A MARGITSZIGET

Budapest tündérkertje! Egy darab a paradicsomból – az édenkert tiltott fája nélkül.

A Duna hosszú útjából Budapest alá érkezve, két hatalmas ágra szakad, melyek a hajó alakú gyönyörű Margitszigetet ölelik körül. E két ág a szigeten alul nyomban újra egyesül a Margit híd hatalmas ércívei alatt és az egész fővároson végighúzódó szilárd kőpartok közé lép.

Ritka szép ez a zöld lombok árnya alatt rejtőző sziget ott a fejedelmi folyam kellő közepén, közrefogva a budai hegyek s a pesti kőpartok által. Előtte a hatalmas két hídon túl emelkedik a folyó jobb felén a királyi palota s még alább a Szent Gellért hegye, bal felén a főváros legszebb palotasora. Mögötte az újpesti és az óbudai sziget, mind a kettő hajógyárral és kikötővel. Ezek fogják körül. Mint egy anya az „aranyos” leányát, úgy hordja ölében a főváros a Margitszigetet.

Még az ötvenes években csak a budai partról lehetett a Margitszigetre átlátogatni. A Duna-parti 372. számú házon volt egy harang, annak a kongására jött át a szigetről egy révész csónakkal, aki a látogatókat átvitte és vissza is hozta. A szigeten lehetett kapni tejet és vajat.

Manapság már a Margitsziget a főváros közönségének legkedvesebb mulatóhelye, s egyúttal üdítő fürdőintézet, hová minden félórában hordják a gőzösök a közönséget, mely mulatni, üdülni vagy gyógyulni siet.

De mint mulatóhely fölött is ott lebeg a hajdani emlékek kegyeletes és áhítatos szelleme, mely a magyar nemzet előidejében e helyen találta menedékét.

A Margitsziget legrégibb királyainknak vadaskertje, majd kolostortelep volt. Öt kolostor volt egykor e kies szigeten, azok között a legemlékezetesebb a Szent Margit szűzé, melyet N. Béla király a tatárdúlás után Margit nevű leánya számára építtetett. E kolostor lett a temetkező helye is a királyleánynak és testvérének, V. Istvánnak. Az apácák itt mind az ország legfőbb zászlós urainak leányai valának, kettő a nádoré, kettő N. Béla király unokája. A kolostorhoz nagy javadalmak tartoztak, melyeknek jövedelmét a királyleány istenes célokra, jótékonyul osztá bőkezűleg. Még holta után is csodatetteiről beszél a legenda: Margit királyleánynak unokaöccse, László („Kun László” király) halálos betegen feküdt kórágyán, s Szent Margitnak arcára borított fátyola kelté életre újra.

A királyi udvartartás pompáját is gyakran látta a kies sziget, s színhelye volt annak a véres drámának, amelyben IV. Béla király unokáját, Béla macsói herceget megölték, s mely azután folytatását lelte a Magyar- és Csehország között föllobbant háborúban.

A mohácsi vész után az apácák elmenekültek a kolostorokból, s az áhítatnak szánt szent hajlékokból a török vezérek csináltak laktanyákat és lovaik számára istállókat.

Száznyolcvan év múlva a török hódoltság után került vissza a Margitsziget a Budán letelepült apácák birtokába; de már akkor a kolostorok helyén csak romok álltak, félig eltemetve a süppedő talajba. E romok figyelemre méltók úgy régészeti, mint építészeti becsüknél fogva.

A múlt század végén, midőn II. József a kolostorok vagyonát secularisálta, a Clarissa-nénék tulajdonából a vallási alapéba ment át a Margitsziget, ahonnan később, a piliscsabai uradalomhoz csatoltatva, József nádor birtokába került. A főherceg ültetteté azokat a közel százéves fákat, melyek a sziget partjait övezik. Ő építteté az első kényelmes nyári kastélyt a szigeten, egy romhoz ragasztva.

Ilyen kegyeletre méltó romok fogadják a sziget látogatóját több helyen, melyek e század közepén még több tanulmányra nyújtottak anyagot. Még láthatók voltak a régi fresco-festések, az aranyozások, a téglamozaikok rajtuk, amelyek azóta mind elporladtak.

A Szent Mihály kolostor homlokfala, melynek oldalához épült a nádor nyári lakása, még mutatja a hajdani csúcsíves boltozatú ajtót és ablakot, az egész sűrűn befutva repkénnyel. Egy másik rom a Pestre néző parton emlékeztet a híres Boldogasszony templomára. Ennyi maradt fönn a nagyszerű zárdából, melyet királyi pompával építtetett N. Béla, Margit leánya menhelyéül, olasz kőfaragók által. Egy magas torony emelkedik ki a düledékek közül, benőve vadbozóttal, túlborítva százados topolyfák által. Az 1838-i árvíz utáni talajegyengetés közben találtak e romok között egy sírüreget, s abban egy márványkoporsót, mely porladó csontokon kívül egy koronát, gyűrűt és aranyhímzetű öltönydarabokat rejtett. Nem messze tőle egy gyermekkoponyát, gyöngyös diadémmal. Ezek nem apácák maradványai lehettek, hanem világi fejedelmeké. A tudósok véleménye nem tud megállapodni kilétük felől.

A szigetre érkező vendégeket két pompásan berendezett vendéglő fogadja, egyik a sziget alsó, másik a felső részén. A főváros válogatott társaságainak kedvenc találkozóhelye van itt, különösen a honatyáknak s gyakran megesik, hogy amíg a sziget felső vendéglőjében a többség pártja üli tűntető lakomáját, azalatt a kisebbség ellentűntetésül az alsó vendéglőben lakomázik, s innen is, túlról is a rázendülő tus hirdeti az országra szóló felköszöntéseket.

A sziget két végét összeköti egy lóvonatú vasút, melyen tíz perc alatt el lehet jutni a felső épületektől az alsókig, folyton változó festői szép panorámák között.

De aki igazán élvezni akarja ez édenkert gyönyörűségeit, az nem sajnálja a gyalogsétát végig a két parton, ahol a hajdankor sugalmas emlékei fogadják, a megszentelt romok, körülvéve gyümölcsösökkel, nagyszerű díszkertekkel, rózsaligetekkel és délszaki növényekkel, a kertészet diadalát mutatja be. Tavaszi délutánokon a virágok színpompája, a sűrű éjsötét lombok sűrűsége, a csalogányok hangversenye valami mythosi hangulatban egyesül. Hát még az a sok szép asszony és leány! Budapest szépségkiállítása ez! – S a váltakozó sokaság között ott lehet látni magát a fenséges házigazdát, József főherceget, közszeretett környezete családtagjaival együtt.

Egy régi népmonda szerint e szigeten vannak elásva a fejedelmi kincsek, melyeket elvinni nem volt idő, azok között a királyleány ezüst harangja is; s éjfélenként Margit napján túlföldi fény gyullad ki a királyleány sírja fölött: megcsendül az ezüst harang, s ugyanaz a bűbájos illat árad szét a tájon, melyet a krónikák legendája említ a királyleány sírbatételénél s újból fölvételénél. – Mindez manapság nem mese többé! A túlföldi fény megjön, a bűbájos illatárt meghozza minden tavasz, az ezernyi változatú rózsanyílás évadjában; a szigeten valódi fejedelmi kincsek ásatnak el, melyeket fenséges tulajdonosa, József főherceg ruház be e birtokába, s e kincsekben az egész közönség részesül, s megszólal az ezüst harang is. – E század elején még úgy jellemezhette Pestet és Budát egy külföldi író, hogy e két város annyira német, hogy a külföldről ide vetődő utazó Németországban képzelheti magát – ugyan magyarul is beszélnek itt-amott – a nemesi családoknál; de a művelt emberek társalgási nyelve (a magyaroknál) mégiscsak a latin. És most – mindenhol és mindenha hallani „Margit királyleány ezüst harangjának” szavát: az édes anyanyelvet.

Csodatevő varázsa is van a Margitszigetnek: a kőgyógyfürdője. A század elején csak egy kis hévízforrás, melyből József főherceg fejedelmi bőkezűsége, Zsigmondy Vilmos mérnök szakértő munkálata által a kontinens egyik legnevezetesebb ártézi forrását idézteté elő. Ismertetni fogjuk ezt részletesen a budapesti fürdőintézetek között. A népélet rovatában is akként említjük föl, mint a varázsszép sziget egyik legvonzóbb sajátságát. A hatvanölnyi mélyből feltörő víztömeg, mely a fürdőket ellátja, fölöslegével egy hatalmas zuhatagot képez, mely hatöles magasból egy mesterséges romtorony tetejéből omlik alá a Dunába, télen-nyáron, sötétzöldre festve romokat és sziklákat, amelyeken átront.

A Margitsziget a budapesti népéletnek a legszebb mozzanatait mutatja be quintessentiában.

Ezért hívják ezt a főváros camaeájának, mely természettől magában is drágakő, melynek értékét a művészi idomítás felbecsülhetetlenné sokszorosította.


VisszaKezdőlapElőre