ELSŐ FEJEZET
A király és druszája

1742-ben egy novemberi napon mutatott be egy fiatal nemest II. Frigyes királynak főhadsegéde, Lottum-Willich báró.

A királyt még akkor nem ruházta fel a „Nagy” melléknévvel a közvélemény. Ekkor még „Szép Frigyes” volt. Emlékezett a bemutatott ifjúnak a nevére is, az arcára is; még inkább az alakjára. Mikor az egyetemet meglátogatta egyszer a király, ezt mutatták be neki a professzorok mint legjobb tanulót, legvitézebb kardvívót és legszálasabb legényt. S azóta még nőtt egypár hüvelykkel. Kevés híja volt termetéből az egy ölnek. S ez az óriás termet a legszabályosabb idomokban volt kifaragva: Apolló alakja, Mars izmaival; arca elpirulásig ifjú, még hamvas, borotva nem érte: az arc még egy gyermeké, de a lélek, mely tekintetében előtte jár, egy férfié.

– Te vagy a derék Trenknek a legnagyobb fia, Frigyes; akit tavaly temettek el, katonai pompával; tizennyolc seb helyét vitte magával a sírba és az egész világ becsülését.

– Azt nem vitte a sírba, felség: azt a fiaira hagyta.

A királynak tetszett a merész válasz.

– Hát egyéb birtokot örököltél-e apád után?

– Igen, fölség; a scharlaki uradalmat és a kardját. Ez a kettő elég arra, hogy fölséged szolgálatába léphessek.

A király fölfogadta az ifjút a testőrcsapatjába.

II. Frigyes testőrsége száznegyvennégy lovasból állt, akik mellett még egy kis csapat hadapród képezte magát leendő testőrül.

Mert ez a testőrség egyre változott. Ez adta a tisztikart a porosz lovasezredeknek. Akik kitüntették magukat tehetségeik által, egyszerre magas tiszti rangban lettek elhelyezve; viszont pedig a legkisebb hibáért, gyöngeségért, mulasztásért el lettek bocsátva, vagy valamelyik várba bedugva s ott felejtve.

Fegyverzetük, vértezetük a legnagyobb fényűzéssel kérkedett; acélpáncéljuk ezüsttel kiverve, egyenruhájuk veres bársony, skófiumos hímvarrással, paszománttal borítva: maga a nyeregszerszám hatszáz tallérba került. S a gárdistának nem járt fizetés, csak jutalom vagy királyi ajándék alakjában: annak ex propriis kellett szolgálni.

S milyen szolgálat volt az! Amiben két-három paripa egy év alatt elpusztult. Reggel négy órakor már nyeregben ültek a gárdisták, s kezdődött kinn a mezőn a lovaglási gyakorlat. Félóráig tartó vágtató rohamok széles árkokon, sövényeken keresztül: mocsarakon, hepehupás angyalhullásos tőzegmezőkön át. Visszatérett számba vették a gyakorló vitézeket; rendesen hiányzott valaki: ha paripa törte ki a nyakát, ahelyett hoztak a királyi istállóból újat; ha maga a gárdista, annak szép parádés temetést csaptak, s helyébe rukkolt egy várakozó hadapród. Egy békeév alatt több gárdista elveszett, mint egy hadjárati esztendőben. Éjjel pedig, a legmélyebb álom idején, fegyverre trombitáltatott a király (maga is mindenben részt vett), s amelyik gárdista nyolc perc múlva teljes fegyverzetben ott nem volt a glédában a várlak előtt, kétheti áristomba került.

A délutánok sem voltak pihenésre szánva. A testőröknek tanulni kellett. Trenk Frigyes előnyben volt valamennyi felett. Ő már az akadémiát kitanulta, minden művelt nyelven beszélt és írt; költő is volt: verseket írt; a kardvívásban pedig nem ismert maga fölött mestert. Háromhetes hadapródsága után a királynak annyira feltűnt a nagy tehetségű ifjú, hogy magához hívatta, s hosszasan kiegzaminálta mindenféle tudományból, a klasszikusokból; majd azt adta fel neki, hogy ötven katona névsorát olvassa végig, s mondja el sorban. Trenk öt perc alatt készen lett vele. Azután azzal tette próbára, hogy egy és ugyanazon tárgyról fogalmazzon két különböző levelet, kétféle nyelven; az egyiket írja maga, a másikat diktálja a király segédtisztjének.

Trenk Frigyes egy ordre de bataille-t választott témának, mely a holnapi csatarendet állapítja meg, oly módon, hogy az igazi terv a hadosztályok parancsnokának szóljon, a másik pedig hamis terv legyen, arra szánva, hogy azt az ellenség a futárral együtt elfogja. Az igazi tervet francia nyelven írta Trenk maga, a hamisat latin nyelven diktálta a hadsegédnek egyidejűleg.

És azután – saját ötletéből – még egy tereprajzot is papírra vetett nagy hirtelen igazi és hamis alakzatban.

A király meg volt lepetve az ifjú lángeszétől; abban az órában kinevezte őt testőrtisztnek.

Hallatlan nagy ugrás egy háromhetes kadétból testőrtisztté emelkedni! Egy tizenhét esztendős gyermeknek!

E naptól fogva a király – atyja, mestere, barátja lett az ifjúnak. Megajándékozta két szép paripával, s ezer tallért adott neki a díszvértezetéhez; ami a tisztekénél még pompásabb volt: fegyverkovácsok remeke.

S a testőrtiszteknek nagy előnyeik voltak. Mindössze hat volt. S azok mindennap a király asztalánál ebédeltek, gálanapokon a királynénál. S II. Frigyes asztalánál sohasem hiányzottak a szép szellemek; a kor legkiválóbb tudósai: Voltaire, Maupertuis, Jordan, La Mettrie, Pöllnitz mindennapos vendégei voltak. Ezeknek a társasága oly tudásszomjat keltett az ifjú Trenk lelkében, hogy az éjjeli órákat, melyeket más ifjú mulatozásra fordít, ő a könyvei társaságában töltötte rendesen.


KezdőlapElőre