És ne gondold, hogy kihalnak
   Sujtott népek hirtelen,
Amig össze-zeng a dalnok
   S a nemzeti érzelem.
Tán veszélyt, vagy annak látszót
   Vélsz a honra tűnni fel:
Hát van lelked, a szent zászlót
   Épen akkor hagyni el!?

Oh, ha méltóbb s új kobozzal
   A megifjodott hazát
Zönghetném még Homérosszal;
   Ne csak mindig panaszát!
De legyek, ha veszni sorsa,
   Húnyó nép közt Osszián,
Inkább, hogysem dalok korcsa
   Közönyös harmóniám!

(1877. aug. 8.)

21)

Vándor cipó

Kinek nyúlfarknyi a reménye
   S többé se kér se vár sokat:
A multban él, ez ócska lom közt
   Tesz-vesz, keresgél, rakogat.
Emlékeimmel olykor én is,
   -- Mint rongya közt egy vén szipó -- *)
Elbíbelődöm: ilyen emlék
   Ama fentírt vándor cipó.

A tékozló fiú regéjét
   Sokan csináltuk újra már:
Én nem vagyont, kincset pazarlék,
   (Apámnak is lett volna bár!)
Hanem jövendőt, biztos állást,
   Meg ami erre útnyitó,
Légvárak-, ábránd- s délibábért...
   Tanulság: egy vándor cipó.

Hogy aztán a goromba élet
   Jeges zuhannyal önte le:
"Megyek -- kiáltám -- vészes út ez,
   Vissza megint bölcsőm fele!"
Ma fizetés-nap; húsz forintra
   Jut húsz krajcár "proporció":
Harminc gyalog mérföldre abból
   Kifutja... egy vándor cipó.

Mondám s tevém; -- a dél-ebéd már
   A nagy országuton lele;

------------------------
*) (anyó) szipa, szipirtyó, szipó


Sebaj! kinek hátán a háza
   És kebelén a kenyere.
De majd az estve!... hátha rablók...
   Eh! nincs velem sok földi jó:
Egy zsebkendőbe minden elfért:
   A gárdrob és vándor cipó.

Egy bot talán jó volna mégis --
   Ahol egy tört "lógó"-darab!
Ettől ugyan valódi medve
   Nem fél; de képzelt megszalad.
Most éjszakára fel, a "bércnek!"
   Előttem rónaszéki só
Megy sok szekéren: biztosabb már
   A vándor és vándor cipó.

Kérdik: ki és mi? hova mászkál?
   Hang csúfos, a nyelv idegen;
Szepeg biz ő, s azt mondja: dászkál.
   Most haza indult betegen.
Bükkös tetőn éjjel kifognak,
   Pór-élc megöklel, mint tinó:
De tűznél, mit kazalba raknak,
   Jólesik a vándor cipó.

Hűs hajnalon (még mind üressen
   Lógtak ki a járom-szegek)
Bucsút köhintve, megiramlva --
   S a késő hajnalig, megyek.
Ott száraz ágból, korcsma végin,
   Lombsátor a közös "ivó":
Ott deszka-pad lapít deszkává,
   S párnám csak a vándor cipó.

Hanem a szép táj bűvöl így is,
   Oh, ifju könnyedvérüség!
Ím ott dülőnkint a hegyoldal
   Harmat-szivárvány színben ég;
Lent, sziklavölgyben, fakupával
   Csurgó kinál, oly csábitó!
Az útas keble megtelik... de
   Bezzeg fogy a vándor cipó!

Bérc elmaradt; tölgyes lapályon
   Visz útam, napja már negyed;
Tölgy sincs azontúl, -- visszanézve
   Látom csak a kéklő hegyet.
Posványiban, mint lomha sertés,
   Ferdőzik az ecsedi tó;
Rekkent a hév nap, útas izzad,
   Bár könnyű a vándor cipó.

Az oldal fotója a Kapcsos könyvből