A szeretet győzedelme a tanúltakon

 

Vígjáték - Felvonásban

Szerzette Január 24d. Napj. 1795. Cs. V. M.

v nax, pandamatwz erwz
          Anacr.

Közbeszólók.

Esmeretlen
Esmeretlenné
Öreg, ennek az atyja
Amor
Pallas
Farsang
Bohó

Első felvonás

1. Jelenés[1]

Esmeretlen

     Mind igaz, mind a legvalódibb philosophiából van merítve. De[2] -
- - Szépek, a lelket elfogják, magokkal elragadják. Hanem - -
- Én ezekbe a tusculana quaestiókban talám legjobban gyönyörködöm,
- igen szeretem én ezeket, - oh, mely érzékeny tisztelettel áldozom
én ezekért tenéked, oh, igen, - igen - mód nélkűl oh, te nagylelkű
Horatius! - - - vagy - - - Uram! majd el is felejtem íróját.
Érzem, érzem hatalmadat, Ámor! s bírod indúlatimat. Imé, áldozati
tűzzel ég ez a szív, melyet a tanúlt világ remekei formáltak, ah
kegyes kegyetlen! jutalmaztasd meg kívánságaival. Akkor, majd akkor
triumfális hattyúkon szálljatok be te és a te anyád énhozzám s
tegyétek magatok körűl paradicsommá az én életemet, majd akkor
új tűzzel fogom az én indúlatimat e kis óltáron[3] lángszínnel
kiábrázolni, egy pár fejér, tiszta fejér galambot áldozok mellette
tinéktek, de - de nem ölöm meg az ártatlanokat.[4]

Ária[5]

     Végre csak szolgáljak szerelemnek?
     Rabja légyek hát egy puha nemnek?
Óh, Ámor! érzem hatalmadat,
Csókolom méreggel kent nyiladat;
     Tőlts nektárt szívem mély sebére!
Te tudod lelkemnek szép kínzásit,
Te tudod kellemes sóhajtásit,
     Melyek egy szép felé repűlnek,
     Élesztgető szívén enyhűlnek.

D. C.[6]

2. Jelenés

Ámor és az előbbeni

Ámor[7]

Nem, nem, nem igaz! Annyi história mellett is azt nem tudni, hogy a
mai nagyvilágba nem módi már az apró szerelmeknél a nyíl s a nyilazás.
Egy könnyű pisztollyal járunk ma: ebbe az elpisztolyosodott világba a
nyilat fel se vennék, ki philosophus most, ki politicus, ki jakobinus,
ki naturalista, ki modista, amaz a maga képzelődéseivel el akarja
magával hitetni, hogy ő olyan machina, melynek rúgóját a szerelem nem
billentheti, amaz semmi főhatalmat magán esmerni nem akar, emez minden
isteni illetést tagad, s az ennyimet is, ez pedig az én sebeimet csak
módinak, az "Nagyvilághoz" úgynevezett - illő módinak tartja, mint a
púdert, figarót, anglus rockot s egyéb affélét. De várj rá, nagyvilág,
bizony megvettetésemért revolutiót csinálok, minden pár ember közt
revolutiót, minden pár embertől katonát kívánok. Én, aki a mesés
világba a mennyköves Jupiter kezéből is kivertem a Bronites faragta
tüzes mennyköveket egy nádszálnyíllal: én, aki a XIIId. százig, a
világfélte hérosok markából is leejtettem a haláltól kövén köszörűlt
kardot; én, aki Schvarz Benedektől fogva egy kis pisztollyal tüzelek
győzedelmesen akárkire is: én, - én most lennék semmi? Ágyút veszek,
haubitzot, mozsarat, kartácsot, serpentinelt, szerelembombival
hányatom le az ellentállókat, ágyúikat demontiroztatom... Magam Kolini
Marschot harsogtatok trombitáimon, melyet nekem Mars vett a páfusi
vásárban. No, nincs hát nekem nyilam, hanem puskám.

Esmeretlen

Ah!

Ámor

Mit sóhajtasz?

Esmeretlen

Ah! szánd meg, kis nagyhatalmú, az én nyögésimet s jutalmaztasd meg
céljokkal azokat.

Ámor

Mi azoknak a céljok? Nagy célozó!

Esmeretlen

Egy nem is tudom minek is kelljen neveznem: az én szívem lexikona neki
száz nevet is ád a szerelemnyelven.

Ámor

Nohát beszéld el a szerelem naturális historia szerénti karaktereit s
így determináld.

Esmeretlen

Az a szép és ártatlan teremtések közötti nexus a Mammalékre tartozik.
Házi állat, igen hasonlít énhozzám, indigena, terem Túr körűl
az Alfőldön, de a debreceni klímát is szenvedheti, epéje nincs,
annálfogva nyájas állat, soha, akihez hozzászokik, el nem hagyhatja,
a szívét jó tartani, az egy szép rejtekbe dobog, orcáján kétfelől az
ártatlanság tejébe úszkál a kellemetesség rózsája, a két szeme olyan,
mint a phosphorus, abba szikrázik a tiszta szerelem legszentebb
fáklyája, mellyel márvány kezén a hűség bíztat.

Ámor

Tudom már; még egyet elhagytál, az eledelét. Él mindazzal, ami jó
vétek nélkűl. Egyszerre megtudtam, hová célozol, Linné után. Én azt a
Linnét szeretem, mert ő az én világomban új világot talált fel, mint
Columbus és Coock. A fűvek szerelmeskedéséről levonta azt a szőnyeget,
mely alá a régiek oly homályosan kukucskáltak. -

     De ne félj te semmit is, ő szeret, és hogy jobban szeressen, ímé
egy ambróziával, mézzel, ürömmel, nektárral, nephentével[8] öszvecsinált
golyóbist teszek pisztolyomba.

3. Jelenés

Bohó és az előbbiek

Bohó[9]

Csak nem vihetett tovább rá a lelkiesméret, hogy az urak alkuját úgy
hallgassam, mint egy bolond. Kettőn esik meg a vásár, azt hallottam;
- de hát néző is ott van, nincs hát kettő, ha csak a nézőt a vevőbe
vagy adóba nem dugjuk. Pá, uram philosophusom, pá! hát ez a kis
isten úrfi? - no már e' rendes öszvejövési aspectus, velem együtt
háromszegű fény leve, no aki akar boldog lenni, most szülessen, ha ki
hazugságba tud hagyni, neki adom a csíziómat, meg egy harmadévi német
kalendáriumom van, s vegye el az én bolondi kenyeremet; aki pedig nem
születik, az magának tulajdonítsa.

Esmeretlen

No, Csajkos! mi jó kell?

Bohó

Mit kérdi azt az úr? Csak ami eddig.

Ámor

Én már megyek. Mit izensz, Csajkos?

Bohó

Hová, kis pullus? hová?

Ámor

Szerelem-országra, a jó főldre.

Bohó

Húj! biz Istók sok izenkém volna nekem oda. Bojhos kutya oda.[10]
Nempe primo, Katiért, eszem a szép lelkét, majd meg veszek. 2° Ű
olyan, mint az ördög kötötte róka, tudja az eblelke csak, csak izék.
3° Kendernyövéskor lesz esztendeje kenyér-ebédkor, hogy valamit
érzettem bennem, azolta mindég azzal ettem kenyerem, hogy vízi bornyút
nyeltem el, s a' nő bennem, vagy a vak tetű szántja a lelkem házát.
Ita tennapelőtt olvastam egy poétás könyvet. Hat szép Világi Énekek
vóltak benne, s abból húztam ki per consequens az én nyavalyámat.
4° Onnan Szerelemországból, a jó főldről, ha kaphatnék egy kis
szerelemgyökeret meg bolondítót, amivel annak a rosszhitű Katinak
eszét veszthetném, meg egy kis nadragulyát, amit áshatnék alá,
megadnám az árát fa pénzből, hisz elvehetné azt egy akaratja ellen
való bolond, ami egy olyan bolondnak is jó, akit maga a természet is
annak szűlt. Úgy-é? kicsi?[10]

Ámor

Meglesz, meg; majd kűldök egy szekérrel.

Bohó

Húj! egy se lesz úgy olyan bolond, mint én; héj, mire is kaphat az
ember, ha esze van. De hol lesznek az odavaló szekerek? a Veres
Toronynál? vagy hun?

Ámor

Ott, ott.

Esmeretlen

Ne lármázz, okos! nem is beszélhetünk miattad.

Bohó

Hjé! Súgva. Okos az úr, ha nekem azt mondja. Eb okos, annak sincs
esze, aki okos.

Ámor

Te pedig bízz abba, amit mondtam, meglesz; Ádjő!

4. Jelenés

Esmeretlen, bohó

Esmeretlen

Ugordj egyet![11] (Ugrik) Meg egy felet. (Ugrik) Addsza a
kalapomat, az ünnepit.

Bohó

(A magáét adja oda.) E' legesleginnepibb lesz, uram, segíjjével
mondom, úgy fogják benne az urat becsűlni, mint engemet, pedig
engemet a legnagyobb urak is nevetnek!

Esmeretlen

Ne okoskodj, mert rászoksz, azután kenyeret se kapsz. Én megyek. Itt
minden addig jól elrakva legyen. (Elmegyen.)

Bohó

Semmi se fog, uram, a maga helyén lenni, semmi sem. Az eszem se lesz
a maga helyén, higyje el az úr: most tovább nem kívánom az urat
tartóztatni, dolgaim vagynak. Mára jójtszakát! (Complim.)

5. Jelenés

Bohó (Egyedűl)

No, most egyszer megpihent a házunk. Ez a mi urunk jó ember vólna; de
nem akar az lenni, megismenten az a tokos bőr-könyv rontja el, be nagy
dolog! Uram őrizz! ki se látszik közűlök. Ütné a jószerencse mind azt
a sok istóriát,hadd veszne rajta a tóton mind egy szálig, csak Kati,
csak Kati mondaná azt nekem: édes Istókom, te vagy én Csajbókom.
Ihunni, csak kitörik belőlem a talentom. Ugyan Sajó, Sajó! hogy jut
eszedbe? Éj, be koloncos kutyaélet ez már, hogy az ember ehetik,
ihatik, dohányozhatik, mégis úgy fáj mindene, mint annak a rendi. Éj,
Kati, Kati! - De most találtam ki én is.[12] Philosophiát olvasok.
(Olvas graviter.) Ha! Kati zörög odaki; a' biz a', - - Kati. Húj,
philosophia! ki a házból![13] Behívom, - csak nem hívom, - mindjárt
- (Az ujján mondja) behívom, n. h. etc. mégsem úgy tovább, nem
hívom, b. h. etc. No, most egy cédulát írok neki: az én uram is úgy
tett. Csak, jó Kati, urason mindent! Majd mikor észre sem veszed, a
kebeledbe dugom. (Leűl, ír, s pipázik, graviter.)

A levél[14]

Ne izélj már, Katicám,
     Ne izélj már, gyöngyalak.
Ha terem kukoricám,
     Hidd el, dosztig tartalak.
Ha egy kukta be nem csukta
     Szíved szekrényét,
Valahára tedd polcára
     Túri edényét.
     Ha töredékeny a csupra,
          Vidd a gazra, vidd a zsupra.
E' lesz oltalmazó vár és citadella.
El nem törik, mint a rosólis butella.
     Szedj, szedj, lesz elég tőzekem,
     Főzzél benne, Katim, nekem.
          Talám egyikőnk se tanál,
          Aki benne lenne kanál.
     Mikor jóllakik legényed,
Osztán tisztán tartsd edényed.
          Magad főzöd, magad mosod,
          De bár a főldhöz csapdosod,
          Katinak tart Csajkosod.

Csajkos

Valld meg, szívem, szeretsz-é?
Itt a kezem, tetszik-é?

Kati

Csak téged tisztellek,
Hóltig, szívem! szeretlek,
Itt a kezem, ha kellek,
Csak éretted, míg élek.

Csajkos

Mondd még egyszer!

Kati

Akár kétszer.

Csajkos

Mondd még egyszer!

Kati

Akár kétszer.

Mindketten

Úgy hát te hólnap enyim léssz!

Csajkos

Én leszek papa!

Kati

Én leszek mama!

Csajkos

Én leszek papa!

Kati

Én leszek mama!

Csajkos

Papa!

Kati

Mama!

Csajkos

Papa!

Kati

Mama!

Mindketten

Fiat experientia! Fiat experientia!

Eddig lett vólna az első felvonás.

*

[1]   Az Esmeretlen magába, egy könyvvel

[2]   A könyvet beteszi; gondolkodik, sétál

[3]   Az Ámor óltára előtt áll, melyen szagos tüzet csinál

[4]   Szerelmes interesse

[5]   Amint a meghólt kótájából kitetszik, ez az ária azon Kártigáméra
van, mely így kezdődik: Nincs szebb vígság etc.

[6]   A meghólt írásaiba volt egy kis cédula melyen a nóta vége eképpen
volt:

Végre csak szolgálok szerelemnek,
Rabja leszek már egy kedves nemnek.
Érzem, óh Ámor, hatalmadat,
Tőlts nektárt szívem mély sebére.

[7]   Ámor megrántja az óltárnál hátul az Esmeretlent. Egy kis pisztoly
a vállán

[8]   Nephente, Homerus után egy olyan fű, amely borba tétetvén
vígasságot csinál. Ezzel élnek az istenek,

[9]   Csajkos Morio formába, az Esmeretlennek ez mindenesse. Ez szereti
Katit. Azért tette azt ide a meghólt, hogy a nemtelen szerelemnek
festése annál szebb színt adjon a nemes szeretetnek. De nem
vihette végre szegény, váratlan halála miatt.

[10]   Ámor üstökét meghúzza

[11]   Az Esmeretlen örömébe ugratja Csajkost. Az bolond figurákat ejt
ugrásába

[12]   Itt a' vólt kicsinálva, hogy mit olvas, s hogy olvassa, s hogy
logikáz belőle

[13]   Elveti a könyvet

[14]   Ez a levél. Érthetetlenül akart írni Csajkos, hogy annál
derekabbnak lássa. Sok van ilyen a világba! Itt tovább nem
lehetett olvasni a meghóltnak írását, mert holmi jegyzésekre
volt írva; csak azt lehet belőle kihozni, hogy már itt Katit
behívta. Beszélgettek együtt, s utóljára ezt énekelvén:


Currens de lepore

 

Anno 1795 Diebus Februarii: mely által tudtára adatik a fekete
vármegyének (Collegium) egy hallatlan és példa nélkűl való
történet

Bíró! tudod-e, mi a nyúlhistória?
     Melyet elkapott egy beste karafia?
Ha nem tudod, értsd meg a dolog summáját,
     Miként tették csúffá két ház nagy quadráját.

*

Beborítván az ég főldünket nagy hóval,
     Mentek mindenfelé nyúlászni kopóval.
Kivált ama nyíri kesely seggű sereg
     Éh hassal egész nap nyúl után tekereg.
Mondja: stat leporem, jó kutya ez, koma,
     Elszalad a nyúltól, nem látszik a nyoma.
Elindúl ezek közt egy lengyel jáger is,[1]
     Akit megrugdosott a nyúl ezerszer is.
Hét nyúlászó legény áll vala mellette,
     Tíz pénzét mindenik egyszerre letette.
Jól van, bőlcs vadászok! már ti nyúlat esztek;
     És így mások felett óriások lesztek.
Tudtátok is ti ezt, mert kifüggesztétek;[2]
     Óh, gyönyörűséges, óh, megspékelt étek!
Kiáltás lőn: szakács! gyere, itt van a nyúl,
     Vidd, főzd, süsd, nézd, füle az ablakba konyúl.
A szakács nyúl hozzá, hát szalma van benne.[3]
     Ühm! nem tudtam, az úr, hogy takarmányt enne.
Beviszi nevetve az újmódi vadat,
     Íly stellungba hozza a vadászó hadat.
Az első mérgesen néz ki a rostélyon,
     Prüszköl, csudálkozik e ritka fortélyon.
János úr hirtelen nekitüzesedik,[4]
     Hogy szalmát kell enni, illik neki pedig,
Minthogy legtöbb lokaj van az udvarába,
     Tüzesen parancsol, hogy csak hamarjába
Keressék, szagolják most még melegébe:
     Hát helyette egy fost hoznak hidegébe,
Az orrához viszi, szagolja, micsoda,
     Szagával jóllakván, mondja. Vagyunk oda.
Ferenc úr őltözik búslakodva gyászba,[5]
     Mintha mosdott volna suvikszoló mázba.
Mondja: "Életembe sok lovat cseréltem,
     Kéményseprő módra sok kéményt keféltem;
Inkább volna e nyúl kovácsszarral tele,
     Vagy volna elszarva kalapácsom nyele:
Könnyebben szenvedném, mert a tíz krajcárom
     Orondat esertis, benne van a károm.
Mit tegyek, már hóltig járok bakancsinba,
     Éjjel nappal leszek szenes magazinba,
Nem búvom én többet a nyúlért a havast,
     Eszem a vérünkkel szokás szerint avast.
Azt a bibastale, inkább szappant nyelek,
     Sunkes more dade, ezzel kitelelek."
Pál kisasszony tipeg, töri kacsócskáját,[6]
     Pittyegteti nyíri módra termett száját,
Piperés dámája a nemes quadrának,
     Mondja: hírűl adja ezt Kártigámjának.
Mihály úr e casust legjobban orrolja,[7]
     Mérgében az orrát kőldökéig tolja.
Mivel a quadrának e suspiciója,
     Hogy a Mihály orra a nyúl ellopója.
Ki is kopik talán tavasszal belőle,
     Szólj, hortyogó Hornyák bátya, bár felőle:
"Haszontalan nyújtom a nyakam mérgembe,
     Oda az öt krajcár, nincs pénz a zsebembe.
Már magam magamat oldalba hugyozom
     S az ellopott nyúlat orrnyommal nyomozom.
Hiszen, lám, Szalontán a disznóvásárba
     Elégszer forgottam, mégsem estem kárba;
Scytha tekintete a török csalmába,
     Véri mellett dobog szíve a gatyába,
Mondja: hogy Jéger is íly csúffá nem tette,[8]
     Disznóütő fával hogy meglegyengette.
Ilyen adta nyúlja! hát hogy elszaladtam,
     Neked ezzel példát, azt gondolod, adtam.
Nem volt több kőltségem, azt is rád fecséltem;
     Hogy egyszer jóltartasz, mely hiába véltem.
Legénység! nagy dolog, menjünk inquirálni,
     Mondom Mahumedre, meg fogjuk találni;
Volt csontja, volt bőre, volt farkaalja is,
     Csak meghagyta nekünk ezt a tolvajja is."
A vadászgazda hát kapja a pennáját,
     Kűldi kár-bíróhoz íly currens formáját:
"In causam cito profugi leporis
     Inquiratur", mert rá jól esne a bor is.
Mondják: brávó! vivát! ez a projectum bőlcs,
     Így tán fordul vissza ránk valami gyümőlcs,
"Signatum per I. L. loci domus primae"
     Ubi nunc biberent infinitae rimae:
Bőlcs ésszel a bírák mindjárt hozzálátnak,
     Kire nagy gyanú volt, érette bocsátnak.
Óh! hallatlan példa! óh! szomorú eset!
     Ilyen e forumon még soha nem esett,
Protocollizálni hogy kell már ezeket,
     Megtalálván a nyúllopó személyeket.
Mint Huszár Márinak, magas volt termete;
     Ifjú volt, ezelőtt egy nappal születe.
Képbeli formája kerek, mint csikónak,
     Vagy mint ötkrajcáros ovális cipónak.
Szemeit behúnyva szokta volt felnyitni,
     De erre senkit sem akart megtanítni.
Nagy fülei voltak, mint a vakondoknak,
     Kicsinnyel van nagyobb nekünk vadászoknak.
Igaz, hogy az egyik füle volt hiányos,
     Mert mikor kergettük, hozzákapott János.
A káposztáskert volt hideg patriája,
     Volt mindenikünknek hát patriotája.
Nemzeti köntösben járt mind éjjel-nappal,
     Bíztatott is, hogy ád, jó selyem kalappal.
Hátúl megmutatta mindennek a passzust;
     Hogy Bakhust temették, ez mondott volt basszust.
Gyorsan négy lábakkal pergált ide s tova,
     Jusson eszetekbe itt Mándi s a lova.
A vadászt, a kutyát annyira szerette,
     Hogy felé ha mentek, seggel kinevette.
Itt nálunk-létébe viselt nyakravalót,
     Az első ház előtt csak csepűből valót.[9]
Nem kente bajúszát, mint más, backurával,
     Mégis taktusra járt szája mozgásával.
Szar őhozzá képest Eszlári ennyibe,[10]
     Akár mindjárt, akár most bár egyszeribe.
Egyszóval oly szép volt, hogy két húszast megért,
     Éppen mi is nyolcan ennyit adtunk ezért.
Öreg írás szerint, akire a rosta
     Fordúl, egybe repűl érette a posta.
Betoppan az X-be s csak elhűlnek belé,
     Hogy talán a nyúlnak gazdája jött elé.
Mert a fordúlt rosta őrajta meglátszik,
     Ennek a képibe József velek játszik.
Nekitüzesedik egyik bíró s mondja:
     "Hallja kend! hát kendnek vagyok én bolondja,
Hogyha mikor mondta kend, hogy kell inquirálni,
     Maga személyében tetszett előállni."
A másik karika-orrú inquirens úr
     Mondja az elsőnek: "Ez rajtunk nagy plezúr;"
Tekint rá és herseg: "Ah! hiszen nem az ez;
     Igaz, hogy a széna, de azért más gaz ez.
Nohát jól utána lássunk hevenyébe,
     A szerencsétlen nyúl ha jutott ennyibe."
A tüzes inquirens de ki nem süthette,
     A nyúlnak nyomát bottal sem üthette.
A vármegye vénje, a Német esperest[11]
     Halld meg hát, hogy tette lóvá a felperest.
A vadásznak ezért ezek referálják:
     Az elveszett nyúlat sehol sem találják.
Erre a quadrának leesett az álla,
     Íly vígasztalóra de mégis talála,
Epitáfiumot ki a nyúlnak pónált,
     Mert talán belőle éppen az tartott bált.

Epitáfium

Így vész el a legdrágább kincs:
Óh, útazó! ide tekints;
     Mint ez a nyúl,
Melyért egy ház bódúltába
Lévén, nyolc fejű buskába,
     Íly szókhoz nyúl:
Édes nyúlam! hová lettél?
Nekem két húszas kárt tettél.
     Oda Bagos.
Tán eddig valaki megett,
A szartoronyra gombnak tett,
     Óh be szagos!
Bizony úgyis megennélek,
Jair, Jefte, Abimélek
     Bizonyságom,
Bú nélkűl már le nem tolom,
Se reggel be nem gombolom
     A nadrágom.
Mivel richtig olyan voltál,
Míg tőlünk el nem patkoltál,
     Mint sajátom.
Mely ottan nyújtózva hever,
Kivált hajnalba és reggel,
     Amint látom.
Gondoskodtál ugyan rólunk,
Azért felőled jól szólunk:
     Óh, negyven píz!
Mert tettél Testamentomot,
Szalmából csináltál tomot;
     Óh, drága íz!
Jobb lett volna első béled,
Mert szalmától fejünk széled;
     Óh, negyven píz!
De abban poszpásznak való
Mogyoró s borsó nyargaló;
     Óh, drága íz!
Útazó! példámon tanúlj,
Csepűmadzagról a lupuj
     El ne lopjon.
Hogy neked is, mint gazdámnak,
Állad, és mint a quadrámnak,
     Fel ne kopjon.
Útazó! már most apagé!
Ládd, mely fatális madzagé!
     Krajcár öt-öt!
Szánjad sorsát az embernek,
Ki így hitt egy szál kendernek,
     Hogy rákötött.
Óh, negyven píz! Óh, drága íz!
     Ekhó: Oda a skíz!

A nyúl búcsúzik először is megszomorodott vadász gazdájától
(Contra scriba Lengyel József úrtól)

Köszönöm, hogy reám, mint Argus, vigyáztál,
     Pódiumon állván mellettem pipáztál:
Így makogom hozzád, őrzőmhöz, áldásom,
     Halld meg, kérlek, halld meg végső kívánásom:
Szép tiszta képeddel soha se ess arcra,[12]
     Így tán elég lesz egy, ne menj már több harcra.
Kősziklából házad útcán, mely Darabos,
     Legyen, s muzsikáljon ad honorem Babos.
Ahol fakadjanak számtalan források,
     Melyekre járjanak inni a rostások.
Tarka-barka tyúkid hogy el ne szökjenek,
     Kívánom: strázsáid párducok legyenek.
Mint a Kanahánban, folyjon lépes mézed,
     Ichnográfiádat amelyekben nézzed.
Hálódért gazdag bért adjanak halászid,
     Hogy öt krajcáridat kinyerjék vadászid.

Búcsúzik Pirítottfalvi János úrtól
(Zilahi János, szolgák ispectora, veres ember)

Égő szövétneke a familiának,
     Halld végső szavait a bokrok fiának:
Harangját Szilasi rád fére ne üsse,[13]
     Véled Pető tyúkját alternatim süsse,[14]
Belőled ne legyen Ignis glacialis,
     Hanem természeti maradj és focalis.
Ha a napban talál fogyatkozás lenni,
     Kész légy hajdonfővel egybe megjelenni.
A kalendáristát, Dubranovszkit süsd fel
     Ezzel, hogy nap helyett a fejedet üsd fel.
Hej! te Veres-tenger! bocsásd ezt békével,
     Úgyis atyafias vagy te a képével.
Tíz csapások közűl te is rubens unda
     Kerűld el, mert kétszer festve lenne Sunda.
Sok kívánságomnak csak ez a summája:
     Nőjjön meg kis fejed perifériája.
Bár drága időd van, annyi legyen szalmád,
     Ettől nőtt fejedbe hogy ne legyen csalmád.

Búcsúzik Nigrényi Ferenc úrtól
(Tóth Ferenc, igen barna ember)

Óh, beborúlt egek! ámbár van nagy setét,
     Mégis megszólítom e búsúlt Feketét:
Süsd fel valahára ezt a kérdést: Mire
     Teremtett az Isten a falu végire?
Csapj fel a faluba, jobb lesz a magyarnak,
     Mert a farkasok most sok új magyart szarnak.[15]
A vármegye ilyet sose currentáljon,
     Hogy minden kan cigány tökétől megváljon,
Paszomántos, veres anglia-nadrágod
     Legyen, mikor lopott lompos mézed rágod.
A sátorod előtt a daru s a holló
     Játsszon, mikor ugrik alattad a vak ló.
Jőjjön Móreáből ajándékba medve,
     Köhögéstől edd meg, amit hullat redve.
Lévén purgyéiddal a hidegen háló,
     Legyen melegítőd s oltalmad a háló.

Búcsúzik Csokornyai Mihály úrtól
(Csokonai)

Csokornyai Mihály! immár hozzád térek,
     Hat singes orrodtól hogyha hozzád férek.
Ha öreg lész, ennek, tudom, hasznát veszed,
     Lábad szárába majd mikor száll az eszed.
Mert horgadt orrnyodat kősziklába vered,
     Szuszka ifjúságod ekkép visszanyered.
Proboscissal csúffá tedd az elefántot;
     Karika helyt üttess az orrodra pántot.
Kívánom, hogy soha ne is járj négykézláb,
     Hanem orrod legyen tested tartó istáp.
Ha valaha orrod asylummá lenne,
     S valami rossz embert az úton felvenne,
Egyéb bűntetésed ne vedd a bíráktól,
     Hanem hogy külömbözz ennyibe Hornyáktól,
Hogy a rostrumodból csupán egy klafternyit
     Vágjanak el, benne látsz szemeddel mennyit.
Ne félj, takonyvárnak még így annyi marad,
     Hogy alóla ki nem látszik az agyarad.
És lehetsz díszére Nasónak s Amphoknak,
     S semmi híjja nem lesz őseid soroknak.

Búcsúzik Suska Pál (Sós Pál) madámjától

Suska Pál! Suska Pál! kellemetes alak,
     Téged utóljára meg nem csókoltalak.
Piperés orcádra illett volna csókom,
     Szekfű helyt az orrod alá a csimbókom.
Mint a nyíri dáma, tovább is légy fürge,
     Mint a csepűből font pórázon az ürge.
Ha magadnak nem lesz, mástól kérj főkötőt,
     Nem csak elől, hanem hátúl is köss kötőt:
Hogy ne fújjon alád az északi szellő,
     Valamikép be ne fagyjon a pesellő.
Ha a három tízhez lányfővel közel jársz,
     És eltátott szájjal Encsencsről kérőt vársz,
Végyen el egy kutyabőrös Szardanapál
     S üssön pecsétet a bőrödre Suska Pál!
A lakodalomra magad süssél brúgót,
     S éljen holtig ezzel ilyen egy pár bigót.

Búcsúzik Dobos (Sipos) József úrtól

Dobos József! nyakas török muzsikásom,
     Hidd el, öt krajcárod velem el nem ásom.
Legelőször is a nyakadra borúlok,
     Búslakodva rajta hosszan végignyúlok.
Így mondom áldásom gólya-orrod alá,
     Ha már húsom tőled a tolvaj felfalá:
A te nyakravalód száz rőfből teljen ki,
     Melyet a gyólcsos tót orrodon mérjen ki,
Láss ki többi közűl a nyakadnál fogva,
     Mint bátyád, mely juhok közt jár tántorogva.[16]
Ékeskedjen nyakad tintinnablo claro,
     Ne bántson, mint bántott már ez úton-járó.
A tálból mindenkor eligáld a nyakát,
     Útáld meg a kurta nyakú, csizmás bakát.
Míg e főldön lesz e gunár nyakkal édó,
     Vigyázz rá, óh híres, vitéz Collorédó![17]

Búcsúzik Alfőldy Magyar József úrtól
(Szeles József)

Magyar József! testvér atyjafia Pánnak!
     Sajnálom, hogy veled politice bánnak,
Mert te nem szoktál a hierarchiához,
     Jobban fog a fogad a hyvarchiához.
Vesd le hát magadról ezt a reverendát
     S végy csontos válladra egy görcsös gerendát.
Takarja testedet kifordított bunda,
     Kuporodjon alá talpas Kunigunda.
Kivel az esett húst bográcsban főzzétek,
     Méretlen körmötök közűl megegyétek,
A bojtárságból légy hamar számadóvá,
     Bottól nőtt tályoggal gazdádat tedd lóvá.
Örvös komondorok legyenek inasok
     Melletted, s veled egy tálból teljen hasok.
Csipkedett dohánnyal megtőltöd pipádat,
     Süvegedbe vigyed úgy, mint bokrétádat.
Ha szokásként múlsz ki, azaz: ütnek agyon,
     Vácon ássanak el: búcsúm eddig vagyon!

*

[1]   Cs.-ba Lengyel József hét deákkal vett egy nyulat

[2]   Az első ház előtt a tornácba függesztették ki

[3]   A többi deákok ellopván, megették, aztán a bőrét szalmával kitömvén visszaakasztották

[4]   Zilahi János, szolgák inspectora, veres ember

[5]   Tóth Ferenc, igen barna deák

[6]   Vas Pál nevű deák

[7]   Cs. V. Mihály poeseos praeceptor, nagyorrú ember

[8]   Jéger András rézműves, ki egy este egynéhány deákot megtámadott az utcán

[9]   Csepűmadzagra volt felfüggesztve a nyúl

[10]   Eszlári, Szent Anna utcai, nagy bajúszú kapus

[11]   Senior collegii

[12]   Himlőhelyes

[13]   Szilasi harangozó

[14]   Pető egy veres szabó a Collegium mellett

[15]   Két cigányt ekkortájban megettek a farkasok

[16]   Szamár

[17]   Gróf Collorédo kabinetminiszter Bécsben!