A Boldogságos Szűz

Költői érzelmű népet, minő a magyar volt, hamar megragadtak a keresztyén vallás magasztos eszméi.

E tiszta erkölcsű nép szívében élénk visszhangra talált ama fönséges gondolat, mely egy nőt a legszebb két alakban egyesítve, mint szüzet és anyát, tüntet fel az imádat fénykörében.

Innen magyarázható azon szent ragaszkodás, mellyel a legelső keresztyének az Isten anyjához viseltettek.

Legelső harckiáltásaik az ő nevében történtek, később országuk védasszonyává választották, s az év két hónapját az ő nevéről nevezték el, nagy és kis Boldogasszony havának.

E magasztos eszmék legragyogóbb színezetben tölték el az ifjú királyfi Almerik szívét. Gyakran megjelent előtte álmaiban vagy ábrándjaiban a csillagsugarakkal környezett szent Szűz: egy nő, napsugárba öltözködve, lábai alatt a hold, fején egy korona tizenkét csillagból, kinek egykor szent elragadtatása közepette, örök tisztaságot fogadott a király egyetlen fia.

E pillanat óta ifjú arcán valami megdicsőülési halványság kezde el derengeni; szótlan, mosolytalan lőn, s kerülte a világot.

A király azt hivé, az ifjúkor ábrándjai bántják a herceget s Crescimir király szép leányában egy bájoló jegyest szerze számára, kivel sóhajait megosztva, örömeit visszanyerje.

De Imre, mióta mátkáját nőül vevé, még búsabb, még halványabb lőn, míg mindenki azt reménylé, hogy boldogságát élvezi, ő ifjú szép nejének megvallá esküjét, melyben magát az Isten anyjának örök szüzességre kötelezé. S házasságuk napja óta az ifjú férj és ifjú nő tisztán éltek egymással, mint égben az angyalok.

Nagy volt a próba, mit az ifjúnak ki kelle állani: azon nő mellett, ki oly szép volt, oly igéző, és aki őt úgy szerette, nem gondolni soha másról, csak az égről s annak lakóiról.

A szent fogadás s a szív indulatai sokáig küzdöttek egymással, az ifjú herceg szemlátomást fogyott, veszett e küzdelemben, senki sem tudta, mi baja?

Egy napon a király országgyűlésbe hívatá rendeit, fiát, az ifjú herceget akarta előttük utódául bemutatni. Minden készület meg volt téve a koronázásra. De Almerik már ekkor dicsőbb koronát viselt. Egy reggel szűz fekhelyén halva találtatott. Kik őt királyukká választani jöttek, halála hírével tértek vissza. A Szent Szűz magához vette őt a küzdelmek világából.

„Szerette őt Isten, hogy ifjan vevé el” – mondá a király halála hírére, s még máig is él e példabeszéd, mellyel a nép ifjak halálát szokta vigasztalni.


VisszaKezdőlapElőre