KELEMENTELKE

Bencencen Lázár Kálmán barátomnál valék szállva, s az ő és szellemdús szép nejének társaságában tölték egy napot. E falu alatt van a Kenyérmező, mert a legszebb kalász hullámzik rajta, de hajdan csontok mezeje. E helyt verte tönkre Kinizsi a török tábort, s az országos diadal emlékére oszlopzatos ív emeltetett a síkon. A falu alatt áll egy magas halom; e halom a csatában elhullott ellenség csontjaiból támadt, melyre később kápolnaszerű épületet raktak, annak belső oldalait pedig teleírta vad versekkel valami szelíd poéta.

Másnap Kálmánnak és kedves nejének társaságában útra kelénk a Székelyföld felé. Útitársul egy kis hatéves fiú, Ugron Lázár, Kálmán sógorának fia volt velünk. Tudod, hogy én miért szeretem a gyermekeket oly nagyon? Itt is eggyel több alkalmam volt meggyőződhetni afelől, hogy az utánunk következő nemzedék sokkal jobb, mint mi voltunk az ő idejükben.

Még egyszer át kellett mennem Enyeden és Fehérváron, hogy a székelyföldre jussak; még egyszer kellett látnom azokat a haragos mogorva arcokat, mik szemükre húzott kalappal öklelő tekintetet hánynak a keresztülutazóra; és azokat a leégett házakat, miknél csak a le nem égettek szomorúbbak. Az ember nem tudja, melyiket sajnálja inkább, azt-e, melybe az eső beesik, vagy azt, melyben a füst bennmarad?

Végre egy jótékony zápor fátyolt von az egész tájra, s a túlnan kisütő nap kedvesebb panorámát világít meg.

Még a levegő is könnyebb, amint a székelyföldre lépünk.

Az egész táj képe átváltozik, a girbegurba egyhangú mezőség helyett erdős ligetek, hegyek következnek, a faluk sűrűn egymáshoz közel, a házak rendesen építve, csinos fa- és cserépzsindelyekre, mik hegyesen végződve, olyformán tűnnek elő, mint az armadilla pikkelyei. A házak elején deszkakerítés, az ajtók felett nagy, esőtartó ereszek, néhol oszlopos kioszkszerű emelvények, szépen cifrára kifaragva. Az ablakok szellősek, farácsozattal ellátva, mik mögül nyíló virágok tűnnek elő. Az utak olyanok még a falun keresztül is, mint a palló – és mindenütt: úton-útfélen, kapuk alatt és ablakokon vidám, mosolygó arcok tekintgetnek az utazó elé, ki nem győzi viszonozni a minden oldalról jövő szíves üdvözlést; ha megáll, körülfogják, kérdezik, utasítják; ha az utat nem tudja, elkísérik, s ha meg akar szállni, fővel húzzák házaikba.

És a házak belül éppoly csinosak, mint kívül, tükörtisztaság uralkodik a szobákban, minden ablak tele van virágokkal, a gerendák befűzve friss ágakkal, hogy a szoba úgy tetszik, mintha egy leveles szín volna, a magas lábakon álló kandalló padkáján ott a falusi könyvtár, az évről évre eltelt kalendáriumok és az énekeskönyv.

Dél tájon értünk Marosvásárhelyre; a szakadó zápor meggátolt a város megtekintésében, csupán a várat és a benne levő nagy református templomot rajzolhattam le számodra.

A vár, mint rendesen minden középkori várkastély Erdélyben, négy emeltebb donzsonból áll, melyeket kettős sáncfal köt össze; a templom is a szokott sajátosságokat tünteti fel, a hosszú toronytetőhöz négy kisebb tornyocska van ragasztva.

Ilyenek kivétel nélkül az erdélyi középkori várkastélyok, ilyen a radnóti vár is, hajdan fejedelmi lakhely, melynek portáléja felett ott áll még a Bethlen-címer, egy vasból öntött koronás kígyó a háztető csupján felkanyarulva, szájában tart egy arany almát. Most tiszti lak.

Estére Kelementelkére értünk, hol S-nő asszonyság úri laka fogadott bennünket, s másnap itt maradva, volt szerencsém megismerkedhetni báró H. József úrral és szép kedélyű lelkes nejével; itt találtam legelőbb mintáját a hajdani erdélyi háztartásoknak, mert köztünk mondva, ahol eddig jártunk, ott egy koppantó sem maradt a régi felszerelésekből – itt még minden megvolt a maga ősi szépségében.

A falak tetőtől talpig nagybecsű képekkel, olajfestményekkel s ritka acélmetszetekkel fedve, a régi rokokó órák mesterséges gépezeteikkel, sajátos cifráikkal a mahagónival és elefántcsonttal kockázott asztalokon, vagy tarka márvány emelvényeiken, az előteremben a kedvenc agarak, mik az erdélyi úri létnek éppoly elmúlhatatlanul kellékei, mint a spanyoloknak a köpönyeg; nagy kalitokban éneklő madarak; tovább igen érdekes ritkasággyűjtemény, ősi ereklyék, antik szobrok, ritka fegyverek, óraművek és numizmatika, minőket ivadékról ivadékra gyűjtött minden erdélyi család.

Köztük nagy érdekkel bírnak egy középkori imádságos könyv, melynek minden szakasza elé egy a legnagyobb művészek remekeiről másolt acélmetszvény látható, e művészet akkori tökélyének igen kedvező tanúságául; továbbá Barcsai Ákos ezüst mosdótála, melyen a víztartót egy ágaskodó szarvas képezi, nagy gonddal készült alakokkal kiverve. Az úrilak hátulsó csarnoka üvegházon végződik, mely tele van meleg éghajlati növényekkel, körül díszlő narancs- és citromfák, mindnek egyik ága még virágzik, a másikat aláhúzza az aranyló almák terhe. – Ilyenek lehettek azelőtt a többi erdélyi úri lakok is.

Míg a lelkes úrihölgy szívessége ottlétünket kellemessé varázsolta, a tisztelt háziúr azalatt elkészíté számunkra a tervet, mely szerint a legrövidebb idő alatt a Székelyföldnek mennél több érdekes pontját megláthassuk. Eszerint meglátogatandjuk Erdély legregényesebb helyeit: az almási barlangot és a Szent Anna tavát, a tréfás Oláhfalut, felmegyünk Csíkszeredáig, s onnan keresztül Háromszéken Brassóba.


VisszaKezdőlapElőre