HÁT ÜSSEM?

Valami hetvenkedő vívómester járt valaha Bécsben, aki nagy fogadásokat tett fel, hogy ő bárminemű fegyverben akárkit legyőz. A sok kudarc, amit egy és más vallott miatta, végre dühbe hozta mindazokat, akik az ilyen kérkedésnek nem baráti, s azok között volt Z. M. gróf.

– Sok híres vitézzel megpróbálkoztál már – monda a hamis Tankrédnek –, most mérkőzzél meg az én Jancsi gulyásommal. Az ugyan nem érti a kard mesterségét, de van neki furkósbotja, s ha azt a kezébe veszi, ki merném veled állítni bátran.

A bajvívó fitymálva fogadta az ajánlatot, s fogadott a gróffal a kitett összegben.

Z. rögtön izen haza, hogy Jancsit küldjék fel Bécsbe úgy, ahogyan van, szűröstül, furkósbotostul.

A kitűzött napon fényes társaság gyűlt össze az e látványra elkészített kertben. Nagy híre volt, hogy a bajvívó Z. gulyásával fog megverekedni; a legnagyobb urak, asszonyságok sereglettek oda e különös tusa csudájára.

Kiállítják Jancsit a középre. Ő nemigen látszik magát jól érezni, amint azt a sok úrias képet körös-körül megbámulja, s csak úgy csóválgatja a fejét.

Jön a bajvívó is spádéval kezében, nagy nevetve meghajtja magát a közönség előtt, s kezével integet nagy elbizakodottan ismerőseinek, s azzal vívó állásba téve magát, megforgatja spádéját, s hetykén a közönséghez kiált:

– Uraim és dámáim, most idevigyázzanak, ennek a fickónak én a jobbik fülét fogom most mindjárt keresztülfúrni.

Jancsi csak nézett, mozgatta a botját alá és fel is, hogy e gonosz szándokot meggátolja, de míg ő a bajvívó kardja hegyét kísérte félénk figyelemmel, azon vette észre magát, hogy keresztülszúrta a fülét.

A közönség tapsolt a bajvívónak, az meghajtá magát, Jancsi pedig nem tudta, hogy mit csináljon, mikor úgy kacagnak rajta.

– Most jön a sor a másik fülére – szólt hetykén a bajvívó, s Jancsi hiába előgetett neki mind a két kezével, nem gátolhatta meg, hogy a másik fülét is keresztül ne szúrja.

– Most következik egy zápfog – monda a bajvívó spádéjával köszöntve.

Már ekkor nem állhatta tovább Z. szó nélkül a dolgot, s rákiáltott a parterről a gulyásra:

– Jancsi, ne hagyd hát magad, hanem vágj te is közbe!

Hej Jancsi is megörült ennek a szónak.

– Hát üssem, uram? – szólt, megtudva hogy neki is mi dolga van itten, s azzal marokra kapta furkósbotját, s odanyújtott vele egyet nagy irgalmatlanul a bajvívó nyaka közé.

Csak egyet ütött rá, de sohase hadakozott az többet.


VisszaKezdőlapElőre