CHARIVARI

Hála istennek, ezen is átestünk.

Tudniillik azon, hogy egy kicsinyt megvertek bennünket.

Persze ez olyan megveretés volt, amilyet az embernek az ellensége sem kíván, közülünk elesett vagy ötven, megsebesült vagy háromszáz, míg ellenségeink közül háromannyi hagyta a fogát a csatatéren, vissza is nyomta ifjú seregünk a kétannyi erejű veterán hadsereget, s két helyzetet elfoglalt tőle, s jobbszárnyát criminaliter megpaskolta, azonban a bécsiek nem akartak, vagy nem jöhettek segélyünkre, s így hadseregünk kénytelen volt helyzetét feladni s a határokra visszavonulni. A kaszások egy kicsinyt hamarább is odaértek, mint kellett volna.

Úgy látszik azonban, hogy ez a hír senkit sem ver le.

Mindenki helyben hagyja, hogy seregünk a magyar határra jött.

Mint Anteus óriás, ki ha a küzdésben a földre tehette le lábát, anyjától, a földtől mindig új erőt kapott, akként képzeljük mi, hogy ha lelkes hadseregünk magyar anyaföldön vetheti meg lábát, mindenütt új erő, új segély gyűlik sorai közé a biztos szülőföldből.

Míg azon eszme, hogy egyetlen hadseregünk idegen földre megy csatázni, bizonytalan kimenetelű harcba, kétes érzelmű népek közé, télre váló évszakban, még a győzelem koronájával sem talált nálunk rokonszenvre.

Jobban van ez így. Elvesztettünk vagy száz embert, de nyertünk helyette oly biztos megyőződési alapokat, mikre hazánk jövendőjét bátran építhetjük.

Bizonyos e perctől fogva az hogy többé köztünk s a dinasztia közt a kérdést semmiféle manifestum, ultimatum, mandatum, rescriptum, memorandum et quod desinit in „um” el nem dönti. A császár és Magyarország: két ellenséges tábor. Köztük minden írott viszony tettleg megszüntetett.

Másodszor az, hogy a magyar ifjú hadsereg a leghevesebb csatatüzet is bátran ki tudja állani. Nemzetőreink, önkényteseink, általában akinél csak puska volt, úgy víttak, mint a rómaiak triariusai.

Hogy a kaszások egy kicsinyt előre elsiettek az ütközetből, biz isten nem csuda, őket kétszáz lépésről lövöldözik, s ők ott gereblyenyéllel várják az isten áldását. Adjunk nekik puskát, majd megmutatják, ki teremtette a magyart.

Harmadszor és utoljára megtudtuk azt, hogy ha mi szabadságunkat ki akarjuk víni, ne támaszkodjunk senki segítségére, se németre, se franciára, hanem bízzunk a magunk istenében s a magunk fegyverében s úgy csináljuk a számítást, mintha egyedül állanánk az egész világ ellen éltünket és szabadságunkat megvédeni.


VisszaKezdőlapElőre