Soha semmit sem szoktunk úgy tárgyalni, hogy vallásos megbotránkozást okozzunk bárkinél is. Tiszteljük mindenkinek vallási meggyőződését. Mi magunk kelünk fel a botránkoztató ellen leghamarabb. Egy nagyváradi, erősen felekezeti irányú laptársunk tegnap irodalom rovatában egy könyvet ismertet, mely a purgatóriumról szól, s melyet valami Louvet nevű francia abbé után magyar fordításban adott ki Görgényi Jenő rézbányai plébános, s melyről többek között így ír a nevezett lap.
Rendkívül érdekesen tárgyalja e mű a másvilág ezen ismeretlen országát, előadván annak körülményes leírását, topográfiáját, a lelkeknek ottani életét, szenvedéseiket, örömeiket, onnan való kiszabadulásukat s a felsegélésükre szolgáló eszközeinket, melyekkel mintegy újra megváltjuk őket. Kokinkína nagy folyóin hajózva írta művét a szerző, s Máriának a Purgatórium királynéjának ajánlotta, kinek pártfogása mellett teszi meg útját a nagyvilágban, ki valóban meg is áldotta azt.
Tehát az ismeretlen hely topográfiáját adja az abbé úr. Hogy egyébről ne is szóljunk. Ismételjük, hogy tiszteljük mindenki vallásos meggyőződését. A katolikus vallás purgatóriumról szóló hitelvét is szépnek, emberinek és poétikusnak tartjuk. Felséges szimbóluma ez az emberi gyarlóságnak, mely csak tisztítótűz által oldódik le rólunk. Ám jaj a megbotránkoztatónak! Az ilyen írás pedig botránkoztat. Legjobban pedig a hivő katolikust botránkoztatja meg. Ezért róttuk meg laptársunk merényletét a józan ész és józan hit ellen, s ezért ismételjük: jaj a megbotránkoztatónak!
Szabadság 1900. szeptember 7.
Festetich Andor gróf, a vidéki színészet országos felügyelője, a belügyminisztériumban, e hó folyamán tartandó ankéten javaslatot fog tenni a vidéki színészet rendezését illetőleg. A javaslat főbb pontjai értesülésünk szerint a következők:
A vidéki színészetben központokat kell teremteni, amelyek jegecedési pontokul szolgáljanak a színtársulatok részére. Ezért is az országot színi kerületekre javasolja fölosztani, amely kerületnek székhelye az a város, ahol már legkifejlődöttebb állapotban van a színészet.
Ilyenformán a következő színi kerületek alakíttatnának: 1. Kolozsvár, 2. Arad, 3. Szeged, 4. Debrecen, 5. Kassa, 6. Pozsony, 7. Temesvár és Resica. A terv részleteit az egybehívandó ankéton fogja a színészeti felügyelő kifejteni; lényeges az, hogy a jelzett központok állandósíttassanak.
Ez a terv. Elég oktalan, elég lehetetlen s elég komikus. Ha a vidéki magyar színészetet teljesen agyon akarják ütni, akkor csak terveljenek. Hát nem elég, hogy Festetich gr. álláshoz jutott, muszáj neki terveket is csinálni?... Ő olyan szerencsétlen kezű ember, aki már okulhatott volna, a múltból. Hagyjanak bennünket magunkra. Mi sokkal több lelkesedéssel és áldozattal áldoztunk és áldozunk a színház ügyének, minthogy megérdemeljük a hivatalos agyonpártolást.
Végül, hogy bennünket, Nagyváradot kihagytak, arról talán nem érdemes szólni. Először is, mert ebből a tervből úgy sem lesz semmi. Másodszor pedig túl vagyunk és túl leszünk azon, hogy bennünket mellőzni lehessen!...
Szabadság 1900. szeptember 11.
Fizessenek elő kérem az Élő nemesség c. havonként kétszer megjelenő szaklapra.
Dr. Szombathy Ignác jogdoktor, nyug. kir. tanár, volt megyei levéltárnok szerkeszti, kinek predikátumai: szombati és beczkói.
Az előfizetési felhívásból szívesen szolgálunk egypár részlettel.
Az 1848 előtti időkben a megyei nemesek könnyen érintkezhettek egymással a közgyűlések, tisztújítások és követválasztások alkalmával, más időben megtudakolhatták nemes társaik lakóhelyét, nevét, címét a megyei iktató, kiadó- és levéltári hivatalokban. Most ez mind nehézségekkel jár. A megyei levéltárakban megvannak ugyan az 1847-ig terjedő nemesi jegyzékek és közgyűlési jegyzőkönyvek; de ki tudja megmondani, hol találhatók fel az akkor élt nemesek most élő gyermekei, unokái, dédunokái.
Ezért szaklapunk három főrovatból fog állani.
Az első rovat a nemességet érdeklő történelmi és jogi cikkeket foglalja magában.
A második rovat az élő nemesek összeírását fogja közölni az illető nemes családok vagy mások által beküldendő tudósítások alapján, mely célból ezennel fölkérjük az illető nemes családfőket, hogy saját családjukról röviden fogalmazott tudósítást küldjenek az Élő Nemesség szerkesztőségének, mely tudósítások a tudósítók aláírásaival ellátva legyenek.
Ezen kimutatások alapján az évről évre eltett szaklapból a késő unokák is megtudhatják leszármazásuk fonalát, és az anyakönyvi kivonatokkal fölszerelve nemesi bizonyítványt kérhetnek a m. kir. belügyminisztériumtól.
Minthogy a mostani megyék már nem vezetnek nemesi összeírásokat, így kell segítenünk e hiányon.
Nemes és vitézlő családfők gondoljanak a késő unokákra, s fizessenek elő. Saját maguk írhatják be neveiket a díszes sorba. S majd ha a vármegyék ismét vezetni fognak nemesi összeírásokat, áldani fogják neveiket a késő unokák.
Családfők és családtalan fők értsétek meg az idők jeleit, s siessetek újra nemesekké lenni!... Előre!... Fizessetek elő!...
Szabadság 1900. szeptember 14.
478. ELŐLEGES SZÍNHÁZI JELENTÉS
Somogyi Károly beköszöntője
Az első téli direktor végre beköszöntött. Hatalmas, formátlan plakátjai megjelentek az utcán. Elég nagy szenzációt keltettek. Mi is átgázoltunk magyartalan szövegén, s itt közlünk róla egypár impressziót.
Eddig csak tartottunk, most már a legkomolyabban félünk az első színházi szezon sikertelenségétől. Somogyi direktor színházi jelentése csinálta ezt a változást. A direktor nagy optimista. Lelkes ember - ezt is megengedjük. Jóakaratú is talán, de a nagyváradi közönséget nem ismeri. Tessék elolvasni az alábbi névsort. Reméljük ez már végleges. Obskurus nevek néhány ismerőssel. Akiket nem ismerünk, azokról nem mondunk véleményt, akiket ismerünk, azokról még kevésbé. Akiket nem ismerünk ellenben, azokat mások sem ismerik. Sejtéseink szerint jámbor, olcsó kezdők, akikre sokáig felférne a szarvasi tréning. Akiket ismerünk, azok már nem trenírozhatók. - Vagy másként szólván: lehetetlen kis névsor a mi eljövendő társulatunk névsora.
Bizalommal alig kettő-hármat fogadhatunk közülük. Megértjük mi Somogyi direktort. Ilyen társulattal hangzatos, be nem váltható ígéreteket csakugyan nem tehet. De elfogadható, elvárható ígéreteket még kevésbé.
A mi színházi szezonunk - sajnálattal látjuk - kísérletezés lesz. Amit el kellett volna kerülnünk, s amit meg nem érdemeltünk. Magáról a direktorról sok jót tudunk. Tán többet a kelleténél. A régi jó, konzervatív direktor bácsik közül való. Sok jót akar, kevés újat. A tetteknél pedig még habozóbb.
Nem hiszünk a csodákban. Ezúttal mégis szeretnők, ha csodák történnének, s ez ismeretlen nevű hölgyek és urak mindannyian rejtett gyöngyöknek mutatnák magukat. Az ismerősök pedig olyan metamorfózisról számolnának be, melyben megifjodás, különös inspiráció s teljes kicserélés van...
Szabadság 1900. szeptember 15.
Kevés az iskola: ez a jajkiáltás hangzott végig a héten e bérces-völgyes hazán. Aggódó szülők élethalálharcokat vívtak, hogy gyermekeiket bejuttassák valamelyik iskolába, és hogy ez sokaknak nem sikerült, állítják fel egyre-másra a parallel osztályokat.
Hiszen jól van ez így: helyet mindenkinek, aki tanulni akar. De elborzasztó kép az, amely előttünk van, ha rágondolunk, mi lesz ebből a sok fiatal emberből, akiket a szüleik ezer reménnyel eltelve adnak be az iskolába.
Hiába mondják banalitásnak, lehetetlen szótlanul nézni azt az eszeveszett tódulást a magasabb iskolák felé. Nálunk immár nincsen magasabb képzettséget kívánó pálya, amely túl ne volna tömve. A lapjaink mondogatják ugyan, hogy a reális pályákra kell terelődnie ennek az árnak, de a gondolkodó ember látja, hogy ezek a pályák is túl vannak tömve. A kereskedelmi iskolák hallatlan tömegben lökik ki minden évben az úgynevezett művelt kereskedőket, a mérnökök nem kapnak állást, a felső ipariskola növendékei éltük végéig műszaki rajzolók maradnak. Ezek pedig reális pályák. Hova menjen hát az a fiatalember, aki pályát választ?
Kegyetlen dilemma! Igaz, a mi opportunista sajtónk zseniális könnyedséggel oldja meg a problémát: Menjen katonának! Iratkozzék be a hadapródiskolába! Szép pálya, jó pálya! Kényelmes, úri.
Igaza van a mi opportunista sajtónknak: menjen minden művelt fiatalember katonatisztnek, az majd segít rajtunk.
Mert ez megölné azt a cudar szörnyeteget, amely galádul, konokul fekszik rajtunk és szívja a vérünket: a militarizmust. Minden bajnak az igazi szülőanyját.
*
Van egy barátom. Író. Lelkes, okos, zseniális.
Avval vádoltatott meg az én barátom egynémely cikkért, hogy gyújtogat. Hogy visszavonást hint a békében élők közé. Így mondta ezt valaki, akiről szintén sok dicséretet tudnék mondani: köztük nem a legutolsót azt, hogy tiszta szívű, egyenes ember.
Azután kerestük együtt az igazságot. Gyújtogat-e igazán az én barátom, a mi barátunk.
Elolvastuk a cikkeit: lelkes, tüzes, igaz cikkek voltak, írva azok ellen, aki[k] uszítgatják a gyűlölet kutyáit a nemzetünk egy részére, arra a részére, amely ama bizonyos vallásban született.
Azt kérdeztem akkor: találhat-e igaz ember gáncsot ezekben a cikkekben.
És válaszoltunk rá mindketten: nem.
És azt kérdeztük újra: kik azok, akiket botránkoztatnak ezek a cikkek.
És válaszoltam rá: azok, akik nem jók és nem igazak, akik a a szeretetet valló külső alatt ott táplálják a keblükben a gyűlölet veszett kutyáit, és az alkalmas időt várják csak, hogy ráuszíthassák őket felebarátaikra.
És az én két barátom csendesen, komolyan, helyeslőleg bólintott. Az is, amelyik gyújtogatással vádolta a másikat. Mert ő igaz szívű ember, és nem táplálja titkon a keblében ama kutyákat.
*
Utólagos védőbeszédet akarok mondani Kotász Zsófia mellett. Kotász Zsófiára emlékeznek még?... Nem hiszem!... Pedig Kotász Zsófia meggyilkolta a gazdaasszonyát oly kegyetlen módon, hogy hideg borzongatta végig az embert, mikor ő elmondta a gyilkosság részleteit. De úgy rohannak az események, annyi új szenzáció van, véresebbnél véresebbek, hogy Kotász Zsófiát pár hét alatt bizony elfelejtheti az ember.
Én is elfelejtettem volna, de egy dolog, egy mondás, Kotász Zsófiának egy kifakadása úgy bevéste agyamba az ő történetét, hogy soha nem fogom elfelejteni.
...Mikor a törvényszék elnöke kérdezte Kotász Zsófiától, hogy miért gyilkolta meg az asszonyát, akinél évek óta volt, Kotász Zsófia ezt válaszolta:
- Mert aznap este egy narancsot adott vacsorára!
Hogy bevilágít ez az egy mondat Kotász Zsófiának az elgyötört, nyomorult lelkébe. Hogy megmutatja azt a tengersok keserűséget, amely felgyülemlett benne tizenkét hosszú éven keresztül... amióta cseléd volt.
Jó szót, biztatást, vigasztalást alig hallott tizenkét év óta. Hallott ellenben parancsoló, durva, gőgös szót eleget, hajszolták, űzték folytonosan, pihennie alig-alig lehetett egy kicsit, ő tudta, hogy ez a keserves hajsza céltalan és reménytelen, mert neki semmi örömet nem hozhat... és akkor kapott egy narancsot vacsorára. Fogta hát a zsineget és megfojtotta az asszonyát.
Mindaz a harag, amit elfojtott, mindaz a lázadó, dacos keserves düh, amit letiport magában, mindaz egyszerre az asszonyára támadt. A gyötrőit, a kínzóit, akik folyton hajszolták keserves munkára, megtestesülve látta az asszonyában, aki egy narancsot adott neki vacsorára... Hát megfojtotta.
De azért, hölgyeim és uraim, csak méltóztassék panaszkodni arról, hogy nincsenek ma már jó cselédek, hogy hiába fizet az ember nekik, mégis rosszak: lusták, szájasok, tolvajok.
Ezt a panaszt halljuk örökösen: cselédmizériák, cselédmizériák...
Nem tudom, a cselédek maguk között panaszkodnak-e a gazdákra, de bizony nekik több okuk lenne panaszra.
Mert hiába mondták ki törvényesen a rabszolgaság, a jobbágyság eltörlését, rabszolgák vannak ma is. Rabszolgaság van ma is; éppen olyan gyötrő, éppen olyan baromi, mint a régi, csakhogy a mainak bérrabszolgaság a neve azok előtt, akik nevén merik nevezni a gyermeket. A szemforgatók, a hipokriták nevezik másként: szerződéses viszonynak, amelyet szabad akaratból köt és tart meg két szabad polgár.
Azt nem akarják elismerni ennek a gyalázatos állapotnak a védői, hogy a bérrabszolgaság még sokkal jobban kötve tartja, leláncolva tartja áldozatait, mint a másik, a régi rabszolgaság, amelyre szeretünk demokrata megvetéssel visszatekinteni: mi, a modern kor szabad gyermekei.
Mert hiszen abból a régi rabszolgaságból, ha sikerült valakinek megszöknie, akkor javult a sorsa. De hogyan szabaduljon, hogyan javítson a sorsán a bér rabszolgája, aki akárhova megy, akármilyen új gazdához, mindenütt (nagyjában és egészében) ugyanaz marad a sorsa.
...Vajon azok közül a finnyáskodó, kényes hölgyek közül, akik cselédmizériákról panaszkodnak, gondolt-e valaha csak egy is arra, mit jelent az: egész nap készen állni mások parancsának a teljesítésére.
A szerencsétlen cselédnek kora reggeltől késő estig nincs egy félórája, egy öt perce arra, hogy azt csináljon, ami neki tetszik. Alighogy felkelt, kezdődik a munka, és amikor lefekszik, még tart. Ha tíz tagból áll a gazdája családja, tíz ember minden parancsát köteles teljesíteni.
És milyen parancsokat!... Durva hangon elrivallt, képtelen, fárasztó parancsokat, sokszor olyan dologra, amit a parancsot osztogató nagymogul egy kézmozdulattal elvégezhette [!] volna, de amiért messziről behívja az agyonhajszolt cselédet, csak azért, hogy megmutassa, hogy ő az úr.
És milyen nyomorult, silány bér az, amely a szerencsétleneket igába hajtja! Budapesten ha valaki 15 forintot fizet a cselédjének, akkor azt hiszi, hogy a cseléd még hálásnak is tartozik lenni.
Nem látják azt be a mi cselédtartóink, hogy azért a pénzért, amit fizetnek, túlontúl sok munkát, produktív munkát kaptak. És nem látják be, hogy ennek a nyomorult állapotnak vége kell, hogy szakadjon. Hogy nem lehet egy narancsot adni vacsorára a cselédnek. Hogy el kell ismerni az ő emberi jogait is, hogy nem szabad őt rabszolgának tekinteni, hanem - jobb kifejezés nincs rá - hivatalnoknak, aki ha elvégezte az ő megszabott munkáját, elmehessen a maga dolgai, a maga kedvtelései után.
Való igaz: a mai cselédek rosszak, ravaszok, alattomosak, bizalmatlanok, kigúnyolják, megkárosítják gazdájukat a háta mögött.
De miért ilyenek hát a szerencsétlenek!... Mert elnyomják, kínozzák, hajszolják őket, mert nem tekintik érző, gondolkozó emberi lénynek, hanem igavonó állatnak. (Ámbár az állatvédő társulat akcióba lépne, ha valamely állatot úgy meghajszolnának, mint némely cselédet.)
A cselédnek nem szabad szólnia, mozdulnia, nevetnie, ennie azalatt, míg mások beszélgetnek, nevetnek, esznek. A cselédnek nem szabad elmennie sétálni, mulatni azalatt, míg mások sétálnak, mulatnak, nyakában van örökké a bér szörnyű igája.
Csoda-e, ha ahol teheti, bosszút áll azokon, akik elnyomják... és csoda-e, ha akkor, amikor egyszer egy héten kiszabadul, hát kitör belőle fékeveszett tombolással minden indulata. És csoda-e, ha tele van a külváros minden lebuja cselédekkel, akik oly könnyen süllyednek a fertőbe...
...Ezek az állapotok nemsokára meg fognak változni, hiszen elvégre csak félig vagyunk Ázsiában. És Európában meg az Egyesült Államokban már megváltoztak.
A munka értéke nő majd, és aki cselédet akar tartani, meg fogja jól fizetni és meg fogja becsülni. (Hálára nem fog számítani, mert okos ember tudja, hogy ha két fél adás-vevési szerződéses: az egyik adja el a munkáját, a másik ad pénzt érte, egyik sem tartozik hálával a másiknak.) És minden nap meglesz a cselédeknek az a néhány szabad órájuk, amiben azt tehetnek, amit akarnak.
...Most még mások az állapotok. Kotász Zsófia egy narancsot kapott vacsorára.
...Hát fogta a zsineget...
Szabadság 1900. szeptember 16.
Demokrata hazánkban már mindenki volt életében legalább egyszer notabilitás. A tűzoltók mulatságán például notabilitás a telekkönyvvezető. A díjnokok ismerkedő estéjén a törvényszéki aljegyző. Cigánylakodalmakhoz minden meghívott vak zongoramester stb. stb. Aki notabilitás, annak a neve bekerül a lapokba. Mivel pedig manapság a lapokba sok minden bekerülhet: notabilitás mindenki lehet, aki jól választja meg az alkalmat, a társaságot, s aki jó barátságot tart az újságírókkal. A notabilitásokról tartott eme kis apró eszmefuttatás után rátérhetünk a dologra.
Nagyváradon tegnap országra szóló, nagy jelenetek folytak le. A tegnapi nap egy óriási politikai esemény napja, melyről figyelmes tollal jegyzett fel minden jelentős mozzanatot a krónikás. Ilyenformán fekete hasábok szólnak ma óriási számban a tegnapi napról. Helyi és fővárosi lapok vetélkednek abban, hogy feljegyzéseik minél teljesebbek, minél hitelesebbek legyenek.
A mi speciális magyar viszonyainknál fogva az országra szóló hírszolgálás a fővárosban pontosul össze. Az ország hát a tegnapi napról főképpen a budapesti lapok tudósításaiból nyer képet.
A budapesti lapokban pedig olvashatunk a notabilitásokról... Igen. Tegnap egész sereg igazi notabilitás adott még nagyobb értéket és súlyt a lezajlott eseményeknek. Ezekről a nevekről tudnia kell az országnak. Ezek a nevek súllyal, értékkel és beccsel bírnak. Hozzá tartoznak a tegnapi nap krónikájához.
De tessék elolvasni a budapesti lapokban a notabilitások névsorát!...
Az igazi notabilitások névsora nem teljes - ez az első impressziónk. De enyhítő körülmény, hogy az idővel spórolni kellett.
A tegnapi napról pedig telefondrótoknak kellett szállítani a hírt. Gyorsan, hogy idejében megemészthessék a hírműhelyek. Teljes névsorra tehát nem volt idő.
De mit keresnek az igazi notabilitások között azok, akik egy olyan országos eseménynél, mint a tegnapi, nem voltak notabilitások!...
Tovább ennél a csodálkozó felkiáltásnál nem mehetünk, és nem is megyünk. A harmonikus befejezés kedvéért tesszük csak ide, amit elöl már elmondtunk: notabilitás mindenki lehet, aki az alkalmat, a társaságot jól választja meg, s aki az újságírókkal barátságot tart. -
Ez utolsó feltétel talán most is megvolt, de sem az alkalom, sem a társaság nem volt okosan megválasztva...
Szabadság 1900. szeptember 22.
Az ez már: vénasszonyok nyara...
Bár a felnőtteknek nem szokás mesélni, ezek a fényes, de hideg sugarak eszembe hoztak egy mesét...
...Élt egyszer egy asszony, aki mielőtt asszonnyá lett volna, sokáig volt magát megtartóztató leány.
Mondják, hogy harmincéves is volt már, amikor eljött érte, ki neki rendeltetett. Magas, sárga arcú, kopaszodó férfiú volt ő és igen tudományos.
Az új asszony szép volt, nagy, erős, és harmincéves koráig sokat gondolt a szerelemre. A férfiú pedig arra gondolt, hogy ő már éjjelenként köhögcsél, s a cselédek nem tudják jól készíteni a teát.
Mondják, hogy valósággal sorvadt a szerelmetes asszony, s öt ősz után fehér lett a feje, fénytelen a szeme, cserepes az ajka, s száraz a beszédje...
A hatodik őszön meghalt a száraz, magas férfi, s igen sírt felette az ő asszonya, az ő elözvegyült, fonnyadt asszonya...
...Hogy aztán gyászosan, nagysokára a kertben ült korán délután az asszony - fényesen sütött a nap és zörgött a fehér úton a falevél.
Hevült az asszony, és várt valakit. Nézte, nézte a táncoló sugarakat, s nem hallotta, hogy roppan a levél, s előtte áll a húszéves ifjú...
- Már régen vártalak...
- Siettem szerelmesem. Lásd, milyen fényes, meleg, puha a levegő. Lásd: mintha tavasz volna.
Az asszony megfogta az ifjú kezét... Az ifjú kitárta a karjait, s erősen átfogta az asszonyt. És fázni kezdett...
- Ne!... Ne!... Menj most. Jöjj alkonyatkor, jöjj este. A szobámban várlak.
Elsietett az asszony, s különösen bámult az ifjú.
S hogy jött az este, hideg és csípős ködös lett a föld. Az asszony egyedül volt a sötét szobában, s igen-igen fázott. Várt sokáig. Aztán bezárta az ajtót, leborult vánkosára, s zokogott, míg el nem aludt...
Ez a mese jutott eszembe, míg nézem a kacagó napot, s míg összeborzadok, mert tudom, hogy már az esték hidegek és csípős ködösek... Itt van már a vénasszonyok nyara...
Szabadság 1900. szepetember 26.
Május hónak szent virágai: az orgona és a borostyán szirmaikat rég elhullatták már. Leveleik soványak és sárgák. Az őszi szél sárga-vörös pettyeket lehelt rá...
Emlékeztek az orgonavirágra? Vagy nem is. Emlékeztek a fiatal tavasz édes mámorára? Ugye, hogy andalogtunk jázmin- vagy orgonabokrok alatt. Ugye azt hittük, hogy szentséges Madonna Olga, Ilona, Gabriella, Margit és a többi?... Emlékeztek?... Lám az ősz emlékezik. Az ősz nem felejtette el az ifjú tavasz mámoros szerelmét. Emlékezik, s szerelmet szívott az orgonabokorral, s íme: ismét nyílik az orgona virága... Szirmai véznák, színe szürkeséges, illata nincsen, de - mégis csak orgonavirág. Eldobjátok az ifjúi pásztorórák emlékét, mert karjaitok közé nem tudja hozni, akit egy időben tüzes szorítgatással ölelgettetek?...
Száll[j], repdess körül bennünket emléksereg. Oh, nyílj csak ismét, orgona virága!...
*
A szép őszi napok nemcsak [az] akácot virágoztatták újra. Újra nyílik az orgonavirág is. Dr. Ertler Mór orvos udvarában egy hatalmas orgonabokor van, mely rakva van nyíló virágokkal. A virágok nem olyan teljesek, mint a tavasziak, de elég szépek. Egyik vidéki előfizetőnk is küldött ma nekünk egy fürt orgonát. Úgy látszik, hogy a szeptemberi ősznek nemcsak Nagyváradon vannak tavaszi ambíciói...
Szabadság 1900. szeptember 27.
Még két hetünk van a megnyitásig. A színtársulat azonban már itt van. Félig-meddig benne lennénk a színiszezonban. Hiszen mindenütt csak a színházat tárgyalják. Az új múzsacsarnok tapsoktól még szűz falai közt pedig már holnap felcsendül Erkel nagy ópusánák hatalmas, szívet gyújtó fináléja. Megkezdődnek a próbák... A nagyközönség pedig már tippel. Melyik lesz a kedvenc? Hogy fog beválni ez s az a színész vagy színésznő.
A színházsmokkok pedig augurokként tárgyalnak itt is, ott is. Adják szívesen a tippeket. Kritikáról persze még nincs szó, s nem is lehet. Nehéz ügy, ez már bizonyos. Hangulatokból kell magát erőszakkal kivetkeztetnie, ha helyes eredményt akar. Első téli szezon, hosszú-hosszú küzdelemmel emelt hajlék, első állandó társulat, minden kezdés gyámoltalansága: egy-egy erős hangulat, mely tollába fog akadni a kritikusnak. Hát még a szokott, az ismert akadályok!... Ezeket tán már a színkörből is ismerjük.
A faktum az hát, hogy a kritika súlyos, de nagy feladat előtt áll. Bontakozzék ki a hangulatokból, de ne vegyen magára drákói mezt sem. Lásson tisztán, nézzen redőtlen homlokkal. Számoljon le minden körülménnyel, a mi most nagyon speciális színházi állapotainkkal s főképpen avval, hogy a színtársulat újonnan szerveződött, s erős munkával lehet csak mindjárt elérni, hogy ensemble-ja, ha nem is tökéletes, de diszharmonikus ne legyen. Másfelől azonban azt se tévessze el a kritika, hogy mit várhat színházától a nagyváradi közönség, melynek igényei megérthetően és jogosan olyan nagyon kényesek. Legyen hát méltányos, de ne az igazság rovására, s legyen szigorú, de ne legyen méltánytalan. Hogy objektív legyen, hogy ne ismerjen és ne is szolgáljon személyi hiúságot vagy pláne érdeket: ez elementum, mit prédikálni ízléstelen a divat szerint, pedig - sajnos - sok helyütt... Ez a mi álláspontunk, véleményünk és programunk a jövőre, ezeket láttuk szükségesnek így nagyjában elmondani, midőn holnap, szép, új színházunkban megkezdődnek egyelőre a próbák...
Szabadság 1900. október 2.
Hirdettük az őszt, a vénasszonyok nyarát, gúnyolódtunk az ősz nyári szeszélyeivel, s íme nyár van ismét, októberi kánikula, szinte forróbb és elviselhetetlenebb az igazinál.
Hogy valami nagy gyönyörűségünk volna az új nyárban - éppen nem mondhatjuk. Akárhogy is agráriuskodnánk, hogy így meg úgy, remek idő a gazdára, édesebb lesz a szőlő szeme, hosszú lesz az őszünk: a tény az, hogy borzasztóul kellemetlen minden bevett és elfogadott szokás ellenére októberben félig megsülni.
A falevelek nem akarnak mit sem tudni a nyárról. Ők már szokva vannak ahhoz, hogy októberben megsárguljanak s lehulljanak. Azt, hogy a Müllerájban ötször annyi fagylalt fogy el, mint augusztusban, nem veszik tudomásul.
És a lírai költők is. Ne tessék hinni, hogy nekik csak a lapok krokii keltették rossz hírüket. Ez urak valóban olyanok, hogy őszi koldulásról, őszi szélről, hideg ködről írnak most is, mint más emberségesebb októberben.
Hogy meddig tart e másodkánikula - nem sejtjük. Mi úgy gondoljuk, hogy a mi kedvünkért van ez így. Október 15-ig kánikula lesz, hogy ne sajnáljuk az estéinket. A kőszínházban most egyszerűen elolvadnánk. El, határozottan el. Ma láttuk például, hogy a Bazárépületben dolgozó munkások hogy segítettek magukon.
Délután egyik kihajolt az egyik emeleti főutcai ablakon. Csak derékig hajolt, de addig meztelen volt. Megható látvány volt a derékig izzadó derék ember. Gyenge szívű lánykák részvéttel nézegették.
Hogy micsoda szörnyű meleg van, egy Bémer-téri hivatalból is látható. Képek vannak benne kiállítva. A képeken víz és meztelenség. Fürdőző hölgyek hűsölnek a parti lombok alatt. Nagyon melegük lehet. Talán még nagyobb, mint annak a baka-őrmesternek, aki alig képes törülgetni a homlokát, míg a kirakatot nézi...
...Ilyen ez az októberi kánikula. Az emberrel megkívántatja a lex Heinzét is...
Szabadság 1900. október 4.
485. A SZÍNHÁZ MEGNYITÁSA ELŐTT
A színügyi bizottság ülése
Csak tíz napunk van a színház megnyitásáig, s látszik a lázas sietség, mely az első előadást megelőzi. Ez a láz látszott meg a ma délután tartott színügyi bizottsági ülésen is. Fontos dolgokban kellett határoznia ma a bizottságnak. A társulat végleges névsora, a szerepkörök betöltése, a színügyi bizottság ügyrendje, a legelső műsor bemutatása és még egynehány igen fontos kérdés került a bizottság elé.
Az ülés derűs hangulatban kezdődött, mint a színügyi bizottsági ülések általában. A jókedvű színügyi bizottsági tag urak kifogyhatatlanok voltak az élcelődésben.
- Az első szezon remekül fog sikerülni - kezdte meg soron kívül a tanácskozást egy elég ifjú bizottsági tag -, határozottan jó társulatot hozott Somogyi. Igen csinos nőtagok vannak...
Mikorra a társulat névsora felett kellett dönteni, már a bizottság egyik nős állapotú tagja is vérszemet kapott. Mikor Hoványi elnök feltette a kérdést:
- Elfogadja-e a színügyi bizottság a színtársulatot?
A nős állapotú úr pajkosan válaszolt:
- Általánosságban elfogadjuk. Részleteiben majd - felosztjuk egymás között.
Hoványi elnök alig tudta kissé méltóságosabb mederbe terelni a tárgyalást. - Hiába csengetett. Az urak avval voltak elfoglalva, hogy elkobozzák egy szép színésznő arcképét, mely véletlenül az egyik bizottsági tag úrhoz került. Természetes a tulajdonos nem egykönnyen bocsátotta közprédára az elrejtett képet.
Szerezzen mindenki magának. Van elég nagy választék.
Íme, ilyen volt a hangulat az ülés elején. S óh, szörnyűség: Az urak egyre komolyabbak lettek. Sőt haragosak.
Később már tömlőben kellett tartani a vihart, hogy ki ne törjön.
A katasztrófát azonban nem lehetett elkerülni. Az ülés végén a tömlő kirepedt, s nagyobb orkán támadt, mint amelyik Odüsszeuszt a tengeren sanyargatta. Tán nagy veszedelem származott volna, ha hírtelen közbe nem jő valami. Illetve nem is közbe. Hanem az óramutató elérte az ötös számot. S e pillanatban, a vihar tetőpontján, az egyik bizottsági tag hangosan elszólta magát:
- Pont öt óra.
Mintha valami égi beavatkozás történt volna, rögtön elült e vihar. Sőt - öt perc múlva már egy lélek sem volt a teremben.
Az ördög tudja annak az ördöngős órának a titkát. Annyi tény, hogy a tekintetes színügyi bizottság tagjai rátermettek a színügyek dirigálására. Olyan szertelenül szeszélyesek, mint - a primadonnák.
Ami pedig az ülés komoly bírálata lenne, azt a referáda végére hagyjuk. Itt elöl még nem akarunk kellemetlenkedni. Lássuk hát egyelőre az ülés lefolyását kellően szárazon.
[...]
És most beszéljünk másról. Furcsa impressziókat keltett bennünk a színügyi bizottság mai ülése. Úgy véljük, hogy a színügyi bizottság tagjai túlértékelik állásuk fontosságát, sőt túllépik hatáskörét is. Hajlandók volnánk ezt az első állandó színiszezonnak tulajdonítani.
Talán természetes ez az önérzet és akciótúltengés. De mindenképpen veszedelmes. Ezt a mai ülésnek sok-sok mozzanata igazolta. A színügyi bizottság valósággal és kizárólag magának vindikálja a színház vezetését. Megköti teljesen a direktor kezét. Nemcsak művészi tekintetben, de adminisztratív, sőt anyagi ügyekben is. Hetenként bemutattatja magának a színház műsorát, naponkint ellenőrzi a pénztárt, s csak az hiányzik, hogy a tagok szerződtetési és elbocsátási jogát el nem veszik tőle. Függésbe kívánják hozni a direktort minden egyes színügyi bizottsági tagtól. Kunz Gusztáv az egyik tag, röviden így nyilatkozott:
- Az igazgató ismerje meg minden bizottsági tag intencióit.
No, ha ennyire irányadó minden egyes bizottsági tagnak a véleménye, kár volt művészembert állítani a színház élére. Vette volna át a direkciót az egyik bizottsági tag. Hiszen így úgysem más a direktor, mint nagyon is kevés eszközű reprezentáló. Nem a Somogyi érdekében szólunk. A mindenkori direktor s főképp a nagyváradi színészet boldogulásának érdeke szólaltat meg bennünket. A város a színházon kívül mit sem ad az igazgatónak. Már most hogy prosperálhasson, ha - hogy csak egy példát említsünk - a színügyi bizottság még azt is kiköti: milyen hosszú legyen a szünet, s így kényszeríti még több pénzt fizetni a színház világítására. Ez csak a legkevesebbet mondó eset. De a színügyi bizottságok tagjai bizonyára emlékeznek a mai ülésből számos furább esetre is. Ismerünk városokat, ahol óriási szubvenciót kap a várostól a direktor, s a színügyi bizottság mégis megmarad a szigorú ellenőrzés jogánál, s direktor helyett direktor nem akar lenni. Még beszélünk erről hosszasabban.
Most csak annyit ajánlunk a színügyi bizottság tagjainak, hagy gondolkozzanak. Nem jól van ez így!...
Szabadság 1900. október 6.
A vértanúk emlékének szenteltük a mai napot. Az aradi Golgotánál találkozott e napon minden magyar gondolata. Egyesültünk a hazafias érzésekben, és egy pillanatra megszűnt minden politikai ellentét, irigység, háború. Éreztük, hogy testvérek vagyunk, mindnyájan egyformán szeretjük az anyát, aki szült, nevelt és a hazát mely bölcsőnk és sírunk, mely a szózat szavai szerint ápol és eltakar.
Mégis szomorú, a szokottnál is fájdalmasabb volt ez a mi gyászos, szent ünnepünk. Emlékeztünk, és fájt ez az emlékezés. Eszünkbe jutott, hogy méltatlanok vagyunk mártírhalált halt szent apostolainkhoz. Hogy nagyságuk megértetlen, példaadásuk követetlen. Amiért ők meghaltak a bitón, azokat a kincseket prédának tekintik újabban lelketlen korcsok. Gyűlölködést hirdetnek s belharcot. Oh lebegjen körül bennünket a ti szellemetek, szent mártírjaink!... Tanítsatok meg lelkesedni s áldozatot hozni. Gyújtsátok fel hamvadt tüzünket. Hogy tudjuk szeretni egymást és a hazát!...
Szabadság 1900. október 7.
487. A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ MEGNYITÓ ÜNNEPE
Megvolt az ünnep... Nemes, becsületes, szép ünnep volt, olyan, amely után jólesik a hétköznapok munkája. Az első előadásnak, az előjátéknak a lelkesedése, láza kicsapott az utcára is, és felhevítette a szíveket. Csupa lelkes, derék jó ember volt ma Váradon.
Az utcák borús, szürke őszi képét trikolórok tették színessé. A várost is egészen ünnepivé változtatta az a folytonos sürgés-forgás, amely a Bémer téren és a városháza körül uralkodott. A színház körül egyre nagyobbodott a tömeg. A zárókőletételnél már fekete volt a tér azoktól, akik kiszorultak, és amikor benn felgyúltak a lámpák, és a taps vihara kizúgott az utcára is, hatalmas, nagy tömeg állta körül a klasszikus szépségű új színházat elfogódva, szorongó, csendes izgalomban.
Nemes, becsületes, szép ünnep volt a mai. Nagyvárad megérdemelte ezt az ünnepet. Terhes, nagy áldozatokkal, lelkes, kitartó munkával szolgált rá.
Fel a szívekkel - bízhatunk a jövőben, ha a múlt ilyen eredményt hozott.
Hála és köszönet mindazoknak, akiket illet. De hála és köszönet elsősorban annak a kedves, elmés, jószívű nagyváradi közönségnek, amely régi álmát erős óhajtással, erős akarattal ilyen szép valóra tudta váltani.
Zengjen a szó, a dal azon az új színpadon. Nézzen az a művészsereg, mely felavatta az új oltárt, bizalommal a jövőbe: a mai ünnep hangulata, láza vissza fog térni mindig, ha szívéhez szólnak ennek a nagyváradi közönségnek.
Lesz még ünnepe Szigligeti házának.
Szabadság 1900. október 16.
A tegnapi ezeregyéjszerű szép nap után beköszöntöttek a hétköznapok. A bankett, mely jó későn kezdődött, még megnyújtotta az ünnep hangulatát, ám - minden szépnek ez a sorsa a földön - az ünnepnek is vége van. Vendégeink, kik tegnap olyan örömmel, szívvel ünnepeltek velünk, már odahaza vannak.
A fővárosi és vidéki lapok referádái idézik csak fel előttünk a mesebeli szép eseményeket... És még sincsen egészen hétköznap. Ma este hét órakor a tegnapi nagy tömeg állott a színház előtt. A nézőteret a tegnapihoz hasonló szép, előkelő közönség töltötte meg. A színpadról az ünnep jambusai szóltak. A közönség a tegnapi lelkesedéssel lelkesedett és tapsolt. De azután vége is lesz. Az ünnep elmúlt, megkezdődött a mindennap munkája. Ide már nem köll jambus, sem díszruha, sem oráció, sem bankett.
Munkára hát!... A színház után nem egy nagy feladat várakozik reánk.
Megvalósításukért a küzdelem nem biztat tán annyi rokonszenvvel, mint a színházért, de a küzdelem kötelessége talán még erősebb.
A tegnapi ünnepből pedig maradjon meg a jövő nagy feladataira a lelkesedés és a felemelő bizodalom!...
Szabadság 1900. október 17.
A mai előadás a harmadik volt az új színházban. A ház eléggé megtelt, a karzat örvendetesen zsúfolva volt, de a földszinten három, teljes három sor üresen állott. Ami igen szomorú dolog. Okkal várhattuk, hogy az első egy-két héten zsúfolásig megtelik a színház - és íme... Egy-két sötét szemüveges pesszimista néző már a mai előadáson mutogatta: ugye megmondtuk!
Reméljük, hogy a pesszimistáknak nem lesz igazuk, és estéről estére megtelik az új színház, annyival inkább, mert igazán érdemes elmenni és meghallgatni Somogyi drámai személyzetének bemutatkozását, amelyet holnap megismételnek. A mai előadás után annyit konstatálhatnak, hogy sok jóakarattal a színészek részéről és némi elnézéssel a közönség részéről, élvezetes drámai estékre van kilátásunk.
A darabot igen jól választották meg.
Pailleron csodálatos vígjátéka a legkülönbözőbb tehetségeknek nyújt alkalmat arra, hogy excelláljanak. A francia szellemnek, a gall elmésségnek ragyogó terméke ez a vígjáték, tele ötlettel, szellemmel, poézissel. Valóságos szellemi röppentyűjáték folyik a színpadon: a legszellemesebb párbeszédek, a legragyogóbb ötletek követik egymást, és mellettük ott van a mély érzés, a könnyeken áttörő mosoly a Susanne szerepében.
A darab meséjét ismeri a nagyváradi közönség. Ismeri azt a nagy harcot, amely a Cérna grófnő szalonjában folyik le az állítólag haldokló Revel állásáért, azokat a félreértéseket, amelyek Susanne-t elválasztják Céran Roger-tól, a Lucy és Bellac szerelmét, azt az egész világot, ahol unatkoznak.
A darab a mai előadásban tetszett. A felvonások végén meleg taps hangzott fel, és kétszer-háromszor nyílt színen is megszólalt a tetszés-zaj. Susanne (Szohner Olga) nagy jelenete és Raymond (Balla Kálmán) és Raymondné (P. Szabó Olga) üvegházbeli jelenete után.
Réville hercegnő szerepét Somogyiné N. Júlia adta diszkrétül, és finom vonásokkal ruházta fel a hercegnő vonzó alakját. Céran grófnőt Benkő Jolán adta sok jellemző erővel és egészséges komikummal. Szerepkörét pompásan be fogja tölteni.
A női szereplők közül különben P. Szép Olga tetszett legjobban, aki régi kedvence a nagyváradi közönségnek. Bájos arca, vonzó beszéde, csengő kacagása megtette a hatását. Olyan volt, amilyennek Pailleron akarta Raymondné alakját: szellemes, bájos, bohókás kedvű szerelmes fiatalasszony, aki napsugaras derűt áraszt maga körül.
Poetikus Susanne volt Szohner Olga. Kicsiny hangjával nagyon ügyesen bánik, és a törvénytelen leány drámai kitörésével megríkatta a közönséget. Eleinte kissé elfogult volt, de azután ötletesen és lélekkel játszott, úgy hogy - mint említettük - nyílt színen is megtapsolták.
A kimért és tudós, de csinos angol miss szerepét igen ügyesen adta E. Kováts Mariska. Pompás orgánumát teljesen érvényesítette, amellett, hogy állandóan angolosan hideg és nyugodt volt. Kisebb szerepeiket igen jól betöltötték: Balázs Olga, Tóvári Anna és K. Bíró Anna.
A férfiak szereposztását nem találjuk túlságosan szerencsésnek. Céran Roger grófot kár volt Deésy Alfrédnek adni, aki kezdő - bár tehetséges - színésznek látszik. Deésy, akinek különben igen megnyerő, csinos külseje van, nem eléggé nyugodt, túlságosan sokat mozog, a kezével nem tud mit csinálni, állandóan hangosan beszél, úgyhogy amikor ki kell törnie, toporzékol, szóval a tudós, nyugodt Roger gróf szerepe nem neki való. De azt hisszük, hogy például igen jó Rómeó lesz.
Balla Kálmán pompás Raymond volt: nyugodt, elegáns, és ahol kellett, érzéssel teli. Nagyon tetszett.
A Bellac szerepét Könyves Jenő adta. Ügyes színész, de nem alkalmas arra, hogy megértsük, miért rajonganak érte annyira a hölgyek.
Nyárai egy kis szerepben kacagtatta meg a közönséget. Szarvasi hatalmas hanggal és igen jó maszkkal adta a tábornok szerepét. Bérczy Gyula nagyon jó Saint-Rénault volt. Kis szerepeiket jól adták Gáthy, Madas, Bognár és Füredi.
Általában mindannyian tudnak beszélni, anélkül, hogy szavalnának, eltalálják a társalgás hangját, és nehány zökkenéstől eltekintve összevágó, szép előadást produkáltak, amely sikereket ígér a jövőre is.
A rendezés jó volt némely bosszantó apróságoktól eltekintve. A mi közönségünk például tudja, hogy milyen újságlepedő a francia Figaro, és bosszankodik, ha látja, hogy helyette egy Fliegende Blätterből olvasnak a színpadon. Vagy hogy az óra négyet mutat, mikor tízet kellene mutatnia, és hogy a zongora később szólal meg, mint hogy játszani kezdenek rajta. De ez nem baj. A közönség jól mulatott, és a mai előadás megmutatta, hogy nincs szükség Osztrigás Micikre, ha a francia szellem ragyogásában van alkalmunk gyönyörködni. És megmutatta azt is, hogy a színtársulatunk igenis érdemes arra, hogy minden este telve legyen Szigligeti háza.
Megemlítjük még, hogy P. Szép Olga két szép virágcsokrot kapott.
Szabadság 1900. október 18.
Az Alkotmány szörnyű váddal vádolja meg a zsidóságot. Szörnyebbel a rituális vádnál is. Hitelesen kimutatja, hogy az elmúlt iskolai évben Magyarország középiskoláiban 12 779 zsidó gyerek tanult. Rettenetes szám ez - írja a kedves lap -, az összes tanulók 22,64 százalékát képezik, és szám szerint csak a katolikusok haladják túl, ágostai evangélikus, református, görög: mind kevesebb van a zsidónál.
Teljes mértékben meg tudjuk érteni, s méltányoljuk is az Alkotmány keservét. Csak azt nem értjük meg, hogy ebbe a keserűségbe némi öröm nem vegyül. Ha tudniillik a "zsidó gyerekek" nem akarnak és nem fognak buták maradni, az Alkotmány híveinek meglesz az az elégtételük, hogy nem lesz egy zsidó kollégájuk sem. Néppárti privilégium lesz a butaság.
Szabadság 1900. október 23.
(Jutalmazott énekes népszínmű 3 felvonásban. Írta: ifj. Bokor József. A Szigligeti Színház premierje 1900. október 22.)
Dicsérték már sokszor helyettünk az ifj. Bokor József szerencsés kezét. Eltekintve legutolsó balvállalatától, amit saját maga ütött dobra túlérzékenységében, az ő gyárában termett darabok sikeresek, kapósak, ha nem is értékesek.
Kuruc furfangja már jubilált is a Népszínházban. Érdeme és sikerének titka, hogy Bokor okult a táncoperettek sikerén, s csinált egy népszínműbe oltott magyar táncoperettet.
A meséje egy nem is új ötlet. Operettek ötlete szintén.
Bögözi Lőrinc (Szilágyi Dezső) halott hírét költi Tétény Gábor (Balla Kálmán) kuruc kapitánynak, hogy így elkaparintsa előle fiatal, szép és gazdag menyasszonyát, Becsky Ilonát (Lányi Edit). Tétény hazajön, s bosszút forral a vén betyár Bögözi ellen. Kapóra érkezik Somfáné Borbála (Benkő Jolán), akit Bögözi faképnél hagyott. Tétény egyik vitézének Bedő Istvánnak (Szarvas Sándor) nyalka feleségét felöltözteti morva gróf kisasszonynak, s így viszi az özv. Becskyné várába, ahol éppen a lakodalomra készülnek. Tétény csodákat beszél a talmi grófnő gazdagságáról. A vén betyár Bögözi lépre megy. Lemond Ilonáról, aki régi mátkájáé lesz, s ő maga erősen csapja a szelet a grófnő szerepét kitűnően játszó parasztmenyecskének, aki abba is beleegyezik, hogy titokban megesküszik vele. Természetes, hogy akinek Bögözi hűséget esküszik, az elhagyott vén szíve párja: Somfáné. Tánc és tabló.
Aki korképet vár, az csalódik. A mesének nincs köze az igazi kurucvilághoz.
A tánc, a nóta, a ruha emlékeztet csak rá. No meg az elmaradhatatlan Cinka Panna, ki ezúttal is megjelen, hegedül, üzenetet hoz és szaval. Hogy nagyon szépen szaval, az a Balázs Olga szép hangjának érdeme.
Új alak sincs a darabban. A mókák és bohóságok is a régik. A nóták az Endrődi kuruc nótái. A táncokban ötlet is van, ízlés is van, de van kánkán is: nemzeti kánkán.
Így együtt azonban az egész darab színes, hangulatos és mulatságos. Látszik, hogy vén színpadi róka munkája.
Az előadás igen jó volt. A talmi grófnőt B. Csik Irén játszotta nagyon ügyesen. Énekszámai nem sikerültek. A magyar nóta nem neki való.
Szilágyi Dezső pompás Bögözi volt. Sok tapsot kapott. Szohner Olga egy csitri parasztlány szerepében nagyon kedves volt.
Lányi Editnek énekszámaihoz nem volt elég a hangja. Szarvasi Sándor, mint a talmi grófnő ura, sok tapsot kapott. Benkő Jolán rövid időn kedvence lesz a közönségnek. Kitűnő, jóízlésű komika. Balla kuruckapitánya néhol nagyon színtelen, csaknem labanc volt. Erdélyi ügyes diákja tetszett. Deésy Alfréd pompásan kadenciázott mint első vőfély, Bérczy, Tóváry Anna, Gáthy Kálmán s a többi szereplők is ambícióval működtek a sikeren. Balázs Olgának (Cinka Panna) ismételten megdicsérjük a hangját.
A táncokat megújráztatták. Bércziné Horváth Irma - aki [a] táncot betanította - nagyon ügyesen végezte a feladatát. A város új díszletei lehetetlen díszletek. Kár értük, mert sokba kerültek. A rendezés jó volt. A közönség zsúfolásig megtöltötte a színházat. Hálás volt, és sokat tapsolt. A darabot holnap megismétlik.
Szabadság 1900. október 23.
A Divathölgyek címe igen rossz fordítása Dumas demimonde-jának. Ezt a fogalmat és ezt a szót Dumas alkotta meg a társadalomnak arra az osztályára, amelynek a tagjai mind olyanok, hogy a múltjukon folt van. Egy picike, alig látható folt. De folt.
A francia társadalom, de különösen a magyar, egészen más értelemben használja ezt a szót, azokra a nőkre, akik már egészen lenn vannak a fertőben, akiket másképpen cocotte-nak is nevez a francia. A Dumas félvilága, amelyben Jalin (Balla Kálmán) meggátolja Najac barátjának (Könyves Jenő) házasságát D'Ange bárónővel, akivel neki viszonya volt, és aki voltaképpen nem a bárónő, hanem egy gazdag úr kitartottja, egészen más világ.
Előkelő, ragyogó, gazdag, amelyben minden formát betartanak. Ezt a világot mutatja be Dumas egy csodálatos elmés, szívhez szóló, csillogó darabban.
A D'Ange bárónő nehéz szerepét P. Adorján Berta, a kiváló vendég, a mi régi, kedves ismerősünk adta. Fellépését nagy érdeklődéssel várta a nagyváradi közönség, amely szépen meg is töltötte a páholyokat és a földszintet. Az erkélyen kevesen voltak, ami természetes, hiszen a Divathölgyek nem operett.
P. Adorján Bertát már belépésekor meleg taps fogadta. A közönség érdeklődése egyre fokozódott, és különösen később, a kissé vontatott első és második felvonás elteltével, egyre-másra hangzott fel nyílt színen is a taps. Nem is szólva arról, hogy megjelenésével teljes illúziót tudott kelteni (hiszen a Nemzeti Színházban is mindig rábízták azokat a szerepeket, ahol különösen szépnek kell lenni), alakítása szinte tökéletes volt.
Csodálatosan szépen tud beszélni a társalgás közönséges hangján is, úgy, hogy igazán élvezet hallgatni. Hozzá minden mozdulatában jellemző erő van, minden hangárnyalása öntudatos, és kitöréseiben drámai erő van - kell-e hát külön mondani, hogy teljes, igaz, nagy sikert aratott. Örülünk, hogy állandó vendége lesz színházunknak, mert nekünk gyönyörűség látnunk, művésztársainak pedig becses tanulság.
Marcelle szerepét Szohner Olga adta, akit a közönségünk egyre jobban megszeret. Első sikeréről azt hittük, hogy csak véletlen, most konstatálhatjuk, hogy Szohner Olga sokoldalú, csinos talentum, akinek ezentúl is nagy sikerei lesznek.
P. Szép Olga kisebb szerepében is bájos volt, és tetszett, mint mindig. Balázs Olgának is elég jelentéktelen szerepe volt, de azt igen jól betöltötte.
A férfiak közül legnagyobb szerepe Ballának volt, akinek a mai est nagy sikert hozott. Szinte tökéletes Jalin volt. Eleganciája máris közmondás Nagyváradon, de ma azonkívül érzés és erő is volt benne.
A közönség különben is szereti a színpadon látni, ma este pedig ritka, nagy, hozzátehetjük, teljesen megérdemelt sikere volt. Könyves Najacja is tetszett. Richon szerepét Gáthy adta, aki talán valamivel elegánsabban öltözködhetett volna. Már csak a társaság kedvéért is.
A díszletek nagyon szépek voltak. A rendezés kifogástalan - bár egy inas bejött a színpadra, azután látta, hogy semmi dolga ott, hát kiment. Azután megint bejött.
Megemlítjük még, hogy kissé tolakodó klakk dolgozik a nézőtéren. Reméljük, hogy a mai klakk csak önzetlenségből dolgozott, és a mai tolakodásból nem lesz rendszer.
Szabadság 1900. október 25.
Soha sem voltunk jobban meggyőződve, hogy a Folt, amely tisztít-nál értéktelenebb darabot alig írtak e században, mint ma este, mivel - a darab igen jó előadásban került színre. Szinte fenntartás nélkül jelenthetjük ki, hogy a színtársulat drámai személyzete megállja a helyét. Ma már harmadszor bizonyították ezt be. Echegaray hazug története nagy hatást keltett. Az a rafinéria, amivel ez az ördöngős spanyol felsrófolja az átlag színházi közönséget, persze még jobban elérte célját a mai jó előadásban. A boldogtalan, de szédületesen butácska Matildét egyformán siratta páholy és karzat, s ha P. Szép Olga véletlenül igazabb Enriquéta, bizonyosan kipisszegik. A méltatlankodás morajlása így is méltóságos volt. Szóval a szent vagy őrült új spanyol romantika nagy sikert aratott. A siker java része pedig a P. Adorján Bertáé volt. Azt mondják, hogy inkább szép asszony, mint jó színésznő. Kegyetlen és igazságtalan vád. Matildéja ma több volt a nagy hatásúnál: nagy volt. Nem azért csoda ez, Márkus Emília után már nem is érdemes Matildét játszani. Ez nyári kritikusi ötlet. De nagy volt, mert egy hazug alakot tett igazzá öntudatos, fényes művészetével. Sokat, sokat tapsolták.
P. Szép Olgának már könnyebb dolga lett volna. Enriquéta éppen úgy egyetlen igaz alak a darabban, mint ahogy az öreg Don Justo az egyetlen ép eszű, normális velejű ember a bamba környezetben, és P. Szép Olgának mégis rossz estéje volt. Az ő napsugaras, bájos egyénisége idegen Enriquétától. Nem tudott jó lenni, mert nem tud rossz lenni. Úgy tessék érteni, hogy Enriquéta nem az ő művészi egyéniségéhez illő szerepét elejtette. Voltak azonban nagy sikerű jelenetei is.
Intelligenciájának, komoly számbavehetőségének adta jelét Könyves Jenő Fernando szerepében, Peterdire, erre a régi jó színészre elég dicséret, hogy: természetes, egyszerű és igaz volt. Balla Kálmán elegáns, Somogyiné nagyon jó, Deésy Alfréd játékban biztos volt. Bíró Anna, Papp János ügyesen statisztáltak. Telt ház, sok taps, jó előadás és rendezés, hangulat és siker jellemzik a ma estét.
Szabadság 1900. október 26.
494. A NAGYVÁRADI SZÍNÜGYI BIZOTTSÁG ÉS FESTETICH GRÓF
Szubvenció kell, nem felügyelő!
A színügyi bizottság ülése
A nagyváradi színügyi bizottságot - pedig ezt mi ritkán szoktuk - ma nagyon megdicsérjük. Olyan határozatot hozott, ami bizonyára visszhangot fog kelteni az összes nagyobb színházú vidéki városokban.
E határozatot pedig provokálta Festetich gróf úr.
A nemes grófot tudniillik a vidéki színészet felügyelőjévé nevezték ki.
Ez volt a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy a gróf úr veszedelmesen agilis. Tenni akar, reformálni mindenképpen.
A gróf úr tervezeti monstrumáról mi már elmondtuk kellő időben s elégszer a véleményünket. Az a mód, ahogy ő a vidéki színészetet rendezni akarja, több a viviszekciónál, kiszámított agyonütés.
Az ember pedig nem bolond, hogy agyonüttesse magát, ha nem okvetlenül muszáj. Már csak az animális életösztön sem tűrheti ezt el. A nagyváradi színügyi bizottság ma kimondta, hogy Festetich grófnak a vidéki színészet tervezetét lehetetlennek, kivihetetlennek, sőt veszedelmesnek tartja.
Erről a gróf urat kért válaszában értesíteni fogja.
Szabadság 1900. október 28.
Akik bizonyos szkepticizmussal mentek el a mai színházi előadásra - szép számmal voltak ilyenek -, kellemesen csalódtak. Verdi operettek népszerűségével vetekedő operája igen elfogadható előadásban hatotta meg a nagy mesék iránt fogékony szíveket. Ilyen fogékony szívek pedig szép számmal voltak.
A közönség csaknem teljesen megtöltötte a színházat. Sőt, tekintélyes, mondhatni: népszínműi karzat volt. Ismételjük, az előadás a legjobbak közül való volt, amik vidéken lehetségesek. Úgy gondoljuk, s nagyon helyesen volt, ha így volt, hogy egész sereg próbával dolgozták meg s készítették elő ezt az előadást, mely bemutatója volt egy nagyon jó hírű énekesnőnek, Székely Annának. A kisasszony, mint Azucéna, határozott sikert aratott. Nagy terjedelmű, tömör, szép hangja van. Kellemes és iskolázott. Játszani is tud - kell-e több dicséret.
A gráciák sem maradtak el teljesen: a termete szép és színpadi. A közönség nagyon sokat tapsolta. B. Csik Irént is tüntetőleg tapsolták. Jó estéje volt. A negyedik kép nagy drámai jelenete egy elismert tragikának is becsületére vált volna. Kalmár József Manricója tetszett. Egy pár fejhanggal több vagy kevesebb. Mi azt szeretnők, ha kevesebb. Egyébként megérdemelte a sikert. Pintér Luna gróf volt. Nagyon szépen énekelt. Egy ízben azonban volt némi differenciája a zenekarral. Jó ezt a próbán kiegyenlíteni. Rákosy Gáspár hatalmas hanganyaga imponált. Megerősített abban a véleményünkben, hogy használható, becses erő lesz. Nem értjük, miért nem használja ki a vezetőség a Papp János talentumát. Ez a fiatal énekes szép hangú, intelligens és ügyes. Ma kis szerepében is tapsokat kapott. Lányi Edit különben is jelentéktelen szerepében hatás nélkül mozgott és énekelt. A karok meglehetősek, sok helyütt kifogástalanok. A zenekar beváló. A rendezés mintaszerű. A közönség zeneértő, lelkes. Taps volt bőven.
Szabadság 1900. október 28.
Tegnap megírtuk, hogy az újabb afféroknál mily örvendetesen pótolja a vers a kardot. Ma figyelmeztetnek bennünket, hogy a vers már nem csak a kardot helyettesíti, hanem a rőföt is.
Ez új irányt egy nagyváradi divatárú cég vezette be. A cég Olvasd c. árjegyzékében olvassuk ezt a verset:
Szolgálhatunk szép asszonyom
Szíves tanulmány végett
Mi hasznos és olvasni jó
Egy ingyen árjegyzéket.
Üdvösebb ez mint sok regény
S ha idő kárba vész is,
A sikkes, psüttes öltözék
Szebb ám mint a poézis.
Az író jó regényt ha ír,
Mesét keres hatásnak
A férj sokkal jobban örül
A gondos háztartásnak.
A szép leány, az meg csupán
Ezt olvasgassa éppen
S a folytatást Kovács L. és
Társának üzletében.
Hát ez igen szépen hangzik. Csak egy strófa hiányzik még belőle. Ezt mi toldjuk hozzá:
A muzsa nem lesz hontalan
S mint eddig, szűk határú,
Ő kassziros nővé leve,
A vers meg - divatáru...
Ugyancsak ez a lap ajánl "kelengyéket újszülötteknek". És egy végtelenül szellemes "interjút", melyben a meginterjúvolt a divatáru cég főnöke. Az interjú legszellemesebb része, egyszersmind befejezése a főnöknek ez a felkiáltása: "éljen az angóra kecske és a kínai gubó!"
Éljen! És éljen az üzleti poézis is mint olyan!...
Szabadság 1900. október 31.
(Eredeti bohózat 3 felvonásban. Írták: Rákosi Viktor és Guthi Soma. A Szigligeti Színház premierje 1900. okt. 31.)
Miként az tudvalevő, Rákosi és Guthi urak arra vállalkoztak annak idején, hogy írnak egy francia bohózatot - magyarul. Végre is be kell bizonyítani az ördöngös franciának s a mulató magyarnak, hogy a házasságtörést mi sem vesszük olyan komolyan, hogy egy teles estén ne mulassunk rajta, ha ez a törés párizsi recipe szerint végződik el. Ilyenformán íródott meg a Napóleon öcsém, mely éppenséggel lehetne francia bohózat is, ha meg nem tömték volna azokkal a speciális budapesti rossz viccekkel, amiket az Otthonban portálnak megátalkodottan. Önöknek bizonyára nem kell a darabról sokat mesélni. Jó összeköttetésű szerzőik annak idején alaposan bereklamírozták. Még a Mucsai Tárogató is készen kapta a darab meséjét a vígszínházi premier sikerének sikerült leírásával együtt. Önök tudják, hogy Napóleon öcsém a földteke legostobább ügyvédbojtárja. Ismerik Tállyai ügyvéd urat, kinek furán pikáns kalandjai vannak. A súgót, kinek azt kellene szavalni: nincs a teremtésben szarvas, csak én. Az egyetlen budapesti alakot, a szemtelen Baráth mérnököt, akinek a fajtájára a darab megírása óta Budapesten rossz idő jár. A súgó feleségét, ki lehetne nemcsak a súgóé. A gyilkos bácsit is, aki már abban az anekdotában szerepelt, melyért Noé apánk oly igen felháborodott. Bisotka hotelier-t és a többit. A heringet, mely a vízbe fúlt.
A rossz vicceket, melyek a közönséget akarják megfullasztani. Önök azt is tudják, hogy ez a bolondos história a legjózanabb embert is halálra nevetteti. Megengedik hát, hogy röviden csak az előadásról szóljunk, amely általában jó volt. Olyan kifogástalan, a hatásra kínálkozó legkisebb alkalmat is kihasználó, művészi persze nem lehetett, mint a Vígszínházé. Sőt éppen az volt a legfőbb hiba, hogy a részletek, a finomságok mellett elszaladtak a szereplők. A burleszk helyezeteket ad abszurdum vitték. No mindegy, a közönség nagyon jól mulatott. A kikapós fiskális szerepében Balla excellált. Kedélye, jókedve, ügyessége mellett ízlése sem hagyta cserben. Elegáns volt, mindig hatást keltő. A siker jó része az övé. P. Szép Olga nagyon édes, diszkrét Flóra volt. Kokott, aki öltözködni is tud. Művészi, akinek a karikatúracsinálás sem árt meg. Erdélyi ma lépett fel először nagyobb szerepben. A debü fényesen sikerült. Napóleon öcsém perfekt, művészi bohózatalak. Ugyanezt a dicséretet érdemli a Bérczi súgója is. Bérczi határozottan nem közönséges vénájú komikus. Id. Sághy kolosszális "gyilkos bácsi" volt. Bérczi és ő nyílt színen is tapsokat kaptak.
Szohner Olgának, úgy látszik, olyan fogalmai vannak a bohózatról, hogy itt nem kell a szerepét senkinek sem komolyan venni. Ő legalább nem vette. Füredy jó Bisotka, Madas Pista ügyes inas volt.
A többi kisebb szerepek a főszerepeknek opponáltak. Az előadást zsúfolt ház nézte végig. A darab kasszadarab lesz.
Szabadság 1900. november 1.
A tegnapi nap a halottaké s az emlékezésé volt. A csendes temetők felékesültek. Az ősztől letarolt sírhalmokon melegítő világító mécsek égtek, koszorúk feküdtek. Pazar és drága koszorúk itt, ügyetlenül kötözött szegények amott. De virág mindenütt...
A felékesült síroknál pedig kegyelettel áldoztak az élők.
A nagyváradi temetőkbe költözött ki tegnap a nagyváradi élet. Valóságos zarándoklás volt ez. Hiszen halottja mindenkinek van...
De azokat a sírokat, ahol a nagyobb hevülésű szívek porladoznak, keresték fel legtöbben.
Mikor az alkonyat s a köd leszállt, s komoran kegyetlen mementóval zúgtak a harangok, legtöbben voltak a temetőben.
Ekkor vonult ki hagyományos módon a jogakadémia ifjúsága is. A Szigligeti utcába mentek, ahol a nagy író emléktáblájánál Dukesz István joghallgató mondott szép tartalmas emlékbeszédet. Innen a fő utcán keresztül Rulikovszky Kázmér sírjához vonult az ifjúság, s ott Ormay Lajos, az ifjúsági önképző egylet elnöke dicsőítette megható szavakban a lengyel származású magyar vértanú emlékét. Innen visszatért a menet Nagy Sándor vértanú tábornok emléktáblájához, ahol Sebő Mihály mondott lelkes, szép beszédet. Innen az olaszii temetőbe ment az ifjúság, ahol Személyi Kálmán volt tanár sírjánál Bay László, Hoványi Lajos volt igazgató sírjánál Aliquander Ödön, Kudelka József volt tanár sírjánál Damjanovich Miklós mondottak megható emlékbeszédet. Beszédeket tartottak az elhunyt joghallgatók sírjánál is.
Hasonló kegyelettel áldoztak a nagy halottak emlékének a nagyváradi iparos ifjúsági egylet tagjai is, akik dalárdájukkal vonultak ki Rulikovszky és Nagy Sándor sírjához.
A nagyváradi színtársulat tagjai pedig ma tették le koszorúikat Rónai Gyula, a nagy színész és Sándorffy, a nagy színész mentor sírjaira.
Budapesten kora reggeltől fogva egymást érték a koszorúktól terhes kocsik, főleg a Kerepesi úton, amelyek valamennyien a Kerepesi temetőbe robogtak, ahol ezt a gyászünnepet, mint rendesen, most is a legnagyobb pompával tartották meg...
Aztán, öregbedett az este, kialudtak a mécsek. Az emlékezők serege hazatért... Egy esztendeig ismét éjszaka lesz a temetőben.
Szabadság 1900. november 3.
Egy színügyi bizottsági tagnak azt mondtuk tegnap este a színházi folyosón:
- Mégsem járja, hogy a direktor előadatja ezt a színpadi lyukas ponyvát!...
A színügyi bizottsági tagoknak némileg kötelességük a direktort védeni. Mi hát ilyen választ kaptunk:
- Hiába kérem. A karzati közönségnek is vannak igényei. Aztán - folytatta elábrándozva - emlékszem: ma harminc éve milyen telt ház nézte ezt a darabot!...
A közönség ez alatt gyűlt. De bárhogy is gyűlt, annyi nem gyűlt, hogy a színházat negyedrészben is megtöltse. A közönség tiltakozni akart, tiltakozott is. Tegnap volt a második üres ház. Somogyi tanulhat. Ami az előadást illeti, a szereplők jobb ügyhöz méltó ambícióval játszottak.
Szabadság 1900. november 3.
Hogy érdekes esténk lesz, azt a színházba lépéskor láttuk. Előkelő közönség a páholyokban s a földszinten. Örley Flóra lépett fel először tudniillik. Régi, szeretett ismerőse a váradi publikumnak. A címszerepet játszotta persze. Belépésekor tapsvihar fogadta. Ez a taps állandó volt egész estén át. Örley Flóráról nem lehet újat írni. A szó igazi értelmében művésznő. Mai alakítása magában is megérdemelte a kitörő tetszést, a fokozott lelkesedést. De a mai nap a hazatérés ünneplése volt egyszersmind. Ezért volt ünnepi színe, hangulata a mai előadásnak. Partnerének, Pintérnek ma a szokottnál is szerencsésebb estéje volt. Éneke, játéka nagy hatást ért. Ezzel a hatással a Nyáraié versenyezhetett talán, aki művészi, ízléses játékával ezúttal a karzattal való kacérkodás vádja nélkül fogadhatja el az elismerést. Sajnos, a többi szereplőkről kevés jót mondhatunk. Lányi Edit eszünkbe juttatta a Dóczy Lajos Szana-versének a párját evvel a refrénnel: mért énekel Lányi Edit? Mert mi úgy tudjuk, hogy az énekléshez hang kell. Perényi ügyetlen Moralesz, Erdei Berta ízléstelen volt. Még a Bérczi Moszkitoszának volt tán valamelyes értéke. A női kar gyenge, össze nem tanult. A zenekar még a körülményekhez képest sem volt tűrhető. Az operett bájos muzsikájának ilyenformán persze nem nagyon voltak észlelhetők a bájai. A mégis tisztes sikert a főszereplőknek köszönhetjük.
Szabadság 1900. november 4.
Nem Bőregér, kérjük szépen, nem! Denevér igenis. Ezt már mindenütt tudják, csak nálunk nem... Ám ez a cím igen jó volt ma. Az az elégtételünk megvan legalább, hogy egy olyan darabot adtak botrányosan rosszul, amelynek a neve is rossz...
...Oly bécsi volt még a levegő is! De oly bécsi, hogy szörnyűség. Közönség szépen. Hiába, valcer kell [a] magyarnak, nem muzsika. És felgördült a függöny. Az első hang hamis volt. Omen volt ez, de rossz. Valaminthogy az előadás egészében és részleteiben is nagyon rossz volt.
Pintér Imre, a rendező nem tehet róla. Ő megtette, amit megtehetett. Nyílt színen is tapsot kapott a második felvonás boszorkányos ügyességű vacsorájáért. Nem ért semmit. Az asztalokkal tehetett csodát Pintér, a szereplőkkel nem.
A szereplők nagy része pedig készületlenségével szerepelt. Szerep-nemtudás és ízléstelenség elragadóan ölelkeztek a színpadon. Hiába, a színházvezetőség azt hiszi, hogy nekünk így is jó. Nap-nap után bukás. Pintér és Nyárai váltak ki a mai kaoszból. Pintér szép hangú, ügyes Eisensteinét s a Nyárai kedves, jó ízlésű fogházigazgatóját sajnáltuk ebben a környezetben. B. Csik Irén nagyon jó színésznő. Az volt ma is. Énekszámai azonban éppenséggel nem sikerültek. Erdélyit említjük még meg, aki ügyesen ugrott be a rosszul lett Gáthy helyett, s Frosch jókedvű alakítóját, Bérczit, akinek a felesége bájos táncot tanított be és táncolt. A többiek reméljük, hálásak lesznek, ha neveiket elhallgatjuk. A közönség jéghideg maradt. Taps: semmi.
Ha egyéni érzelmeknek szabad volna e rovatban helyet adni, titkos kárörömmel térnénk napirendre a Bőregér bukása felett, mert nem vagyunk ennek a valzerdarabnak imádói.
Ám így sajnáljuk a mai estét. Ez a darab népszerű Nagyváradon. - A mai este talán mementó lesz.
Szabadság 1900. november 8.
A Házi béke egyike Bisson legpompásabb darabjának - amivel nagyon sok van mondva. A francia bohózatok nagymestere, aki a színpadi szemfényvesztésnek, a színpad káprázatos bűvészetének minden fogását olyan csodálatosan érti, ebben a darabjában szokatlanul egyszerű eszközökkel dolgozik. Semmi ágy a színpadon, semmi pongyola, alsószoknya és inexpressible: a Házi béke valóságos nyárspolgár-darab. Mintha csak az akadémiába akart volna pályázni vele Bisson, aki különben egy társszerzővel csinálta meg ezt a darabját.
A meséje és a morálja igen egyszerű: Lucien Morenilnek (Balla) van egy bájos felesége (P. Szép Olga). Nagyon szeretik egymást, de az asszonyka rettenetesen féltékeny. Nos, és miután a férjének, az anyjának, az apjának, a barátnőjének és mindenkinek, aki a színpadon van, tömérdek kellemetlenséget szerzett evvel a betegségével - kigyógyul belőle. Ez az egész! De benne van a darabban a Bisson csodálatos emberismerete, ötletessége, bámulatos rutinja és tudása.
A darabnak mindenütt nagy sikere volt. A budapesti Nemzeti Színháznak állandó repertoárdarabja, és ma este nagy derültség és zajos tapsok között vonult be a Szigligeti Színházba, ahol bizonyára szintén tartósan műsoron marad.
Úgy hallottuk, hogy a mai előadásra sokat készültek színészeink. Ami meg is látszott - de csak néhány jeleneten. Mert néhány helyen meg vontatva, akadozva ment az előadás. Ezt a hibát egyébként a második előadásra bizonyára helyrehozzák. Az bizonyos, hogy az ilyen darabot nagyon nehéz jól adni. Mert nem elég az, hogy valaki jól tudja a szerepét. Bele kell találnia magát a francia vígjáték hangjába, villámgyors fordulataiba, változásaiba, az egész rohanó cselekvénybe. Van egy színészünk, aki ebben a tekintetben szinte páratlan Balla Kálmán. A ruhája, a járása, a beszéde, a mozdulatai mindig elegánsak, mindig biztosak. Színésztársai sokat tanulhatnak tőle. Vígjátékokban szinte megbecsülhetetlen. Ma is telivér francia, igazi párizsi volt, nagyon tetszett.
A féltékeny asszonykát P. Szép Olga játszotta. Kitűnő szerepéből semmit sem engedett elveszni. Minden nüanszra, minden ötletre gondja volt, és elejétől végig bájos, ügyes. A tapsok jó része neki szól.
Az öreg Brunois szerepét igen jól játszotta Sághy Zsigmond. Talán egyetlen hibája az volt, hogy nem élezte ki jobban, mennyire komikus a jó öreg nyárspolgár, aki harminc évi házasság után egyszer félrelépést követ el. És nem értjük, minek vette fel a második felvonásban azt a csudálatos zöld valamit. Minek az?
Sokat mulattak Szarvasin, aki a Ludovic Brunois kis szerepét olyan jól játszotta, amint csak lehetett. Somogyiné valósággal bájos Brunois-né volt.
Mascadet-t Gáthy játszotta ügyesen, a szerelmes közjegyzőből pedig pompás figurát csinált Füredi, Susanna szerepéből Szohner Olga semmit sem tudott csinálni. Amboroisine szerepét Erdei Berta adta. De a mi komikánk ma mintha nem játszott volna elég kedvvel.
Az örökké dünnyögő, mindenbe beleavatkozó és bizalmaskodó régi cselédet színtelenül játszotta. Pedig ez egyike a leghálásabb szerepeknek, és Rákosi Szidinek például az egyik legfényesebb alakítása.
Horváth Irma csinos Denise volt. Nem is volt egyéb dolga, mint csinosnak lenni. Latabárné ügyes szobalány volt és Bognár nehézkes, ügyetlen De Taille. Amit éppenséggel nem gáncsképpen említünk, mert hiszen annak kellett lennie.
Mint említettük, a darab igen tetszett, bár csak félig telt ház nézte végig. A közönség állandó derültségben volt, és szinte sajnálta, hogy a pompás darabnak már kilenc óra körül vége volt.
Szabadság 1900. november 9.
503. HÁT KI IS AZ A VOGELSANG?
Megírtuk, hogy a bécsi községtanács a Heine utcát Vogelsang báróról fogja elnevezni. Ez a bamba, otromba határozat persze mindenütt megbotránkozást keltett, s természetesen a magyar sajtóban is. Főleg nem tudtuk, hogy ki az a Vogelsang, aki a bécsiek szemében több, mint Heine. A néppárt lapja ma ilyenforma információt ad Vogelsang gróf[ról].
Mélyen tisztelt liberális laptársaink tegnap és ma roppant módon törik fejüket azon, hogy ugyan ki lehet az a Vogelsang? Az egyik a lexikonból kikeresett egy Vogelsangot; a másik máshonnan, a harmadik ismét más forrásból kerített magának egy ilyen nevű embert, de az igazit egyik sem találta meg. Mineralógus, természettudós, balerina és versenyló vagy dalai láma volt-e Vogelsang, - honnan lehessen azt tudni? A kérdés és nagy fejtörés onnan származik, hogy a bécsi községtanácshoz két képviselő azt a kérvényt nyújtotta be, hogy a Heinéről elnevezett utcát keresztelje el Vogelsang nevére. Hát ki ez a Vogelsang?! hogy vakmerően ki mer kezdeni a dicső Heinével?! A halhatatlan zsidó poétával! Abszurdum. Egy Vogelsang - Vogelsang báró konvertita vala és keresztyén publicista, amilyen kevés volt, van és lesz Ausztriában. Vogelsang alapította a régi Vaterlandot, és sokáig főszerkesztője, egyúttal a zsidóliberálisok réme volt. Most, hogy Bécsben a keresztyénség kerekedett felül, a Heine utcát törülni kívánják, s helyette életbe léptetni a - Vogelsang utcát.
Méltóztatnak tehát illetékes forrásból hallani, hogy ki az a Vogelsang. Ezek után reméljük, senkinek sincs a névcsere ellen kifogása. Vogelsang br. konvertita vala és klerikális. Tehát most már duplán is örököse Heinének, aki tudvalevőleg egy kis örökséget hagyott a világ klerikálisai számára...
Szabadság 1900. november 10.
(Operett három felvonásban. Zenéjét Monckton és Caryll szerezték. Angolból Makai Emil és Kacziány Géza fordították.
A Szigligeti Színház premierje 1900. nov. 9-én)
Táncoperett. Atyafiságban van a Gésákkal, a Görög rabszolgával és San Toy-jal. Egyik papája, Monckton úr - Hilárius mesterrel szólván - kezére szokott játszani Sidney Jonesnak. Mindegyik darabjába komponál egy-két melodikus, bájos nótát.
Muzsikával, melódiával agyon van töltve A kis szökevény is. Sőt annyira gazdag, hogy a Gésák is kölcsönzött tőle, A Görög rabszolga is.
Egyébként szezon nyíltától verték mellette a reklám nagy dobját. Ez lesz a klu, terjesztették a színház tájékán. Ettől nem sajnálták a próbákat - panaszkodtak a hajótörött rendezők. S mi magunk is avval a reménnyel mentünk ma a színházba, hogy: végre egy este, melyért nem fog kelleni gorombaságokat mondani a színházról. Oh, mert a goromba igazságok kimondása, tessék elhinni, nekünk esik a legrosszabbul.
Az előadásról lentebb, most lássuk a darabot.
Meséje! A meséje? Ezt bajos volna ám elmondani. Szól egy kis zárdanövendékről, kit férjhez akarnak adni, de ő megszökik. - Egy jambó társulattal s - óh, szent erkölcsök - egy szerzetessel, aki [a] társulat primadonnájába szerelmes, Ajaccióba táncolnak el.
Itt a kis szökevény beleszeret abba, akitől szökött, a vőlegényjelöltjébe. Velencében kiderül minden, s következik a kedélyes: legyetek boldogok.
De ha csak ez volna. De mi minden van még a mesében. Jambó társaság, mely sikerülten tréfálja ki a szörnyű maffiát. - Angol globetrotterek.
Hülye bogarászok, Cook emberei. Plüs- és plüstelen trikók. Táncok a légies villi-tánctól a szerecsen duettig. Ládában utazó zsoké. Cirkuszló és korzikai kurtaszoknyák alsó kimondhatatlanokkal. Hordárok és velencei karnevál. Gondolázás és Labunszkája-paródia, stb.
Ebből méltóztatnak látni, hogy a darab alaposan el van készítve. A muzsikáért azonban sok mindent megbocsátunk. Csupa báj, tűz és melódia. Olyikat már a kávéházakból ismerjük. A cigaretta-dal, a katonabanda kuplé, a gyönyörű pajkos piruló románc és még egy pár énekszám gyöngyei a darabnak.
A táncok is bájosak, szellemesek - lennének. De erről még lentebb.
Kár, hogy a fordításba becsempészték a hagyományos budapesti ostobaságokat, s hogy egy-egy karzat számára készült ötlet elnyomja a legszebb dolgokat.
Az operettelőadáson, hogy rátérjünk végre, csakugyan meglátszott a készülés, s főként a Somogyi Károly ügyes rendező keze. A díszletek újak, fényesek. A hatásvilágítást teljes erővel működtették. A kosztümök is vagyonba kerülhettek, s a siker mégsem teljes. Nem a külső sikert értjük, hanem az igazit. Mert taps még nem volt annyi a nagyváradi kőszínházban, mint ma. A hiba más és kettős. Az egyik, hogy Bérczinén kívül alig tud valaki táncolni. Pedig ezekben a táncoperettekben a primadonnáké volna a tánc dicsősége is. A másik minden énekes darabra vonatkozik. Nincs egy olyan egész primadonnánk, aki meg tudná hódítani a közönséget.
Forrai Ferike például ma a címszerepben harcba vitte minden tehetségét. Fiatal és bájos. Kedves kis hangja van. Játékában természetesség, mozdulataiban varázs. Mégsem egész művésznő. A maihoz hasonló darabokban pedig éppen nem válik be. Hisz elég ügyesen táncol is. De nem képes annyira mindig a közönség előtt lenni, vulgó szólván: kiválni, mint a kis szökevény személyesítőjének kell. Azért szép sikere volt. Ízléses öltözékei szenzációt keltettek. Tapsot is kapott eleget.
Lányi Editnek nincs hangja. Nagy baj ez. Hang nélkül primadonna, még ha jobban is táncol, mint Lányi, nem primadonna.
Szohner Olga csöppnyi kis hangjával kár, hogy énekel. Drámában is nagyon ügyesen kell tudni evvel a kis hanggal bánni, táncolni azonban Szohner ügyesen táncol.
Erdélyi rendkívül ügyes partnere volt Forrainak. Fess, elegáns, kedves és ízléses. Énekelni is tud. Nem is gondoltuk, hogy ebben a - hogy úgy mondjuk - férfi primadonna szerepben ilyen szép sikert arat.
Bérczi és Szilágyi Dezső arattak méltán igen sok tapsot s valóságos sikert. Igen jók voltak: Szarvasi Sándor, Erdei Berta, Bognár, Balázs Olga, Rákosy, Füredi és Madas is.
A karok betanultak. A zenekar most is csak sok elnézéssel tűrhető. Zsúfolt ház. Rengeteg taps. A jegyeket a holnapi előadásra már ma erősen kapkodták.
Szabadság 1900. november 10.
Egy vallomáson kezdjük. Ebben a pillanatban mi súlyos bűnt követünk el a szerkesztőségi szubordináció ellen. Olyanféle bűnt, amit becsempészésnek nevez a redakciók szótára...
A szubordináció megsértése talán súlyos bűn - beismerjük. De ezt a bűnt velünk éppen a mi igazság- és kötelességérzésünk követteti el. Mert igazságtalannak tartjuk, s a mi közönségünkkel szemben kötelességszegésnek, hogy mikor egy olyan embernek van ünnepe, mint Hegyesi Márton, mi mélységesen hallgassunk, mert Hegyesi Márton ennek a lapnak felelős szerkesztője...
Mi sem fogunk új dolgokat írni Hegyesi Mártonról. Mint emberről talán többet tudnánk másoknál, de mint közéletünk egyik legérdemesebb vezető alakját, mindenki ismeri.
Mint ember egy - sajnos - ritkuló típus képviselője. A régi nemes alakok közül való: puritán, erős érzésű, tiszta gondolkozású, sokat tudó, munkás, emberszerető. Hazafias és faji érzésben a legerősebb talán. Deresedő fejjel még mindig tud lángolni. Lelkesedésre, munkára fiatal maradt. A reménytelenséget nem ismeri: érzéseiben megedzett, hívő, és erős. És ilyen ő minden szereplésében, a közélet minden vonatkozásában. Önzetlenül munkál, szeretettel, kímélettel, fáradhatlanul. Ahol közügy munkára szólít, ahol nemes cél lelkesedőket kíván: Hegyesi Márton mindenütt ott van. Oszlopos tagja a szabadelvű pártnak, vezető alakja Nagyvárad tanügyének, elismert érdemű tudós, a vármegyei élet egyik vezető alakja, mint e lap felelős szerkesztője tisztelt és szeretett nesztora a hírlapírói karnak. Nincs olyan küzdőtere a közéletnek, ahol ő nem munkálkodik... És munkálkodjon is még sokáig. Ma tisztelőinek serege kereste fel tuszkulánumában, patriárchális, szép családi körében. A rokonok, a barátok, a küzdőtársak. A tanítói kar küldöttségileg üdvözölte. Ma este pedig vendégszerető háza megtelt szerető és tisztelő híveivel. Igaz, szép magyar szokás szerint mai névestéjén, Márton napja előtt az ünneplők nagy seregébe állhassunk be mi is. Ne legyen ez nekünk megtiltva, csak azért, mert közel állunk hozzá. Köszönthessük mi is szeretettel, s mondjuk el, hogy őreá még nagyon sokáig van szüksége a közéletnek munkálkodóul s példaadóul, s hogy nekünk lelkes, forró vágyunk, hogy így legyen!...
Szabadság 1900. november 11.
Így hívták, így ismerték mindenütt vagy félesztendő óta. Kis, furcsa, jókedvű ember, aki olyan kacagva és kacagtatóan szaladgált a kenyérért, hogy észre sem vette, hogy nagyon elfáradt. A repülő borbélynak ugyanis sokat kellett fáradnia. Kacagni már nem kellett sokat, de ő mégis kacagott. Sok oka pedig nem volt reá. Családja van a kis borbélynak, ezért kellett annyit szaladnia. Reggel hattól kezdve ki nem fáradva nyargalta be az ő rendes pácienseit. Itt lármáztak rá, hogy korán jött, amott, hogy mindig elkésik. Ő bohóskodva, kacagva vette a szerszámát, s rohant tovább. Figaró itt, figaró ott. Szaladás közben arról ábrándozott, mikor neki egy kis fészke lesz. Mikor neki nem kell mindenkihez szaladni. Üzlete lesz, abba is csak járnak. Elérte a vágyát fél évi nyargalás után. Figaró hajlékot kapott, s kacagó arca még jobban ragyog a Zöldfa utca sarki kis, új üzletben, ami nem valami fényes hajlék, de elég egy család boldogságára. - A kis borbély ott szorgoskodik most egész nap... Ráfér fél évi nyargalás után. S ha a "páciensek" jó emberek, ezután még inkább pártolják a kis repülő borbélyt, a legboldogabb figarót.
Szabadság 1900. november 11.
Ma este ünnep volt a Szigligeti Színházban. Bánk bán írójára emlékeztünk. Ma Katona József születésének napja volt. Dicséret a nagyváradi közönségnek, mely ezt az ünnepet impozánssá tette. A nagy megnyitó óta nem volt még szebb esténk, mint a mai. Előkelő közönség, zsúfolt ház, lelkes hangulat, jó előadás. Egy intelligens, rokonszenves színész első, igazi bemutatkozása adott még nagyobb érdekességet az estének. Könyves Jenő vállalkozott Bánk bán szerepére. Határozott sikert aratott. Ez a siker annál jelentősebb, mivel nagy küzdelemmel vívta ki. Orgánuma gyenge, alakja sem szerencsés ehhez a szerephez. De művészete, öntudatos ábrázoló képessége, szerencsés pátosza mégis sikert aratott. Voltak úgynevezett nagy jelenetei is. Sok tapsot kapott. Petur bánt Peterdi játszotta. Becses alakítása ez egy régi, nagytehetségű színésznek. Művészi volt a Pintér Tiborca. Igazi kabinetalakítás. E. Kovács Mariska olyan jó Melinda, hogy a legtorzonborzabb kritikus sem haragudhatnék, mert egyszersmind nagyon szép is. Balla Biberachja is értékes alakítás. Balázs Olga, Szarvasi, Bognár részesek még a sikerben. A rendezés Peterdi érdeme, de Somogyinét kérjük: ne játssza máskor Gertrudist.
Szabadság 1900. november 13.
Búcsúaktus a tárlaton
A jegyszedő asztal üres. Elhányva fekszik rajta két árva katalógus, három belépőjegy. A csarnok nagyterme előtt türelmetlenül topog egy rendőr. Bent a teremben félhomály. Néhány látogató. Egy fél óra múlva bezárják a nagyváradi tárlatot.
Egy sarokban Radó Ignác dr. ül. Nem a derűs büszke arcú Radó Ignác. Hanem egy levert, szomorú arcú... Egy félóra múlva az ő nagy művéből semmi sem lesz. Ez a kis tündérvilág annyi meg annyi külön világgal, ez a sok élet, ez a sok szín elmúlik. Jönnek a goromba, keménykezű emberek, s el fognak rombolni mindent.
Az idő nehezen telik. A terembe csendesen, észrevétlen suhan be egy-egy új látogató. Mindenkit elkap valami komor hangulat. Befutja még egyszer a termet. Beszívjuk a még megmaradt régi hangulatot. Megkeressük a nedves ajkú, vörös hajú Oféliát: megimádjuk még egyszer a Dante álomistennőjét. Hisz annyi helyen és annyiszor álltunk itten ihletődötten.
... És elvisznek mindent... Ezt az édes meleg fészket feldúlják. Most, most a csúnya novemberi őszön. Mikor melegségre vágyik a szívünk. Mikor itt kaptuk a legtöbb melegséget...
Hányszor bejártuk ezt az édes, kis labirintust. Hányszor cserélődött ki komor, beteg lelkünk. Egy-egy kis zugban, lágy vörös kanapén hányszor merültünk el ünnepi impressziók édes mámorában...
...És édes nevetés, könnyű nevetés is mennyi volt itt. Édes, szép asszonyok, édes, szép leányok mennyi derűt, napsugarat osztogattak itt szét.
Vége... A terem már be van népesülve. Pontban négy órakor megjelent az ajtóban dr. Beöthy László főispán imponáló délceg alakja.
A hölgyek, az urak kört formálnak. Dr. Radó Ignác üdvözli a védnököt. Kezdődik a búcsúztató. Nem láttunk a körben mindenkit.
[...]
És amint botorkáltunk a lépcsőkön lefelé, nagyon szomorú gondolataink voltak. Jobban éreztük a hideget és a ködöt, mint máskor. De íme, egy szó jutott eszünkbe. A Beöthy László érces hangján csengett vissza: a viszontlátásra!...
Szabadság 1900. november 14.
Egy szellemeskedő habitüé a mai előadásról így nyilatkozott:
- A század rossz előadásai között ez a mai előadás igen előkelő helyet foglal el...
Mivel pedig ez a kedélyes véleménymondás veszedelmesen közel jár az igazsághoz, hát ideiktattuk. Készakarva, terv szerint sem lehetne jobban elriasztani a közönséget a színháztól, mint azt a direkció teszi. Úgy látszik, elfelejti azt, hogy a színházba nemcsak színügyi bizottsági tagok járnak. Azok ugyan egy megható jelenetben bizalmat szavaztak nemrég Somogyinak. Ám nem tudjuk, hogy ez a bizalom hogy fogja pótolni az elégedetlen közönséget. A legszembetűnőbb készületlenség dominált a színpadon. Mintha sohasem próbálták volna a darabot. Egy-két szereplő kivételével abszolút senki nem tudta szerepét. Deésy Alfréd például egy kínos pauzát eszközölt egy ízben, hogy a függöny legördülését vártuk. Nem csoda így, ha a jobbaknak is csak robot volt a darab lejátszása. Athália szerepében különben P. Adorján Bertát láttuk viszont, akit ezúttal is szeretettel tapsolt meg a közönség. Szarvasi, ez a derék színész, sok ambícióval s a környezet akadékoskodása dacára szép sikerrel játszotta meg a címszerepet. Balla Kálmán, E. Kovács Mariska és Szohner Olga váltak még csak ki. Az ő sikerük is nagyobb lett volna, ha a már rendszerré váló hebehurgyaság meg nem töri az előadás folyamán minden ambícióikat. Az előadáson nagy közönség méltatlankodott.
Szabadság 1900. november 14.
Még mindig korainak tartjuk a nagyváradi színház és társulat kérdéseivel foglalkozni. Azokkal a kérdésekkel tudniillik, melyek felvetése - nem lehetetlen - megölné az egész szezont. Ezt pedig nem akarnók. Az igazság is kétélű fegyver. A nagyváradi színház élet pedig olyan fiatal még, hogy a simogatást is alig bírja ki. Nem szólunk hát, csak az elhallgathatlan dolgokról. Ezekről is csak röviden. Kezd már bennünket kétségbe ejteni az az élhetetlenség, mely a repertoár összeállításában, a legjobb darabok elejtésében s főképpen az erők helytelen kihasználásában nyilvánul. Erről az utóbbiról nem tudunk hallgatni. A társulat tudvalevőleg számra nézve nagy. De csodálatosan éppen a legjelentéktelenebb szerepkörök vannak túlságosan ellátva. Ez sem volna nagy baj. A nagyobb az, hogy a színházi szél a gyenge vitorláknak kedvez. A legbecsesebb erők elkedvetlenedve nézik ezt a dolgot, de mit sem tehetnek. Ezúttal csak egy-két esetről szólunk. Első a Peterdi mellőzése. Ez a derék művész, akit a közönség szeret, nem jut szerephez. Szarvasi Sándor esete még furcsább. Kitűnő színész s még úgyszólván csak tegnap ismerhette meg a közönség. Negligálták. Van egy fiatal, szép és ép hangú énekes a színháznál, Papp János. A közönség is ismeri. Kénytelen elszerződni Debrecenbe. Szilágyi Dezső Pozsonyból kapott fényes ajánlatot. Nyárai a Magyar Színházhoz van szerződve. Tudnánk még több esetről beszélni, de ezúttal nem tesszük. E pár esettel is csak rámutatni akartunk a veszélyre. Annak a néhány jó erőnek is, aki a társulatnál van, elveszi a kedvét a mostani vezetés. S a mi számunkra majd itt marad a tehetlenség s a középszerűnél is gyengébb silányság.
Szabadság 1900. november 15.
(Vígopera 3 felvonásban. Antony Mars és M. Desvallières írták, a zenéjét Victor Roger szerezte. A Szigligeti Színház premierje 1900. november 17-én)
Mi úgy gondoljuk, hogy a Jáfet tizenkét feleségét már régen megszerezte volt a direkció. Mivel pedig a Szigligeti Színházban az a repertoár összeállításának a rendszere, hogy minden megszerzett darabot elő kell adni: a nagyváradi közönségnek ma este alkalma volt a fentnevezett zagyvaságot szemtől szembe látni.
Szerencsére a darab pesti sorsáról már informálva voltunk. Ilyenformán csak az történt, hogy sokkal rosszabb darabot kaptunk, mint amilyen rosszra már eleve számítottunk.
Peterson Jáfet (Nyárai Antal) az a boldogtalan egyén, akiről elnevezték a darabot, s aki az amerikai mormonok közt annyi feleséget szerez magának, amennyi tűrhetően csinos kóristánéja van egy modernül berendezett színháznak. Sőt, még annyit sem. Mert az egyik feleség általában primadonna, a másik komikáné. A primadonna nemigen énekel, a komikáné azonban sokat kellemetlenkedik.
Általában a szereplők nagy részben kellemetlenkednek. Énekelni nemigen tudnak. Ámbár a darab új operett, egy egészséges, valamilyes zeneszám nincs benne. Lessük az első felvonást: semmi. A másodikban, mikor már türelmünk fogyni kezd, előáll Forrai Ferike, a primadonnafeleség. Általános várakozás. És szól Forrai:
- Asszony is vagyok, szép is, szabad. Most már nem kéne, csak egy katona.
A beavatottak tudják, hogy most ének jön. A zenekar megszólal, Forrai pedig elénekli a Heltai Jenő kupléját: A regementet áthelyezték.
Nahát, kérem, ez az orfeumokban elkoptatott kuplé a darab legértékesebb zenerésze...
De szóljunk: mi történik Jáfettel? Pihenőre megy. Vissza Párizsba vagy két hónapra. A tizenkét feleség utána. Szörnyűséges bolondságok. Az a bizonyos dúsgazdag nagybácsi azt akarná, hogy Jáfet ne nősüljön meg, s kiderül, hogy a derék ifjúnak már tizenkét felesége van, köztük a nagybácsi egykorija is, aki alaposan felszarvazta az öreget.
Végre Jáfet férjhez adja mind a tizenkét feleségét, s marad mi volt: egy agglegény.
Hogy mi minden van még a darabban. Elég, hogy elmondják a színpadon. Mi röstelljük leírni. Híg szellemességek s szellemtelen durvaságok...
Az a különös, hogy a darabot elég jó, sőt szokatlan jó előadásban láttuk. Úgy látszik, az is hozzátartozik a rendszerhez, hogy csak a jó darabokat adják rosszul.
A tucat tizenegye igen jól fest. Az ember dúslakodhatik a harisnyákban. Mert a harisnyák a darab fő attrakciója.
Forrai Ferike ügyes primadonnafeleség volt. Benkő Jolán ijesztően jó Deborah. A komikáné-feleséget hívják így. Nyárai a Jáfet-féle szerepekkel járja le magát. Sajnáljuk ezt az igazi művészt. A karzat tapsa tönkre fogja tenni. Szilágyi Dezső ügyes figurát csinált. Bérczy és Bodnár mulatságosak voltak. Deésy ma sem jobb, mint máskor. A tucat asszony közt Horváth Irma s Egyed Lenke nagyon bájosak.
Hatás semmi vagy nagyon kétes. A színházat zsúfoltig megtöltő közönség álmélkodott. Minden számítást felülmúló, értéktelen zagyvaságot kapott.
Szabadság 1900. november 18.