CÍMLAP
|
TARTALOM, ISMERTETŐ |
Tartalom
I. fejezet
Fényes Buda vára!
II. fejezet
Magister kaminarius
III. fejezet
"Nem férfi, csak inas!"
IV. fejezet
Fráter György
V. fejezet
Dobzse László
VI. fejezet
A mi Urunk
VII. fejezet
Pára és lélek
VIII. fejezet
A márvány-ara
IX. fejezet
Több fény, több homály
X. fejezet
Törvényszék egy halott fölött
XI. fejezet
Fokrul fokra
XII. fejezet
Vissza!
XIII. fejezet
"Ultimus surculus masculus" (Az utolsó férfisarj)
XIV. fejezet
Kísértetek és kísértések
XV. fejezet
"Hanyatló szép hazám"
XVI. fejezet
Szent Pál feje
XVII. fejezet
"Lutherani comburantur"
XVIII. fejezet
A király haragja
XIX. fejezet
Sok beszéd, semmi tett
XX. fejezet
Az ős-országgyűlés
XXI. fejezet
A kalandosok
XXII. fejezet
Mohácsnál
XXIII. fejezet
Két király egy országban
XXIV. fejezet
A sajóládi remete
XXV. fejezet
Hogy csinálják az ellenségeket?
XXVI. fejezet
Az "egy" magyar
XXVII. fejezet
A királyhalál legendája
XXVIII. fejezet
A lengyel fehér asszony
XXIX. fejezet
A titkos ellenség
XXX. fejezet
A védőangyal
XXXI. fejezet
"Flectere si nequeo superos, acheronta movebo"
(Hát ha az égieket nem: a poklokat is megeresztem)
XXXII. fejezet
A világosvári tréfa
XXXIII. fejezet
"Több is veszett Mohácsnál!"
XXXIV. fejezet
A trónfoglalás
XXXV. fejezet
Igazság-e, vagy mese?
XXXVI. fejezet
Az angyali korona
XXXVII. fejezet
Az első bankó
XXXVIII. fejezet
A hét vendégfej
XXXIX. fejezet
Az orgyilok
XL. fejezet
Gritti
XLI. fejezet
Junisz bég
XLII. fejezet
Jó Török Bálint
XLIII. fejezet
Péter vajda
XLIV. fejezet
Izabella
XLV. fejezet
Mire jó a lutheránus vallás?
XLVI. fejezet
A fatális lencse
XLVII. fejezet
A szultán pecsétje
XLVIII. fejezet
Ünnep és gyász
XLIX. fejezet
Fiatal anya
L. fejezet
Buda ostroma
LI. fejezet
A szabadító szultán
LII. fejezet
A fekete herceg
LIII. fejezet
Székesfehérvár veszedelme
LIV. fejezet
Az új ellenségek
LV. fejezet
"Vitéz Török Jánosról emlékezem"
LVI. fejezet
"Sic fata volunt..."
LVII. fejezet
A pálos barát
LVIII. fejezet
Ulomán basa
LIX. fejezet
Hetven napig temetetlen
Ismertető
Az először 1893-ban megjelent történelmi regényt a kései Jókai egyenetlen színvonalú művei közé sorolja az irodalomtörténeti bírálat. A biográfia és a korrajz a revüszerű látványosság és a cselekményesség szolgálatában áll. Martinuzzi Utyessenovics György életének minden szakaszát nyomon kíséri a szerző: Corvin János híveként bukkan föl Budán; emelkedése Zápolya János udvarában folytatódik; fontos motívum a Zápolya húga iránti szerelmi szenvedélye; ez elől kolostori világba menekül, és egyházi karrier révén válik nagy befolyású politikai tényezővé. Jókai eszményíti a barát alakját, igazolja országmentő politikáját, és intrikával magyarázza kudarcát. Gángó Gábor a kötet utószavában fölfejti azokat a szálakat, amelyek a regény világát megírásának korához kötik: az egyház és a hatalom viszonyának Jókai elképzelte utópikus egyensúlyát, s nem utolsósorban Tisza Kálmán egyéniségének és politikájának példázatba burkolt apológiáját. Jókai ezúttal aprólékosan követi forrásait, főleg egy 18. századi francia történeti munkás és Szerémi György (nem Lajos) emlékiratát. Az átvett részletek némi krónikaszerű monotóniájáért kárpótolhatja Jókai híveit a magyarság történelmének, két ellenség közötti vergődésének nagyvonalú összefoglalója, színes pannója, meg az az abszurd túlzásba hajló - Weöres Sándor, Mészöly Miklós történelmi látomásait előlegező - tragikus groteszk, amellyel a regény kezdődik és végződik: Dobzse Lászlónak szekérnyi levágott török fejet, kidekorált koponyát küldenek ajándékba; a lemészárolt Fráter György fülét gyilkosai "hőstettük tanújeléül" juttatják el Ferdinándnak; a holttest "hetven napig temetetlen". A pápa fölmenti a bűnért a gyilkosokat, a kor pedig azzal a cinikus közhellyel búcsúzik el legmesszebbre tekintő hősétől, hogy: "Mindenkinek meg kell halnia".
Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet
http://www.ki.oszk.hu/szervezeti-gyio.html#uk