CHARIVARI

Rémjelenetek a horvátföldön

Egy dühös vén illírnek hat leánya volt. Fiatal, karcsú, fekete szemű mind a hat, egyik szebb, mint a másik.

Hat turmezei nemes volt e szép ráclyányok ifjú szép jegyese.

A legelső összeütközésnél a magyarok és illírek között ott voltak a hölgyek kedvesei is, s küzdöttek azoknak három fitestvére ellen.

Mind a három testvér legelöl küzdött a lázadók csapatjában, legelsőbb esett fogságra közöttök.

A vén illír ekkor Moldvában volt, hol a kolera legjobban dühöngött. Azon hírre, hogy fiai el vagynak fogva, hazajött. Fáradtan, halaványan érkezett haza egy este, sárga volt, mint kit a koporsóbul vettek ki.

Maga körül gyűjté leányait, mind a hatot, s így szólt hozzájok.

„Menjetek át a magyar táborba, ott vannak kedveseitek, ott vannak testvéreitek elfogva.

Fiatalok vagytok, szépek vagytok, adjatok mindent kedveseiteknek, mit fiatal szép lyán kedvesének adhat; de kérjétek vissza testvéreiteket, áldásom rajtatok, ha visszahozzátok őket, síromat találjátok, ha nélkülök jöendtek vissza.”

Ezzel megáldá a szerb leányait, fejökre tette kezét, megcsókolá ajkaikat. És keze oly hideg, oly nehéz, ajka oly forró, oly reszketeg volt!

A lyányok elmentek. Idegen, fájdalmas tüzet érzének égni ereikben, azt hitték, hogy az a szerelem, pedig az volt a halál.

Odaértek a magyar táborba. Első volt a legszebbik, a legfiatalabbik, kit elküldtek felkeresni kedvesét. Vártán volt az, kezében fegyvere, midőn kedvese rátalált.

Szeretve futott feléje a leány s örömmel nyújtá elébe kezét; némán rázta amaz fejét s nem fogadta el a kedves kezet.

„Nem ismersz?” rebegé elszomorodva a leány.

„Ismerlek, szeretlek is, de most nem vagyok a tied, most hazámé vagyok.”

„Csak egy csókot, csak egy ölelést.”

„Nem volna szerencse a férfi fegyverén, ki csókolni tudna, mikor hazáját halál fenyegeti, ki ölelni tudna, mikor keze véres.”

„Hát testvéreim”?

„Ők jó helyen vannak.”

„Élnek-e?”

„Az égben vagy a pokolban, ha igaz.”

Zokogva ment vissza nénjeihez a szerb leány, elmondta nekik, hogy hiába jöttek, testvéreik halva vannak, kedveseik mást szeretnek, a hazát és fegyvereiket.

A hat leány bujdosni ment erdőkre, mezőkre, s néhány nap múlva holtan szedték őket össze tópartokon, patakvizek mellett.

A kolerát hordták magukkal.

A vén szerb Moldvából hozta azt magával s szép leányaira hagyta átragadni, s úgy küldte el őket a magyar táborba, hogy csókjaikkal oltsák be az irtózatos ragályt a hadseregbe.

Kedveseik férfijelleme megőrzé e veszélytől a tábort, s a hat menyasszony nyomorúan veszett el a puszta útfélen.


VisszaKezdőlapElőre