Az én poézisom

 

     Lantosok-é? hegedűbe valók? vagy táragatóba?
Amiket én eddig firkálék; hogy ne hazudjak,
Nem tudom én. Aprócseprők, azt látja akárki,
És ha dorombba verik, sem szégyenlik magokat meg,
Amely verssorok egynéhány egyforma betűkön
Végződnek; hajdan azokat nevezék magyaroknak,
Már azokat ma cigány s kóldús szájába valóknak
Hirdetik. A Drómó tudná ízlésteket, édes
Lantosim! Amíg hát e per valamerre ledűlne,
Írjunk kis Múzsám pompás tógát viselendő
Verseket is, ha tudunk, de azért senkit se nevezzünk
Kóldúsnak, se cigánynak, az e'félékbe ha nem fog
Kedvet lelni, mivel zabolát nem szenved az izlés.


A szerelem

 
(Énekben)

Circa, Kloe, Zeli

Circa

E nyájasan csergedező
     Patakocska mentében,
Jertek, dűljünk e szép mező
     Virágozó ölében.
Itt míg Florának mennyei
     Illati ránk lengenek,
Éltünk egy kis percentési
     Gond nélkül hadd tűnjenek.

Kloe

Csitt! be szépen énekelget
     Ott a bokrok keblében,
Egy kis madár hogy felelget
     Társa felé reptében.
Hah! e gyöngy kis hanggal, melyet
     Most oly buzgón füttyentett,
Vonszódó érzékenységet
     S gerjedelmet jelentett.

Zeli

Engem talpig fölperdítnek
     E kis nyájas koncertek,
Éneklésre kényszerítnek,
     Kövessük őket, jertek.

Circa

Én ráállok, de majd Zeli
     Ti velem ellenkeztek,
Panaszokkal lévén teli,
     Amor ellen vétkeztek.

Zeli

S már azon én megbomoljak,
     Hogy megcsalt hitetlenem?
A csalárd lepkék mind ollyak,
     Nem búsúlok, nem, nem, nem. -
Hogy rózsámról másra lebben,
     Hadd lebbenjen, meglehet,
Azt veszem érzékenyebben,
     Hogy nemünk úgy nem tehet;
Azt kell, Circám! azt átkoznunk.
     Hogy mint egy nyílt rózsaszál,
Mindaddig kell várakoznunk,
     Míg egy lepke ránk nem száll.

Kloe

E' már ide nem illik ám,
     Jobb volna tán danolni.

Zeli

Nem bánom, mert illik hozzám
     A szerelmet gúnyolni.
Víg óráim könnyen telnek,
     A búk közt is kedvet lelnek,
Nem öli buja szerelem
     A kebelem.
A pajzán pásztorkának,
Csalfás pillantásának
     Rám kacsingási
Éppen akkép bájolnak,
Mint a nyári dongónak
     Kellemetlen zúgási.
Víg óráim könnyen telnek,
A búk közt is kedvet lelnek,
Nem öli buja szerelem
     A kebelem.
Mint egy játékos kecske,
Mint egy virgonc őzecske,
Fürgén hancúzom,
Játszi szívem szüntelen
Tréfás, nyájas, helytelen,
Amor jármát nem húzom.

Kloe

Oh Zeli, színt' olyan vólt éltem,
Szüntelen csak vígságban éltem,
     Míg Venus fiának,
     Szívem hóhérjának
Véletlen meg nem hódoltam.
     Akkor rózsám elhúllt,
     Boldogságom elmúlt,
Ellenben sok mérget kóstoltam.
     Már az ég jóltévő harmatja,
     A mezők s erdők jó illatja,
          A ti szép táncotok
          S érzékeny dallotok
Víg kedvre fel nem buzdítnak;
     Nappal búmat lelem,
     Nem nyúgtat éjjelem,
Álmomban árnyékok bódítanak.

Circa

Én Híment s azt a szempillantását
     Áldom éltemnek,
Amelyben Zeminhez vonzódását
     Érzém szívemnek.
Áldott légyen a nektár ízzel tele szeretet,
     Mely rózsákból font láncára vetett.
          Oh mely boldog lettem,
          Mely jó ízt érzettem,
Zemin forró szájáról hogy csókot szedtem!
Hímen szívélesztő balzsamánál
     Nincs édesebb,
Flórának minden fűszerszámánál
     Százszor kedvesebb,
Kincsem kedves karja közt eltünt ezer unalom,
     Vidám hajnalom,
     Nyájas nappalom,
          Egy áldott tekintet,
          Mely csókra intett,
Szívemből minden bús árnyékot elhintett.

Zeli

Víg óráim könnyen telnek,
A búk közt is kedvet lelnek,
     Nem öli szabad kebelem
          A szerelem.
Távozz tőlem csábító,
Könnyen hívőt ámító,
     Nálam el nem sül
Fajtalan mesterséged,
Hódító vitézséged
     Megtörik szívem körül.
A rózsánál szebbnek vallhat
Nótád, azzal meg nem csalhat,
Bár nevezzél Helénának,
     Angyalkának;
Milyen szép arcúlatom,
Azt jobban megláthatom
     A patak szinén,
Furcsa, karcsú termetem
Most is talpig nézhetem
          Árnyékom kerűletén.
Érzem kis szám nyájasságát,
Mely veszti szemed világát,
     Takarosak, tudom, ezek
          A kis kezek,
Hogy Zefir velem játszik,
Sáppadt orcádon látszik,
     Mint gyötri szíved;
Igy játszunk mi egymással,
Csintalan fordúlással
     Elkerülvén kézíved.

Kloe

Szüzek! érzékeny szívecskétek
A csalárdoktól őrizzétek,
     Mert mint a szírenek,
     Míg szépen zengenek,
          Szívfogó lépet készítnek.
Szűz szabadságától, ártatlanságától
     Megfosztott szívvel elrepítnek.
Egy csalárd így ejté meg szívem,
Esküvén, hogy holtig lesz hívem,
     Értem élt, értem halt,
     Édes érzésre csalt,
Hogy rabját könnyen leláncolja,
     Rózsámat megszedvén,
     Más gyávák kebelén
Könnyen hitt szívem ócsárolja.

Circa

Legyen bár egy kényen élő leány
     Élte boldogság,
Hímen szent áldása nélkül csupán
     Egy oly szép virág,
Melyből tenyésző magot kertész asszonya nem vár,
Eljövén a nyár, puszta kóró már.
     Szép, szép a szabad kény,
     Csakhogy végre szegény
Gyáván teng-leng az élet tüskés ösvényén.
Hát akit hálójába fajtalan
     Amor becsala,
Mint gyötri szívét a boldogtalan
     Élet angyala.
Hát kiben szent szín alatt lappang buja szerelem,
     Sok kínnal tettét,
     Jámbor életét
Egyszer sem állhatja, szentségét elhagyja,
     Ál-erkölcsét vígságért eladja.

Zeli

Oh Hímen, mi bérem lenne,
Ha nyakam jármodba menne?
Hová soha ne vigyenek
          Az istenek.
     Kedves bú, s háborúság,
     Elsáppasztó gyanúság,
          Édes gyötrelem;
          A szabadság többet ér,
          Ily idétlen életér
          Nem cserélem, nem, nem, nem.
Én lennék rabjává másnak,
Térdet hajtván egy durcásnak?
Soha se tedd, Szerelem
          E jót velem.
Hogy egy féltés bolondja
Kedvem bujának mondja,
     Nem szenvedhetem;
     A szabadság többet ér,
     Ily idétlen szerzetér'
     Nem cserélem, nem, nem, nem.

Kloe

Míg az Amor részegje voltam,
Mérgemet nektárnak gondoltam,
     A mélységnek szélén
     Mennyországom vélvén,
Már magam tündérnek képzeltem,
     Álmomból felkelvén,
     Szégyennel eltelvén,
Irtództam, hogy magam megleltem.

Circa

Oh Hímen! bár a színméznél is édesb
     Valamit a hév csókokban elrejtettél,
Ennél a nektárnál még felségesb
     Azon öröm, amelyben már részeltettél,
Kik gyönyörűségeim kebelébe lettek,
Legnemesebb boldogság tetejébe tettek,
     Oh milyen édes tartanom azokat
          Vérem zsengéjéből,
     Akiknek kis lelkek jött a
          Szent szeretet öbléből.
     Mely édes munkánk a magzatoknak
Eleven eszét táplálni szép virtussal,
     Melyért ők érzékeny jó anyjoknak
Valaha porát áldják majd méltó jussal;
     Majd ha nevelvén a kicsi csecsemőket,
     Virtusok oltárához bevezetem őket,
Zéminnel békével együtt aluvó szívünk árnyékának
Áldoznak. Áldottnak hirdetvén a kis unokának.

Zeli

Már az ilyen boldogság,
     Néném megbájolna,
Hogyha még a szabadság
     Kedvesebb nem volna;
Úgy de jármot mért tennék
     Csiklandós nyakamra?
Bár bóldog rabbá lennék,
     Nem veszem magamra.

Kloe

Remény! fátom! Tőlem, látom, egészen elvetted
A vígságot, bóldogságot, melybe Circát tetted.
     Érzékeny volt gyenge szívem
     Oh, hogy egy áldott Zeminem
          Nem lehetett hívem.

Mind a hárman

Oh, szép szűzek, jól őrízzétek
     A szív legszentebb érzését,
Nagy vigyázással kerüljétek
     A csalfák viselkedését.
          Várván méltó kincset bérül,
          Majd egy jó lélek szívérül,
Egy pár érző szív boldogságát
     A legtisztább hűség tészi,
Mely ellen minden pajkosságát
     Amor hiába intézi.
Boldog tehát az életet
Édesítő szent szeretet,
     A fajtalan boldogtalan,
     Oh, csupán a fajtalan
     Szerelem boldogtalan!


A szem tüze

 

Manci velem szemközt üle,
     Mosolyogva rám tekinte,
Vérem, jaj, mint felpezsdüle!
     Lobbot vetettem szinte.
Hej, ha mindég így lehetne,
     S szemünk egymás szemére
Ily szikrákat hányna-vetne,
     Fűtő sem kén' télére.


Mancihoz

 

A hatalmas szerelemnek
     Királynéja ihol jő,
Vagy talán az én szivemnek
     Vívója az? ő az, ő!
Mely felséges egy munkája
     A pompás természetnek,
Minden íze, porcikája
     E gyönyörű termetnek!
Nincs őrajta álragyogvány,
     Minden kitőlt magából,
Igy jött ki az első leány
     A teremtő markából.
Mely gőgetlen rátartással
     Hord egy bokor kellemet!
Mely szemérmes hódítással
     Int magához engemet!
Jer! legyetek segítségim,
     Ész! vitézség! istenek!
Mert elhagytak tehetségim,
     Jaj! már hozzá szöktenek.
Vad nyakasság! fére! fére!
     Ez a bájos tekintet
Büszke gőgöm ellenére
     Hatalmamból kiintett.
Bírjad tehát szívem, eszem
     S mindenem ennél fogvást,
Csak vess értek, óh győző szem!
     Egy mosolygó pillantást. -
De ím, míg e kegyet kérem,
     Ő megy s tán rám sem ügyel,
Vagy talán csak a szemérem
     Csalja még előlem el!
De héj! ha úgy osztogatta
     Venus közzénk kegyelmét,
Hogy kellemét néki adta,
     Nékem csak a szerelmét;
Ha ő nem érez és csupán
     Hódít, bár ártatlanul,
S az én szívem e nagy csatán
     Csupán hódolni tanul! -
Fére bolygó gondolatok!
     Melyeket szült a vak ész,
Kis reményim tornyozzatok,
     Ím angyalom visszanéz.


[Feltette hatalmas...]

 

Feltette hatalmas császárunk magában,
hogy fogyatkozást tesz a hold világában,
Ehhez már régólta magát készítette,
S a kétfejű sassát felé repítette.
Elment ez a követ, magát úgy biztatva,
Hogy általa a hold el leszen bújtatva.
Reménylem, e dolog ki is telik tőle:
Elbúvik a földi holdvilág előle.
Mert két feje vagyon, s hogyha egyik elvész,
A másik mérgében még több károkat tész.
Egy feje tészi a tisztes németeket,
Tudom, mind a világ esméri ezeket;
A másik, a búsult árva magyarokat:
Kár, hogy előre nem tehetém azokat. -
E sasnak dereka most Bánátban lészen,
Ott, tudom, különös csudákat is tészen.
A jobb szárnya Horvátországra terjedett,
E már sokat is nyert, sokat is szenvedett.
A balt Moldva felett széjjel-kinyújtotta,
A holdnak félszárnyát itt le is csapkodta;
Mert legfőbb várába képét lefestette,
Moldvának nagy részét hólna alá vette.
Én is e balszárnynak lévén egy kis tolla,
A többét elhagyván, szóllok hát csak rólla.
Ez a szárnya teszi Princ Coburg korpussát,
E tartja Moldvának nagy részébe jussát,
E fogta meg a nagy moldvai herceget,
Aki már bennünket most Brünnben emleget,
E verte ki ama nyakas törököket
Chotzimból, s pokolba elkergette őket.
Fáráóninál is minap két hegy között
Hétezer törökkel újra megütközött
Egy maroknyi néppel, s azt úgy csúffá tette,
Hogy két zászlóját is előle elvette.
Ilyen s több dolgokat e szárny cselekedett,
Még Totrus partjára le nem telepedett.
Ez a víz folyik ki Erdély országából,
A gránicon lévő havasok aljából;
Havasok, kősziklák s bercék közt tévelyeg,
Még a zajos Szered vizibe hempelyeg;
Noha ez némelykor oly kis vizecske is,
Hogy általgázolja egy fiókkecske is;
De ha esső esik a havas bércében,
Jaj annak, ki akkor jár a közepében:
Morog Cerberus, pokol örvényében,
Embernyi köveket hempelyget mérgében.
Ennek minden pontban lévő váltazása
Véletlen s akadályt szerző áradása
Ijjesztett bennünket az általmenéstől,
Vagy ha jobban mondom, a visszajövéstől.
Mert e durcás víztől hét-nyolc mértföldnyire
Kiér már az ember a hegyek szélire,
Havasalföldének síkos határára,
Hol akadni előbb Foksán városára.
Sok török szállta meg ennek környékeit,
Jancsárok bújkálták ligetes berkeit.
Ezeket is Putna vize tartóztatta:
Az is mérges, s féltek ránk jönni miatta.
Néha általjöttek; de ha észrevettek:
Megszünt kurázsijok, s meg visszasiettek.
Végre már meggyülvén a sok várakozás,
Ráununk; mert ülni: ez nem hadakozás.
Egyszer csak hirtelen hidakat csinálunk,
Marsirozunk s Putna-vízig meg sem állunk.
Ott is sietséggel pontonokat vetünk,
Heverünk s egy kevés lovakat étetünk.
Ezerhétszáznyolcvankilencnek folytában,
Augusztus hónapnak legelső napjában,
Mikor a szép hajnal lovait fogatta
S a szomorú éjjelt színével oszlatta:
Magunkat a török haddal megláttattuk,
Táborát s kastélyát ujjal mutogattuk.
Ágyúkat ereszténk egymásnak ellene,
Annyira, hogy a föld alattunk rengene.
A török lovasság sem hevert hijjában:
Sikoltott, mint Sátán, felénk-nyargaltában.
Mint mikor töltését a víz elszaggatja,
Dűl, s zavaros mérgét széjjel hogy oszlatja:
Úgy rohant reánk is e dühös ellenség,
Hogy sokban majd meghűlt már az elevenség.
A volontéroknak oszlott seregeket
Meg is nyomta s kezdte vagdalni fejeket.
Ezek a nagy erőt soká nem tarthatták,
Az ellenség felé hátokat forgatták.
Ekkor regementünk komandirozója
Mészáros oberster főparancsolója,
Mint bátor fővezér előljárt s vezetett,
S illendő jó sorban midőn helyheztetett:
Attakot parancsolt fújni trombitásnak;
Erre mi is mindjárt kiáltunk egymásnak:
Nosza jó vitézek! a pogány vért ontsuk,
Éles szablyáinkkal kit elérünk, rontsuk.
Ekképp nagy Attila népeit oktatta,
Friss elevenségre minden nap szoktatta.
Mint híres Nagy Sándor mely nagy gyorsasággal
Ellenség özönét vágta bátorsággal:
Mérges vitézeink rajta úgy rohannak,
S akit elől-utól értek, jaj volt annak.
Szaladt mindenfelé, vissza se fordulva,
Régen volt a török még így megszorulva.
Még lovunk győzhette, még ki nem fáradtunk:
Vágtuk s az elhulltak hantjain haladtunk.
Ezen a részen egy puskaszó sem zengett,
Hanem mindenfelé a kard vasa pengett.
Csak egy ijjedt török végső szükségében
Lőtt vissza az őtet űző ellenében,
Ez is célozását szerencséssen tette:
Mind magát s pajtássát véle megmentette.
Mert úgy belétalált a balhüvelykébe:
Hogy tört csontja mindjárt kipattant elébe.
Ez az ujj senkinek szegény nem árthatott:
Mert ő nem vágott csak kantárt igazgatott.
A jobbal két török életét elvette,
Mégis a balnak kell szenvedni érette.
E' volt a sasszárnynak már említett tolla,
Kit akkor egy rongyos török megcsúfola.
Azonban bennünket mind visszaszólítnak
S a város kapuja elébe fordítnak.
Itt a jancsárokra menni parancsolják;
Még jól ki sem mondják: már sokan koncolják,
Vágják, mint a kaszás a repcevirágot,
S megnyomván, úgy küldik rá a gyalogságot.
Ezek rajta mennek, ölik s fojtogatják;
Várát s puskaporosházát gyújtogatják.
Végtére délután, mikor két óra vert:
Már akkor a népünk minden placcot megnyert.
A szép gazdag lágert, cifra sátorival,
A gyönyörű kastélyt, tíz nagy ágyúival,
Segedelmével az Istennek megvettük,
S népét, még csak egyet láthattunk, kergettük.
Itt lehetett látni gazdag nyereséget,
Még azonkívül is, ami már megégett.
Itt volt az igazi debreceni vásár,
A kávé, malosa, úgy hevert, mint a sár.
Az ezüstös kardot s pisztolyt ölreszedték,
A fáin rizskását lovakkal etették. -
Én ugyan a prédát végig nem láthattam:
Mert hogy folyt a vérem, orvoshoz szaladtam.
Ez amúgy nagyjából béköté ujjomat,
S kivévén belőle két megtört csontomat,
Ispotályba küldött, a több betegekkel,
Itt már most az időt töltöm nyögésekkel.
Kínokat, az igaz, nagyokat szenvedek;
De azoknak súllyok alatt nem csüggedek.
Mert nagy Istennek tetszett így rendelni,
Tereh alatt szokták a pálmát nevelni.
Dicsőség útjára töviseket raktak
A Múzsák, még mikor Hélikonon laktak.
Aki akar ennek tetejére menni,
Sok szálkát kell addig talpából kiszedni.
Ez életben kivált mindég ezt várhatni:
Vagy fogságba esni, vagy sebben jajgatni.
Nagy neve, pompája biztat koronával:
De kiszúrja szemed egy kolduspálcával.
Én hát az Istenre vetem minden gondom,
Ámbár ostorozzon, megnyugszom s ezt mondom:
Az Úr, a poharát aki reám mérte,
Áldassék szent neve hát örökké érte.


[Nagy gyökerek csemetéje]

 

Nagy gyökerek csemetéje! Te meghódulni szokatlan
- Most noha árva - magyar! Követ is olvadni tanító
Homlokod úgy született ráncát terjeszd ki: csak addig,
Míg nemes érdemidet mutató táblára tekintesz.
Elbúsult bajnok! E százba sem engedi, ládd-e,
A Virtus, melyet magad is Regulussal imádol,
Felséges híred feledékeny sírba borulni.
A tél s a sok idő porrámorzsolva lerontja,
Amit azonkivül is lefelé sodor a maga terhe.
Elromol a föld is; de az a fejedelmi királyné,
Parnassus tetején sugárít az égigeresztő,
Kápolnába kiül, nem avulhat el, amiket épít:
Virtus ez, aki nevét igazán szolgálja tevéled.
Romlandó tetemét mikor a maga férge megőrli,
Akkor is él, s annak az idők éhsége sem árthat;
Sőt azok is hírét tartoznak égig emelni.
A sok régi vitéz, a sok fejedelmi vezérek,
Kiknek vég nélkül hírek példánkra lehetnek:
De mi szükségünk tűkört külföldbe keresnünk?
A fátum minket Márs sík mezejére teremtett,
Róllunk várhatnak hímet, kik a hírnek örűlünk.
Attillát a réz az ezüstbe s aranyba bezárta;
Hellye nem esmeretes: de nevét rettegve imádják
Még ma is az olaszok, spanyolok s több mások is íjjedt
Szívek epedve dobog - ha mikor neve ötlik eszekbe.
A Hunyadinknak hollója után mátyási oroszlány,
Zrínyi, Kinizsi, Kemény, nagy Báthory hangra inárul
A Mahomet fajzatja rogyik: mi örülve csudáljuk.
Mások is, akiknek neveket szívünkbe neveljük,
Élnek ezek most is, élnek s nem múlnak el addig,
Míg valahol gyereket selypes gagyogásra tanítnak.
Mostani nagy neved is terjed, magyar, ég fele, máris
A Mahomet maradéka fiát íjjeszti neveddel,
Féli vitézi karod, melyet győzésre teremtett,
Aki magyar szíved mejjed közepébe betette.
Édesanyád, ki fiát a bajvívásra tanítá,
Magzatjának örűl s egetérő oszlopot épít
Virtusod oltárán; melynek tetejébe borostyánt
Híred örömmel akaszt örökös díszére hazánknak.
Látod hát nevedet, magyar! oly márványba bevágták,
Melyet mindaddig bé nem mohosíthat az óság,
Míg ropogások közt az egek kék boltja be nem dűl.
Most hát, most magyarim! ha hazánk örömére születtünk,
Rajta! ne sajnáljuk, ha magyar vérünket elébe
Ontani kívánná, mint szívességre jutalmát.
Rajta kivált te huszár! mérges Bellóna remekje.
Jól ha vitézkedtél, búzdúljon fel meg az a szív,
Mely a hazádért vér s méltó mejjedbe dobogni.
Rajta tehát! nosza rajta huszár! téged pedig oszlop,
Ág, ki borostyánból nyölt fel, karikája öleljen,
S villogjon gyönggyel ragyogó koronánk tetejedbe. -
Mink ugyan, a császár regementje vitézi, köszönjük,
Hogy romlást nevető örökös tábládra bevéstél.
Édesanyánk: kérünk, ezután is bajnokokat szülj,
Kiknek számokkal kívánt örömödre lehessünk.


Rajta vitéz!

 

Trombita zeng, dühög a paripák nyoma, durrog az ágyú,
Bőg, morog a levegő, püfög a föld, bömböl az elgyúlt
Bombi, az aprólék tűzfegyverek egyre ropognak.
     Lóra legény! jön az ellenség, ránk hajtja kapóra
Veszni való seregét; résen kell várni vitézek!
Már elibek bukkant egy éppen rájuk irányzott
Bombi, meg is dobbantak ugyan; de megint iramodnak,
Meghökkent a halál tőlök, s ím ránk igazítja
Veszni való seregét; résen kell állni vitézek! -
     Így vetik a dühögő szelek a moccanni szokatlan
Kősziklák derekához az oktalanul hömpölygő
Nagy tenger vizeit, melyhez dulakodva rohannak,
S elbődülve locsongnak el, ők is veszteket érik
Márvány mejjünkön. Nyomd bé, fiam, a süveged jól,
S rettentő kardod magyarán markodba szorítván
Rajta vitéz! Nagy szíved után, nagy lelked azonban,
Mely a győzöttön könyörűlő, nyomba kövessen.


Ajánló vers

 

Gyakran sírnak, akik írnak,
Hogy kajánok gúnyolódnak;
A bölcsebbek s merészebbek
Vélek nem bajlódnak.
Én meg, elmém bimbócskáját
Im ajánlom a kajánnak,
Mint ki szentelt gyertyácskáját
Gyújtá a Sátánnak.


Ruszánda, moldvai szép

 

A nyúgodalomnak útján
     Még nem is messze mentünk;
A borzasztó csata után
     Még csak alig pihentünk;
A hadra feszült ereink
     Még jól se lankadtak;
Tüzünktől felforrt véreink
     Még el se csillapodtak:
Mégis mely gyenge mozgások,
     Melyek bennem pezsegnek.
Egy harc után nem szokások
     Igy verni sziveknek.
Óh hányféle indúlattól
     Hányódunk és vetődünk!
Most a hadi ábrázattól
     Talpig felhevitődünk:
Majd egy szép kép csillámjától
     Lobbant fel egy tekintet,
Melynek igaz bírásától
     Márs vasbottal elintett.
Most is a török puskája
     Nem lőtt meg oly mérgessen,
Mint egy oláh kislyánykája
     Rám tekintvén édessen.
Nem láttam én még vad fának
     Soha ily szép gyümölcsét,
Egy havason nőtt oláhnak
     Ilyen nyájas erkölcsét.
A Mahomed zord vitézze
     Elfelejti vadságát,
Dühösségében csak nézze
     E természet virágát.
Én is, ha magyar nem volnék,
     Érte nevem letenném,
Vagy halnék, vagy megbomolnék
     De Ruszándát elvenném.
Ha nem volnék, ami vagyok,
     Lábom azt is igérte,
Hogy a Kárpátusok nagyok,
     Mégis megmászná érte.
Oláhszűrt vennék magamra,
     Kérges bocskort kötöznék,
Fejszét vennék a vállamra,
     S a hegyekbe költöznék,
Ha kimennék a juhokkal,
     Ruszándát is kicsalnám,
Talpig megraknám csókokkal,
     Örömömbe befalnám.
Vess véget hazai hűség
     E lágy gondolatoknak,
A puhának gyönyörűség,
     Pálma kell a bajnoknak.


[A csermelyhez]

 

Hová kis víz olyan sebessen,
     Hová sietsz olyan szivessen?
A virágok, kik rád hajolnak,
     S mintegy csókjaidér bókolnak,
Nem tartóztatnak egy cseppet is,
     Sőt még kerülgeted őket is.
Apró cseppek! csillapodjatok,
     Szörnyűség az, amint omlatok,
Vagy tán ti is felhevültetek,
     S velem egyformákká lettetek?
Mégis, hogy egymást felleljétek,
     Nem szükség, hogy így kergessétek,
Ha ama kis malmot éritek,
     Ott egymást majd ölelhetitek,
Mátkátokat ott csókoljátok,
     S a zubogón úgy bocsássátok,
Amelyen midőn lerepűlnek,
     Sok apró ködöcskéket szűlnek.
Óh, ha ti is így kivánkoztok,
     Tudom, hogy engem sem átkoztok,
Kinek a legforróbb szerelem
     Egészen megfőzé kebelem.
Óh, miket bíznék én reátok,
     De már elöllem elfutátok,
Ti egymást hancúzva űzitek,
     S panaszimat nem is értitek.
Könnycseppjeim, kiket még lelek,
     Menjetek el hát ti ővelek,
Majd a malomnál megálljatok,
     Kerekére le ne fussatok,
Ott várjátok meg kedvesemet,
     Ki öli s éleszti szivemet.
S ha vizet merít korsójába:
     Fussatok bele hamarjába,
S ha inni felviszen szájára:
     Csepegjetek szép ajakára.
Onnan lejjebb-lejjebb menjetek
     S titkai közt enyelegjetek,
S míg nyájason csiklándozzátok,
     Szivébe ezeket sugjátok,
Hogy egy bájoló tekintete
     Minden nyúgodalmam elvette,
S megfosztott legfőbb vagyonomtól
     Elszakasztván szabadságomtól.
Mondjátok, hogy e nagy kincsemet
     Se kérem vissza, csak engemet
Tartson hivének annál fogva,
     S nézzen egyszer rám mosolyogva.


[Még gyertyám el nem óltottam...]

 

Még gyertyám el nem óltottam,
     Tisztát akarván venni,
Mantlizsákom felbontottam,
     S mellém találám tenni.
Hát egyszer lassu mozgással
     Szobám ajtaja nyílik,
S rajta csendes suhanással
     Egy rózsaszál benyílik.
Hogy magam aluttá tettem,
     Lábujjhegyen lépeget
Ruszánda, megáll felettem,
     S rám csókokat hinteget.
Amint pillám közt sejtettem,
     Felém kezdett hajolni,
Ugyan miket érezhettem,
     Ki ne tudná gondolni?
Tovább magam hogy titkolnám?
     Karom kiterjesztettem,
S amint magamhoz kapcsolnám,
     Az ágyról leejtettem.
Én leugrék megrettenve,
     Hogy felkapjam lyányomat,
Mit kaptam fel, felserkenve?
     Veress mantlizsákomat.


 

errno: 2|errstr: mysqli::mysqli(): (HY000/2002): No such file or directory|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php|errline: 117|

name: DB_OSZKfw_Exception|message: MySQL_Error(connection): No such file or directory|trace: Array| Stack Trace: #0 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(186): OSZKfw_DB->connect() #1 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(259): OSZKfw_DB->preparedQuery(Array) #2 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(374): OSZKfw_DB->_fetchSpecial('one', Array) #3 /var/www/mek2/oszkfw/application/controllers/ItemController.php(483): OSZKfw_DB->fetchRow('SELECT `status`...', '00649') #4 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Controller.php(302): ItemController->IndexAction() #5 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Controller.php(170): OSZKfw_ControllerFront->dispatch('../application') #6 /var/www/mek2/oszkfw/html/index.php(206): OSZKfw_ControllerFront::run('../application') #7 {main}|

errno: 2|errstr: mysqli::prepare(): Couldn't fetch mysqli|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php|errline: 191|

errno: 2|errstr: OSZKfw_DB::preparedQuery(): Couldn't fetch mysqli|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php|errline: 209|

name: DB_OSZKfw_Exception|message: MySQL_Error(stmt): |trace: Array| Stack Trace: #0 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(259): OSZKfw_DB->preparedQuery(Array) #1 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/DBMysql.php(374): OSZKfw_DB->_fetchSpecial('one', Array) #2 /var/www/mek2/oszkfw/application/controllers/ItemController.php(483): OSZKfw_DB->fetchRow('SELECT `status`...', '00649') #3 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Controller.php(302): ItemController->IndexAction() #4 /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Controller.php(170): OSZKfw_ControllerFront->dispatch('../application') #5 /var/www/mek2/oszkfw/html/index.php(206): OSZKfw_ControllerFront::run('../application') #6 {main}|

errno: 8|errstr: Array to string conversion|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Error.php|errline: 291|

errno: 8|errstr: Array to string conversion|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Error.php|errline: 291|

errno: 8|errstr: Array to string conversion|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Error.php|errline: 329|

errno: 8|errstr: Array to string conversion|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Error.php|errline: 329|