Cilley

Már két ivadékon keresztül tanulta a magyar nemzet e nevet ismerni és gyűlölni.

E családban firól fira szállt a hivatás: a király és a nemzet között mint vészangyal állani; rágalmazni az érdemet, ingerelni a fejedelmet, s hasznot húzni a közviszályból.

Az ifjú királynak a császár kezében lenni veszélyes volt az országra nézve, de Ulrik kezébe jutnia veszélyes lőn önmagára nézve.

A császár ugyan az ország belsejét rombolá, midőn visszatartá tőle királyát, de Cilley az ország fejét rontotta meg, midőn azt kezébe vette.

A császárnak haszna volt abból, hogy gyámfiát magánál tartsa, s általa Morva, Ausztria és Magyarország rendeit kényszerítse trónja előtt könyörögve járni; míg maga az osztrák nemzet föl nem lázadt ellene, s Eizinger vezérlete alatt Németújhelyen ostrom alá vevé a császárt, őt az ifjú László kiadására kényszerítve.

Eizinger fölmutatá László testvérét, a szép hajadonná felserdült Erzsébetet, rongyos öltözetben, hogy lássák, mily gondját viseli gyámgyermekeinek Fridrik. Ez pedig várába beszorítva, azzal fenyegetőzék, hogy ha meg nem szűnnek azt lövetni, a vitatott fejedelmet fogja kiállíttatni a falakra az ostromlövegek elé.

A fenyegetés borzasztó volt. De Fridrik még annál is borzasztóbbat teljesíte. Nem állítá a királyt az ágyúk elé, hanem kiadta őt az ostromlóknak, oly feltétellel, hogy amíg felnő, Cilley Ulrik felügyelése alatt maradjon.

E messze tervező hidegvérű cselszövő azon kezdé gyámnokságát, hogy az ifjú királyt, aki alig volt még több, mint gyermek, hevítő életmód, részegítő italok által iparkodott kora gerjedelmekre szoktatni, hogy az elpuhult, éretlen korában elhervadt lelkületen ellenállhatatlanná tegye hatalmát.

Fűszeres gyümölcsökkel, hevítő fürdőkkel készíté el a gyermek nyugvó indulatait, s az éjfélekig tartó dorbézolásban fiatal táncosnőket hozott elé. S ha azután a gyermek nyomasztó álmok után sápadtan fölkelt, rémletes meséket beszélt neki a vad magyarországi népekről s a királygyilkos Hunyadyról, ki két sereget s egy királyt ölt el készakarva.

Mennyire bámulhatott aztán az álnok udvaronc, midőn egy napon az ifjú király, négy birodalma rendei által egyszerre hivatva trónja elfoglalására, határozottan ezt felelé:

„Én mint született magyar, saját hazámban akarok lakni.”

És Hunyadyt, ki kormányzói hatalmát ugyanakkor kezébe letéve, s ki ellen annyi rágalmat súgtak a király fülébe, kinevezte besztercei örökös grófnak, s László fiát horvátországi bánnak.

A fondorkodók egymás szeme közé néztek, nem értve a dolgot.

Oh, a magyar jelleme soha sem fajulhat el annyira, hogy egy emelkedettebb pillanat befolyása alatt ismét vissza ne nyerje ősi nemességét.

Ha László ekkor Magyarországon marad, tán más élet lett volna számára írva a sors könyvében: hosszabb és dicsőbb.


VisszaKezdőlapElőre