Lantomtól búcsúvétel |
![]() |
![]() |
Bessenyei obojjára,
Horváth réztrombitájára,
Szabó zengő hárfájára,
Mátyási tamburájára,
Főldi érzékeny lantjára,
Kazinczy Orphicájára,
Pócsnak négyhúrú bráccsára,
Gyöngyösinek Nablumára,
Apolló dűlt oltárára,
Sőt minden múzsák szavára
Esküszöm, hogy utóljára
Függesztlek a bodzafára.
A borital mellett |
![]() |
![]() |
Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,
Kurvanyjok, hiszen én velek nem
cserélek.
Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,
Van borom, pecsenyém, egy-két
tál ételem.
Senki nem ruházza rám a sobrák nevet,
Faszariságomért huncfut aki
nevet.
Alább írt sem jár a nyakamra ám senki;
Ki tart adósának, ki húz a
gyepre ki?
Azért, hogy nem kapok a gyülevész kincsen,
Mégis, jó barátom, semmi bajom
sincsen.
Azért, hogy a bankót nem gyűjtöm rakásra,
Hiszem a jó Istent, mégsem
szorít másra.
A régi magyarság is eleget itt s ett,
Mégis, aki munkált, az koldússá
nem lett.
Hanem hogy a német a Dunán áltúszott,
A sok bolond módi országunkba
csúszott.
Maskarává tette a szép magyar dámát,
Azólta nem tudjuk a pankrótok
számát.
Ha a szegény Zrínyi már ma feltámadna,
Magyar emberekre csak itt s ott
akadna.
A gárdának fénye itt s ott sugározott,
De hogy a némettel együtt
bogározott:
Az ugorkafán is narancsot keresett,
Megbotlott a lába s a porba
leesett.
A Fáy-, Patay-ház is gazdagabb volt,
Míg a magyar szokás belőle ki
nem holt.
Az öregek minden névnapon báloztak,
Ettek, ittak, mégis nem
bankrotiroztak.
Vagy talán csak szégyen annyi borral élni,
Szégyenebb, barátim, magunktól
kímélni.
Árpád nem szégyelte locsolni a torkát,
Mert maga meghívta innya Hubát,
Horkát,
Szerencsen mindnyájan együtt ivogattak,
Az áldomás közbe nagyot
kurjantottak.
Ugyanott Etele Gyulával végtére
Egy nemesest is járt a Lehel
kürtjére.
Hát én külömb ember lészek úgy azoknál
A rettenthetetlen vitéz
magyaroknál,
Ha magamtól egy-két pohár bort is szánok,
Mint némely pénz után járó
publikánok, -
Nem - baszom az anyja hugyos németjének,
Huncfut, aki hódol ocsmány
manérjének.
Szilágyi napestig szűntelen borozott,
Egyszer, midőn Buda alatt
táborozott:
Az ellenkezőket mégis széjjel verte,
Mátyásnak a magyar koronát
megnyerte.
Igyatok, barátim! igyatok, hiszen mit...
Magyar ember kínál, ne féljetek
semmit.
Buzog még énbennem elhúnyt ősim vérek,
Buzog is, még mástól kenyeret
nem kérek.
Azt pedig nem hiszem, hogy valaha légyen,
Mert az igaz magyart nem érheti
szégyen.
Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak,
Kurvanyjok azoknak, akik minket
rágnak
Tudok én már annyit oláhúl, mint tótúl,
Hogy nem ijedek meg hatlovas
hintótúl.
Igyatok, barátim! eb, aki nem iszik!
Egyikőnk sem iszik, ha a sírba
viszik!
Bakhushoz |
![]() |
![]() |
Kar
Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!
Egyes
Idvez légy
Bakhe, áldott istenség!
Hol te mégy,
Vígad ott a főld s az ég.
Szívünk úgy felrajzik véled,
Mint a méh;
Életünk csak tőled éled:
Évoé!
Kar
Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!
Egyes
A mazúr
Általad gazdag lehet.
S mint az úr,
Szarvat és szemet vehet.
A bolond észt lél a borba,
S úgy lesz bőlcs:
Tőlts tehát bort e csuporba,
Tőlts, tőlts, tőlts!
Kar
Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!
Egyes
Általad
A barátság lelkesűl:
Általad
Sok harag lecsendesűl.
Boldog, és azon nem űlhet
Semmi baj,
Aki véled egyesűlhet.
Haj, haj, haj!
Kar
Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!
Egyes
Csak te vagy
Szíveinknek mindene:
El ne hagyj,
Óh, örömnek Istene!
Meghalunk; de semmi gond az;
Fére bú!
Aki búsúl, mind bolond az,
Hú, hú, hú!
Kar
Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!
Egyes
Tőled ég
Ámor édes lángja is;
Tőled még
Felhevűl a lomha is.
Csak te tartod friss melegben
A gyomort:
Bort igyunk hát íly hidegben,
Bort, bort, bort!
Kar
Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!
Egyes
Soknak kárt
Tészen a bor: szentigaz.
Soknak árt
A tivornya: semmi az.
Fére most az étikával:
Nincs itt pap.
Táncra víg kompániával.
Hap, hap, hap!
Kar
Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!
Főldi Rózsa |
![]() |
![]() |
Nyílj ki, nyájasan mosolygó
Rózsabimbó, nyílj ki már,
Nyílj ki: a hajnalba bolygó
Gyenge szellők csókja vár.
Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:
Hébe nektárt hint terád,
Szűz nyakadba Flóra gyenge
Bársonyos palástot ád.
Óh, miként fog díszesedni
Véled e parányi kert!
Óh, hogy óhajtják leszedni
Rólad ezt a drága szert!
Hadd szakasszalak le, édes
Rózsaszál, szép vagy te már.
Hej, ha meglát, hány negédes,
Hány mosolygó lyányka vár!
Nem, nem! egy leány se nyissa
Büszke fűzőjét terád,
Főldi doktor szép Julissa
Néked újabb kertet ád.
Ott kevélykedj bíboroddal
Ékesebb bíborja közt!
Ott kevélykedj illatoddal
Kedvesebb illatja közt!
Akkor a szép rózsafának
Bimbaját árnyékba vedd
S benne nőtt kis Rózsijának
Képit új rózsákba szedd.
Gráciák úgy szállanak le
Zőld levélkéidre ma
S kedvezőn mosolyganak le
Onnan a kis Rózsira.
Így piros orcád egészen
Gyenge orcájára nő,
S Rózsi élő rózsa lészen,
Majd ha a világra jő.
Rózsa lészen ő magába,
Drága Rózsa, drága kincs,
Minthogy íly szép kert sorába
Semmi hitvány dudva nincs.
Drága Rózsaszálba lelte
Életét e Rózsaszál.
Főldi nedvesség nevelte,
Mindenik jó karba áll.
Rózsa színű Júliánna,
Itt van egy szép rózsa hát,
Vedd örömmel s várd utána
A parányi Rózsikát.
E virágot szép öledbe
Vedd be, és míg abba lész,
Híved is jussék eszedbe,
Hogy köszöntésedre kész.
Én, hacsak csalatkozással
Fébus el nem áltat ám,
Rózsival s vígasztalással
Bátorítlak, szép madám!
És ha majd jövendölésem
Bételik szüret felé,
Vígadásom s tisztelésem
Bőv jutalmat nyerhet-é?
Ah, elég jutalma lészen
Tisztelő szívemnek az,
Az, ha látom majd egészen,
Hogy proféciám igaz.
És ha egyrészt tiszta szívem
Abb' az inneplésbe vész,
Melybe két valódi hívem
Kőlcsönös vígságba lész,
Majd talám nagy korra érvén
A parányi Rózsi is,
S rózsa színével megérvén
Gyenge elmécskéje is,
Majd ha a negyvent megélem,
Mint öreg poéta már,
S majd ha kedves anyja vélem
Akkor a negyvenbe jár,
Elbeszélvén Rózsijának
Hajdani proféciám:
Rózsi a proféciának
Vígadozni fog talám.
S rózsa színekkel virúlván,
Gyenge szája lánggal ég,
S csókokat rak rám, pirúlván,
Két fagyos kezemre még.
A szárazság és az elhagyatott szerelmes |
![]() |
![]() |
Anákreon mértéke szerént
Jer, Níce, és tekintsd meg,
Alélva mint vesződnek
A hervadó virágok
S bágyadva mint rezegnek,
A Flóra szűz leányi,
Nézd, hektikába estek
S a főldre mind ledűltek,
Halál lebeg felettek.
Óh, bárcsak egy esőszem
Cseppenne most reájok,
Hogy zsibbadott erekbe
Új vér cseregne ismét.
Csepegjetek, ti terhes
Felhők, reájok éltet:
Ím, Flóra kér lihegve
S temjénnel egy esőért. -
Hull már! de jaj! hiába
Csepeg le harmatod már,
Hiába, mert kiszáradt
Erek be nem fogadja.
Későre harmatoztok:
Az illatos virágok
Sárgúlva hulltanak le
S gyász éjtszakába dűltek. -
Szép Níce, engem is te
Így ölsz meg, és rövid nap
Nem lészek! Ah kegyetlen
Nem szánol-e meg ekkor?
Jer, Níce! míg kinyújtott
Karokkal és lihegve
Sohajtozok, s szememből
Gyöngyharmatok csepegnek.
Nícém! csak érted élek,
Jer már, ölelj meg engem,
S tedd számra gyenge szádat,
Élet csepeg belőle.
Jer! s lankadó szemembe
Tekints csak egyszer, édes
Nícém, tudod, hogy engem
Tekinteted feléleszt.
De futsz te, jaj! kegyetlen,
Szép Níce! jer, s ne fuss el.
Nem állsz meg? ah hitetlen,
Hogy veszne el szerelmed!
Sisegd tehát utána,
Sisegd, te gyenge szellő,
Zokogva, hogy szerettem,
És ő vetett meg engem,
S mondd, hogy rövid időre
Kimúlok én örökre:
Mert ah! ki tudna ennyi
Fájdalmat elviselni!
Jössz már? de ah, sokára
Jöttél, kimúlok imhol.
Miként ma a virágok
Kimúltak, úgy ki én is.
Ne sírj, ne, Níce, kérlek,
Magad minek fogyasztod!
Bévett szokása már a
Sírás kevély nemednek.
De jaj! alig lehellek.
Adj csókot - és azonnal
Halld - ím he-reg-ve mon-dom -
Halok, de él sze-rel-mem.
Árpád |
![]() |
![]() |
vagy a magyarok megtelepedése
Rettentő hadakat, vért és egy
nemzeti szörnyű
Bajnokot éneklek s a bús hadak istene bátor
Hét fő hadnagyait, kik a maga lakta helyéről
Egy isten vezetése alatt bújdosni kiindúlt
S mind főldön, mint a vizeken, mind ellene támadt
Harcaiban nagyokat szenvedt európai legszebb
Nemzetet a Pannon boldog mezejére vezették!
Mint a cserje között a tőlgy, mint a kiderűlt éj
Apró csillagi közt a hold, úgy fénylik ezek közt
Nagy születésével s felséges tettei méltó
Fényivel a szörnyű Árpád - az az isteni férfi,
Akinek áldja porát még a késő maradék is.
Sok történeteken kellett neki menni keresztűl.
Sok hadakon kellett fecskendeztetni ki vérét,
És bár a vezető isten maga tette vezérré,
S bár derekán viselé az erős hadak istene búsúlt
Fegyvereit, mégis csak alig győzhette halandó
Vállaival szörnyű bajait, míg megtelepíté
Nemzetit, - a legjobb főldön, - míg rendele törvényt
S alkota oly nemes alkotmányt, melyben az időnek
Szennyei közt az ő fényes maradéki ragyognak.
Míg szentegyházat s óltárt építe vezérlő
Isteninek s a megrettent Európa határi
Megrázásával nagy lelkű nemzete fényét
A ragyogó napnak méltóságáig emelte,
S Istentől azt nyerte, hogy a kék északi sarkon
Nemzete drága magyar neve csillagfénybe ragyogjon.
Nemzeti tűz! Te magyar lélek! Haza tiszta szerelme!
Boldog Hélikonunk szent szűzei, melyek az édes
Hanggal hódító érzést egyelítetek öszve!
Jóltévő magyarok-kegyes-istene! akit Etelka
Így nevezett, s mind, mind, édesség isteni! mind, mind
Hintsetek e csendes s árnyékos vőlgyre világot,
Amelyben Múzsám koszorúját hajnali tépett
Rózsából most fűzi vitéz bajnokja fejére.
A ti lehelletetek jól tévő életet árúl!
Ott, ahol éneklek, csendes szellőcske lebegjen!
Balzsam- s rózsaszagok fújják a barna homálynak
Árnyékit, leskődjön az est mosolyogva szemembe,
S mennyei mézetek egy epedő bús fűlemilének
Édes jajja között a szép íz gyenge tejével
Lepje meg a híves forrást, hogy majd mikor egy kert
Gallyas bóltja alatt, ahol a fényes Buda vára
Talpait a gőgös habokon úszó Duna nyalja.
Más részről pedig a szerelem s a pannoni múzsák
Szentelt berke vagyon, s élesztő mennyei kútjuk,
Ott, ahol a mesterség s a természet is Orczyt
Tiszteli, ott mikor egy szirten énekli vitézét
Múzsám s a hold fénye alatt epekedve zokogja
A megavúlt emlékezetet, - legyen éneke édes!
A Ti mosolygástok kezes is s nekem életet ígér.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Rövid kritikai rajzolatja egy nagy magyar epopoeiának,
melynek neve: Árpád, vagy a magyarok megtelepedése
I. könyv.
Árpád Lebedin mellett megverettetvén a pacinacitáktól,
Szabolcs és Bors vezér-hadnagy barátival szaladásnak indúl.
Egy
csillagba őltözött istenasszony Hálic felé igazítá őket;
oda
mentek, először esméretlen idegeneknek adták ki magokat, de
midőn
a fejedelemnétől megtudták, hogy a fejedelem az Attila
országát
visszaszerezni jövő magyarok eleibe ment ajándékokkal, akkor
kijelentették magokat, hogy ők is azok közűl valók, de ők
Lebedinnél,
az Előd vezérsége alatt, kevés számmal lévén, a
pacinacitáktól
megverettek stb. A fejedelemné igen szívesen fogadja.
Ezt majd álomlátásokkal s egyebekkel ékesítem.
II. könyv.
A fejedelemné kívánságára Árpád nemzete
történeteit beszéli el a Lebedinnél való csatáig.
Nevezetesen: hogy
ők legrégibb nemzete a világnak, hogy Attila az ő nagyatyjuk,
hogy
neveztettek ők magyaroknak és chasaroknak, hogy csalogatta
őket egy
esmeretlen isten, az ő nagyatyjuk főldjének visszavételére,
hogy vette
rá az útra, hogy indúltak ki, micsoda ceremóniákkal éltek,
hogy jöttek
az Etel vizén keresztűl, hogy tanyáztak a Tanaisnál, mint
telepedtek
meg a Boristenesnél és mint áldoztak ott, mint voltak ott
három
esztendeig a chasarok szomszédságában s hogy indultak Kióv
felé és
mint vették meg Kióvot.
Itt a scytha antiquitások fognak illettetni, amennyire csak lehet.
III. könyv.
A fejedelemné nagyon becsűli Árpádot. Árpád az
atyján, barátin, szeretőjén, a maga gyalázatján, népe
kárán, a népnek
napkelet felé való visszaűzettetésén kesereg éjjel
magában. Bors egy
szeretőjét siratja, aki a pacinaciták által elkergettetett a
többivel
napkelet felé. A magyarok Kióv felől megérkeznek Hálicba, az
elejekbe
ment fejedelemmel; nagy pompával; örűlnek, hogy Árpádot,
Szabolcsot és
Borsot ott kapták; áldoznak, ünnepelnek; az egész tábor és
a háliciak
mint vígadnak. Kérik Árpádot, hogy a lebedini
megverettetését beszélje
elő etc.
IV. könyv.
Árpád beszéli, hogy amint Kióvtól, a többi
magyaroktól, az Előd tábora a Boristenes mellékének
megvételére
elkűldetett, ott mint vendégeskedtek, mint lepték meg a
pacinaciták,
hogy azok egy nemzetből lévén velek, miért támadták mégis
meg, mint
vágták kétfelé az ő táborukat - mint nyomták vissza
napkelet felé
az ő táboruk nagyrészét, s mint verték meg a kisebb
részét, úgyhogy
kevés maradt belőle, a megmaradtak mint vonták magukat az
Etelközre;
mint szaladtak ők el, és egy istenasszony mint vezette őket
Hálicba.
Álmos megköszöni a fejedelemnének fiához és hadnagyihoz
való jóságát:
barátsága a háliciakhoz, bánatjok az elmeneteleken. Kádár
vígasztalja,
hogy a vezető isten el nem hagyja etc.
V. könyv.
Egy hónapig Hálicban való múlatások. Játékjaik.
Árpádnak magaviselete etc. Szerelme. Onnan való elindúlások,
útjok
Munkácsig: ott egy hónapig való múlatások. Árpádnak
házassága.
Itt a magyarok antiquitási a házasságban bejönnek.
VI. könyv.
Ungvárnak megvétele. Laborc esete. A chasarok
vagy császáriak követsége a magyarokhoz. Álmosnak látása.
Kádárnak
látása. Árpádnak fejedelemmé való tétele. Az esküvésnek
újra való
megerősítése.
VII. könyv.
Árpádnak esztendeig a Bodrogközön való múlatása,
a Retel és Tarcol kémlelése. A Bodrogparton egy patak
(Sárospatak)
mellett a múzsáknak eleikbe való menetelek és aziránt való
kérelmek,
hogy engedjék meg őket ezután is ott lakni. Azoknak tett
felelete
Retelnek. Tuhutumnak és Szabolcsnak Mén Marót ellen való
kűldése.
Szabolcsnak szerelme, szeretőjének Lyányváron való
megölettetése a
tótok által, azon való bánatja, bosszúállása és egy
isteni jövendőlés
afelől, hogy az a rész az ő nevéről neveztetik, hogy
maradéki igaz
magyarok lesznek örökké, s az ő fogadása. Hadadon a hadak
istenének
való oltár építése. Gád és Gelus megverettetése s azon
főldnek
elfoglalása etc.
Ez igen szép darab lesz.
VIII. könyv.
Árpádnak Zalánhoz való ajándéka, annak minden
birtokának elfoglalása. Borsnak vitéz tettei: Borsod és Bars
várának
építése; neki tett jövendőlések. Zoltánnak Zsolton való
születése. A
magyarok öröme.
IX. könyv.
Árpádnak Csepel szigetébe való menetele. A
pusztaszeri első diéta. A törvények és a nemzeti alkotmány
etc.
Itt a magyar fundamentális törvények béjönnek.
X. könyv.
Árpádnak az Attila várába való menetele, ott és a
Nyúlak szigetében való múlatása. Isteni látás a végzés
tükörszobájában,
maradékáról egész a mostani időig.
Itt valami csak méltóságos a magyar nemzetben, mind fogja látni Árpád.
XI. könyv.
Pannoniának elfoglalása. Mén Marótnak leánya
iránt Árpádhoz való követsége, az etelközieknek
kiverettetése stb.
XII. könyv.
Az országnak nagy innepe. A világosi szentegyház
felszentelése, a törvények kihirdettetése, az isteneknek
áldása. Itt
a magyarok istene, az ő vitézségükért, megmutatja, hogy a
magyarok
első betűjét éjszakon csillagból csinálta ki. A múzsák
kérni fogják
a magyarok istenét, hogy engedje meg nékik magyar nyelven
énekelni,
de az isten a végzésre haragosan tekintvén, kilencszáz
esztendőn
szomorúan nézett keresztűl, a tizediknek pedig elejére
elmosolyodott.
A múzsák is szomorúan és némán néztek azokon keresztűl, a
tizedik
elejére pedig ők is mosolyogtak s akkorra előre énekeltek a
magyarok
istene dícsőségére. S e lesz vége.
![]() |
![]() |