SZILÁGYI ISTVÁN NEVENAPJÁRA

 

Lelki szemét hordó lapát,
vagyis
Olyan hasznos könyvecske, melyben a léleknek erőtlenségei kézzel
foghatólag előadatnak és épületes példával megmutattatik,
miképpen kelljen egy szóból nem százat, hanem százezeret
csinálni, anélkül, hogy az ember értelmét vehesse.

Irta aki nem aludt, olvassa aki aludni nem tud.
Az Úrnak
Nagy tiszteletű és tudományú, de kevés dohányú
(echó) leányú
Szilágyi István
úrnak
becses névnapja tiszteletére
juhászkutyai alázatossággal ajánlja
(F. B. még leeb írta volna nevét; de nem lehetett)

szerző


Ajánló versek

Mottó: Tisztelkedném kösöntyűkkel
És reá arany betűkkel
Szilágyi István nevét mettszenék.
Csokonai

*

Im ajánlom önnek,
Kihez sokan jönnek,
   Ezen koszorús munkát,
Árányát nem kérek
Kevésvel megérek,
   Ádjon jó bort és sunkát.

S minthogy István napjá,
Melyet ritkán kapjá,
   Egyszer egy esztendőben:
Ázért tehát igyunk,
Mivel hogy nem tudgyunk
   Iszünk-é jövendőben.

*

Üdvösséges elmélkedés

Ezen théma fölött: hasznos-é embernek magát lekapni.

Az egyesült tót-magyar-német nyelvrontó társaságtól régi suszták
jutalmat és foghagyma koszorút nyert értekezés, sine irá, odio et
consilió. - Irta Pécsy Lajos, a fent címzett Társaság tiszteletbeli
Conrespondens tagja, (tessék megnézni a Conrespondence-t), több tudós
ostobaságok szerzője, - de a font sónak meg nem szerzője - Lord
Essex
című uj dráma vadon új lemásolója a Sock am lisen című híres
német regény (Lásd Volks-kalendert 1739.) angol fordítója - minden
honi hirlapok elpiszkolásában munkás dolgozótárs, a csőd-hirdetéseket,
széna- és birka-eladásokat olvasó egyesület tiszteletbeli levelező
tagja - valóságos belső titkos - valami a menyecskék körül - és
külső szitkos - Grobián satt. satt. satt. satt. satt. satt. satt.
egyébiránt a deákné vásznához képest - pokróc.

Mottó: Hallgas Vásár! Zenim píz megveszett a Zaskó!
Ki leltunk, adunk: mert majd harákszünk!
Egy sipegő tót a pesti vásárban.


A szerző feldicsérése

Mikoron írnának ezer negyvenkettőt
S közzé még nyolc százat, itélet nap előtt,
Akkoron e munka világra hogy lépött,
Mindenek szivében nagy álmélkodást tött.

Óh én bölcs Apollóm, tündöklő Fébuschom!
Óh én Szokrateschem és Jérémiásom,
Óh én Jóel, Ámos, Vendel-Habakukom,
Óh Bálámot hordó szerelmes állatom!

Miképpen bujdosék Aeneás Trójából,
Mikép bölcs Árgyilus apjának házából,
Ulisszes a Circe asszony szigetéből:
Apád se csinálna vaskarikát fából.
Tehát ne sírjatok keserves sirással,
Hanem örüljetek hatalmas ivással,
Osztán daloljatok hangos ordítással
Kinek kalapja rossz, ne köszönjön mással.

írta Farkas Falvi Filiczki János
Dejólógos diák! anno 1301-k
esztendőben, mikor a Duna égett.


Maga a munka:

Küszöb: Mindezeknek utánna csak annyit akarok mondani, hogy
figyelmezzen az érdemes olvasó (de nem a Rosenkranc).

Kilincs: Attention! Kopogtassunk.

Odabenn a bölcsesség asszonya: "Herein! herein! kiált a felséges
császár." Vitéz Johan Háry.

Bevezetés:

Az olvasó: Engedelmet kérek! vezetetlen is be tudok menni.

Az Iró: Nem, teremtette! musszájn úgy jőni, ahogy én vezetlek. Igy,
balláboddal előbb, azután - egy nyomra egy lábbal kétszer ne lépj.

Az olvasó: Értem - de ne tessék ollyan sebessen vezetni, mert
felbukom.

Az Iró: Semmi, semmi! Csak siess. Ha már benn vagyunk, Szerencsés Jó
napot - vagy estvét kivánok - minthogy az Isten István -

A bőlcsesség asszonya (egy irgalmatlan sancos vászon pipából dohányozva
mert tudva van, hogy a bagolyt szereti)
. Üljetek le erre a somi kanapéra!
Na ez derék rekruta! újonnan megnyerve a tudományoknak. Csak hiába!
egy halász ha prédikál - fog sok ezer... körmös halat.

Előljáró beszéd:

Notabéné: Engedelmet kérünk, az előljáró beszéd épen azért mivel
mindig előljáró, nagyon elsietett. - Majd talán elérjük utoljára.

Felosztás:

Érdemes közönség: ennek az én thémámnak 6 részei vannak, eccé:
1-ő rész "hasznos"
2-k rész "é"
3-k rész "embernek"
4-k rész "magát"
5-k rész "lekapni"
6-k rész "?" (t. i. a kérdőjel),
mellyek szerint kiki jó lelki esmérettel figyelmezzen és mondja ezt:
mea maxima culpa, én hiszem és vallom.

1-ő rész:

Hasznos, a, um. - Nomen adiectivum. Talán azt gondolják az urak?
hogy ami hasznos, az nem káros? és ami káros, az nem hasznos? - - -
Hallgatunk úgy-é - tehát megmondom én, hogy van! Ami hasznos, az káros
és ami káros, az hasznos. Példával világosítom... Leesik a lópatkó...
ti láikusok azt mondjátok, káros... holott csalatkoztok, mivel a
cigány hozzám jő lópatkónak való vasért - én két árán megfizettetem
magamnak - és így hasznos. Aliud eiusdem argumenti. Disznótorba
hívlak! ti azt mondjátok hasznos - persze, mert jól megveritek a
horpaszt, nem éheztek, mint otthon. - De nekem? Nekem isten utse
káros az, mert ha minden estve ott zabálnátok, utolsó filléremből
is kipusztítnátok. - De térjünk a továbbára... Továbbá

2-k rész:

É: Némelyek h betűvel használják, így: "éh" s azok rendesen
mindenütt megjelennek, ahol a kémény füstöl.

Jelszó: Az én térdeim ellankadnak
Böjtölés miatt elszáradnak.

Zsoltár

Valólag ez keserves rész, - jaj azoknak, kik teljes életökben ezt
olvasgatják. - Azért is hamar-hamar-hamar ugordjunk a másik részre.

3-k rész:

Embernek.

Scholion:

A nak-nek-keli helyes élést a grammatika s az egyszeri mendikás már
eléggé megtanították - most tehát - vegyük fel - ha bírjuk - az
embert.

Ember. Plátó definitiója szerint tollatlan kétlábú állat. De mivel
Diogenes megmutatta, hogy a koppasztott kakassal ezen definitióban
osztozik, én másképen fogom definiálni.

1-ör. Az ember ollyan valami - ami mozog, - de többnyire azért
mozog, hogy embertársa ne mozoghasson.

2-or. Az ember ollyan valami - ami nem mozog: - mihelyt hermetice
bezárják.

3-or. Az ember ollyan valami, mint a rongyos köpenyeg - keresztül jár
rajta a levegő.

4-er. Az ember ollyan valami - amiből idővel még csak semmi sem
lehet.

5-ör. Az ember ollyan okos - aki gyönyörködik, ha bolond lehet.

6-or. Végre az ember ollyan állat, mely hol lenyesi, hol meghagyja a
szakállát.

4-k rész:

Magát. Jaj! lelkeim! ezt a szócskát csak nézve olvassák de az
istenért! ki ne mondják! mert esztétika és ezen szent-kettősség
elleni bűnbe esnek: kegyed és ön, - hagyjuk itt, fussunk tovább!
Végtére, végezetre, utólszor és utóljára előtt való vagyis

5-k rész:

Lekapni? Ezen szóval igen sok fiatal emberek élnek, holott az N. N.
város és J. vármegye botozó intézetében cáfolhatatlanul megmutattatott
már, hogy nincs veszedelmesebb szó, mint ez: kapjátok le csak!
Egyébiránt vannak vele többféle szóllás formák: jelessen:
30-at kapni
ajándékot kapni
rühet kapni
bizonyos durva és nehezen
viselhető darócnemű öltözetet satt.
Van a kap törzsöktől még egy igen népszerű és épületes példabeszéd
is: üsd a kaputost, melly sokkal gyakorlatiasb, mintsem bővebb
magyarázatra szüksége volna; ismétlem továbbá

6-k rész:

? (kérdőjel, girbe-gurba ut videtur). Ezen jelet nem teszik ugyan az
eféle sohajtó szók után: hajh! oh! jaj! haj! vagy ha oda teszik, előbb
szépen kiegyenesítik, mindazáltal ne higyjetek neki, ritka van közte,
aki idő multával fel ne egyenesedjék, azaz kérdőből felkiáltó jeggyé
ne váljék. Exempli gratia:

1. Kérdőjelt lát az ifju az ujonnan vett menyecske homlokán - lelke
titkos sejtelmében elébe gondolva e szót: hű leszel-é Éva? Mulnak évek
s a jel felkiáltóvá változott, - melynek elébe sóhajtja a férj: "haj
haj"

2. Kérdőjelt lát a kártyás a kártya hátának valamennyi cifrájában.
Felfordítja s a felkiáltó jelet látja helyette.

3. Satt. satt. hiszen tudja az érdemes olvasó - mert máskép érdemes
sem volna - hogy exempla sunt odiosa.

Bérekesztés:

Miután tárgyunkat ekképen a lehetőségig kimerítettük, és
ledönthetetlen okokkal megmutattuk, hogy az embernek magát lekapni
hasznos, nincs egyéb hátra, mint e bölcs tant tettleg is bébizonyítni
- egyúttal a Bölcsesség asszonyára ajtót húzni, ő kegyelmének a
bagolyevéshez jó étvágyat, nyugodalmas jó nappalt (mert nappal
szokott aludni) kivánni.

Előljáró beszéd:

(a céldombnál használva). Na, én már ki is pihentem magamat, tessék az
uraknak is leülni.

Vége.

Epilogus

Finis rei operae
Jó búvó hely a Csere
Jó boros pince Csere
Azért él úgy, mint here
Azért van sok korhele
Evő ivó embere,
Allgemeine kenyere
Pécsije és Zvikkele
Morgalmas Pap Emere,
És szűz Rozvány Endere,
Klassicus Demetere,
Rectora Correctere
Cigány eskütt embere (F. M.)
Und so weiter - cibere.

                  Szívesen kívánom.

                  Voinovich Géza jegyzete a köszöntőhöz:

E köszöntő megismerteti Arany szalontai ismerőseinek körét s ezzel
megérteti tréfáinak színvonalát. Az epilógus felvázolja őket. A
"Csere" búvóhely, erdő, Szalonta határában. - Csere József kántor
volt, Pécsi Lajos fűszeres - ezért a célzás a sóra; egy szekrényében
állítólag levelezését tartotta, - kiderült, hogy italokat. - Zwickel
József chirurgus, borozó cimbora; Rozvány Endre atyja boltjában
dolgozott, nagyon utánavetette magát a fehércselédeknek; Zsugovics
Demeter a görög város boltosa, rosszul, de szívesen beszélt deákul;
Pap Imre üveges boltos; a "cigány esküdt" Fekete Mihály, barna-fekete
ember, innen ragadt rá a tréfás elnevezés.


SZENT PÁL LEVELE

 

Névnapi köszöntő
Borbély Pál szalontai főjegyző névnapjára

Az égből. Borbély Pál kedves druszámnak pártfogói kegyességgel.
Szalontán (franco).

Sz. Pálnak B. Pálhoz küldött 1-ő Levele

"Kedves druszám, édes kedves Pálom,
Minthogy nem jő most szememre álom,
S személyesen nem szólhatok Veled,
Ime küldöm e frankós levelet.
Úgy hallottam, jól van fejed dolga,
Bár nem úr vagy, hanem olyan szolga,
Kinek ura légió, mint tenger,
Mint a Nyírben Compossessor ember.

Ámde nagy kár volna elcsüggedni,
Tüske közzől szoktak vackort szedni;
Minden ember nem lehet egyforma,
Hidd el; nincs jobb étel, mint a torma.
Ha semmid sincs, van szép szabadságod,
A papiros rongyát körülvágod,
És midőn magad vagy egy szobába,
Az igazat megmondhat'd vaktába.
Fizetésed hogy zsíros ne volna,
Ebben Komócsin meghazudtolna.
Búza helyett konkolyt, repcét adnak,
Melyből üttethetsz olajt magadnak.

Azért fiam, csak tűrj, mint a bárány,
Míg megállhatsz kurta lábod szárán.
Hisz ha feldőlsz, elénekli Csere,
Hogy te, mint ő, nem valál csak here.
Járj el a nemzeti kaszinóba,
Mely, mint hallom, most van felbomlóba.
Szép az, aki ott kitesz magáért!
Dicsőség civódni a hazáért.

Most ugyan bor nincs még benne és ser,
Ámde nem megírtam-e már egyszer,
Hogy jó inni, ha szomjuság éget,
Egészségnek fenntartása végett.
Kaszinótok pedig nagyon beteg,
Csak diószegi bor gyógyítná meg.
Ferbli-lázban mit sem ér a lőre.
Pécsi jobb tanácsot ád előre.
És most adieu, szívemnek drága,
Nagyot nőjön lúdaidnak mája."

Nem hasadt még a mosolygós hajnal,
Malac-álmot aludt minden angyal,
És az égi tyúkok gunnyasztának,
Fittyet vetve a kakas szavának.
A mennyország nagy-torkú bakterje
Szundikált még, s nem volt ki felverje,
Amint ott ült, utca szögleténél,
Kétöles lándzsája jobb-fülénél.
Ámde Szent Pál nem tudott alunni,
Óra hosszat még szemet sem húnyni.
Ürgött-forgott, mint tótban a kása,
Innen az-nap az ő fordulása.
Néha-néha pikszisébe markolt.
Mely, mint szérű, oly kerületű volt;
Majd kicsiholt és gyujtván világot,
Olvasgatni kezdé Kartigámot.
Néha ismét verset készült írni.
S a papírt körül is tudta nyírni.
De felakadt szárnyaló múzsája:
"Irjon a szösz, hordja el a gálya."
Ekkor ötlött hirtelen eszébe,
Hogy levélíró volt életébe.
S hogy Szalontán van egy jó druszája,
Nosza tüstént levelet hozzája.
Bő schlafrockját felkapá magára,
Hálósipkát nyom kopasz agyára;
S végezvén még egy kötelességet,
Oly szilkében; melynek neve német:
Tollat márta kalamárisába,
S megtörülve vagy tízszer hajába;
Miután végét rojtosra rágta,
S néha-néha asztalához vágta:
Végre elsült ilyetén levele,
(Notabene: lehúzgálva fele)
S mint az ízem, olyan tücskök benne,
Ördög volna, ki rajta elmenne:

"És legyen sok marhád, mint a gomba.
Látogass meg a Paradicsomba."

UTÓÍRÁS

"Megvan-e még régi jó barátom,
Hordja-e még elviselt kabátom,
Bőgik-e még? írjál róla, írjál,
Debrecenben jó druszám, a vén Pál."

* * *

Ezzel a Szent, végezvén írását.
Fölvevé bádog tolvajlámpását.
És bemenvén az előszobába,
Egy fiók szentnek ragadt hajába.
Hét az óra, mért vagy olyan álmos?
"Kelj föl," úgymond, "Aranyszájú János,
Fogass bé a posta-taligába,
E stafétát vigyed hamarjába'
Nagy-Szalonta híres városába,
Az öreg Nótárus hajlékába.
Kívánj neki friss jó egészséget,
Tudom, szívesen fog látni téged."

Ezzel visszafordult dunyhájába,
János pedig fogván taligába,
Útra indult, s mint malac rívása,
Messze zörg a talyga nyikorgása.
Szűkön van most Pálnak ott fent hája,
Azt siratja fakó taligája.
Mert a disznók mind pokolra mentek;
Foghagymával zsíroznak a szentek.
Ámde János sehogysem tűrheti,
Hogy fülét a talyga sértegeti,
A tengelyre köpköd, mindhiába,
Annál jobban csikorog agyába'.
Mit tegyen? vizelni kezd az árva
A marokfa száraz oldalára.
Hajh de mig ő kerekét locsolja,
Balgatag fővel meg nem gondolja:
Hogy minálunk térdig ér a sár, víz.
- Ha nem isztok, hordjon el az árvíz.

(1846)
Vége


KENYERES JÁNOS FIÁNAK HALÁLAKOR

 

Sír fagyán elhervadott
A bimbó, mely fakadott.
   Léte kezdetén
   Koporsó éjjelén
Semmisül, hamvad el.

Reményi a szüléknek
Gyászködbe sülyedének,
   Kebelét bú rázza,
   Hogy gyenge virága
Semmisül, hamvad el.

Ah ne sírd e könnyeket
A halott kisded felett.
   Meghal a portetem,
   Az égi szikra nem
Semmisül, hamvad el.

Sírvers

Szép virágom itten elhulla,
Ötödéves Kenyeres Gyula.
Kicsiny a te sírod, magzatom,
Nem fér abba tenger bánatom.

(Aranynak tulajdonított vers)

(1850)


TOMPA MIHÁLYHOZ

 

Levél verses részlete

Téged magadat is, szerelmes nődet is,
Meg, ha ugyan volna, kis csecsemődet is,
Apádat, anyádat, a familiádat,
Kijáró, bejáró ökonómiádat:
Kivánjuk szivesen én s a feleségem,
Laci, Julcsa, én két apró szép cselédem,
Kivánjuk nem egyszer, hanem száz- meg százszor, -
Most ölel forróan, - s többet ir majd másszor - igaz barátod

                                                                            Arany János.

(1852 okt. 1.)


KÖSZÖNTŐ VERS

 

Szász Károlynak

Mottó: Tüstént a faluban hosszú, valamennyi kötél van,
Összekötözgetvén rakjuk szekerekre legottan.

Csökmei sárkány

Kötelet Károlynak! gerendába vele!
Ez a magyaroknál a köszöntés jele;
Kivált míg az ember holmi sückő gyermek,
Kinek Aprószentkor a seggire vernek.
Hadd lógjon őkelme a gerenda alatt,
Hacsak meg nem adja a Károly-poharat.
"Uj szita szegen függ" - ne mondják hiába
Kössük fel, hogy földet se érjen a lába.

De ha van jó kolbász, paprikás meg rétes,
Aminek szavára begyűlt ennyi éhes,
És ha van jó bora, még pedig pecsétes,
Mit törvényes ágyban szült Tokaj vagy Ménes:
Már akkor se bántsuk, már akkor ne féljen,
Jánosi, Mentovich kiáltsák, hogy éljen!
S oly jó kedvünk legyen, hogy tánc közbe' még a
Padlást is beverje Csikai kolléga.

A naptárcsináló soha jobbat nem tett,
Mint, hogy összeirkált annyi ócska szentet,
Kik, mivel böjtöltek egész életökben,
Az eszem-iszomot ránk hagyták örökben.
Cyrillus, Kajetán, Sz. Eulália
Nekünk mind Ivó-nap és Leokádia;
Hozzanak bárányhúst, mellé galambbegyet,
Mi mindenik szentre ráfogjuk, hogy Egyed.
Hozzanak borocskát jó bőven utána,
Akkor mindenik szent lészen Bibiána.
Vidám torral üljük szomorú emlékét,
Kívánva penészes hamvainak békét.

Természete az már az emberfiának,
Minden jót kívánni felebarátjának;
Vagy ha nem is mindég - egyszer esztendőben,
Ha érzelme nem fér a teli bendőben.
Azért találták fel, - emeljünk kalapot! -
Régi bölcs atyáink hajdan a névnapot:
Máskép a szeretet közülünk kihalna;
Máskép a halandó, nem lévén alkalma,
Sohasem óhajtná embertársa javát, -
És akkor az élet nem érne egy kovát.

Azért öcsém Károly, idvezel e múzsa,
Mihelyt lelkesíti kövér malac húsa,
Mihelyt bor tüzeli, melyet ingyen adnak
S ha fogy a palackból, másikért szaladnak.
Ezer jó kívánat vagyon készen nálam,
De hadd lám először, hogy mi lesz a tálban?
Hoztok-e pecsenyét, avagy túrós rétest,
Mert az áldásokat mérem ahhoz képest.

Hogyha malacod van..., azaz nem magadnak,
Hanem olyan, amit megsűlve feladnak,
Úgy, fiam, e földön élj sokáig, hízva:
S a szegény kis állat neked adja vissza
A tőle elrabolt disznói napokat,
Békés hízlalóban te éld le azokat.
Hadd lássa mindenki a gömbölyű testen,
Hogy te legalább is háziúr vagy Pesten,
Ki semmit sem téve, nagy boldogságban él,
Még csak nem is olvas egyebet a pénznél.

Ha pedig egy lúdba ütötted a nyársat,
Akkor az én múzsám kíván neked másat.
Akkor legyen tied a libának tolla,
Hogy szállhass vele a magas Helikonra.
Persze, hogy a toll más, és megint más a lud,
Mert ebből nem eszik, akinek amaz jut.
De a repüléshez nem szükséges nagy háj,
S egyiké a lúdtoll, másiké a lúdmáj.

Ha pulykát tetetsz fel ide az asztalra,
Juttasson az Isten fényes hivatalra;
Ruházza fel szíved hozzá való gőggel,
Hogy megéreztethesd az esedezőkkel;
Jól esik olyankor egy kis pulyka-méreg, -
De ha ez nem tetszik, úgy egyebet kérek
Amire mostanság lesz nagyobb szükséged:
A farkadban álljon főfő büszkeséged!

Ha galambot adnál, az sem lenne káros,
Akkor azt kívánom: legyen élted páros,
Rétesed a túrót ahányszor takarja,
Annyi boldogsággal légy te eltakarva.
Örömed legyen a cékla pirossága,
Reményed a zeller zöld-szín koronája,
Napjaid legyenek édes ízű kompót,
Meg ne keserítse gyógyszertári kontó.

Végre csöndes legyen nyugtod a halálba,
Oly csendes, mikép egy részeg ember álma.
Ha pedig nem volna enni, innya semmid,
Akkor az én múzsám sem kívánhat semmit,
Ha se malac, pulyka, ha se kappan, sem lud:
Áldjon meg az Isten magától, ahogy tud.

(1852 jan.)


NÉVNAPRA

 

Tisztelt jó barátunk, ki vagy Fodor Gerson,
Virtusokkal fénylő, becsületes Person,
Kinek Balog uram mondaná most: "Herr Sohn,"
Ne jöjjön éltedre felhő, csak immer Sonn'!

Neved örömnapja imé hozzánk juta,
Sőt ha nem csalódom, már tovább is futa,
Mégis az én Múzsám néma volt és buta,
Ami, ha nem csuda, üssön meg a guta.

Ne legyen ez, kérlek, teneked megbántás,
Hogy ebédutánra lett készen a rántás,
Azt ne mondd szegénynek: "post festa quid cántás?"
Rossz volt a vonója, de már ismét gyántás.

Mert különben, hidd el, nem lett volna ő röst:
S mint Izsák megáldá Ézsaut, a szőröst,
Amiérthogy neki lencsét hoza bőröst:
Úgy megáldott volna téged és Nagy-Kőröst.

No de, ami haladt, nem marad el mégis,
Menjen nálam hozzád lajhárabb vendég is.
Ezerszer későbben az utolsó vég is,
Avagy csak egy hitvány náthabetegség is.

Légy jó egészségben, derék Gerson Fodor.
Valamíg a halál slepje el nem sodor,
Égő pipád füstje legyen mindég bodor, -
És e poémában ne sértsen a modor.

U.i. Tyúk ide, búbos!
        Kalács ide, fonatos!
        Béles ide, rongyos!

(1853. febr. 22)


TÖREDÉK EGY NÉPIES VÍG EPOSZBÓL

 

Takarodót harangoznak,
A nap terhe már lejára,
A kis újhold mindjárt elfogy,
Kaszapengés jelenti, hogy
A holnap vár új munkára.

Jön a mezők fáradt népe,
A fa alá települnek,
Nagy malomkő-asztal várja,
Most körül a pohár járja,
Aztán vacsorához ülnek.

Két kis tarka macska játszván
Fölkapott az eperfára,
Maguk sem tudják, hogy esett.
Magasra van egy keveset
Lepislogni a nagy tálra.

Falatra vár a Bodri lenn,
Szeme, füle áll fölfelé:
Néha száját is föltátja,
Valaki tán, ha meglátja;
Majd egy csontocskát dob belé.

Rezzen az eperfa lombja,
Rá a Bodri nagyot mordul,
Hogy megszeppen a két cica,
Egyik a mást megtaszítja,
Lepottyan s a tálba fordul.

(Állítólag Arany verse)

(1853)


NÉVNAPI KÖSZÖNTŐ

 

Mentovich Ferencnek

Írták Arany János és Szász Károly, Nagykőrösön, 1851.,
az 12 351-ik szerdán.

Kedves jó barátunk, Francisce Mentovich!
Búban, fájdalomban te sohase voníccs,
Sőt a gondok felé még csak ne is konyíccs,
Minket bús pofával sohase szomoríccs.

Hanem legyen élted az üdvtől otromba.
Nőjjön örömöd, mint esőtől a gomba.
Gyönyöreid háza sose düljön romba.
Az ég hozzád soha ne legyen goromba.

Miképen Aeneás bujdosott Trójából:
Bujdossék a balsors szíved kunyhójából;
Legyen élted szép fa, mit nap s szellő ápol,
Sokakra árny készül lomb-koronájából.

Fa, melynek gyökerén nem rágódik féreg,
Életnedvét meg nem keseríti méreg,
Mert a barátság és szerelem testvérek,
A csizma sarkába szükséges a kéreg.

Sose törjön félre kedved csizmasarka,
Legyen örömödnek bugyogója tarka,
Ne legyen életed rövid, mint nyúl farka,
A sorsnak irántad ne legyen szűk marka.

Boldogságod fénye legyen szép szivárvány,
Rajta, mint egy hídon, szép tündérek járván,
Ne bántson a métely, sem másféle járvány,
Hanem oly erős légy, valamint a márvány.

Élj soká, barátom, becses kontentumod
Szerinti napokat, míg e pályát futod,
S ha végtére elér emberi fátumod,
Milliókról szóljon a testamentumod.

Ezeket szörzötték egy hideg szobában,
János mester egyik, Arany mostanában,
Továbbá Szász Karli, gondolván magában,
Hogy jót kívánni is jobb kadenciában.

(1854)


BARTOS GÁBOR SÍRKÖVÉRE

 

Mint atya, mint hű férj sietett az övéi körébe,
   Szíve családja után fáj vala: fölkeresé.
"Itt lelem a nagy részt: nőm és nyolc gyermekem" úgymond,
   "Értök alélt testem köztük alunni ohajt.
Kettő még viharos pályán oda van: Gyula, Gábor;
   Isten, az árva fiúk atyja, vezére te légy!"

(1856 ápr. 12)


A TANÁRI KAR

 

Lengyel, Arany, Kiss, Nagy, Weiss, Pajzán, Mentvich, Ádám,
Varga, Szilágyi, Szabó, Szarka, Losonczi, Deák.

(1856)


WEISS BARÁTOM...

 

Weiss barátom, azt a foltot,
Amely tavaly még nem volt ott,
Viseld egészségesen.

(1856)


LOSONCI GYULA NEVÉBEN

 

Kedves atyám! ez örömnap
   Arra buzdít engemet,
Hogy kiöntsem egy-két szóban
   Háládatos szívemet.

Tiszta keblem hű fiúi
   Érzelemmel van teli,
S amit érez, meg nem osztva,
   Mind tenéked szenteli.

Te vagy nékem - több atyánál,
   Te atyám és mindenem:
Kit szeretnék, ha nem téged!
   S ki szeretne, ha te nem!...

Élj soká, hogy én is éljek,
   Míg tettel beválthatom
Azt a hálát, melyet mostan
   Rebeg gyönge szózatom!

Élj soká! és legyen élted,
   Mint derűs nap, tiszta, víg,
Mely piros hajnalból támad,
   S ismét abban áldozik.

(A verset tanártársa fiának kérésére Nagykőrösön írta Arany.)

(1855 körül)


ALKALMATOSSÁGRA ÍROTT VERSEK

 

midőn Szilágyi Sándor úr az ő első és utolsó malacának végső
tisztességtételét nagy és fényes gyülekezet jelenlétében tartaná:
ezen alkalmatosságra készítődött és elmondódott egy bocskoros
poéta által következőképpen:

Múzsám! ki lebuktál Parnasszus hegyérül
És csak orrbézúzást nyertél pálya-bérül,
Szünj meg erőltetni szárnyadat magasra,
Hagyd az égi kvártélyt a fellengő sasra;
   Jobb teneked immár itt lenn tollászkodni,
Hősek és harcokról még nem is álmodni; -
Lelsz alacsony tárgyat akármennyit; - hisz na
Ehol van Szilágyi s az ő poltrás diszna!

Oh te, disznótornak nyájas istensége!
Kitől ihletődve jobban vált a gége,
Bicskanyitó új bor a vászon-kehelyben,
Ki előttem állasz tamquam egy pendelyben:
   Tehozzád kiáltok, te légy segítségem,
Adj néhány rossz rímet, máskülönben végem;
Csak a leghitványabb fűzfaverset adsza,
Milyet ő érdemel és az ő malaca.

De talán azt kérdik - magam is azt kérdem -
Mi közös tulajdon, vagy mi közös érdem
Fűzi össze őket, hogy így énekembe
Mindig egy pórázra kötve vezetem be? -
   Épen ez a dolog fő-fő csinja-binja,
Ezért gyötör engem a versgyártás kínja,
Hogy megbizonyítsam ékes rigmusokkal,
Szépen földerítsem "ad hominem"-okkal,
Mi hasonlatosság vagyon ő közöttök: -
Elmondom, Uraim! - ha ki nem... köhögtök.

Legelébb is: tudjuk a tapasztalásból,
Hogy a malac élte nem áll semmi másból,
Csupán enni, inni, vackon elheverni,
Ily módon szalonnát s nagy hasat nevelni.
   Sándor is a háját szépecskén ereszti,
Már is látszik rajta, még pedig csak kezdi,
Hátha még disznó lesz! amit, hogy elérjen,
Üssünk össze urak, kívánjuk, hogy éljen!

Második hasonlat: hogy a malac korog,
Sándorunk is gyakran oly gyanúsan morog,
Hogy produkálhatná magát Athenében,
Bár malac nem volna rejtve köpenyében.
   Azt hiszem furorét csinálhatna véle,
Olyat még nem hallott az a görög-féle,
Nincs is egyéb olyan tulajdona néki,
Mellyel annyi bölcs közt magát tüntetné ki.

Harmadik hasonlat: hogy a malac sokat
Lót-fut, csetlik-botlik, mindent felborogat:
E malac-tulajdon úgy megvan Sándorban,
Mint a két meszely bor az egy itce borban.
   Ő is mindig ott jár, ahol sose kéne,
Ahol orron üti egyik-másik néne,
Minden lépten kárt tesz, nyal-fal amit talál,
Kotnyeles, kótyonfitty, minden lében kanál.

Negyedik hasonlat: hogy a malac élve
Nem szokott fizetni se nyárba, se télbe.
Mégis akad bőven árpa, kukorica,
Hogy kedvére élhet a jó mangalica.
   Sándort is tehetjük vele azon rangra:
Minden fizetésit bízza nagyharangra,
Ő maga sohse vet, mégis bőven arat:
Húzza be az ajtót, aki hátul marad.

Ötödik hasonlat... de ne menjünk messze,
Im itt van előttünk, hasonlítsuk össze:
Ez a pockos termet, ez a karika-láb,
Ez a kuncogó hang, - minek menjünk tovább.
   Csupán egy különbség van, fájdalom! köztök,
Az, hogy a malacból jóízűen ösztök,
De szegény Sándornak, ha majd így jár szinte,
Nem lesz neki bezzeg ilyen tora, mint e.

Végezvén beszédem épületes részét,
Halljuk már a malac utolsó nyögését,
Mellyel az élőktől örökre bucsúzik,
Mielőtt gyomrunkba - végképen becsúszik.
   Előbb is gazdáján, megölőjén kezdi,
Szemét a tányérból ő reá mereszti,
Szájában az almát mérgesen harapja -,
Szóljon hát, mielőtt Lengyel úr bekapja.

A malac búcsúzása

Gyilkosom, kegyetlen! mivel érdemlettem,
Hogy ez a sok éhes osztozik felettem,
Hogy fiatalságom zsíros tavaszában
Így körülfogjanak széltiben, hosszában?
   Nem irtóztál ugyan belém verni késed,
Mellyel eddig nem volt egy zicher döfésed,
Melytől ez ideig a patkány sem féle?
Hogy tudtál engemet általverni véle?

Gyönyörű mulatság, gyönyörű theátrum!
Ezért mondták rólunk: "par nobile fratrum"?
Ilyen a barátság? A gyöngébb a vesztes.
Így tett Pyladessel a derék Orestes?
   Várj rá! mert szellemem feljár kísérteni,
Minden bátorságod az inadba keni,
Nem mersz többé este az utcán járkálni,
Nem fogsz gyertya nélkül egymagadban hálni.

Ha valami éjjel paplanodban korog,
Az én lelkem lesz az, amely ott kucorog;
Az lesz, mely a legszebb női társaságban
Egyszer csak megröffen hátul a nadrágban.
   De nem, megbocsátok, jó keresztyén módra,
Hiszen hol találnék ily méltó utódra!
Baráti emlékül azt a gyűrűt hagyom,
Melyben, ha jól sejtem, farkam dugva vagyon. -

(1856)


KNÓCZ JÓZSEF ÉS LÁSZLÓ SÍRVERSE

 

I

E fölemelt gyász-kő; idegen! számodra jelentse:
   Kit fedez a holtak nem rövid éje alant.
Emlékét, mi övéi, kövön nem, szótalan ércen
   S néma betűn bírjuk: vésve szivünkbe van az.
Emlékül minekünk állatta magasztos erényét
   A hű férj, szeretett jó atya és hazafi.
Tiszta becsűlettel ragyogóvá tette betűit,
   Jelleme a márvány, hol neve írva marad.
A fáradhatlant fáradság győzte le végre;
   Sok vesztése után itt nyeresége vagyon.
Két város polgára, betöltvén emberi tisztét,
   Mennyei polgárrá tette örök kegyelem.

(1856)

II

A nagyatyát, szerető nagyatyát vidítani jöttem.
   Könnyetek a fiuért szűnjön omolni, szülék.
Még, örömére, alig hogy kezdtem játszani térdén:
   Most kebelén nyugszom, hív unokája, megint.

(1857 okt. 27)


KUPAI KOVÁCS MIHÁLY SÍRJÁRA

 

A jó férjet, atyát
Özvegye, magzatja,
Éjjeli, nappali
Bánatban siratja;
Vissza óhajtaná,
Vissza nem sírhatja:
Számláld meg könnyeit,
Vigasztalás atyja!

(1860)


KÁROLYI SÁMUEL SÍRKÖVÉRE

 

Óh a kimondhatatlan
Kínt mondd ki, néma jel!
Férj, atya volt: ma egy név:
Károlyi Sámuel.
Egyedül hogy ne lenne
A sírnak mélyiben:
Két kis fia itt véle,
Lajos, László pihen.
És hogy vigaszt keresve
Találjon egy helyet,
Bús özvegy és öt árva
Emelé e követ.
Orvos, ki itt lelt gyógyirat,
Itt várja, míg új nap virad.

(1862)


BORDÁCS DÁNIEL SÍRVERSE

 

Azt jelenti e néma jel,
Itt nyugszik Bordács Dániel;
Bíró, ügyvéd, polgár, barát;
Sok nemes szív áldja porát.
Mint férj: maga volt a hűség,
Ez az első keserűség,
Mellyel hitvesét illette,
Hogy bánatba öltöztette.

(1865)


VERSES BÍRÁLATOK, SZÉLJEGYZETEK

 

Ercsey Sándor vers-gyakorlatára:

A vers jó, csak az a hiba, hogy sok lábai sánták,
Sándor öcsém, máskor görgetegebbre csináld.

*

Szentmiklósy Sámuel: Az állatok restaurációja c. munkájára:

Kanna akarván
Lenni, minek váltál csuprocskává a korongon? (Horác.)

*

Szilágyi István: Emlékbeszéd c. szatírájára:

Vág, szúr, csíp, harap, öl: simit is, de nem ám szőrmentén.
Nem csoda, Borzos, azért, hogy hajad élire áll.

*

Gaal József: Zenekórság c. szatírájára:

Szép, jó vagy, de az álnevet hagyd; mert rajtad a névnek
Megbosszulja magát jogszerű birtokosa.

*

Tárkányi Béla: Indítványok c. szatírájára:

Bezzeg ez ám megfőzte, követvén Róma szakácsát,
Hús, víz benne elég; kár, sava hogy kimaradt.

*

Az Elveszett Alkotmány bírálatának az Idő Malmát kifogásoló
passzusához:

Ostoba Kauderwelsch! ez az öt sor jó az egészben.

*

"A tölgyek alatt" című költeményére valaki gúnyverset írt. A vers
szemére vetette: "Korpát vegyítettél össze a lángliszttel." Ehhez
a következőket fűzte:

Meglehet, úgy is van, de hisz a patvarba!
Annyi lángliszt közé egy gyüszűnyi korpa!
Nem az a baj, hanem, ha oly rég nem tettem,
Most a korpa közé minek elegyedtem.

E sorhoz: "Hagyjunk fel a Pindusz meredek ormával" ezt írta:

Tudtam én előre, hogy evvel így járok,
Hogy utamat állják pinduszi betyárok;
Elismerik: hajdan hogy voltam valami:
De ma nem engednek helyet szorítani.

Az egész gúnyvers végére pedig ezt:

Ez nem jó-akarat, vagy hozzá-nem-tudás,
Beteg oroszlánynak volt szánva e rugás,
Ki, bár nem oroszlány, csak másforma beteg:
Bír mondani annyit: "én ilyet megvetek".

(1878. jan. 2)


VERSES REJTVÉNY

 

Fogj össze kettőt, s már többen leszünk;
Más hármat: akkor börtönben veszünk;
Siralmas sóhaj az ott maradó:
Vedd az egészet s olvasd
Mi-rab-ó. (Mirabeau.)

(Az utolsó évekből)


DISZNAIRÓL HAJDANONTA

 

Disznairól hajdanonta,
Konya fülü nyájról:
De ma hires Nagy-Szalonta
Az ő Aranyáról.

(1857)


TOMPÁHOZ

 

Várja soká, de mi haszna várja
Leveledet Figyelő bojtárja,
Ha soká jön, maga megy Hanvára.

(1862)


KARLSBADI VERSIKE

 

Wenn die Wässer
Wär'n nit besser
Als die Doctoren:
Wär'n mer verloren.

(1869)


PARÓDIÁK KERTBENYRE

 

I

TSCHÓKONAY

Von Petőfi - Übersetzt von K...

Ein Kalvinischer Pfaff und Tschókonay,
Sie waren gute Freunde, diese zwey,
Von Debrezin einst flog er h'naus,
Und sich vor seinem Freunde stellt
Und "Durst hab ich, Komrad" so ruft
Michael Tschókonay, der Held.

(1882)

II

VOLKSLIED

'S gibt keine Frau so g'scheidt und klug
Als die G'vatterin; Frau von Krug.
Sie bäckt den Kuchen in der Pfann;
Sie lockt die jungen Burschen an.

"Wenn ihr die Kuchen mir gegessen,
Sollt Ihr die Kathe nicht vergessen."
"Wir mögen eure Kathe nie:
Denn ihr Rock reicht nur bis zum Knie."

(1882)


MAGAMRÓL

 

Auf der Margarethen-Insel
Raucht Tabak der alte Pinsel,
Spielt Gitarre, mit Gewinsel,
Und vergeudet seine Zinsel.

(1882)


GOETHE UTÁN SZABADON

 

Pénzt, időt hogy vertem el,
Arra e kis könyv felel.

(1882)