SZIGLIGETI

Aki már tudja, hogy mi a magyar nemzeti színház, az tudni fogja, hogy kicsoda Szigligeti?

Akik még többet is akarnak felőle tudni, azok olvassák meg e rövid életrajzot.

Szigligeti Ede atyját Szathmáry Józsefnek, anyját Szepi Katalinnak hítták; ő maga Szathmáry József nevet viselt mint gyermek, és később, mint szorgalmas tanuló.

Szülői mérnöki pályára nevelték, Nagyváradon és Temesvárott taníttatva, s tanulmányai befejezése végett felküldték Pestre.

A művészet jó szelleme azonban azt súgá az ifjúnak: „hagyd el e pályát, van egy másik fölméretlen ország, amit neked kell tagosítanod, más épületeket kell neked fölépítened, más pusztaságot lakhatóvá tenned, mint azt, amelyre készülsz.”

Az ifjú megérté jó szelleme sugallatát, és lett színész.

Azonban a családi tisztes nevet kétséges kockára tenni nem volt szabad; így lett Szathmáry Józsefből Szigligeti Ede.

Később azután e név hírt és becsülést gyűjtött maga körül, s büszkesége marad annak, aki azt nem örökölte, hanem önmagát tette családja első ősévé.

Mint színműírót minden évben új meg új koszorúkkal láttuk őt megjelenni, s azok közül bizonyosan több megmaradt örök zöldnek, mint ahány elhervadt.

Legelső művei voltak: A megjátszott cselek, dráma, és Dienes, szomorújáték; ezek még Budán kerültek színre. Következett Vazul, Gyászvitézek, Pókaiak, Aba, Romilda, Miczbán, Czilley, Rózsa, Ál Endre, Troubadour, Korona és kard, Nagyidai cigányok, Kinizsi, Szökött katona, Gerő, Két pisztoly, Zsidó, Gritti, Rab, Vándor színészek, Szekrény rejtelme, Zách unokái, Pasquil, Csikós, Mátyás fia, Színésznő, Renegát, Istenítélet, Rákóczi, Liliomfi, Fidibus, Házassági három parancs, Vid, Egri nő, Aggteleki barlang, Nagyapó, Andronik, IV. István, III. Béla, Arckép, Tündér Ilona, Lári-fári, Cigány, Castor és Pollux, Csokonai, Diocletián, Pünkösdi királyné, Dalos Pista, Pál fordulása, Veszedelmes jó barát, Nevelő kerestetik, Világ ura, 10.000 forint, A mama, Béldi Pál,… (folytattatik.)

Összesen hatvanegy színművet írt!

Azok közül öten: Rózsa, Vándor színészek, Zách unokái, Mama és Béldi Pál száz aranyos jutalomérti versenyben diadalmaskodtak; kettő: Kinizsi és Gerő másodjutalmat nyert; legnagyobb rész nagy hatással tartotta fenn magát; és csak három esett el a deszkák csatamezején: Frangepán Erzsébet, Rontó Pál és a Debreceni ripők; ellenben százszoros diadalt aratott a Szökött katona, (melynek felemlítésénél kegyelmes akarok lenni, s nem vetem szemükre a bírálóknak, amit e mű ellen vétettek) és későbbi népszínművei; drámái közül a Pókaiak, Miczbán, Rózsa v. j., Gritti, Zách unokái, Mátyás fia, Rákóczi, Vid, Andronik, Diocletián, Világ ura stb., stb.[1])

Micsoda hatással voltak Szigligeti színművei a közönségre, arról sokat lehetne beszélni; népszínművei egy egész új irodalmi ágat honosítottak meg, mely tisztán a nemzeté, s azért is hat annyira a nemzeti lelkületre vissza.

Legelső három népszínművének körutazása az országban valódi diadaljárat volt. Emlékezem a várakozásteljes estékre, miket mint ifjonc diák átéltem a Szökött katona előadása előtt, s előadása után a közönség elragadtatására, és saját levertségemre, hogy miért nem tudok én ilyet írni? Akkori irigységem Szigligeti tehetségeire legbiztosabb alapja annak a becsülésnek, amit most érzek iránta; az évek és a közellét nem tették őt előttem kisebbé.

Mindenki tapasztalhatá, micsoda befolyást gyakorolt Szigligeti munkássága nemcsak irodalmunkra, de még többre is, mint az irodalom.

Népszínművei leszoríták a hajdani velőtlen bohózatokat, a siralmas rémdrámákat, s eleven erőteljes irányt, élethűséget, igazságot, tiszta morált és emberszeretetet hirdettek a színpad deszkáiról; népdalaink felhatottak általok a szalonokba s a comptoirokba, főurak és kereskedők eddigelé magyar hangok előtt zárva tartott szobáiba; később utat nyitottak művészi és irodalmi érdekeinknek is, s jelenben egy olyan tőkéjét képezik a színháznak, melynek morális és anyagi kamatjai igen nagy helyet foglalhatnak a számadásokban.

Drámái sok szerencsével sajátíták el a históriai elemet, tiszta, szép, szabatos nyelven, megható költészettel, s nagy színi ismerettel vannak írva, s tanúskodnak a költőnek e téren tett sokoldalú tanulmányairól.

Szigligeti költői munkásságán kívül, mint a színház titkárja oly fontos helyet tölt be, hova ügyszeretet, pártatlanság, sokoldalú ismeret, s hazafiúi becsületes jellem múlhatatlan kellékek, s jól esik tudnunk, hogy ezek Szigligetiben egyesülve vannak.

Mint hivatalnok egyenes lelkű, a közügyért buzgó, mint férfi szilárd, elhatározott jellemű; jó férj, jó apa, jó barát.

Szeretném azt kívánni neki, hogy éljen annyi esztendőt, ahány színművet ír, de miután minden esztendőben kettőt, hármat is ír, kívánságom képtelenség volna; e helyett azt óhajtom, hogy éljen oly sokáig, amíg színművészetünkben és irodalmunkban munkásságának gyümölcsei kedvesek leendnek; – akkor pedig ugyan megvénülhet.

[1857]


[1] Midőn e sorokat írom, még akkor Béldi Pál nem adatott elő.


VisszaKezdőlapElőre