430. EGY DEBRECENI MŰTEREMBEN

Egy szép tehetségű, szorgalmas és nem méltányolt debreceni művész legújabb műve szerzett nekem tegnap délután igazi gyönyörűséget s őszinte örömet.

Tóth Andrásról van szó, erről az izmos tehetségű, folyton haladó szobrászról, ki megérdemelné, hogy nevét és műveit ne csak Debrecenben, de az egész országban ismerjék. Sajnos, még nálunk is kevesen ismerik ezt a derék művészt, ki ismét dicsőséget szerzett Debrecennek.

A selmecbányaiaknak készítette el a szabadságszobrot. Nagyszabású művészi munka. Valósággal csodálkoznunk kell, hogy majdnem jelentéktelen összegért ilyen hatalmas méretű, művészi becsű művet képes produkálni. Csak a Tóth András ambíciója és nemes lelkesedése képes ezt megmagyarázni.

A szobor 48-as honvédet ábrázol rohanó állásban, ágyú-romok között. Bal kezében magasra emelt lobogó, jobb kezében előre tartott kivont kard. Arcán, szemében lelkesedés látszik, hosszú fürtje előrecsapzott. Általában a szobor rendkívül kifejező. Állása biztos, természetes, ami a mi szobrainknál ritkaság. A részletek meglepően hűek, s a mű eszméje - legvilágosabb. Nagysága is imponál: egy és fél életnagyság, s a talapzattal együtt 7 méter magas lesz.

Pár napig lesz a művész műtermében kiállítva, s azután a pesti műöntödébe szállítják, hol a művész felügyelete alatt fogják ércbe önteni. Azután Selmecbányára szállítják, hol f. é. október 15-én fogják leleplezni.

Irigylem a szobrot a selmecbányaiaktól. Milyen szép lett volna ez a művészi alkotás Debrecen valamelyik terén!... De minekünk okvetlenül muszáj mindenben hátramaradni s mindentől elkésni.

Vajon helyre fogják-e hozni a mulasztást az illetékes körök?

Ideje volna. Már csak azért is, mert kötelességünk a saját tehetségeink ambícióját, munkakedvét fokozni, s erre alkalmas teret nyújtani!...

A selmecbányai szabadságszobor készítője valóban méltó arra, hogy a debreceni szabadságszobrot is megteremtse.

Hogy ez minél előbb megtörténjék, mindnyájunknak jogos óhajtása!...

Sajnálom, hogy nem írhatom le - térszűke miatt - az egyetlen debreceni szobrász-műteremben szerzett érdekes impresszióimat, de legközelebb sorát fogom ejteni.

Addig is ajánlom mindenkinek, hogy tekintse meg a debreceni művész legújabb alkotását, melyre büszkeséggel nézhet minden debreceni ember.

Debreczen 1899. július 15.

Idem

431. A MODERN IRODALMI KISKÁTÉBÓL

Alulírott saját tapasztalataiból rájövén arra, milyen nehéz a modern irodalmi nagyságokról helyes véleményt alkotni, elhatározta, hogy a laikusok tájékoztatására egy rövid modern magyar irodalmi kiskátét állít össze, s bocsát a nagyközönség használatára.

Tisztában lévén azonban azzal, hogy manapság egy könyv kiadásához okvetlenül reklám szükséges, az új könyvből egypár rövid részt mutat be az olvasóknak.

Íme pár felvilágosító felelete az irodalmi kiskáténak:

K. Kiket nevezünk modern íróknak?

F. Modern írónak nevezünk mindenkit, aki írni szokott, feltéve, hogy nem múlt el 30 esztendős. Modern író, aki szidja az akadémiát és aki önmagán kívül mindenkit hivatástalan naplopónak tart.

*

K. Meddig modern író valaki?

F. Ameddig a Kisfaludy Társaság tagja nem lesz. Attól kezdve Gyulai Pálra esküszik, s ha nőtlen ember, jó előre Szász Károlyt hívja meg násznagyának.

*

K. Mit kell tudni Tóth Béláról?

F. Tóth Béla, miután az irodalom egyik útján sem boldogult, felcsapott polihisztornak. Azóta univerzális zseni, s Beöthy Zsolt is kitünteti azzal, hogy veszekedni kegyeskedik vele.

*

K. Milyen író Pekár Gyula?

F. Pekár Gyula magas, csinos ember, majdnem egy öl magas.

*

K. Kik a fiatal óriások?

F. Akik annyira emancipálták magukat a tekintélyektől, hogy a helyesírás szabályait sem tartják be.

*

K. Mi a legnagyobb csapás egy íróra?

F. Ha a Budapesti Szemle megdicséri vagy a Vasárnapi Újság az arcképét hozza.

*

K. Mi egy modern tárcában a degfontosabb?

F. A cím. A többi magától jön.

*

Íme, ilyen modorban fogja alulírott irodalmi kiskátéját összeállítani. Az azonban nem bizonyos, hogy könyv alakban megjelenik-e. Ha addig beválasztják a Kisfaludy Társaságba, művét meg fogja semmisíteni, s gyulaipálabb lesz Beöthy Zsoltnál.

Debreczen 1899. július 15.

bi.

432. A MODERN IRODALMI KISKÁTÉBÓL

Múltkori levelemben közöltem egy modern magyar irodalmi kiskáté kiadására vonatkozó tervemet. Kiadandó munkámból bemutattam néhány részletet, de nem tudom, mennyiben nyerték meg olvasóim tetszését.

Még teljesebb tájékoztatás végett elhatároztam, hogy olykor-olykor bemutatok egy-egy részletet a készülő műből.

Teszem pedig ezt nem csupán azért, hogy kiadandó munkámnak reklámot csináljak. De félek, hogy mielőtt megjelenne, tagja leszek a Kisfaludy Társaságnak, akkor pedig - mint már jeleztem - kiskátémat megsemmisítem, esküdni fogok minden tekintélyre, s jó magam is tekintélynek csapok fel.

De íme az újabb részletek:

K. Herczeg Ferencet milyen írónak tekinthetjük?

F. Herczeg Ferenc családi író. Felfedezett egy bunyevác családot, s most folyton azt pumpolja. - Az emberbarátok szeretnék ugyan felvilágosítani a szerencsétlen családot, de az a baj, hogy olyan szabású familiát, mint a Gyurkovics család, Európában senki sem látott, még Herczeg Ferenc sem.

*

K. Általában mi a vélemény Herczeg Ferencről?

F. A politikusok azt tártjak róla, hogy kitűnő író; az írók pedig azt, hogy tehetséges politikus!

*

K. Mit akar Prém József?

F. Egyelőre csak a világot akarja meghódítani. Azután majd meglátja, mi lesz. Azonkívül azt is szeretné, hogy komolyan vegyék. Ez az óhajtása azonban pium desiderium.

*

K. Kozma Andor még mindig ír?

F. Oh igen! A politikai költészetet műveli. Ez nem visz ugyan a Parnasszusra, de igen jól fizetik.

*

K. Mit mutatott meg Makai Emil?

F. Megmutatta, hogy lehet valaki rabbinövendékből sanzonettgyártó, és hogy jó papnövendék holtig tanul.

*

K. Mit kell tudni Somló Sándorról?

F. Somló Sándor a világ legszomorúbb embere. Fényes jambusaival mindig ő nyerte eddig a Teleki-díjat, s most elkaparintotta az orra elől valaki, aki még őnála is fényesebb jambusokat ír.

*

K. Ki örül a Somló Sándor balesetének?

F. A Somló jó barátai. Remélik, hogy most már meg tudják menteni az akadémiai jutalmazásoknál jobb sorsa érdemes derék embert.

*

Ennyit kívántam másodízben bemutatni a készülő kiskátéból. Következő levelemben a helyi írókról is közlök egypár feleletet.

Debreczen 1899. július 17.

bi.

433. A MODERN IRODALMI KISKÁTÉBÓL

Ígéretemhez képest bemutatom az irodalmi kiskáténak egypár debreceni íróról szóló részét.

Általában véve a debreceni írók sokkal önhittebbek, mint a fővárosiak.

Mindegyik egy-egy nem méltányolt zseni, ki arra volna hivatva, hogy műveit az egész ország ismerje. Fájdalom, az irodalmi klikk és stréber firkoncok (értsd: fővárosi írók) miatt háttérbe szorultak.

Különben igen derék emberek, akik saját műveiken kívül egymás műveit is elolvassák, ha jókedvükben vannak.

De mutassunk egy kis ízelítőt a kiskátéból:

*

K. Kit kell elsősorban ismerni a debreceni írók közül?

F. Koncz Ákost, mert neki más foglalkozása is van, meg hát ezt ő meg is követeli.

*

K. Mit szokott írni Koncz Ákos?

F. Koncz Ákos mindenféle ismert irodalmi műfajt művel, sőt van egy speciális műfaja, melyet Debrecenben általában fészek-költészetnek neveznek.

*

K. A fészek-költészetnek van-e valami rendeltetése?

F. Akik e műfajt ismerik, az állítják, hogy igen üdvös hatással van a családi békességre, ellenben nem gyakorol valami kellemes hatást az olvasókra.

*

K. Vágyik-e Koncz Ákos halhatatlanságra?

F. Egyáltalában nem, de azt nagyon szeretné, ha a Szomorú órák c. műve megérné a második kiadást. A közönség azonban nem akar magának szomorú órákat szerezni.

*

K. Mi a különbség Szini Péter és Koncz Ákos között?

F. Koncz Ákos a Szomorú órák vidám szerzője, Szini Péter pedig a Vidám versek szomorú szerzője.

*

K. Szini Péter még mindig ír?

F. Igen. Ő mindig és mindent ír. Megátkozza a közönséget, és verseket ír; megátkozza a színházakat, s új népszínműveket ír; megátkozza a szerkesztőjét, s népoktatási cikkeket ír; megátkozza önmagát is - de ír.

*

K. Valami üdvös változás vehető-e észre Szini Péteren?

F. Röptelen c. elbeszélő költeménye azt mutatja, hogy a természet korcsosulásainak tanulmányozására adta újabban magát.

*

K. Mit kell tudni Thán Gyuláról mint színműíróról?

F. Thán Gyula színműveivel patológiai hatásokra törekszik. Debrecen a holdban c. művével például valósággal holdkórosokká tette a nézőket.

*

K. Regényeket is ír Thán Gyula?

F. Sőt nagyon is ír. Mégpedig társadalmi regényeket. Regényei azt a társadalmi problémát igyekszenek megfejteni, hogy írnak-e manapság olyan regényt, melynek nem akadnak olvasói?...

*

K. Kicsoda Újlaki Antal?

F. Újlaki Antal az az író, aki a nazarénusokat az előkelőbb társaságokba is bevezette. Ezek a farizeus-emberek úgy hálálták ezt meg, hogy szereztek neki a debreceni színházban olyan estét, melyről nem fog megemlékezni kiadandó emlékirataiban.

*

K. Hát rossz darab volt az Újlaki darabja?

F. A rossz nyelvek azt beszélik, hogy Újlaki azért írta meg darabját, hogy mindenkinek elvegye örök időkre a kedvét a nazarénizmustól.

*

K. Milyen téren működik újabban Újlaki Antal?

F. A női cselédeket szerepelteti újabb novelláiban. - Nagyon természetesen nem akar ő evvel a cselédszerzőknek konkurrenciát csinálni.

*

K. Lőw József milyen író?

F. Végtelenül eszmeszegény. Erőszakkal kell neki témákat szerezni. - Párbajozik, csak hogy államfogházba zárják. Mikor azután három-ötnapi fogházat kitölt, kiad egy cikksorozatot e címen: Fogságom története. Újabban az ügyészség megintette, hogy cikkeivel súlyosabb kihágást követ el, mintha párbajoznék. Azóta Lőw óvatos, és nem ír.

*

K. Kicsoda Kovács Kálmán?

F. A magas szárnyalású ódák büszke poétája. Verseit csak ő maga olvassa. - Egyébként őt nem érti meg a kor, ő nem érti meg a kort, s így állandóak a differenciák közte és a kor között. A legutóbbi differenciák következtében falura vonult.

*

K. Ady Endre is poéta?

F. Ő azt hiszi magáról, s barátai meghagyják ebben a hitben.

*

K. Mi különbség van Ady Endre és Kun Béla között?

F. Ady Endre Kun Bélát, Kun Béla pedig Ady Endrét tartja rossz poétának. - Mindkettőnek igaza van.

*

K. Kicsoda Tukó?

F. Tukó, valódi nevén László Gyula. A világ legfurcsább kroké [!] írója, egy eleven kroké[!]. Roppant sokat tart magáról, s ez pótolja nála az elismerést. Annyira önhitt, hogy képes volt a kiskáté szerzőjének egy pohár sört fizetni, csak hogy ki ne felejtse a sorból.

*

K. Mit akar Falk Richárd?

F. Falk Richárd Pestről lejött a jó vidékre stréberkedni. Saját szabású humoreszkjeivel közmegbotránkozást szokott kelteni.

*

K. Sipos Béla is ír?

F. Ír. Bár ne írna! De hiába mondják neki, hogy azért, mert ha valaki érzi, hogy mozog benne valami, nem muszáj írnia! Nem mindig tehetség az, lehet giliszta is, mint Mikszáth mondja.

*

Ezúttal ennyit. Sor fog kerülni Debrecen többi nevezetességeire is. Feltéve, ha az eddig felsoroltak agyon nem vernek!...

Debreczen 1899. július 19.

bi.

434. HENTZI-HUSZÁR

Ezt a megtisztelő nevet annak a politikai individiumnak[!] szokta a magyar közvélemény adományozni, aki a tisztességes magyar nevet jogtalanul bírtokolja, s eszköze - mégpedig igen közönséges eszköze - a hatalomnak.

Tisza Kálmán volt miniszterelnöksége alatt több jeles szabadelvű párti képviselő kapta meg a "generálissal" egyetemben e megbélyegző jelzőt, melyet nem mos le az illetőről félszázad sem.

Most a nagy paktumkötő és simmenthali tehenész kormányelnök Széll Kálmán jutott abba a kellemes helyzetbe, hogy az ország egészséges közvéleménye elfordulva őkegyelmességének mosolygós ábrázatáról reá sütötte a Hentzi-huszár jelzőt.

Ugyan ki hitte volna azt két hónappal ezelőtt. A parlamenti pártok akkor örömmámorban úsztak, a haza megmentése befejezett ténnyé vált, s zengett a zsolozsma Rátót ura felé. Ő pedig kidüllesztette mellét a kényelmes bársonyszékben, s úgy félig tréfából, hogy bedugja egy-két ember száját - kijelentette, miszerint ő a jog, törvény és igazság elvei szerint fog eljárni, s követelni fogja, hogy ezeket az ország minden lakója tiszteletben tartsa.

Most látszik azután, hogy őkegyelmessége bizony csak amolyan közönséges szemfényvesztő, aki plakátján a világ minden csodáját a közönség elé varázsolja, pedig valami kovácslegény, aki megunva a mesterséget, bűvészkedéssel akar egzisztálni.

Az ilyen alakoknak rendes sorsa a kifütyülés.

Nem hisszük, hogy Rátót urának ne ez legyen a végzete.

Elvégre ami sok, az azután csakugyan sok.

Hónapokon keresztül sütkérezni a meg nem érdemelt fényben, ugyanannyi ideig bolondítani millió meg millió embert, s végül arcul vágni, sárral mocskolni egy nemzetet, büntetlenül nem lehet.

Mindenesetre hálás foglalkozás a politikai bűvészkedés, csakhogy oly nyíltan, mondhatni cinikusan nem lehet űzni.

Hisszük, hogy a megnyíló parlament most már nem rózsákkal fogadja a nagy államférfiút, hanem azzal a kritikával, mely őt méltán és jogosan megilleti.

Debreczen 1899. augusztus 16.

435. A SZÍNISZEZON ELŐTT

Komjáthy és társulata néhány nap óta M.-Szigeten van.

Azt beszélik, s kaptunk is már afféle hírt, hogy ezen a nyáron nem nagyon fogja megtölteni a Komjáthy tárcáját a szigeti közönség.

Kilátásunk van hát arra, hogy szeptember közepén megnyílik a Kossuth utcai Thalia templom, s estéit a színházban tölti tout Debrecen.

Bizonyos, hogy a bérletharc az idén is nagy lesz. Komjáthy szerencséje, hogy néhány év alatt divatos lett Debrecenben színházbérlő lenni.

Divatos lett, s ez a divat - anélkül, hogy belőle a művészet igazabb pártolására következtethetnénk -, úgy látszik, a tartósabbak közül való.

Ne nézzük ezúttal a színházba járás motívumait, konstatáljuk csak azt, hogy a debreceni színészdirektor igen meg lehet elégedve, s alig van vidéki város, melynek olyan nagy színházlátogató közönsége volna, mint Debrecennek.

Nem akarjuk Komjáthyt megvádolni, de az tény, hogy ő kellően nem viszonozta a közönség pártfogását.

A bérlőkkel szemben nem volt lojális, különösen a bérlő közönség azon részével szemben, kik között színügyi bizottsági tagok nem voltak.

Jogos kifogásaink lehettek repertoárja ellen, melynek összeállításában helytelen takarékossági szempontok voltak irányadók.

Sok kifogásolnivaló volt a rendezésben is, mely tapasztalatlan ember kezében volt.

A társulat nagyon közepes nívón állott. Egyes szerepkörök nagyon gyenge kezekben, némelyek pláne betöltetlenek voltak.

Egyáltalában Komjáthy sokkal inkább volt üzletember, mint egy műintézet direktora.

Jó viszonyban lévén a színházi bizottsági tagok nagy részével, ignorálta a közönséget s a sajtó kritikáját.

Mindezek olyan állapotok, melyeken a jövő szezon folyamán változtatni kell.

Őrködni fogunk a közönség érdeke felett, s különösen figyelemmel fogjuk kísérni a színügyi bizottság működését.

A színházlátogató közönség elvárhatja, hogy pénzének több látszata is legyen azoknál a betétkönyvecskéknél, melyeknek Debrecenben lett boldog tulajdonosa a színidirektor úr...

Debreczen 1899. augusztus 19.

436. MOZGÓ BIZOTTSÁG

Úgy halljuk, a színügyi bizottság néhány tagja jelenleg M.-Szigeten időzik, hogy végighallgassa Komjáthyék néhány előadását, főképpen pedig véleményt alkosson a színtársulat új tagjai felől.

Nagyon jólesik nekünk ez a lelkiismeretesség. Kedvünk volna szinte dicsekedni: íme, ilyen derék bizottsága legyen egy-egy városnak, mint nekünk!... Elutazik az ország szélére is, hogy kötelességét lelkiismeretesen teljesíthesse...

Mondom: kedvünk volna dicsekedni, de nincs hozzá elég merszünk.

Ne értsen félre senki. Én nem akarok Komjáthy ellen szólani. Komjáthyt pártolja nagyon a közönség, ergo nagyon meg lehet elégedve vele. Ebbe a dologba mindhiába szóltunk és szólanánk. De nincs is reá semmi szükség. Én színházi kérdésekben már egészen fatalista lettem, s hiszem szegény néhai Justh Zsigmond mondását: valahogy csak lesz, sehogy még nem volt.

De a színházi bizottságról már lehet beszélni. Sőt, ha nagyon őszinte akarnék lenni, azt mondanám: városi bizottság, tehát lehet ütni. Lévén a mi bizottságainknak állandóan olyan botlásai, melyeken magamféle okvetetlen és nyughatatlan emberek bátran nyargalhatunk, ha véletlenül nem akarunk karriert Debrecenben csinálni, vagy ha semmiképpen sem férünk meg a bőrünkben.

No de szóljunk hát egypár szót a fentebb tisztelt bizottságról.

Egyszer voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy tanúja lehettem e bizottság ülésének.

A napirenden igen fontos tárgyak voltak. Nem volt köztük a három évben egyszer előkerülő színházbérlés, mert akkor tán hatnál több lett volna a jelenlevők száma. Mert - ha már elárultam - az ülésen bizony csak hatan voltak.

A tárgyak - ismétlem - fontosak, az ülésezők azonban szörnyen unatkozók. Talán kettő kivételével. A nevöket nem írom ki, legalább magát mindenik az egyiknek gondolja.

No hát ez a kettő sem tudott a tárgyak iránt érdeklődést kelteni.

Az ülésnek legkimagaslóbb s legnagyobb hatást keltett mozzanata egy középszerű szellemességű, de elég pikáns vicc volt.

A határozat pedig - százados viccel élve - az volt, hogy majd máskor határoznak.

Én, aki erősen hiszek első impresszióimban, már akkor megalkottam véleményemet az írásomban már többször tisztelt bizottságról.

Ezt a véleményt igazolta egész működése, de nem cáfolja meg a mostani szigeti útja sem, melyet én egyszerűen egy szépen kigondolt s jól sikerülhetett kirándulásnak tartok: semmi egyébnek.

De miért is volna más?...

A színügyi bizottság igazi debreceni emberekből áll, kik óvatosak és körültekintők.

Nem akarnak túlságosan nagy eredményt érni el, nehogy avval vádolják őket, hogy ők másokat akarnak példára serkenteni!... Vannak ám a remekül átalakított városházán olyanok is, kik annyit sem dolgoznak, mint egy színügyi bizottsági tag!...

Debreczen 1899. szeptember 5.

437. BOHÉM HÁZASSÁG

Ha csak amolyan tucat nászról volna szó, ilyenformán emlékeznőnk meg az egészről:

Esküvő. Környey Béla, színtársulatunk kedvelt,
fiatal baritonistája tegnap esküdött hűséget
Galyasy Paula kisasszonynak, az ismert kitűnő
énekesnőnek.

...Azonban nem lehet a dolgot riporter-stílusban megírni. Ez a házasság kész regény. És aztán olyan kevés regényes dolog esik meg manapság a földtekén!

Nem régen járta be az összes magyar lapokat az a hír, hogy Galyasy Paula, az ismert énekesnő hírtelen meghalt.

Míg mi siratgattuk a magyar színészet halottját, addig a kisasszony ugyancsak zajos sikereket aratott egy berlini színházban, s számolgatta a napokat, mikor vőlegényével, az ő Don Juan-mezbe öltözködött, de általában hűséges Környeyjével megesküdhetik.

A nyári vakációt Környey is Berlinben töltötte, s majdnem ott maradt ő is. Szerencsére találtak más modus vivendit is.

Tegnapelőtt este érkezett meg a pesti gyorsvonattal Galyasy kisasszony.

Tegnap kilenckor már kézben volt a felmentvény a kihirdetés alól, fél 10 órakor már megkötöttnek hirdette ki a házasságot az anyakönyvvezető, az új pár s tanúi: Csóka városi aljegyző s Than Gyula szerkesztő előtt.

Óriási nagy vonásokban ez volna a regény, melynek igazán kedves befejezéséhez mi is szívből gratulálunk.

Mikor azonban ma de. a színháznál a befejezett tényt hallották, lőn nagy méltatlankodás. A kollégák egy része bizalomhiányról, alattomosságról panaszolt, a másik része pedig hallgatott és méltatlankodott. Ez utóbbiak közé tartoznak a színtársulat férjtelen és bájos tagjai is, de idetartozik ám Rubos is.

A lányok rémítően apprehendálnak, de Rubos Árpád még jobban. Eddig ketten voltak a társulatnál hódítani képes, nőtlen tagok, s most szomorú árvaságban maradt.

Hogy lesz képes szegény arra a tengernyi szerelmes levélre válaszolni, miket - mint a színtársulat nőtlen személyzete - most már egyedül ő fog kapni?...

- Boldog Környey s boldogtalan Rubos!...

...Ilyen a sors, ilyen az élet!...

Debreczen 1899. november 9.

438. VÍZKERESZT

Feltűnő vendég a fényes csillag a pusztában, szokatlanul fényesebb a többinél. S menének utána a három királyok, és eljutának Názáretbe, holott imádták a kisdedet, aki megszületett, hogy megváltsa az emberiséget. A napkeleti bölcsek igazán bölcsek valának, mert nem nézték azt, hogy ők istállóban vannak, hanem térdre borultak a szalmára; mert megérték, hogy az istállóban is születhetik nagy ember, olyan, hogy nagyobb lett mindnyájuknál. S nem átallották tisztes koruk dacára leborulni a gyermek előtt, mert tudták, hogy a gyermekkor nemcsak szeretetre, de tiszteletre is méltó, mivel nem lehetett tudni, hogy hát mi lakozik a gyermekben... A napkeleti három bölcs fejedelem emlékét nagy fénnyel üli meg ma a katolikus egyház.

Szabadság 1900. január 6.

439. A PÉNZES GYÖRGY ESETE

Pénzes György históriája szomorú, nagyon szomorú. Olyan, amilyent az a bizonyos nagy drámaíró szokott egyre-másra csinálni a szenzációra éhes emberiség étvágya enyhítésére. Pénzes György szegény kocsitoló volt nagy családdal, kevés kenyérrel. Két kocsit akart összekapcsolni a minap a pályaudvaron, s mivel a sors áldozatul szemelte ki, természetes, hogy az összekapcsolás után megbotlott az egyik sínbe, s keresztülment rajta a vonat. Beszállították a kórházba, de hasztalan volt minden segély. Hogy a nagyközönség teljesen bevégzett katasztrófát kaphasson, Pénzes Györgynek meg is kellett halnia. Meghalt, eltemették, árván, támasz nélkül hagyott egy szegény asszonyt s három apró gyermeket. A rendőrség konstatálta, hogy a katasztrófa saját vigyázatlansága folytán történt. Evvel aztán be is fejeződött az egész szomorú kis história. Sors uramnak azonban ez még nem volt elég. Még gúnyolódni is akart áldozatával. Így történt aztán, hogy szegényes [!] Pénzes Györgynek halála után kétségessé vált egész személye, története is. Szegény Pénzes György! Azt se lehet tudni, hol vágta ketté a kerék. Egypár laptársunk arra esküszik, hogy Nagyváradon. De megszólal ám Debrecen is. - Ő nem engedi a jussát. Egyszer gázol el valakit egy évben Debrecenben a vonat, s azt is magának tulajdonítja Nagyvárad!... Szóval szegény György nem nyughatik békén a debreceni temetőben. Mindenképpen váradi mártírt akarnak belőle csinálni. Hjha, mert a közönség Debrecenben is, Váradon is helyi szenzációt kíván.

Szabadság 1900. január 10.

440. A MŰVÉSZNŐK

Sok a művésznő, kevés a fóka. Ez a helyzet szignatúrája. Ezt a tapasztalatot természetesen nem békés és jámbor családapák szerezték, hanem azok a kevéssé jámbor úri emberek, kik passzióból vagy kényszerűségből szemlélik az úgynevezett nagyváradi éjjeli életet. Nagyvárad egy idő óta valóságos ártista fészek. Cirkusz, orfeumok, daltársulatok, női, férfi és finom vegyes zenekarok cáfolgatják esténként és állandóan a megrendült pénzügyi állapotokról szóló elterjedt véleményt. Különösen a művésznők dominálnak szép számmal. Itt már határozott túltermelésről lehet szó. Mindegyik művésztruppnak megvan a saját sztárja. Egyik rettenetesen lángoló frizurájával hódít, a másik excentrikus toalettjével, sőt olyan is van, ki elviharzott ifjúsága egyik kedves emléke gyanánt egy szépségversenyen nyert diplomát őriz. A diploma kiállítási évét homály borítja. A művésznők működése természetesen csak előadás után kezdődnék. E működést lehetne így is nevezni: utazás a vacsora körül. Több-kevesebb sikerrel szokott járni. Inkább kevesebbel, mint a legelöl említett szignatúra jelzi. - Mi pedig el-elnézzük az épülő Thália-templomot, s szomorúan sóhajtunk fel: bárcsak kész volna már, hogy ne lenne annyi művésznő!...

Szabadság 1900. január 18.

441. SZECESSZIÓ A BÁLTEREMBEN

De jó, de kényelmes dolog, amikor a tisztelt emberiség kifundál egy tetszetős nevet arra a hibájára, amit valódi nevén nem mer megnevezni... Eddig úgy hangzik, mintha filozófiai értekezést írnónk, mi véletlenül ebbe a víg rovatba került. Na hát ne filozofáljunk itten, hanem adjuk hírül, hogy "szecessziós bál" készül. Mit gondolnak Önök, hol?... Nagyváradon?... Dehogy. Mi nem hódolunk a szecessziónak, sőt a színügyi bizottság legutóbbi határozata értelmében az erény rögös, de szép és nemes útjára léptünk, s hadat izentünk - különben nagyon helyesen - a színpadi meztelenségnek is. Ez a bál ott lesz, ahol Önök nem is gondolják: az ős erényű Debrecenben. Onnan írják nekünk, hogy nagyban készülődnek egy szecessziós bálra. Minden, mi bizarr, minden, mi modern - be lesz mutatva a bálon, melyre a debreceniek hat vármegye közönségét várják... A rendezőség reméli, hogy [a] szecesszió immár végleg meg fogja hódítani az eddig maradi vidéket.

Szabadság 1900. január 20.

442. A VAK HEGEDŰS

Bodegákban, éjjeli kávéházakban ösmerős alak egy vak fiú, aki mintha hozzá volna nőve hegedűjéhez, mindig annak a társaságában üldögél. Jönnek olykor mulatós vendégek tivornyás zajjal. Akkor a vak fiú félreül, azok nem az ő vendégei, Azoknak lármás nóták kellenek.

De ha jön bús ifjú, kinek arcáról lesír a bánat, a vak fiú megérzi, hogy elérkezett az ő szereplésének ideje. Leül az asztal mellé, megpöngeti a húrokat, aztán játszik rendelés nélkül, össze-vissza. Nem álla alá fogja a hegedűt, hanem ahogy a gordonkát szokás. Az arca a lezárt szemekkel valami megkövesült mozdulatlan fájdalomnak válik kifejezőjévé. Belémerült a vak tekintetével az ő örökös éjjelébe, és talán onnan lopja a csodálatos hangokat, amelyek édes kínnal hasogatják az ember szívét. Rég elfeledett nótákat bámulatos tökéletességgel játszik, és ez a sajátságos, minden ízében egyéni művészet elhallgattatja a részeg mulatót, hogy szent áhítattal engedi át magát a varázsnak. Egy lángész, aki a lebujokban él!

Akadt nehány műértő ifjú, akik véletlenül meghallották a vak fiú bámulatos játékát, és megkísérlik, hogy kiragadják őt eddigi környezetéből.

Ma este fog játszani először egy előkelő, műértő intim társaság előtt, ahol lehet, hogy egy új tünemény fogja megkezdeni pályafutását.

Szabadság 1900. február 4.

443. AZ ELHAGYOTT FÉRJ BOSSZÚJA

Esküdtszéki tárgyalás hitvesgyilkosság kísérlete miatt

Mint az ártatlanságnak, kiengesztelődésnek szelleme vonult végig a törvényszék rideg, nagy termén egy ártatlan kisleány ijedt gügyögésének visszhangja.

Az apja meg akarta gyilkolni hűtlen feleségét, az ártatlan csöppség édesanyját, s az ő remegő, nyöszörgő hangja fogta meg az apa kését, mentette meg az édesanyát a gyalázatos haláltól, az apát a szörnyű bűntől, őt magát az apátlan-anyátlan árvaságtól.

A férfi nagy, robusztus, rongyos cselédember. Elvette az asszonyt, de rosszul élt vele. A bűnnek, a nyomornak, az állati egyesülésnek gyermeke az a kisleány, kiről egyforma szeretettel beszél a csapodár asszony, a tunya, korlátolt, súlyos bűnnel vádolt apa is.

És míg az élet odadobta egy piszkos igazságát a földi igazságszolgáltatás mosókonyhájába - a megundorító szennyre reá vetette glóriasugarát egy ártatlan gyermekarc mosolygása... A gyermeké.

Ami rossz, ami aljas, ami bűn: az a felnőtteké. Ami nagy, ami felemelő, kiengesztelő: az a tudatlanságé...

a gyermeké!...

Szabadság 1900. február 23.

444. A NÉMET KAZÁROK

Van egy hírlap a fővárosban, az Alkotmány, amelynek az a magasztos hivatása, hogy egyoldalról nézze a világot. Szerinte az emberek csak kétfélék: részben hithű mágnások, részben pedig zsidók, újabban kazárok. Szóval az Alkotmány az a prizma, amelyen minden ügy, tréfás vagy komoly, zsidó és katolikus kérdéssé bomlik szét. Tegnapi számában azzal a mozgalommal foglalkozik a jeles újság, amelyet a németországi művészvilág indított a lex Heinze ellen. Az Alkotmány a katolicizmus megsértését látta e mozgalomban, mintha bizony a katolikus reneszánsz művészet a lex Heinze emlőin nevelődött volna! Ezért aztán kazároknak nevezi a mozgalom vezetőit, úgy, hogy az Alkotmány szívességéből a következő díszes nevek lettek kazár-nevekké: Degas, Eberlein, Sudermann, Hauptmann Gerhart, Mommsen, Liebermann, Wildenbruch, stb. Valamennyien világraszóló ragyogó alakok, akiknek nem árt meg ez a kis elzsidósítás.

Szabadság 1900. március 7.

445. A KEGYETLEN FAGYOSSZENTEK

Könnyes szemmel nézhetik az ország gazdái az első fagyosszent művét. Évek óta még nem csúfolt úgy meg bennünket ez a rossz hírű trinitás, mint az idén. Az utóbbi napok mordsága tegnap éjjel formális télre változott: dér hullott az orgonavirágra, elfagyott szőlő, gyümölcs, vetemény... De nemcsak nekünk hozott szomorúságot az első fagyosszent. Az ország minden részéről érkezett távirataink mind a fagy gyászos aratásáról beszélnek. S ki tudja, vajon a következő napok nem végzik el majd ott is az aratást, ahol még tegnap elmaradtak?... Aggodalommal nézünk a jövő elé. Nekünk még, sajnos, mindenünk a föld, és ha az utolsó évek gazdasági válságai után egy semmit sem termő év következik: nagyon-nagyon nehezen és sokára fogjuk kiheverni ezt a csapást.

Szabadság 1900. május 13.

446. EGÉSZ EMBER

Félemberek, félerkölcsök korában egy egész ember ma ünnepli ötvenedik születésnapját. Rosszul szóltunk: nem ünnepli. Véletlenül árulta el. Kissé panaszosan, hogy eljár az idő, s ő egy félszázadot élt le immár a neki szánt életdarabból... Nem ünnepli hát, hanem emlékezik. Nem az úgynevezett nagy emberek közül való. Sok ágú koronát egyik őse sem szerzett művészi címerrel, ő maga pedig nem akarta ezt a mulasztást soha helyrehozni. Nem visel díszes állást, szerepelni sohase vágyott, ezért a mi írásunkért is meg fog haragudni biztosan...

...Stern Hermannak hívják... Stern Hermann egyszerűen, de bár mindenki úgy megbecsülné a nevét, mint ezt a nevet a gazdája! Még egészen ifjú ember. Cincinnatus egészen: puritán, becsületes, lelkes és fiatal.

Nem születnek ma már olyan egész szívvel, amilyen az övé. Csupa hit, lelkesedés, elnézés és szeretet. Az ideálok hívek maradtak hozzá, remény meg nem tudta csalni, csapás el nem tudta keseríteni. Pedig könnyen jön a szeméből a könny, a kurucsága is csupa lágyság. A Kossuth-nóta megríkatja, a negyvennyolcas elvek feltüzelik, de hazafi hitét egy tatárjárás sem tudná elrabolni.

Igen, mert hát nagy kuruc Hermann bácsi. Önzetlen, fanatikus híve a függetlenségi elveknek, de a legkedvesebb politikai ellenfél. Nála nem üres szó az eszme, s nem gyanúsítás a fegyver. Milyen örömmel ismerjük ezt el, habár nem egy nézeten vagyunk vele!... Ő függetlenségi, mert a szíve azt parancsolja, s bizonyára megmaradna annak, ha mindenki otthagyná a zászlót...

Nincs ellensége senki, tiszteli minden ismerőse. Nincs jobb barát nála. Akit szeret, meg van az szeretve...

A múltkor búcsúztattak egy derék férfit. A búcsúlakomán ott volt a társadalmi élet sok kitűnősége. Ott volt Hermann bácsi is, a távozó a legjobb barátja volt. A búcsúztató tósztnál még erősnek mutatta magát. Szép beszédet mondott a távozó barátra. De mikor jött a válóperc, megtelt egészen a szíve. A nagy, hatalmas ember zokogva borult a távozó barát vállára...

Mestere az öreg a szónak. A városi közgyűléseken felszólal gyakran. Sem pátosz, sem póz nincs a beszédében: egyszerű, józan, világos és meggyőződéssel telt...

Ruganyos, fiatal a kedélye. Szereti a társaságot, de a mulatság közt is megmarad olyannak, amilyen. Egy ízben fiatalemberekkel ült az asztalnál. A cigány a himnuszt húzta. Valamelyik fiatal tagja a társaságnak odaszólt a cigánynak:

- Csapj bele a "mégis huncut"-ba.

Hermann bácsi összeráncolta a homlokát.

- Uraim, most imádkoztunk. Én nem szeretem nótában sem a káromkodást!...

Igaz ember, lelkes hazafi, jó férj, szerető barát, városának hű polgára...

Jólesett ezt a pár sort megírni róla, mikor ma ötven évet halad túl ez az egyszerű, de egész szívű ember. Éljen és szeressék még nagyon sokáig, s bocsássa meg azt nekünk, ha mi megkérdezése nélkül lapba írtuk ki!

Szabadság 1900. május 26.

447. BAZÁRI CSENDÉLET

A Bazár folyton beszéltet magáról. Ha nem dőlhet össze mindennap, legalább figyelmeztet rá mindenkit, hogy épül. Nem vagyunk sem elég szigorúak, sem elég maliciózusak, hogy ezt az épülést kétségbe vonjuk, annyival inkább, mert szavahihető úri emberek szerint a Bazár tényleg - épül. A Bazár tehát épül, csak a közönség nem teheti ugyanezt. A közönség, mely kénytelen a Bazár emelkedő - és néha süllyedő - falai mellett elvonulni. Ott fenn a magas állásokon harsány hangú pallérok lármáznak. Ez az ő privát dolguk volna. Ám néha dühbe jönnek a lármázó mesterek, s hallatnak olyan iszonyú káromkodásokat, amilyeneket a magasságból nem hallottak lent járó földi emberek. Gyermekleányok, iskolás fiúcskák járnak-kelnek lent, s hogy a hallottakból még annyira sem épülnek, mint a Bazár, annyi tény. A rendőrséget kérjük meg egy kis szelíd szájkosár alkalmazására. Kevésbé épületes dolgokat szeretnőnk hallani az épülő Bazár körül.

Szabadság 1900. május 30.

448. A NIZZAI ÜNNEP

A csodatétel képességét szerencsésen elvitattuk minden meghalt szentektől, de az asszonyoktól nem tudtuk elvitatni. Ők képesek csodákat tenni most is, éppen úgy, mint sok ezer év óta.

Csodatételre készülnek most a váradi bájos asszonyok, leányok. Ők, kiket mi el-elragadtatva: a természet remekeinek neveztünk el, most a természettel vették fel a harcot. Röviden: az a tervük, hogy a kék egű, édes, mosolygó, szerelmes Nizzát elhozzák egy délutánra hozzánk.

Nizza - Nagyváradon... Schwarcz Ábrahámné a világ legszebb gárdájával készíti elő ezt a csodát.

A Rhédey-kert szerdán délutánra átvarázsolódik mesebeli tündérkertté, tele virágokkal. Útjai vakító színesek, ragyogók, népesek lesznek. Virágcsata, szerpentin, konfettidobálás teszik teljessé a csodát. Szép arcok, virágok, bájos melódiák tesznek mindenkit mámorossá.

És milyen olcsó ez a tündérország. Egy koronáért mindenki lakója lehet. Diákék pláne 20 krt fizetnek. A fiatalság úgyis olyan könnyen takargatja magát tündér illúziókba, helyes hát, ha ehhez is olcsóbban jutnak hozzá.

És lesz tánc, vígság, kedv, s bár az a jelszó, hogy mindent igen olcsón: a jótékony célra szép jövedelem.

Hogy még micsoda meglepetések készülnek azon a tündér délutánon: diszkréten elhallgatjuk. Erre a csodatételre hadd mehessen illúziókkal telve mindenki!

*

A nőegylet ünnepélyével kapcsolatban illetékes helyről annak a közlésére kértek föl bennünket, hogy egyik helyi lapnak az a híre, mintha az ünnepélyen a résztvevő hölgyek arcképeivel ellátott levelezőlapokat árusítanának - nem felel meg a valóságnak, s ilyenféle terv egyáltalában szóba sem került.

A mulatság sikerén különben dr. Moskovics Miklós vezetése mellett Füchsl Móricz, Aufricht Alajos, Györgyi Antal és Schercz Károly rendezők fáradoznak elismerésre méltó buzgósággal.

Szabadság 1900. június 3.

449. A NIZZAI DÉLUTÁN

Három munkatársunk ment ki a Rhédey kertbe, hogy beszámoljon a nizzai délutánról. Felosztották maguk között a munkát: egyik az elejét, másik a közepét, a harmadik a végét fogja megírni a referádának.

És amikor elkészültek a munkával, kiderült, hogy nem referáda, nem kimerítő, alapos tudósítás az, amit írtak, hanem lelkes himnusz, rajongó költemény, amelyben megzengték ennek a délutánnak (amely egyébként a késő éjjelbe nyúlt) a szépségeit.

Alább adjuk mindhármuk írását, itt csak azt írjuk meg, hogy a mulatság nemcsak szép volt, hanem hasznos is: több mint négyszáz koronát jövedelmezett a jótékony célra.

[...]

*

A színes lámpionok még büszkén ragyogtak, zajongva, nevetve, táncra vágyva várt a fiatalság, mikor megkoppant az első esőcsepp. Nem vettük komolyan. Egy nizzai délutánt nem csúfolhat meg az idő. Ám a mi egünk bosszús volt, hogy olasz égnek néztük, s könnyezni kezdett - mondanák a szép beszédű költők. Megmozdultak az akácok alatti asztalok, s következett a nagy anabázis fel a sportterembe. Mi, a javíthatatlan lumpok, ázva szürcsölgettük utolsó pohár sörünket, mikor ott a rögtönzött táncteremben mulatságéhes fiatalok tüzes csárdást roptak...

És erre már vége volt Nizzának. Így mulatni csak Váradon tudnak. A cigány zenéje szétszállott a kertben. Integettek, bólintgattak a színes lámpionok, s feladta a harcot az ég is...

A terembe betódult az enyhén hűlt levegő: a nizzai délutánból nizzai éjjel lett. Kísérve a muzsika hangjától elkódorogtunk a délutáni, angyali dévajság színterén...

...Kerülve is taposni kellett az eldobott virágot, mely ott feküdt a tarka papírkák szőnyegén... Hajh, hajh, ilyen csapodár a fiatalság. Eldobja a virágot az igazi virágért, a konfetti-jókedvet a tánc tüzes, ritmikus kedvéért... Legmesszebb, hátul, hova alig világolt egy lámpion fénye - szomorúan, sötéten állott a rögtönzött színpad, mely nizzaivá egyedül nem tudott lenni a szép délutánon.

Szólt, zengett sokáig a zene, összevillantak a tánc mámorában az égő szempárok, tartott ez a szép álom késő éjszakáig. Ekkor ébresztett fel mindenkit a lárma: előrobogó kocsik zaja, mely utolsó akkordja volt a nizzai estnek...

Szabadság 1900. június 8.

450. SZÍNTÁRSULATUNK TAGJAI

Már-már azt hittük, hogy Somogyi direktor okvetlenül szerződésszegő akar lenni, mivel kötelessége dacára is késett társulata tagjainak névsorát beterjeszteni. Végre is megjött a névsor. Közölni nem látjuk szükségesnek. Azok lesznek a tagok, akiknek szerződtetéseikről már hírt adtunk. A társulat egyébként - őszintén szólva nem valami nagy reményekre jogosít, bár szeretnőnk csalódni. Először is nincs primadonna, bár a női szerepköröket elég jó kezekben látjuk. Nem bízunk a férfitagokban. Nem vagyunk ugyan a tekintélyek hívei, szeretjük a fiatal erőket, de bizony egypár igen fontos szerepkör betöltőjének túlságosan obskurus neve van - mint ahogy már egy ízben megjegyeztük. Végül a beterjesztett névsor hitelessége iránt is lehetnének kételyeink. A névsor szerint Nyárai Antal a nagyváradi társulat tagja lesz, holott jó értesüléseink szerint Nyárait éppen most szerződtette a Magyar Színház. Vajon nincs több ilyen tagja a Somogyi-társulatnak? Mindez azonban nem zárja ki, hogy méltó büszkeséggel tekintsünk az immár kizárólagosan nagyváradi színtársulat névsorára.

Szabadság 1900. június 8.

451. MEDÁRDUS NAPJA

Medárdus napja szomorúságot hozott azoknak, akik hisznek ez özönvíz előtti, de az özönvízhez fűződő babonákban. Az történt ugyanis, hogy - esett. Eső esett Medárdus napján, tehát negyvennapos ítélet következik. Nyári vendéglősök becsukhatják, esernyő-, kalucsni- és esőköpenyegárusok kinyithatják a boltot: negyvennapos esőt várhatunk. Már aki vár. Mi ellenben egyáltalában nem várunk, s hisszük, hogy nem is így lesz. Ez ellen elsősorban azok a korzózó, majálisozó szép leányok tiltakoznának, akiket Medárdus püspök, az ő nevének ünnepe volt ma, olyan kiválóan nagyra becsült. Ő volt tudniillik a rózsaleány-ünnepek megalapítója. Ha ő nem élt volna, nem volna Solymáron díjazott erény. A solymári ártatlanság nevében kérjük hát néhai Medárd püspököt, hogy ne váltsa igazra a nevéhez fűzött babonát. Ő azért nem lesz diszkreditálva. Ezen már ő a solymári díjak némely kiosztásánál túlesett.

Szabadság 1900. június 9.

452. MÉG EGY ÜNNEP

Ma görögkeleti és katolikus testvéreink ünnepelnek. Ők most kapták a szentlelket, aki bennünket már aligha itt nem hagyott. Mi elzengtük a mi allelujánkat, s ők most éneklik - sajnos egy-egy hamis hanggal...

De nem akarunk politizálni. Elvégzik ezt úton-útfélen a mi kollégáink. Arról szóltunk és szólunk csak, hogy néhány millió honfitárs nem velünk ünnepel...

Nem kicsi dolog ez. Nem lehet a munkában sem egy velünk, aki pihenni nem velünk szokott...

Idegen nyelvű honfitársainknak - sajnos - van elég biztosítékuk nyelvük, intézményeiknek megmaradására. Nem hisszük, hogy erre a külön ünneplésre is szükség volna.

Az időt ugyan mi sem tudjuk szabályozni sokkal jobban, mint ők, de a mi dátumaink mégis pontosabbak, s elvégre is ezek szerint rendezkedett be az egész művelt világ...

Szólunk pedig főként oláh honfitársainkhoz. Ők úgyis szeretnek a havasalji testvérek után menni. Kövessék most is őket. Legalább az időben ne legyen köztünk eltérés.

Ezt kár volna belevinni a politikába, mert ez olyan hatalmas, agghatatlan nagy úr, aki mintha tegnap látta volna, hogy ezen a földön nemhogy oláhok, de még magyarok sem laknak. Pedig ez a föld már ezer év óta a miénk!...

...És végül: ha egy pontból kiinduló két egyenes vonal térben nem is találkozhatik - ki tudja? -, hátha időben találkozni fog!...

Szabadság 1900. június 12.

453. PORNOGRÁFOK

A mai napon ünnepélyesen visszavonunk minden rosszat, amit a néppárti urakról írtunk. Nagy nap ez a mai. Molnár apát ma, úrnap után való szombaton expiálta minden eddigi bűnét. Közerkölcsünket egy óriási jelentőségű leleplezéssel megmentette az elvesztéstől. Leleplezte azokat a nyomorult - erkölcsbomlasztó egyedeket, kik aljas írásaikkal beszennyezték eddig a jámbor tiszta lelkeket. Az egyik gonosztevőnek az a szerencséje, hogy meghalt. A nevét azonban tudjuk. William Shakespeare név alatt rejtőzködik. A másik erkölcstelen azonban itt él közöttünk, sőt a múltkor Nagyváradon sem átallották ünnepelni. Ennek meg Kiss József a neve. Erkölcstelen poéta... Köszönjük, óh szent apát, az ön leleplezéseit. Aki ezek után is szóba áll önökkel, megérdemli, hogy elvtársuknak nevezzék. A magyar képviselőház mai naplója pornográfia. Azzá tette Molnár apát úr hallatlanul együgyű felszólalása.

Szabadság 1900. június 17.

454. EGY KRAJCÁR

Ez a hitvány, silány, megvetett pénzdarab, amit ha kedvünk tartja, még ha nem is vagyunk milliomosok, tízével dobhatunk el, milyen nagy dolgokra képes.

Egy előkelő írónk írt le egyszer egy históriát. Téli éjszakán ment hazafelé, és a hóban egy nyöszörgő alakot talált. Segíteni akart rajta, és a szerencsétlen azt nyögte, hogy egy krajcárra van szüksége. Ha azt az egy krajcárt megkapja, lesz összesen hat krajcárja, elmehet a hajléktalanok menhelyére - máskülönben ott pusztul el a téli éjszakában.

Az az egy krajcár egy emberéletet mentett meg. Nálunk Nagyváradon egy krajcár majdnem elpusztított egy emberéletet. Szőke Erzsébet tizenhat éves sápi lány itt szolgált Nagyváradon valahol. Becsületes volt mindig, de valahogyan mégis megtörtént, hogy a gazdasszonya zsebéből kivett egy krajcárt.

Egy krajcárt, egy nyomorult krajcárt! Istenem, hiszen ez nem bűn! Talán cukrot akart venni, talán csak azért vette el, hogy legyen neki!... A gazdasszonya észrevette, összeszidta, avval fenyegette, hogy megmondja az apjának - Szőke Erzsébet hát fogta magát, beleugrott tegnap délután a Szent László-hídról a Körösbe.

Valami lelkes ember utána ugrott, és kihúzta. Most a kórházban van még, de semmi baja. De majdhogy meg nem halt az egy nyomorult krajcár miatt Szőke Erzsébet...

Szabadság 1900. június 19.

455. A NÉVSOR

A névsort a reporter írja. A reporternek nincs neve. Ő egyszerűen csak reporter. Megjelen mindenütt, észrevesz mindent, s ami vidéken fontos dolog: névsort csinál. A névsorból nem szabad senkinek sem kimaradni. Csak egy marad ki természetesen: a reporter. Ő tudniillik nem jelenlevő. Mondhatnók, egy üvegszem csak, melyen át a lap egy eseményt vesz észre. Azért nem is bukkanhat ám senki a névsorban a reporter nevére. Bár nem is keresi senki. Mai rendkívüli számunknál minket lepett meg legjobban, hogy a tegnapi nagy fontosságú politikai eseménnyel kapcsolatban hozott névsorban két jelenlevő tudósítónk szerepel. De tán legkellemetlenebbül őket érintette a dolog. Ők egyáltalán nem óhajtottak jelenlevők lenni. Nevük vagy hasonló nevek rosszul olvasása vagy a nyomdának valami más tévedése folytán került a névsorba. Ennek kijelentésével tartozunk az akaratlanul megsértett reportermorálnak. Annak a morálnak, mely megkívánja a reporter mindenütt és sehol sem létét.

Szabadság 1900. június 21.

456. FÉRFIÖKLÖK

A férfiak ősigazsága az ököl volt mindig. Az ököl és erőszak. Divatba jött a kesztyű, de az ököl az megmarad. Döfölve, sújtva kerget el a vegetálás útjáról mindenkit...

Néhány okos magyar kisasszony sorsa juttatta ezt az eszünkbe. Mikor mi még mindenben hátul kullogunk, ez a néhány erős leány nagyot akart és gondolt. Okos fejük nem tudott beletörődni abba az igazságtalanságba, hogy évezredek óta viselje selymes bársony jármát az asszony. Nem tudtak beletörődni abba, hogy ők szívvel és ésszel ne megáldva, hanem megátkozva legyenek...

A férfi kacagott ez asszonyi kívánságon. De ez a néhány okos leány előretört, s ma már meg van rökönyödve a tisztelt férfitársadalom.

Mit akarnak ezek az asszonyszemélyek?

Hát ezek a mi privilegizált kenyerünkre pályáznak? Ezeknek nem elég a butító tömjén, még tudni is akarnak?... Ökölre!...

...És gyönyörködhetünk isteni játékban. Finom, rendesen vasalt ruhájú urak ököllel csapdosnak fiatal leányok felé...

Nyíltan nem mer mindegyik harcolni. Olyik a buták közül ugyan egyszerűen ököllel akarja az ügyet elintézni, s vissza szeretné dobni a keményfejű nőellenségeket. A másik már diplomatikusabb. Rémképeket fest a harcra indult leányok elé. Farizeuskodva sápítozik, hogy az asszonyt a tudományos pályán a mai társadalom úgysem ismeri el soha. Szóval suhintanak a goromba férfiöklök. Kesztyűben az egyik, boksszal a másik.

...Miért öklöződnek? Mert kétségbe vannak már is esve a nagy és szép verseny miatt, amit asszonyok fognak megcsinálni ellenünk, önző, erőszakos férfiak ellen...

Ám ne essenek kétségbe okos, szép, apostoli szerephez jutott kisasszonyaim!... Eddig csak a selyem-bársony jármot érezték, most érzik a teremtés urainak ökölütéseit is.

Ha már a selyem-bársony járom is harcra szólította végre magukat, hogyne harcolnának még nemesebb hévvel most - mikor megismerhetik teljesen a férfit a maga erőszakos, durva, farizeus voltában!...

Adjanak példát, kisasszonyaim, egész fajuknak a harcra! Igazságosabb harcot évezredek óta nem vívtak annál a harcnál, mely a férfi méltó társává akarja tenni az asszonyt...

Az ökölcsapásra pedig ökölcsapással válaszoljanak!...

Nagyváradi Napló 1900. június 29.

b.

457. A SZÍNÜGYI BIZOTTSÁG

A nagyváradi színügyi bizottság úr akar lenni színészek és színésznők felett. Nagyvárad tanácsa viszont nem akar minden jogról lemondani, ami őt a díszes, új színház jóvoltából megilleti. A kontroverzia felett a mai közgyűlés dönthet - ha mer. A história különben nem új. Speciális vidéki íze van, s némely vidéki városnak ez az íz még mindig a szájában van. A színügyi bizottsági tagokat értjük meg könnyebben. Mi, kulisszák közt járatos emberek, méltányolni tudjuk a színügyi bizottsági tag urak álláspontját. Már egy kis, nyári kritikus keble is dagadoz attól a tudattól, hogy neki erre a fényes, káprázatos világra befolyása van.

Bókokat mondat magának büszke primadonna szépektől, s leereszkedőleg csípi állon a szóló szereppel próbálkozni szándékozó fitos kóristánét. Pedig mi ő? Egyszerű kis kritikus, kinek szava nem szentírás. Írhat, szurkálhat, kellemetlenkedhetik, de hatalma nincs. Ellenben a színügyi bizottsági tag hatalmas férfiú: kezében élet és halál. Ha kedve tartja, megváltoztatja a műsort. Feltéve, ha kedve szottyan kocsikázni egyet a kitűzött darab heroinájával. Ilyen nagy úr lenne a színügyi bizottsági tag, ha valami titkos hatalom nem intézkedett volna bölcsen egy kis akadályról. Ez az akadály mindenütt: a tanács. Ez is a természet harmonikus rendjét bizonyítja... Egy vidéki városban olyan jogokat nyert a színügyi bizottság, mint amilyeneket a nagyváradi - akar. Már a tagok megválasztásánál is óriási hecc volt. Olyiknak vagyonba került. A bizottság megalakult. Csodálatos véletlenségből - részben agglegényekből, részben pedig a papucs jármait lerúgott, kikapósaknak ismert férjekből. A színügyi bizottság buzgón működött, de egy év múlva sorra mondtak le irigyelt rangukról. Egy új lemondásnál azt mondja az öreg polgármester: "Látják az urak, megmondtam én ezt előre. De az urak azt hitték, hogy ahol áru van, ott szabad is a vásár!..." Azóta abban a városban kötéllel alakítják a színügyi bizottságot.

Az igaz, hogy ott botrányosan magas piedesztálon áll az erény, s a bizottsági tag urak csak azt érhették el, hogy [a] laikus közönség nagy kópéknak tartotta őket. Amilyen szép cím ez különben, olyan kellemetlen, mikor az ember érzi, hogy nem érdemli meg... Természetesen minden vonatkozás nélkül mondtuk el ezeket. A mi színügyi bizottsági tagjaink bizonyára csak magasabb szempontokból kívánnak maguknak korlátlan hatáskört. - Ám azért nem fölösleges az a jóakaratú figyelmeztetésünk, hogy a színügyi bizottsági tagsági pálya nem mindig az egekbe visz. Annyi felelősséggel jár, hogy szinte célszerű a jogok és felelősségek jórészét a más nyakába sózni...

Szabadság 1900. július 13.

458. A SZÍNTÁRSULAT ÚJ TAGJA

Örömmel értesültünk, hogy Somogyi Károly társulata tagjai közé szerződtette Szacsvay Sándort, a debreceni színtársulat nagytehetségű drámai színészét. Szacsvay Sándor igazi talentum, valódi színészvér. Körülményei, családi viszonyai visszatartották régi ideáljától, a színpadtól, de örökre lemondani nem tudott róla. Mint állami hivatalnok, családapa titokban tanult és vizsgázott le a színiakadémián, s egyszerre fellépett a Magyar Színházban. Akkoriban sokat írtak a lapok egy Székely Sándor nevű új tehetségről. Ez alatt a név alatt kezdte meg színészi pályáját Szacsvay. Mikor aztán a debreceni közönség és kritika egyhangú tetszését megnyerte, Székely Sándor ismét Szacsvay lett. Felvette ismét ezt a históriai nevet, melyet nagybátyja, a vértanú Szacsvay olyan naggyá tett előttünk, nagyváradiak előtt. Szacsvay talentumos, komoly színész, akit ambíciója tart a vidéken. Szerződtetését nyereségnek tekinthetjük.

Szabadság 1900. július 15.

459. A MAGYAR DALTÁRSULAT

Szűcs Laci daltársulata most a Fekete Sas szép kerthelyiségében játszik. Mindenki, aki eddig megnézte az előadást, igen jól mulatott, és a daltársulatot mégis kis közönség hallgatja estéről estére. Csodálatos dolog ez. Minden német orfeum-truppot, minden lengyel-zsidó daltársulatot pártolt a nagyváradi közönség, az előadásainál zsúfolásig megtöltötte azt a füstös, utálatos helyiséget, ahol játszottak, most pedig, mikor végre valahára kivívtuk, hogy az orfeumok színpadjáról se hangozzék német szó, amikor az unalmas nyárban szép helyen, pompásan mulathat, most nem megy el meghallgatni a magyar daltársulatot. Csak nem a magyarság a hibája a Szűcs Laci társulatának?!

Mert egyéb hibát nemigen tudunk benne felfedezni. A műsora érdekes, mulattató, az előadást úriasszonyok is megnézhetik. Eddig egy-két hölgy volt ott a Fekete Sas kertjében, és egyiknek sem volt semmi oka megbánnia, hogy elment. - Mert jól mulattak a zenebohócok mókáin, érdeklődéssel nézték a két szerecsen énekesnőt, tapsoltak a Szűcs Laci pompás katonanótájának és egyszer sem volt okuk pirulni. A daltársulat ad elő egyébként rövid darabokat, részleteket egy-egy operából, amelyekben különösen excellál Hegyi Lili, a bájos szubrett. A férfiak is mind ügyes, rutinos színészek. Azt hisszük, a nagyváradi közönség nem szándékozik demonstrálni a magyarság ellen, amely hódító erővel hatolt be az orfeumi színpadra, és nagy számban fogja felkeresni a Szűcs Laci előadásait, amelyeken - nem győzzük ismételni - pompásan lehet mulatni.

Szabadság 1900. július 29.

460. OLASZORSZÁG GYÁSZA

Umberto király megyilkoltatása

- Távirati és telefontudósítások -

Angelo Bresci... Ismét egy... Luccheni és Caserio Santo után ismét előbukkan egy fenevad abból a sötét, rejtelmes tömegből, amelyet éhező népnek nevezünk.

Tegnap mi volt még?... Semmi. Egy a milliókból, egy szürke, névtelen, ismeretlen alak, és ma ismerjük mindnyájan, és borzalommal ejtjük ki a nevét.

Angelo Bresci bevonult a történelembe...

Névtelen társai közül egyszerre kiemelkedett, és a gyilkos dicsőség véres glóriája reszket a feje körül.

Tegnap semmi sem volt: ma királygyilkos már. Véres kezű társainak szörnyű galériája megszaporodott.

Milyen társaság ez, Istenem: Luccheni, Caserio Santo, Angelo Bresci.

És ezek mind úgy bukkantak fel egyszerre, váratlanul, megdöbbenést keltve onnan, abból a sötét tömegből, amelyet népnek szokás nevezni.

Mi van hát ott, odalenn, hogy ilyen alakokat szül a setétség? Micsoda borzalmas, rejtelmes indulatok szunnyadnak ott, micsoda névtelen, szörnyű kínok lakoznak lenn a sötétségben, ahonnan a Lucchenik előtörnek!

Mert egy ember, ha elkeseredik, nem gyilkol még. Egy ember, ha elvesztette mindenét, nem ront neki gyilkos kézzel koronás főknek.

A tömegnyomor szüli az ilyen bestiákat, akik vad dühükben ártatlanokat marnak meg. A tömegnyomor rezdíti meg az eldurvult szív húrjait, az borítja véres ködbe a szerencsétlen szemét, ez rontja meg az agyár, az ad célt a fegyverének.

Félelmetes biztonsággal gyilkolnak e fenevadak. Caserio Santo kezében villant a tőr, és a jóságos Carnot halott volt; Luccheni egyszer döfött, és az angyali Erzsébet királyné pár perc múlva kilehelte lelkét, Angelo Bresci lő, és a nemes Umberto holtan terül el.

Mindig a jók, az ártatlanok esnek áldozatul.

Kinek a bűnéért bűnhődnek ők? Kik vétkezték azt a vétket, amelyért ők szenvednek mártírhalált?

Ki tudna erre válaszolni?

Könnyein keresztül annyit lát csak a gondolkozó ember, hogy oda le, az apokaliptikus sötétségbe, hol ismeretlen rémek nyüzsögnek, és veszett indulatok tanyáznak, világosságot kell vinni.

Világosságot, világosságot! És kenyeret! Hogy a rémeket megfojthassuk, az indulatokat megszelídítsük, és magunkat megóvjuk. Mert eddig csak egyenként törtek elő a veszett bestiák: Luccheni, Caserio Santo, Angelo Bresci... De mi lesz akkor, ha megmozdul maga a nagy rejtelmes óceán, amelyet éhező népnek nevezünk, ha megindul maga a sötétség, és rádől a mi ragyogó, mulató világunkra...

Szabadság 1900. július 31.

461. A RÉGI JÓ IDŐK

A Józsa Gyurik kora már lejárt. A régi dínomdánomoknak, országra szóló hecceknek se híre, se hamva. A nagy hecckedvelők unokái bajokkal élő, jámbor emberek, kiknek elég gondot ad a fináncminiszter legújabb rendelete - az adófizetések[re] vonatkozólag tudniillik. Ám a régi vírtus mégsem veszett ki egészen. A régi dicsőség fénye föl-föltetszik egy pillanatra. Van még olyan magyar úr, akibe[n] megterem még a régi hangulat. Egy Bihar megyei földbírtokosról szól a dal.

Mulatós jókedvéről ismeri az egész vármegye. Ha bekerül Nagyváradra, ugyancsak van dolga a cigánynak. Mert vakmerő ötletei vannak a nagyságos úrnak. Nemcsak azt teszi meg, hogy három nap és három éjjel mulat, de kényszeríti a kompániát is a kitartásra. Ha a társaság valamelyik tagja elázik, abba okvetlenül életet önt a nagyságos úr. Olyan gyönyörűn lő el a füle mellett, hogy a legtürelmesebb dobhártya sem bírja ki. Egyszer megtörtént, hogy valaki hátradűlve, a falnak támasztva a fejét, próbálta kipihenni két éjszaka fáradalmait. A feje körül, arasznyi távolságban glóriát rajzoltak a revolvergolyók.

Egy ilyen mulatság volt a napokban is. Harmadik napon kocsira szedelőzködött a társaság, s elhajtott faluzni. A faluzás abból áll, hogy minden útszéli korcsmába belátogatnak. A cigányt persze magukkal vitték. Az úton szembejön két parasztember. A nagyságos úr megismeri őket.

- Üljetek fel, Jóska! A két atyafi felül az egyik kocsiba. Ismerték jól a nagyságos urat, hiszen nála aratnak már vagy húsz év óta.

Betérnek a legközelebbi korcsmába. A társaság fél óra múlva teljesen el van ázva. A cigányok is alusznak. A nagyságos úr nem tehet semmit. Előveszi a revolverét. Mindhiába. Nincs már egy tölténye sem. Hárman vannak ébren. Ő és a két atyafi. Ezek roppant buzgón isznak. A nagyságos úr szíve megtelik keserűséggel, ahogy nézi ezt a sok elázott embert.

- Hej, Jóska, nem így volt ez régen!...

- Bizony nem az, nagyságos uram.

- Emlékszel most tíz éve arra a karácsonra?

- Hogyne. Akkor volt, hogy a Kőszegi nagyságos már a negyedik napon meg akart szökni, aztán a nagyságos úr kilőtte alóla a lovat...

- Hát az Izsák korcsmárosra emlékszel? Akkor is így szedtelek fel az úton.

- Bizony!... Hogy óbégatott, mikor négy felül is felgyújtottuk a korcsmát!...

Magát a Jóskát is elszédítik a gyönyörű emlékek, s lehajtja a fejét a padra.

A nagyságos úr meghatottan kotorász a zsebében, s kihalász még egy töltényt.

A másik pillanatban óriási dörrenés. A pislogó petróleumlámpa ezer darabokra törik. A mámoros urak ijedten riadnak fel. A nagyságos úr pedig mélabúsan szól Jóskához:

- Gyere Jóska, menjünk más korcsmába. Hagyjuk itt ezeket a pulyákat...

Szabadság 1900. augusztus 7.

462. SZÍNÉSZNÖVENDÉKEK ELŐADÁSA

Tegnap tartották meg Rákosi Szidi színiiskolájának nagyváradi növendékei a Fekete Sas nagytermében azt az előadást, amelyet E. Kovács Gyula emlékére rendeztek. A nagy terem zsúfolásig megtelt közönséggel, amelynek soraiban természetesen imponáló számban vonult fel a fiatal művészjelöltek rokonsága. A rokoni jóakaratra azonban nemigen volt szükség, mindenki szíves örömmel tapsolt. A szereplők egytől egyig rutinos, talentumos színészek, az összjátékuk is ügyes rendezői kézre vall. A színpadon az ifjúság friss levegője, üdesége, jókedve áradt el, és ugyan ki keresné ilyenkor kritikus szemmel azt, hogy itt-ott modorosak, iskolásak még a fiatal művészek. Elvégre amit nem tudnak eddig, megtanulhatják, mert ami a fő, talentumuk van.

A kis társulatnak - amint mondani szokás - sztárja Kürthy Margit, egy nagytehetségű fiatal lány, aki kész művésznő. Minden feltétel megvan benne arra, hogy a színpadon nagy sikereket arasson.

Színpadi termete, kedves, szép arca, meleg, zengő bársonyos hangja színésznőnek predestinálták. Hozzájárul ehhez az, hogy sokat tanult, és bámulatosan sokoldalú tehetség, úgy hogy éppenséggel nem csodálnánk, ha rövidesen igen előnyös szerződéssel kínálnák meg. Tegnap négy ízben aratott zajos tapsokat. Először Kiss József Rab asszonyát szavalta el nagy hatással, azután Makai Emil Oh, azok a klubok című darabjában adta a feleség szerepét kedvesen, ötletesen. Énekelt még Kabdebó Ernővel egy duettet graciózusan, elmésen, és végül a Robinzonok királyleányának szerepében mutatta meg, hogy legjobban mégiscsak a koturnusz illik a lábaira. A kisasszonynak egyébként nagy jövőt jósoltak már azok is, akik a színiiskola vizsgálati előadásán látták. Most a nagyváradi közönségnek is alkalma nyílt meggyőződnie arról, hogy a sok dicséretben, amelyet róla hallott, semmi túlzás nincs.

A kis társaság többi tagjait is dicséret illeti. Különösen tetszett közülük a közönségnek Rogoz Imre, egy elegáns, csinos fiatalember, aki ügyesen, teljes otthonossággal mozog a színpadon, és aki pompásan adta a Robinzonok Hamilton Cruzoe-ját és Vass Ferenc, aki nehány ügyesen elmondott kupléval zajos tapsra ragadta a közönséget. Tetszett még Somlár Mihály és Kabdebó Ernő is. Azok a műkedvelők, akik részt vettek az előadásban, kifogástalanul illeszkedtek bele az előadásba, amelyet csütörtökön este megismételnek.

Az énekszámokat Womácska József kiváló zenetanár kísérte művészi precizitással.

Szabadság 1900. augusztus 7.

463. AMI KELLEMETLEN

Levelet kaptunk a közkórház igazgató-főorvosától. Olyan nyilatkozatféle a levél. A lapoknak válaszol.

Szól és kitanít a levél arról, hogy mit lehet és szabad megírni az újságoknak.

A levél különben egy, a lapok és a közkórház között felmerült afférnek az epilógusa. Mi az afférnek csak szemlélői voltunk, a levél tehát személyünkben nem érdekel bennünket.

De igen-igen érdekel az a része, hogy a lapok néha "kellemetlen tudósításokat" közölnek.

Távolról sincs eszünkben a főorvos úr bennünket úgysem érdeklő levelét kritika tárgyává tenni. Ezt a részét sincsen. Csak egy kijelentésünk van.

A lap kötelessége: a kritika. Meglátni mindent, s lehetőleg elfogulatlan véleményt mondani mindenről.

Ha ezt úgy lehet tenni, hogy senkinek kellemetlenséget ne okozzunk, akkor mi egy rettenetes lidércnyomás alól szabadultunk meg. Akkor a világ meg van váltva, harcra nincs szükség, beállott az igazi treuga dei...

És ha ez így van, egy hét alatt nemcsak minden lapnak vége lesz, de vége lesz a világnak is. Az emberiség elérte a tökéletességet, s bevonul minden pereputtyostól egy más, tisztább, éterikus világba...

...Ám félünk, hogy a levelet félreértjük. A főorvos úr tényleg azt hiszi, hogy kellemetlenségek megírása nélkül is lehet lapot csinálni... Készséggel elismerjük, hogy a lezajlott afférban a főorvos úr és a közkórház részén van az igazság, de ebben a másik hitben nem osztozunk.

És hogy mennyire igazunk van, mutatja az, hogy mi ezt a kis választ a legóvatosabban akartuk megírni, s mégis félünk, hogy a főorvos úr félreérti intenciónkat, s ez a kis korrekció - kellemetlen érzést szerez neki...

Hát ilyen bajos a lapoknak kellemetlen tudósításokat - nem közölni.

Szabadság 1900. augusztus 8.

464. A KIOSZK

Kicsi dolgok legerősebben bizonyítanak. Nagyvárad lehet modern, élénk, nagy jövőjű város. Mutathat olykor egészen nagyvárosi életet is. De negyvenezer ember nem - nyolcvanezer. Nagyvárad - hiába - nem nagyváros. Aztán ne szégyelljük - szegények is vagyunk. Az idegen például szerfölött csodálkozik, hogy az élénkségéről ismert Nagyváradnak nemigen van éjjeli élete. Van, van valamilyes. De vagy nagyon silány, vagy pedig éppenséggel nincsen benne köszönet. Ám nappal sem túlságos a kávéházi és vendéglői élet.

Az egy Mülleráj a kivétel. Ez már nagyváradi specialitás. Cukrászüzlet, klub, kávécsarnok, kaszinó együtt. De már például a Mülleráj Széchenyi téri testvére, a kioszk nem olyan frekventált. Más városban nagyon megbecsülnék. Szép sétatéren, gesztenyefák közül emelkedik ki az ízléssel megépített, villaszerű kioszk, mely este valóságos fényárban úszik.

Az idei morte saison, úgy látszik, válogatósakká tett bennünket, mert pár hét óta egészen pezsgő az élet a Széchenyi téri kioszkban. Esténként, sokszor éjfélig valóságos virágoskert a kioszk. Szép asszonyok, leányok ülnek az apró asztalok körül, s hallgatják vagy túlcsengik a cigány muzsikáját. A gesztenyefák a tanúi, mennyi álom szövődik itt egy-egy csöndes, holdas estén a Pócsi Laci vonója segítségével. Az álmok mellett persze tömérdek más édesség is elfogy a kioszk cukrászdájából. Éjfél után pedig nem egy mulató fiatal szíve telik meg olyan nagyon, hogy okvetlenül egy kis lumpolással kell rajta csitítani. A kioszk direktora maga is népszerű ember. Ebben persze egy kis érdeme Müller Salamonnak is van, mint apának. Ám Henry mester, mint bizalmasan nevezni szokták, a fiúi kötelékek dacára is azon van, hogy elhódítsa még a fő Mülleráj vendégeit is. Szóval a kioszkot pár évi fennállása után végre is felfedeztük. Vannak ám még nekünk sok olyan felfedezésre váró érdemes dolgaink, miket majd csak az idegenek fognak észrevétetni velünk...

Szabadság 1900. augusztus 12.

465. VELENCÉBEN

A lagúnák örökifjú városába vendég érkezett.

Nem sejtik ugye, ki ez a vendég? Bizonyára a suta nézésű szerb királyra gondolnak. Hiszen ő szedi most a mézes napok mézét, az ő megzavarodott szívének van olyan hangulata, mely bevett polgári szokások szerint Velencébe vezet.

Csalódnak. Őfelsége abban a szerencsés helyzetben van, hogy túlteheti magát a nyárspolgárok paragrafusain. Egész nyugodtan, csendben otthon marad szíve párjával együtt. Nem ment Velencébe, s valószínűleg nem is készül oda filléreit egymásra rakva, mint az az öreg zsidó házaspár, melyről egy helybeli poéta írt - ha ugyan olvasták - elég hangulatos verset.

A velencei vendég egy szegény özvegyasszony. Nem szeretkezni, hanem imádkozva megnyugodni kereste fel a boldogító hangulatok városát. Ez a szegény királyné. Most a fájdalmak nehéz koronáját hordja a fején. Az urát, a becsületes királyt legyilkolták az utcán néhány napokkal ezelőtt...

Margit királyné, szegény özvegyasszony, Velencében keres gyógyulást.

Irgalmas velencei tündéréjszaka, ki boldoggá annyi szívet tettél, ne vond meg irgalmadat e szegény asszony szívétől sem. Csókold meg sebeit varázsos csókjaiddal. Hallgasd meg a kérését. Hiszen kevesebbet kér minden imádódnál. Adj neki irgalmas feledést, megnyugvást, békét. Gyöngéd, érző, poétikus lelke hadd nyissa ki utolsó virágait: a felmagasztaló kibékülő, megnyugvó elégiákat...

Szabadság 1900. augusztus 14.

466. VAN MÉG HUMOR

A néppárt lapja újdonsági rovatában olvassuk az alábbi hírt:

Tömeges öngyilkosságok. Minden nap eggyel több. Ma egy ismeretlenen kívül agyonlőtték magukat: Forgách Mihály gróf, volt főhadnagy Bécsben, Horváth Bódog bíró Kassán és Lengyel Géza albíró Csíkszeredán. De a liberalizmus gyümölcse: az idők jele.

Minden nagyképűsködés nélkül sietünk köszönetet mondani a kedves lapnak. Eddigi működése is becsületes szolgálatokat igyekezett tenni a mulatni vágyó embereknek, de mégsem volt igazi élclap. Most már úgy látszik felfedezte a már-már kiapadtnak vélt humor vénáját, s egészen jó úton halad. Van még humor! Csak ambícióval!...

Szabadság 1900. augusztus 18.

467. EGY NÓTA

Egy nóta kerül a hírek közé, ami tán egy kissé szokatlan. Szokatlanul, de joggal kerül ez esetben a hírek közé egy nóta szerzése. Dankó Pistát, a zseniális dalszerzőt ihlette meg ismét az ő tündérmúzsája, s íratott vele itt Nagyváradon ismét egy csodálatosan szép magyar nótát. A szöveg a Gárdonyi Gézáé. Göre Gábor bíró úr gyártotta a verset egy ossziáni napján, mikor megszállták a filozofikus gondolatok. Végtelenül hangulatos, igaz hangú és igazi népdal. Nem olyan, mint a mi többi népies-nemzetieskedő poétáink merényletei. A zene pedig. A zenét Dankó írta. Többet nem kell róla mondani. Utolsó strófájában szinte elkapja az ember szívét a búsuló, filozófus bíró. Hogy aszongya:

...Vén asszony már az én Ilkám
             Az én Ilkám
Bocskor lett a legénycsizmám
             Legénycsizmám,
Vályogvető lett a kácsa.
Ilyen a világ folyása...
Vályogvető lett a kácsa,
Szegény kácsa!...

Tegnap este énekelték először Dankóéknál az új nótát. Olyan fülbemászó, hogy pár nap múlva mindenütt dalolják. Mi pedig elújságoltuk az új nótát. Elvégre vannak a földön még Göre Gáboron kívül is filozófus emberek, kiknek nagyobb esemény ez, mint [a] szövetséges csapatok bevonulása Pekingbe.

Szabadság 1900. augusztus 19.

468. AZ ÚJ SZÍNHÁZ

Hibák az építés körül

Nagyvárad új színháza annyi viszontagság után nemsokára kész lesz.

Kis színház, de hatást keltő, csinos. Kicsiségében nagyzol. Mondhatnók, nagyobbat mutat, mint amilyen. Ez azonban nagyváradi jellemvonás. A színház stílje is nagyváradi stíl.

Majd négy-ötszáz év múlva, ha kínai hordák rombolják össze a felépült Európát, bizonyosan nem hagyják meg a mi keservesen épített színházunkat sem. De ezen még korai volna keseregni. Az azonban keserűbb, hogy romjai közül nem fog majd - még jóval később - múzeumba kerülni egy árva darab sem. No, de ebbe is bele kell békülni. Műremeket nem várhatunk. Örüljünk, ha polgárilag csinos színházat kaphatunk.

Különben is a színháznál a külső nem fontos. A színház egy befordított műremek. Kívül hadd lássék a fonáka, de belül hibátlanul kitűnő legyen. Ehhez nemcsak művészet kell, de külön rátermettség is.

Alkalmunk volt a minap egy régi színházi emberrel beszélni. Európa majd minden komédiás házát bejárta. Formájukat, sajátságukat, előnyüket és hátrányukat ismeri.

Ez a vén színházi róka megnézte a mi színházunkat is. Nem kívülről, ez nem érdekelte. Belül nézte meg tőről hegyre.

Íme a véleménye:

Először is a színház szörnyűségesen kicsi. Annyi áldozat után halálos vétek volt ebbe az építkezési tervbe belemenni.

A papiros hiába beszél. Papíron ki lehet mutatni, hogy hány hely van a színházban, de a valóság mindig megcáfolja a papír számítást. A nagyváradi színház direktorának - szerinte - az elképzelhető legteltebb ház mellett sem lesz ötszáz forinttal több bevétele egy este.

Páholy alig van a színházban. Ami kevés van: szűk és rossz. Olyik páholyból egy embernél több a színpadot nem figyelheti. Két páholyból abszolúte nem lehet a színpadra látni.

Az ülőhely is kevés és rossz. Keskenyek a székek és kényelmetlenek.

A karzat kicsi. Ez óriási baj. Kivált Váradon. Ehhez még csak az kell, ami minden városban meg szokott az első pár év után történni, a rendőrség ötven percenttel redukálja a karzatlátogatók előre kikötött számát. Akkor aztán tessék direktort kapni! Nagyváradon karzat nélkül nem egzisztálhat direktor. Még ebből a kis karzatból is elfog két vastag oszlop jelentős helyet. Akik az oszlopok mellé jutnak, azok egy kukkot sem fognak látni. Ezt a helyet el fog kelleni zárni - a színház érdekében.

A színpad valóságos zug. A megérkezett függönyöket sem lehetett mind felaggatni. Okvetlenül bővítésre szorul. Hogy hogy fogják csinálni - azt sejteni jó volna.

A díszletraktár tűz-kemence, fagerendázatú. Egy szikra, és lángba borul menthetetlenül minden.

Ezeket és még rengeteg hibát sorolt fel nekünk a mi színházi ismerősünk.

Ha egy része is fennforog az általa felsorolt hibáknak, már nehezebb szívvel gondolunk a színház megnyitására, s félünk, hogy Nagyváradon még csak ezután lesz - színházkérdés.

Szabadság 1900. augusztus 23.

469. EGY BOLDOGTALAN

Ideálja mást szeret. Ez a más elutazott Nagyváradról, s talán évekig nem jön ide. Az ideál azonban epedő trubadúr. Siratja az eltávozottat, s nem akarja, hogy Maga vigasztalja meg. Ez a Maga kis tragédiája, kisasszony, ha jól értettük meg levelét. Siránkozik és átkozódik, elveszni induló léleknek nevezi magát, s azt írja, hogy közel van a megőrüléshez. Ha a Maga kis esete nem volna olyan közönséges, nagyon meghatott volna bennünket. Ha el tudná velünk hitetni mindezt, amit önmagával sikerült elhitetnie, záporként ontanók mi is a könnyet. Sajnos azonban, mireánk nem hatnak az efféle tragédiák. Meg fogja majd Maga is látni a kijózanodás bizonyára közeli pillanatában, hogy egy kissé nevetséges szerepet játszott. Leveléből azt sejtjük, hogy nagyon fiatal és regényes hajlamú. A fiatalság érdem, a regényesség keresése bűn. Mindenesetre azonban olyan bűn, amit jóvá lehet tenni. Magának, kisasszony, abszolúte nincs semmi jussa ahhoz a fiatalemberhez. Vonzalmat Maga iránt sohse mutatott, annál kevésbé vallott. A vérét más leány gyújtotta fel. Ennek a másnak van joga hozzá, feltéve, hogy e jogokat hajlandó is érvényesíteni. Ha igen, akkor ne féljen, nem is kell, hogy Váradra visszatérjen. Felkeresik, feltalálják ők egymást. Ha predestináltatott róluk, hogy az örök törvény nevében egyesüljenek. Maga nem állhat közibük. Magának le kell mondania. Elcsitul a vére, s vár új feltámadásra. Ha azonban úgy sejti s úgy volna, hogy az imádott ifjú nem köti magát egy virághoz, s el tudja felejteni az eltávozottat, akkor felveheti érte a harcot - ha érdemesnek tartja rá. Lehetséges, hogy ő személyvonaton is utazik, ha a gyorsvonatról lemaradt. Magának joga van küzdeni a vágyaiért. A Maga dolga, hogy egész férfi helyett fél férfivel is beéri. Választhat tehát: vagy lemond, s ez az okosabb, vagy felveszi a harcot, s meghódítja az elcsavart fejű szeladont. Elveszni pedig ne akarjon, se megőrülni. Higgye el, kisasszony, az életnek az a legkisebb problémája már, hogy szeret vagy nem szeret. Ha pedig a sors a szerelemvágyból többet juttatott magának, mint másnak: legyen nyugodt, meg fogja találni azt, akit szeretni fog, s aki szeretni fogja. Azt gondoljuk néha, hogy egy percnyi hangulat az élet, pedig de csalódunk. Van elég időnk. Van időnk szeretni, csalódni, remélni, újra szeretni. Van időnk még megőrülni is. Ezt legkevésbé üdvös sürgetni.

Szabadság 1900. augusztus 25.

470. FŐ A FELEKEZETI BÉKE

A kálvinista Rómában, ahol Wolafka püspököt sehogy sem tudják megszeretni - a kálvinista körök: nem akar helyreállani a béke. Egyik debreceni lapban például az alábbi csinos kis dolgot olvassuk:

Nyílt levél

a debreceni zsidósághoz.

Valamikor, de nem nagyon régen történt, hogy dr. Wolafka Nándor makáriai püspök úr, ki összes címjei közt legbüszkébb a zóna-asztaltársaság elnöki címére, a zsidókról igen elítélőleg nyilatkozott.

Az erősen antiszemita ízű nyilatkozatot néhai Láncz Hornyák Viktor hírlapíró előtt tette, ki azt a Pesti Napló hasábjain hozta nyilvánosságra. A meg nem cáfolt nyilatkozatot annak idején átvettük mi is.

Dr. Bakonyi Samu, a Debreczen akkori főmunkatársa ezen nyilatkozat miatt alapos leckében részesítette a püspök urat.

Dr. Bakonyi Samut ezen cikkéért a debreceni zsidók (felekezeti és pártkülönbség nélkül) aranytollal tüntették ki.

Ma már kezdjük nem érteni, hogy miért adták Bakonyinak ezen aranytollat?

Mert ma egész Jeruzsálem örömmámorban úszik. A zsidók el vannak ragadtatva az által, hogy dr. Wolafka püspök, jubileuma alkalmából, összecsókolta Krausz rabbinust, és kijelentette, hogy vérével is kész megvédeni a zsidókat, noha ő szerezte ezen nótát:

Solymosi Eszter vére de piros,
Száz forintos bankó de szép papiros,
Zikcene-Zakcene zümmög a zsidó,
Tátele-mámele sárga bugyogó...

E csúfondáros nótát Wolafka országszerte elterjesztette, valamint a zsidókat gúnyoló többi nótáknak is ő volt a legbuzgóbb terjesztője.

A zsidók ma mégis ünneplik ezt a jezsuitát, kinek minden vétkét megbocsátották egypár... puszi miatt!

Milyen könnyen hivők a mi zsidó polgáraink! Hát azt hiszik, hogy a farkasból azóta bárány lett?

Dehogy lett! Az a farkas még ma is farkas, mégpedig igen nagy farkas.

Kész az megenni minden akatolikust, bármi szép tósztot mondjon rá - dr. Kardos Samu!

Oh, Samu, Samu! Ezt a tósztodat nem fogja lemosni keresztvizet nem látott fejedről még a Tóth Laci által emlegetett "csattogó patak" se!

Egy mohamedán.

Hát a pápai zászlós jubileumhoz elég csinos ez a kis epilógus. Mindenesetre komoly vád Wolafka püspök ellen - ha ugyan igaz -, hogy nem őszinte, ám az őszinteség is ölthetne valamivel szalonba illőbb ruhát.

Szabadság 1900. augusztus 29.

471. KÍNOS ÜGY

Szegedről ma délelőtt a Szabadság címére expressz levél érkezett. Azaz nem is levél. A borítékot felszakítottuk, s kihullt belőle egy szegedi lap. Ezzel a lappal mi csereviszonyban állunk. Nem tudtuk, hogy miért kellett nekünk ezt ilyen módon küldeni. Azután megláttuk. A lapban egy cikk körül volt kékceruzázva. Ez azt szokta jelenteni, hogy a cikk szenzációra számít.

Csakugyan szenzációs. És tanulságos is. Azt bizonyítja, hogy nálunk könnyen mennek kicsiségért is késhegyre az emberek. Különösen újságíró emberek.

A késhegyre menés az Auer-társaságért történt, melynek csinos viselt dolgairól mi is írtunk már egyet-mást. Hogy a kés kiknek van szegezve, azt tessék elolvasni ebből a kis idézésből:

Sokszor hallottuk már úton-útfélen, hogy a magyar sajtó olcsóért kapható mindenre, de hát ezt csak afféle szállóigének tekintettük. Azt hittük, hogy ez csak a levegőben röpködő rágalom, melyet nem bizonyít senki.

Ma azonban határozott formát kezd ölteni ez a vád, mert név és összeg szerint meg vannak nevezve egyes lapok, amelyeket a vád szerint Auerék megvettek, hogy szabadalmukkal annál kényelmesebben zsákmányolhassák ki a közönséget.

Az első vád, hogy az Auer-társaság szabadalmának Magyarországra való kiterjesztéséért Vörös László volt kereskedelemügyi államtitkár 50 000 forintot kapott.

Igaz-e, nem-e - mi nem tudjuk. Engel Lajos állítja.

Vádolja továbbá Engel Lajos a fővárosi sajtó java részét, hogy megvesztegették Auerék. Így a Budapesti Hírlap, a Rákosi család újságja 10 000 koronáért hallgatott az Auer-ügyről. Míg a Pesti Hírlap, a Légrády familia közlönye csupán 4000 koronát kapott a hallgatásért.

Tízezer koronát kapott volna a Budapesti Napló is, amely lapnak Vészi József országgyűlési képviselő a főszerkesztője. Ugyanennyit sápolt volna állítólag a Pester Lloyd is.

Sőt, az Auerék szuggesztiója alatt van, Engel Lajos állítása szerint, Gelléri Móricz is, az országos iparegyesület alelnöke, a szabadkőmíves páholyszövetség titkára, aki Szegeden is szerepelt egykor az ipartestületben, sőt Gelléri befolyása révén Kulinyi Zsigmond, az ő tulajdonát képező napilap főszerkesztője is.

Íme milyen szépen tudunk mi harcolni. Késsel késhegyig. S mindezt miért? Egy külföldi élelmes vállalatért. Ám üssük agyon az Auer-társaságot. Meg is érdemli. De uraim, az Istenért, egymás becsületének ne rohanjunk ilyen szörnyű gyanúsításokkal.

Jaj lesz, ha hitté lesz, hogy a magyar sajtót mindenre meg lehet kapni.

Szabadság 1900. augusztus 31.

472. BANKETT DANKÓ TISZTELETÉRE

Mint már megírtuk, bankett készül a Dankó Pista tiszteletére. A nagyváradi közönségnek szívéhez nőtt ez a sápadt, lázas szemű cigányember. Ezen a nyáron harmadszor van közöttünk, s igazi művészetével elfeledtette velünk a holt szezon szomorúságait. De még nagyobb csodát is tett. Nagyváradon lehetetlenné tette a német orfeumokat. Az ő zsenialitása könnyen kivitte azt, amiért mi olyan sokáig harcoltunk.

Ősziesen permetezik az eső, hűvösödik, deres világ liheg már felénk: a dalos madarak elmentek már, vége lesz a dalnak. Megöli a didergés. Mielőtt elmenne közülünk a nótakirály, búcsúzzunk el tőle, s tartsunk áldomást az ő tiszteletére.

Holnap, pénteken este lesz a lakomás búcsú a Bazár helyiségében. Ott lesznek Nagyvárad társadalmi előkelőségei s mindazok, kik tisztelői a nagy dalköltőnek: művész, író, újságírónépség.

A bankett, ahol természetesen mindenki a saját vendége lesz, előreláthatólag szépen sikerül.

Formális meghívók nincsenek, de meghívót mégis bocsátottak ki. Itt közöljük ezt a diszkrét hangú meghívót, mely három, magát szellemesnek tartó ifjú óriás lelkét terheli:

Mi, bohémek, született alperesek, állandó váltó-adósok, a szellem arisztokratái, szuverén sajtó és ouvriers indépendants (magyarul: a kiadók fehér rabszolgái) kívül címezetlen Önt meghívjuk Dankó Pistának, Csengőd urának, a nyirettyű anyacsászárnéjának, a nagy dalköltőnek, a vályogvetők királyának, fő-fő Kátsának, a Halász szeretőjének, a Pósa-asztal rendetlen tagjának, Kikumbán Aurélia barátjának, san-remói őrgrófnak stb., stb. tiszteletére a Bazárhoz, a rossz koszthoz, ellenben saját gyártmányú borhoz címzett vendéglőben, kávékorcsmában, kánikulában és nagy nyomorban titokzatos kődobálással egybekötve e hó végén, 31-én este 8 órakor tartandó áldomásra.

A daltársulat előadása közkívánatra szünetelni fog.

Ki-ki fizeti vacsoráját.

Mindenki, ahova leül, ott kuco-kuco-kucorog.

A tósztok sorrendje a következő:

1. Szelíd tósztok. 2. Szelídítetlen tósztok vadlével.

Gyakorlott kődobálókat és színházbérlőket szívesen lát

"Mentül jobban víg vagyok
Antul jobban bús vagyok"

                          asztaltársaság

mint központi jelzálog hitelbank.

Szabadság 1900. augusztus 31.

473. DANKÓ ÜNNEPLÉSE

Szép, megható, meleg ünnepléssel ünnepelték tegnap Dankó Pistát a nagyváradi bohémek, írók és hírlapírók. Méltó fényt adott a szép ünnepnek, hogy eljöttek ünnepelni a nagyváradi társadalomnak azok az előkelőségei is, kik mindenütt ott vannak, ahol az igaz érdem, a szép és az ideális ünnepet kíván.

Ott volt az ünneplő bohémek körében: Hoványi Géza dr., Várady Zsigmond dr., Dési Géza dr., Somogyi Károly, Bodor Károly dr., Fodor Gyula dr., Stern Hermann stb. stb.

A sikerült banketten persze volt tósztban bőség.

Mindjárt, hogy Dankó éljenzések közt elfoglalta a patkó alakú asztalnál a fenntartott helyet, Várady Zsigmond dr. emelkedett szólásra. Gyönyörű beszédében a magyar dal apostolát, Dankó Pistát éltette.

Dankó Pista meghatott hangon válaszolt. A magyar sajtóra ürítette poharát, mely őt munkájában annyi lelkesedéssel segíti.

Fehér Dezső Hoványi Géza dr.-ért, a társaság díszéért emelt poharat.

Halász Lajos szintén Hoványit éltette.

Bíró Lajos állott fel azután, s egy verset olvasott fel, melyet Ady Endre, a Szabadság munkatársa írt a nótakirályról. A vers befejező része így hangzik:

[...]

A költeményt nagy tetszéssel fogadták.

Dési Géza dr. mondott ezután szívet lelő, szép beszédet. Élteti Dankó életének vigasztalóját, osztálysorsosát, szíve inspirálóját: feleségét.

Bodor Károly dr. a lelkes nagyváradi közönséget éltette, mely megértette Dankó művészetét.

Fodor Gyula dr. szép beszéddel Somogyi Károlyra ürítette poharát.

Hoványi Géza dr. nagy lelkesedést keltve, szellemes beszédben a bohémeket éltette.

Szűts Dezső dr. Várady Zsigmondra mondott szép beszédet.

Ady Endre Szűts Dezsőre, a legkedélyesebb intrikusra ürített poharat.

Beszéltek még Váradi Ödön dr., Dankó Pista, aki óriási derültséget keltett mindenkit megrágalmazó, szellemes rigmusaival. Stern Hermann, ki a magyarságért ivott egy megható beszéd után, stb., stb. A társaság a legkedélyesebb hangulatban sokáig maradt együtt. S nagy részét - hogy indiszkrétek legyünk - a hajnal is mulatva találta.

Szabadság 1900. szeptember 2.

474. A MUSZKA HERCEG SÍRJA

Elfeledjük lassanként a vérvirágos szép időket. Elfeledjük dicsőségét, gyászát. Nem értjük meg mámorát, haragját. Nem tudjuk megsiratni félisteneit. S hogyne felednők el az ellenünk tört zsarnokság embereit, mikor még a mi életünkért küzdő nagy szívű hősöket is feledjük... Íme a példa. Egy fővárosi lapban a következő hír jelent meg

Debreceni sír. A debreceni fűvészkertben még most ép, és évről évre fel van hantolva annak az ifjú muszka hercegnek sírja, kit 1849-ben a debreceni csatában halálosan talált a magyar ágyú golyója. Nagy pompával temették el az elesettet a városba vonuló muszkák, s alapítványt is tettek gondozására. Nem is történt semmi nevezetes dolog a sírral, csak a 70-es évek elején mesélték, hogy a sírt éjjel felásták, a halottal eltemetett ékszereket, érdemjeleket pedig elrabolták; sokan gyanakodtak egyes, azóta szintén elhunyt egyénekre, de ez a "sanda gyanú" is úgy elmúlt, elenyészett időközben, ment az ifjú harcos emléke, aki - talán szándéka és akarata ellenére - eljött bősz hadak élén szép Magyarhonba, s halállal lakolt, amiért elősegítette egy szabadságáért küzdő nemzet eltiprását. Most egyszerre ismét aktuálissá vált a debreceni fűvészkert feledett sírja, mert amint nekünk írják, a budapesti orosz konzulátus újabb intézkedéseket szándékozik tenni a sír tárgyában.

Kérdést intéznek ugyanis Debrecen hatóságához, hogy vajon a sír kellő gondozásban részesül-e, s oly helyen fekszik-e, hogy ott a család, ha nem is feltűnő emléket, de egyszerű márványtáblát helyeztessen a félszázados hantokra, mert az elhunyt herceg családjának néhány tagja beutazza Magyarországot, egyetlen nővére pedig imádkozik a réges-régóta siratott fivér nyugvóhelyénél. Debrecen hatósága bizonyára méltányolni fogja a kegyeletes érzéseket, s a szándék elé nem gördít akadályokat.

A hír természetesen a debrecenieket érdekli legközelebbről. A debreceni sajtónak kellett legelsősorban hozzászólnia a dologhoz. A válasz nem is késett. A debreceni függetlenségi párt orgánuma, mely hivatva volna legjobban ápolni a szabadságharc múltjának emlékét, leközli a fővárosi lap hírét, s ilyen kommentárt fűz hozzá.

Ugyan alapos tudósítója lehet tisztelt laptársunknak. Mi debreceniek álmélkodva halljuk a muszka nagyherceg históriáját, s nem tudjuk felfogni, hogy mikor temethették el vitéz testét a debreceni füvészkertben. - Erre nézve, azt hisszük, maga az orosz nagyherceg sem tudna felvilágosítást adni.

Ami pedig Debrecen hatóságát illeti, valószínűleg tiszteli a füvészkerti hős rokonainak kegyeletes érzéseit, de felvilágosítással egyáltalán nem szolgálhat.

Hát feledünk, feledünk. A debreceniek pedig - úgy látszik - legjobban sietnek feledni. A füvészkertben igenis nyugszik egy előkelő muszka katona. Kuprianow tábornok ez, a második orosz hadtest parancsnoka. A debreceni csatában ágyúgolyó érte a muszka tábornokot. Leesett a lováról. Azután eldőlt a csata. Felhangzott a muszkák győzelmi indulója, s Debrecenre rárohantak a martalóc hadak. A sebesült Kuprianow tábornokot az ős kollégiumba vitték. Ott ápolták sokáig. Onnan látta és szerette meg a szép füvészkertet, s mikor érezte, hogy ő már egészséges sohasem lesz többé, az volt az utolsó kérése, hogy a füvészkertben temessék el. Ott is temették el. Sírjára nagy fakereszt került. Még pár évtized előtt - bár korhadtan - ott volt a besüppedt síron. Ma már nyoma sincs. A sírhant a földdel egyenlő. De még sokan vannak - kik emlékeznek a sír helyére. Ezek azonban azt hisszük - nem debreceniek...

Szabadság 1900. szeptember 6.