Lantomtól búcsúvétel

 

Bessenyei obojjára,
Horváth réztrombitájára,
Szabó zengő hárfájára,
Mátyási tamburájára,
Főldi érzékeny lantjára,
Kazinczy Orphicájára,
Pócsnak négyhúrú bráccsára,
Gyöngyösinek Nablumára,
Apolló dűlt oltárára,
Sőt minden múzsák szavára
Esküszöm, hogy utóljára
Függesztlek a bodzafára.


A borital mellett

 

Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,
     Kurvanyjok, hiszen én velek nem cserélek.
Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,
     Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.
Senki nem ruházza rám a sobrák nevet,
     Faszariságomért huncfut aki nevet.
Alább írt sem jár a nyakamra ám senki;
     Ki tart adósának, ki húz a gyepre ki?
Azért, hogy nem kapok a gyülevész kincsen,
     Mégis, jó barátom, semmi bajom sincsen.
Azért, hogy a bankót nem gyűjtöm rakásra,
     Hiszem a jó Istent, mégsem szorít másra.
A régi magyarság is eleget itt s ett,
     Mégis, aki munkált, az koldússá nem lett.
Hanem hogy a német a Dunán áltúszott,
     A sok bolond módi országunkba csúszott.
Maskarává tette a szép magyar dámát,
     Azólta nem tudjuk a pankrótok számát.
Ha a szegény Zrínyi már ma feltámadna,
     Magyar emberekre csak itt s ott akadna.
A gárdának fénye itt s ott sugározott,
     De hogy a némettel együtt bogározott:
Az ugorkafán is narancsot keresett,
     Megbotlott a lába s a porba leesett.
A Fáy-, Patay-ház is gazdagabb volt,
     Míg a magyar szokás belőle ki nem holt.
Az öregek minden névnapon báloztak,
     Ettek, ittak, mégis nem bankrotiroztak.
Vagy talán csak szégyen annyi borral élni,
     Szégyenebb, barátim, magunktól kímélni.
Árpád nem szégyelte locsolni a torkát,
     Mert maga meghívta innya Hubát, Horkát,
Szerencsen mindnyájan együtt ivogattak,
     Az áldomás közbe nagyot kurjantottak.
Ugyanott Etele Gyulával végtére
     Egy nemesest is járt a Lehel kürtjére.
Hát én külömb ember lészek úgy azoknál
     A rettenthetetlen vitéz magyaroknál,
Ha magamtól egy-két pohár bort is szánok,
     Mint némely pénz után járó publikánok, -
Nem - baszom az anyja hugyos németjének,
     Huncfut, aki hódol ocsmány manérjének.
Szilágyi napestig szűntelen borozott,
     Egyszer, midőn Buda alatt táborozott:
Az ellenkezőket mégis széjjel verte,
     Mátyásnak a magyar koronát megnyerte.
Igyatok, barátim! igyatok, hiszen mit...
     Magyar ember kínál, ne féljetek semmit.
Buzog még énbennem elhúnyt ősim vérek,
     Buzog is, még mástól kenyeret nem kérek.
Azt pedig nem hiszem, hogy valaha légyen,
     Mert az igaz magyart nem érheti szégyen.
Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak,
     Kurvanyjok azoknak, akik minket rágnak
Tudok én már annyit oláhúl, mint tótúl,
     Hogy nem ijedek meg hatlovas hintótúl.
Igyatok, barátim! eb, aki nem iszik!
     Egyikőnk sem iszik, ha a sírba viszik!


Bakhushoz

 

Kar

     Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!

Egyes

     Idvez légy
Bakhe, áldott istenség!
Hol te mégy,
Vígad ott a főld s az ég.
Szívünk úgy felrajzik véled,
Mint a méh;
Életünk csak tőled éled:
Évoé!

Kar

     Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!

Egyes

     A mazúr
Általad gazdag lehet.
S mint az úr,
Szarvat és szemet vehet.
A bolond észt lél a borba,
S úgy lesz bőlcs:
Tőlts tehát bort e csuporba,
Tőlts, tőlts, tőlts!

Kar

     Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!

Egyes

     Általad
A barátság lelkesűl:
Általad
Sok harag lecsendesűl.
Boldog, és azon nem űlhet
Semmi baj,
Aki véled egyesűlhet.
Haj, haj, haj!

Kar

     Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!

Egyes

     Csak te vagy
Szíveinknek mindene:
El ne hagyj,
Óh, örömnek Istene!
Meghalunk; de semmi gond az;
Fére bú!
Aki búsúl, mind bolond az,
Hú, hú, hú!

Kar

     Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!

Egyes

     Tőled ég
Ámor édes lángja is;
Tőled még
Felhevűl a lomha is.
Csak te tartod friss melegben
A gyomort:
Bort igyunk hát íly hidegben,
Bort, bort, bort!

Kar

     Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!

Egyes

     Soknak kárt
Tészen a bor: szentigaz.
Soknak árt
A tivornya: semmi az.
Fére most az étikával:
Nincs itt pap.
Táncra víg kompániával.
Hap, hap, hap!

Kar

     Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!


Főldi Rózsa

 

Nyílj ki, nyájasan mosolygó
     Rózsabimbó, nyílj ki már,
Nyílj ki: a hajnalba bolygó
     Gyenge szellők csókja vár.

Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:
     Hébe nektárt hint terád,
Szűz nyakadba Flóra gyenge
     Bársonyos palástot ád.

Óh, miként fog díszesedni
     Véled e parányi kert!
Óh, hogy óhajtják leszedni
     Rólad ezt a drága szert!

Hadd szakasszalak le, édes
     Rózsaszál, szép vagy te már.
Hej, ha meglát, hány negédes,
     Hány mosolygó lyányka vár!

Nem, nem! egy leány se nyissa
     Büszke fűzőjét terád,
Főldi doktor szép Julissa
     Néked újabb kertet ád.

Ott kevélykedj bíboroddal
     Ékesebb bíborja közt!
Ott kevélykedj illatoddal
     Kedvesebb illatja közt!

Akkor a szép rózsafának
     Bimbaját árnyékba vedd
S benne nőtt kis Rózsijának
     Képit új rózsákba szedd.

Gráciák úgy szállanak le
     Zőld levélkéidre ma
S kedvezőn mosolyganak le
     Onnan a kis Rózsira.

Így piros orcád egészen
     Gyenge orcájára nő,
S Rózsi élő rózsa lészen,
     Majd ha a világra jő.

Rózsa lészen ő magába,
     Drága Rózsa, drága kincs,
Minthogy íly szép kert sorába
     Semmi hitvány dudva nincs.

Drága Rózsaszálba lelte
     Életét e Rózsaszál.
Főldi nedvesség nevelte,
     Mindenik jó karba áll.

Rózsa színű Júliánna,
     Itt van egy szép rózsa hát,
Vedd örömmel s várd utána
     A parányi Rózsikát.

E virágot szép öledbe
     Vedd be, és míg abba lész,
Híved is jussék eszedbe,
     Hogy köszöntésedre kész.

Én, hacsak csalatkozással
     Fébus el nem áltat ám,
Rózsival s vígasztalással
     Bátorítlak, szép madám!

És ha majd jövendölésem
     Bételik szüret felé,
Vígadásom s tisztelésem
     Bőv jutalmat nyerhet-é?

Ah, elég jutalma lészen
     Tisztelő szívemnek az,
Az, ha látom majd egészen,
     Hogy proféciám igaz.

És ha egyrészt tiszta szívem
     Abb' az inneplésbe vész,
Melybe két valódi hívem
     Kőlcsönös vígságba lész,

Majd talám nagy korra érvén
     A parányi Rózsi is,
S rózsa színével megérvén
     Gyenge elmécskéje is,

Majd ha a negyvent megélem,
     Mint öreg poéta már,
S majd ha kedves anyja vélem
     Akkor a negyvenbe jár,

Elbeszélvén Rózsijának
     Hajdani proféciám:
Rózsi a proféciának
     Vígadozni fog talám.

S rózsa színekkel virúlván,
     Gyenge szája lánggal ég,
S csókokat rak rám, pirúlván,
     Két fagyos kezemre még.


A szárazság és az elhagyatott szerelmes

 

Anákreon mértéke szerént

     Jer, Níce, és tekintsd meg,
Alélva mint vesződnek
A hervadó virágok
S bágyadva mint rezegnek,
A Flóra szűz leányi,
Nézd, hektikába estek
S a főldre mind ledűltek,
Halál lebeg felettek.
Óh, bárcsak egy esőszem
Cseppenne most reájok,
Hogy zsibbadott erekbe
Új vér cseregne ismét.
Csepegjetek, ti terhes
Felhők, reájok éltet:
Ím, Flóra kér lihegve
S temjénnel egy esőért. -
Hull már! de jaj! hiába
Csepeg le harmatod már,
Hiába, mert kiszáradt
Erek be nem fogadja.
Későre harmatoztok:
Az illatos virágok
Sárgúlva hulltanak le
S gyász éjtszakába dűltek. -
Szép Níce, engem is te
Így ölsz meg, és rövid nap
Nem lészek! Ah kegyetlen
Nem szánol-e meg ekkor?

     Jer, Níce! míg kinyújtott
Karokkal és lihegve
Sohajtozok, s szememből
Gyöngyharmatok csepegnek.
Nícém! csak érted élek,
Jer már, ölelj meg engem,
S tedd számra gyenge szádat,
Élet csepeg belőle.
Jer! s lankadó szemembe
Tekints csak egyszer, édes
Nícém, tudod, hogy engem
Tekinteted feléleszt.
De futsz te, jaj! kegyetlen,
Szép Níce! jer, s ne fuss el.
Nem állsz meg? ah hitetlen,
Hogy veszne el szerelmed!
Sisegd tehát utána,
Sisegd, te gyenge szellő,
Zokogva, hogy szerettem,
És ő vetett meg engem,
S mondd, hogy rövid időre
Kimúlok én örökre:
Mert ah! ki tudna ennyi
Fájdalmat elviselni!
Jössz már? de ah, sokára
Jöttél, kimúlok imhol.
Miként ma a virágok
Kimúltak, úgy ki én is.
Ne sírj, ne, Níce, kérlek,
Magad minek fogyasztod!
Bévett szokása már a
Sírás kevély nemednek.
De jaj! alig lehellek.
Adj csókot - és azonnal
Halld - ím he-reg-ve mon-dom -
Halok, de él sze-rel-mem.


Árpád

 

vagy a magyarok megtelepedése

     Rettentő hadakat, vért és egy nemzeti szörnyű
Bajnokot éneklek s a bús hadak istene bátor
Hét fő hadnagyait, kik a maga lakta helyéről
Egy isten vezetése alatt bújdosni kiindúlt
S mind főldön, mint a vizeken, mind ellene támadt
Harcaiban nagyokat szenvedt európai legszebb
Nemzetet a Pannon boldog mezejére vezették!
Mint a cserje között a tőlgy, mint a kiderűlt éj
Apró csillagi közt a hold, úgy fénylik ezek közt
Nagy születésével s felséges tettei méltó
Fényivel a szörnyű Árpád - az az isteni férfi,
Akinek áldja porát még a késő maradék is.
Sok történeteken kellett neki menni keresztűl.
Sok hadakon kellett fecskendeztetni ki vérét,
És bár a vezető isten maga tette vezérré,
S bár derekán viselé az erős hadak istene búsúlt
Fegyvereit, mégis csak alig győzhette halandó
Vállaival szörnyű bajait, míg megtelepíté
Nemzetit, - a legjobb főldön, - míg rendele törvényt
S alkota oly nemes alkotmányt, melyben az időnek
Szennyei közt az ő fényes maradéki ragyognak.
Míg szentegyházat s óltárt építe vezérlő
Isteninek s a megrettent Európa határi
Megrázásával nagy lelkű nemzete fényét
A ragyogó napnak méltóságáig emelte,
S Istentől azt nyerte, hogy a kék északi sarkon
Nemzete drága magyar neve csillagfénybe ragyogjon.
Nemzeti tűz! Te magyar lélek! Haza tiszta szerelme!
Boldog Hélikonunk szent szűzei, melyek az édes
Hanggal hódító érzést egyelítetek öszve!
Jóltévő magyarok-kegyes-istene! akit Etelka
Így nevezett, s mind, mind, édesség isteni! mind, mind
Hintsetek e csendes s árnyékos vőlgyre világot,
Amelyben Múzsám koszorúját hajnali tépett
Rózsából most fűzi vitéz bajnokja fejére.
A ti lehelletetek jól tévő életet árúl!
Ott, ahol éneklek, csendes szellőcske lebegjen!
Balzsam- s rózsaszagok fújják a barna homálynak
Árnyékit, leskődjön az est mosolyogva szemembe,
S mennyei mézetek egy epedő bús fűlemilének
Édes jajja között a szép íz gyenge tejével
Lepje meg a híves forrást, hogy majd mikor egy kert
Gallyas bóltja alatt, ahol a fényes Buda vára
Talpait a gőgös habokon úszó Duna nyalja.
Más részről pedig a szerelem s a pannoni múzsák
Szentelt berke vagyon, s élesztő mennyei kútjuk,
Ott, ahol a mesterség s a természet is Orczyt
Tiszteli, ott mikor egy szirten énekli vitézét
Múzsám s a hold fénye alatt epekedve zokogja
A megavúlt emlékezetet, - legyen éneke édes!
A Ti mosolygástok kezes is s nekem életet ígér.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Rövid kritikai rajzolatja egy nagy magyar epopoeiának,
melynek neve: Árpád, vagy a magyarok megtelepedése

     I. könyv. Árpád Lebedin mellett megverettetvén a pacinacitáktól,
Szabolcs és Bors vezér-hadnagy barátival szaladásnak indúl. Egy
csillagba őltözött istenasszony Hálic felé igazítá őket; oda
mentek, először esméretlen idegeneknek adták ki magokat, de midőn
a fejedelemnétől megtudták, hogy a fejedelem az Attila országát
visszaszerezni jövő magyarok eleibe ment ajándékokkal, akkor
kijelentették magokat, hogy ők is azok közűl valók, de ők Lebedinnél,
az Előd vezérsége alatt, kevés számmal lévén, a pacinacitáktól
megverettek stb. A fejedelemné igen szívesen fogadja.

     Ezt majd álomlátásokkal s egyebekkel ékesítem.

     II. könyv. A fejedelemné kívánságára Árpád nemzete
történeteit beszéli el a Lebedinnél való csatáig. Nevezetesen: hogy
ők legrégibb nemzete a világnak, hogy Attila az ő nagyatyjuk, hogy
neveztettek ők magyaroknak és chasaroknak, hogy csalogatta őket egy
esmeretlen isten, az ő nagyatyjuk főldjének visszavételére, hogy vette
rá az útra, hogy indúltak ki, micsoda ceremóniákkal éltek, hogy jöttek
az Etel vizén keresztűl, hogy tanyáztak a Tanaisnál, mint telepedtek
meg a Boristenesnél és mint áldoztak ott, mint voltak ott három
esztendeig a chasarok szomszédságában s hogy indultak Kióv felé és
mint vették meg Kióvot.

     Itt a scytha antiquitások fognak illettetni, amennyire csak lehet.

     III. könyv. A fejedelemné nagyon becsűli Árpádot. Árpád az
atyján, barátin, szeretőjén, a maga gyalázatján, népe kárán, a népnek
napkelet felé való visszaűzettetésén kesereg éjjel magában. Bors egy
szeretőjét siratja, aki a pacinaciták által elkergettetett a többivel
napkelet felé. A magyarok Kióv felől megérkeznek Hálicba, az elejekbe
ment fejedelemmel; nagy pompával; örűlnek, hogy Árpádot, Szabolcsot és
Borsot ott kapták; áldoznak, ünnepelnek; az egész tábor és a háliciak
mint vígadnak. Kérik Árpádot, hogy a lebedini megverettetését beszélje
elő etc.

     IV. könyv. Árpád beszéli, hogy amint Kióvtól, a többi
magyaroktól, az Előd tábora a Boristenes mellékének megvételére
elkűldetett, ott mint vendégeskedtek, mint lepték meg a pacinaciták,
hogy azok egy nemzetből lévén velek, miért támadták mégis meg, mint
vágták kétfelé az ő táborukat - mint nyomták vissza napkelet felé
az ő táboruk nagyrészét, s mint verték meg a kisebb részét, úgyhogy
kevés maradt belőle, a megmaradtak mint vonták magukat az Etelközre;
mint szaladtak ők el, és egy istenasszony mint vezette őket Hálicba.
Álmos megköszöni a fejedelemnének fiához és hadnagyihoz való jóságát:
barátsága a háliciakhoz, bánatjok az elmeneteleken. Kádár vígasztalja,
hogy a vezető isten el nem hagyja etc.

     V. könyv. Egy hónapig Hálicban való múlatások. Játékjaik.
Árpádnak magaviselete etc. Szerelme. Onnan való elindúlások, útjok
Munkácsig: ott egy hónapig való múlatások. Árpádnak házassága.

     Itt a magyarok antiquitási a házasságban bejönnek.

     VI. könyv. Ungvárnak megvétele. Laborc esete. A chasarok
vagy császáriak követsége a magyarokhoz. Álmosnak látása. Kádárnak
látása. Árpádnak fejedelemmé való tétele. Az esküvésnek újra való
megerősítése.

     VII. könyv. Árpádnak esztendeig a Bodrogközön való múlatása,
a Retel és Tarcol kémlelése. A Bodrogparton egy patak (Sárospatak)
mellett a múzsáknak eleikbe való menetelek és aziránt való kérelmek,
hogy engedjék meg őket ezután is ott lakni. Azoknak tett felelete
Retelnek. Tuhutumnak és Szabolcsnak Mén Marót ellen való kűldése.
Szabolcsnak szerelme, szeretőjének Lyányváron való megölettetése a
tótok által, azon való bánatja, bosszúállása és egy isteni jövendőlés
afelől, hogy az a rész az ő nevéről neveztetik, hogy maradéki igaz
magyarok lesznek örökké, s az ő fogadása. Hadadon a hadak istenének
való oltár építése. Gád és Gelus megverettetése s azon főldnek
elfoglalása etc.

     Ez igen szép darab lesz.

     VIII. könyv. Árpádnak Zalánhoz való ajándéka, annak minden
birtokának elfoglalása. Borsnak vitéz tettei: Borsod és Bars várának
építése; neki tett jövendőlések. Zoltánnak Zsolton való születése. A
magyarok öröme.

     IX. könyv. Árpádnak Csepel szigetébe való menetele. A
pusztaszeri első diéta. A törvények és a nemzeti alkotmány etc.

     Itt a magyar fundamentális törvények béjönnek.

     X. könyv. Árpádnak az Attila várába való menetele, ott és a
Nyúlak szigetében való múlatása. Isteni látás a végzés tükörszobájában,
maradékáról egész a mostani időig.

     Itt valami csak méltóságos a magyar nemzetben, mind fogja látni Árpád.

     XI. könyv. Pannoniának elfoglalása. Mén Marótnak leánya
iránt Árpádhoz való követsége, az etelközieknek kiverettetése stb.

     XII. könyv. Az országnak nagy innepe. A világosi szentegyház
felszentelése, a törvények kihirdettetése, az isteneknek áldása. Itt
a magyarok istene, az ő vitézségükért, megmutatja, hogy a magyarok
első betűjét éjszakon csillagból csinálta ki. A múzsák kérni fogják
a magyarok istenét, hogy engedje meg nékik magyar nyelven énekelni,
de az isten a végzésre haragosan tekintvén, kilencszáz esztendőn
szomorúan nézett keresztűl, a tizediknek pedig elejére elmosolyodott.
A múzsák is szomorúan és némán néztek azokon keresztűl, a tizedik
elejére pedig ők is mosolyogtak s akkorra előre énekeltek a magyarok
istene dícsőségére. S e lesz vége.