Az ostromolt Bécs

IV. Mohammed szultán kitűzette a lófarkakat a szeráj kapuja fölé, s a szél azokat északnyugat felé lobogtatta.

Az a szél azonban más előjelt is hozott. Mikor a szultán kimondá, hogy megindítja rengeteg táborát a keresztyén világ összetörésére, a szél lefújta a fejéről a turbánját, a gyémántos surgudzsállal együtt.

Kétszázötvenezernyi hada kelt át a török padisahnak a Dunán 300 ágyúval. Azokhoz csatlakozott Tököli magyar hadserege. A szultán maga visszatért háreme örömei közé. A próféta szent zászlaját fővezérére, Kara Musztafára hízta.

A szeraszkiér azt kérdezé Tökölitől:

– Hogy lehetne egy csapással három dolgot elvégezni: bosszút állni Lipóton? – A hadsereget zsákmánnyal kielégíteni? – És Magyarország sorsát jövőre biztosítani?

Tököli azt felelte:

– Pusztítsuk el Bécset!

El lett határozva.

Bécs még akkorig nem lett komolyan ostromolvra a tőrök által. Azóta, hogy Hunyady Mátyás diadalmasan bevonult a kapuján, idegen hódítót nem uralt Ausztria fővárosa.

Kiterjedt védművei voltak. Tizenkét egymással összefüggő bástyázat vette körül, széles vízárkokkal.

Kara Musztafa a Dunántúlról, Tököli Felső-Magyarországról közeledett Bécs felé. A nagyvezér előtt a Lothringeni Károly herceg, Tököli előtt Eszterházy seregei futottak. Dunán innen, Dunán túl, egyes kerített várakon kívül semmi része Magyarországnak nem volt többé I. Lipót birtokában: valamennyi mind sietett hódolatát bemutatni Tökölinek.

A krími tatár kán, Murad ghirai lovasdandárai messze benn Ausztriában dúltak, pusztítottak, Petronellnál meg is ütköztek a herceg utóhadával. Tököli diadalmasan vonult be az ország koronázó fővárosába, Pozsonyba, melynek polgársága kaput tárt előtte. Hanem a vár ellenállt, s az ostromló Tökölit Károly herceg kiverte a városból. Ez volt szerencsecsillagának fordulópontja alá-felé estében. Tököli Nagyszombatba vonult vissza.

Kara Musztafa hadserege azonban feltarthatatlanul hömpölygött előre Bécs felé. Útjában csak saját maga állt magának; nagy száma, tömérdek ostromágyúja és rengeteg poggyászai miatt csak lassan haladhatott előre, s minden elpazarolt nap egy megnyert csata volt a császár részére.

I. Lipót a törökök közeledtére udvarostól együtt Linzbe költözött, fővárosa védelmét Starhemberg Rüdigerre bízva, ki 12 ezer főnyi helyőrséggel és a fegyverbe öltözött polgársággal zárkózott be a kerített városba.

Károly herceg a Duna bal partján húzódott vissza harmincezer főnyi seregével, s a Bisamberg alatt ütött tábort, ott várta be, eszélyesen, a segélyre ígérkező seregeket s Szobieszky János lengyel király hadait.

Kara Musztafa ellenben minden hibát elkövetett, ami csak egy rossz hadvezértől kitelik. Lassan nyomult a derékhaddal előre, s mikor Bécs alá megérkezett, Károly herceg seregét nem is bolygatta. Azt csak Tököli kísértette meg egyszer a helyéből kiverni, de nagy veszteséggel fizette meg a támadást: Kara Musztafa pedig nem is mozdult a segítségére.

A nagyvezér egész keleti pompával rendezte be a táborát. Azt írják az egykorú szemtanúk, hogy a török tábor egy második várost képezett Bécs mellett. Százötvenezer volt csak a fegyveres nép száma, ezekhez kell számítani még a tömérdek szolgálattevő, léhűtő hadat, a hajcsárokat, a tevehajtókat, rabszolgákat, úgyhogy nem látszik túlzásnak a török tábornak 80 ezer sátorra becsülése. E vászonvárosnak a közepéből emelkedett ki magasra a nagyvezér sátora; egy bíborból és selyemből épült palota számos rekesztékkel a háremhölgyei és eunuchjai számára: előtte szökőkúttal, körülötte a kincstárával, a szakácsai, étekfogói barakkjaival, a drága lovai aklaival és állatseregletjével: még szelídített struccmadarat is hozott magával. E napkeleti buja fényűzés közepette nézte Kara Musztafa hét héten át, hogyan szórják hatalmas ágyúi a bombazáport a szorongatott Bécsre, hogyan rajzanak ostromló ezredei a föld alatti tűzaknáktól lerombolt bástyákon. Tizenhat ostromot intéztek a törökök Bécs ellen, s huszonnégyszer rohant ki a bécsi helyőrség az ostromlókra. Az utolsó héten már rommá volt lőve minden bástya, a bécsi helyőrség csaták és mirigyek által felére leapasztva, minden élelmiszer fogytán, amidőn egy éjjel a Kahlenbergről felszállt röppentyűk tudatták az ostromlottakkal, hogy közelg a felmentő sereg.

Szobieszky János, lengyel király érkezett meg Krakkóból 26 ezer emberével. A lengyelek segítsége nélkül bizonyára elesett volna Bécs város, s ez nagy fordulatot képezett volna Európa történetében.

És Kara Musztafa még akkor is, igazi ázsiai indolentiával, elbizakodottsággal osztogatta parancsait selyem- és bíborsátora alól, s ahelyett, hogy a közeledő felmentő sereg ellenében összpontosította volna minden erejét, még annak a szeme láttára intézett a legvitézebb janicsárezredeivel egy végső ostromot Bécs falai ellen.

Csak akkor kezdte már megbecsülni a veszélyt, amikor Szobieszky lovas ezredei tábora hadsorait ellenállhatatlan rohammal keresztültörték s az ő vezéri sátorához közeledtek. Akkor azután lóra kapott. De akkor sem azért, hogy szembeszálljon a diadalmasan közeledő koronás ellenféllel, hanem hogy saját személyében példát adjon a vad futásra az egész ozman seregnek.

A janicsárezredek még harcoltak vitézül a bécsi vízárkok között, amikor az egész ozman ármádia eszét vesztve futott a magyar határ felé, cserbenhagyta sátorvárosát, ostromágyúit s űzetve a győzedelmes lengyelek és birodalmi seregek bosszuló fegyverétől. 60 ezer török maradt a csatatéren s 300 ágyú esett a győztesek kezébe.

A futó ozmanok a riadal közben felkoncolták a foglyaikat, különösen az elrabolt asszonyokat, még a struccmadarat is levágták.

Kara Musztafa Budáig futott: onnan értesíté a szultánt a fegyvereit ért kudarcról, melynek okául az öreg Ibrahimot, a budai basát nevezte meg, s hogy igaza legyen, le is vágatta az ősz vezér fejét, s helyébe Kara Mohammed basát tette Buda kormányzójává. De egy hónap múlva ezt is tönkreverte Szobieszky Párkány alatt, s elfoglalta Esztergomot.

Ez újabb kudarcért aztán Kara Musztafa Kara Mohammedet is lenyakaztatá: s elküldé a szultánnak a fejét, amivel azonban azt éppen nem elégítette ki: miért is saját nyakát is alája kellett vetnie a selyemzsinórnak. A vesztes vezérnek ez volt a szokott kitüntetése.


VisszaKezdőlapElőre