ELŐLJÁRÓ BESZÉDJE AZ ELŐBESZÉDNEK |
![]() |
![]() |
Közönséges dolog az
authoroknál, előljáró beszédet írni, de még
közönségesebb az olvasóknál azt soha el nem olvasni.
Mind a kettőnek szintúgy okának
kell lenni, mint annak, hogy a poéták ajánlólevelet írnak, a
mecénások pedig nem is válaszolnak rá. Lássuk tehát mind a
kettőnek az okát.
A könyvíró
előbeszédet csinál, többnyire! ezen két okból: 1. vagy
sokat akar magáról az olvasóval elhitetni, hogy ő ezt a
munkáját ennyi s ennyi esztendők alatt, éjjeli, nappali
munkával, szorgos hívatala mellett is, ennyi s ennyi hiteles
írókból, szakadatlan elmélkedéssel s a többi dolgozta ki;
ez Németországon charlatánságból, másutt igen csak
kevélységből esik meg; 2. vagy alázza munkáját,
csekélységét emlegeti, bocsánatért kunyorál, s mégis a
végén halárúló kofa módra húzalkodik a rongyos lelkű Zoilussal;
ez még nagyobb kevélység az elsőnél, de talám gyakorlottabb
is. - Ami engem illet, Nihil mihi arrogo, quamquam nec derogo
quidquam: nem is hánytatom magamat, mert az hiúság! de
nem is alázom ám, mert az meg alacsonyság!
Az olvasó elfordítja
az előbeszédet, mert: 1. vagy megúnta már az említett két
hibával rakva lévő praefatiókat; 2. vagy szükségtelennek
tartja az udvaron való bémenetelt, mikor az ember a kert alatt
is elkerűlhet s az ablakon is beszólhat. - Még aki ráveti is
fejét az előbeszéd olvasására, beléunatkozik; mert az
többnyire mind tanítói, atyai vagy audienciás tónuson vagyon
írva s többnyire mind egy a foglalatja.
Ezen az okon én minden
előbeszédemben kettőt csináltam: 1. valamelly interesszáló
matériáról való értekezést iktattam belé; 2. nevetséges,
csípős és eleven beszédbe öltöztettem, hogy amaz az
értelmet, ez pedig az érző elmét múlattassa, s az olvasó ne
állhassa meg, hogy előbeszédemen végig ne menjen; amidőn
osztán mind énrám, mind őrá az a jó háromlik, hogy
munkámat abból a szempontból fogja nézni, amiből én
óhajtom. -
Ez a kűltornác, mellyben
annyit végeztünk, hogy hosszas és néhol szatirai
előbeszédjeimen többé, jámbor magyarom! meg nem ütközöl.
Most menj bé az előházba; ott bővebb discursusra
várattatol. - Múlasd ki ott magadat; rakd le ott
kritikuspálcádat, filozófus köpönyegedet, teológus
süvegedet: és akkor szívesen lát, magában, a szálában,
Dorottya és az egész fársángi kompánia. Magamat
ajánlom!
ELŐBESZÉD |
![]() |
![]() |
Minden mondanivalók között
legelsőnek tartottam, hogy ennek a versezetnek, melly a maga
nemében magyar nyelvünkön első próba, eredetét, okát és
alkalmatosságát előadjam.
Somogy vármegyében lakám
1799-ben, és szerencsém vala sok vídám házaknál
esméretségben lenni. Előhozódtunk együtt-másutt az
időjárásról, a télről, a fejér vagy fekete karácsonról,
s több effélékről, amik a mindennapi beszéllgetésnek vagy
kezdete, vagy pótolói szoktak lenni. Illen intermezzo ritkán
esett meg, kivált ha vegyes vólt a társaság, hogy elő ne
jött volna a fársáng. Látám, hogy erről kivált a
szépnembéliek nem éppen tudnak részvétel nélkűl szóllani:
látám, hogy nagyrészént sajnálkoztak, hogy olly rövid időt
szabott kalendáriomjok az országos bohóskodásra; láték modelleket
a Dorottyára, de amelly modellek itt is csak ollyanok valának,
mint mindazokban a tartományokban, amellyekre szóllott a régi
lőcsei kalendáriom. Azonnal feltevém magamban, hogy amit egy
vagy más személyben nemcsak akkor, hanem életemnek megrendűlt
napjaiban, nemcsak Somogyban, hanem akárhol is valaha láttam
horáciusi sóra valót, azt egy (a maga nemében gondoltatva)
tökélletes ideálban kőltőképpen előadom. - Így kerekedett
Dorottya.
Ennek a képzelt személlynek
munkálkodást is (actio, Handlung) kívántam adni, hogy az
interesszéjét a versezetnek azzal is neveljem. Erre a célomra
azt kőltöttem, hogy az én Dorottyám nemcsak szivében, hanem
személlyesen is kikél a Fársáng ellen, akit szinte úgy
felvettem ideális személlynek. És ez a Carnevál.
De mi lett vólna belőle, ha az
én két ideálom egymás ellen feltámadván, egy kurta
duellumra ment vólna ki köztök a dolog? Nem lett vólna az
egész mesézetnek kifejlődése (evolutio fabulae) igen
egyűgyű? Vagy Dorottya kisasszony kikarmolta volna Carnevál
úrnak mind a két szemét, vagy ez az úr ölön kapta volna a
tisztes mamzelt s úgy vágta volna a hófúvásba, hogy -
Kellett hát tennem
mellékszemélyeket, mellékképeket s epizodákat. Így a
mesézet is tarkább, a csomó is többszeres, a
kibontása is tartóztatóbb lett. Belékeveredtek a dologba majd
minden dámák a Dorottya részire, s majd minden gavallérok a
Carneváléra: sőt hogy a epopoeában annyira kedvellett machinák
is, az álmélkodásnak nagyobbítására, melly a vitézi
versezetnek fő célja és vége, ki ne maradjanak, részt vettek
a történetben Éris, Fáma, Vénus s a többi. Illyen móddal
formálódott osztán egy magános gondolatból egész
kőltemény, mellynek továbbá egyéb híjja nem vólt,
hanem hogy képekkel, festésekkel, beszédekkel s több
effélékkel színt és erőt nyervén magának, versekbe
öntettessék.
Nem hisztória hát ez; annyival
inkább nem pasquillus, melly élő vagy meghólt individuumokat
sértegetne: sőt nem is szatíra, noha ez utolsónak
tulajdoniból, valamint minden comicum poéma a világon, egy kis
lelket kőlcsönöz magának. - Semmi magános történet (az egy
fársángról való diskurszuson kivűl, amit az elébb már
említék) nem adott erre alkalmatosságot vagy matériát. Még
annyi valóság sem vetett ennek a kőlteménynek csak akkora
talpot is, mint amennyin fundálódott akár a Tassoni
Elragadtatott Vedre, akár a Boileau Pulpitussa, akár a Pope
Ellopott Vuklija.
Három dolgot találhatnak az
olvasók egész versezetemben ollyat, amiből a valósággal
megtörtént históriára gyanút csinálhatnának. - Az első
ez, hogy az idő, amikor a fársángi állapotok estek, a poéma
meneteléből nyilván kijön. De azt én nem is tagadom, hogy
1799-ben írtam, s a dolgokat is arra a télre kőltöttem.
Akkor-idén vólt a fársáng - ó, szomorú folyása az
esztendőnek! - ollyan kurta, mint a Vigano leányinak a derekok.
De azon a télen esett-é afféle bál vagy efféle história,
amit nékem csupán csak versekbe kellett vólna minden kőltői
tehetség nélkűl foglalnom? arról szóljanak az egész
táncoló publikumnak mind a két renden lévő érdemes tagjai.
Második az, hogy a
tartomány, a helység, sőt a ház is praecise ki van téve,
ahol a dorottyai intrigék estek. - "Somogyban!
Kaposvárott! a herceg kastélyában! Mégis csak kellett ebben
valaminek annak lenni. Hamissak a poéták! - Miért itt? és
praecise itt? s nem másutt, egyébütt, akárhol? hanem itt, és
praecise itt?...?" Kérem alázatosan: a Hold ugyan elég
tágas lett vólna, és ott az egyűgyűk állatása szerint
Dávid hegedűlvén, nem lett vólna szükség a toponári
zsidókat is Pégazus szárnyain felforspontoltatni: de én
főldi s különösen nemzeti dolgokat kívántam írni, hogy
némelly nemzeti visszaéléseket inkább megróhassak. A
főldön kellett hát játékomnak nézőhelyét felütnöm és
általán fogva nemzetemnek lakó-főldén valahol.
Ha csupán az üres álmélkodás
lett vólna a fő célom; jutalmamat pedig abban helyhettem
volna, hogy Szabadvőlgyi úr ezt mondja kőlteményemre;
"Ejnye no, az illyen-amollyannak be gyöngy esze van! Ugyan
no, hogy tud már illyen átkozott portékákat kigondolni? Mi
ördög -" vagy, hogy Háromlovy uram úgy elandalodjon rá,
hogy egy pipa dohányja tízszer is elaludjék az olvasás
közben, az asszonyság pedig a sok csuda képekkel majd minden
éjjel véle álmodjék: már úgy bezzeg jöttek vólna ám
drágalátos scénák s a drágalátos scénákban
gyönyörűnél is gyönyörűbb peripetiák. - - Csak vegye az
emberi lélek méltó képzelőre! egy kies rézerdő, túl az
óperencián - egy kerek erdő, mellyben ezüstmadarak szóllanak
- ez már valami: de abban osztán egy aranyvár, melly
kokassarkantyún forog - már megmeg valamibb; hanem a tűndér
királykisasszony, akinek minden pillanatjára orientálisi
gyöngyök peregnek - - hahó, ez már nem lári-fári! Hát még
a szép királyfi, a gyémántbuzgánnyal, a tátos lóval? s
több illyen álmélkodásra méltó jelenések szinte az
akastyányi hegyig, melly ötven mérföldről, az egy erős
griffmadaron kívűl, mindent magához szippant? - - - Már
illyen istóriákat talám nyólc lovas debreceni szekérrel is
lehetne a pesti vásárra vitetni, mint a lipsiaira a sok Feengeschichtéket
mit einem saubern Tittelkupfer.[2] Már az efféle
kőltemény nyalatná magát, mint a méz: de a szatira vajmi
nyögve nyelő orvosság! -
Akárhogy légyen: énnékem
hazámban kellett helyheztetnem a kőlteményt. Hogy pedig annak
egész situátióját Somogy vármegyében
választottam, az nem azért esett, hogy a sokszor említésbe
jött abususokat ott találtam vólna fel legjobban; éppen nem!
Abban a nemes megyében, mellyre én mindenkor idylliumos
elmerűléssel emlékezem, a barbarismusnak sincs helye, de a
luxusnak vétkesebb neme verhetett még fészket. Nemesnek annak
nemessei, mint mindenha valának, s teljesek a nemzeti
buzgósággal. Egy Széchényi provinciájában mit
találhatna az ember szatiráravalót? -
"Node kérem hát: csak
kellett mégis valami okának lenni a Somogy választásában -
ok nélkül csak a poéta sem csinál valamit" -
Sem több, sem kevesebb okom nem
vólt, mint az, hogy akkor ott laktam. - Azomba, ha mindjárt
Zágor vármegyét, vagy Berzence és Bodrog vármegyék közűl
akármellyiket választottam vólna is scénául, csak fennmaradt
vólna az előbbi kérdés, hogy mit vétett Berzence vármegye s
a többi? Csak ollyan kérdés az, hogy múlató személyim
közzé mért vittem muzsikálni in specie a toponári
zsidókat és nem a keszthelyieket vagy nagykahiróiakat?
Harmadik, ami valamelly
igazságra való célozásomat gondoltatja, ez, hogy mind a
gavallérok, mind a dámák közt ollyan characterek, beszédek s
környűlállások találtatnak, mellyek igen nagy praecisióra
mutatnak. - Örűlök, ha úgy van: sőt ha ezt sokaktól s
kivált nagy bélátású olvasóktól hallom el találom bízni
magamat.
Minden szép tudományoknak és
mesterségeknek, jelesben a poézisnak is, fő végek az
ámúlás (Täuschung); ha tudni illik eleven és természeti
előadásunkkal az olvasó, szemlélő vagy hallgató
képzelődését annyira elámíthatjuk, hogy azt a mi kőltött
scénánkba vagy indúlatunkba, mint valamelly új világba, a
maga reális situátiójából általvarázsolhatjuk. Aki tehát
azt hiszi, hogy az én poémámban leírott személlyek
lehetetlen, hogy valóságos és élő személlyek ne vólnának,
s hogy a tőlem előadott történeteknek nem másoknak, hanem
igazság után írottaknak kell lenniek; az, minden becsűlettel
(engedelmet kérek a technicus terminusról) - elámúlt;
és én minden bizonnyal, legalább őrá nézve - poéta
vagyok.
Mert az egész nemes vármegyében
mindazokat, valakiket esmérni s tőlök esmértetni szerencsém
vólt, tanúbizonyságúl hívom, hogy az egész tartományban, a
Balaton és a Dráva partjai közt egyetlenegy személyt sem
találhatni, aki az én leírásommal és mesémmel megegyezne:
tanúbizonyságúl hívom a múzsákat, kicsinytől fogva nagyig,
Cliótól fogva Urániáig mind a kilencet, - pedig kilenc dáma
közt csak nehéz titkot tartani, - hogy az egész poémát mind
magok diktálták, kit Csökölben, kit Hedrahelyen, amelly két
faluban pedig, hogy mentségemre ezt is felhozzam, egy dámát
sem találtam, akit ideálnak felvehettem vólna; sőt a dáma
név is olly idegen az ottvalóknál, hogy én egyiknek sem
mernék ezzel a névvel tisztelkedni. - Más az, hogy én
Kaposváron mindöszve is egyszer vóltam, akkor is betegen és
kúra kedvéért; a herceg kastélyában pedig sohasem vóltam,
és még annyit sem tudok róla, mint az Első Konzúlnak St.
cloudi palotájáról.
"Hogy tudom hát mégis
leírni?"
A Mátyás király palotájáról
Fűsűsné is tud beszéllni valamit, ha járt valaha benne. - De
poétának lenni éppen azt teszi egyiket, hogy kőlteni és
képzelni tudjon az ember.
Legpraecisébb látszik leírva
lenni a Carnevál Kaposba való bémenetele, vagy az Einzug.
- Ezt azután szúrtam belé, mikor már az egész poéma el
vólt készűlve. Fényt és pompát akartam véle adni a
történetnek, vévén az ideát a nagyméltóságú főispány
ő excellentiájának béiktatásakor tett solennitásból, melly
azelőtt való nyáron esett. De ha valaki az én fársángi
colonnejaimnak vezérit az akkori vezér urakból akarná
kiókumlálni: nem tudom, hogy találná fel a marcali
osztályban madám Cserházynét? - Értenek engem, akinek illik.
- -
Egyébaránt, nem szükség
apologizálnom: négy esztendő olta esmérik sok úri rendű
urak és asszonyságok ezt az én tréfa versemet; elégnek
olvastam fel magam is némelly víg kompániákban, elégnek
megvan kézírásban is. Mindenütt jó kedvvel fogadták, senki
benne meg nem ütközött. Legnagyobb jutalmam egy-két kacaj
volt; legnagyobb bűntetésem pedig egy-két
legyező-leggyentés. Ez egyik sem dűjti el a tornyot: valamint
maga sem az egész Dorottya, vagy a dámák diadalma a
Fársángon; ha mindjárt még tízszer volna is írva négy
könyvben.
Mégis képzelem, hogy találkozni
fognak ollyan nénék, akik vagy itt, vagy amott megbotránkoznak
vagy ebbe vagy amabba: szja, Lelkem! a hajlott időnek tulajdona
a botorkázás, és bajos dolog a tárgyakat tistán és a magok
formájában látni pápaszemen, vagy hogy a genus ellen ne
hibázzak - mámaszemena -! Képzelem más oldalról azt is, hogy
sok húgak mint fognak tetszeni magoknak, mikor a szép szemek,
orcák, kezek, a szerelem diadalmi s több effélék fordúlnak
elő, hogy dagad győzni vágyó szívek, hogy futnak majd a
tűkörhöz, majd a toiletthez - s mit látnak? amaz elsáppadva
kucsorog emennek liliomiért s rózsáiért. Te szegény tűkör!
és te könyörűlő toilette! - Semmi: ez mindennapi dolog, az
illyen a boldog culturához tartozik, és a világ magától
megy. Ájúlnak a stucerek truppjai egy nimfa előtt, kire
születtekor sem a bába, sem édes mámikája nem nevetett; és
a nimfa maga is kezdi hinni, hogy az ájúlásig kifáinúlt
nemes látogatók nem csapodárkodhatnak, s a jó tűkör csak
reggel hazudik. A Flórától kicifrázott párkák nyújtják
vagy elmetszik a megbutúlt érzésűeknek életek fonalát; és
a salátának-önteni-való nyűttes románokból lepáriált
levelek szinte ontják a temjénfüstöt a Kármin
istenasszonynak...
De elég a szatirából.
Folyóbeszédben hamarább megneheztelnek azért, mint a
versekben. - Azt mondanám az elébb, hogy ez a poéma nem
szatira: most is azt mondom, hogy nem szatira ez a poéma.
"Mi hát?"
Epopoea comica.
"Mi?"
Poëma heroico-comicum.
"Micsoda?"
Már ez franciáúl is, olaszúl is
csak illyenformán hangzik, tehát németűl magyarázom - komisches
Heldengedicht. Magyarúl nem merem addig a nevét emlegetni,
míg részenként okát nem adom. Hátul kezdem fejtegetni.
Versezet. Már e' régen
meg van téve annak, amire ő jó: hadd tégyen hát nálam is carment
mint poéma kőlteményt; bárhogy kiáltsanak is, akiknek
vagyon szájok, kedvek, idejek a kiáltásra. Superintendens
Szilágyi ollyan régen vette fel ezt a szót, s azolta ollyan
régen élünk vele minden ellenmondás nélkűl, hogy ez a szó
már praescibrált.
Vitézi. Ezt jobban
szeretem a bajnokinál a heroicum kitételére; noha nem
ragaszkodom belé makacsúl. Sem a vitéz, sem a bajnok nem
tészi ki eléggé a héróst: míg nem akarjuk. Egyezzünk meg
valamellyikben, s mindjárt hérós lesz akár a bajnok, akár a
vitéz, - és csak azonn a becsűletes úton, aminn a németek
Heldje. Mi a valóságos hérós, és mi a heroicus cselekedet, s
miben áll a heroicum poémának természete? az nem fársángi
discursusba való. Írtam erről az Árpád név alatt
írandó epopoeámnak rövid rajzolatjában és kritikájában,
melly, reménylem, nemsokára kijöhet. Addig a tudni kívánó
olvasótól egy kevés várakozást kérek.
Furcsa. Ez nékem annyit
tesz, mint comicum. Az Árpádra írott kritikámban
ennek az elnevezésemnek is okát adom, s kérem, hogy akik benne
meg találnak ütközni, függesszék fel addig recensiójokat,
míg az említett kritika közkézre kerűlhet. - Ott az
epopoeának tudományját bővebben előadom: most csak arról
szóllok egy keveset, millyen móddal kívántam légyen ezt a
Dorottya nevű furcsa epopoeát annak formájához alkalmaztatni.
Magában a vitézi epopoeában
már sok próbát tett hadi dolgokban gyönyörködő nemzetünk,
mellyek között a belső érdemre nézve legderekabb gróf
Zrinyi Miklósnak, ama szerencsétlen vadásznak, Ádriai
tenger Sirénája, mellyel vitéz nagyatyjának, a
Szigetvárban elesett gr. Zrinyi Miklósnak tetteiről szerzett,
és amellyet én, minthogy csak kevés és nem kapható régi
rongyos exemplárban lappang a nagyobb könyvtárakban,
szándékozom Árpád kidolgozása előtt históriai és
aestheticus commentáriussal kiadni, ha az Isten egészségemnek
s csendes életemnek kedvezénd.
A közép vagy bajnoki
epopoeában már nemcsak próbákat, hanem valósággal
szerencsés csinálmányokat is mutathatunk anyai nyelvünkön.
A furcsa epopoea még az,
amellyben egy-két fordítást ugyan magyarúl is olvashatunk: de
eredeti próbát még nem tettünk.
Ez az a Dorottya, mellyel
én poétai literatúránknak ezt a hízakját bétőlteni
igyekeztem. - - Ebben az actio vagy a munkálkodás, mellyet én
a deák fabula után mesézettnek nevezek, egészen
kőltött, amint már oda feljebb előadám; kőltöttek a
személlyek is, karakterestől együtt. Mivel pedig a kőltésnek
fő törvénye a verisimilitudo (Wahrscheinlichkeit),
azaz, hogy a dologban semmi képtelenség ne légyen, s az
olvasó képzelhesse, hogy az megtörténhetett: ezt a törvényt
én is szemem előtt kívántam tartani. Hanem mivel a comicumnak
természete megenged egy kis nagyítást
(Uebertreibung), amelly tisztességes fillentés a kómikus
poétának célját s az ő munkájának bényomását
hathatósabban segíti: én is néha ebből az okból a
személlyeknek egyes vonásait s a különös történeteket
szaporítottam, halmaztam, nagyítottam, hogy így a festés
elevenebb és béhatóbb légyen; de képtelenségre mégse
fajúljon el.
Epopoeámnak meg kívántam adni az aesthetica egységet
is, hogy a benne levő egy és simplex actiót az olvasó elméje
egyszerre könnyen felvehesse és végig láthassa: melly actió,
vagyis végbevitt cselekedet rövideden ebben áll: Dorottya
a maga leánytársaival, a rövid fársáng és a kevés
menyegző miatt, Carnevál és az ifjak ellen hadat indít, és
mikor már őket szinte meggyőzte, Vénus a dámáknak minden
kívánságokat megígérvén, emezek eránt megbékélteti.
Ezen fő actió mellé epizodákat
is tettem, vagyis ollyan melléktörténeteket, amellyek a
főtörténetnek természetével megegyeznek és származásokat
mintegy amattól kőlcsönözik; s annak interesszéjét,
béhatását s egész fényjét nevelik, segítik. Illyen
episodium a többek között a kaposvári ebéd, a tánc, a
lokajok és szobaleányok közt esett kűlső csata, melly
utólsóval, mint valamelly umbrával akartam a galánt csatának
fényjét felemelni. Ha pedig olvasóm alacsony történeteket s
egy Gergő hajdú szájába illő szókat talál ebben az
episodiumban: jusson eszébe, hogy a dramatikában is vagyon
niedercomisch, Possenspiel, opera buffa, s holmi monodrama,
duodrama s a többi. Lesz, aki ezekben több kedvet talál, mint
Cithére pompás megjelenésében és oratiójában: lesz, akinek
jólesik ez utolsót olvasni, nyomban mindjárt egy cselédházi
scena után.
Az én szerzeményemnek interesszéje
áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában s
ifjainknak és leányinknak csintalan, sőt sokszor pajzán
múlatságaiknak megbűntetésében. - Mert aki azt gondolja,
hogy a comica poézisnak célja (már az akár epicus, akár
drámai, akár más kisebb darab légyen is) csak az olvasó
múlattatására s nevettetésére irányoz: az, ítéletem
szerént, hibázik. Bizonyára, valamint az egész poézisnak,
úgy ennek is fő célja az emberi szív jó vagy rossz, nemes
vagy erőtlen, okos vagy bohó vóltának előadása, melly
által amazt lelkesítni, ezt pedig helyre hozni iparkodik. Ezt a
nemes célt pedig (kivált a sokaság eránt) nem holmi
sikeretlen szentenciák, sem nem az oskolai száraz declamatiók
éretik el az íróval; hanem a nézésre kitett példáknak s a
munkálkodásba hozott érzéseknek és indúlatoknak van az a
béhatóbb erejek, melly által a múzsák boldogítóivá
lésznek az emberi nemzetségnek.
Hogy pedig az említett fő célra
jobban eljuthasson az epica poézis, és szebb formában
bájolhassa bé magát az olvasó fantáziáján keresztűl annak
szívébe: több eszközöket is vett fel, mellyekkel én is
igyekeztem élni. - Illyenek a leírások, a képek,
mellyeknek a festés és jó elrendelés által nagy aesthesisi
erejek vagyon; illyenek a hasonlítások (similék),
mellyek a történet előadásának elevenséget,
gyönyörködtető tarkaságot és néha világosítást is
szereznek.
Nálam a comicumnak kútfeje
az, hogy a történetet, melly magában nevetséges, úgy adom
elő, mint nagy és fontos dolgot; hogy a fontosság és az
olvasónak interesszáltatása még nagyobb légyen, munkálkodó
személyimnek sok gáncsot és akadályt szerzek céljaiknak
elérésében: de az akadályokat utóljára egy váratlan
eszköz által, sőt isteni közbenjárással hárítom el, hogy
az addig várakozó s kételkedésbe tétetett olvasót a
csomónak feloldása egyszerre lepje és nyugtassa meg. Ez neveli
a csudálatosságot is, melly az epopoeának tulajdona,
és amelly az én epikus versemben már a történetben magában
is megvan, a machinák által pedig szaporíttatik. -
Azt mondhatná valaki, hogy jobb lett vólna a csomónak
kifejtését magából a dologból s magok a munkálkodó
személyek által tétetni meg: de egy az, hogy a dámáknak
annyi praetensiójáról tenni emberi erőn feljűl vagyon, és
csak a hatalmas cyprusi istenasszonynál van az a bőség szarva,
mellyből mindnyáját ki lehessen elégíteni; más az, hogy a
visszavonást is Éris csinálta, a megbékélést is
istenasszonynak vólt illő véghezvinni.
Stílusomat szándékoztam
célomhoz, a dologhoz és a személlyekhez alkalmaztatni; és
hogy epopoeám néha-néha drámai formát is végyen magának, s
annálfogva még tarkább légyen, a scénák pedig
jelenvalóbbá és érdeklőbbé légyenek: imitt-amott magokat
beszéltetem a személlyeket, melly az olvasónak únalmát is
ébreszti. Vesse össze a figyelmetes ember Bordácsnak,
Dorottyának, Rebekának, Opornak, Gergőnek és Vénusnak
beszédjeit: reménylem, nem fogja azokat cél ellen valóknak
vagy únalmas pótolékoknak tartani.
Egy szóval óhajtottam az
epopoeának egész formáját, természetét és alkotását, a
legjobb mustrák után, ebben a kis munkámban is követni.
Amelly célból még a kűlső szokott módra is vigyáztam. Így
példának okáért a poémának elején mindjárt kitészem a matériát
rövideden és világosan: hogy pedig az egy kevéssé sokat
ígérő, magahányi és ollyan scriptor cyclicushoz illő,
az a comicumban elmehet, külömben a valódi epopoeában
szenvedhetetlen vólna. Illyen comicum a felkiáltás
is, vagy a segítségűl való hívás a butelliához; más
heroicocomicus poéták más-más felkiáltásokat gondoltak; az
én fársángi poémámhoz s annak foglalatjához ez nem éppen
alkalmatlan. Munkámat négy könyvekre osztottam; melly felosztás
a történetnek és a poémának természetéből foly; nem is
lehet az, akármelly kőlteményben is, ok nélkűl való. Ami
utóljára a versnemet illeti: ha vitézi epopoeát
írtam vólna, a hexameterre esett vólna a választásom; egy
illyen populáris és csupán múlattató époszhoz jobbnak
tartottam a szokott kettős strófákat.
Akárhogy ítéljen ezen első
igyekezetem felől kedves nemzetem: én azzal nyugtatom meg
magamat, hogy jobban szeretek középszerű originál lenni, mint
első rangú fordító. - Adják az egek, hogy egész nyaláb
remekek homályosítsák meg minél előbb ezt az én csekély
próbatételemet!
Írám Debrecenben, Febr. 6-ik
napján, 1803.
*
[2] Tündérrege, szép rézmetszetű címlappal.
![]() |
![]() |
![]() |