AZ IS ÉR VALAMIT

Ki volna elégedettebb, ki büszkébb, mint a fiatal ember, aki a világba lép.

Egy kedves lelkész ismerősömtől hallottam ez anekdotát elmondatni, mely ővele magával történt.

Éppen akadémiákról érkezett haza, s tanári állomásra volt kandidálva, mely vágyainak netovábbját képezé, s a legtisztesb álláspont volt nagyravágyása előtt.

Időközben meglátogatá Füredet, s alig hihette volna el, hogy ott most nálanál nevezetesebb ember is lehessen, ki az akadémiákról jött, s professzori székre hivatalos.

Egyszer reggel kimegy a vendéglő elé, hol többen is reggeliztek, s meglátva egy igénytelen öregurat egy szögletben üldögélni, odaül mellé ifjúkori önbizalommal, s nagyvilágban jártas hangon kiált a pincérre, hogy hozzon neki kávét.

Az öreg úr szép lassan jelenti a pincérnek, hogy neki is hozzon egy pohár tejet.

– Hát öreguracskám, tejecskét? – szólt belekötve az ifjú szerény szomszédjába.

– Igenis, tejet iszom.

– Nekem a sors kávét rendelt – szól az ifjú tökéletes megelégedés hangján.

– Kit legyek szerencsés tisztelni? – kérdi alázatosan az öreg úr tőle.

– Én N. N. vagyok, doctor philosophiae, jelenleg theologiae candidatus; ha Isten segít, még idővel több is lehetek. Hát maga uracskám, kicsoda-micsoda?

– Én gróf **y vagyok – válaszol szerényen az öreg úr –, jelenleg Magyarország főkancellárja.

Az ifjú ember nem hagyta megzavarni magát, nyugodt ábrázattal viszonza:

– No, az is ér valamit.


VisszaKezdőlapElőre