Népszokások

HÚSVÉTI ÖNTÖZÉS

Legtöbb magyar faluhelyen maig is szokásban van a húsvétnapi öntöződés. Urfiak, kisasszonyok úgy szokták ezt, hogy finom rózsavizecskével kis üvegecskéből egymást meglocsolgatják, s úgy tesznek, mintha örülnének neki; hanem a parasztlegények erősebb szokást követnek, ők a lyányokat egyenesen a kúthoz viszik, s ott hevenyében egypár veder vízzel becsületesen nyakon öntik, s a leányok úgy tesznek, mintha haragudnának érte.

– Jaj, nemzetes uram! – sopánkodik egy húsvét-napon a jómódú gazda számos fehércselédsége. – Dugjon el bennünket valahová, az egész falu legénysége mind készül bennünket megöntözni, ne találjanak ránk.

– Bújjatok hát ide az üres hombárba – mond nekik az öregúr –, csakhogy aztán ne szóljatok, mikor jönnek.

Jöttek a legények, keresik a lyányokat, tűvé tették értük az egész külső házat, lesték az udvaron, de egy sem jött elő.

El is mentek volna már, ha a leány-nép meg tudta volna állni a hallgatást a hombárban, de a vad szüzek vihogni, nevetni kezdtek a legények felett, erről rájok ismertek; nosza, megkapták a hombárt, mindenestül felemelték egy hatökrös szekérre, s végigmenvén vele a falun, minden házhoz bekiáltottak:

– Csíkot vegyenek kegyelmetek!

Mely szóra minden háztól előjött a férfifajzat, s nem sajnált egy-egy kanta vizet tölteni a kérdéses csíkok nyakába, kiket csak a falu végén szabadítottak ki a hombárból, átázva a bőrig.

Kiállták ám ezt a tréfát a mi pozsgás falusi nimfáink, s százszor visszaadták ezt az eláztatást azoknak a legényeknek, akik őket később feleségül vették.


VisszaKezdőlapElőre