Hunyady László

Mikor a nap leszállt, örülnek a csillagok, hogy ők is világhíthatnak.

Pedig hiába esküsznek össze, hogy többé fel ne hagyják jönni a napot; a túlsó oldalon ismét előtámad az.

– Alig hunyta le szemeit a minden igazak vezére, Hunyady, midőn ellenségei fölemelék szarvaikat.

Nem sokan voltak, de hatalmasak, mert a királyhoz legközelebb álltak, s az ő kezei által cselekvének.

Mindnyájuk közt legelöl áll Cilley Ulrik.

A hős halálával megmentette a hazát, a gyávák siettek azt elfoglalni maguk számára.

A Futakra hirdetett országgyűlésen Cilley az ország helytartójává, Ujlaky, a másik ellenség, főkapitánnyá neveztetett ki. – Gara László volt a nádor.

Az ország három legfőbb hivatala a Hunyady-család s a haza esküdt ellenségei kezébe jutott.

Mert aki ezen időben a Hunyadyakat rontá – rontá az országot; aki Hunyady László kezéből kivette apja kardját, a hazát fosztá meg fegyverétől.

Kinn új erőt gyűjtött az ozman. Belgrádon szintén új készületek tétettek a Hunyadyak által az ellenség illő elfogadására. A fondor hízelgők e buzgalmat nagyravágyásnak keresztelék, s rávevék a királyt, hogy vegye el a Hunyadyaktól szépszerével Belgrádot.

A terv jól volt kigondolva.

A király meglátogatandja a híres csaták helyét, s mintha csak mulatni jönne a várba, idegen cseh és német hadaival lassanként bevonul, s a magyar helyőrséget kiszorítja belőle.

Cilley még tovább szőtte a tervet, neki nem lehetett addig nyugalma, míg csak egy Hunyady élt; haláluk el volt végezve lelkében, s egy levele, melyet Brankovicsnak, a vén esküszegőnek írt, tanúsítá jóakaratát.

„Nemsokára, így szólt a levél, oly két gömböt fogok Belgrádról kezedbe küldeni, amilyennel nem laptázott még szerb fejedelem” – értve a Hunyadyak fejeit.

De a levél vivője elárulá szándékát Hunyady Lászlónak, s a levelet neki adta által.

Hogy is tudnak a hitszegők mások hűségében bízni?

Hunyady László mindenről értesülve volt, midőn a király Nándorfehérvárra érkezett, s őt és a vele jött magyar hadakat beereszté a várba, hanem az utánok sompolygó idegen népek előtt felhúzatta a hidakat.

A királynak e tény több volt mint elég gyanúja megerősödésére, s Cilley sietett az ifjú, ingatag léleknek emlékébe hozni mindazon meséket, mik a Hunyadyakról szóltak.

Mint jövendölt egy csillagjós királyi méltóságot Hunyady Lászlónak, s mint jósolt maga a haldokló Kapisztrán ugyanannak kora halált, Mátyásnak azonban a magyar trónt, s mint iparkodik a két ifjú e jóslatokat megvalósítani, ha másképp nem, királyuk halála által is.

László elszörnyedve kérte nagybátyját, hogy mentse meg őt a veszélytől, s tegye a Hunyadyakkal, amit legjobbnak lát.

Cilley nem merve megkísérteni, hogy Hunyady Lászlót saját várában elfogassa, Márton napra nagy lakomát rendezett, melynek örömei között fogadott gyilkosok rohanjanak a védtelen ifjúra, s őt leöljék.

Hogy bízhatnak az árulók mások hűségében?

E fogadott gyilkosok rögtön siettek Hunyady Lászlót a nemtelen tervről tudósítani, s a felharagított ifjú rögtön magához hívatá Cilleyt.

A rossz lelkiismeret gyanakodó. Cilley páncélt öltött dolmánya alá s kardot kötve jött a szóváltásra, melyre őt Hunyady könnyű házi öltözékben s fegyvertelenül várta.

Itt szemére hányta Hunyady László a grófnak mindazt, mit atyja és a haza ellen elkövetett.

Ulrik megvető daccal felelt, mindaddig, míg Hunyady elővonta kebléből a Brankovicshoz írt levelet, azt a meglepett cselszövő szemei elé mutatá.

A gróf elárulva és saját tőrében megfogva érezvén magát: amidőn Hunyady azzal fenyegetőzék, hogy ha bitorolt hivatalait a nemzet kezébe vissza nem teendi, mindez ármányait napfényre fogja hozni; egyszerre egy csapással ketté akarva vágni a csomót, midőn látá, hogy egyedül vannak s ellenfele fegyvertelen, hirtelen kardot ránta s Hunyady László fejéhez csapott, egy kardvágással vélve titkokat és ellenséget eltörölhetni. De nem oly könnyen megy az.

Hunyady László többször állt már ellenséggel szemben, minthogy kivont kard látása zavarba hozta volna, bár fegyvertelenül és orozva találta is az.

Azon időkben roppant carniol gyűrűket viseltek a férfiak kisujjaikon, minőket most is csodálhatni a múzeumokban, az első csapást e gyűrű tartotta fel Hunyady fejéről, s a második csapás már az övé volt. Kitekerve a hórihorgas, madárlábú gróf kezéből a kardot, nem menté azt meg a ruha alá rejtett páncél. Ha vas közé lett volna is kovácsolva lelke: az ifjú karja kivágta volna azt gonosz szívéből. Az örök ellenség, a haza esküdt átka, a minden becsületesség üldözője, a király megrontója, az erkölcsiség megfertőztetője, az oly sokáig uralkodott ördög, emberi alakban most az egyszer halva rogyott össze a bosszúálló lábainál saját orgyilkolásra kivont fegyverétől átveretve.

A tusára összefutott urak mindegyike belemártá kardját az elesett testébe, hogy a zajra előjött király lábaihoz véresen tehesse azt le, ezt mondva: „mi öltük őt meg!”

Hunyady barátai mind azt vallák a király előtt, hogy egyedül ők verték le kedvenc tanácsosát.

A király tanult színlelni meggyilkolt nevelőjétől, s amint körülnézett és látta, hogy a jelenlevők mind foltokat viselnek ruháikon Cilley véréből, jónak látá bocsánatot ígérni nekik, elhalasztva a bosszúllás napját.

Belgrádból Temesvárra jutva, egy gyászba öltözött asszony állta útját, ki fiai számára kegyelemért könyörgött. – Hunyady János özvegye volt ez, Szilágyi Erzsébet.

A király csodálkozni látszott, hogy hát nem eléggé fejezte-e ki bocsánatát? Mit akarnak még többet?

Az aggodalmas anya ünnepélyes esküszót kívánt.

László király megértve akaratát, ünnepélyes templomi jelenetben, az Evangeliumra tett kézzel megesküvék, hogy Cilley halálát a Hunyadyakon soha sem bosszúlandja meg: s Szilágyi Erzsébetet anyjává, fiait testvéreivé fogadva, ezeket saját királyi öltözetéhez hasonló bíbor ruhákkal ékítve fel, kézen fogva vezeté a szent jelek elfogadására.

Körül örömkönnyeket sírt a nép. Hunyady Lászlót szemérmes tekintettel kísérék ifjú jegyese, Gara Mária szemei, csak Gara, a vén cselszövő mosolygott magában: ő tudta, hogy mindez szemfényvesztés, mert ő tanácslá, hogy így legyen.

*

Ezalatt Brankovics, a kilencvenéves szerb fejedelem, még mindig nem vénülve ki a cselszövés és hitszegésból: amint Hunyady halálával letűnni érzé a colosst, melyet nem bírt megmozgatni, amiért a magyar segély visszaszerzé országát, e tényt azzal szándékozott kiegészíteni, hogy a magyar birtokából foglaljon hozzá még egy darabot, mégpedig semmit kevesebbet, mint Belgrádot magát. Ami Mohammed 160 ezernyi hadának nem sikerült, ő cselvetés által hitte kivihetni, s egy napon, midőn Belgrád helyettes parancsnokai, a két Szilágyi: László és Mihály Szendrővel szemben megkezdett építkezéseiket megtekinteni kikocsikáztak, egy csapat szerb lovaggal rájuk lesetett.

Amint a lovagok a lesből előrohantak, Mihálynak még volt annyi ideje, hogy a kocsiból kiszökve lóra kaphasson; de testvérét legyilkolák.

Mihály nemsokára visszafizette a kölcsönt. Midőn Brankovics várait látogatni járt, akkor viszont ő állta útját, s a fejedelem kísérőit leaprítva, őt magát elfogta. E csatában Brankovics elveszté jobb kezéből azon két ujját, melyet annyi megszegett eskü terhelt, s nagy pénzzel váltva meg magát, e sebébe nemsokára meghalt.

*

Ezalatt egyik ünnepély a másikat követte Budán a királyi udvarban, kívül minden fénylett, örült, belül szövődött az összeesküvés a Hunyadyak ellen.

Hunyady Lászlót jó korán figyelmeztették barátai, hogy menjen Budáról, e szüntelen mosolygó arcok nem jót jelentenek!

László maga is megdöbbent, de előbb mégis tanácsot akart kérni, s ezzel leendő ipához, Gara nádorhoz fordult.

Éppen ez volt az ellene szőtt összeesküvés főnöke.

A hatalomféltő főúr mit törődött azzal, hogy leánya szíve megszakad? Megértve azt, hogy Hunyady gyanúra kapott, rajta volt, hogy őt lebeszélje eltávozási szándékáról, ellenkezőleg ünnepélyek rendezését tanácslá neki, mikben a mulatni szerető királyt lovagjátékokra hívja fel, mik által inkább kegyébe jutand.

Másfelől sietett a királyhoz, elrémítve őt előre, hogy Hunyady László lovagjátékokat rendez, mikben őt ravaszul meg akarja ölni; úgyhogy midőn a két Hunyady testvér a királyt meglátogatá, felhíva a rendezett lovagjátékokra: ez rögtön mindkettőt elfogatá, s a velük barátságban levő főurakkal és papokkal együtt tömlöcre vetteté.

Nagy volt a sietség! Iparkodni kellett, hogy a király meg ne bánja tettét! Még ugyanaznap titokban elítélték Hunyady Lászlót halálra, azt sem tudni ki által? A naplemente után kiviteték a Szent Gyögy térre ugyanazon ruhába öltöztetve, melyet a király ráadott, midőn megesküvék, hogy nem fogja őt bántani soha.

„Így bűnhődik a lázadó!”, hangzék a kikiáltók szava, midőn László a bakó előtt letérdepelt.

De a hóhér pallosa meghazudtolá a kiáltást. Háromszor csapott le Hunyady nyakára; a harmadik csapás után felállt Hunyady térdéről, kiáltva: „Ártatlan vagyok, a harmadik csapás után fel van mentve a bűnös is.”

A király ott ült Zsigmond palotájának erkélyén Garával együtt, s elsápadt, amint az ifjút a harmadik palloscsapás után felállni látta.

László meglátta őt, s felé akart rohanni, de a hosszú palástban elbukott, s Gara lekiáltva a hóhérra, az egy negyedik csapással leütötte az ifjú fejét.

Ezzel még nem volt befejezve a munka. Az összeesküvők egy okiratot készítének, melyben felségsértőnek és hazaárulónak káromlák az egész Hunyady-családot, még a sírban fekvő hőst is, Hunyady Jánost.

Aláírták ez okiratot Gara László, Ujlaky Miklós, Bánfy Pál, Burla László és több idegen urak, pellengérre állítva neveiket az utókor előtt.

A tett megtermé nemsokára érdemlett gyümölcseit, melyeknek legelső virága az volt, hogy a hirdetett országgyűlésre nem jelent meg senki.

A megdöbbent királyt csakhamar felriasztá azon bekövetkező hír, hogy a megölt László elkeserült anyja nyíltan hadat üzent neki, s hogy nem volt tőle üres szó, bebizonyíták a következő események. Szilágyi Mihály Erdélybe beütve, az egész ország melléje állt, a leghatalmasabb urak: Rozgonyi Sebestyén s Kanizsay László fegyvert ragadtak, s maguk a leghívebb hivatalnokok, Guthi, Országh s Rozgonyi Lénárd titkon odahagyva Budát, amazokhoz csatlakoztak.

Ennyi balhírre, megátkozva a király rossz tanácsadóit, otthagyta azokat a fellázadtak bosszújának, s maga Bécsbe menekült, Hunyady Mátyást is magával vivén.

A többi foglyok egy zivataros éjszakán kitörve börtönükből, összekötözött öveiken leereszkedének a bástyákról s megmenekültek.

A Hunyadyak ellenségeinek volt módjukban tapasztalhatni, mennyire szerette a nemzet kegyeltjeit még holtuk után is; Gara, Bánfy, Giskra, Ujlaky mindenütt vesztettek, ahol a Szilágyiak, Rozgonyiak, Bátoriak összemérték velük fegyvereiket; Lászlónak nem volt más eszköze, mint csehországi vetélytársa, Podiebrád kezéből venni ki a hatalmat, ha lehet szépszerével, azzal vívni vissza Magyarországot.

Szegény fiatal fejedelem! – Elveté magától az őszinte, hű, önfeláldozó népet, hogy egy tőle idegenkedő nemzet karjai közé vesse magát, mely őt mogorva arcokkal s haraggal szívében várta.

A fanatikus calixtinokat még akkor is megbántotta, midőn városukba érkezett, s mégis nyugodtan tudta álomra hajtani fejét az első vacsora után.

Éjjel fölébredett s iszonyú főfájásról kezde panaszkodni; udvarnokai azt felelték rá, hogy alugyék, s legyen csendesen. Reggel iszonyú kínok közt halt meg.

Akik látták Podiebrádot a haldokló mellett zokogni, azt állítják, hogy ő mérgezte meg.

És ez történt ugyanazon napon, melyen László egy évvel előbb az oltár előtt hittel esküvék, hogy Hunyady Lászlónak megbocsát.

Isten keze nem késik.


VisszaKezdőlapElőre