MÉG EZ EGYSZER...

 

Még ez egyszer, még útószor
   Hadd zendűljön meg dalom;
Mért sebeim' rejtegetni?
   Szégyen-é a fájdalom?
Tán könnyebbűl a nyilt érzés
   Ha sohajban rést talál:
Oh, ez örök benső vérzés;
   Oh, e folytonos halál!

Egyedűl a társaságban,
   Ezerek közt egyedűl...

(1878 körül)


A SZÁJASOK

 

Sokan szeretnék a hazát:
De gyűlölik minden fiát,
Ha népszerű alkalmakon
Oly nagyot, mint ők, nem kiált.

(1878 febr. 15)


EZ AZ ÉLET...

 

Ez az élet egy tivornya:
Inni kell, ha rád jön sorja,
Az örömbül, búbánatból,
Karcos borbul, kéj-zamatból.

Inni hosszut és körömre,
Kedvet búra, bút örömre;
Sok megissza vad-őszintén:
Egy-kettő vigyázva, mint én.

Kivel egykor én mulattam,
Többnyire már pad alatt van:
Én, ki a mámort kerűltem,
Helyt maradék, hol leűltem.

De, ha végignézek romján:
Oly sivár, dúlt e tivornyám!
Mért nem ittam úgy, hogy jó-rég
Én is a pad alatt volnék?...

(1878 márc. 23)


"A TÖLGYEK ALATT"

 

A tölgyek alatt
   Sokat űltem másszor,
De meg is bántam
   E hibámat százszor:
Jutott nekem érte
   Keserű falat;
Dehogy űlök többé
   A tölgyek alatt!

A tölgyek alatt
   Verset gabalyíték;
Ment, - homlokomat
   Sem verte veríték;
Vesszőt futa, - hétszer
   Föl meg le szaladt
Érte szegény kis vers:
   "A tölgyek alatt."

"A tölgyek alatt
   Én űlni ne merjek,
Miután lettem
   (Magam írom) gyermek" -
Nagy ménkü levélben
   Jött parancsolat -
"Avagy írjak prózát
   A tölgyek alatt."

"A tölgyek alatt
   Beteg, ősz poéta
Leűlhet ugyan,
   Ha nehéz a séta:
Hanem aki hatvan
   Telet ért s nyarat,
Az versbe ne fogjon
   A tölgyek alatt.

"A tölgyek alatt
   Öreg hernyók másznak,
Melyek ifjan mint
   Lepkék karikáztak;
Ez a világ rende,
   (Visszára halad):
Aki hernyó, másszon
   A tölgyek alatt!

"De tölgyek alól
   Pindusra ne másszon,
S ott mint fiatal
   Ne is hadonázzon;
Mi vagyunk, babért ki
   Ott mostan arat:
Ő fogja be száját
   A tölgyek alatt!"

Mert tölgyek alatt
   Üte lantján csorbát,
S lánglisztje közé
   Elegyíte korpát:
Most, ha mi lisztlángot
   Őrölt e garad,
Mind korpa ez egytől:
   "A tölgyek alatt."

"A tölgyek alatt
   Babérjain űlve
Még élhet ugyan,
   Nem irígylem tűle:
Hanem irjon már más,
   Ki fiatalabb
S nem rímel a b-re
   Igy: "tölgyek alatt."

"A tölgyek alatt" -
   Küldöm kritizálva:
Minden sora bűn,
   Minden szava szálka.
Nincs benne sem érzés
   Sem egy gondolat,
Csupa üres léggömb
   "A tölgyek alatt."

"Ki a tölgyek alatt,
   Noha csúzos karral,
Üstökbe nem áll
   Egy nyári viharral,
S ha érzi szelét, már
   Gyáván beszalad:
Hogy' is írna az jót,
   A tölgyek alatt!

"A tölgyek alatt -
   Felhők szeme rebben" -
Van-e szép, vagy kép,
   Vagy értelem ebben?
"Felhők szeme" ilyen
   Csoda-bogarat
Képzelni... ha cédrus,
   Nem tölgyek alatt!...

"Ám, tölgyek alatt
   Hiú vén poéta
Megszokta nagyon
   Olvasni nevét a
Rossz verssel, amelytől
   Már fű-fa szalad...
Úgy ontja örökké
   A tölgyek alatt.

"A tölgyek alatt -
   Beteg-é, vagy alszik? -
Nem oroszlány - de
   Szuszogása hallszik:
Nosza, rugjuk főbe,
   Bármily fenevad,
Hogy holtra gebedjen
   A tölgyek alatt!"

(1878 máj. 8)


NEM KELL DÉR...

 

Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.

Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nekűl is, gond nekűl is
Nyúgalomra készűl.

Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy' pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!...

(1878 okt. 10)


AKADÉMIAI PAPÍRSZELETEK II.

 


I

BUDENZHEZ

Igazi vasfejű székely a Bálint:
Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.

(1878)

II

BÁLINT GÁBOR RÖPIRATÁRA

melyben panaszosan kikelt az akadémia s a kultuszminisztérium
ellen, hogy méltatlanul bánnak vele; de ő maga annál hevesebben
megtámadta mind a kettőt.

Szegény Bálint Gábor,
Boldogtalan góbé;
Amennyit te szenvedsz,
Mi ahhoz a Jóbé!

(1878)

III

Balassagyarmaton aszonták:
Nem kell nekünk Greguss, csak Szontágh.

IV
CAPUT, ALAS, PEDES...

Schola salernitana
Műfordítás. Ajánlva Szász Károlynak

Vágd le fejét nyakkal, szárnyát és combjait; úgy jő
Sarkantyúja elől, és a két vállperec oldalt;
Most oldalra teszed s mellét elvágod a háttól,
Mellhúsát (ha nagyobb) szépen lemetéled a csontról,
Megtöröd a derekát s elejét nem bántod azontul,
Ámde farát, hosszába, megint háromra metéled;
Mindezt jó késsel, hogy húst, bőrt össze ne nyizbálj!

(1879)

 


EMLÉKRE

 

Felszólítottak verset írni a v.-i honvédemlékre. Ecce:

Itt nyugosznak a honvédek:
Könnyű nekik, mert nem élnek!

(1878-9)


HARMINC ÉV MULVA

 

Álmaimat gyakran látogatod most is,
Rég sír fedez, oh de nem nyughatol ott is,
Ha ugyan jámbor kéz teneked sírt ásott
S nem temetetlen bolyg földi alak-másod.

Volna hitünk, mint a római, a hellén,
Már égne az oltár tova-tüntöd helyjén,
Magad, istenűlve, örök istenek tárt
Csarnokiban szívnád az üdítő nektárt.

De így is, az évek haladó terhével,
Mely minket elaggít, te gyarapulsz névvel,
Amit adál, abból semmi sincs elveszve:
Firól-fira szállsz te, mint egy közös eszme.

Hanem én, ki veled testben együtt éltem,
Elborúlok néha s iszonyodva kérdem:
Vad kozák a láncsát hű szivedbe tolá?
Vagy fejszével ütött agyon buta oláh?

(1879 jan. 23)


ÉVNAPRA

 

Ma hatvankét esztendeje annak,
Mikor engem megtettek Johannak,
Esztendeim hát bövibe' vannak
Nem sok időt igérek magamnak.

(1879 márc. 8)


SZÁSZ KÁROLYNAK

 

"Szép élet" (Kalobios) című költeménye megjelenésekor

Kalobios Károly! munkálj, örűlj, szeress:
Oly nyugalmat, mint én, ne találj s ne keress.

(1879)


A SORS HUMORA

 

Mint folyondár, melynek
Támasza kidőle,
Roskad le az özvegy
- Oly hirtelen özvegy! -
   A fekete földre.

Csak, aki legárvább,
A legkisebb árva
Mutogat örömmel
A szép új ruhára:
   Fekete ruhára.

(1879 júl.)


RÉGI ADOMA

 

Bujkált a nap. Vén cigányt
Majd megvette a hideg.
"Bujkálj! bujkálj!" így kiált:
"Majd sütnél még: de kinek...?"

(1879)


OTIUM

 

Hiszen daloltam már is
Untig eleget,
Az énekes madár is
Magvat szedeget.

(1879)


NINCS MÁR SZÉNA...

 

Nincs már széna, nincsen abrak,
Édes munkám, tüzbe csaplak!

(1879 márc. 26)


TOLDI II. RÉSZÉHEZ

 

Későn születtél, buksi költemény,
   Tíz vagy húsz évi meddőség után,
Bátyáid már idősek és nagyok,
   Aggott szülédre szégyent hozsz reám.

Mit mond felőled a nép, a világ,
   Mely rólad a várással rég letett,
És a reményre, hogy születni fogsz,
   Keresztet arra, hármat is, vetett!?

Testvérid, akikkel osztozni jösz,
   Irigylik tőled osztályrészedet,
Sőt tán meg is tagadnak, hogy anyád
   Az ördög tudja, hol, hol nem szedett.

Ha mint Heraklesz, meg nem bírsz tehát
   Minden kigyót s kritikát fojtani:
Aludj' bölcsődben, egy pisszet se mondj!
   Mért is jövél családod rontani?

(1879 aug. 31)


GYÖNGYÖSIÁD

 

Fáradt elmével ne akarj futtatni gebével:
   Mert gebe meg ha szakad, kitöri árva nyakad.

(1880 körül)


EGY ARA SÍRKÖVÉRE

 

El nem aludt lámpám; csak, mint nem-földi menyasszony
   Hoztam el: éjfélkor várni az égi Jegyest.[*]
Könnyetek értem hát, szüleim, már omlani szűnjék:
   Balzsamot, ím, mennyből hint Ilonátok alá.

(1880 jan.)

[*] Máté evang. XXV. r. - A. J.


A JÓSÁGOS ÖZVEGYNEK

 

Ne hagyjon el engem a múzsa kegyelme,
Ne fogyjon el addig ez a vékony elme,
Míg rólad is egy dalt könyvembe nem írok,
(Szűk hála, de minden, amit adni bírok).

Búbánatos özvegy! - rég özvegye Annak
Kit Klio följegyzett már halhatatlannak,
Mert "Örök Igazság" volt szava járása.
Az neve, az tette, az példa-adása.

Ki - míg az önérdek, az ösi jog örvén,
Nem hallgat e szóra, s még haboz a törvény -
Tettel bizonyítá, mit hirdete szája;
Hogy szabad a jobbágy, földje és munkája.

Rád ezt a pazarlást hagyta dicsőségül,
Ösi birtokát a régi panasz nélkül,
S a korpát édenné ápolva, mivelve
Megmutatá: mit tesz szorgalom és elme.

És ez az érdem még kamatozott nálad,
Birta örökségét gyenge női vállad,
Áldozni, mikép őt, nemesen, közjóra,
Téged is oly készen lele minden óra.

Egynek nem adatván - anyja levél soknak,
Kik hűlt poraidban is áldani fognak;
Senki vigasz nélkül nem forga körűlted,
Ahol egy könny csillant, te azt letörűlted.

Ez vala örömed, - s tűzhelyednél látni,
Kik voltak a férjed elvtársi, baráti;
Hol - mint nemes arca hiu árnyék-képen -
Szelleme is folyvást ott lenge középen.

Ott, mikor fordúlón volt a Haza sorsa,
(Bölcse ajakáról nekem is hullt morzsa),
Hogy' kössük a multtal a jövendőt öszve:
Fehér asztalodnál pendült meg az eszme.

De fogy ez asztal már, oszlanak vendégi, -
Csak úrnője maradt a kegyes, a régi;
Bánatos arcára fénysugarat vetnek
Alkonyi felhői szép emlékezetnek.

(1880 jan. 27)


KÜLÖNBSÉG

 

Az ifju évek bajt hoznak s visznek,
Ha rontanak, viszont jóvá tesznek:
Az öreg évek - évei rossznak -
Nem visznek többé, mindig csak hoznak.

(1880 febr. 2)


CSALFA SUGÁR

 

Kis bokor, ne hajts még,
   Tél ez, nem tavasz;
Kis lány, ne sohajts még;
   Nem tudod, mi az.

Bokor új hajtását
   Letarolja fagy;
Lány kora nyilását
   Bú követi, nagy.

Szánnám a bokorkát
   Lomb- s virágtalan:
S a lányt, a botorkát,
   Hogy már oda van!

(1880 márc. 16)


MELYIK TALÁL

 

Hogy melyik arcképem választom rajzai közzől?
   Fényképíró úr! a botos és kalapost.
Mint maradó vendég űl s áll a többi nyugodtan,
   Menni csak egy készül: útja van: ez leszek én!

(1880 márc. 30)


A CSIKYEK

 

Első volt a Sándor,
Ki Estánnal vándorl.
Második a Kálmán,
Professzor az "Álmán"[*]
Harmadik a Gergel,
Ki Pegazust nyergel.

(1880)

[*] Alma Universitas. - A. J.


A "TAVASZ-ÜNNEPÉLY" ALBUMÁBA

 

Anyai gond, anyai báj
   Virraszt a bölcső felett,
Redős homlok, mosolygó száj
   Az aggódó szeretet;
Kire ily nap nem derűl:
Szánd az árvát, könyörűlj.

(1880)


A SZIGETEN

 

Már jön a főherceg, hallom, mert a kocsi sereg,
   A kis sárga ponnyk lassan ügetve vonik.
- Félre, padon űlő! járt útat félve kerül ő, -
   De le ne vedd kalapod, - resteli, ha lekapod.

(1880)


TOLDY SÍRJÁRA

 

Toldy Ferenc tetemét nagy erővel nyomja ez a sír
   S kétszerezett súllyal féltve takarja porát,
Mennyei szikra nehogy csapván a lelkes öreghez,
   Új munkára legott keljen a hantok alól.

(1880 júl. 2)


NÉPDALOK A KORNAK

 


I

Úgy ég a tűz, ha lobog,
Úgy élek én, ha lopok:
Ha is lopok, ha is nem,
Elélek már, úgy hiszem.

II

Ha is engem felültettél,
Irányomban meghült lettél,
Alighanem, drága lélek,
Most is szeretlek én tényleg.

III

Ki lett mondva az itélet,
Elodáztak engem tőled;
Ha is úgy lőn: ide-oda!
Egy tehén még nem egy csorda.

(1880 körül)

 


AZ ORTHOLÓGUSOKRA

 


I

De mivel verba valent usu,
Halad a nyelv, akárhogy nyúzzu(k).

(1877)

II

Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt;
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót.

(1878 körül)

III

Motto: Üsd, nem anyád!
Közmondás.

Boncold csak nyelvész! hát baj, hogy az áldozat elvész?
   Tartozik ez tereád?... Egy bizonyos: nem anyád!

(1879 jún.)

IV

A NAGY MUNKA

Szót, ragot és képzőt idegentől mennyit oroztál
   Attól fogva, hogy e négy folyam árja itat,
Miklosich és Dankovszky nyomán s irigyelve babérjok'
   Egy sereg ifju tudós rád bizonyitja mohón.
S minthogy utánok a szláv böngészni valót nem igen hágy,
   Most jön a német, oláh, új-görög és talián,
Perzsa, tatár, török és amit száz évig az átkos
   Újító szellem vak dühe fúrt-faragott.
E nagy munka ha kész, (sietős!), a többivel aztán
   Visszamehetsz Magyarom, Scythia téreire.

(1881 vagy 1882)

V

Ahogy indult a nyelvészet árja:
Árpád nyelve csak ferdített árja.

VI

Ezután már hát hiába
Küldtök vissza Ázsiába,
Illünk az orosz igába,
   A nagy Szláviába.

VII

Amit Miklosich és Dankovszky s Leschka szerényen
   Meghagya, Bernátok kótyavetyélik el azt.
Kapkod ürügyhöz ez is, mint a mennykőhöz előde,
   Hogy, ha mi bönge maradt, elszlavizálja szegény.

VIII

KI VAN

Azon hírre, hogy ezt ,aus ist'-nek (vége van) olvasták
nálam s meg akarják támadni

Már ha ki van kártyád, sincsen ki a nyelvtudományod,
Nyelvőr! nem nyelv-őr vagy te, ha nyelvi malheur.

IX

Oh Búdenc, Búdenc! magad is már mennyire túlmensz,
Nézd fiadat, Simonyit! Elhagya, rád se konyit.

(Az utolsó évekből)

 


A HANGSÚLYOSOK HEXAMETERE

 

Ajánlva Szász Károlynak

 +  _  _     +  _  _    +   _ _    +  _   _     + _  _     + _
Reménység | barátság | jóltévőnk | vezess el | sírunkig | karon
Ezért adjuk oda Vörösmarty hatosait?

(1880 körül)


HANGSÚLYOS VERSELÉS[*]

 

<         <      _                <    _               <
Hajdani | dicsősé- | günk, hol | késtél az | éjjeli | időn?
                           <    <        <    _       <
Századok | ültenek | el s te | alattok | enyésznyi | hajolt
     _                  <  _  _            <      _     <
Fénnyel | jársz csak | magadban. | Rajtad | sürűdött | ködök
          <     _              <      _   <  _      <
S a bús | feledé- | kenység | dicstelen | alakja | lebeg.

(1880 körül)

[*] Hogyan kezdte volna Vörösmarty Zalánt, ha ismerte volna azt az új
elméletet, mely szerint a magyarban a hangsúly mindig a szó első
tagjára esik, a versmértéknek pedig a hangsúly szerint kell
igazodnia. - A. J.


KLASSZIKUSOK KÖRMÖNFONT FORDÍTÁSA

 

Igaz jó magyarsággal

Múzsa, nekem énekeld el
   Az Akhilles haragját,
Mely nagyon megtizedelte
   A görögök kobakját;
Bátor lelkét sok nagy hősnek
   A pokolba kergeté,
Magát pedig mint egy dögöt,
   Kutyákkal megéteté:
S bételt Zeüsz akaratja,
   Mióta Atreus fattya
Agamemnon s Akhillesch
   Összeveszett, a híres.

(1880 körül)


DALSZÖVEGÜL

 

Huzd rá, cigány, a kedves nótámat,
Had' oszoljon tőlem a bubánat,
Ez az élet úgy is csak egy óra:
Nem jut abból sok idő a búra.

Hadd pezsegjen a poharunk nedve,
Attól, jön meg magyar ember kedve...
- - - - - - - - - - - - - - - - - -

(1880 szept.)


TÖRÖK PÁLNAK

 


I

Pál, fordulásod forduljon mindig örömre!
Pál, megtérésed hagyja sokára az ég.

II

Adós vagyok, de insolvens, Pálom, -
Csak e kis váltóval prolongálom.

(1880)

 


HASADNAK RENDÜLETLENÜL

 

Hasadnak rendületlenűl
   Légy híve, oh magyar!
Bölcsődtül kezdve sírodig
   Ezt ápold, ezt takard.
A nagy világon ekivűl
   Nincs más, amit mivelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
   Itt enned, innod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
   Apáid vére folyt,
Ez a föld másra sem való,
   Csak hogy eltékozold.
Itt küzdtenek honért a hős
   Árpádnak hadai;
Bátorság volna ezt a hont
   Neked fenntartani.

Szabadság! itten hordozák
   Véres zászlóidat,
Szabad száj! itt csikorgatod
   Véres fogaidat.
- - - - - - - - - - - - - - -

(1880 körül)


EN PHILOSOPHE

 

Azt hivém, hogy életem,
   Filozóf módjára,
Csöndes daccal végzem majd,
   Ha jutok fogytára.

Azt hivém: tört[*] dal lesz az
   Mely derülten játszik,
Míg rájegyzi jámbor kéz:
   "A többi hiányzik."

Most látom, hogy ami volt,
   Eltűnt édes mámor;
"Vanitatum vanitas"
   Maga is a húmor.

Nem marad Kómosz velem,
   Csak a szende múzsák,
Csak a húmor-nélküli
   Puszta nyomorúság.

(1880 dec. 10)

[*] Töredék. - A. J.


ÉVNAPRA

 

Nyolcvan év
Ritka szép;
Hetven év
Jó, ha ép;
Hatvannégy esztendő:
Untig elegendő.

(1881 márc. 2)


SOK NAGY EMBER...

 

Sok nagy ember szállt pokolra
Négy-öt ezredév alatt,
Vissza is tért egy vagy kettő,
   A nagy többség ott maradt;

Nyaktörő is ez a próba,
Mert a nagy egérfogóba
   Könnyű búni, de ki nem.

Herkules volt, úgy beszélik,
E pályán az úttörő,
Noha sajnos egy kutyáért
Oly nemes hév, szent erő...
- - - - - - - - - - - - - -

(Az utolsó évekből)


MELYIK A BŰNÖS?

 

Meghalt a vén Test; - kiterítve
   Fekszik az első éjjelen:
S éjfélkor, ím, mert zárva idve,
   Fölötte egy árny megjelen:
      A Lélek, meztelen.

Megáll fejénél, s néz merőn a
   Homlokra, hol lakása volt,
- - - - - - - - - - - - - - - -

(Az utolsó évekből)


BÓKA BANDI

 

Bóka Bandi a faluban ismeretes,
Levelet hord; hívatala: gyaloghetes,
Mert a foga más dologhoz nem igen fűl,
Bár asszonyok, lyányok után most is szemfül.

Bandi gyerek sohasem járt iskolába,
Tudománya beletörnék a nagy Á-ba,
De mesélni, danolászni nem volt párja,
A táncot még öregen is el-eljárja.

Nyalka legény cseperedett volt belőle,
Akkoriban mind a világ szeretője;
De a sokból egy se vált be feleségnek,
Bandi, szegény, csúfra maradt, agglegénynek.

Kapta magát, azzal állott bosszút érte,
Hogy mind csupa lakodalom lett az élte:
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

(Az utolsó évekből)


BUGA PÉTER

 

Megvetik ágyát puha szép forgáccsal,
Lekocogtatják vas kalapáccsal, -
Szegény Buga Pétert a temetőbe
Akkor esett nagy töprenkedőbe.

Jaj de korán volt ide még leszállnom,
Társam öléből hideg ágyra válnom,
Hallani férgek foga percenését
Nem csecsemőmnek szava rebbenését.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

(Az utolsó évekből)


ÖRÖKKÉ!

 

Prometheusz nem vagyok, de kínját érezem,
Mint régi Tantalusz szomjazva éhezem,
   Fut perceim nyugalma.
Csak most világosak előttem a mesék,
A szüntelen fogyó s kiújuló vesék
   És a tünékeny alma.

Ott űl az alkotó, az istenember, ott!
Kaukázus bércin egy örökéltű halott...

(Az utolsó évekből)


A REGGEL

 

Természetrajz[*]

Földünk mind hegyesebb szög alatt fordítja keletnek
   A pontot, hol az én pusztai kis lakom áll.
Szőke világát már az égen terjeszti előre
   A Nap s jelzi mikép fordulok arrafelé.
Majd pirosabb színt vált, megtörvén fénye a földi
   Fennlebegő párák ködszerü cseppjeiben;
És, mint nagy gömböt, veti a horizonra csalárdúl
   A levegő-réteg vérpirosan hüvelyét.[**]
Ez még nem nap - ihol szemmel nézhetni beléje;
   Ám, ha derékszög alatt dől zenithemre a fény:
Égő gáztakarója körét meglátom a Napnak,
   Mely a mi Földünknél (szám ide!)-szorta nagyobb;
Hogy kicsinek látszik, nagy távolléte okozza,
   Oly keskeny szög alatt éri sugára szemem.
Már körül a gyárak kéményeiből viszi nagy fel
   Könnyü korom-terhét a nekifűlt levegő.
Vas sinen a gőzgép nagy terhet vonva közelget,
   Mert a súrlódás nem köti meg kerekét.
Mily szép most minden, kezdik kilehelni a fák is
   Élenyöket, - s széngázt színi be lombjaikon.
A levegő-réteg, mely Földünket beborítja,
   Kékszínű tömegén játszva eget mutogat.
Ah de mi ez? Hőség megritkította köröttem
   A levegőt s felszáll, váltja rohanva hideg.
Képződnek szaporán s gyülekeznek vizi parányok
   S összeverődve, legitt földre csapódnak alá.
Testem is a hőanyt likacsin már veszteni kezdi,
   Adieu természet! Vissza lakomba megyek.

(1881)

[*] Gáncsolják a költőket, hogy a természetet még mindig a régi
tudatlan módon írják le, nem úgy, mint a tudomány haladása
kívánná. Ehol egy kísérlet. - A. J.

[**] Hiba, mert a Napnak nincs hüvelye. - A. J.


SEJTELEM

 

Ifjúkori munkát öregen ne végezz,
Ha akarod, hogy jól menjen sora véghez,
Mert a keverék-mű a fejedre támad,
Inkább töredéknek maradjon utánad.

(1881)


AZ AGG SZINÉSZ

 

Még egy pár jelenet! s a függöny aláfoly,
   A lámpa kialszik, taps és fütty elhallgat;
Még egy pár jelenet! - s vége. Azután - oly
   Néptelen, rideg, bús lesz a deszkaalkat.
A nézők csoportja hazaszéled innét,
Egykedvűn felejti mosolyát vagy könnyét,
   És a hosszu dráma, melyben szinre lépék;
   A nagy játékrendből ki lesz hagyva, végkép.

(Hihetőleg az utolsó évekből)


TANULSÁG

 

Rossz szememről egy nagy könyvben
Míg megkérdem a tudást:
Jó tanácsot nem lelek, de
Kapok új szemgyulladást.

Most tanács is, tanulság is
Ebből könnyen vonható:
Tűrj pihenve; a természet
A legjobb útmutató.

(1881)


HA NAPFÉNYES VÍZKERESZT...

 

Ha napfényes Vízkereszt
Megcsordítja az ereszt,
Akkor évben jól ereszt
A kalász és a gerezd.
Öregektől tudom ezt,
Higyjük el, probatum est.
Kelt: hoc anno, Buda-Peszt.

(1882)


DR. BEADYNAK

 

Nemcsak a jelen betegség
Ellen adsz te étetőt,
Hanem gyógyítsz már elmult bajt,
S gyógyítsz még csak jöhetőt.

(1882)


ELÉGIÁK

 


I

O nátha, nátha! Grippe![*]
   Katarrhusz! Influensz!
Vagy bármi cifra névvel
   S alakban megjelensz.
- - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - -
Ugyan mért nem pihensz?

II

Tegnap mint ma
Hurut, flegma,
Gyilkos asthma,
Emphysema,
Meg rheuma,
Örök téma.

III

   Oh rút
   Hurut!
Az ember addig hurú't, (ige)
Míg egyszer megmurút (oláh szó).


(1882)

[*] Méltó okom van megénekelni, mert vénségemre örökösen fojtogat,
s végre is megfojt, mint George Sandot. - A. J.


MI VAGYOK ÉN?

 

Mi vagyok én? Senki Pál,
Egy fájó gép, mely pipál.

(1882)


SEJTELEM

 

Életem hatvanhatodik évébe'
Köt engem a jó Isten kévébe,
Betakarít régi rakott csűrébe,
Vet helyemre más gabonát cserébe.

(1882 márc. 2)