126. KECSKEMÉTHYÉK

A generalizálást, a dedukciókat, az öreg frázisokat rendszerint és mindig és gyöngéd figyelemből azok számára szoktuk meghagyni, akiknek nehezükre esik a gondolkozás. Tehát a többek között ezeket is ahhoz a hagyaték-tömeghez kívánjuk csatolni, melynek alapját Heine vetette meg a világ klerikálisainak javára.

És mégsem tudunk ez alkalommal lemondani arról a gyönyörűségről, hogy egri Kecskeméthy Győző úr és kuruc esetéből el ne mondjunk néhány rövid dolgot.

Az egyre hatalmasodó magyar klerikalizmus behálózta a zsenge, tejes-kukorica agyvelejű ifjúságot. Behálózta, elvadította, megrontotta. Kicsalta a fórumra, fegyvereket adott a gyermekek kezébe... És a kiskorú, szegény, vak gyerekek serege megzavarodottan kezdett hullámozni, országot restaurálni, erkölcsöt építeni, keresztet menteni, zsidót ütni...

Régibb munkája ez már a reakciónak. Takács Zoltántól egri Kecskeméthy Győzőig a félrevezetett diákok mindig üldözték a kozmopolitizmust, az erkölcstelenséget, a nemzetietlenséget, a hazátlanokat és lelketleneket. Takács Zoltántól Kecskeméthy Győzőig a megrontott ifjúság nemzeti kaszinóbeli, feudális urakhoz, selyem reverendákhoz dörzsölődő vezetői mind-mind eljutottak oda, ahova a gonosz gyűlölködés és hülyeség vezetni szokott.

Istenem, hányszor remegett meg a szívem magamnak is a kétségtől, mikor Kecskeméthyék átkaikat dörögték eget verő lángolású beszédeikben a Szemere Miklós asztaltársaság, keresztény nagybizottság lakomáin és egyéb lakomákon! Mikor rút szibaritavázaknak kereszteltek bennünket e tüzes lelkű ifjak! Hányszor remegett meg a szívem a kétségtől: vajon nekem van-e igazam, ki közönséges téli kabátot hordok vagy Kecskeméthyéknek, kik ujjatlan kuruc szűrt viselnek?!...

És mégiscsak nekem van igazam. Kecskeméthy is ujjas szűrben szökött meg. És ha következetesen nemzeti maradt Kecskeméthy Győző, ennek a szűrnek ujja be van kötve, s benne viszi a deficites Budapest kis félmillióját...

De mi lesz most már a nagy misszióval? A nagy misszióval, melynek lelke Kecskeméthy volt? Mi lesz a hon keresztény alapokra leendő fektetésével? Mi lesz a nemzeti géniusz feltámasztásával? Mi lesz az erkölcsök megtisztításával, a kuruc-brigáddal, a nagy nemzeti ideálok megvalósításával?

Óh szörnyűség, hogy a nemzetek életében milyen kis dolgok bírnak tragikus, fátumszerű befolyással! Óh szörnyűség, hogy mit tett Győri István. Mert ha Győri István óvatos, Kecskeméthy nem dézsmálja meg a táskát, s nem hagy itt bennünket nagy bizonytalanságban, a nagy missziók legelején!...

Ki pótolja most e nagy missziók lelkét? Van-e még vajon Kecskeméthyje a nemzet-mentő ifjúságnak?

...Valójában pedig fáj, nagyon fáj nekünk ez a gúnyolódás... Érezzük a nagy szégyen súlyát, mely sok száz jobb sorsot érdemlő, félrevezetett fiatal ember lelkét kell, hogy most betöltse.

Csak látná be már végre minden ifjú ember, akár pelyhes állú egyetemi, akár másféle ősz-szakálú gyermek, hogy ami a klerikálisoktól jő, az mind bűn, butaság, rosszaság és veszedelem...

Nagyváradi Napló 1901. november 16.

Ady Endre.

127. A KLERIKÁLIS DIÁKOK ELLEN

A megtévesztett, klerikális szolgálatba szegődött diákság fölött megnehezedett az idők járása. Vezérüknek, Kecskeméthynek az esete aligha teljesen össze nem töri az egyetemi nemzeti pártot. De egyébként is mossák a klerikális diákok fejét. A debreceni és sárospataki lecke után most Kolozsvárról kapnak leckét a klerikális ifjak. A Nemzeti Ideál frázisaira s badarságaira a kolozsvári Egyetemi Lapok-ban a diákság hivatalos lapjában Ady Lajos egyetemi hallgató válaszol s a többek között a következőket írja:

Ezt a könyvet nem magyar ember írta, ez volt a másik impresszióm. Nem és ezerszer nem! Magyar ember nem teheti azt, hogy mikor arbuezi gyűlöletet akar szítani, akkor krisztusi szeretetet említsen! Hogy mikor egyes, még mindig kiváltságos osztályok: a történeti nemzet érdekében - akar cselekedni - az egész magyar nemzet szellemi és anyagi regenerálásáról beszéljen! Hogy mikor egy felekezetet akar előtérbe tolni: akkor nagy hangon hirdesse, az egész magyar ifjúság egyesülését! Hogy összehordozzon Istenanyát, keresztet, hazát, nemzeti géniuszt, vallást, fajszeretetet, a legszentebb és legnemesebb fogalmakat szemkápráztató és megtévesztő jelzőik és egyéb kapcsolatokban egy emberietlen tendencia: az antiszemitizmus megokolására! Nem és ezerszer nem! Nem írhatta magyar ember ezt a könyvet. Nincs abban egy mákszemnyi magyar őszinteség, csak nagyképű farizeuskodás. Aki írta, annak külön igazságai vannak. Érvel és következtet is, de ismét csak a maga módján. Van a maga könyvében itt-ott sok szép, nemes dolog és dicsérendő terv is, de azok annyira ferde, igaztalan rejtett célok elérésére vannak felhasználva, hogy őszinteségükben hinni nem tudunk. Egy nagy hazugságnak megokolására nem retten vissza semmitől, semmi szent, semmi fenséges eszmének könnyelmű felhasználásától. Jeligéje: "...egymást szívből átkarolják, s uralkodjék igazság, szeretet" s a végső konklúzió: "üsd a zsidót"! - Ez mindennél jobban jellemzi a röpirat őszinteségét. Hiábavaló beszéd ez az enyém: jól tudom. Az az "Ezer magyar ifjú" megy a maga útján tovább s szórja a visszavonás tüzét tovább is a magyar ifjúság között. Nem is akarom én e nem annyira megtévedett "Ezer magyar ifjút" visszakiáltani, s figyelmeztetni arra, hogy az út, amelynek lejtőjén elindult, szakadékba vezet. Úgyis hasztalan volna. A Cassandrák szerepe sehol sem hálátlanabb, mint velük szemben; de mi, akik itt lenn tisztább légkörben, a napi politika fertőjétől távolabb vagyunk, okuljunk Pest ifjúságán, mi, a vidék főiskolai ifjúsága vagyunk a só, s ha a só is megízetlenül, bizony nem tudni, mivel sózatik meg.

Nagyváradi Napló 1901. november 17.

128. A HÉTRŐL

Valamelyik erdélyi nagyasszony százhúsz évvel ezelőtt levelet írt egy nyíri barátnőjének. A levélben rendkívül elmés, régi magyar úriasszonyi módon, közvetlen hangon tesz néhány elmés kiszólást az ő sivár, léha koráról, melyből kifogyott a szeretet, derű és melegség. Mióta gondolatait papirosra tudja róni az ember, bizony egyebet sem tesz. Panaszkodunk, hogy kezdetben vala az éden, s utána jött és maradt a bűn. Hogy az aranykorszak vasra változott. Hogy melegtelen, sivár, derűtlen a jelen. Egyebet sem teszünk és írunk a panasznál... És egyéb fegyverünk sem volt és nincs most se a hitnél. Hiszünk abban, hogy minden megváltozik. A panasz és a hit végig fogja kísérni haláláig az emberiséget s a Madách eszkimója haldokolva arra fog gondolni: milyen szép világ volt, mikor több volt a fóka, s milyen szép világ lesz, mikor több lesz a fóka. Mert kezdetben vala az éden, s utána jött a bűn, s a bűn után mindig csak jönni fog ismét az éden...

*

Azt a bizonyos, "régi jó világot" már kompromittálni sem kell, annyira kompromittálták. Az éden hite is igen gyöngécske már. A másik hit azonban nem gyöngül: a változás jobb lesz. Ez a kis rögeszme teszi pokollá és mulatóhellyé e földet, termeli a bölcseket és bolondokat, az erényeseket és bűnösöket, mindent, mindent... Dési Géza dr. a múltkor az ő varázsos hangjával keltette életre a köveket, s az ő írása klasszikus kifejezése volt a múlt és a jövő között örökösen töprengő emberi lélek sorsának, a panasznak és a hitnek...

*

A múlt nem volt jobb, mint a jelen. De a jövőről már ezt sohsem merjük állítani. A jövő - ezt mi annyi szeretetreméltósággal hisszük - csupa igazság, szeretet és boldogság lesz. Elmúlik a nyomor, a betegség kínja, a gyűlölet, a butaság, az embertelenség, a katonaság, a zsarnokság, a kontárság, a vámpanama, a néppárt, a pótadó és minden egyéb csapás...

*

Eljön az idő és - hogy az aktualitás kötelességének is eleget tegyünk - mikor Magyarországon is divatba jön a nagykorúság. Mindenféle politikusok nem fognak mindig csak gyermekeskedni. Eljön az idő, mikor a zálogházasdi játék nagyon komoly játék lesz. Eljön az idő, mikor egy pár budapesti lap nem fogja a budapestinél sokkal komolyabb és előkelőbb vidéki kritikát bírálni merni, míg ő maga primadonnácskák éjjeli szekrényébe is belekotorász. Majd akkor a deficites fővárostól ifjú klerikális vezér nem lophat félmilliókat. A Timonok vizsgadíj nélkül vizsgáztatnak. Nagyvárad költségvetése fölött nem siklanak el két-három órácska alatt. Százkilencvenhat jelöltnél kevesebb, de érdemesebb jelentkezik harminc és egy pár városatyaságra. Sok minden másképpen lesz, csak lesni kell reá!...

*

Különben pedig ideiktatjuk a hét legnagyobb kontrasztjainak egy ici-pici percentjét:

A szédelgő Wallburg br. esetéről naponként két hasábot írtak a lapok, az ingyen kenyérről két sort.

Sauer-Csáky gróf Hofrath becsapta az aranyóráját, s kiváltotta mindjárt, sok-sok ezer ember elvitte a zálogházba utolsó vánkosát, s tudta, hogy nem tudja kiváltani soha.

Egri Kecskeméthy Győző harcolt a nemzeti ideálért, s félmilliós sikkasztó lett egy huszadrangú brettli-némberért.

San-Toy előadásán éhes szemű habitüék kidülledt szemmel, ragyogó arccal néztek és hallgattak "egy kicsi, két kicsi, 'rom kicsi, négy kicsi, öt kicsi, hat kicsi nőt", távolabb három utcával éppen akkor mentettek ki a lángok közül "egy kicsi, két kicsi, 'rom kicsi"... harminchárom apátlan, anyátlan szegény kis árva gyermeket...

Cyrano de Bergerac minden volt és semmisem. San-Toy minden, csak nem színdarab. Cyrano elbukott, mint ember és Nagyváradon, mint színdarab is, San-Toy diadalt aratott és közönséget.

Nagyváradon városatya-választás lesz, s van vagy két ember, aki nem jelölt...

Elég is tán a kontrasztokból. Mert ha harmóniát kívánnának, abból keveset tudnánk...

Nagyváradi Napló 1901. november 17.

(a.)

129. VÁLASZ A TISZÁNTÚL-NAK

Szombati Kecskeméthyék című cikkünkre a Tiszántúl választ ír, melyre a cikk írója így felel:

Kivételes jó érzés fog el, mikor az én kicsi erőm s egyszerű szavam is meg tudja vadítani a klerikális sereget. Ez a tábor, minél jobban sziszeg és köpköd, annál biztosabban érte a szeg fejét az ütés. És én - igaz hittel mondom - meggyőzni akarást, polémiát, őszinte vitázó kedvet soha, de soha nem vártam azoktól, akik ellen - gyönge karral, gyönge szóval bár - harcolni a legszebbnek tartom az összes kicsi emberi tennivalók között. Meggyőzni-akarást, érveket, komoly disputát sohase mertem remélni a Tiszántúl-tól sem, de eddig bíztam valami másban. A Tiszántúl emberei többnyire olyan vélemény-formálásra adtak nekem adatokat, hogy ők, ha megtévesztetten, vagy a kenyér kötelességéből a veszedelmet szolgálják is, de jó ízlésű emberek, akik nem rabolnak egész könnyen tisztességet és becsületet. A Tiszántúl-nak az a cikkírója, aki a Kecskeméthyék című cikkemre válaszolt, ezt a hitemet megingatta, s erről vallomást tennem igazán nagyon fájdalmas nekem. A Tiszántúl-nak e cikkírója furfangos módon meggyanúsít, hogy engem beteggé tett a kanonokok pöre... Szegény fejem, ha nem okozna neki egyéb fájdalmat semmi, a kanonok urak pörénél: de nem koccannék össze soha a Tiszántúl-ékkal. A cikkíró jól tudhatja, hogy a kanonok urak "becsületsértési" pörében minden lépésem az ügy bírói tárgyalásának sürgetését célozta. Mit akarnak hát a betegségemmel? Tudtommal eddig a betegség nem volt állandó klerikális tőke, legfeljebb mikor a keresztes háborúk idejében becipeltek egyik-másik fajából néhányat!... Hát a betegség kevés ahhoz, hogy az ellenséget kíméljük, s többet akarunk?... Ezt a többet - elég ifjú koromra tekintettel - engedjék el még énnálam!... A szellemi betegségre tett bárgyú viccre pedig nekem ismét csak a vatikáni index a tanúm. Akik arra kerültek, mind betegek voltak az Önök szemében. Végül pedig - az Önök közül a legharciasabbnak szól - én csak megkímélem egy darabig a reverendát, de tán viselőinek kötelessége volna ez?...

Nagyváradi Napló 1901. november 19.

Ady Endre.

130. ÚJ SZENT

Ha Pobjedonoszcev, az orosz pápa, kihirdetné Husz János szentté avatását, az semmivel sem kelthetne több csodálkozást, mint hogy habsburgi felség készíttet szobrot Bethlen Gábornak, s a puritán Debrecen emelt volt a korhely Vitéz Mihálynak, ki Csokonai néven ismeretes.

Nincsen ebben semmi új, semmi rendkívüli. Az idő elégtétele igazság, s csak arra nézve frázis, akinek az idő ad elégtételt, mert ennek már az ítélet harsonájáig elégtételt nem ad semmi. Olyanformán lehet hát ezt az elégtételt definiálni, hogy az emberiség minden tragikus alakjáról a jövendő idő leszedi a tragikus gyászát s beragyogja fénnyel.

Az idő az ilyen igazságszolgáltatást nemcsak azoknak adja meg, kiknek nevük van. Megadja minden tragikus alaknak, ha még ötszörte névtelenebb is. Tragikus alak pedig rengeteg sokaság volt és lesz mindig. Minden alak tragikus és tragikum hőse többé-kevésbé. De főképp azok a tragikus alakok, akik a megszokással és sablonnal összeütköznek. Nem csak a Bánk-bánok voltak ilyenek. A tragikuma talán nagyobb annak a gyár-rabszolgának, aki érzi és meg akarja változtatni a rabszolgaságát, s aki munkájáért megérdemelt viszonzást mer követelni.

Tragikus hős a pap, ha belé csak egy-egy Savonarola is szorult. Tragikum hőse a kis varróleány is, ki férjhez nem mehet, de jussát meri kérni a szerelemből, s így szokás és sablon szerint elbukik. Légiója él körülöttünk a tragikus alakoknak. Alig-alig van ember, kinek a lelke alá a sablon és megszokás zsarnoksága máglyát vagy egyszer nem gyújtott, s ki Husz Jánossal egyszer ne sóhajtott volna már így:

- O sancta simplicitas!

Akiknek tragikuma súlyosabb a könnyen elviselhetőnél, valami gyönge elégtételhez juthatnak a hír által, hogy az oroszok pápája szentté készül avatni egy máglyán hamvadt hajdani való eretneket.

Minden tragikus hős eljut ilyen elégtételhez, csakhogy a nevesebbek elégtételéből üt lármát a világ... De megkapni megkapja az elégtételt mindenki. Még Győri István is meg fogja kapni azért, hogy ő csak olyan lelkiismeretes mert lenni szolga létére, mint a nagyságos tanácsnok úr, vagy elöljáró úr. Megkapja az elégtételt mindenki, habár a legtöbben azt mondhatják rá, hogy akkor, s az ilyen elégtételt süssék meg.

Szentekké ugyan nem avatják az összes tragikus alakokat. De a szenttéavatás is csak kovász egy még későbbi elégtételre. Ez majd az, és akkor lesz, mikor a szenteket is besorozzák - mert be fogják sorozni az emberek közé. Mikor majd mind emberek leszünk, s az emberi dolgokat mindenki megérti és megbocsátja: nem lesz egyetlen tragikus alak sem. Ez kérem, majd a holdban lesz így...

Nagyváradi Napló 1901. november 22.

(ae.)

131. SZILÁGYI DEZSŐ SZOBRA

- Pár szó egy eltemetett indítványhoz -

Mikor Nagyvárad város nagy szülötte, a magyar politikai erő, a liberalizmus és jogi gondolkozás prototípusa, olyan váratlanul, tragikusan kidőlt az élő törpék sorából, nagyon hűvös kegyelettel gyászolt a nagy ember koporsója mellett szülővárosa.

Mint ez nálunk megszokott dolog, a temetés után láttuk csak, kit vesztettünk el. Erre nagy lőn a gyász. De mint szintén megszokott minálunk, a nagy gyász után nagy és hirtelen feledés következett.

Mikor a gyász legnagyobb volt, merült fel két ötlet. Egyik, hogy a magyar jogászok, bírók, ügyvédek stb. indítsanak mozgalmat egy Szilágyi Dezső-szobor fölállítására, a másik, melyet Mihelfy Adolf dr. Nagyvárad közgyűlése elé indítvány alakjában is beterjesztett, hogy a szobor fölállítása tervében Nagyvárad indítsa meg az országos mozgalmat s itt állítsák fel Nagyváradon, Szilágyi szülővárosában a szobrot.

Azóta elfeledtük mind a két tervet. Az első jóformán meg sem születve kimúlt, a másodikat, az indítványt, egy szobor-bizottságnál leltározták, mely még adós a Szacsvay-szoborral is.

Néhány hónap telt el mély hallgatásban s Szilágyi Dezső feledésében - íme most egyszerre odaváltozott a helyzet, hogy Szilágyinak lesz szobra. Három helyen indult mozgalom külön-külön. Az első Pozsonyban, s ez ígér legtöbb eredményt. A másik kettő Budapesten: egy asztaltársaságé az egyik akció, a liberális egyetemi hallgatóké a másik.

Hogy külön-külön három helyen föltámadt a szobor terve, azt bizonyítja, hogy Szilágyi Dezső szobrának állani kell, s állani fog. Szilágyi Dezső az új Magyarország egyik legnagyobb politikusa, legkiválóbb jogásza s legpuritánabb embere volt. Hármas erény, mely hálát követel. Max Harden sötéten és távolról nézte a mi nagy emberünket, de még így is arra méltatta, hogy Crispi mellé emelje.

Ha a szobor állani fog - és állani fog - csak Nagyváradon állhat. Szilágyi Dezső nemcsak Nagyváradon született, de Szilágyi Dezsőt az egykor oly csodálatos, nemes, erős bihari és nagyváradi levegő formálta. Ez a hajdan oly páratlan iskola, mely liberalizmusával, haladásvágyával s tradícióinak emlékével annyi jelesét nevelte, s adta az új Magyarországnak.

Jó lesz azt az eltemetett indítványt kiásni, s jó lesz Nagyváradnak az ország elé állni, s kérni a magyar társadalomtól, amivel a magyar társadalom Szilágyi Dezsőnek tartozik.

A nagyváradi közélet vezető emberei, a nagyváradi sajtó s - tudomásunk van róla - a budapesti sajtó is készséggel dolgoznak a Nagyváradon fölállítandó Szilágyi-szobor érdekében. Ez szolgáljon a Szacsvay-szobor-bizottságának is biztatásul, hogy mielőbb s ilyen értelemben álljon elő a Szilágyi-szobor ügyében.

Szilágyi Dezső működésének jelentőségéről lehet eltérő vélemény is. Az igazi nagyságnak az ellensége mindig sok.

Valóság az is, hogy Szilágyi Dezső éppenséggel nem tartozott a felolvasztó, meleg nagyságok közé. Talán azoknak is lehet némi igazságuk, kik azt tartják, hogy Nagyvárad több szeretetet is érdemelt volna tőle. A nagyság apró emberi szépséghibái nem jöhetnek szóba, mikor a nagy ember megdicsőült.

Tisza Kálmán mellől dűlt ki. Együtt tartották vállaikon a roskadozó liberalizmus bástyáit a legutolsó időkben. Ők ketten az új Magyarország legnagyobb emberei. Nagy volt, faját szerető, de tiszta fényes liberalizmusában. Nagy volt tudásban, munkában és alkotásban...

Veszedelmes idők következnek. Veszedelem fenyegeti a Deák, Tisza és Szilágyi alkotásait. Szükségünk lesz erőt, emlékezést nyújtó forrásokra, s szükségünk lesz az emlékezni tudásra.

Ha az ő nemes, erős ércalakja közöttünk lesz, talán nem csüggedünk az eljövendő nagy harcban, mert gondolni fogunk őreá, a nagyra, tisztára és erősre. Gondolni fogunk és gondolnunk kell reá!...

Nagyváradi Napló 1901. november 24.

132. AZ INGYEN KENYÉR

Nagyvárad volt tavaly az első vidéki város, melynek társadalma sietett az ínség, nyomor és a legszörnyűbb emberi kín, az éhség jajszavára megnyitni az irgalomnak s kenyérnek templomát.

Nemes és szent cselekedet volt. A jó szívek mind összesereglettek s a zord, hosszú téli napok alatt nem volt az életnek olyan összetörött ínségese, ki ha mindennapi kenyerét kérte, az neki meg nem adatott volna.

Itt állunk ismét kezdetén az ínség és éhség szomorú idejének, mikor százak tekintenek könyörgéssel és reménnyel a jó szívek tavaly megkezdett munkájának folytatása elé.

Az első lépés megtörtént az idén is. Egy értekezlet, melyen az ingyen kenyér eszméjének tavalyi legelső propagálói vettek részt, kimondta az áldásos akció szükségességét.

Az első ébresztő hangnak támadtak is visszhangjai. Néhány nemes, jótékony lélek lerótta már a maga irgalmasságát és adóját, de a fenyegető ínséges időszak olyan közel van már, s a nagy misszióra olyan kevés eszköz!...

Nagyváradnak intelligenciájában és humanizmusában kiváló és kipróbált társadalma még mindig nem mozdult meg egész teljességében, hogy az ingyen kenyér intézménye e télre is biztosítva legyen. Nem akar ez szemrehányás, csupán figyelmeztetés lenni.

Mint amennyi szeretettel szegődtünk tavaly is a nemes, humánus misszió szolgálatába, akként tesszük ezt most is, mikor fölszólítunk mindenkit, akinek módjában van, adakozásra a nemes célhoz.

A Nagyváradi Napló minden legkisebb adományt is örömmel nyugtat és közvetít.

Nagyváradi Napló 1901. november 24.

133. SZTRÁJK HÚSZ FILLÉRÉRT

Százötven nagyváradi proletár munkás ember tegnap reggel sztrájkba kezdett.

Nagyon komoly oka lehetett ama százötven embernek, hogy a munkások legkétségbeesettebb védekezési módjához nyúlt. Mert a sztrájk a legkétségbeesettebb védő eszköze a munkásnak. Magyarországon pedig egyetlen eszköze is. Kislelkűek voltunk s vagyunk a proletár-nép ezreivel szemben. A mi munkás-törvényeink nem sokkal érnek többet a semminél.

De ott hagytuk el, hogy nagy oka lehetett ama százötven embernek, hogy sztrájkba kezdett. Nagyváradon most éppenséggel nem sok szükség van munkáskezekre. Az új városház helyén most végzett romboló munka sem olyan sürgős, hogy a vállalkozónak rettegnie kelljen a sztrájktól. A bérviszonyok másutt még gyöngébbek, mint nálunk. A munkásszükséglet másutt még jelentéktelenebb ez időszakban, mint nálunk. A zord idő pedig beállt. Budapesten jó napok óta csak az irgalom kenyere táplálja a nyomorgók nagyon sok százát.

Mi lehetett hát a nagyváradi sztrájkolóknak az ő szörnyű okuk?... Húsz fillér... És ne tessék nevetni - tisztelt jól öltözött s meleg ebédet evett uram, ez a húsz fillér igazán szörnyű ok... Mert mi is a munkások dilemmája? Az, hogy ötven vagy hatvan, vagy legjobb esetben hetven krajcár mellett - nyomorogjanak. És az a legszomorúbb az egész dologban, hogy a munkásoknak voltaképpen örülniök kellene, hogy ennyi bérért is munkát kapnak, s még szomorúbb, hogy a tegnapi sztrájkban a munkásoknak - az adott viszonyokat tekintetbe véve - igazuk sincs.

Mi beismerjük, hogy szörnyűség téli, zord napokban ötven-hatvan krajcárért, egész nap nehéz, kínos munkát robotolni. De ezt sem a tegnapi százötven sztrájkoló, sem mi megváltoztatni nem tudjuk. És ha ennyi bérre is ötszörte több munkás akad, mint amennyire szükség van, s ha a bérviszonyok ebben az országban ilyenek, ha nem nyomorúságosabbak, Rimanóczyéktól sem lehet követelni, hogy ők oldják meg a proletariátus kérdését, melyen állandóan töri fejét a világ minden gondolkozója.

Hogy a munkás-pária el van keseredve, s ilyenkor a legkisebb izgató szó is mámoros, bosszúra szomjas dühbe hozza, megértjük. De igazságot tenni azért mégsem lehet az ilyen dolgokban. Legkevésbé tehet igazságot a tekintetes rendőrség, melynek már ókorbéli elődjei arról voltak híresek, hogy a lármát hallották, a harcot látták, de egyebet nem. A gyomorra, a vérre, a szívre, arra nem gondoltak.

Az igazság a régi és mindig csak az, hogy igenis az államnak a kötelessége, hogy mindenki dolgozhasson, s munkája után mindenki megélhessen.

A Rimanóczyak minden humanus voltuk dacára sem végezhetik el ezt az állam helyett.

Százötven ember napi húsz fillérért magát s családját kiteszi az elpusztulásnak, a trónbeszéd pedig nyolc szóban emlékezik meg a szociális tennivalókról. Ilyenformán nemsokára nem lesz harc a vállalkozók és munkások között. Egyformán koldusok lesznek!

Nagyváradi Napló 1901. november 26.

134. BIZONYOS NYOLCEZER KORONA

Azt mondják, hogy Magyarországon vannak olyan fajtájú emberek, kiket "kötelesség" eltartani. Hát jó: beletörődünk. Egyáltalában itt Magyarországon sok mindenbe beletörődünk. De megkérdezzük még egyszer: muszáj okvetlenül ezeknek az embereknek eltartásuk fejében dolgozni?...

Ezek után rátérhetünk - immár bizonyos nyolcezer koronára.

E nyolcezer koronát Festetich gr. úr kapja, mert él, és "felügyel" a vidéki színészetre. Nincs kifogásunk ellene. Tegye zsebre, élvezze békével. Sőt ha ő csak azért "dolgozik", "fölügyel" s utazik, hogy napi díjat kapjon: belemegyünk abba is, hogy még nyolcezer koronát kárpótlás címén kapjon. De azt kérnők ez ellenében: ne dolgozzék Festetich úr. Legyen dísz-habitüé, legyen sport-ember - anélkül persze, hogy dressze színeivel képeket koszorúzzon - legyen - s lehet tőlünk - bármi: csak hagyja magára a színészetet, főként pedig ezt a szegény vidéki színészetet, mely önmaga s önmagától lett azzá, ami.

De megkérjük a mindenható államot is, követné Festetich úr példáját. Hogy miért? Beszéljenek eme kis számadatok:

A mindenható állam évenként szörnyű summát, 855.000 koronát áldoz a színészetért, tehát annyit, amennyibe a katonák bakancsszegei kerülnek körülbelül évenként, s majdnem annyit, amennyit Kecskeméthy Győző félzsebében elvihetett Budapestről.

Ez összeg (kerek számokban) így oszlik meg:
Operaház500.000
Nemzeti Színház200.000
Kolozsvári színház40.000
Festetich úr8.000
Vidéki színészet66.000

Sok szó nem kell az ügyhöz. Egy-egy úgynevezett "slágwort" álljon itt emlékeztetőül:

      Operaház - Labunszkája.

      Nemzeti Színház - Beöthy László.

      Kolozsvári színház - Megyeri.

Festetich úr működéséhez s a vidéki színészet mizériáihoz még ilyen slágwortok sem kellenek.

Konzekvenciánk ez: a mindenható állam ne nevettesse ki magát a 66.000 koronával, mikor ezt is nullifikálja a Festetich úr működése. Híven a magyar tenyész-politikához tessék a 850 vagy hány ezer koronákból, mindből, nyolcezer koronás állásokat kreálni a Festeticheknek... Ez tiszta munka volna.

Nagyváradi Napló 1901. november 27.

(ae.)

135. KÖPÖSDYT ÜDVÖZLIK A NAGYVÁRADI DIÁKOK

Csúnya kis dolog esett meg tegnap délután a nagyváradi jogakadémián. A nagyváradi joghallgatók reprezentáló köre, az olvasókör, elhatározta, hogy üdvözli Köpösdy Dezsőt, a nemzetieskedő klerikális diákok hírhedt vezérét.

Nem tudunk szavakat találni erre a botrányra. Ez a határozat nemcsak sötét, korlátolt, de hiénás módon kegyetlen is. Még élet és halál között viaskodik az áldozat, kit Köpösdynek, ez ordítozó jelentéktelenségnek golyója leterített, a józan közvélemény még a legteljesebb mértékben a felháborító terrorizmus hatása alatt áll, s a nagyváradi akadémia ifjúsága dróthimnuszát kívánja zengni az ocsmány tettnek.

A határozat maga egy kis csíny útján lett határozattá. Az ifjúság bízott az olvasókör vezetőségének azon megtett ígéretében, hogy nem politizál, s minden hecctől távol tartja magát.

Tegnap fél hat órakor ülést tartott a kör Krüger alelnök elnöklete mellett. Az ülésnek közömbös tárgyai voltak. Mintegy tizenöten voltak összesen jelen. Egyszer csak váratlanul fölállott egy Hantke nevű joghallgató, s utalva "arra a méltatlan hajszára", mely Köpösdyt, e jeles jezsuita csemetét - szerinte érte, indítványozta, hogy a nagyváradi akadémia ifjúsága üdvözlő táviratot küldjön neki.

Hiába szóltak méltatlankodva, okos hangon, meggyőzően Rátkay József, Ujfalussy Sándor, Jakobovics, Fehér Miklós a liberális ifjak közül, a botrányt megakadályozni nem tudták. Az indítvány egy szavazattal győzött.

A táviratot azonban mégsem küldhetik el a nagyváradi klerikális csemeték. A liberális ifjak nyomban fellebbezést jelentettek be, s el vannak tökélve, hogy a botrányos határozat végrehajtását bármi módon megakadályozzák.

Ennyiben kívántunk csak számot adni a sajnálatos botrányról, mely - félünk - bevezetése akar lenni a budapesti skandalumok Nagyváradra való átplántálásának. De azért megkérdezzük a nagyváradi klerikális ifjaktól, mint fogják üdvözölni Kecskeméthy brigadérost? Ő is dolgozott a "nagy eszmék" érdekében annyit, mint Köpösdy kuruc!...

Nagyváradi Napló 1901. november 28.

(a.e.)

136. A PÁRBAJOZÓ TANÁR

Gulyás István, a debreceni ref. kollégium tudós professzora újságíró is. Színházi kritikát írt, véleményt mondott, s e véleményéért belekötött és megsértette egy kereskedősegéd. Gulyás professzor megverekedett a sértőjével többek között következő okokból:

1. Magyarországon önérzetes, intelligens ember sértésért csak szóbajöhető elégtételt is a társadalom hite szerint csupán párbaj által vehet.

2. Gulyás professzor mint újságíró - ugyancsak magyar szokások szerint - ki van téve annak, hogy írásáért bármely percben belekössön a legutolsó éretlen suhanc is.

3. Gulyás professzor intelligens, demokrata gondolkozású ember. Az ő afférja idején volt az aradi eset s fura vita a kereskedősegéd párbajképes vagy képtelen volta felett. Ő hát - még ha a párbajt teljesen elítélné is - kiállott, hogy az éretlen vitában tettel mutasson igazságot.

Körülbelül ez a három nagy oka lehetett Gulyás Istvánnak a párbajra, melyért már le is ülte Szegeden a leülendőket.

De Gulyás István lakoltatása még a szegedi ülés után következett igazán. A tiszántúli református egyházkerület közgyűlésén szóba jött a párbaj, s úgy elverték a port minden valaha párbajozón, de főként Gulyás Istvánon, hogy ez csupa gyönyörűség volt.

Nem értettük a dolgot. Nem értettük, hogy ennek éppen református gyűlésen kellett lefolynia. Nem értettük, hogy olyan kiváló agyvelő, mint Ritoók Zsigmond is, csak elítélni, de menteni nem tudta a Gulyás István tettét és esetét.

Ma már kezdjük érteni. Főként a Pályi Ede tragédiája óta.

A klerikálisok, az ősz hajúak s pelyhes állúak egyaránt egy idő óta a párbajterrorizmussal próbálják elcsitítani az igazságot és világosságot.

A debreceni vita intő szó lehet, s bizonyára az lesz a tisztelt történetieskedő, fajmagyaroskodó, reakciós uraknak, hogy nemsokára a krakéleres, terrorizálva lovagiaskodó kardot is kicsavarjuk a kezükből.

Nagyváradi Napló 1901. november 20.

(a.e.)

137. KÖPÖSDY DEZSŐ ÜDVÖZLÉSE

Egész Nagyváradon kínos megütközést keltett a nagyváradi akadémia szenzációja: Köpösdy Dezső üdvözlésének váratlan csínnyel történt elhatározása.

A nagyváradi akadémia ifjúsága eddig távol tartotta magát a divatos, budapesti klerikális heccektől. Úgy mondják, hogy a tegnapelőtti botrányt - mint Budapesten is minden ifjúsági heccet - kívülről rendezték. Ezt látszik igazolni az is, hogy egy nagyváradi kanonok joghallgató unokaöccse volt a váratlanul fölvetett indítvány legerősebb szószólója.

Az üdvözlő írást vagy táviratot azonban aligha veszi kézhez Köpösdy Dezső. Ma már maguk a határozat meghozói is szégyenkeznek a határozat miatt. Köpösdy - eltekintve legutóbbi stiklijétől, mely hitvány terrorizálása volt a sajtónak s levadászása egy becsületes hittel dolgozó újságírónak -, hát Köpösdy úr valósággal az, aminek tegnap jellemeztük: egy ordítozó jelentéktelenség. Eszköze volt Kecskeméthy Győzővel együtt a kaszinó urainak s a néppárt kemény koponyájú képviselő legényeinek. Jelentéktelensége, korlátoltsága az ifjúsági mozgalmakban sokszor belevitte olyan dolgokba, melyek már súlyos beszámítások alá esnek, s társadalmi szabályok szerint már kriminális dolgok. És ezt az ordítozó jelentéktelenséget, kinek szerephez jutása végtelenül szomorú jele a magyar társadalom kiskorúságának, - üdvözölni, vezérükként üdvözölni! - kívánják a nagyváradi joghallgatók bizonyos kívülről mozgatott alakjai.

A liberális joghallgatók már eddig közel nyolcvan joghallgatóval íratták alá a fellebbezést, melyet a Köpösdyt üdvözlő határozat ellen akarnak beadni. És már nincs benne kétség, hogy Kecskeméthy barátját nem fogja a nagyváradi jogakadémia ifjúsága üdvözölni. Saját személyében megteheti bárki. Gusztus kell hozzá csupán...

Nagyváradi Napló 1901. november 29.

138. FAUST

Nem tudjuk, Somogyi igazgatónak vagy a nagyváradi közönségnek gratuláljunk-e inkább a tegnapi előadáshoz, de azt tudjuk, hogy mindkettőjüknek részvétünket kell kifejeznünk ahhoz, hogy Székely Irén maholnap itthagyja a mi kis színpadunkat.

Ő volt a tegnapi fényes siker hősnője; az opera az ő valódi eleme, amelyben istenadta gyönyörű hangja és komoly, nemes, művészi lénye valóban érvényesül. Itt bontja ki tehetsége szárnyait, és repül az igazi művészet szféráiba, s a hallgatót is meg a nézőt is viszi magával ellenállhatatlanul.

Leonóra, Stella és Olimpia, Nedda Santuzza, Coralie, Carmen, Rechna, Sulamith, Margaréta és hasonló szerepek az ő világa, s igazán sajnáljuk e kiváló művésznőt, amikor San Toyban a kikapóst kell táncolnia.

Margarétája természetszerűleg csodaszép alakítás volt, amelyben egyenlő fényességgel ragyogtatta ének- és játékművészetét.

Így képzelhette el Gounod mester a Goethe Margarétáját, csupa poézis volt, szőke szendeség és szívhez szóló dal. Ahogy megjelent a tiszta Margaréta, aki hiszi, amit mond, hogy ő sem nem szép, sem nem kisasszony... és nem fogadja el a "büszke és mégis oly nyájas" úri lovag karját, ahogy az örök asszony hiúságával gyönyörködik a tükörben és az ékszerben, ahogy mint vergődő megbűvölt madárka a virág szirmaitól kérdezi: "szeret, nem szeret", ahogy megejtve, elbukva, fivére holttesténél jajong és a templom hideg kövére fekteti lázas homlokát, ahogy végre a börtön sötét, halálos éjében hattyúdalként elzokogja a letűnt verőfényes szerelem tavaszát, mindez csodás művészet volt, igaz és szép együtt, ami különben egyet jelent, ez maga a művészet.

És mindehhez az a gyönyörű hang, egyaránt megkapó és magával ragadó e remek dalmű minden részletében, csupa tudás és kifejező erő.

A közönség őszinte elismeréssel és szeretettel adózott óriási sikerének, s még a vasfüggönyt is újra felhúzatta az utolsó felvonás után, hogy még egyszer üdvözölje kedvencét.

Mellette dicséret illeti meg Pintért, aki úgy énekével, mint játékával, valamint rendezésével, legszebb sikereinek egyikét aratta.

Hunfy szépen énekelt, de pianói néhol túlságosan gyöngédek [!] voltak, csinos volt és jól énekelt Lányi Edit, megérdemelt tapsokat aratott Perényi.

A zene és énekkar derekasan működött, amiért Müllert, a kitűnő karmestert illeti őszinte dicséret.

Zsúfolt ház volt.

Nagyváradi Napló 1901. november 30.

139. A SZÍNTÁRSULAT NYÁRI ÁLLOMÁSA

A saját nemtörődömségünk s a Festetich gróf úr elégszer méltatott működése a legfatálisabb helyzetbe juttatta a Szigligeti Színház társulatát. Ma a helyzet az, hogy a vidék legdrágább s - lokálpatrióta túlzás nélkül - legjobb színtársulatának nyári állomása nincs.

Hát helyzetnek elég fatális helyzet, annyi tény. De érdekesebb, hogy a helyzet mint állott elő. Mint annak idején meg is írtuk, a gyulai úgynevezett illetékes körök határozottan örömmel vennék ha az Erkel színkört a nagyváradi színtársulat kapná meg. Viszont nekünk sem lehetne ma már színtársulatunk számára megfelelőbb nyári állomást találni, mint Gyula. És mégis, hogy ez a természetes s a körülmények közt legjobb színiszövetség létrejöhessen, alig lehet remélni. Miért? Mert Festetich úr duzzog Nagyváradra, mert Nagyvárad intelligensen elzárkózott a Festetich úr színi ostobaságai elől. Mivel pedig Festetich úr, mint a rossz gyermek okvetlenül rosszalkodni akar, őt megengesztelni csak úgy lehet, ha nyakunkra engedjük. Akkor aztán ő összekapcsolja Nagyváradot Püspökladánnyal vagy Kabával. Addig is, míg ez megtörténik, arra vigyáz, hogy még csak kombinációba se kerüljön a minisztériummal Nagyvárad. Ott fent ő a vidéki színészet főeunuchja. Nagy-nagy informáló tekintély. Hogy pedig legyen valami véleménye, az ő véleménye az, hogy Gyulát a szegedi színház igazgatója, Janovics Jenő dr. kapja meg.

A másik pályázó Zilahy Gyula, az aradi színház igazgatója. Ő diplomata módra kezelte a dolgokat.

A gyulai helyi hatalmasságok kegyeit nyerte meg az ő jó modorával s látogatásaival.

A harmadik pályázó Komjáthy János, kinek virágvasárnaptól kezdve nincs állomása, mert az ősszel kapja meg Pozsonyt. Őneki fent a minisztériumban összeköttetései vannak, melyek Festetichet is befolyásolhatják.

Negyedsorban, legkevesebb kilátással a nagyváradi színigazgató pályázik, akinek pedig a jogcíme legtöbb és legerősebb. Őt legszívesebben fogadnák a gyulaiak is, de nem mernek "kikötni" Festetich úrral és a többi minisztériumbelivel.

Ahogy mi látjuk a dolgokat, itt Nagyváradnak, a hivatalos városnak kell sürgősen tenni valamit. Fölelevenítjük a színügyi bizottság valamelyik ülésén felmerült indítványt: panaszt kell emelni Festetich ellen a belügyi kormánynál. Mert mégsem járja, hogy csak űzi, egyre űzi ez az úr a maga veszedelmes játékait.

Nagyváradi Napló 1901. december 4.

140. LECOUVREUR ADRIENNE

Hogy is mondjuk csak: tegnap olyan történelmi este volt. Csupa komor hidegség, ósdiság, penészszag áradt felénk a színpadról. Ennyiben volt az este történelmi s annyiban, hogy Lecouvreur Adrienne-féle darabok a színpad történelméhez tartoznak már, s a történelmet a mi napjainkban, mikor a történelmi érzék olyan kevesünkben van meg, kár megboldogítani. Elég bajunk van úgyis A vasgyárossal, a Szegény ifjú történetével s a többivel, melyek[et] a nagyközönség örök, becsületes naivsága a műsoron tart. Különben pedig K. Hegyesi Mari asszony játszotta a rémdráma címszerepét. Nagyon szép volt, nagyon-nagyon szép és olyan hideg, mint egy darab meg nem értett történelem, vagy hogy néhai való poétától idézzünk - mint Montblanc meghatva. De hatást mégis tudott nem egy helyütt kelteni e nagyon szép és nagyon tehetséges asszony. Akarata nem egyhelyütt le tudta győzni a darab lelketlenségét s önnön-hidegségét: ilyenkor tapsvihar, meleg, hosszantartó és hatalmas zúgott felé. A szépszámú s disztingvált közönség tudta értékelni, mit tesz az: Lecouvreur Adrienne címszerepében nehéz akarat árán szívekhez férkőzni. Az előadás - mint mostanában mindig - gondos és szebb feladatokra méltó. Igen intelligensen segédkeztek K. Hegyesi asszonynak E. Kovács Mariska, Kacziány Viola, Kulinyi Mariska, Krasznay és Pataky.

Nagyváradi Napló 1901. december 4.

141. HARC

Szerettük volna látni, hallani azt a harcot. De szép, de új lehetett. Föláll, büszkén kardot emel a levente. Üt, tör, zúz, öl, vág - százak között ezer ellenség ellen egymagában. Vázsonyi Vilmos harca a jobb, világosabb idők reményét ébresztette föl mindnyájunkban, kik már kezdtünk kétségbeesni. Bizony nagyon megremeghetett tőle a múlthoz való ragaszkodás, a kicsinyesség, a gyöngeség, a konvenció, a sablon, a lágygerincűség, a gyűlölség, a butaság, s minden, minek hajléka a magyar parlament. Első vitéze már megvan az eljövendő, jobb, intelligensebb kornak, s az első rés is meg van már a sötét vár kapuján. Ma nekünk pedig újra erőt nyert a hitünk, hogy beteg országon, beteg társadalmon egy kúra segíthet csak, a radikalizmus.

Nagyváradi Napló 1901. december 6.

142. A SZABADELVŰ PÁRT JELÖLTJEI

Tulajdonképpen nem választ akarok a Szabadság-nak írni. Sem oka, sem célja a válaszolásnak nem volna. Mi és a Sz-g hasztalan perlekednénk, a világ végéig csattoghatnának a mi fegyverkéink. Mi tanúknak is jelentéktelenek vagyunk abban az átkos, egész országra szóló, bonyodalmas pörben, mely kettőnket is íme újra szembeállított. Ilyen pöröket országokon, népeken sokszor zúgatott keresztül az idő. Ilyen pörökben sokszor álltak szemben egymással erős és gyönge fegyverek. De ilyen pöröket még sohasem intéztek el a Szabadság-ok és a Nagyváradi Napló-k.

Mi csak erőtlen résztvevői vagyunk e szörnyű pörnek. Távol a harctértől, hol a derékhadak verekednek, őrszemek vagyunk csupán. Az erőnk nem sok, de a kötelességünk sem. Ezt a kevés kötelességet azonban rettentő felelősséggel kell teljesítenünk!

...És teljesítjük is. Mi észrevettük a mi ellenségünk embereit, s riadót fújtunk. A Sz-g erre nekünk fordul egy három hasábos cikkben, s kioktat becsületesen, hogy nem szép a riadó, ha nagyon hangos. Kötelességet teljesítettünk mind a ketten. A mi kötelességünk az, hogy ezen a kis terrénumon, melyen őrnek állíttattunk, a szabadelvűséget, a világosságot szolgáljuk. A Sz-g-nak kötelessége, hogy védje Hlatky Endrét, vagy azt, akit megvédeni kötelessége. Ne tessék hinni, hogy gúnyolódunk. Mi nem követelhetjük a Szabadságtól, hogy az "új érá"-t szolgálja éppen olyan buzgó kötelességgel, mint szolgálta a régit - viszont engedje meg nekünk, Sz-g, hogy a szerencsétlen paktumokról, meg a Hoványi Gyulák szabadelvűségéről kimondjuk a véleményünket. Ez a kis példa jelzi különböző szerepeinket a nagy, országos pörben.

Hogy mi ez a pör - talán hosszasan sem kell szólni róla. A szabadelvűség és a reakció pöre folyik most minden fórumon. Mi azt tartjuk, hogy a szabadelvűség hivatalos fiskálisai, kezdve a főfőfiskálison, s végezve Hlatky Endrén - erőtlenek és gyöngék. De nemcsak ezt látjuk, hanem látjuk előre azt is, hogy a szabadelvűség éppen a fiskálisai miatt fogja elveszíteni a pört. Erről beszélünk mi nap mint nap, mert nap mint nap erre kapunk bizonyságokat.

A mi kis terrénumunkon folyó hadakozásokban éppen úgy, mint a nagy országos küzdelmekben egy veszedelmes eltévedés bánt bennünket a legjobban. Az unalomig lármáztunk már róla. Mindenki sejti, hogy ez a nagy eltévedés a szabadelvűség és a szabadelvű párt körül forog.

Maradjunk csak a mi kis kerteinken s kötelességeinken belül. A szabadelvűség mindnyájunk hite, kincse, még tán a szabadelvű párté is. Hajh, valamikor a szabadelvű párté volt legkivált, s ma ott tartunk, hogy nagyon sokszor a szabadelvű párttól kell legtöbb esetben féltenünk.

Ha a szabadelvű párt nem formálna még most is valóságos monopóliumos jogot a szabadelvűséghez, bizony mondhatjuk, hogy a szabadelvű párt semmivel sem érdekelne jobban bennünket akármelyik társasegyletnél.

De másként van. A parlamentben, az országban, Nagyváradon a szabadelvű párt nyitva áll mindeneknek. Lassan, lassan azok lesznek legtöbben otthon a szabadelvű pártban, akik reszketnek egy szabadabb, újabb gondolattól, s akik félnek minden előrehaladó lépéstől. Ám a párt még mindig a szabadelvűség fényes palástjával takarózik. A fényes takaró megtévesztve tartja maga alatt az igazi szabadelvűek sokaságát is. Hogy még inkább csak a mi kis kötelességeinknél s a könnyen érthető közhelyeknél maradjunk: Nagyváradon vezetőszerepet játszanak a szabadelvű pártban ismert klerikális érzésű alakok, s hogy a veszedelem még nagyobb legyen, ma már a szabadelvű párt hatalmi indokokból nyíltan bevallott klerikálisokkal, a szabadelvűség leggyűlölőbb ellenségeivel paktál!...

Árulók és hitünkhöz hűtlenek lennénk, ha e nagy hibákat fülünkbe nem harsognók azoknak, kik a fényes köpenyeg alatt szabadelvű hittel húzódnak össze az ellenséggel, s várják, míg idegenek lesznek a hajdani otthonban.

De nemcsak ez a kötelességünk. Kötelességünk megmondani: kiket terhelnek a hibák. Kötelességünk pedig nem a szabadelvű párt miatt, hanem a szabadelvűség miatt. A párthoz csak a rosszul kezelt közös kincsnek, a szabadelvűségnek rettegett sorsa hoz bennünket. Másként, ismételjük - a párthoz nem volna közünk, s a pártot nem is féltenők, mert a szabadelvű párt élni fog Molnár apát miniszterelnökségéig, s Molnár apáttal együtt akkor is szabadelvű pártnak fogja magát nevezni. Tisza Kálmán bukásával sem a szabadelvű pártot sújtották le. A szabadelvű pártnak Ivánká-i Horánszky-i vannak, kik már a bukás előtt óriások voltak a pártban Tisza Kálmánhoz képest. De a bukás válságszerűen, majdnem végzetesen a szabadelvűséget érte.

Mikor látjuk, hogy Nagyváradon ugyanazok hibái miatt, ugyanaz a - ha jelentőségében nem is ily nagy-katasztrófa fenyeget, mi igenis fölkelünk, riadót fúvunk: teljesítjük a nagy, országra szóló átkos pörben a nekünk kiosztott szerepet, mert mi - s ez már olyan válaszféle - mindig a nem alkuvó, nem változó szabadelvűségnek harcosai voltunk, vagyunk s leszünk - éppen úgy, mint a mindenkori szabadelvű párté, a Sz-g!...

Nagyváradi Napló 1901. december 7.

(-e.)

143. ÖRLEY FLÓRA

Szerettem volna, kedves Szerkesztő uram, ha maga írt volna Örley Flóráról. Én csak száraz konstatáló, hideg, közömbös lény vagyok: maga színes, hangulatos és meleg. Kivált ha Örley Flóráról ír vagy beszél.

Magának van igaza. És énnekem most igen fáj, hogy hideg leszek, mert csak hideg tudok lenni.

Hárman valának s vannak ők. Három varázsos, poézist jelentő név, mely biztosan bekerül a művészetek legközvetlenebb, legteljesebb hatásújának, a színi játszásnak történetébe: Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, Örley Flóra.

A dicsőség három országa fűződik e három névhez. Az igazi művészet, a női báj, a poézis, a fény, sugár e három név mindegyike.

És?... Hajh kedves Szerkesztő uram, félek: nagyon föl talál olvadni a hidegségem... Örley Flórának délután kell játszania ott, ahol Székely Irén és Ámon Margit sztárok. Ezen segítsenek valahogy! A maga barátnéja

Ida.

Színházi Újság 1901. december 7.

144. PÁRBAJELLENES NÉPGYŰLÉS NAGYVÁRADON

- A Vázsonyi-Szüllő affér fejleményei -

A haladó és mindig előre haladó kor elküldte fölséges parancsszavát Magyarországra, hogy végre összetörjön egy sötét, barbár előítéletet, mely elfajulásában már a gondolat, írás és szó szabadságát kezdte veszélyeztetni.

Vázsonyi Vilmos dr. büszke és szerencsés lehet, hogy az ő ritka becsességű, értékes és érdekes személyisége közvetítette a kor parancsoló szavát. Ma már fél Budapest talpon áll, hogy tiltakozzék a párbaj, az elfajult, idétlen előítéletes lovagiasság ellen.

Nagyvárad, mint a vidék kiválóan intelligens városa, követi Budapest példáját. Hisz a feledhetetlen gyászos nagyváradi tragikus eset teremtette volt meg a Vázsonyi dr. nagy elhatározását. Ez a sötét tragikum kiengesztelődésre vár még mindig, s szinte természetes hát, ha Nagyvárad egész művelt társadalmát áthatja az elhangzott nagy parancs.

Nagyváradon ma nagy párbajellenes népgyűlés lesz, s kimondja csatlakozását a nagy országos akcióhoz.

Az akció nem a párbaj abúzusának tökéletes leszorítására tendál. Ez nálunk egyelőre kiméra volna. A Vázsonyi lobogója alatt megindult mozgalom elismerést, megtűrést akar csak kivívni az ország ama dolgozó millióinak, kik csak a polgári becsületet vallják, de lovagias becsületre [nem] vágyódnak. Aki párbajozni akar, ám párbajozzék, de senkit ne lehessen társadalmilag a maga köréből kiüldözni, amiért nem akar párbajozni.

A nagyváradi népgyűlésről, az országos akcióról s a Vázsonyi-affér fejleményeiről a következő tudósításaink szólnak.

Népgyűlés Nagyváradon

Ma vasárnap délután nagy népgyűlés lesz Nagyváradon. Nagyváradi hírlapíróké volt a gondolat, hogy a párbajellenes akció, melynek szükségessége Nagyvárad egész társadalmát áthatja, Nagyváradról egy impozáns nagy népgyűlés formájában nyerjen támogatást.

Nagyvárad társadalmának több kiváló alakja, kiket erre felkértek, a legnagyobb lelkesedéssel ígérte meg a nagygyűlés érdekében való közreműködését a fölkért küldöttségnek s a népgyűlés eszméje megpendítőinek, Ady Endre és Bíró Lajos hírlapíróknak. Már délután négy órakor sok ezer darab fölhívást osztogattak a népgyűlésre az utcákon.

A népgyűlés délután három órakor lesz a Fekete Sas alsó termében.

Az ülés tárgya:

Tiltakozás a párbaj és a szólásszabadság elfojtása ellen.

A népgyűlés összehívói a szétosztott fölhívásokon a következő lelkes szavakkal kérik a polgárokat a megjelenésre:

Polgártársak! Kérve-kérünk benneteket, jelenjetek meg számosan a holnapi gyűlésen, hogy minél impozánsabb kifejezést adjunk annak, hogy a legszentebb polgárjogainkból nem engedünk elrabolni egy szemernyit sem.

A népgyűlés elnökéül Pallay Lajost fogják ajánlani és megválasztani, ki nemes, liberális gondolkozásához híven készséggel jelentette ki, s ígérte meg, hogy élére áll a mozgalomnak, a elvállalja az elnökséget. Előadó Várady Zsigmond dr. lesz. A határozati javaslatot, melyhez való hozzászólásukat Stern Hermann s többen jelentették be eddig is, Dési Géza fogja előterjeszteni.

A népgyűlés kezdeményezői a következő kiáltványt bocsájtották ki:

Polgárok!

Budapesten egy képviselő elég bátor volt kijelenteni, hogy csak egyféle becsületet ismer, hogy csak az a becsület kell neki, amellyel megelégednének a nép milliói, hogy nem párbajozik. Ezt a bátor embert, ezt a becsületes embert most meg akarják gyalázni a képmutatók, a farizeusok serege.

Polgárok! Soha jobb alkalom nem volt arra, hogy eredményes harcot kezdjünk a párbaj gyűlöletes mániája ellen. Nyilvánvaló, hogy ama képviselő szólásszabadságát akarták karddal vagy pisztollyal elfojtani, és nyilvánvaló, hogy egy karddal vagy pisztollyal fegyverzett vakmerő bandita belegázolhat mindenki becsületébe, mert hiszen lovagias elégtételadásra hajlandó.

Legszentebb jogaitok megvédelmezésére hívunk fel titeket! Polgárok, jöjjetek el arra a népgyűlésre, amelyet holnap, vasárnap délután 3 órakor a Fekete Sas szállóban tartunk. Tiltakozzunk ott együtt a szólásszabadság elfojtására irányult vakmerő kísérlet ellen, és tiltakozzunk a párbaj ellen, amely a mai viszonyok között gyűlöletes eszköze lehet minden jograblásnak. Kezdjük meg a végleges, a győzelmes, az utolsó harcot a párbaj ellen.

A népgyűlés tárgya az elnökválasztás lesz. Azután Várady Zsigmond dr. fogja ismertetni az ügyet, s Dési Géza dr. előterjeszteni az indítványt, amelynek célja az, hogy az egyéni becsület erősebb és hathatósabb védelmet nyerjen. Beszélni fognak még: Stern Hermann, Halász Lajos, Bíró Lajos, esetleg mások.

Polgárok! A legszentebb jogaitokról van szó. Jöjjetek el minél számosabban! A példátokat máshol is fogják követni, megmozdul az egész közvélemény, és elsöpri azt a középkori előítéletet, azt a szabadalmazott gyilkosságot, amelynek párbaj a neve.

Az összehívók nevében, a kezdeményezők:

Ady Endre          Bíró Lajos        Halász Lajos

Nagyváradi Napló 1901. december 8.

145. TRUBADÚR

- Alberti Werner vendégjátéka -

Nem szabad lett volna tegnap este egyetlen üres, kapható helynek maradnia a Szigligeti Színházban, s volt üres hely elég, bizony nagyon elég.

Azt az áldozatot, hogy a szezon derekán valaki, egy Alberti Wernert mindég szerepeltessen, nem hozza meg a magyar vidéken egyetlen színigazgató sem Somogyi Károlyon kívül, de Alberti Werner mellé sem adhat más olyan társakat, mint Székely Anna s Pintér Imre.

De mindenképpen kivételes, magas nívón állott a tegnapi előadás. Szinte duhajkodott bennünk a büszke, lokálpatrióta érzés, hogy Nagyváradon hallgathattunk meg egy ilyen perfekten művészi előadást.

A vendéget már ismeri Nagyvárad intelligens közönsége. E sokrabecsülő ismeretségnek tanújele volt az a szép babérkoszorú, melyet első megjelenésekre szűnni nem akaró tapsok között a zsinórpadlásról lebocsátottak. A vendég meghálálta pazarul ezt a figyelmet. Tökéletesebben, szebb tenorral, az ének nehézsége mesteribb és könnyebb legyőzésével még nem hallottuk énekelni Manrico szerepét.

Tökéletesebb partnert nem kaphatott volna sehol a mi büszkeségünknél, Székely Irénnél. A kiváló primadonna ihletésszerű művészettel énekelte az ő csodaszép hangján nekünk újra, de talán még nagyobb tökéletességgel Leonóra szerepét. Ő és a vendég nem győztek elégszer engedelmeskedni a közönség tapsainak.

Székely Anna szép alt hangja az ő Azucénáját páratlanná teszi a vidéki színpadokon. A jeles színésznő újra zajos sikerben tapasztalhatta az ő művészetének nagyrabecsülését, mit a nagyváradi közönségtől bőven kiérdemelt.

Pintér Luna grófja a jeles baritonista legbrilliánsabb alakításai közül való. Együtt tapsolta tegnap is a közönség Székely Irén, Székely Anna s a vendég alakításaival.

A többi szereplő közül legkivált Lányi Edit vált ki Inea szerepében. Kar, zenekar teljes biztonsággal végezte dolgát, dicséretére Müller karmesternek. Az egész est szép volt s emlékezésre számot tartó. Alberti valószínűleg jövő hét elején vendégszerepel újra.

És most mélabús akkord jön. Az egyik páholyból az operaház igazgatója végighallgatta az előadást. A legnagyobb elragadtatás hangján szólt Székely Irénről. Hajh, ha az ő elvesztésébe kerül ez az elragadtatás!... Félünk tőle.

Nagyváradi Napló 1901. december 10.

(a.)

146. AHOGY INNEN LÁTUNK

Veszekedett módon kezdünk modern ország lenni. Már a politikánk sem a régi táblabírós politika. A magyar parlament röstell tovább is egy nívón maradni a balkániakkal. Siet átformálódni nyugati mintára. És bámulj világ: a magyar parlamentben szociális kérdéseket tárgyalnak tűrhető komolysággal napokon keresztül. Közeledő nagy alakulások előszellőcskéi lengedeznek. Bevonult a parlamentbe az első demokrata képviselő, aki egy csöppet a még képviselethez nem jutott szocializmust is képviseli. Nyíltan megszólal a feudális önzés, mikor Károlyi Sándor, ez új kártevő azt mondja: akit a föld nem tud eltartani, vándoroljon ki.

A keresztényszocializmusból is megkapta már az ízelítőt a parlament. A néppárt elbánik Bebellel, Bernsteinnel s hirdeti, hogy a szociális kérdést csak a Lueger-iskola oldhatja meg Magyarországon.

És hogy a nyugati minta teljes legyen, a Junkertum is elkiáltja magát.

- Micsoda svindlerség a népet lázítani. Micsoda svindlerség a népnek igazat adni.

És vontcsövű pisztolya elé állít mindenkit, aki a népről, e kellemetlen, undorító tömegről mer beszélni olyan úri helyen, mint a magyar képviselőház, mely a nemzeti kaszinóval állana egy nívón, ha néhány zilált vallású és még néhány másféle, kamarási tűzpróbát ki nem álló alak nem kerül bele.

Mi itt lent a vidéken, kezdjük már nagyon respektálni a képviselő urak házát. Azt látjuk ugyan, hogy az átformálódás nagyon is szolgaiasan másolja a nyugati mintát, de ebbe beletörődünk. Végre is most már kezdenek a dolgok tisztulni s a változó kor új, viaskodó erői a magyar parlamentben is szembeállhatnak.

Nagyon érdekes jelenségek ám ezek. A nagy átalakulásoknak csak elején vagyunk, de a kezdet sokat ígér.

Egy dolog már bizonyos. A liberalizmus az ő régi magyar formájában színtelen, élettelen s használhatatlan immár. Amióta az egyházpolitikában még egyszer föllobogott a régi dicsőséges láng - a liberalizmus haldoklik. Az öregség, a konzervativizmus betegségében, a végelgyöngülésben fog kimúlni. Sirassák meg, akiknek illik megsiratni. Mi nem gyászolunk érte.

A dolgok természete, örökös rendje szerint arra a helyre, amelyet eddig a liberalizmus foglalt el, a radikalizmus jő. És hiába reszket az új szabadelvűség vezére a szótól is, ez a radikalizmus eljő.

Kaotikus még az új parlament. De már minden sejteti, hogy a klerikalizmus megnövekedése s a liberalizmus tehetetlensége megszülik mihamar a radikális átalakulást. Az egyetlen bevallottan radikális magyar képviselő, a demokrata Vázsonyi Vilmos dr. tapasztalhatta, hogy nem egyedül van a magyar parlamentben.

Mi idelent már nagyon sokan hiszünk a radikalizmus szükségességében. Ez magyarázza meg azt a kivételes érdeklődést, mellyel például egész Nagyvárad kíséri az első radikális képviselőnek, Vázsonyi Vilmosnak szereplését.

A régi pártkeretek között lezajlott választásokból kikerült parlamentben is tudunk legalább is negyven olyan képviselőt, kik egy radikális párt esetleges alakításáról nem ijednének meg.

A régi liberális pártból tehetetlen konzervatív párt lett, mely valóban vegyesebb a vegyes fölvágottnál.

A néppárt a nyugati keresztényszocialista párt magyar kiadásban.

Fenyegetően kezd dominálni a legkegyetlenebb osztályönzés az agráriusok nagy csoportjával. A magyar junkerek külön nagy párt lesz előbb-utóbb.

Vannak saját külön nacionalistáink az Ugronistákban és társaikban.

Az eddigi táblabírós parlamentnek szörnyű modern kezd lenni a képe.

De hol van a sokféle formájú s már nagyhatalmú klerikális tábornak az ellensúlyozója. A Széll Kálmán pártja volt nemzeti párti jezsuitáival, mágnásaival, junkereivel nem fog s talán nem is akar a klerikálisokkal elbánni.

A változott helyzet, a liberális haladás veszedelme radikális pártot követel.

Nagyváradi Napló 1901. december 12.

(-e)

147. A MAI VÁROSATYA-VÁLASZTÁSOK

Ím felvirradt végre a dicső nap hajnala, annyi szemérmetlenül tolakodó és hetek óta hangosan stréberkedő polgártársunk sóvárogva várt dicsőséges napja. Megtudjuk tehát a mai nap alkonyatán, hogy kiket tartott érdemesnek arra Nagyvárad polgársága, hogy a következő hat esztendőben Nagyvárad közügyeit intézzék és ellenőrizzék.

És megtudunk sok egyebet, mely egyúttal megadja a választ azon reményekre, amelyeket Nagyvárad város jövőjéhez és fejlődéséhez fűzünk. Megtudjuk, hogy az egész országot beburjánzó és sajnos már nálunk is elplántált reakcionárius törekvésekkel szemben elég erős-e még Nagyvárad szabadelvű polgársága, hogy megvédje a liberalizmus ügyét. Elég erős-e arra, hogy útját állja a reakciónak, mikor már a városházára is fel akar tolakodni és ott döntő szerepet kíván magának biztosítani a városi ügyek intézésében. Elég erős-e arra, hogy egyik helyi klikkre se hallgatva, a maga tiszta meggyőzésével lépjen az urna elé és olyan jelöltekre szavazzon, akiknek szabadelvűségéhez semmi kétség sem fér.

Nem látunk semmi veszedelmet abban, hogy a mai választásnál nem győz az a kormánypárt, mely el tudja ejteni Pallay Lajost a dr. Hoványi Gyula kedvéért, valamint a negyvennyolcas párt győzelmének se tudnánk örvendeni. A mi örömünk csak akkor volna teljes, és tökéletes, ha a választás eredményeképpen azt konstatálhatnók, hogy művelt, érdemes és mindenekelőtt szabadelvű gondolkozású polgárok lettek a törvényhatósági bizottság tagjaivá megválasztva, tartozzanak ezek az urak bármelyik párthoz is.

És különben örvendetes eseménye volna a mai választásnak, ha a polgárság higgadt gondolkozása és józan ítélete csúfosan elbuktatná az önjelöltek és némely hivatalos listába is belekapaszkodott ama ifjabb és idősebb strébereket, akiket beteges ambíció láza üldöz a mindenáron való közszereplésre, akik hetek óta a legízléstelenebb módon reklamírozzák magukat, nem röstellnek házról házra járni és kunyorálni tisztelt polgártársaiktól a voksokat, holott se hivatottságuk, se képességük nincs arra, hogy a törvényhatósági bizottságban helyet foglaljanak, és ott a polgárság érdekeit képviseljék.

Talán éppen ettől a csúf városi zajtól, az önjelöltek ez inesztétikus versengéseitől riadtak vissza Nagyvárad műveltebb érzésű polgárai, akiknek tudására, tapasztalatára és szakértelmére bizony nagyobb szükség lett volna a mi városi közügyeinknek, mint ama szürke, jelentéktelen bácsikra, akik talán emészteni se tudnának jól, ha nem lennének városatyák. Ha végigolvassuk a hivatalos és nem hivatalos listákat, amelyek most ezrével kerülnek forgalomba, bizony sajnálkozva olvassuk ott sok jelentéktelen, értéktelen úr nevét, akiknek a hiúságukon és szereplési viszketegségükön kívül semmi jogcímük sem lehet a városatyaságra, míg közéletünk olyan kiválóságai, aminő dr. Nagy Ernő, dr. Edelmann Menyhért, dr. Imrik Péter, dr. Berkovits Miklós, Mayer László dr., ifj. Rimanóczy Kálmán és még igen számosan csak felemlítve sem lettek a pártok és klikkek gyűlésein.

Ezek helyett szürke, komor képet fest elénk a mai választási csata, amelyért bizony valami fölöttébb lelkesedni nem érdemes. Talán ezen az egészségtelen, zavaros állapoton is segít az idő, mely most - valljuk be - a szemérmetlenül tolakodó strébereknek kedvez inkább, mint a diszkréten fáradozó becsületes munkának és igazi polgári erénynek. Majd ha kitisztul ez a mostani politikai és társadalmi káosz, nyíltabb és egészségesebb pártviszonyok alakulnak, az új szellem és az elvekben, eszmékben gyökerező új erő elsöpri talán azokat a léha parazitákat, akik fölös számmal érvényesülnek most a közéletben mindenütt, a politikában épp úgy, mint társadalmi vagy autonómiai téren.

Addig is egyre ügyeljünk, hogy legalább a minden oldalról álutakon fenyegetett szabadelvűség ügye ne szenvedjen súlyos vereséget a mai választás alkalmából. És ezért különös gonddal és lelkiismeretességgel gyakoroljuk a mai napon alkotmányos jogunkat. Az a szavazó lap, amelyet ma az urnába dobunk, legyen kifejezője liberális érzésünknek, mert ha e tekintetben össze nem tartunk, a reakciónak a városházára való tömeges felvonulása súlyosabb vereséget fog jelenteni, mint amilyet a legutóbbi képviselőválasztások alkalmával szenvedtünk.

Erős a hitünk, hogy Nagyvárad művelt, szabadelvű polgársága tisztán látó szemmel, meg nem tántorítható igaz meggyőződéssel fogja gyakorolni alkotmányos jogát a mai napon a köz javára.

Nagyváradi Napló 1901. december 15.

148. A HÉTRŐL

A babonás miszticizmusra hajlandóságnak, a szentimentális ellágyulásoknak napjai tartanak most egészen karácsonyig. Ezek a napok rendesen eseményesek s elevenek, de e napokban mégis valahogyan másképpen látjuk a dolgokat, mint egyéb időkben. Úgy kell valóban lenni, hogy így karácsony előtt szinte hajlandók volnának egymást szeretni is az emberek. De hajh, csak a hajlandóságnál maradunk meg, s a miszticizmus keresése és az ellágyulás is csak olyan talmi nálunk.

*

Nagyváradon a városatya-választások betlehemesdijét játszottuk, s játsszuk egészen ma délután négy óráig. Ne csúfolják a moderneskedők Gárdonyi Gézát. A mi közéleti küzdelmeinkben is több van a betlehem-játékok naivságából, mint a dramaturgia fejlett tudományából. A nagyváradi városatya-választások mutatták meg ezt. Értjük és valóban szép, hogy a közért annyi derék ember kívánja magát föláldozni, de bármilyen vitális nagy kérdés is, hogy városatya legyen X. avagy Y. urakból, talán túlságosan nagy a láz, amellyel ennek az eldöntése történik, amint túlságosan nagy a színpad arra, hogy rajta pásztorjátékokat mutassanak be. De azért Gárdonyinak van igaza. Nekünk súlyos problémák valójában, igazában nem kellenek. Nekünk betlehemesdi kell és városatya-választás.

*

Bár a nagyváradi párbajellenes népgyűlés óta volt már egy féltucat lovagias ügy Nagyváradon, hogy egészségesebb fölfogások kezdenek hódítani, letagadni nem lehet. Vezércikk-stílusban úgy beszélnek e változásról, hogy megmozdult a "negyedik rend" is. A negyedik rend megmozdulása majdnem veszedelmes lesz. Ha Ivánka Oszkár belelő Csávolszkyba, egy óra leforgása alatt kész vérfürdő Budapest. Ez a szörnyű lehetőség térítse észre a klerikális okvetetlenkedőket s a reakció híveit. A "negyedik rend" vérengző és lázadó mániája nagyon szomorú és nagyon veszedelmes. Jó lesz ezt a mániát okvetlenkedésekkel nem táplálni.

*

Nagyváradon nyaranta sincsen német orfeum. Nincsen, mert nincsen szükség reá. Budapesten sok a német zengeráj. Lehet, s kell is gyomlálni belőlük. De az "ezer ifjú"-t nem a német szó sérti. Mikor a kereszt-hecceket csinálta az "ezer ifjú" - még akkor Győző brigadéros volt - a német-osztrák egyetemek klerikális ifjúságának üdvözlő sürgönyeire nagyon büszke volt. Nem a német fáj a magyar ifjúságnak.

Üti a német köntöst ott, ahol zsidót vél benne találni. Hanem egy helyütt meglakoltak. A német visszaütött. A klerikális, ifjú koponyák közül betörött egynéhány. A német zengeráj Robinettijei bebizonyították, hogy ők a nemzetközi klerikális köszöntésre tudnak magyarosan felelni.

*

A zengerájok helyett talán a színházakért fájhatna a nemes ifjak feje. Mondják, akik ismerik az állapotokat, hogy az egész vidéki magyar színészet válságokkal küzd, de a budapesti színházak is csak éppen tengenek.

Hogy Nagyváradon így van, azt mi tudjuk és látjuk. A színház üres, nap-nap után. Nincs pénz, ez a legfőbb ok, s nem az, amit sok öncsinált színháztekintély összehord.

Valamit tenni kellene. A nagyváradi színháznak deficit lesz a kriszkindlije, s ez a karácsonyi ajándék már régen nem meglepetés. Hanem az állam és a város nem késhet sokáig a maga kriszkindlijével. A szubvenciót meg kell adniok, ha mindjárt karácsony után is.

*

Egyebekben pedig karácsonyelőtti ellágyulással kívánjuk mindenkinek, hogy a legjobban várt ajándékhoz jusson. Mandátumhoz minden városatya-jelölt, szubvencióhoz a színház, villanyvilágításhoz a legsötétebb külvárosi utca is. Karácsony táján hajlandók az emberek egymást egy kicsit szeretni. Ez a kis hajlandóság szálljon meg mindenkit. Tíz-tizenkét napig ne akarjon mamelukot ölni Szokoly Tamás; recepciót visszacsinálni Hoványi Gyula. Tíz-tizenkét napig bízzunk a közúti társaságban, s szavazzunk bizalmat Hlatky Endrének. Kevesebb őszinteséget tanúsítson Friedländer Samu dr., s találja meg a kasszadarabját a színház. Szóval szűnjenek meg az afférok és egyebek. Folytatásuk következzék majd csak karácsony után.

Nagyváradi Napló 1901. december 15.

(-b.)

149. A VÁROSATYA-VÁLASZTÁSOK

- Az eredmény -

Végre... átértünk a partra. Bizony nagy ideje volt már... Az eredmény készen van. Éjfél felé írjuk e sorokat. Már az olaszii választás eredményét is egész biztonsággal lehet sejteni.

Hogy milyen az eredmény? Amilyet - sajnos - várni lehetett. A hivatalos szabadelvű pártot újabb nagy vereség érte, s e vereségek mellett olyan győzelmek, melyek lesújtóbbak a vereségnél.

A hivatalos szabadelvű listát Újvároson érte a leggyászosabb vereség. Egy Radó Ignác, egy Huzella Gyula, egy Fodor Gyula feküsznek a porondon, s elbuktak a párt olyan hasznos férfiai, mint Ländler Ferenc, Adorján Ármin dr. és szomorú győzelem, mikor tizenegy jelölt közül Berkovits Ferenc dr., Mihelfy Adolf és Kecskeméti Lipót dr., akiknek pedig értékes, súlyos egyéniségük itt-ott a pártkorlátokat is áttörte - alig néhány szavazattal győzhettek.

Váralján szintén elbukott a hivatalos szabadelvű párt listája. A függetlenségiek akciója három olyan férfi nevét juttatta diadalra, kiket a hivatalos jelölés proskribált.

Olasziban ha nem is teljes, de legalább jelentékeny a hivatalos szabadelvű párt győzelme, amennyiben csak négy jelöltje bukott el. Szomorú győzelem, talán nem kell újra mondanom. A klerikálisokkal kötött paktum győzött, s csak némi vigasztalás, hogy néhány igazi, derék, kipróbált szabadelvű ember is mandátumhoz jutott.

Bennünket pártbontó, ellenséges intenciókkal szoktak a hivatalos szabadelvű párt bizonyos részéről megvádolni. Nem vagyunk pártbontók, dehogy vagyunk ellenségek. Szomorúbb szerep a mienk: Cassandrák vagyunk. Ismét igazunk volt. A szabadelvű párt nem mert szabadelvű lenni, nem mert szakítani klerikális nexusaival. Vereség érte tehát, szomorú vereség.

Már kétszer bevált Cassandra-jóslatunknak bárcsak most volna végre eredménye. Újjá kell szervezni a szabadelvű pártot. Meg kell menteni a klikkektől, a klerikális nexusoktól és egyének önzésétől. Még a kettős vereség után is rehabilitálná evvel magát a szabadelvűség.

Nagyváradi Napló 1901. december 16.

150. A VÁLASZTÁSOK UTÁN

A városatya-választások erősen fölizgatták a kedélyeket. Tegnap még az eredmények és meglepetések hatása alatt állott egész Nagyvárad, s a - jelekből ítélve - jó időnek kell eltelnie, míg a történtekben mindenki meg fog nyugodni.

A 48-as párt természetesen diadalmámorban úszik. Az erőpróba őket igazolta. Azaz nem is így van talán egészen. A szabadelvű párt szervezetlensége, vezetéstelensége s erélytelensége megpecsételte múltkori nagy Tisza-buktatás diadalukat. Most már azt hangoztatják, hogy elnöküket, Szokoly Tamást Váralján is föl kellett volna léptetniök. Hármas megválasztása hadd igazolta volna, hogy mind a három kerületben övék a többség. Annyi igaz, hogy sokat beszél az a körülmény, hogy Olasziban is több szavazatot kapott Szokoly Tamás, mint Hoványi Géza dr., a szabadelvű párt alelnöke. Hír szerint Szokoly olaszi mandátumát tartja meg, s ezt sürgősen bejelenti. Ebben az esetben Újvároson minden valószínűség szerint megválasztják dr. Radó Ignácot, kinek bukását pártkülönbség nélkül fájlalják.

A függetlenségi párt volt az is különben, mely leghamarabb levonta a közelmúlt eseményeiből a szükséges tanulságot. A párt - tegnap este már általán beszélték - legközelebb újjászervezkedik. Párthelyiségét is kibővíti, s általában azon lesz, hogy Nagyvárad közéletében, közügyeinek rendezésében megnőtt erejét megillető helyet és részt kapjon.

Ezzel szemben a szabadelvű pártnál a nagy deprimáltságon kívül semmit sem észlelünk. Vádakkal, szemrehányásokkal és késői ötletekkel vigasztalják magukat a szabadelvű pártiak.

Akarnak-e valóban tenni is valamit vagy sem: nem tudjuk. Tenniök kell. Hogy mit, már Tisza Kálmán bukása után megírtuk. Csak a teljes újjáalakulás segíthet a nagyváradi szabadelvű párton. Ha ez az újjáalakulás meg nem történik, akkor két tábor fog küzdeni egymással, s beláthatatlan eredményekkel Nagyváradon: a papiroson tekintélyes szabadelvű párt s a jelentős akciókra képes 48-as párt. Mindkét pártot pedig áthatja a lappangó klerikalizmus.

Hogy ez a helyzet mit jelent - nem kell megmagyarázni...

Nagyváradi Napló 1901. december 17.

151. A NAGYVÁRADI KÁPTALAN TISZTESSÉGE

- Ady Endre sajtópöre a törvényszék előtt -

A nagyváradi latin szertartású káptalan főtisztelendő, nagyságos és méltóságos tagjai gratulálhatnak önmaguknak. Mától kezdve nincs köztük "mihaszna", nincs köztük "ingyenélő". Ítéletben kimondta a tekintetes törvényszék...

A tekintetes törvényszék bölcs bíráinak ítélete előtt meghajlom, meg kell hajolnom. Csupán fellebbeztem ellene. Az ő ítélkezésükhöz nem lehet, nem szabad az én szavaimnak férkőzni.

Tessék egyebekben örvendezni tisztelt reakció!... Ez fényesen, szépen sikerült. Hejh, de pompás előrelátással csinálták is meg azt az új sajtótörvényt!... Fiatal, túlontúl becsületes hitű, butaságok ellen küzdő, kis újságíró cikket ír, amelyben azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a Káptalan-sornak nem mindegyik lakója teljesíti hivatalát krisztusi szellemben. Hatalmának, tradicionális nimbuszának, tekintélyének egész súlyával ráfeküsznek ezért azok, akiknek kedvez a reakció első beharangozója, az új sajtótörvény, mely ebben a szerencsétlen országban az egyetlen szabad institúcióra, a sajtóra is rámérte a halálos csapást... Három nap? Jó, hogy akasztófára nem kerültem. Köszönöm Erdélyi exminiszter úréknak, hogy eddig egyelőre mégsem mentek volt el.

Tudja Isten, egy darabig az forgott az eszemben, hogy nem szúrok meg többet a tollammal senkit. Sem hájas kanonokot, sem feudális pisztolyos urakat, senkit, de senkit... Mért legyek én őrült spanyol - Kisázsiában? Menjen minden visszafelé! Mikorára odaérünk, hogy ismét omnes Lutherani comburantur - már én tán befejezem kis játékaimat. Ellenben addig nem törik be a fejemet, s nem élek a Nagy Gézáék rabkonyháján. Szükségem van nekem erre?...

...Hát szükségem van. És egyelőre nem kívánom az eszemet csöndes sutra tenni, sem tisztességesebb országba kivándorolni. Nekem megvannak a magam törvényei, ezek kedvéért kiállom a dicsőséges magyar államét is.

Egyébként sok fényes rehabilitáló ítéletet kívánok még minden káptalanoknak. Sajnos, nem ígérhetem meg nekik, hogy jövőre már nem zárhatnak el. Még egyszer-kétszer tán útjukban leszek.

Nagyváradi Napló 1901. december 19.

Ady Endre

152. A MAGYAR KÉTFEJŰ SAS

Van bizony már kétfejű sas. Viaskodunk vele, s nem tagadjuk: félünk is tőle.

Nem is kétfejű ez a szörnyeteg, de sokfejű. Egyszerre azonban többnyire csak két fejét mutatja. Most is két fejét látjuk legtisztábban. Az egyik fej szittya arc, kuruc haj, magyar bajusz. A másik arc sima, sokráncú, ravasz, félelmes s Loyolára emlékeztető.

Ez most a magyar kétfejű sas. Az egyik fejét nevezzük nacionalizmusnak, a másik fej határozottan klerikalizmus.

Akármelyik fejet bíznák a kezünkre, levágnánk minden tétova, minden tusakodó lelkiismereti harc nélkül. De szívesebben a nacionalizmus-fejjel bánnánk el. Ez a fej a veszedelmesebb.

A nacionalizmusnál nagyobb hazugság nem állott még ki a harci porondra. A nacionalizmus maga ezer arc. Megzavarja a legbiztosabb szemű embert. Lefoglal magának minden emberi gyöngeséget. Utazik tradícióra, kegyeletre, fajbüszkeségre, kenyéririgységre, minden erényre és bűnre.

Mi a célja vele? A célja, hogy akit meghódít a szittya arc, kuruc haj és magyar bajusz, azt kezére játssza a másiknak, a sima arcnak, a Loyola-félének.

Szólott már erről sok beszéd. Mi is abbahagyjuk a képletes beszédet. Kiírjuk magyarul: a hazafisággal szédelgő és lármázó klerikalizmus veszedelmesebb a nyílt klerikalizmusnál.

Ez a hitünk magyarázza meg, hogy teljesen szó nélkül ezúttal nem hagyhattuk a Pálffy tisztelendő úr ezúttal is zseniális cikkét, melyben kurucosan tárgyalja az antiszemitizmus kérdését. A Loyolákkal el lehet bánni. Ha túlságosan nyakunkra akarnak ülni, letépjük a reverendájukat. De ha nyalka kuruc áll velünk szembe, hiába tudjuk róla, hogy feketébb Loyolánál is, bajos vele elbánni. Magyar a ruhája, a szava, a kardja. Az ördögbe is, kellemetlen volna hazaárulás gyanújába keveredni. "Üsd a zsidót"! "Gyilkold az istentelen liberálist"! Jó, jó. Ezt elviseljük. De mikor a fajkultusz segítségével, kápráztatva, megtévesztőn készítik a hurkot a nyakunk köré - ez már nagyobb dolog.

Kérjük Pálffy tisztelendő urat, szidjon, átkozzon bennünket liberálisokat, eretnekeket, zsidókat és erkölcsteleneket. Ezt kibírjuk hang nélkül. De ha kurucokat vonultat ellenünk, a kurucait kell lelepleznünk. Nem kurucok azok, hanem kísértetek. A kísérteteket pedig, a középkor kísértő veszedelmeit, vissza kell parancsolnunk sírjaikba.

Nagyváradi Napló 1901. december 20.

(ae.)

153. RÉVÉSZ HUSZÁRKAPITÁNY AGYONLŐTTE MAGÁT

A nagyváradi Vilmos-huszárezrednek egy délceg, széles körökben ismert, gavallér tisztje, Révész Bálint százados összeroncsolt fejjel fekszik a katonai kórház ravatalán. A "szép kapitány" - így hívták széltében - eldobta magától az életet, mely pedig az ő számára olyan ragyogóan, olyan irigyelnivaló szépnek látszott. Egy kemény vadászfegyver s egy csomó serét elvégzett mindent, s a "szép kapitány" bajtársai, vívőrbarátjai, ismerősei kutatják, keresik a váratlan tragédia titkos rúgóit, a rejtelmes okot, mely a szép kapitányt elveszítette...

Az öngyilkosság

Az öngyilkosságról a következőket jelenti tudósítónk:

A Vilmos-huszárok laktanyájában tegnap délelőtt hatalmas lövés dördült el. A fegyverdörrenés felfordulást keltett a kaszárnyában. Egy tisztiszolga szaladt lelkendezve az összecsődült huszárok felé, s magából kikelve kiáltotta:

- Révész kapitány agyonlőtte magát!

Mindenki a kapitány lakása felé szaladt, aki állandóan a kaszárnyában lakott. A kapitány szobájának bezárt ajtaját kifeszítették a betódultak. A szoba csupa füst volt. Révész kapitány félig a földön hevert. Feje teljesen összeroncsolva feküdt az ágy szélén. Körülötte csupa vér volt minden. Egyik keze még fogta a vadászfegyvert, mellyel meglőtte magát. Úgy látszott, hogy a lövés rögtön halálos volt. A fegyver négyes számú serétekkel volt töltve.

Azonnal jelentést tettek Horváth őrnagynak. Közben odaérkezett az öngyilkos jóbarátja Durneiss-Schwaben br. főhadnagy s több tisztbajtársa.

Délután két óráig maradt künn a kaszárnyában a holttest. Úgy fél háromkor a zöld halottszállító kocsival nyolc közhuszár bevitte a Sal Ferenc utcai katonakórházba, melynek hullaszobájában ravatalra helyezték el.

Az öngyilkosság előtt

Tegnapelőtt egész nap vadászaton volt Révész kapitány. Vele voltak többek között jóbarátai Kabdebó Sándor és Olasz Elemér is.

Este a színházba nézett be, mint rendesen. Később nagy társaságban jókedvűen, vidáman vacsorázott a Bazár-vendéglőben. Vele voltak Szunyogh Péter alispán, Kabdebó Sándor, Olasz Elemér s többen. Vidám, jókedvű volt, mint mindig. Húzatta a nótákat Hamza Gyuszival és bandájával. Úgy éjfél táján éjjeli zenét is adott a társaság egy előkelő úri család ablakai alatt. Az éjjeli zene után a Royal kávéházba tért be Révész Bálint. Itt egy teát ivott. Rövid ideig volt itt. Közben Rendes Szidorral, a kávéház-tulajdonossal diskurált.

- Még kedvem volna mulatni egy kicsit - mondta Rendesnek.

Elég volt már, kapitány úr, válaszolt Rendes, ki jóviszonyban volt a századossal. Késő van, jobb lesz most már hazamenni.

- Igaza van - szólt Révész, s búcsúzva távozott.

Egy óra tájban volt ez. A kapitány minden bizonyosság szerint hazament.

Tegnap délelőtt féltíz óra körül levelet hozott Rendesnek egy utcaseprő ember. A levelet Révész küldte. Rendest nagyon meglepte a dolog. A százados minden délelőtt szokott menni a kávéházba. Az éjjel pedig beszélt vele. A levél tartalmát Rendes titokban tartja. Rendelkezések vannak benne, többek között az, hogy Rendes menjen föl délután Horváth őrnagyhoz. A levél nyugtalanító hatása alatt volt még Rendes, mikor jött a hír, hogy Révész kapitány éppen az előbb agyonlőtte magát.

A levelek

A Rendeshez írott levélen kívül még négy levelet írt öngyilkossága előtt. Egyik levél Horváth őrnagyhoz szólt, a másik Kabdedó Sándorhoz, a harmadik Olasz Elemérhez, a negyedik egy szép leányhoz. A levelek egyikében sem írta meg - hír szerint - öngyilkossága okát a százados. Megbízás és búcsúzkodás van a levelekben.

Az öngyilkos

Révész kapitánynál nem volt snájdigabb, népszerűbb tisztje az előkelő Vilmos-huszárezrednek. Szerette s becsülte mindenki. Értékes karakternek kellett annak lenni, mely ezt a respektust ki tudta vívni abban az ezredben, hol csupa mágnások, előkelő, nagynevű tisztek szolgálnak, holott Révész nem volt sem lovag, sem báró, sem gróf. Mondják, hogy Ferenc-Ferdinánd trónörökösnek s magának Vilmos német császárnak, az ezred tulajdonosának is, kedves emberük volt a kapitány.

Elsősorban szerencsés külső tulajdonságainak köszönhette ezt Révész.

Ideálisan szép, daliás férfi volt. Ragyogó, kun magyar típusú, barna arc, kemény, fekete bajusz, büszke csillogó szemek, merész orr, homlok. A ragyogó huszár-uniformissal s daliás termetével valóságos Adonisznak látszott teremtve lenni a snájdig katona. A modora is szerencsés volt. Higgadt, nyugodt, imponáló, tüntetően szerény ember volt. Az asszonyoknál elért sikereiről sokat beszéltek.

Nem volt gazdag ember, de nagyon rendezett viszonyok között élt. Gavallérosan költött, fizetett. Egyik nagyváradi takarékpénztárban betett pénze volt.

Azt beszélték, hogy sokat és nagy szerencsével kártyázott, egész vagyont nyert össze a kártyán. Ha csinált is adósságot, a legpontosabban kifizette. Példa erre éppen a Rendes Szidor esete. A kapitány nővéréhez készült látogatóba, dec. 3-ára.

December 5-ig kért volt már előbb nagyobb összeg pénzt Rendestől. Közölte vele, hogy 3-án elutazik, s a pénzt majd onnan küldi el. Az utazás elmaradt, de 5-én pontosan kifizette tartozását Révész.

Mulatni szeretett. Szépen, elegánsan, magyarosan mulatott. Mert kuruc magyar volt. Jókedvű mulatozások közt gyakran mondta kedves büszkeséggel:

- Valaki magyar és huszár! Hát lehet valaki ennél több?...

A vélemény általában az volt róla, hogy fényes karriert s esetleg fényes partit fog csinálni...

Az öngyilkosság oka

A találgató vélemények ezerfélék. A legkülönfélébb okokat keresik s találják meg a sötét, váratlan tragédiában. Beszélnek nagy kártyaveszteségekről, anyagi zavarokról, becsületbeli ügyről, amerikai párbajról, szerelmi csalódásról s mindenről, miről hasonló esetekben beszélni szoktak. Annyi a tény, hogy az öngyilkosság okát nem tudja senki.

Révész kapitány szerelmes volt egy szép, előkelő, dúsgazdag leányba. De evvel a szerelemmel éppenséggel nem lehetett megoldani a tragédia rejtélyét.

Azok, akik ügyeit ismerik, kizártnak tartják az anyagi zavarokat is, mint az öngyilkosság okát.

Az öngyilkos temetése

Az öngyilkosságról a Vilmos-huszárok parancsnoka táviratban értesítette Magyar-Igenben lakó özvegy édesanyját, a debreceni ezredparancsnokságot s az öngyilkos testvéreit. Révész kapitány unokaöccse volt a híres debreceni kálvinista püspöknek. Egyik testvére Szászrégenben lakik, férjezett dr. Szabó Gézáné, orvos neje, másik testvére Révész Imre Jászberényben lakik. Ma érkeznek meg édesanyja és a testvérek, s ők intézkednek a temetés iránt. A haláleset hírére kitűzték a Bihar megyei Nemzeti Kaszinó erkélyére a gyászlobogót, melynek az elhunyt egyik legszimpatikusabb alakja volt.

A közhuszárok gyásza

Révész kapitányt nemcsak bajtársai szerették s azok a társaságok, melyekben megfordult, de valósággal imádta a legénység. Rendkívül humánus, nobilis volt huszáraival szemben. Néha nehéz gyakorlatok alkalmával elhagyta a türelme, s túl szigorú volt a legényekkel. Hamar megbánta. Ilyenkor pénzt adott nekik, hogy vigasztalóul igyanak egy pohár bort. Mikor a legények a kaszárnyaudvaron az öngyilkosságot hallották, hangosan sírtak. Valóságos gyász van a kaszárnyában. A legjobb tiszt urat siratják a huszárok.

Az utolsó éjszaka

Amint már említettük az utolsó éjszakát barátjával Kabdebó Sándorral töltötte el a szerencsétlen Révész kapitány. Délután Olasz Elemér úri házában volt zsúron, ahol nagyon jól érezte magát, csak távozása alkalmával vett rajta erőt a meghatottság. Érzékenyen vett búcsút a házigazdától, és amikor ez megkérdezte tőle, hogy miért lett olyan hirtelen rosszkedvű, mély megindultsággal ennyit mondott:

- Nagyon megelégeltem az életet. Nem kell már tovább. Főbe lövöm magam!...

Nem vették komolyan a szavait, úgy vélték, hogy ezt csak a hirtelen rosszkedv okozza, mert már a tavaszkor is fenyegetődzött egy ízben az öngyilkossággal barátai előtt.

Éjjel a szerenádok elhangzása után Kabdebó Sándorral sétálgatott az utcán, ekkor ismét előhozakodott eltökélt szándékával:

- Isten veled, Sándor! Én már meguntam ezt az életet meg az emberek cudarságát. Főbelövöm magam holnap!

Kabdebó egy pillanatra meghökkent ettől a határozott beszédtől, de azután eszébe jutott, hogy Révész kapitány már a tavasszal sokat beszélt öngyilkossági tervéről. Vigasztalni próbálta:

- Ugyan, Bálint! Hogy beszélhet egy életerős, daliás katona ilyen bolondokat. Hiszen tudtommal semmi okod sem lehet ilyen ostobaságra. Rendezett anyagi viszonyok között élsz...

Ennél a szónál, mintha az előbbieket nem is hallotta volna, hirtelen közbeszólt Révész kapitány:

- Jó, hogy erről beszélsz, Sándorkám! Utolsó baráti szívességül azt kérem tőled, hogy a leghatározottabban cáfolj meg minden olyan pletykát, mintha adósságok miatt váltam volna meg az élettől. Nem tartozom senkinek egy krajcárral sem, sőt nekem tartoznak. Erről különben végrendelkezni is fogok, de kérlek téged is, hogy hazudtolj meg minden ilyen pletykát. Tudom, hogy rólam, akit könnyelmű embernek ismernek, ezt fogják mondani a halálom után...

Kabdebó most már komolyabban vette az öngyilkossággal való fenyegetőzést:

- De mi okod volna erre a borzasztó tettre?

Révész mély melankóliával felelt:

- Vannak emberek, akik egyszercsak jóllaknak az élettel. Megunják annak minden örömét, megunják az embereket, akikben csalódtak, egyszóval megunnak mindent. Ilyenkor, barátom, a legjobb menni, elmenni örökre. Hát én megyek...

Kabdebó még sokáig próbálta lebeszélni végleges elhatározásáról, és úgy vélte később, hogy ez sikerült neki. Hanem azért aggódva és rosszat sejtve hajtatott haza késő éjjel. Palotáról délelőtt be is jött Nagyváradra és itt már akkor megdöbbenve értesült, hogy ezúttal csakugyan végrehajtotta barátja fenyegetőzését.

Az öngyilkos végrendelete

Mint értesülünk, az elhunyt Horváth őrnagyhoz intézett levelében vagyona felől végrendelkezik. Ebben megjelöli minden értéktárgyát, és arra kéri, hogy ebből minden esetleg általa nem tudott kisebbszerű tartozását egyenlítse ki, és fennmaradó vagyonát, melyet körülbelül 24 000 koronára értékel, húgának, dr. Szabó Gézánénak hagyományozza.

A tegnapi napig Horváth őrnagynál senki sem jelentkezett, akinek Révész kapitánnyal szemben követelése lett volna.

Nagyváradi Napló 1901. december 21.

154. TANULSÁGOK

A sajtószabadságot védelmezte meg gyönyörűen egy ügyész. Nem is közönséges, de főügyész. Becsesebb tanulsággal nem szolgáltak ennél a közelebbi napok. Megőrizzük ezt a tanulságot, s bátorítjuk véle magunkat. A Dragovics-leányok nem foglalnak el ugyan közjogi méltóságot, mint a nagyváradi kanonokok, de ebben az országban kezdtek s folytatunk egy harcot, mely a becsület osztályozása ellen küzd. Ma még csak egy főügyész-helyettes lát, de lassanként divat lesz az ügyészek között látni. E tanulság s e hit becses nekünk.

*

Pálffy tisztelendő úrtól megtanultuk, hogy Magyarországon hazafias dolog a németet, szerbet, románt, tótot szidni. Így van? Ha így van, én ünnepiesen kijelentem, hogy nem vagyok hazafi. Én minden fajt, nyelvet, vallást, meggyőződést és jogot tisztelek, extra et intra Hungariam. Sőt, én az erőszakos magyarosításnak sem vagyok barátja. Egy kicsit szociáldemokrata nézet - elismerem. De a szociáldemokrata ennél a meggyőződésnél nem megy tovább. Ellenben a magyar klerikalizmus hazafias gerjedelemben szidja a nemzetiségeket, suttyomban pedig trafikál velük s lázítja őket. A szociáldemokrácia hát nemzeti szempontból sem veszedelem, de a klerikalizmus mindenféle szempontból az. Éppen azért könnyen választhat a magyar ember, hacsak a vörös és fekete lobogó közt lehet választani. A feketét sohasem választja.

*

A nacionalizmusról írtunk tegnap. Azóta Grüner Zsak és díjbirkózói is meghajoltak a nacionalista ifjak előtt. Kell hát egy pár szóval kiegészíteni a többieket. Vázsonyi jól mondta, hogy a magyar nacionalizmus a franciának a majmolása a gloire hite és imádsága nélkül. A leganarchistább francia is francia marad. A nacionalista őrületek Franciaországban hát könnyen érthetők. És Franciaországban is küzd mégis ellene minden világos fejű ember. Mert mindenki tudja, hogy a nacionalizmus jezsuita machináció. Hogyne kellene hát nálunk állástfoglalni a jezsuita munka ellen. Nekünk még nincs nacionalizmusunk, melyet kijátszhatnánk a klerikalizmus ellen...

...Különben pedig kétmillió szűkölködő van legalább is ebben az országban, kiket az éhségtől, ínségtől meg kellene mentenünk. A hazafias gerjedelem pedig nagy akcióra készt, hogy a Carolák szittya nyelven disznólkodjanak!

Nagyváradi Napló 1901. december 21.

(ae.)