés

Asszonybáború

Óriási veszély fenyegeti a búr nemzetet. Nem tudta összetörni a zsarnok hatalom, s most ölelő karok fogják megfojtani.

A készülő katasztrófáról a következő táviratot vettük:

Liverpool Post jelenti bur asszonyok altalanos felkelest terveznek angolok ellen. Krueger es Joubert nem lebeszelhetik asszonyokat.

E néhány szóból egy nemzet katasztrófája sír felénk. Látjuk a véget, a bukást, szinte elképzeljük a fejleményeket.

Most a következő táviratokat várjuk:

I.

London. Kormány elhatározta minden áron békét kötni. Angol katonák gavallérosan kijelentették: inkább meghalnak, de asszonyok ellen nem harcolnak.

II.

Ladysmith. Ma itt aláírták a békeokmányt. Búrok nevében Krüger anyó írta alá, illetve keresztvonásával látta el. Angolok fizetnek kétszázmillió hadisarcot, mely búr női hadapródiskola felállíttatására fordíttatik.

III.

Praetoria. A búr parlamentet az asszonyok feloszlatták. Alkotmányrevízió várható. Búr dajkaegylet kimondta, hogy részt kér magának a kormányhatalomból.

IV.

London. Fokvárosban a forradalom kitört. A nők olyan hatalmat kívánnak maguknak, mint amilyen a transzváli asszonyoknak van. A férfiak tömegesen szállanak hajóra.

V.

London. Ma volt a búrokkal való békekötés ötödik évfordulója. Viktória királynő ez alkalomból táviratilag üdvözölte Transzvál szabad nő-állam elnöknőjét, II. Krüger-Amáliát.

VI.

Berlin (1910.) A Reuter ügynökségnek jelentik, hogy Praetoriában bizonyos Joubert nevű férfi, Krüger Amália búr radikális képviselő férje, öngyilkos lett. Valaha szebb napokat látott, s a tíz évvel ezelőtt lefolyt angol-búr háborúban elég jó neve volt. A későbbi alkotmányváltozás őt is a családi élet apró léhaságainak terére szorította, de itt sokat kellett szenvednie erőszakos és zsarnokoskodó nejétől. Neje tegnap kávédarálással bízta meg, de munkájával nem volt megelégedve. Joubert, aki különben nagyon érzékeny kedélyű ember, szívére vette a dolgot, s ez bírta rá végzetes tettének elkövetésére.

Szabadság 1900. február 17.

Dyb.

209. A SZAKADÁTI LÓKÖTŐK

Hogy is mondja Tömörkény István egy végtelenül kedves, legalább nekem legjobban tetsző tárcájában?

- Az őszt mintha az Isten is lókötésre teremtette volna!

A szakadáti oláhok persze nem képesek megérteni a lókötés romantikáját. A múlt őszön négy szakadáti oláh gazda sírva panaszolta egy reggel a bírónál, hogy az éjjel elkötötték a lovaikat a szakadáti rétről. A szakadáti bíró meg vakarta a fejét.

- Bajos dolog lesz arra reáakadni! Aki lovat lop, nem marad az itt közel a tűzhöz.

Valaminthogy a szakadáti lókötők el is inaltak jó messzire a környékről.

Cigányok a betyárok. Mind a négyük ismert lókötő. A három Rostás testvér: a Pál, a Mihály és a Gáspár ahány nevet viseltek, annyiszor ültek a tömlöcben. Márpedig minden hónapban más nevet viseltek a lóvásárokon.

A negyedik: Gazsi Tódor, rücskös, fekete cigány. Mielőtt a váradi tömlöcbe került volna, Szegeden volt egy kis elintéznivalója.

A szakadáti lovakat Szabolcsban, Borsodban csereberélték el. Tegnap a nagyváradi törvényszék előtt állottak azok a jóképű szabolcsi magyarok, akik a szakadáti lovakat elcserélték. Egy asszony is volt köztük - másodmagával. Ici-pici, pár napos gyerekkel, akinél fiatalabb honpolgár alig "állott" még törvényszék előtt.

- Miák! Miák!...

A bíró urak egy darabig tűrték a rívást, de végre is idegesek lettek.

- Vádlott menjen ki a folyosóra avval a gyerekkel!...

Ellenben a négy nomád határozottan botrányosan viselte magát. Még Gazsi Tódor viselkedett leggavallérosabban: bevallott mindent.

- Hej, az istennyila csapott vón' a fejembe, mikor evvel a három gazemberrel összetalálkoztam.

A három gazember - a Rostások közül a Mihály hiányzott. Nem tudták előkeríteni.

- Ki tudja azt, instáljuk, melyik országban van?

- Mindig olyán kóborgó természete volt...

Rostás Pálban egy romantikus regényíró veszett el. Hosszú históriában adja elő, hogy milyen szűz ártatlanul jutott a krédóba. Úgyszólva csak rá esett arra [a] bizonyos lóra.

- Ákássának fel, ha jártam is Sákádáton. Én mágyár cigány vágyok, téglát verek, sárral tápásztok. Szóba sem állok olyan emberrel, mint Gázsi.

Rostás Gáspár is szörnyen átkozódik.

- Rohádják meg, há iletemben is loptám! Hát úgy nízek én ki?...

Az elnök megkérdi: - Rostás Gáspár - testvére maga Rostás Pálnak?

- Ázt tudom, hogy rokonok vágyunk, de nem tudom biztosán, hogy testvérek.

- Hát maga, Rostás Pál, hogy jutott ahhoz a lóhoz, amit Orosz Károly kótaji lakossal a búji úton elcserélt?

- Egy csigány bíztá rám, instálom. Így sokták á csigányok, az úton árulják á lovákát...

Mikor a bizonyítási eljárást a bíróság befejezte, Pop Aurél a vád módosításával lopás bűntettében kéri a három cigányt megbüntetni, a szabolcsi atyafiak ellen elejtette a vádat.

- Nem kívánnak a vád módosítása ellen fellebbezni? Kérdi az elnök.

- Csák ítiljenek már á náccságos urák! Rigen itt vágyunk!

A bíróság Móré Pál elnöklete mellett két-kéthavi börtönre ítélte a szakadáti lókötőket, mely büntetés a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek mondatott ki.

A cigányok kitörő örömmel rebbentek szét, de aligha Szakadát felé irányozták lépteiket...

Míg a bírák ítélethozatalra vonultak vissza, remek kis anekdotát mondott el a folyosón cigarettázás közben a jelen volt újságíróknak az ügyész.

Egy nagyszalontai doktorhoz állított be egy cigány. Beteg volt, s gyógykezeltetni akarta magát.

A doktor néhány nap alatt kigyógyította. Honoráriumot azonban nem tudott adni.

- Hát aztán mivel foglalkozol, te cigány?

- Lóvál bánok néhá-néhá.

- Hát tudod mit? Hozzál egyszer nekem is egy lovat - szól a jókedvű, joviális doktor.

- Nem felejtem el, instálom...

Jó két esztendő telt el. Egy hajnalban lovas ember verte fel álmából a szalontai doktort.

- Doktor úr, elhoztám ázt á lovát, ámit ígértem!...

A doktor nagyon megijedt.

- Eltakarodj innen, gazember! Még engem is bajba hozol.

A cigány odahajol az orvoshoz.

- Sohse féljen doktor úr. Nem hállátsik el ennek á nyerítése Heves megyéig!...

A doktor azonban nem nyugodott meg, s kiverte a cigányt paripástul együtt.

Szabadság 1900. február 22.

Dyb.