Férj és férfi

Félix sietett ezalatt a herceggel találkozni.

Nem várta az esti börze óráját, amikor a parquetten minden ceremónia nélkül szemközt kaphatja, hanem felkereste őt a szállásán.

Waldemár nem hagyta őt sokáig előszobájában várakozni, a fináncfejedelmek is szokták tisztelni egymás rangját, legalább külszínleg.

Dolgozószobájában fogadta a bankárt.

– Ah, a herceg dolgozik? – szólt Kaulman kötelezett nyájassággal, nagyot csodálkozva azon, hogy egy ilyen előkelő rangbeli úr még arra is képes, hogy saját kezűleg felmessen egy füzetet, s abban vörös és kék plajbásszal neki megtetsző sorokat húzgáljon alá.

A herceg letette asztalára a kezében tartott röpiratot, s megkínálta Félixet, hogy üljön le.

– E percben tudtam meg, hogy a herceg Párizsba érkezett, s siettem, hogy első legyek, aki üdvözlésére jön.

– Én is éppen önnel foglalkoztam.

Félix nagyon is értette azt a sajátságos mosolyt, amivel a herceg e szavait kísérte.

– Ezúttal a parlamenter fehér zászlója alatt jövök az ellenség főhadiszállására.

A herceg gondolá: „Tudom; az a zászló egy hímzett zsebkendő „E” betűvel a szögletében.”

– Nálunknál nagyobb hatalmasságok is kibékültek már – kezdé Félix –, s lettek ellenfelekből szövetségesek, ha egy közös érdekben összetalálkozhattak.

– S ilyen közös érdek reánk nézve?

– Az általam tervezett kölcsönügy.

A herceg nem felelt rá semmit, csak egy bántó mosolyt adott rá válaszul, mely a bankárt egészen kihozta hidegvéréből.

– Uram! – szólt Félix, felkelve helyéből, hogy nagyobb emfázissal adhassa elő nézeteit. – A Szentszék javára kötendő kölcsönről van szó! S én tudom jól, hogy ön buzgó katolikus!

– Vajon ki árulhatott el?

– Azonkívül ön született arisztokrata. Ön nem engedheti azt, hogy amíg Magyarországon egy bürokrata miniszter csak úgy egyszerűen zsebre készül dugni az egyház birtokait, azalatt másfelől egy szabadkőmíves csőcselék szent Péter birodalmát ajándékozza a sans-culotte canaille-nak, holott mi most egy csapással mindkettőt megakadályozzuk. Ön nemes ember!

– Hát még mi vagyok?

– És – enfin –, financier is. Önnek lehetetlen észre nem vennie, hogy ez a mi vállalatunk egyike a legnagyszerűbb, legrentábilisabb vállalatoknak. Ön számítani tudó, okos ember.

– Vagyok-e még valami?

Félix nem engedte magát Waldemár hideg szarkazmusa által leveretni, egy merész fordulattal, a legédesebb nyájasság kifejezésével arcán odanyújtá kezét Waldemár elé.

– És Kaulman Félix házának legkedvesebb barátja.

Kockáztatta, hogy erre a szóra vagy felcsapnak a tenyerébe, s elfogadják a barátságot, vagy pofon ütik.

Még rosszabb történt vele az utóbbinál is.

A herceg felvette asztaláról azt a bizonyos röpiratot, amiben az imént kék és vörös irónnal sorokat húzogatott alá.

– No hát, édes katolikus hitfelem, arisztokrata rangtársam, financier compagnonom s legkedvesebb barátom, tekintsen ön bele ebbe a kis röpiratba, s találja meg benne adandó válaszomat. Kérem, tegye magát egészen kényelembe nálam.

Azalatt, míg Félix átfutotta a kezébe adott füzetet, Waldemár ráért a körmeit gömbölyűre köszörülni.

Félix letette a füzetet.

– Ez az én biográfiám lenne?

– Mint a címlap is bizonyítja.

– Ezt a herceg maga írta?

– Legalább én diktáltam az adatokat.

– Itt el vannak számlálva mindennemű üzleteim, amikkel állítólag a közönségnek port hintettem a szemébe, egész a bondavári vállalatig, amelyben a tőkepénzesektől álmérleg és költött osztalék által tízmilliót összeszedtem, s az most mind veszendőbe megy a kiütött katasztrófa miatt. Ez kegyetlen pamflet.

– Talán nem igaz?

– Igaz! A hercegben hű historikusomra találtam. Hanem hát hadd folytassam az életírásomat. A tegnap okozott kárt holnap helyrepótolhatom; a rossz üzletet kiegyenlíti a jó. A kis vereséget eltakarja a nagy győzelem. Mit akar a herceg ezzel a röpirattal?

– Abban az órában, amelyben ön kölcsönét felteszi a börzén, kiosztom ezt az iratot a parquetten, a coulisse-ban, s megkezdem a kontremint azzal, hogy az ön részvényeit kitörültetem a jegyzékből.

– Ezt előre tudtam, s éppen azért jöttem ide, hogy ennek elejét vegyem.

Kaulman Félix szemeinek sűrű pislogásával akarta kifejezni elkeseredését; kezét mellényébe dugta, s tompított hangon folytatá:

– Uram! Ha azt akarta ön, hogy szemei előtt haljak meg, célt ért.

Waldemár nagyot kacagott, s a vállára csapott Kaulmannak.

– Ugyan, kérem, ne komédiázzék ön itt nekem! Nem azért jött ön énhozzám, hogy itt szemem láttára főbe lője magát, hanem azért, hogy nekem valamit eladjon. Ön egy tönkrejutott szédelgő, akinek van még egy utolsó klenódiuma: egy csodaszép fekete karbunkulus, amit ön egy kőszénhalom közt talált, kiköszörült, sokszor eladott, sokat nyert rajta, most megint visszakerült önhöz; ön tudja jól, hogy én önnek ebbe a kincsébe bele vagyok bolondulva, hogy kész vagyok rá árverezni az egész világ ellen; ezért jött ön ide! No, hát értsük meg egymást! Alkuszom. Mi az ára?

A herceg levetette magát karszékébe, s most már nem is kínálta Kaulmant, hogy tessék neki is leülni.

Az is felhagyott a pátosszal, s visszavette természetes arcát. Ha ugyan szabad nála arcról beszélni.

– Legelőször is ez a brosür! – szólt kezét a röpívre téve.

– Jó! Megkapja ön. Ezer példányban az eredeti kézirattal együtt. Befűthet vele, ha ugyan meg nem akarja tartani emlékül.

– Másodszor – folytatá Félix –, a herceg lemond a kontreminről, a kölcsön aláírásának három napján ellenem és üzlettársaim ellen semmi manővert nem csinál. Ellenkezőleg, maga fog az első aláírók között nevéhez illő összeggel megjelenni.

– Jó! – mondá a herceg. – Megegyezünk! De hallja ön mármost az én módosítványaimat. A kölcsönaláírás első napján nem teszek ön ellen semmit, de nem is írok alá semmit. A második napon sem bántom önt, de nem is segítem elő. A harmadik napon azután aláírok a kölcsönre egymilliót, és azontúl hajtom önnek előre a vállalatait úgy, mintha én volnék önnek a legjobb barát]a.

– De miért nem az első napon?

– Majd megmondom önnek, hogy mi történik az első két nap alatt. Még ma tudatja ön madame-mal, hogy Tibald herceg bírói zár alá jutott, s hogy ő Tibald herceg hotelében többé nem lakhatik. Madame már egyszer nagylelkű volt palotáját mindenestül visszaadni Tibaldnak, másodszor is megteszi, s hazamegy férjéhez. A férj a kibékülés napját fényes estéllyel ünnepli meg. Ez estélyre házának legjobb barátját is meghívja. (A herceg itt jelentő mozdulattal tette mutatóujját saját mellére.) Aki ez alkalommal madame-nak be fogja mutatni azon pompás nyári palota tájképét, mely a Como partján úrnőjére vár, kinek nagy szüksége van az olasz légre és a kedélyváltozásra.

– Ön igen gyöngéd ember.

– Még ne dicsérjen, kérem. A második nap arra való, hogy Kaulman Félix úr felvilágosítja madame-ot afelől, miszerint Franciaországban okvetlenül megkívántatik a házasság érvényességére a polgári szerződés. Annálfogva elviszi őt magával a jegyzőhöz, s a polgári kötést végrehajtatja.

– De uram! – kiálta fel Kaulman, igazi ijedelemmel arcán, s visszahőkölt. – Miért akarja ön ezt?

– Miért! – szólt a herceg, s most már ő is felkelt a helyéből, hogy jobban az orra alá beszélhessen áldozatának. – Hát azért, hogy ön ravasz spekuláns ne tehesse meg azt, amire számított, hogy elvesz egy országban egy szép arcot, s egy másik országban, ahol túladhat rajta, eldobja azt magától. Én akarom, hogy ön el ne vehesse a nevét a madame-tól soha és sehol. Ugye? Negyednap a szemem közé nevetne ön, s azt mondaná: „Hisz amit neked adtam, nem is volt az enyém soha!” Nekem a gyémántnak a foglalatja is kell! Én nem engedem azt az ön jegygyűrűjéből kitörni, uram, hanem azzal együtt akarom azt látni!

Kaulman nem titkolhatta el megzavarodását.

– Ezt a szeszélyt nem értem önnél, uram!

– Én értem! S ha akarja, ön is megértheti. Én bolondulok e nő után. S e nő engem ki nem állhat. S én annak tudom az okát, ön pedig nem is sejti azt. Önnek a neje erényes nő! Ön bámul rajta, ugye? Nem az ön érdeme, hogy az, hanem Tibald hercegé. Ezt Tibald megmondta nekem. Megeskette e hölgyet, hogy engem soha el nem fogad. Szegény öreg! Azt hitte, hogy leányát kibékíti velem, ha Evelináról lemondok. Milyen rossz pszichológ volt. Hisz ezzel szenvedélyemet szította csak. Egy bukott nő után nem szaladnék országról országra. Rég elfeledtem volna. De üldözöm, mert elárulták előttem tisztaságának titkát. Én imádom ezt az asszonyt azért, mert fényes, mert tiszta, mert ragyogó; ez átlátszó ragyogásnak titulus kell, hiteles stigma, ez a titulus az ön neve. Most már tudja ön, hogy mit követelek öntől!

– Herceg, ön pokolbeli ötletekkel bír! Ön hozzá akar engemet kötni gyalázatomhoz!

– Gyalázatához? Hát ki hítta önt abba a vásárba, ahol gyalázatot adnak és vesznek? Hát mit kínálok én önnek? Nem azt-e, hogy a Kaulman-név magasra becsültessék? Óh, a Kaulman-néven egy szennyfoltnak sem szabad maradni! A Kaulman-cég főnöke egy derék respektábilis férfi lesz. Künn a világban tekintély, a börzén cenzor, szilárd férfi, honn tisztes családfő. Azt azután, hogy künn a világban micsoda, csak mi tudjuk ketten, azt pedig, hogy otthon micsoda, csak mi tudjuk hárman.

Kaulman belső küzdelem hevélyét akarta mutatni.

– Ej, uram, ne dörzsölje ön a szemeit és az arcát! – szólt elfordulva a herceg. – Azért én nem fogom sem azt hinni, hogy ön sír, sem azt, hogy elpirul. Az idő rövid, jobb lesz, ha siet ön azt felhasználni.

Ez biz igaz. Sietni kell. Azért hát Félix úr csak elengedé magának az önhajkitépéssel járó végjelenetét egy a kétségbeeséssel küzdő becsületérzésnek, s bevégzett ténynek véve a kedvező alkut, kezét nyújtá rá Waldemárnak.

Hanem azért Waldemár már csak mégsem szorított vele kezet. Köszönte alássan.

– Csak írja be ön a jegyzőkönyvébe, a többi üzleti kötések közé, nincs ok miért kezet szorítanunk. Az adatokat pontosan tegye fel! Ha én holnap déli egy óráig megkapom öntől a meghívást az estélyre, akkor holnap nem jelenek meg a börzén. Ha holnapután déli egy óráig megkapom a hivatalos tudósítást önnek jegyzőjétől a megkötött polgári házasságról, akkor ismét nem megyek fel a börzére. S ha negyednapon déli egy óráig eljön hozzám önnek a megbízottja, s hozza azon tudósítást, hogy ön elutazott a brüsszeli piacra ottan vezetni a kölcsön ügyét, s küldi számomra lakosztálya kulcsát, kérve, hogy álljak helyt itten önért mint üzleti társ, akkor megjelenek a börzén, s fényes diadalra juttatom a kölcsönt. Mármost tessék sírni vagy kacagni, de csak ne az én szobámban.


VisszaKezdőlapElőre