Forradalom és szabadságharc

Negyven év múlva, akik politikával foglalkoznak, szeretik e szót: „forradalom” elkerülni, s helyette az 1848/49-iki évek korszakát a „magyar szabadságharc” címével jelölik.

Pedig nincs ok, amiért meg kelljen tagadni a „forradalom” szót. A március 15-iki kezdeményezés, bármilyen szerény volt is eszközeiben és a megindítók személyében, mégis valóságos forradalom volt – nem a trón ellen, de az összes fennálló intézmények ellen. Rögtöni átmenet nélküli lerombolása a régi rendi alkotmánynak; megszüntetése a nemesi előjogoknak; a jobbágyi terheknek; az adóviselés általánosítása, a dicasteriális kormányzatnak felelős minisztériummal felváltása, az absolutismus megbuktatása, s annak helyébe a népképviselet emelése, az általános fegyverkötelezettség behozatala, a sajtó felszabadítása, Erdélyben a külön közjogi rendnek megszüntetése. Ez az „egy nap” több közjogi és társadalmi átalakulást idézett elő, mint amennyit rendes lebonyolítás mellett egy század alatt keservesen kivívhatott volna a nemzet. A legtisztább értelemben vett „forradalom” volt ez, mely összezúzta az ősi korhadt intézményeket, letörte a nép kezéről a rozsdás láncokat, s a félmilliónyi nemességgel egyenrangra emelte a tizennégymilliónyi honpolgárt: megteremté a „teljes egy magyar nemzetet”.

Csak az ellenforradalom támasztott szabadságharcot e bámulatos átalakító forradalomból. És ha Európának két nagy hatalma egyesült is e szabadságharc leküzdésére, s a többi mind beleegyezett is annak elnyomásába; megmaradt az egységes magyar nemzet, s az ócska összetört láncokat nem volt földi hatalom, mely a felszabadított nép kezeire verhesse többé.

A jobbágyok felszabadítása a forradalom szülötte volt, s ez tette képessé a magyar nemzetet azon bámulatra méltó erőfeszítésre, mellyel a szabadságharcban meglepte a világot.

Ugyanazon merész kezdeményezésért, amit 1848. március 15-ikén a budapesti fiatal írók és politikusok megindítottak, félszázaddal előbb Martinovics és társai a vérpadra kerültek.

Érdemük az, hogy meg tudták érezni azt az időpontot, amidőn a szabad szó a tett erejével bírt.

Ausztria a lombard–velencei felkelés és a szárdiniai beavatkozás által egész haderejével el volt foglalva Olaszországban: a kormányhatalomnak nem állt rendelkezésére az a fegyveres haderő, mely Magyarországon a szabadelvű mozgalmat kezdetében elfojtani képes lett volna.

István nádor a bécsi kormánynak idecélzó kísérletére azt felelte, hogy ötvenezer főnyi hadsereg kell a mozgalom leverésére; tudva jól, hogy ekkora haderővel az időben a kormány nem rendelkezett.

De a budapesti forradalom vezetői is okosan cselekedtek, amidőn fegyveres demonstratiókra, dynastia-ellenes nyilatkozatokra nem hagyták magukat ragadtatni: s ekként a hatalomnak legkisebb ürügyet sem adtak arra, hogy fegyverrel beavatkozzék amit bizonyosan felhasznált volna, ahogy a prágai szwornoszt leverésénél bebizonyítá.

Ellenben mindent elkövettek a márciusi forradalom vezetői, hogy a közrendet fenntartsák, s a szabadság napjait féktelenséggé elfajult lázongással beszennyezni ne engedjék. Jól tudták, hogy a reactió fegyvereihez tartozik a szabadelvű mozgalom közé oly elemek vegyítése, melyek a szabadság eszméje alatt a vagyonközösséget értik. Ezért az akkori pesti fiatalság, midőn megcsinálta a forradalmat, nem vonult félre, hanem ott maradt az életre költött néptömegek között, s éjjel-nappal tudta azokat vezetni; maga a polgársággal, az értelmiséggel együtt fegyvert fogott, s tudta azt erélyesen használni a rend fenntartására, például a zsidóüldözés kihágásainak erélyes elnyomása alkalmával.

Jellemzi a mozgalom szellemét ez a felhívás, melyet a forradalom vezetői az izgalmas napokban a magyar fiatalsághoz intézének.

NYÍLT SZAVAK HONUNK FIATALSÁGÁHOZ

Itt az idő, testvéreim: hogy elveinket kimondjuk.

Első volt szavunk a forradalom piacán, elsők valánk kimondani a jelszót: legyen szabadság!

És lőn szabadság…

Most, miután önerőnket ismerjük s benne bízhatunk, tegyük, hogy az egyesült fiatal erő honunknak mindig jobb keze legyen, áldást hozó az igaz ügynek, romlást az ellennek.

Két fegyver van kezünkban: a sajtó és a kard. Az igaz honfitűz, mely e kettőt kezeinkbe adá, egyszer meggyújtva, nem fog kialudni többé, hanem napként fog égni a haza egén, hogy világot és meleget árasszon széjjel.

A holtak feltámadásának napja eljött.

A századoktól eltemetett nemzeti dicsőség, s a börtönben tartott szabadságérzet voltak e halottak. Most ne keressétek őket sírjaikban, ők feltámadának.

A magyar nemzet ismét dicső és szabad!

Magyar hang, magyar nemzeti szín, magyar érzelem minden ajkon, minden lobogón, minden kebelben.

Választottaink a belrend, dandáraink a külnyugalom fölött őrködnek, mi pedig vegyük őrködésünk alá a szellemet.

Legelsőben felszólítunk minden hazafit: hogy a nemzetőrség zászlói alá gyülekezni siessen. Mert minden eddigi győzelmeink biztosítéka egyedül csak a fegyveres önerő, s nem tudjuk: hogy mely percben leend rá szükség?

A nép legyen bizalommal választottai iránt, ezek pedig tartsák e bizalmat minden egyéb megtiszteltetésnél becsesebbnek, s a nép érdekeit sehol és soha el ne felejtsék.

Igyekezzünk honunk idegen ajkú fiatalságát magunkhoz testvéri kapcsolatokkal csatolni, rontsuk le a századok óta kebelünkben megkövesült választófalat, mely bennünket rokonainktól eddig elkülönözött, s fogjunk kezet mindenkivel, kinek jelszava a szabadság.

Irtóháború minden hiúságnak! Az embert nem a ruha teszi többé, hanem ami keblén belül van; szoktassuk hozzá a népet, hogy az egyszerűséget kezdje el szeretni. A nemzetőrség öltönye legyen egyszerű, s viseljük azt büszke önérzettel mindenkor és mindenütt. Az „arszlán” szó ne legyen ismert fogalom többé. Legyen mindenki annyi, amennyit a haza előtt ér.

Magánkötelességeinket a forradalom ideje alatt se feledjük el, mihelyt a kardot letettük, térjünk napi munkánkhoz, s adjunk példát a népnek, amint tettük a forradalom kikiáltásakor.

A sajtószabadságot ne használjuk személyeskedési célokra, legyen előttünk szent és isteni minden, aminek neve szabadság.

Ezért komolyan megrójuk mindazokat, kik jelen időben, midőn az izgatott kedélyeket a rend és béke eszméire kellene téríteni, a vak lázadás üszkét szórják a nép közé, kik a népet a fegyveres katonaság ellen bujtogatják, kik a kasztokat egymás elleni irigységre költik, s kinyilatkoztatjuk: hogy mi egyéb ellenséget nem ismerünk, mint akik kitűzött jelszavainkat tiszteletben nem tartják.

Ezen jelszavak: „béke, egyenlőség és szabadság!” Ellenségeink tehát, kik véres lázadásra izgatnak; kik ahelyett, hogy a nép választmánya által adja tudtára akaratát az igazgató választmánynak: tömegestül „via facti” akarják azt síkra vezetni.

Kik a hon lakosai bármely osztályának a nemzetőrségből leendő kirekesztésére munkálódnak. Kik a zsidók ellen, mely osztály a forradalom leghevesebb percében erősen részt vett a tett mezején – a polgárok között izgatnak, kimondtuk az egyenlőség elvét, különbséget ember és ember közt csak a jellem és becsület tisztasága tesz; ezek fölött határozni ott van az osztályozó választmány, mely mindazoknak, kik a nemzetőrségnek becsületére nem lennének, fegyvert adni nem fog. A szabadság jótékonysága alól senkit kizárni nem szabad; ezen idő az, mikor egymásnak minden ellenszenvet, minden eddigi botlást és sérelmet meg kell bocsátanunk; ezen idő az, melyben a régi fogalmak halomba vannak döntve, s új évszak kezdődik, mely a múlt vétkeinek sírja fölött emeli az emberiség nevében oltárát.

Vége a kasztgyűlöletnek! Kiket a régi fogalmak korhadt omladékainak pártolói maguktól elüldöznek, azokat mi fogadjuk védelmünk alá, és esküdjünk pártfogást mindennek, ami elnyomott, üldözött és méltatlanul bántott.

Az üldözöttek asyluma a mi körünk legyen.

S legszebb diadalunk legyen az, hogy mindenki, aki méltatlanul nyomva érzi magát, hozzánk jő bántalmai orvoslása végett.

Az elmúltakért semmi szemrehányás! Március 15-én az egész haza újjászületett, vele együtt minden egyes hazafi. Legyen gondunk a jövőre, ne a múltra.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Éljen a haza!

*

A horvátokhoz is intézett a pesti középponti bizottság egy felhívást.

„Horvátok, szeretett testvéreink. Háromszáz éves elnyomás után valahára a függetlenség, a szabadság küszöbére léptünk. Amit kivívtunk, a mi javunkra s a tietekre egyaránt vívtuk ki. A jelszó, mely alatt küzdénk, nem a nemzetiség, hanem a minden nemzetiséget, minden érdeket magában foglaló függetlenség és szabadság szent elve. Feledjük a nyelvkülönbséget, kik a közös szabadság érdekében egyek vagyunk.”


VisszaKezdőlapElőre