Rossz időbe', jó időbe':
   -- Kuvikol már, az ebanyja! --
   "Itt nyugosznak, fagyos földbe."

Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon;
   Muzsikát hall nagy-fenn, messze, *)
   Dalos Eszti hangja közte,
   -- Ne aludj, hé! vele álmodsz --
   Azt danolja: gyere! jöszte!

Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután a falu hegyes tornyára;
   Kapaszkodnék, de nem éri,
   Feje szédűl: mi nem éri?...
   -- Tizenkettőt ver Adonyban:
   Elég is volt ma regélni. -- "

Lohad a tűz; a legények subába --
Összebúnak a leányok csuhába;
   Magasan a levegőben
   Repül egy nagy lepedő fenn:
   Azon ülve muzsikálnak,
   Furulyálnak, eltünőben.

(1877. júl. 15.)

 

11)

Az ünneprontók

Zendűl, kondul szent harangszó,
Csengve, búgva messze hangzó:
   "Imára! imára!"
Jámbor népe a kis helynek
Halkan lépve gyűlnek, mennek
   Imára, imára.

Szép piros a pünkösd reggel,
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
   Menny-föld tele volna;

------------------------
*) Mezőn háló emberek sokszor vélnek magasan a légben felettük
    áthúzódó kísértetes zenét hallani, a (daemoni) zenészek valami
    nagy, kiterült ponyván repülnek tova.


E napot fent s lent megűlik.
E nap oly ragyogva nyílik;
   Mint hajnali rózsa.

De mi réjja riad? de mi ördögi zaj,
Rekegő szitok és otromba kacaj,
   Hogy reszket az egyház tornya?...
Szembe' Isten hajlokával,
Nem törődve a szent mával,
   Foly tegnapi dőre tivornya.

"Hol egy muzsikás? hegedű, vagy egyéb?
Ha különb nem akad, dudaszó is elég:
   Ki fut érte? szaladj Zsuzsi lyányom."
"A Zsuzska maradjon! hagyj neki békét
Eszem ezt a pirosítós képét:
   A kufercest majd vele járom."

Hát íme, kapóra, dudás közeleg.
Egy sanda, szikár, csúf szőrös öreg,
   Tömlője degeszre fújva;
Füle táján két kis szarva gidának,
-- Mintha neki volna szarva magának --
   Sípján már billeg az újja.

"Ide, a Jebuzéus pofádat!
Mert megkeserűli a hátad."
   "Uraim, de papolnak ott-benn..."
"Hát baj neked az, pogány hitünek?
Az enyém -- ha töröm, ha nem -- ez ünnep
   Enyém, ha szidom; ez az Isten!"

Ravaszul mosolyog fél szája hegyén
S rákezdi dudáját halkal a vén,
   Minden sark billeg a táncra;
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb;
A tánc is utána pörébb, hevesebb,
   Amint kopog és szaporázza.

De vége szakadni mikor fog, ugyan?...
"Hagyd el -- riad egy rá -- aki szele van!
   Kihasítom kecske-dudádat."
Hanem a muzsikás mindég fujja,
Mindég szilajabban pörög ujja --
   Az egész tivornya kifáradt.

Az oldal fotója a Kapcsos könyvből