VI. Harmadik feleség

Második neje halála után nagy nehéz feladat megoldása hárult a septemvir úrra. Annak az eligazítása, hogy a két árván maradt fiú kinek a gondnoksága alá kerüljön. A törvény az apát jelöli ki. Ámde a nagyanya protestációt emelt a sedria előtt azon az alapon, hogy a veje erkölcstelen életmódot folytat, melyet a serdülő ifjaknak nem szabad példaképpen maguk előtt látni: „bagoly hiten” levén egy férjetlen asszonyszeméllyel. Támogatták a protestációt teljes számú tanúvallomások, mindenre visszaemlékező árulkodó környezet részéről.

Miklós úr megtudhatta, hogy az ember még az inge gallérjában sem bízhatik. Ebből veszedelem kínálkozik. Az anyós készen van a harcra ad internecionem (a végkiirtásig).

A Borbála pedig csüngött rajta. Hol szerelmes volt, hol dühöngött. Neki is volt becsülete. S azt porba gázolták, azért, mert szeretett.

Miklós úr erős kelepcébe volt szorítva. Vagy el kell taszítania magától Borbálát, s azzal az egész életét sivataggá tenni, vagy – feleségül venni, s ezzel törvényesíteni a kettőjük közti viszonyt.

Nagy tusakodásába került, még több mesterkedésébe a fortélyos asszonynak, míg elhatározta magát az utóbbira.

Feleségül vette Jászai Borbálát, mégpedig nagy hirtelenséggel, kihirdetés nélkül, püspöki diszpenzáció mellett, alig hat hétre a gyermekei anyjának temetése után, hogy a sedria kedvezőtlen döntését megelőzze. Így aztán őneki kellett odaítélni a fiai fölötti gyámkodást, megszűnvén az erkölcsi makulával vádoltatás.

Az anyósa azzal állt rajta bosszút, hogy a debreceni tipográfiában egy gyászjelentést nyomatott ki, fekete kerettel, felül a halálfejes emblémával, melyben tudomására juttatja a rokonoknak és ismerősöknek, maga és árván maradt unokái nevében, hogy feledhetetlen veje, néhai méltóságos, tekintetes nemes és vitézlő Várady Baranyi Miklós királyi septemvir úr, több tekintetes vármegyék asszesszora, egykor kapitány stb. súlyos és hosszas szenvedések után jobblétre szenderült. Hűlt tetemei ez s ez napon fognak harmadik felesége, Jászai Borbála kebelébe leszállittatni: ugyanaz napon tartatván meg bűnös lelkéért az engesztelő miseáldozatok a barátoknál. Béke hamvaira!

Ezt a partecédulát Miklós úrnak is megküldték, aki nagyon megharagudott érte, s kemény szemrehányásokat tett miatta a debreceni tipográfusnak, aki azzal mentette magát, hogy ő bizony csak a betűhibák megtalálása végett szokta átolvasni a kezébe került kefelevonatot; de a szövegtartalmáról nem szokott tudomást venni. No hát mármost Miklós úr elérte életének végcélját. Szert tett egy szép fiatal feleségre, aki mindig ölelésre, enyelgésre kész; sohasem panaszkodik, nem nyavalyog, ellenben minden mulatságban részt vesz; még vadászni is eljár az urával, s együtt űzi vele lóhátról a szarvast, s a vadászzsákmány fölött versenyt poharazik a vidám cimborákkal. Nem kell miatta senkinek a száját kapicányon tartani. A legcsintalanabb adomákra is kedélyesen felkacag az asszony, még csak az ujjával sem fenyegeti meg a szabad szájú kukkót. Maga sem válogat a szóban: mindent a maga nevén mond ki, s ha gorombaságot mondanak neki, fricskát ád érte a duhajnak.

Ilyen az ideálja egy asszonynak.

Sőt, együtt pipázik a férfiakkal.

A méntelep kedvenc látogatóhelye, mint más nőnek a színház.

Együtt danol a férfitársasággal, s azoknak a nótái csiklandósak:

Nyolcan vannak a mi ludaink!
Három fehér, három fekete
      Gúnár a ketteje
      Szabad a mezeje
Héj gúnár, gúnár, gúnár! stb. stb.

Aztán meg:

Sikolt rikolt a sarkantyú,
Csókot kér a nyalka fattyú! stb.

No meg:

A kis leány sütni akar
Párnájával kovászt takar. stb.

Van ilyen sok! Azokat Borbála mind ismeri, s kihallik a szép csengő hangja a férfiüvöltésből, mikor rágyújtanak:

Ilyen az igazi magyar menyecske! Nem is olyan ám, aki egy pajkos szóra elfintorítja az orrát, s otthagyja a társaságot.

S aztán ha muzsika kerül, a cigány megzendíti a száraz fát, akárha a csimpolyás megnyekegteti a dudát: mindig van, aki táncra perdüljön, nem is mondja, hogy elég már; még ő kiáltja a muzsikusnak: „hogy volt, hogy?”

S hogyha egyedül marad az urával, a szerelmesével, akkor meg éppen tündérré dicsőhödik: csupa szerelem, csupa szenvedély, olyan, amilyent a nóta kíván:

Nekem olyan asszony kell, ha beteg is keljen fel;
Főzze meg a vacsorát, úgy várja párját, úgy várja haza a babáját.

Hát ez jó is volt így egy ideig.

Hanem aztán idő jártával mi lesz a szépasszonyból, a tündérasszonyból?

(Mi lesz a pillangós cipőből? – Papucs!)

A múzsa nem akar diktálni a tollamnak, átengedi a kép rajzolását a hites tanúknak. Ott találhatók a vonal alatt.[1]

Baranyi Miklós most aztán megtudta, hogy milyen az Erynnisek legrettenetesebbike: az elaljasodott asszony.

Senki sem látogatta többé a házát, minden tisztességes ember távol tartotta magát tőle. Ő maga is futott az otthonából. Otthagyta a várai lakában a harmadik nejét, maga átköltözött a debreceni házába; a fiait konviktusba adta. A kormánytól elbocsátását kérte a hivatalából.

Tönkre volt téve testben és lélekben.

És nem vádolhatott érte senkit, csak saját magát.


[1] Első tanú, Bányai Anna, Miskolczi Mózesné, ezt vallja:
„Jól tudja és látta, hogy Baranyi Miklósné, Jászai Borbála asszony, mikor beleízeledett a bor- vagy pálinkaivásba, azaz minden hónapban egy hétig is elivott egy végben: éjjel-nappal, s oly állhatatlan volt a beszédében, hogy azt meg nem tartotta, hanem csak habozott a hiábanvaló cselekedeteiben, s amit mondott, eltagadta.”

Második tanú Farkas Jánosné, Alhomer Magdolna így vall:
„Szemeivel látta és száma nélkül tapasztalta, hogy a kérdéses asszonyság a pálinkának, de leginkább a bornak (mivel a pálinkát el szokták volt a tanúék előle dugni, hogy netalán sokat iván abból, meggyulladna benne) úgy annyira neki szoktatta magát, hogy mikor feljön a hava, egész egy hétig is eliszik. Az pedig minden istenadott hónapban legalább egyszer meg szokott lenni. Akkoron pediglen egy ingre vetkeződvén, hajadon fővel sok illetlen szókat, és cselekedeteket szokott tenni, melyeket tanú nem képes előbeszélleni.”

Harmadik tanú, Remetei József, ugyanezeket vallja.

Negyedik tanú, Szilágyi Józsefné, Jósa Erzsébet hit alatt elbeszéli, hogy mikor Borbála asszony az italnak nek adta magát, ruháit lehányta magáról, úgy hentergett, a tanú gyakran betakargatta, s ilyenkor sok rút beszédjei és cselekedetei voltak.
Documenta Baranyiana.


VisszaKezdőlapElőre