A szeretet győzedelme a tanúltakon |
Vígjáték - Felvonásban
Szerzette Január 24d. Napj. 1795. Cs. V. M.
v nax, pandamatwz erwz
Anacr.
Közbeszólók.
Esmeretlen
Esmeretlenné
Öreg, ennek az atyja
Amor
Pallas
Farsang
Bohó
Első felvonás
1. Jelenés[1]
Esmeretlen
Mind igaz, mind a legvalódibb
philosophiából van merítve. De[2] -
- - Szépek, a lelket elfogják, magokkal elragadják. Hanem -
-
- Én ezekbe a tusculana quaestiókban talám legjobban
gyönyörködöm,
- igen szeretem én ezeket, - oh, mely érzékeny tisztelettel
áldozom
én ezekért tenéked, oh, igen, - igen - mód nélkűl oh, te
nagylelkű
Horatius! - - - vagy - - - Uram! majd el is felejtem
íróját.
Érzem, érzem hatalmadat, Ámor! s bírod indúlatimat. Imé,
áldozati
tűzzel ég ez a szív, melyet a tanúlt világ remekei
formáltak, ah
kegyes kegyetlen! jutalmaztasd meg kívánságaival. Akkor, majd
akkor
triumfális hattyúkon szálljatok be te és a te anyád
énhozzám s
tegyétek magatok körűl paradicsommá az én életemet, majd
akkor
új tűzzel fogom az én indúlatimat e kis óltáron[3] lángszínnel
kiábrázolni, egy pár fejér, tiszta fejér galambot áldozok
mellette
tinéktek, de - de nem ölöm meg az ártatlanokat.[4]
Ária[5]
Végre csak szolgáljak
szerelemnek?
Rabja légyek hát egy puha nemnek?
Óh, Ámor! érzem hatalmadat,
Csókolom méreggel kent nyiladat;
Tőlts nektárt szívem mély
sebére!
Te tudod lelkemnek szép kínzásit,
Te tudod kellemes sóhajtásit,
Melyek egy szép felé repűlnek,
Élesztgető szívén enyhűlnek.
D. C.[6]
2. Jelenés
Ámor és az előbbeni
Ámor[7]
Nem, nem, nem igaz! Annyi história mellett is azt nem tudni,
hogy a
mai nagyvilágba nem módi már az apró szerelmeknél a nyíl s
a nyilazás.
Egy könnyű pisztollyal járunk ma: ebbe az elpisztolyosodott
világba a
nyilat fel se vennék, ki philosophus most, ki politicus, ki
jakobinus,
ki naturalista, ki modista, amaz a maga képzelődéseivel el
akarja
magával hitetni, hogy ő olyan machina, melynek rúgóját a
szerelem nem
billentheti, amaz semmi főhatalmat magán esmerni nem akar, emez
minden
isteni illetést tagad, s az ennyimet is, ez pedig az én
sebeimet csak
módinak, az "Nagyvilághoz" úgynevezett - illő
módinak tartja, mint a
púdert, figarót, anglus rockot s egyéb affélét. De várj
rá, nagyvilág,
bizony megvettetésemért revolutiót csinálok, minden pár
ember közt
revolutiót, minden pár embertől katonát kívánok. Én, aki a
mesés
világba a mennyköves Jupiter kezéből is kivertem a Bronites
faragta
tüzes mennyköveket egy nádszálnyíllal: én, aki a XIIId.
százig, a
világfélte hérosok markából is leejtettem a haláltól
kövén köszörűlt
kardot; én, aki Schvarz Benedektől fogva egy kis pisztollyal
tüzelek
győzedelmesen akárkire is: én, - én most lennék semmi?
Ágyút veszek,
haubitzot, mozsarat, kartácsot, serpentinelt, szerelembombival
hányatom le az ellentállókat, ágyúikat
demontiroztatom... Magam Kolini
Marschot harsogtatok trombitáimon, melyet nekem Mars vett a
páfusi
vásárban. No, nincs hát nekem nyilam, hanem puskám.
Esmeretlen
Ah!
Ámor
Mit sóhajtasz?
Esmeretlen
Ah! szánd meg, kis nagyhatalmú, az én nyögésimet s
jutalmaztasd meg
céljokkal azokat.
Ámor
Mi azoknak a céljok? Nagy célozó!
Esmeretlen
Egy nem is tudom minek is kelljen neveznem: az én szívem
lexikona neki
száz nevet is ád a szerelemnyelven.
Ámor
Nohát beszéld el a szerelem naturális historia szerénti
karaktereit s
így determináld.
Esmeretlen
Az a szép és ártatlan teremtések közötti nexus a
Mammalékre tartozik.
Házi állat, igen hasonlít énhozzám, indigena, terem Túr
körűl
az Alfőldön, de a debreceni klímát is szenvedheti, epéje
nincs,
annálfogva nyájas állat, soha, akihez hozzászokik, el nem
hagyhatja,
a szívét jó tartani, az egy szép rejtekbe dobog, orcáján
kétfelől az
ártatlanság tejébe úszkál a kellemetesség rózsája, a két
szeme olyan,
mint a phosphorus, abba szikrázik a tiszta szerelem legszentebb
fáklyája, mellyel márvány kezén a hűség bíztat.
Ámor
Tudom már; még egyet elhagytál, az eledelét. Él
mindazzal, ami jó
vétek nélkűl. Egyszerre megtudtam, hová célozol, Linné
után. Én azt a
Linnét szeretem, mert ő az én világomban új világot talált
fel, mint
Columbus és Coock. A fűvek szerelmeskedéséről levonta azt a
szőnyeget,
mely alá a régiek oly homályosan kukucskáltak. -
De ne félj te semmit is, ő
szeret, és hogy jobban szeressen, ímé
egy ambróziával, mézzel, ürömmel, nektárral, nephentével[8] öszvecsinált
golyóbist teszek pisztolyomba.
3. Jelenés
Bohó és az előbbiek
Bohó[9]
Csak nem vihetett tovább rá a lelkiesméret, hogy az urak
alkuját úgy
hallgassam, mint egy bolond. Kettőn esik meg a vásár, azt
hallottam;
- de hát néző is ott van, nincs hát kettő, ha csak a
nézőt a vevőbe
vagy adóba nem dugjuk. Pá, uram philosophusom, pá! hát ez a
kis
isten úrfi? - no már e' rendes öszvejövési aspectus, velem
együtt
háromszegű fény leve, no aki akar boldog lenni, most
szülessen, ha ki
hazugságba tud hagyni, neki adom a csíziómat, meg egy
harmadévi német
kalendáriumom van, s vegye el az én bolondi kenyeremet; aki
pedig nem
születik, az magának tulajdonítsa.
Esmeretlen
No, Csajkos! mi jó kell?
Bohó
Mit kérdi azt az úr? Csak ami eddig.
Ámor
Én már megyek. Mit izensz, Csajkos?
Bohó
Hová, kis pullus? hová?
Ámor
Szerelem-országra, a jó főldre.
Bohó
Húj! biz Istók sok izenkém volna nekem oda. Bojhos kutya
oda.[10]
Nempe primo, Katiért, eszem a szép lelkét, majd meg veszek. 2°
Ű
olyan, mint az ördög kötötte róka, tudja az eblelke csak,
csak izék.
3° Kendernyövéskor lesz esztendeje kenyér-ebédkor, hogy
valamit
érzettem bennem, azolta mindég azzal ettem kenyerem, hogy vízi
bornyút
nyeltem el, s a' nő bennem, vagy a vak tetű szántja a lelkem
házát.
Ita tennapelőtt olvastam egy poétás könyvet. Hat szép
Világi Énekek
vóltak benne, s abból húztam ki per consequens az én
nyavalyámat.
4° Onnan Szerelemországból, a jó főldről, ha kaphatnék egy
kis
szerelemgyökeret meg bolondítót, amivel annak a rosszhitű
Katinak
eszét veszthetném, meg egy kis nadragulyát, amit áshatnék
alá,
megadnám az árát fa pénzből, hisz elvehetné azt egy
akaratja ellen
való bolond, ami egy olyan bolondnak is jó, akit maga a
természet is
annak szűlt. Úgy-é? kicsi?[10]
Ámor
Meglesz, meg; majd kűldök egy szekérrel.
Bohó
Húj! egy se lesz úgy olyan bolond, mint én; héj, mire is
kaphat az
ember, ha esze van. De hol lesznek az odavaló szekerek? a Veres
Toronynál? vagy hun?
Ámor
Ott, ott.
Esmeretlen
Ne lármázz, okos! nem is beszélhetünk miattad.
Bohó
Hjé! Súgva. Okos az úr, ha nekem azt mondja. Eb
okos, annak sincs
esze, aki okos.
Ámor
Te pedig bízz abba, amit mondtam, meglesz; Ádjő!
4. Jelenés
Esmeretlen, bohó
Esmeretlen
Ugordj egyet![11] (Ugrik) Meg egy
felet. (Ugrik) Addsza a
kalapomat, az ünnepit.
Bohó
(A magáét adja oda.) E' legesleginnepibb lesz,
uram, segíjjével
mondom, úgy fogják benne az urat becsűlni, mint engemet, pedig
engemet a legnagyobb urak is nevetnek!
Esmeretlen
Ne okoskodj, mert rászoksz, azután kenyeret se kapsz. Én
megyek. Itt
minden addig jól elrakva legyen. (Elmegyen.)
Bohó
Semmi se fog, uram, a maga helyén lenni, semmi sem. Az eszem
se lesz
a maga helyén, higyje el az úr: most tovább nem kívánom az
urat
tartóztatni, dolgaim vagynak. Mára jójtszakát! (Complim.)
5. Jelenés
Bohó (Egyedűl)
No, most egyszer megpihent a házunk. Ez a mi urunk jó ember
vólna; de
nem akar az lenni, megismenten az a tokos bőr-könyv rontja el,
be nagy
dolog! Uram őrizz! ki se látszik közűlök. Ütné a
jószerencse mind azt
a sok istóriát,hadd veszne rajta a tóton mind egy szálig,
csak Kati,
csak Kati mondaná azt nekem: édes Istókom, te vagy én
Csajbókom.
Ihunni, csak kitörik belőlem a talentom. Ugyan Sajó, Sajó!
hogy jut
eszedbe? Éj, be koloncos kutyaélet ez már, hogy az ember
ehetik,
ihatik, dohányozhatik, mégis úgy fáj mindene, mint annak a
rendi. Éj,
Kati, Kati! - De most találtam ki én is.[12]
Philosophiát olvasok.
(Olvas graviter.) Ha! Kati zörög odaki; a' biz a', - -
Kati. Húj,
philosophia! ki a házból![13] Behívom, -
csak nem hívom, - mindjárt
- (Az ujján mondja) behívom, n. h. etc. mégsem úgy
tovább, nem
hívom, b. h. etc. No, most egy cédulát írok neki: az én uram
is úgy
tett. Csak, jó Kati, urason mindent! Majd mikor észre sem
veszed, a
kebeledbe dugom. (Leűl, ír, s pipázik, graviter.)
A levél[14]
Ne izélj már, Katicám,
Ne izélj már, gyöngyalak.
Ha terem kukoricám,
Hidd el, dosztig tartalak.
Ha egy kukta be nem csukta
Szíved szekrényét,
Valahára tedd polcára
Túri edényét.
Ha töredékeny a csupra,
Vidd
a gazra, vidd a zsupra.
E' lesz oltalmazó vár és citadella.
El nem törik, mint a rosólis butella.
Szedj, szedj, lesz elég tőzekem,
Főzzél benne, Katim, nekem.
Talám
egyikőnk se tanál,
Aki
benne lenne kanál.
Mikor jóllakik legényed,
Osztán tisztán tartsd edényed.
Magad
főzöd, magad mosod,
De
bár a főldhöz csapdosod,
Katinak
tart Csajkosod.
Csajkos
Valld meg, szívem, szeretsz-é?
Itt a kezem, tetszik-é?
Kati
Csak téged tisztellek,
Hóltig, szívem! szeretlek,
Itt a kezem, ha kellek,
Csak éretted, míg élek.
Csajkos
Mondd még egyszer!
Kati
Akár kétszer.
Csajkos
Mondd még egyszer!
Kati
Akár kétszer.
Mindketten
Úgy hát te hólnap enyim léssz!
Csajkos
Én leszek papa!
Kati
Én leszek mama!
Csajkos
Én leszek papa!
Kati
Én leszek mama!
Csajkos
Papa!
Kati
Mama!
Csajkos
Papa!
Kati
Mama!
Mindketten
Fiat experientia! Fiat experientia!
Eddig lett vólna az első felvonás.
*
[1] | Az Esmeretlen magába, egy könyvvel |
|
[2] | A könyvet beteszi; gondolkodik, sétál |
|
[3] | Az Ámor óltára előtt áll, melyen
szagos tüzet csinál |
|
[4] | Szerelmes interesse |
|
[5] | Amint a meghólt kótájából
kitetszik, ez az ária azon Kártigáméra van, mely így kezdődik: Nincs szebb vígság etc. |
|
[6] | A meghólt írásaiba volt egy kis
cédula melyen a nóta vége eképpen volt:
|
|
[7] | Ámor megrántja az óltárnál hátul
az Esmeretlent. Egy kis pisztoly a vállán |
|
[8] | Nephente, Homerus után egy olyan fű,
amely borba tétetvén vígasságot csinál. Ezzel élnek az istenek, |
|
[9] | Csajkos Morio formába, az Esmeretlennek
ez mindenesse. Ez szereti Katit. Azért tette azt ide a meghólt, hogy a nemtelen szerelemnek festése annál szebb színt adjon a nemes szeretetnek. De nem vihette végre szegény, váratlan halála miatt. |
|
[10] | Ámor üstökét meghúzza |
|
[11] | Az Esmeretlen örömébe ugratja
Csajkost. Az bolond figurákat ejt ugrásába |
|
[12] | Itt a' vólt kicsinálva, hogy mit
olvas, s hogy olvassa, s hogy logikáz belőle |
|
[13] | Elveti a könyvet |
|
[14] | Ez a levél. Érthetetlenül akart írni
Csajkos, hogy annál derekabbnak lássa. Sok van ilyen a világba! Itt tovább nem lehetett olvasni a meghóltnak írását, mert holmi jegyzésekre volt írva; csak azt lehet belőle kihozni, hogy már itt Katit behívta. Beszélgettek együtt, s utóljára ezt énekelvén: |
Currens de lepore |
Anno 1795 Diebus Februarii: mely által tudtára adatik a fekete
vármegyének (Collegium) egy hallatlan és példa nélkűl való
történet
Bíró! tudod-e, mi a nyúlhistória?
Melyet elkapott egy beste karafia?
Ha nem tudod, értsd meg a dolog summáját,
Miként tették csúffá két ház
nagy quadráját.
*
Beborítván az ég főldünket nagy hóval,
Mentek mindenfelé nyúlászni
kopóval.
Kivált ama nyíri kesely seggű sereg
Éh hassal egész nap nyúl után
tekereg.
Mondja: stat leporem, jó kutya ez, koma,
Elszalad a nyúltól, nem látszik
a nyoma.
Elindúl ezek közt egy lengyel jáger is,[1]
Akit megrugdosott a nyúl ezerszer
is.
Hét nyúlászó legény áll vala mellette,
Tíz pénzét mindenik egyszerre
letette.
Jól van, bőlcs vadászok! már ti nyúlat esztek;
És így mások felett óriások
lesztek.
Tudtátok is ti ezt, mert kifüggesztétek;[2]
Óh, gyönyörűséges, óh,
megspékelt étek!
Kiáltás lőn: szakács! gyere, itt van a nyúl,
Vidd, főzd, süsd, nézd, füle az
ablakba konyúl.
A szakács nyúl hozzá, hát szalma van benne.[3]
Ühm! nem tudtam, az úr, hogy
takarmányt enne.
Beviszi nevetve az újmódi vadat,
Íly stellungba hozza a vadászó
hadat.
Az első mérgesen néz ki a rostélyon,
Prüszköl, csudálkozik e ritka
fortélyon.
János úr hirtelen nekitüzesedik,[4]
Hogy szalmát kell enni, illik neki
pedig,
Minthogy legtöbb lokaj van az udvarába,
Tüzesen parancsol, hogy csak
hamarjába
Keressék, szagolják most még melegébe:
Hát helyette egy fost hoznak
hidegébe,
Az orrához viszi, szagolja, micsoda,
Szagával jóllakván, mondja.
Vagyunk oda.
Ferenc úr őltözik búslakodva gyászba,[5]
Mintha mosdott volna suvikszoló
mázba.
Mondja: "Életembe sok lovat cseréltem,
Kéményseprő módra sok kéményt
keféltem;
Inkább volna e nyúl kovácsszarral tele,
Vagy volna elszarva kalapácsom
nyele:
Könnyebben szenvedném, mert a tíz krajcárom
Orondat esertis, benne van
a károm.
Mit tegyek, már hóltig járok bakancsinba,
Éjjel nappal leszek szenes
magazinba,
Nem búvom én többet a nyúlért a havast,
Eszem a vérünkkel szokás szerint
avast.
Azt a bibastale, inkább szappant nyelek,
Sunkes more dade, ezzel
kitelelek."
Pál kisasszony tipeg, töri kacsócskáját,[6]
Pittyegteti nyíri módra termett
száját,
Piperés dámája a nemes quadrának,
Mondja: hírűl adja ezt
Kártigámjának.
Mihály úr e casust legjobban orrolja,[7]
Mérgében az orrát kőldökéig
tolja.
Mivel a quadrának e suspiciója,
Hogy a Mihály orra a nyúl
ellopója.
Ki is kopik talán tavasszal belőle,
Szólj, hortyogó Hornyák bátya,
bár felőle:
"Haszontalan nyújtom a nyakam mérgembe,
Oda az öt krajcár, nincs pénz a
zsebembe.
Már magam magamat oldalba hugyozom
S az ellopott nyúlat orrnyommal
nyomozom.
Hiszen, lám, Szalontán a disznóvásárba
Elégszer forgottam, mégsem estem
kárba;
Scytha tekintete a török csalmába,
Véri mellett dobog szíve a
gatyába,
Mondja: hogy Jéger is íly csúffá nem tette,[8]
Disznóütő fával hogy
meglegyengette.
Ilyen adta nyúlja! hát hogy elszaladtam,
Neked ezzel példát, azt gondolod,
adtam.
Nem volt több kőltségem, azt is rád fecséltem;
Hogy egyszer jóltartasz, mely
hiába véltem.
Legénység! nagy dolog, menjünk inquirálni,
Mondom Mahumedre, meg fogjuk
találni;
Volt csontja, volt bőre, volt farkaalja is,
Csak meghagyta nekünk ezt a
tolvajja is."
A vadászgazda hát kapja a pennáját,
Kűldi kár-bíróhoz íly currens
formáját:
"In causam cito profugi leporis
Inquiratur", mert rá jól
esne a bor is.
Mondják: brávó! vivát! ez a projectum bőlcs,
Így tán fordul vissza ránk
valami gyümőlcs,
"Signatum per I. L. loci domus primae"
Ubi nunc biberent infinitae rimae:
Bőlcs ésszel a bírák mindjárt hozzálátnak,
Kire nagy gyanú volt, érette
bocsátnak.
Óh! hallatlan példa! óh! szomorú eset!
Ilyen e forumon még soha nem
esett,
Protocollizálni hogy kell már ezeket,
Megtalálván a nyúllopó
személyeket.
Mint Huszár Márinak, magas volt termete;
Ifjú volt, ezelőtt egy nappal
születe.
Képbeli formája kerek, mint csikónak,
Vagy mint ötkrajcáros ovális
cipónak.
Szemeit behúnyva szokta volt felnyitni,
De erre senkit sem akart
megtanítni.
Nagy fülei voltak, mint a vakondoknak,
Kicsinnyel van nagyobb nekünk
vadászoknak.
Igaz, hogy az egyik füle volt hiányos,
Mert mikor kergettük, hozzákapott
János.
A káposztáskert volt hideg patriája,
Volt mindenikünknek hát
patriotája.
Nemzeti köntösben járt mind éjjel-nappal,
Bíztatott is, hogy ád, jó selyem
kalappal.
Hátúl megmutatta mindennek a passzust;
Hogy Bakhust temették, ez mondott
volt basszust.
Gyorsan négy lábakkal pergált ide s tova,
Jusson eszetekbe itt Mándi s a
lova.
A vadászt, a kutyát annyira szerette,
Hogy felé ha mentek, seggel
kinevette.
Itt nálunk-létébe viselt nyakravalót,
Az első ház előtt csak
csepűből valót.[9]
Nem kente bajúszát, mint más, backurával,
Mégis taktusra járt szája
mozgásával.
Szar őhozzá képest Eszlári ennyibe,[10]
Akár mindjárt, akár most bár
egyszeribe.
Egyszóval oly szép volt, hogy két húszast megért,
Éppen mi is nyolcan ennyit adtunk
ezért.
Öreg írás szerint, akire a rosta
Fordúl, egybe repűl érette a
posta.
Betoppan az X-be s csak elhűlnek belé,
Hogy talán a nyúlnak gazdája
jött elé.
Mert a fordúlt rosta őrajta meglátszik,
Ennek a képibe József velek
játszik.
Nekitüzesedik egyik bíró s mondja:
"Hallja kend! hát kendnek
vagyok én bolondja,
Hogyha mikor mondta kend, hogy kell inquirálni,
Maga személyében tetszett
előállni."
A másik karika-orrú inquirens úr
Mondja az elsőnek: "Ez
rajtunk nagy plezúr;"
Tekint rá és herseg: "Ah! hiszen nem az ez;
Igaz, hogy a széna, de azért más
gaz ez.
Nohát jól utána lássunk hevenyébe,
A szerencsétlen nyúl ha jutott
ennyibe."
A tüzes inquirens de ki nem süthette,
A nyúlnak nyomát bottal sem
üthette.
A vármegye vénje, a Német esperest[11]
Halld meg hát, hogy tette lóvá a
felperest.
A vadásznak ezért ezek referálják:
Az elveszett nyúlat sehol sem
találják.
Erre a quadrának leesett az álla,
Íly vígasztalóra de mégis
talála,
Epitáfiumot ki a nyúlnak pónált,
Mert talán belőle éppen az
tartott bált.
Epitáfium
Így vész el a legdrágább kincs:
Óh, útazó! ide tekints;
Mint ez a nyúl,
Melyért egy ház bódúltába
Lévén, nyolc fejű buskába,
Íly szókhoz nyúl:
Édes nyúlam! hová lettél?
Nekem két húszas kárt tettél.
Oda Bagos.
Tán eddig valaki megett,
A szartoronyra gombnak tett,
Óh be szagos!
Bizony úgyis megennélek,
Jair, Jefte, Abimélek
Bizonyságom,
Bú nélkűl már le nem tolom,
Se reggel be nem gombolom
A nadrágom.
Mivel richtig olyan voltál,
Míg tőlünk el nem patkoltál,
Mint sajátom.
Mely ottan nyújtózva hever,
Kivált hajnalba és reggel,
Amint látom.
Gondoskodtál ugyan rólunk,
Azért felőled jól szólunk:
Óh, negyven píz!
Mert tettél Testamentomot,
Szalmából csináltál tomot;
Óh, drága íz!
Jobb lett volna első béled,
Mert szalmától fejünk széled;
Óh, negyven píz!
De abban poszpásznak való
Mogyoró s borsó nyargaló;
Óh, drága íz!
Útazó! példámon tanúlj,
Csepűmadzagról a lupuj
El ne lopjon.
Hogy neked is, mint gazdámnak,
Állad, és mint a quadrámnak,
Fel ne kopjon.
Útazó! már most apagé!
Ládd, mely fatális madzagé!
Krajcár öt-öt!
Szánjad sorsát az embernek,
Ki így hitt egy szál kendernek,
Hogy rákötött.
Óh, negyven píz! Óh, drága íz!
Ekhó: Oda a skíz!
A nyúl búcsúzik először is megszomorodott vadász gazdájától
(Contra scriba Lengyel József úrtól)
Köszönöm, hogy reám, mint Argus, vigyáztál,
Pódiumon állván mellettem
pipáztál:
Így makogom hozzád, őrzőmhöz, áldásom,
Halld meg, kérlek, halld meg
végső kívánásom:
Szép tiszta képeddel soha se ess arcra,[12]
Így tán elég lesz egy, ne menj
már több harcra.
Kősziklából házad útcán, mely Darabos,
Legyen, s muzsikáljon ad honorem
Babos.
Ahol fakadjanak számtalan források,
Melyekre járjanak inni a
rostások.
Tarka-barka tyúkid hogy el ne szökjenek,
Kívánom: strázsáid párducok
legyenek.
Mint a Kanahánban, folyjon lépes mézed,
Ichnográfiádat amelyekben
nézzed.
Hálódért gazdag bért adjanak halászid,
Hogy öt krajcáridat kinyerjék
vadászid.
Búcsúzik Pirítottfalvi János úrtól
(Zilahi János, szolgák ispectora, veres ember)
Égő szövétneke a familiának,
Halld végső szavait a bokrok
fiának:
Harangját Szilasi rád fére ne üsse,[13]
Véled Pető tyúkját alternatim
süsse,[14]
Belőled ne legyen Ignis glacialis,
Hanem természeti maradj és
focalis.
Ha a napban talál fogyatkozás lenni,
Kész légy hajdonfővel egybe
megjelenni.
A kalendáristát, Dubranovszkit süsd fel
Ezzel, hogy nap helyett a fejedet
üsd fel.
Hej! te Veres-tenger! bocsásd ezt békével,
Úgyis atyafias vagy te a
képével.
Tíz csapások közűl te is rubens unda
Kerűld el, mert kétszer festve
lenne Sunda.
Sok kívánságomnak csak ez a summája:
Nőjjön meg kis fejed
perifériája.
Bár drága időd van, annyi legyen szalmád,
Ettől nőtt fejedbe hogy ne legyen
csalmád.
Búcsúzik Nigrényi Ferenc úrtól
(Tóth Ferenc, igen barna ember)
Óh, beborúlt egek! ámbár van nagy setét,
Mégis megszólítom e búsúlt
Feketét:
Süsd fel valahára ezt a kérdést: Mire
Teremtett az Isten a falu végire?
Csapj fel a faluba, jobb lesz a magyarnak,
Mert a farkasok most sok új
magyart szarnak.[15]
A vármegye ilyet sose currentáljon,
Hogy minden kan cigány tökétől
megváljon,
Paszomántos, veres anglia-nadrágod
Legyen, mikor lopott lompos mézed
rágod.
A sátorod előtt a daru s a holló
Játsszon, mikor ugrik alattad a
vak ló.
Jőjjön Móreáből ajándékba medve,
Köhögéstől edd meg, amit hullat
redve.
Lévén purgyéiddal a hidegen háló,
Legyen melegítőd s oltalmad a
háló.
Búcsúzik Csokornyai Mihály úrtól
(Csokonai)
Csokornyai Mihály! immár hozzád térek,
Hat singes orrodtól hogyha hozzád
férek.
Ha öreg lész, ennek, tudom, hasznát veszed,
Lábad szárába majd mikor száll
az eszed.
Mert horgadt orrnyodat kősziklába vered,
Szuszka ifjúságod ekkép
visszanyered.
Proboscissal csúffá tedd az elefántot;
Karika helyt üttess az orrodra
pántot.
Kívánom, hogy soha ne is járj négykézláb,
Hanem orrod legyen tested tartó
istáp.
Ha valaha orrod asylummá lenne,
S valami rossz embert az úton
felvenne,
Egyéb bűntetésed ne vedd a bíráktól,
Hanem hogy külömbözz ennyibe
Hornyáktól,
Hogy a rostrumodból csupán egy klafternyit
Vágjanak el, benne látsz
szemeddel mennyit.
Ne félj, takonyvárnak még így annyi marad,
Hogy alóla ki nem látszik az
agyarad.
És lehetsz díszére Nasónak s Amphoknak,
S semmi híjja nem lesz őseid
soroknak.
Búcsúzik Suska Pál (Sós Pál) madámjától
Suska Pál! Suska Pál! kellemetes alak,
Téged utóljára meg nem
csókoltalak.
Piperés orcádra illett volna csókom,
Szekfű helyt az orrod alá a
csimbókom.
Mint a nyíri dáma, tovább is légy fürge,
Mint a csepűből font pórázon az
ürge.
Ha magadnak nem lesz, mástól kérj főkötőt,
Nem csak elől, hanem hátúl is
köss kötőt:
Hogy ne fújjon alád az északi szellő,
Valamikép be ne fagyjon a
pesellő.
Ha a három tízhez lányfővel közel jársz,
És eltátott szájjal Encsencsről
kérőt vársz,
Végyen el egy kutyabőrös Szardanapál
S üssön pecsétet a bőrödre
Suska Pál!
A lakodalomra magad süssél brúgót,
S éljen holtig ezzel ilyen egy
pár bigót.
Búcsúzik Dobos (Sipos) József úrtól
Dobos József! nyakas török muzsikásom,
Hidd el, öt krajcárod velem el
nem ásom.
Legelőször is a nyakadra borúlok,
Búslakodva rajta hosszan
végignyúlok.
Így mondom áldásom gólya-orrod alá,
Ha már húsom tőled a tolvaj
felfalá:
A te nyakravalód száz rőfből teljen ki,
Melyet a gyólcsos tót orrodon
mérjen ki,
Láss ki többi közűl a nyakadnál fogva,
Mint bátyád, mely juhok közt
jár tántorogva.[16]
Ékeskedjen nyakad tintinnablo claro,
Ne bántson, mint bántott már ez
úton-járó.
A tálból mindenkor eligáld a nyakát,
Útáld meg a kurta nyakú,
csizmás bakát.
Míg e főldön lesz e gunár nyakkal édó,
Vigyázz rá, óh híres, vitéz
Collorédó![17]
Búcsúzik Alfőldy Magyar József úrtól
(Szeles József)
Magyar József! testvér atyjafia Pánnak!
Sajnálom, hogy veled politice
bánnak,
Mert te nem szoktál a hierarchiához,
Jobban fog a fogad a hyvarchiához.
Vesd le hát magadról ezt a reverendát
S végy csontos válladra egy
görcsös gerendát.
Takarja testedet kifordított bunda,
Kuporodjon alá talpas Kunigunda.
Kivel az esett húst bográcsban főzzétek,
Méretlen körmötök közűl
megegyétek,
A bojtárságból légy hamar számadóvá,
Bottól nőtt tályoggal gazdádat
tedd lóvá.
Örvös komondorok legyenek inasok
Melletted, s veled egy tálból
teljen hasok.
Csipkedett dohánnyal megtőltöd pipádat,
Süvegedbe vigyed úgy, mint
bokrétádat.
Ha szokásként múlsz ki, azaz: ütnek agyon,
Vácon ássanak el: búcsúm eddig
vagyon!
*
[1] | Cs.-ba Lengyel József hét deákkal
vett egy nyulat |
|
[2] | Az első ház előtt a tornácba
függesztették ki |
|
[3] | A többi deákok ellopván, megették,
aztán a bőrét szalmával
kitömvén visszaakasztották |
|
[4] | Zilahi János, szolgák inspectora,
veres ember |
|
[5] | Tóth Ferenc, igen barna deák |
|
[6] | Vas Pál nevű deák |
|
[7] | Cs. V. Mihály poeseos praeceptor,
nagyorrú ember |
|
[8] | Jéger András rézműves, ki egy este
egynéhány deákot megtámadott
az utcán |
|
[9] | Csepűmadzagra volt felfüggesztve a
nyúl |
|
[10] | Eszlári, Szent Anna utcai, nagy
bajúszú kapus |
|
[11] | Senior collegii |
|
[12] | Himlőhelyes |
|
[13] | Szilasi harangozó |
|
[14] | Pető egy veres szabó a Collegium
mellett |
|
[15] | Két cigányt ekkortájban megettek a
farkasok |
|
[16] | Szamár |
|
[17] | Gróf Collorédo kabinetminiszter Bécsben! |