CHARIVARI

Ne bántsd a magyart!!!

Egy német újság azzal fenyeget bennünket, hogy ha szót nem fogadunk Ausztriának, kénytelen lesz Magyarországot másodszor is meghódítani.

Másodszor??? Hát vajon először mikor hódította meg?

Ugyan, édes németem, mondd meg, micsoda időtájban hódítottad meg Magyarországot?

Arra emlékezem, hogy egy időben a magyar nemzet hódította meg Ausztriát, hogy Bécs falain magyar győzelmi zászló lobogott, de arról, hogy valaha német falamia foglalta volna el haddal a jó Magyarországot, hallgat minden írás.

Jöttél bizony, édes németem, batyucskával a hátadon, mint armer Reisender a jó Magyarországba, foltoztad saruját a magyarnak, árultál cérnát és gombostűt és építettél belőle házat. S most azt mondod, hogy meghódítottál bennünket, s ha nem hisszük, másodszor is meghódítasz!!!

Atyámfiai, földieim, magyarok!

Ti Kecskemét, Cegléd, Kőrös és Debrecen lakói!

Kik lakoztok a Duna és Tisza partjai között, a Réz alján, a Nyírségen és a Csallóközben, jászok, kunok, hajdúk, palócok, barkók és székelyek!

Ti, kik becsületes munka s isten szabad ege alatt erős, bátor néppé nőttetek fel, kik tanultátok szeretni a hazát, imádni az istent s forgatni a buzogányt, mint a nádvesszőt. Kik nyitva tartátok kapuitokat, hogy ha jő az idegen, betaláljon terített asztalotok mellé s ossza meg veletek az isten áldását; kik egyenként bármikor szét bírtatok verni, ha jó kedvetek támadt, egy szál tőrül vágott fütykössel egy csorda labancot – hallgassatok reám.

Láttátok-e már a németet valaha?

Láttátok-e a németet, mikor országos vásárban bukfenceket hányt, csepüt evett s kutyákat táncoltatott a nép előtt s aztán rézkrajcárt kéregetett hegyes süvegébe?

Láttátok-e a németet, mikor üres batyuval, beütött kalappal, sántítva, dideregve állt meg pitvarajtótokban, s ti keresztyéni szánalommal adattatok neki kenyeret és fázó tagjaira meleg ruhát. Láttátok-e a németet, mikor reggeltől estig ott ült sörös kancsója mellett, orra alját tubákkal festé meg s szájtátva bámulta az istent, ki bölcsen kieszközlé, hogy a hol német van, ott csirke is legyen.

Halljátok, most ez a német azt mondja, hogy titeket kikerget az országból!

Reszkessetek!

A német irgalmatlan kegyetlen vitézállat.

Ha a Duna, Tisza sör volna, rég megitta volna, s ha a magyar nemzet sültcsirke volna, rég megette volna.

Tehát vigyázzatok és imádkozzatok, mert ez a német ugyan haragszik s azt ígéri, hogy megesz. Szegény fejeink!

A tudóstársaság, mint hírlik, három tucat parókát és tubákos szelencét rendelt meg Bécsből. Ezentúl ilyenekkel fogja jutalmazni tagjait.

Vasvári Pált, kedvelt népszónokunkat, egyikét a legmerészebb szellemeknek vasárnap éjjel kirabolták. Többek között kéziratait is elvitték, mely körülmény könnyen azon gyanút kelti föl bennünk, hogy a sötét merénylet politikai volt. Hát ennyire jutottunk már? Ezután már csak a titkos éjjeli elfogatások, vendéglői megmérgezések és utcaszegleteni leorgyilkolások vannak hátra.

Idehaza vagyunk-e hát, vagy Muszkaországban?

Ezt szeretném csak tudni.

Azok, kik a fegyvert letétették velünk, gondoskodtak-e arról, hogy személyes bátorságban létünk védve legyen?

Cs. mezővárosban a kat. és ref. pap rábeszélései után a népség tökéletesen polgárosítá a zsidókat; megérjük, hogy a parasztemberek lesznek az intelligencia.

Csatára, csatára!

Kifolyt az első polgári vér!

Azon percben, midőn e sorok leírta után kihull a toll kezemből s önkénytelenül nyúl kezem kardja után, kifolyt az első polgári vér, s Budapest utcáin rémesen viszhangzik a kiáltás:

Fegyverre! Csatára!

A vészharangok félreveretnek. A lakosság éjjeli álmából ébredez.

Budán tizennyolc embert orgyilkolt le a katonaság Lederer parancsára. A katonák vezetői voltak: Cserei, Lippe, Kübek és Czedlicz.

Papp Ferenc, Szeiszer János szabósegéd, Bogati Ferenc, Tomor János, Csabai, Páros, Burger József, Pesten sebesek. Zmeskal, Mérey, hiányzanak. Miskei János, Lukacsovics János, Budán sebesek.

A legelső barikád a forradalmi csarnok előtt áll. A fiatalság védelmi állapotba helyezte magát. A harangok zúgnak.

Csatára, csatára!

Megtörtént tehát, mitől úgy féltek kormányunk emberei.

Megkezdődött a polgárvér ontása. A minisztérium kerülgette a Charybdist s a Scyllába jutott.

Hivatalokat osztogatott azoknak, kiket a haza gyűlöl, vagy meghagyta őket hivatalaikban, hogy ne folyjon vér; most ezekre a nép kimondja véleményét, macskazenéket ad nekik, s vér foly utána.

Nem merte kitenni hivatalaikból a néprontó egyetemi tanárokat, a fiatalság feltámadt ellenük s macskazenét adott nekik.

Nem merte kitenni hivatalából a fő hadikormányzót, Lederert, a nép föltámadt ellene s macskazenét adott neki.

Ez rendes folyása a dolgoknak; ez így történt Párizsban, így Münchenben, így Berlinben és legközelebb Bécsben.

A nép először folyamodott, ez nem használt, ekkor macskazenét adott, s mikor ez sem használt, szuronyokkal ment s elkergette, akit nem szeretett.

A macskazene a közvélemény apellatorium foruma, utána csak a szurony van hátra, s azt a katonaság kezdte el a vitatkozás terére hozni.

Lederer katonai becsületszavát szennyezte be, midőn azt mondá, hogy nincs fegyver az Arsenalban, holott tizennégyezer darab volt, ezért Lederer megérdemelte a macskazenét.

Azonban ez csak az ő személyén elkövetett privátsérelem.

S mit tesz ez ember? Midőn a nép ablakai alatt összegyülekezik, orozva körülveteti katonasággal, s nyomorú vazalljai oly mészárlást követnek el a fegyvertelen népen, melytől érzéssel bíró embernek föllázad minden íze.

Nőket gyilkoltak a nyomorúak!

Az a katonaság, melynek a kormány tudta nélkül mozdulni nem szabad, egy Lederer parancsára fegyvert fog és magánysérelmeket torol meg fegyvertelen népen.

A lelketlen csordák még lelketlenebb vezetői voltak: Cserei, Lippe és Czedlicz. Gyalázat a vállrojtra, mit ezen emberek viselnek, kik használni engedik magukat fegyvertelen nép orgyilkolására. Ezeknek hóhér a neve, nem katona.

És e botránynál az olasz katonák úgy tüntették ki magukat, mind rendszerető, emberszívű nép, ők nem gyilkolák a népet, hanem gyilkolta a magyar meg a német. Ott vannak vezetőik nevei: Cserei, Lippe és Czedlicz.

Az elesteket Pestre hozta át a nép, s itt bosszúra hívá fel társait, a harangokat félrevereté, a rohanó német lovasságot hirtelen kerített fegyvereivel visszaverte, s hozzáfogott a barikád építéshez, midőn megérkezett a mindenütt segítő Nyári, s a bosszú percét biztatásai elhalaszták reggelre.

Reggel megyegyűlés volt, hol kimondatott, hogy vagy van minisztériumunknak ereje, vagy nincs. – Ha van:

Akkor a minisztérium tenni fogja a következőket:

Elégtételt adand e véres botrányért azokon, kik azt elkövették.

Evégre vegyes küldöttséget nevezend ki, mely fölöttök ítélni fog, s e törvényszék nyilvánosság mellett tartatik.

Addig is, míg a törvényszék a bűnösök fejére ítéletet hozand, Lederert hivatalából kiteszi. Cserei-, Lippe-, Kübek- és Czedliczre nézve intézkedend, hogy a vizsgálat elől meg ne szökhessenek.

A magyar ezredeknek hópénzét nem fizeti addig, míg azok az alkotmányra mind meg nem esküsznek.

A haditanácsot rögtön feloszlatja s helyette másikat alakít.

Országszerte önkénytesek seregét fog összeszedni, s a mostani magyar ezredek katonaságát azokba szétosztja.

Hadügyminisztert nevez ki, míg MÉSZÁROS megérkezik.

A tanulóifjuságot felfegyverkezteti.

A katonaságot rögtön felesketi az alkotmányra.

S nem hagyja addig működni, míg ezt meg nem tevé…

…Ha pedig ezeket nem teendi, akkor kimondjuk, hogy nincs, független kormányunk! Az ország forradalmi állapotban van.

S akkor aztán isten és saját erőnk védjen meg bennünket.

Akkor vegyük elő utolsó erőnket, s karddal kezünkben kérdezzük meg a sorstól: érdemeljük-e hogy tovább éljünk, vagy nem?

De tovább magunkat és egymást ne ámítsuk.

Minden a felelettől függ. Az első vér kifolyt, minden simogatás, lágyítás nem volt képes ezt megakadályozni. Hogy több ki ne folyjon, ide most erély kell és határozott föllépés, mert pár nap alatt már talán késő lesz felelni.

Legyen e felelet élet vagy halál, de elhatározó.

Épen most halljuk: hogy Lederer megszökött. – Szép!


VisszaKezdőlapElőre