HELTAI GÁSPÁR
MINDEN JÁMBOR OLVASÓKNAK
KÉVÁN ISTENTŐL MIND LELKI
S MIND TESTI JÓKAT

Szerető uraim és szerelmes atyámfiai! Ím gyűtöttem és egybeszedtem száz fabulát, régieket és újakat. Mi okból műveltem légyen ezt, minden jámbor olvasó megértheti az értelmekből, melyeket minden fabula mellé csináltam, és utánavetöttem. Senkinek e munkámmal nem akartam ártani, senkit nem akartam bosszontani, senkit is megküsebbíteni: És vélem, hogyha valaki e fabulákat jó szűvel meg akarja olvasni, hogy sok jó hasznot vehet belőle. Mert noha e fabulák embertől talált és meggondolt dolgok, de azért ugyan velejesek, és külemb-külemb szép és hasznos tanóságok vannak benne.

De noha ídes és igen jó akaratból felvöttem ezt e munkát (mely bizony nemigen kicsin és alá való), és noha nem kevés haszon jő a jámbor olvasóknak belőle: de mindazáltal tudom, hogy sokan lesznek, kik az én jó szándékomat és nehéz munkámat mind vissza és gonoszra magyarázzák. Mert a szájaveszetteknek akármit adj eleikbe, azért ugyan nem kedvelik: mert a szájoknak íze elveszett. Olyan az irigységnek természete is. Ezeknek ez okaért semmit nem mondok, hanem ezt, hogyha az én munkám nékik nem tetszik, ottan üljenek le, és csináljanak jobbat. Én bizon nem irillem.

Ha ez okaért én is úgy járok, mint a szegény ember fiával és szamarával járt volt, nincs mit tennem. Mert mikoron a szegény vénember hozzávötte volna az ő gyermek fiát, és eleibe vötte volna az ő egyetlenegy szamarát, hogy a városba hajtaná eladnyi, megláták őket az út mellett cselekedő és munkálkodó emberek, és megmeveték a szegény vénembert, mondván: "Bezzek bolond ageb ez. Lá, mint hajtja előtte a szamárt! Nem tud az ageb reája ülni, avagy a gyermeket reá ültötni, mely nehezen járhat, ő maga is csak alég ballaghatik."

Hallván azt a szegény ember, felültöté a gyermeket a szamárra, és ő maga utánaballaga. Látván azt az út mellett való dolgozók, mondának: "Bezzek bolond vénember ez, mert csak alég ballaghat, mégis nem ült fel a szamárra, hanem a gyermeket ültöté fel reája: maga a gyermek könnyebb volna, és könnyebben járhatna, hogynem ő maga."

Hallván ezt a szegény vénember, ismeg megmásolá tanácsát, és leszállítá a gyermeket, és ő maga üle fel a szamárra. Látván azt az út mellett munkáló emberek, mondának: "Micsoda hitván kegyetlen vénember ez: ím ő maga felült a szamárra, és utána kell gyalogalni a szegény gyermeknek. Lám ugyan rabbá tötte az önnen fiát, és semmibe nem kímíli a szegény gyermeket."

A vénember hallván e beszédöket, megharaguvék, és felvoná a gyermeket, és háta megé ültötte azt a szamárra, és elindula a város felé. Mikoron ezt látták volna az út mellett való dolgozó emberek, mondának: "Micsoda bolond és kegyetlen vénember ez? Lám a természet dolgát sem érti meg. Mert azért vagyon a szamárnak oly rövid háta, hogy csak egy ember üljen reá; ez kedig másodmagával hágott a szegény szamárra. Kár, hogy olyan vénember és bolond."

Hallván azt a szegény vénember, mondá: "E nagy dolog, hogy semmiképpen nem találhatom a módot, hogy úgy cseleködhessem, hogy az embereknek tessék." És megharagván, mind a négy lábát egybeköté a szamárnak, és egy rudat nyújta által, és mondá a fiának: "Jer, vigyük el: netalán e mód tetszik nékik." És ketten vinni kezdék a rúdon a szamárt.

Látván ezt az út mellett való emberek, kacagni kezdenek, és mondának: "Ó, bolond vénember mind fiastól, ím így viszik a szamárt. Ki látott soha olyan dolgot? Maga mindketten ülhetnének a szamár hátára, és szépen elhordozná őket a szamár, de látod-é, mint bolondultanak meg mindketten."

Hallván azt a szegény vénember, igen megbúsula, és mondá a fiának: "Ördeg győzi ezeknek kedvekre cseleködni. Ha imezt műveljük, nem jó, ha amazt műveljük, az sem jó: ha imígy cseleköszünk, nem tetszik nékik: ha amúgy cseleköszünk, az sem jó: Sem ekképpen, sem amaképpen jó. Jer, vessük a vizsla szamárt a vízbe, hogy megmeneködjünk tőle." És beveték oda a vízbe, és meghala a szegény szamár a vízbe. És ekképpen a szegény vénember az ő fiacskával pénz nélkül és szamár nélkül hazatére.

Ha ez okaért énfelőlem és az én munkám felől így kezdnek ítílni, nincs mit tönnem: el kell azt is tűrnem: miérthogy tudom és bizonságot vöttem róla, hogy az emberek olyanok, hogy senki kedvekre nem cseleködhetik semmit; de mindazáltal nem szinte olyan kába leszek, mint a szegény vénember, hogy munkámat efféle harapásokért és mérges ítíletekért a tűzbe vessem avagy a vízbe hányjam: vaj nem! Hanem megérem avval, hogy jó szándékból és jó lelkiisme­retből cseleköszem, és afféle irigy lángó irigyöknek mondom: Dicatis meliora.

De mindazáltal hiszem, hogy vannak jámborok, kiknek fog tetszeni e munkám, és kik jó hasznot vesznek belőle: miérthogy nemcsak a puszta fabulákat szörzettem egybe, hanem minden fabulának az értelmét is melléje töttem, melyet megsperköltem és megékösítöttem szent írásokkal és egyéb szép bölcs mondásokkal és közbeszédökkel.

Ajánlom magamat e jámboroknak minden munkáimmal egyetembe, kiknek mindnyájan kévánok Istentől mind lelki s mind testi jókat.

Kolozsvárott,

HELTAI GÁSPÁR etc.




A BÖLCS EZOPUSNAK
FABULÁI ÉS BÖLCS
OKTATÓ BESZÉDI




ELSŐ FABULA

A kakasról és gyöngyről

Egy kakas a szeméten vakargatván keres vala mit enni. És talála egy szép gyöngyet. Látván kedig azt mondá: "Bezzek szép fénes állatot találtam. De metszek vele? Nem adnék egy árpaszömet rajta etc."

ÉRTELME

A bölcs Ezópus e fabulával megcsúfolja a tudatlan és goromba népeket, kik semmi írást avagy egyéb szép mester és bölcs dolgokat nem tanoltanak, és miérthogy ítélet nélkül valók, nem tudják azokat megböcsüleni. Avval kedig megelégösznek, hogy valami foldozással ételt-italt és a mindennapi életre valót találhatnak.

Mint a szebeni szőcs mondja volt, midőn a szép török lovat dicsírik volt előtte: "Bizony szép és kellemes marha volna, ha ködment tudna csinálni. De nem tud! Mire való ez okaért?"




MÁSODIK FABULA

A farkasról és a bárányról

Egy farkas, igen szomjú, elméne innya a patakra. Midőn ijutt volna, alátekénte a patakon nagy messze, és láta ott egy báránt, hogy innék a patakból. Alásiete ez okaért a bárányhoz, és mondá annak: "Miért zavarod fel a vizet énnékem? Miért nem hagysz innom?" Mondá a nyavalyás bárány: "Hogy zavaríthattam volna fel a vizet tenéked, holott ide alá ittam legyen: te kedig tova fel, honnég aláfoly ide a víz." Mondá a farkas: "Micsoda? Lám, szömbe mersz szökni velem! Miért szidogatsz?" Mondá a bárány: "Jaj, nem szidlak, jó uram." Mondá a farkas: "Mind te, mind szüleid és minden nemzeted ellenségim voltanak énnékem. Az apád is ugyanezen bosszúságot művelé rajtam hat hónappal ezelőtt." Mondá a bárány: "E világon sem voltam én akkor." Mondá tovább a farkas: "Mindenütt csak kárt tész. Vetésemet sem tarthatom meg miattad, mert mindenütt elrágod." Felelé a bárány: "Hogyhogy rághatom el vetésedet, holott nincsen fogam?" Megbúsulván a farkas, mondá: "Pokol érne okadásoddal. Bezzek megfüzetsz." És ottan megfojtá s megövé.

ÉRTELME

E fabulával írta meg Ezópus e világi dúsoknak és kegyetleneknek hamisságát és kegyetlensé­gét, hogy nem gondolván sem az Istennel, sem annak igazságával, a szegény ártatlanokat minden ok nélkül megnyomorítják. Dühös nevet költnek az ebnek, csak hogy megölhessék. Vagy ötte meg a hájat, avagy nem, de pálcát keresnek neki. Ugyan bűnes a csörc, vagy vétközett a szegény ember, avagy nem. Pauper ubique iacet. Jaj e nagy hamisságnak!




HARMADIK FABULA

Az egérről, békáról és héjáról

Egy egér futos vala a patak mellett, és eremest általment volna a vízen, de nem lehete. Találván egy békát a parton, tanácsot kérde tőle, miképpen általmehetne a vízen. A béka vévén egy fonalat, megkötte az egérnek a lábát az ő lábához, mondván: "Ülj a hátamra, és én általviszlek: tarts keményen magadat." Midőn hátára ült volna, a béka beszekelék a vízbe, és úszni kezde. De midőn a kezepin volna, be kezde merülni a vízbe, és az egeret utánavonni fenék felé. Eszébe vévén a nyavalyás egér, mi volna a békának szándékja, kaporcskodni és tusakodni kezde a béka ellen. Midőn ez okaért ketten ekképpen veszeködnének a víz színén, meglátta egy héja az egeret, és alászállván, hertelen megkapá az egeret, és fel kezdé az égbe vinni. És íme tehát rajta függ a fonalon a béka is. És leülvén, mind a kettőt megövé.

ÉRTELME

E fabulával megjelenti Ezópus, mi legyen a hamisságnak és álnakságnak jutalma. Mert igaz az Isten, ki mikoron látja, hogy hamisságból valaki másnak veszedelmére jár, az ő áldott bölcsességéből úgy rendeli azt az igyeközetet, hogy nem másnak, hanem magának főképpen árt vele. Igaz ez okaért a közmondás, hogy valaki a más ember lovának vermet ás, az önnenmaga lovának nyaka szegik meg benne. Jobb ez okaért embernek jámbornak lenni és felebarátjával igazán cseleködni, tiszta szűből, minden álnakság nélkül.




NEGYEDIK FABULA

Az ebről és juhról

Egy komondor beidéze egy juhot a bíró elejbe. És a feleletbe vádolni kezdé a juhot, mivelhogy egy kenyérrel tartoznék néki. A szegény juh meg tagadá, müvelhogy semmivel nem volna adós néki, ezt is mondá, hogy soha szömével sem látta volna. A bíró bizonságra bocsátá ki a pereseket. És midőn a komondor begyűtötte volna a tanúkat, beállatta előszer bizonságul egy farkast a törvénybe. Ez vallván, mondá a bírónak: "Jó bíró uram! Ez állat igen bűnes állat: én jól tudom, hogy a komondor egy kenyeret kölcsenadott néki. Sőt szömemmel láttam." Másodszor a kányát beállatta: az is úgy válla, mint a farkas. Harmadszor egy saskeselyét beállata, az kedig megszólítván a juhot, mondá: "Te bűnes állat, miért tagadod meg az adósságot, holott tudod, hogy adós légy véle." Ez okaért a bíró kimondá a szentenciát a tanúknak hamis vallások szerént, müvelhogy a juh tartoznék megfüzetni a kenyeret a komondornak. Az ártatlan juhnak nem lőn mit tenni, hanem elmenvén, elnyíröté gyapjúját, és azt eladván, egy kenyeret vőn rajta, és adá azt oda a komondornak. Azonközben elérközék a tél, és a nyavalyás juh mezítelen lévén, hideggel meghala.

ÉRTELME

E fabula megjelenti, mint nyomorítják a hamis és kegyetlen emberek a szegényeket, kik ártatlanok lévén, nem tudják ügyeket forgatni, sem magokat megoltalmazni, mind törvénybe s mind törvény kővül. Minek okaért szegények mindenha bűnesek, és oda kell füzetniök a csörszet. Egy pokolba mind elfér, mind a hamis bíró, mind a hamis tanúk. Bizon nem használ, hogy ezt mondják: "Nem országunknak törvénye, nem városunknak szokása." Jaj és örökké való jaj követközik utána.




ÖTÖDIK FABULA

Az ebről és az konc húsról

Egy eb szerencsére talála egy szép konc húst. Azt szájába vévén, által kezde úszni egy folyóvízen. Midőn a vízbe tekéntene, láta, hát egy szép konc hús vala a vízbe. Maga nem hús vala, hanem a szájabeli konc húsnak az árnyéka. És mikoron az árnyék után kapna a vízbe, kiesék a konc hús a szájából, és a víz alávivé, és ekképpen megcsalatkozék az eb, és bánkódván kiméne a partra.

ÉRTELME

E fabula megjelenti, minémű természetűek legyenek a telhetetlenek. Hogy nem tudnak megelégödni az Isten adta javaival, hanem ide s tova kapván, a más ember marháját vadásszák, és magoknak igyeköznek koporítani. De az Istennek akaratjából azt is elvesztik, ami azelőtt nálok volt.




HATODIK FABULA

Az oroszlánról, ökörről, kecskéről és juhról

Egy öker, egy kecske és egy juh egybetársolkodának egy oroszlánnal, és együtt menének vadászni a harasztosba. És midőn egy szarvast fogtanak volna, néggyé vágák azt, hogy megosztoznának véle. Mikoron kedig nyilat készítenének az osztozásra, az oroszlán fél felé tevé az egyik részt, és mondá: "Ez engemet illet. Mert enyim az első rész, miérthogy én oroszlán vagyok, minden vadaknak királya." A másik részét is elvévén, mondá: "Ez is engemet illet, mert erősb vagyok nálatoknál. A harmadikat is elveszem, mert többet futottam nálatoknál. Ahol vagyon a negyedik rész, de meglátom, ki nyúl hozzá: nyilván barátom nem leszen az, aki hozzányúl." Alásüték fejeket az ökör, a kecske és a juh, és eltakarodának. És ekképpen marada mind a négy rész a kegyetlen oroszlánnak.

ÉRTELME

Ki-ki mind meglássa, kivel társolkodik egybe. A jámbor, szegény és együgyű ember békét hagyjon a dúsoknak: mert keveset gondolnak sem az Istennel, sem az igazsággal. Ezért szokták mondani közbeszéddel: Nem jó az urakkal cseresznét enni: mert ottan löveldözni kezdnek a magokkal etc.




HETEDIK FABULA

Az oroszlánról, rókáról és szamárról

Egybetársolkodának egy oroszlán, egy róka és egy szamár, és együtt menének vadászni. És mikoron egy szarvast fogtanak volna, mondá az oroszlán a szamárnak, hogy megosztanája. A szamár három részre kezdé osztani a szarvast. Látván azt oroszlán, vigyorogni kezde és az fogait megmutatni. A szamár igen meg kezde ijedni és reszketni. Mondá az oroszlán a rókának: "Oszd meg a szarvast; mert jó látod, hogy semmit nem tud hozzá." A róka egybeháná mind a három részt, és odaadá az oroszlánnak. Mondá az oroszlán: "Bezzek jámbor vagy. Ugyan mesterséggel tudod az osztást. Hol tanoltad?" Felelé a róka: "A szamárnak ijedsége és félelme tanított reá."

ÉRTELME

Ugyanazt jelenti e fabula, melyet az előbeli, tudniillik hogy felemáshoz meg ne társolkodjék senki. Mert a hatalmasság ellen nincsen orvosság. A magabíró dúsok nem gondolnak sem törvénnyel, sem igazsággal, sem tisztességgel. Ez a válasz: Úgy akarom, így legyen. Emellett ezt is jelenti e fabula, hogy igen jó, mikor ember eszébe veheti magát, és a más ember kárán és veszedelmén kezd tanolni.




NYOLCADIK FABULA

A farkasról és a daruról

Egy farkas lőn nagy kénlódásba, mert egy darab csont akadott vala a torkába. Nagy sokat ígére, ha valaki volna, ki megmentenéje tőle. Talála egy darura, és mondá annak: "Kérlek, ne hagyj. Hosszú nyakod vagyon, kérlek, ne hagyj: te beérhetsz, és kiveheted torkomból a darab csontot." A daru benyúla a farkasnak torkába az ő hosszú nyakával, és kivoná a darab csontot belőle. És midőn az ígéretet megkérné a farkastól, felele a farkas, és mondá: "Nem tudom, mit kévánsz. Bezzek hálaadatlan vagy. Mert szájamba vala a nyakad. Nem tudod-é, mely igen hegyes fogaim legyenek: nyilván köszenet volna benne, hogy el nem haraptam fejedet. Ám lásd, ha jól nem cseleködtem veled? Ezt kedig nem gondolván, eljössz, és nem tudom, micsoda jutalmot kévánsz?" Ezt meghallván a daru, megpirula és elméne.

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, hogy minden, aki kárt nem akar vallani, a gonoszságos és álnak embert elkörülje, és véle ne társolkodjék. Sem jámborságod, sem szolgálatod, sem jótéted nem használ őnála, és semminek becsüli. Az ő természeti az, hogy a jót mindenkor gonosszal füzeti meg. Azért igazán szokták ezt mondani: jótétel helyébe mást ne várj.




KILENCEDIK FABULA

Két ebről

Egy komondor temérdek kölykökkel más ebnek háza elejbe méne, és szép szóval kezde az ebnek könyörgeni, mondván: "Jó felem, ím terhes vagyok kölkökkel, és reám érközett az idő. Kérlek, fogadj be házadba, hadd kölykezem ott, mert nincsen szállásom." Felelé az eb: "Bátor jőj be, nyugodjál itt, és tödd dolgodat: én addig kimegyek a házból." Midőn annak utána megkölközett volna, és a kölykök valamennyére felnőttenek volna, eljöve az eb, és kéré a komondort, hogy kiürítené a házat. "Mert magamnak is kell" - úgy monda. De az nem akará. Néminemű idő múlva ismeg eljöve az eb, és haraggal kezdé a házát visszakérni. A komondor is haraggal kezde felelni, és mondá: "Mit háborgatsz engemet méltatlan? Lám, reám támodtál. Meglátod, hogy semmi nem kél akaratodban. Erősb vagyok náladnál." És azonközbe fogait kezdé reá fenni és a kölyköket reá nódítani. Az szegény eb alásüté a fejét, és elkele pironkodni.

ÉRTELME

Erre int e fabula, hogy az ember eszesen cseleködjék, és úgy tegyen jól más emberrel, hogy magát kárba ne ejtse. Nem hiába mondották a régiek: Kötve higgyed komádat, vajki ártalmas a hízelkedő beszéd. Pokolmadár az hipokrita. Egyfelől kenyeret mutat, másfelől követ tart kezében.




TIZEDIK FABULA

Két egérről

Egy egér útra indula, és az úton előtalála egy mezői egeret. És köszene a házi egérnek, és behívá az ő házacskába, és jól kezdé ott tartani makkal, diúval, árpával etc., annak utána békével elbocsátá őtet. Midőn a házi egér dolgát elvégezte volna, betérvén a mezői egérhöz, elhívá azt vendégségbe házához. És hazajutván bevivé egy pincébe, ahol mindenféle eleség vala, és mondá: "Ídes barátom, vígan lakjál! Egyél, ím látod, hogy minden elég vagyon. Efféle jó eleséggel lakom én mindenkor." Mondá a mezői egér: "Bezzeg jól vagyon dolgod." Mikoron legjobb lakásban volnának, eljuta a kolcsár, és zörgéssel meg kezdé az ajtót nyitogatni. Megijedvén az egerek, elkezdének futni. A házi egér befutamék az ő szokott lyikába, de a mezői egér, nem tudván semmi lyikot, ide s tova kezde futni, és csak alég szaladhata el. Midőn a kolcsár elment volna, és az ajtót beszegözte volna, eljöve a házi egér, és előhívá a mezői egeret, és mondá: "Mit bánkódol e kevés futásért? Lám megijedtél. Légy vígan. Egyél a jó eledelbe." Felelé az: "Ámbátor tied legyen a jó eledel és nagy uraság. Lakjál vígan, ha meg nem rettent a mindennapi veszedelem. Én azt akarnám, hogy otthon volnék. Ott, noha nincsen külemb-külembféle drága eledelem, de békességesen élek, és minden rettegés nélkül vagyok. Félelem nélkül eszem a keveset, ami énnékem vagyon; senki nem háborgat, sem kerget. Te kedig mindenkor rettegsz, mindenkoron félelmes szüved vagyon; ím a háznak minden szurdékában egérfogó vagyon. A sok macskának nincsen száma, ki imide, ki amoda kerget. Nyughatatlan dolog a te dolgod. Ez okaért elbúcsúzom tőled" etc.

ÉRTELME

Erre int e fabula, hogy minden ember megelégedjék avval, amit az Isten az ő jóvoltából adott neki, és nagy kazdagságra ne siessen. Mert a nagy kazdagság mellett vagyon félelem, szorgalmatosság, nyughatatlanság. Ha a dúsoktól sokan félnek, bizony őnekik is sokaktól félniök kell. Nyilván a szegény a kazdag és nyugodalomba élő: úgy, ha istenfélő lejend etc.




TIZENEGYEDIK FABULA

A kesseléről és rókáról

Egy kesselő elragadá egy rókának a fiait, és felvivé őket az ő fészkébe, hogy fiainak enni adná azokat. Utánafutamék a róka, és igen könyörge néki, müvelhogy visszaadná néki a fiait. De a kesselő nem gondola könyörgésével, hanem megutálá a rókát, mondván: "Mit csácsogsz? Nem gondolok teveled, holott látom, hogy apró marha vagy. Nem tartok tetőled semmit." A róka bosszonkodni kezde, és elmenvén apró aszú fát kezde gyűteni és a fa környül rakogatni titkony, amelyen a kesselőnek fészke vala. Annak utána tüzet hoza, és a rakás fát a fa környül meggerjeszté. És midőn a füst mind lángostól fel kezdene menni a fának ágai közübe, és a fa tűznek sebessége miatt csattogni kezdene, megijede a kesselő mind fiastól, és könyörgeni kezde a rókának, mondván: "Kérlek tégedet, ídes barátom, vond el a tüzet, ne gerjesszed: ím aláhordom fiaidat éppen, soha nem bántlak többszer."

ÉRTELME

E fabula arra inti az urakat és a kazdagokat, hogy kevélyek ne legyenek, és a szegényeket és együgyűeket meg ne utálják. Mert egyik a másikkal jó. Mert ha az úr, nemes, gazdag: ember; nem kevetközik belőle, hogy az együgyű szegény ökör avagy disznó legyen. Bezzeg nem; hanem ő is ember, kinek Istene és teremtője vagyon, ki az emberekre gondot visel. És miérthogy igaz, gyakorta az ő szent bölcsessége által úgy rendeli a dolgot, hogy a nagy urak, dúsok etc. oly nyomorúságban esnek, hogy még a szegény embernek segítsége nélkül szűkelködnek. És gyakorta igen együgyű ember által nagy nyomorúságba és veszedelembe esnek. Azért mondják ezt közbeszéddel: Et formica suam habet iram. Kicsin a hangya: de meg tud azért búsulni.




TIZENKETTEDIK FABULA

A kesseléről, varjúról és csigáról

Egyszer egy nagy csiga kérköszik vala az ő kevélségében, müvelhogy ő félelem nélkül volna, miérthogy jó és erős háza volna, melyet senki meg nem bonthatna. Azonközbe nekiröpüle egy kesselő, és megkapá a csigát, és el kezde vinni. Látván azt egy varjú, hozzárepüle, és mondá a kesselőnek: "Bezzeg jó ragadománt kaptál. De nem használsz véle, hanem ha megtörhetnéd, úgy jól lakhatnál véle. Nehezen lehet kedig tetőled, mert igen kemény a csigának a háza. De tanácsot tudnék adni, hogy könnyen megtörhetnéd." Mondá a kesselő: "Adj tanácsot, és megosztom a ragadománt veled." Mondá a varjú: "Ihol vagyon egy kőszál: egyenesen igen felmenj az égbe, és onnég bocsásd alá a csigát, és mikoron a kőszálra esik, ottan eltörik, és úgy ehetjük meg." Felröpüle ez okaért a kesselő az égbe, és alábocsátá a csigát a kősziklára, és midőn a héja megromlott volna, hozzákapa a varjú, és felcsapá, méglen a kesselő az égből alászálla.

ÉRTELME

A csigán ezt tanoljad, hogy ha az Isten jó egészséggel, tisztességgel, marhával, jószággal etc. szeretett, tehát ne fuvalkodjál fel, és el ne hidd magadat. Mert e világi dicsőség nem állandó. Az Isten gyűlöli a kevélyeket, és ellenek áll, mint Szent Péter mondja. Ha valaki elhiszi magát, és nagynak véli magát, ottan nagyobb és hatalmasb támad őnálánál. Ez is nem mehet szűzen el, mert noha dücsőséges és hatalmas, azért sok ravasz varjú vagyon, mely ottan megcsalhatja. Ekképpen jára a kankó kéncstartó barát és sok dúsok Magyarországba. Ki-ki mind tartson Istentől, és jó lelkiismerettel hivataljába eljárjon, és magát ajánlja az ő szentséges gondja­viselésének. Ottan nem árthat néki sem ravaszság, sem álnakság.




TIZENHARMADIK FABULA

A hollóról és rókáról

Egy holló egy igen szép darab sajtat ragada egy ablakból, és felröpüle egy magas fára véle. Látván azt egy róka, igen kezdé a sajtot kévánni. És a fa alá méne, és szólni kezde a hollónak, és igen dicsírni, mondván: "Ó, te holló, nemes madár vagy! Nincsen tenéked mása. Szép tollaid vannak, fénesek, melyekkel semmi bársony nem ér; csak hogy szavad szép volna, termethöz hasonló. Hiszem is, hogy szép szavad legyen, de nem hallottam." A holló igen örüle e dicsíretnek, és elhivé magát; és hogy szép szavát megjelentené a rókának, felfuvalá a torkát, és kinyútá a nyakát, hogy ugyan öregen szólhatna. És midőn a száját megnyitná, kiesék a sajt a szájából. És ottan elragadá a róka a sajtot, és elkezde menni véle. Ottan elszomorkodék a holló, értvén, hogy a róka a jó sajtért tötte volna a szép dicsíreti orációt.

ÉRTELME

Vedd eszedbe magadat! Ha az Isten bölcs: tehát tudta, mint kellett teremteni tégedet, és müvel ajándékozni. Avval elégödjél meg. Ne keress hiábavaló dücsőséget és dicsíretet. Megnézd a lábodnak kaptáját: ne kévánj nagyobb sarut. Mert azok, kik igen dicsírnek tégedet, nem szeretnek; és ha lehet, bizony meglátják, ha a sajtot kikaphatják szájadból. Ártalmasb állat nincsen hipokritánál és hízelködénél.




TIZENNEGYEDIK FABULA

Az oroszlánról, tulokról és szamárról

Egy oroszlány, idés és koros, megerőtlenedett vala, és csak alég ballaghat vala. És midőn elnyútózott volna, eljöve egy vadkan, és tajtékot túrván, megvágá hosszú fogaival az oroszlánnak az oldolát. Másfelől eljövén a tulok, éles szarvaival megöklelé az oroszlánt. Midőn a szamár azt látná, mondá: "Bezzeg gonosz vad ez! Még őseimnek is halálos ellensége volt." És nekimenvén, az utoljával megrúgá az oroszlánt. Az oroszlán igen fohászkodván, mondá: "Jól vagyon. Mikoron ifjú és erőbe volnék, nagy böcsületbe és tisztességbe valék; mert minden vadak tisztelnek vala engemet, és az én híremet hallván igen megijedének; egynyíhánnak is meghorcoltam a háta bőrét. De mostan nincs mit tönnem: mert kiaggottam belőle. Bosszút nem állhatok. Ez okaért látom, hogy minden reám támad, még az is, kinek nem gonosszal, hanem jóval voltam. Látom ez okaért, hogy csak addig tart a tisztesség és a becsület, méglen a félelem tart. Bezzeg hiába volt minden dicsőségem. No, csak békösséggel kell elszenvednem."

ÉRTELME

E fabula inti a dúsokat és a hatalmasokat avagy kegyetleneket, hogy el ne higgyék magokat, és a jó szerencsébe ne bízzanak, mert nem állandó, és igen hamar vége lészen és megváltozik. Ez okaért isteni félelemmel és kegyességgel uralkodjanak és bírják az őalatta valókat; és úgy viseljék magokat, hogy ne féljék csak, hanem minden ember szeresse őket. Mert noha urak és hatalmasok, azért ugyan őreájok is érközhetik a nyavalya, mint az egyéb emberekre is. Igaz az Isten, ki mind a kegyetlenséget, mind a döllyeséget megutálja. A kevélyeknek ellene áll (úgy mond Szent Péter). De az alázatosokat szereti, és megajándékozza azokat.




TIZENÖTÖDIK FABULA

A szamárról és szatinról

Egy szamár látá, hogy az ura igen játszódnék egy szatinnal, és hogy törelgötné annak a hátát; és hogy felszeknék mellette a kutya és kelletné magát. Annak felötte, hogy az ura a tánérról enni adna és jóltartaná. És magában gondolkodván a szamár, mondá: "Ha az úr oly igen szereti ezt az apró marhát, mely igen tisztátalan, csak a kevés szekdécseléséért és hízelködéséért, és mind az egész házi nép kedveli: müvel inkább tégedet kezd szeretni, ha te is így hízelködel néki és hozzája törled magadot, holott te szép állat légy, nagy, kinek szép hosszú fülei vannak, és sok dologra vagyok jó; a szatin kedig semmire nem jó, hanem csak hogy balhát szerezzen, és bűzt tegyen a házba." Látván azonközbe, hogy az ura bejőne az udvarba: ottan elejbe kezde futni, és ordítással kezde hízelködni, és reája szekelvén, a két első lábával meg kezde őtet tapogatni, és azokat a vállaira vetni, és szájával az urának a szakállát bekenni és benyálazni, és lábaival az urát szorítani, annyéra, hogy kiáltani kezde és szolgáit elhíni, hogy megszabadítanák őtet a szamártól. Eljövének ez okaért hertelen minden szolgái, és a szamárra támadván, megverik vala szörnyűképpen, pálcával, kővel és mindennel, ami kezekbe akada. És minekutána jól megdereckölték volna, elvonák őtet az istállóba, és a jászolhoz kötözék, holott csak alég állhat vala a lábán a nagy verésnek miatta.

ÉRTELME

Azt mondják közbeszéddel: A gebét nem illeti a hintószekér. Tehát minden megelégödjék az ő hivataljával, és tovább ne nyúljon, se kévánkozzék, mint az Isten az ő szent és bölcs rendelésé­ből elrendölte. Mert az Istennek akaratjának módja vagyon. Bár ne kévánjad te, azért az Isten megismer tégedet: ha tetszesz néki, és nagyobb tisztre avagy tisztességre méltó vagy, megtalál. Ne vesd magadat oda, mert mihelt te magad megkévánod, ottan nem méltó vagy reá. Azért, ha odatolod magadat, nyilván úgy kezdesz járni, mint a nagy szamár. Mátyás király, Mátyás kovács, mindenik Mátyás: azért külembség vagyon a két Mátyás közett. A tiszt megpróbálja az embert: Magistratus virum monstrat.




TIZENHATODIK FABULA

Az oroszlánról és egérről

Egy oroszlán elnyútózván az erdőben, elaluvék. Melléje gyűlvén a mezői egerek, ott játszadoznak vala környüle. És a kergetésbe az egyik reája szekelék az oroszlánra. Felserken­vén az oroszlán, megkapá az egeret. Az egér mondá az oroszlánnak: "Kérlek tégedet, nagy uram, ne haragudjál reám. Ellened nem akartunk vétni szánszándékkal, és semmivel nem akartunk megbántani. Kérlek, megbocsásd vétkeinket, mert nyavalyás férgecskék vagyunk" etc. Az oroszlány gondolkodni kezde, mondván: "Micsoda állat ez? Egy szegény és nyavalyás féreg. Ha ezen ugyan bosszút állani akarnál, micsoda volna? Csak szömérem dolog volna. Mert ez nem arra való, hogy ezen bosszút kellene állanom." Megbocsáta ez okaért minden vétkét őnéki, és szabadon elbocsátá az egeret, és hálaadással elválék tőle. Egy kevés idő múlva az oroszlány mulatni méne az erdőbe. És tőrbe esvén igen kezde ríni és sírni, és igen jajgata, miérthogy látta, hogy fogllyá esett volna. Hallván ezt az egér, hamar odasiete a sivalkodásra, hogy meglátnája, mi lelte volna az oroszlánt. És mikoron meglátta volna az oroszlánnak fogságát, mondá: "Ne félj! Légy jó reménségbe! Eszembe jut a te jótéted, hogy szabadon elbocsáttál. Én is ahhoz képest megszömlélem a kötéseket a köteleken, és megrágom éles fogaimmal azokat, és ottan megszabadulhatsz." És megrágá a köteleknek a csomójokat, és ottan megódának egymástól. És az oroszlán megszabadula, és nagy örömmel az erdőbe menni kezde.

ÉRTELME

Senki el ne higgye magát az ő uraságában, nagy tekintötiben és nagy méltóságában, hogy ahhoz képest megutálná a szegént és a megnyomorultat. Ha valamiben vétközik, és egyenesen nem találja a dolgot, nem kell az okaért mindjárást megnyúzni. Mert az Úristen csodálatos az ő csölekedetiben: ki gyönyörködik az alázatosoknak felmagasztalásába. Ez okaért tarts az Istennek ítéletitől, és meg ne utáljad a szegény nyavalyást; hanem légy engedelmes és kegyelmes hozzá. Úgy történhetik, hogy ő, noha alávaló és szegény, ugyan nagy és igen szükséges dologban szolgálhat és használhat tenéked.




TIZENHETEDIK FABULA

A fecskéről és egyéb madarakról

Egy időben a madarak gyűlést tartának. Midőn egybegyűltenek volna, kérdezködni kezdének egymástól, melyik volna a legszükségesb dolog, melyről kellene tanácskozni. Nagy gőgesség­gel kezdenek a nagy madarak morálni, és senki nem szóla hozzá közülek. Előrepese a kis madár, a fecske, a többit megszólítván, mondá: "Szerető uraim, nagy madarak vagytok, és felmentek az égbe. De noha sokáig ott fenn jártok, azért ugyan alá kell szállanatok a földre. Ez okaért szorgalmatosok legyetek erről, müvelhogy elejét vehessétek az embereknek, hogy se tőrt, se hálót ne csinálhassanak. Az én tanácsom szerint kedig könnyebben nem fértek hozzá, mint hogy mindnyájan tavasszal jelen legyünk, mikoron a pórok mind a kendermagot, mind a lenmagot elvetik, és mind felszedjük azokat a magokat. És így nem nőhet sem kender, sem len, és nem leszen az embereknek miből tőrt és hálót csinálni. És így mind e nélkül lehetünk." A madarak megutálák a szegény fecske tanácsát, mondván: "Íme, mely igen kis madárka, és mely igen fél, holott mi, öreg madarak, nem félünk?" Látván a fecske azt, mondá ő magába: "Ezek megutálák tanácsodat. Metszesz? Tudom, mit művelek. Én az emberekhöz adom magamat, házoknál fészket rakok; szépen énekszóval keresem kedveket, így nem vetnek tőrt énnékem, meg sem bántnak engemet." És ekképpen a szegény fecske bátorságos nyugodalmot szörze magának. De a többit mind ez mai napiglan megfogják az emberek mindenféle hálóval és tőrrel.

ÉRTELME

E fabula azt jelenti, hogy senki ne ítílje magát igen bölcsnek lenni, és hogy senki tanácsát nem kell megutálni és megvetni. Mert noha más ember mihozzánk képest jarló és szegény, azért ugyan ember és Istennek eszköze. Oly tanácsot adhat, hogy sok jámbor hasznajára lészen. Mert Istené a tanács, és azt ő megjelenti az ő akaratjából, nem az embereknek akaratja és kevélysé­ges kívánsága szerént. Nem a nagy széles és hosszú szakállra adták azt, mert így a kecskebak is tudna valamit benne, hanem az Isten gyönyörködik az együgyűségben. Azért mondották a régiek, hogy nemcsak az ártán, hanem még az eme disznó is szép makkot tud találni.




TIZENNYOLCADIK FABULA

A békákról, mint Jupitertől királyt kévántanak és kértenek

Előszer a békák minden szorgalmatosság nélkül és félelem nélkül laknak vala a tavokban, mert senki nem kergeté, sem üldözé őket. E jó állapatban elhivék magokat, és kevélységbe esvén, ezen egybeférének, hogy királyt kérnének magoknak a Jupiter Istentől. Egybegyűlvén ez okaért a békák, erősen és egyenlőképpen kezdének kiáltani Jupiterhöz, hogy királyt adna nékik, mert semmiképpen király nélkül nem lehetnének. A Jupiter, látván bolondságokat, igen kezdé őket nevetni. Ismeg kiáltani kezdenek egyenlő szóval: "Jupiter, Jupiter! Ugyan királyt kévánunk. Ugyan királyt adj minékünk, mert nem akarunk a nélkül lenni." Elméne Jupiter és könyörüle rajtok, és királyt ada nékik. Mert egy nagy, régi, reves tőkét vete le az égből a tóba, hogy a lenne a békáknak királya. Midőn a tőke az égből aláesnék a tóba, nagyon hoppana a vízbe; és a békák igen megijedének a vízbe, és a fenékre alászállának. Egy kis idő múlva egyik a békák közül kezdé a fejét a vízből feltolni, hogy látná, minémű királyt adott volna nékik Jupiter. Mikoron látta volna, hogy csak egy reves tőke volna, egybehívá mind a több békákat, hogy eljőnének szerencséltötni a királyt. Nagy félelemmel ez okaért eljővén, megszerencséltötik vala a királyt. És mikoron eszekbe vennék, hogy élet nélkül és egy reves tőke volna, meg kezdék utálni és csúfolni őtet. Végre ugyan reá kaporcskálván, hátára ülének. Ismeg egyenlő tanácsból Jupiterhöz kiáltanak, hogy más királyt adna nékik. Jupiter megengede kévánságoknak, és meghallgatá könyörgéseket, és királyt külde nékik, a nagy és veres orrú isztrágot. Ez, hogy közikbe juta, alá-fel kezde morálni, és a békák közül a nagyát és kevérét kezdé az orrával vágni és megenni. Látván azt a békák, bánkódni kezdének, és hálaadatlanságokról és bolondságokról panaszolkodni. És midőn Jupiterhöz kezdenének kiáltani a királnak kegyetlenségért, és ismeg változást kévánnának, mondá Jupiter: "Mikoron királyért könyörgenétek énnékem, én nem akarék királyt adni tünéktek. Midőn külemben nem akarnátok, adék egy jámbor, együgyű és engedelmes királyt tünéktek. Tű kedig megutálátok azt és megcsúfolátok. Annak utána szüntelen való kiáltástokra adtam a mostanit, ki eleven és elég gyors. Azt is immár eluntátok, és ismeg mást kévántok. Kicsoda győzne tünéktek kedvetek szerént királyt válogatni? Azért ugyan ez a tü királytok. Ha engöttek néki, jó, ha nem, bőretökkel füzettek" etc.

ÉRTELME

E fabula inti az embereket, hogy ki-ki mind jó néven vegye Istentől azt a nyugodalmot, mellyel az Isten őtet megszerette. Nem mindenha jó, ami jónak tetszik minekünk. Jól mondják közbeszéddel: Aki veszni akar, elhiggye magát. Aki nem tud avval tűrni és megelégödni, amit az Isten adott néki, és feljebb akar hágni és gőgesködni: azt az Isten az ő igaz ítíletiből meg tudja büntötni, hogy ahol keszeg után nyúl, ugyan ottan kégyót kap. Sokoknak nem jó a jámbor, együgyű és csendes fejedelem, de az Isten meg tudja forbotlani. Mert olyant ád helyébe, ki nemcsak a gyapjút elnyíri, hanem a bőreket is levonssza, és a ciberét bor janánt méreti. Istennek igaz ítíleti ez.




TIZENKILENCEDIK FABULA

Két héjáról

Egy gyermekdid héja könyörge az anyjának, mondván: "Ídesanyám! Látod, szép ifjú vagyok, és jó termetű. De igen beteg vagyok, mert megveszett a gyomrom, és nem emészthetek. Sok orvosságot vöttem hozzám, de semmit nem használok véle. Én ídesanyám, ugyan meg kell belé halnom. De, kérlek, járj zarándokságot, és könyöregj az Isteneknek éröttem, hogy könyörülje­nek rajtam, és meghalasszák halálomat; vajki jámbor leszek: ugyan elcsodálkozol belé." Felelé az anyja: "Jó fiam! Én nem restellem mindent művelni teérötted, de félek, hogy hiába. Mert megmondottam kezdettől fogva, hogy eszedbe vennéd magadot, istenfélő jámbor lennél. De az én szómnak soha nem volt helye nálad, hanem minden zsibságot műveltél, és minden estve az Isteneknek timpolomokba bementél, és ondok ganéoddal mind az oltárokat, mind az Isteneknek képeit undokul megfestetted! Ez okaért héjába fog lenni minden zarándokjárásom és minden könyörgésem. Miért nem gondoltál idein hozzá, és jámbor, jó és csendes életeddel kerested volna az Isteneknek jó kedveket?" etc.

ÉRTELME

E fabula inti az ifjakat, hogy gyermekségöktől fogva jámbor és istenes életbe foglalják magokat, és abban felneveködjenek, hogy a jámborság és a jóság ugyan természetű változzék őbennek. Mert noha ifjak, szépek, hamarok és gyorsok etc., azért ugyan megbetegülhetnek, sőt ugyan meg is halhatnak. A jó és üdvösséges halál igen jó és tiszta lelkiismeretet kíván, mely csak azoknál lehet, akik az Istent és az ő szent akaratját igazán megismerték, és igaz pönitenciában élnek, egyenesen a szüntelen való könyörgés mellett az Istennek útját követik. Az igaz penitenciának mindenkor helye vagyon, úgy vagyon: de fide exercitata opus est. Ha ifjúkorodba megadják, vedd el. Ne halaszd vénségödre: Netalántán akkoron nem adják. Héjába leszen akkor zarándokjárásod etc., mint hogy Ésua az elveszett méltóságot nem nyerheté vissza, noha sírva könyörge érötte, mint Szent Pál mondja.




HUSZADIK FABULA

A galambokról, héjáról és ölyvről

Midőn a héja igen kergötné a galombokat, egybegyűlvén a galombok, tanácsot tartának, mit kellene művelniök a héja ellen. És azt végezék, hogy a héja ellen választanák az ölyvet oltalmul, mondván: "Szép madár az ölyü, és igen gyors, és sokkal erősb a héjánál, ez megoltalmazhat minket." Az ölyü örömest felvevé az oltalomnak tisztit; de mindjárást okot kerese, és vádolni kezdé a szegény galombokat, mint kik nem jól cseleködtenek volna evvel, hogy megvádolták volna, és gonosz nevet költöttenek volna a héjához. És a büntetésnek neve alatt meg kezdé fogni a galambokat, és egyiket a másik után megenni.

ÉRTELME

E fabula inti a nyavalyásokat és a nyomorultakat, hogy nyomorúságokat békességes szűvel és tűréssel elszenvedjék, és békételenségökbe ne keressenek se tanácsot, se segedelmet, se oltalmat a gonoszságosoknál; mert afféliek sem Istennel, sem ördeggel nem gondolnak, hanem csak arra áll minden gondolatjok, müvel hogy kárt tehessenek. Főképpen a szegény község tanuljon e fabulából, hogy a fejedelmekbe ne válogassanak, hogy minden apró sanyarúságban meg akarnák a fejedelemségbelieket megutálni avagy elváltoztatni, hanem tűrjenek és várjanak Istentől; mert az Isten bölcs, tudja ő, mint kell lenni, nem siet ő, sem késik etc.




HUSZONEGYEDIK FABULA

Az orvról és komondorról

Egy orv behága egy udvarba, és hogy a ház felé menni kezdene, talála egy komondorra. És mindjárást kebeléből egy darab kenyeret nyújta néki, mondván: "Nesze, ezt adom, jó lágy kenyér." Mondá a komondor: "Nem vészem, hanem ha előszer megmondod, mi fejébe adod énnékem, ha jó kedvedből, avagy azért, hogy hallgassak és ne ugassak, hogy szabadon bemehess a házba, és mindent akaratod szerént kivihess belőle. Ha jó kedvedből adod, elvészem. Ha imezért, bizon el nem vészem, mert nem üllenék énhozzám, hogy egy lágy darab kenyérért az én gazdámot elárulnám, holott ő énnékem mindennap sok darab kenyeret ád, és arra táplál, hogy marháját megőrizzem. Menj el ez okaért igen hamar, mert ezennel ugatni kezdek, és a gazdát minden házi népével felköltem. Bezzeg gonoszul jársz." És az orv elpironkodék onnég.

ÉRTELME

E fabula azt jelenti meg, a csalárdok minemű természetűek legyenek. Öremest keveset adnak, hogy annak színe alatt sokat vehessenek. Ez okaért meglásd, ki mit ád, és miért adja tenéked. Emellett inti e fabula az házi népet, szolgákat és szolgálóleányokat, hogy tisztekben hívek legyenek, és hogy egy kicsin adományért avagy haszonért gazdájuknak avagy uroknak kárt ne tegyenek, holott az Úristen hívségre az ő tisztekbe hölyheztötte legyen őket, mint Szent Pál mondja.




HUSZONKETTEDIK FABULA

Az agg lóról és agg agárról

Midőn egy agg agarat igen megvertek volna a konyhába, kiballaga az árok hátára, hogy elnyújtóznék a verőfénybe, és olonnék az éhségért. Talála egy igen agg lovat a bojtorják közett, hogy ott szunnyadoznék. Megszólítván azt mondá: "Mit jársz itt? Bezzeg hitván vagy. Nyilván neked is nyavalyásul vagyon dolgod." Mondá a ló: "Gyermekségemtől fogva sok esztendeig szolgáltam egy urat. Míglen ifjú valék, hátamon viseltem nagy messze utakon: szünetlen engemet jargalt mind józan, mind részeg korába. Egynyíhánszor a hadba veszett volna, ha én ki nem hoztam volna. Annak utána, hogy megnehezedém, a szekérbe befogata. Ott is egyníhány esztendeig erős munkát töttem néki. És jóltartott, bő zabot, szénát adott mindenkor. Mostan kedig, hogy megvénhödtem, és a munkára való erőm elfogyott, kivonta a féket fejemből, és levonta a hitván patkót lábaimról, farkamat is lemetélte, és idekergötett a bojtorjába, hogy immár éhhel meghaljak, és az ebek s a varjak megegyenek. Jaj, szegény fejem!" Felelé az agár: "Szerető barátom, nem vagy egyedül e nyavalyaságba. Szinte ezen­képpen vagyon énnékem is dolgom. Mert addig, még erőbe valék, és hamar futhatok vala, és mind nyulat, mind őzet és szarvast foghatok vala, erősen szeret vala az uram. Tánéráról adott ennem, még ágyán is hagyott hálnom. Ha valamit vétöttem, csak egy vesszőcskével sújtotta egyszer a hátamat. De mostan, ha beoroszkodom a házba, ottan kiáltani kezd: »Coki, coki, üsd, üsd az agg latrot!« A házi nép kedig mindenütt taszít, hagyigál, és nem vesszével, hanem pálcával dereckel. Most is keményen bánának velem a konyhába, annyéra, hogy csak alég ballaghaték ide ki." Mondá a ló: "Bezzeg nyavalyásul vagyon dolgunk. Megyünk?" Mondá az agár: "Szenvedjük békösséggel. Lám, mondják az emberek, hogy Isten legyen: Ha vagyon, tehát nyilván teszen róla. Nagy szömérem ez az embereknek, hogy olyan nagy hálaadatlanság találtatik őbennek."

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, hogy a világ nem tud egyébbel, hanem csak bosszúval és hálaadatlansággal minden jótétet megfizetni. Melyet láthatni minden embereknek rendinél. Addig, még szolgálhatsz valamennyére, becsületben és kedves lesz; de ha nem szolgálhatsz, és az emberek hasznodat nem vehetik, ottan úgy jársz, mint az agg ló és a szegény agár. Igazat mondottanak a régi jámborok: Jótétel helyébe mást ne várj. Ekképpen járnak mindnyájan, kik tisztekben szolgálnak, kiváltképpen a szegény prédikátorok. Míglen ezek szolgálhatnak, mégis adnak valamit nékik. De ha nem szolgálhatnak, ottan a parlagra küldik őket, és semmi munkájokról nincsen emléközet. Olyanok a tisztbeliek, mint az út mellett való hársfa. Mikor eső leszen, mind alája futnak az emberek, és ott oltalmazzák magokat az esőtől. Ha elmúlik az eső, tehát minden leszakaszt annak az ágaiban, ki süvegre teszi, ki (tisztességgel mondván) az alfelét megtörli véle. Ez e világnak jutalma és füzetese. Ezt várjad hív szolgálatodért, egyebet nem. A prédikátorok olyanok, mint a györtyák. Azok égnek és világosságot adnak mindennek és mindennek használnak; de azonközbe megemésztötnek ő magok etc.




HUSZONHARMADIK FABULA

A nyulakról és békákról

A nyulak egybegyűlvén, nagy panaszkodást tőnek enköztek az ő nagy nyomorúságokról. Müvelhogy őket minden ember kergetné, megverné és megölné, holott ők senkit nem bántanának, senkinek kárt se tennének. Öszvetanácskozván ez okaért azt végezék, hogy tovább nem élnének olyan nagy nyomorúságban, félelembe és rettegésbe, hanem mindnyájan egyszersmind megölnék magokat a vízbe. Elkezdenek ez okaért mindnyájan egy nagy tóra futni. A békák a tógáton látván őket odajőni, megijedének tőlek, és egyszersmind a tóba beszekének. Látván azt egyik az idősb nyulak közül, kiáltani kezde: "Álljatok meg, álljatok meg!" És midőn mind megállottanak volna, megszólítá őket, mondván: "Jó atyámfiai társoság! Amint én eszembe vészem, nem egyedül vagyunk mi nyulak olyan nagy félelembe és rettegésbe. Lám ez lelkes állatok oly igen megijedének tőlünk nyulaktól, hogy mindnyájan kétségbeesvén megölék magokat a vízbe. De mi ne kövessük az ő példájokat, hanem menjünk haza az erdőbe, és amire az Isten és a természet elrendelt, arra engedjünk. Ha megfognak, minem elvetnek bennünk, mint az ebet avagy a lovat, hanem a királyok és nagyuraknak és nemeseknek asztalára visznek minket. A több állatokat peterzselyemmel, tormával és fokhagymával főzik meg: de minket ídes mézzel, borssal, szekfűvel és minden drága füvekkel." Ezt hallván mindnyájan javallák a tanácsot, és ki-ki mind hazaméne az erdőbe.

ÉRTELME

E fabula erre int minket, hogy ki-ki mind az ő nyavalyát és állapatjának nehézségét békösséggel elszenvedje, és az időtől várjon. Nehéz ugyan a békességgel való tűrés. De ezt gondoljuk, hogy nem egyedül vagyunk, hanem egyéb emberek is ugyanazon föredében ferednek mivelünk. Reménségben foglaljuk szüvünket, várván az Istennek gondjaviselésének a végét. Mi nem leszen valami rajtunk az Istennek híre nélkül. Vajki jó és kegyelmes: Nem enged semmit reánk hasznunk nélkül.




HUSZONNEGYEDIK FABULA

A farkasról és a kecskegedelecskéről

Mikoron a kecske valaminémű ideig gedelecskéjét feltartotta volna, kénszerítötték a mezőre kimenni. Meghagyá ez okaért a gedelecskének, hogy jó bezárná belől az akolt, és senkit be ne bocsátana hon nem létébe. "Mert (úgy monda) sok ellenségünk vannak, jó fiam, kik szinetlen megkerengik a házat, igen fene vadak, ha beférkőzhetnek, nyilván a ködmen nélkül lész." Midőn ez okaért az anyja elment volna a mezőre, ottan oda juta egy farkas az akolhoz, és szavát vékonyítván kecske módra kezde szólani oda be az akolba a gedelecskének, mondván: "Ídes fiam, nyisd meg az ajtót! Nyisd meg hamar!" Felele a gedelecske: "Kicsoda vagy?" Mondá a farkas: "Nyisd meg hamar; én vagyok, az anyád." A gedelecske kinéze egy résecskén, és látván a farkast, mondá: "Ide nem jössz, mert az anyámnak nincsen oly hosszú farka, mint látom, hogy tenéked vagyon. A fogad is külemben áll, hogynem az anyámnak. Osztán, ha az anyám velem szól, örömmel és vigassággal hallgatom az ő szavát, de hogy te szólasz, noha olyan szavad vagyon, mint az anyámnak, azért ugyan minden szőrem felborzad belé. Talám minden nemzetségemnek vagy halálos ellensége. Azért nem nyitom az ajtót. Légy csak ott kinn." Hallván ezt a farkas, fogait csikorgatván elpironkodék onnég.

ÉRTELME

E fabula inti a szüléket, hogy idején gondját viseljék az ő magzatjoknak, és azokat oktassák, és értelemre és bölcsességre tanítsák: főképpen az Istennek igéjére és felelmére. Mert noha gyermekök még, azért őutánok is jár az ördög, és okot keres hozzá, hogy elveszhesse őket. Mint itt a farkas a kecskegedelye után ólálkodik. Annak utána inti e fabula a gyermeköket is, hogy az ő szüleieknek engödjenek, oktatásokat s tanításokat vegyék és megfogadják. Idején megtanolják a keresztyéni tudománnak sommáját a katekizmusból, gyakorta imádkozzanak, hogy az Isten fia, a mi urunk Krisztus Jézus az ő szolgái által, azaz a szent angyalok által megőrizze az ördögtől. Kevessék nagy szorgalmatossággal szüleiknek jó tanácsokat; ne kevessék a hízelkedőknek gonoszra való intéseket; oltalmazzák magokat a gonosz társaságtól, és így megmaradhatnak, és jó lészen dolgok. Mert noha Isten vagyon, azért ugyan ördeg is vagyon. Minem odaholt meg a tóba.




HUSZONÖTÖDIK FABULA

A szegény emberről és a kégyóról

Egy szegény ember házánál lakik vala egy kégyó. Ez az asztal alá menvén, felszedegélé a morzsalékokat, és azokkal táplálja vala magát. Hogy a szegény ember ezt megengedé, és nem bántja vala a kégyót, igen jó szerencséje lőn, és meg kezde kazdagulni. Jó idő múlva, mikoron az ember megkazdagult volna, elhivé magát, és meg kezdé utálni a kégyót. Sőt megszidogatá a kégyót, és hozzá vága egy szekercével, és levágá a kégyó farkának a végét. Nem sok idő múlva sok károkat kezde vallani, és minden jó szerencséje megfordula, annyéra, hogy az előbeli szegénségbe juta. Ottan eszébe vévé, hogy a kégyótól volt volna az ő előmente és jó szerencséje, müvelhogy jól tött volna a kégyóval. Mostan kedig az ő szegénsége abból volna, mivelhogy elvágta volna a kégyónak a farkát. Ez okaért bánkódni kezde, és a kégyóhoz menvén igen esedezék néki, és bocsánatot kére tőle. Felele a kégyó: "Hálaadatlan vagy, miérthogy az én jótétemet így megfüzetted. Megbocsáthatom vétködet, ha a farkamra nem néznék. De ha arra nézek, ottan eszembe jut, és soha el nem felejthetem."

ÉRTELME

E fabula ezt mutatja, münemű haszon jöjjen belőle, midőn az ember házánál csendes és békességes, és tűrni tud, és sokakkal jól teszen és alamizsnálkodik. Mert olyan embert megáldja az Isten, és előmentet ád néki. De ha el kezdi magát hinni, és mind Istent, mind embereket meg kezdi utálni, és dacoskodni kezd, és mint a szüldisznó a sertőjét felhánni, és minden emberrel egybeveszni etc.: ottan Szent Péter mondása szerént Deus superbis resistit, az Isten arcul pöki, és az áldomás helyébe megátkozza. Mihelt az Isten elfordul tőle, ottan az ördeg rajta, a reszeli annak utána, annyéra, hogy mind testében s mind lelkében (ha eszébe nem vészi magát) elveszti. Tovább ezt is megmutatja e fabula, mely igen gonosz legyen az emberi természet, hogy a jó szerencsében ottan kevély leszen, és elhiszi magát. Maga annál jámbornak kellene az embernek lenni, ha az Isten több jókkal szereti őtet. De az ember vissza jár. Vajki jámbor ama varga, oly igen alázatos, igen csendes minden dolgába. Vajon miért? Azért, hogy nincsen erszényébe. Adj csak száz forintot néki: annak utána egy hónap múlva pattants meg egy kevesig az orrát: ottan meglátod, mely igen alázatos leszen. Eszedbe vedd magadat! Mert nyilván ismeg orrodhoz méri a subafát. Olyan a mi természetünk. Szükség ez okaért a szinetlen való könyörgés, hogy az Isten az ő szent lelkének általa megenyhítse természetünket, és ő legyen vezérünk. Ámen.

Annak felötte is arra int e fabula, hogy békösségesek legyünk, és senkit meg ne bántsunk. Mert noha követéssel le szokták kötni a megbántottat, de nehezen felejtheti el az Ádám fia. Ha annak utána okot hozzá kaphat, nyilván megbosszulja; és egy gonoszból sok gonosz neveködik.




HUSZONHATODIK FABULA

A rókáról és esztrágról

A róka vacsorára híva egy esztrágot, és elméne a róka, és mind csak azon lágy pépeket főzé, melyeket egy lapis széles tánérra felada, és az asztalra tevé. Az esztrág nem eheték benne az ő hosszú, vékony orra miatt, mellyel fel nem vehete semmit a levesbe a tánérról; és ekképpen étlen haza kelle pironkodni. Egynyíhány nap múlva az esztrág viszontag vacsorára hívá a rókát, és jeles jó étket főze, de hosszú nyakú edénybe tölté azt, és úgy tevé a róka elejbe; és midőn hosszú orrával és nyakával benyúlt volna az szoros edénybe, kivona az étekből, kínálá gyakorta a rókát, és az váltig néze be az edénybe, de semmit nem vehete ki belőle. Ekképpen étlen marada a róka. Monda kedig az eszterág: "Jó komám, mint tetszik? Vedd jó néven! Mert mostan rajtad a szer. Megcsúfolál minap vacsoráddal; de ez legyen helyébe. Amint cseleködtél velem, úgy vészed hasznát."

ÉRTELME

E fabula minden embert inti, hogy jámbor legyen, és minden ravaszságot és csalárdságot hátrahagyván, jámborul és tisztán cseleködjék felebarátjával. Mert ha ravaszságába és álnokságába bízik: semmit nem használ véle. Mert az Isten tiszta és igaz, és igen gyűlöli a hamisságot és az álnokságot. Minekokáért ő megejti a ravaszokat és megfogja az álnakokat az ő álnakságokban. Mint azt mind a régi példák, mind a mostaniak nyilván megmutatják. Elég ravasz vala a Gritti, elég álnok a fráter György: de mit használtanak álnokságokkal? Akármely igen ravasz és álnak légy, azért ugyan megtalálod mesteredet. Az agg ravasznak is a csávában megtalálják a bőrét. Azért együgyűképpen és jó szűből cseleködjék minden ember ő felebarátjával.




HUSZONHETEDIK FABULA

A farkasról és a képről

Egy farkas morálván a mezőn, igen szép képet talála az úton. És sokáig forgatván azt, látá, hogy mind élet s mind ész nélkül volna, és mondá: "Szép vagy ugyan, de kár, hogy élet nélkül és ész nélkül vagy, mert semmire, nem vagy jó."

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, hogy keveset használ, ha az emberek szép termetűek, nagy szép öltöze­tökben felruházzák magokat és dücsőséges fénességben járnak, ha tudomány, ész, értelem és bölcsesség nélkül vannak. Mert micsoda afféle ember? Csak egy darab hús és két szöme. Mert ha a kapuciomát meglátod, tehát üres tök és kifogyott Salomon zsírja belőle, és megdúlták mindenképpen. Igen mondja tollas bátyám a nagy gallér mellett: Nemes ember vagyok én! De ha a feredőben mezítelen ül a több emberek között: tehát a varga Pál több bölcsességet tud, hogynem ő. Nem efféle cifrálásba áll ez okaért a nemesség. Szinte ezenképpen vagyon a szép felcifrázott asszonyi állatoknak is dolga. Szép, ékes, levegés és tündöklik, de ha néki szólasz, tehát értelem nélkül való kép, vász és csak egy darab hús és két szöme. Mire való efféle? A kölesbe jó volna vásznak etc.




HUSZONNYOLCADIK FABULA

A hollóról és a pávákról

Egy holló kevélségben esék, és megkezdé az ő nemzetségét megutálni. És nagy sok pávatollut gyűtegöte, és azokat magára ragasztá, és azokkal magát megékösíté. És midőn szépen felcifrálta volna magát, megutálván és elhagyván nemzetségét, a pávák közübe méne. És midőn közöttek járna, azokat is meg kezdé gugolni. Eszekbe vévén a pávák, hogy ez holló volna, és nem páva, és hogy az ő tollokból ékösítötte volna magát, mindnyájan reája rohannának, és lehúzák tollokat róla. Sőt az önnen tollait is kitépek, és annyéra vágák őtet orrokkal és megvakarák körmekkel, hogy merő vér lőn. Ekképpen véresen az ő nemzetségéhöz kezde ballagni. De látván őtet a többi hollók, megutálák őtet, miérthogy azelőtt elhagyta vala őket, és nagyobb dücsőséget keresni akara magának. És ekképpen két közbe mezítelen marada.

ÉRTELME

E fabula erre tanít, hogy ki-ki mind az ő hivataljába megmaradjon, és megelégedjék az Istentől és a természettől vött ajándékokkal. Elég szép, ékes és nemes vagy, ha avval megelégöszel és jól élsz, amit az Isten adott, és müvel a természet megékösített. Tovább ne nyúlj se hamisság­gal, se törvéntelenséggel, se erőszakkal. És hadd el a kevélységet. Csendességben és alázatosságban maradj a te hivatalodban. Ne told magadat elő. Meglát és megismer az Isten. Ha őneki tetszik és tenéked jódra lészen, megtalál, és ő előviszi dolgodat.




HUSZONKILENCEDIK FABULA

A légyről és a hangyáról

A légy elöltalálá a hangyát, és pirongatni kezdé azt, és magát hányván, mondá: "Micsoda apró rút marha vagy te? Rövid a lábod, de azért ugyan gyalog kell járnod és a sárban mászkálnod. Elfáradván a nagy sok munkálkodásból, ingyen sincs mit enned, hanem valami magocskát kell rágnod: sem konyhád, sem pincéd. Bezzeg nyavalyásul vagyon dolgod. Házad sincsen, hanem odúkban és üregökben, nagy sok bűzbe vagyon lakásod. De én szép szárnyas madár vagyok! Nagy gyönyörűséggel röpülek mindenüvé, ahova kévánságom vagyon. A királyok és nagy uraknak házába beröpülek, ott királyi étekkel élek: ugyan együtt eszem a királlyal az ezüst és aranyas tálból, és iszom az aranyas pohárból. A nemes és szép asszonyállatoknak szép piros orcájokra ülek, és azokat kévánságom szerént megcsókolom. Ahol szentséges áldozatokat vágnak, ott én vagyok első, és megkóstolom azoknak vérét. Ennek okaért nem vagy énhozzám hasonló. A te nemzetséged semmi az én nemzetségemhöz képest."

Felele a hangya, és mondá a légynek: "Vaj rút undok féreg! Nem vagy méltó, hogy madárnak neveztessél. Igen hányod-veted magadat, de kicsoda kéván tégedet? Kicsoda gyönyörködik a te jelen való létedben? Hogyhogy fogad be tégedet a király az ő házába? És a szép asszonyi állatok mint veszik csókolásodat? Bezzeg kelletlen és utálatos vendég vagy mindenütt! Nyárba mégis elmehetsz valami büdes dögre, de ha valamely jámbor házába bemégy, minden ember csak arra siet, hogy kikergöthessen belőle és megölhessen. Arra való a sok legyező, a sok lófark etc. Ha a tél elérközik, ottan hideggel halsz meg. De én nyárba munkálkoszom, és házamat megrakom éléssel. Annak utána télbe jó egészségem vagyon, és vigassággal minden félelem nélkül észem, amit nyárba szépen eltöttem. Bezzeg ondok marha vagy, és nyavalyásul vagyon dolgod!"

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti, hogy sokkal jobb legyen az embernek, ha megelégöszik az ő hivataljába avval, amit az Isten munkája után az ő szent áldomásából néki ád, és abból él békösséges szűvel, és az istennek ajándékába gyönyörgteti magát, noha gonddal és munkával keresi életét, hogynem mint más ember után kullogjon, hízelködjék, hazudjon, pohár mellé szóljon, és más ember munkáját és verétékét megemésszen. Hejábavaló dücsőség, midőn az ember efféle haszontalan életében gonosz lelkiismerettel dücseködik, és abba veti gyönyörűségét. Midőn a tél, azaz a késértötnek és a megpróbálásnak napja eljő, ottan efféle kérkedő és magahányó vitézek megszégyenülnek, mert lebocsátják szárnyokat. Mert az ő gonosz lelkiismeretek megvádolja és elkárhoztatja őket. Ennek okaért igazsággal, ártatlansággal és alázatossággal jó a búcsú etc.




HARMINCADIK FABULA

A farkasról és rókáról

A farkas beidézé a rókát a majom bíró elejbe, és erősen megvádlá, müvelhogy meglopta volna. Tagadni kezde a róka, és erősen magát megmenteni. És a róka szömébe kezdé vetni a farkasnak: "Te (úgymond) hamis állat vagy, ragadozó: és oly kegyetlen vagy, hogy nemcsak lopással élsz, hanem torkosságodból és telhetetlenségödből elmégy, és a jámboroknak nyájába beszáguldasz, és nemcsak hogy egyet elkapnál a szegény bárányokból, hanem húszat is elszakasztasz és megfojtasz bennek. Éten-étszaka kerenged a disznóólakat. És ha semmi nem fér fogadra, mégis nem mehetsz el békességgel, hanem megszardod a jámboroknak ajtaját. Hogy vádalhatod tehát a szegén rókát, ki soha semmi gonoszat nem cseleköszem, hanem munkámmal élek, és csak valami egereket fogok. Ez kedig minem halálos bűn, jó bíró uram." Mondá a majom bíró: "No mit felelsz, fráter farkas?" Mondá a farkas: "Hallom a feleletet. De jól és igazán nevezték a jámbort ravasznak. Mert amit az önnen természetiben talál és megismer, azt énreám keni. Jámbor-é ez, aki éten-étszaka mind az egész mezőt bejárja, és sem madár, sem egyéb valami lelkes állat meg nem maradhat őtőle? Ha szegény madarakat megfoghatja a fészekben, ottan mellyeszteni kezdi őket, és kegyetlenül megrágja s megészi. Ha szegények megmeneködnek, ottan kiszopja a monyjokat. Sem majorokban, sem falukban soholt senki nem tarthatja sem lúdját, sem tikját, sem galambját tőle. Mindenütt felhág és bebújik. És nemigen sok idő, hogy a gazda a tyúkólba kapta volt. Ageb, mint járál ott? Bezzeg úgy tetszik, hogy ott hagytad a legyezőt. Ihol lássa meg kegyelmed, bíró uram, még mostan is kurta belé. Ez okaért kegyelmed, jó bíró uram, eszébe veheti, hogy adós énnékem és hamisan elvitte marhámat." Mondá a majom bíró: "Eb öccse, bátyja! Nem hiszem, te farkas, hogy valamivel tartoznék tenéked a róka. És te róka, tiszta és sima a bőred, de pokol a természeted, és széles a te lelkiismereted. Menjetek el, agebek, és megbékéljetek, mert egy csávába vagytok méltók!"

ÉRTELME

E fabula ezt jelenti és erre tanít, hogy minden ember eszébe vegye magát, és kebelébe nézvén megismerje természetét; másra kedig ne támadjon, hanem ő magától kezdje az ítíletöt: ottan meglátja, hogy nincsen oka, hogy mást megítéljen. Mind egy Ádám fiai vagyunk, és egy tésztából költünk. Benne a természetben az ördögnek behintett mérge. A mellyedben, ama kis szelencében hordozod az ördögnek puskaporát. Mihelt az ördeg beléje vetheti az ő taplóját, ottan meggerjed. És olyan leszen a gyümölcse, mint a farkasnak és ravasznak természetiben megjelentötik és megmagyaráztatik minékünk. Ennek okaért minden ember megalázza magát, ismervén természetinek gyarlóságát, és könyöregjen, hogy az Isten az ő szent lelkének általa az ő igéjében megújítsa a természetet, és a régi ártatlanságra hozza. Azért mondja Szent Pál, hogy megújuljunk lelkünkbe etc. Renovamini Spiritu mentis vestrae et induite novum hominem.


Kezdőlap Előre