Fáj a szíve az embernek, ha elgondolja, hogy e szép tojásdad arcú deli alak arra van hivatva, hogy csupán olyan hölgyeknek udvaroljon, akik ezelőtt háromezer esztendővel éltek, s azóta bebalzsamozva unatkoztak valami egyiptomi gúla kabinet partikülierjében, s míg más ifjú ily időben azon élvek elnyerésében fárad, melyek e földön vannak, őt csak az vonja magához, ami a föld fölött és a föld alatt található, értve az utóbbiak alatt az ócska szarkofágokat és bedűlt sírboltokat, miknek titkait fürkészi; hanem hát már egyszer ezt így rendelték a bölcsek, hogy kiválogattassanak egy országban a legtöbb eszű, legegyenesebb termetű, legjobb erkölcsű férfiak, és azok legyenek éppen a deficiálásra kárhoztatva, s ezen mi nem segíthetünk, mert ha tőlünk függne, bizony minden páter nevét megnyújtanók „páter familias”-ra.

Íme, e kitűnő barátunk oly művel ajándékozá meg tudományos irodalmunkat, mely mindent összefoglal, ami nemzeti életünkben mese. Ő a „Magyar Mythologia” koszorús szerzője.

Ez azon egyetlen mű, mely a kiadó vallomása szerint, az utolsó szakadó szálig mind elkelt, és egy sem került vissza a vidéki könyvárusok küldeményeivel. Így nagyon valószínű, hogy a tisztelt szerző újabb kidolgozás mellett új kiadást fog belőle rendezni.

E lehetőség esetére bátrak vagyunk figyelmébe ajánlani a magyar hitregetan azon tárgyait, amik az első kiadás óta gazdagíták nemzetünk mitológiáját.

Így mindjárt az I. fejezetnél a pogány istenek közé kérjük betétetni a „Pénzistent”, ki még ma is nagy tiszteletben részesül.

A Rémek közé: az Ínséget, az Adóexekúciót és a Cenzúrát.

A Csodaállatok közé a Sült Galambot és a Hírlapi Kacsát.

A Tündérek és Láthatatlan Alakok közé az Ezüst-Húszast, nem feledve el annak a Február 11-i tószt alkalmával felbecsült ázsióját.

A Kincshordó Lidércek közé a Bankó-prést és a Kreditanstaltot.

A Manók közé a harmadévi sok Röpiratot.

Az Elfeledett régi tisztességek közé a Magyar Főkötőt és Pártát.

A Babonák közé a Szózat-éneklést.

A Csodák közé az 1864-i „Száz forintot egy zsemlyéért”, s az 1865-i „Száz zsemlyét egy forintért”.

A Griffmadarak közé a 33 Hírlapot, ami két esztendő alatt egymást megette.

A Sárkány Tojások közé a másik 33 Hírlapot, mely helyettük támadt.

A Földbesüllyedő Hősök közé a Vezért, ki maga is úgy mutatta be magát, mint kis ördögöt.

Az Óriások közé a Bugyogós Ifjú Óriásokat.

A Boszorkányok rovatába: az Augsburger Allgemeine Zeitungot.

A Fanyövők és Kőmorzsolók közé: az Oesterreicht, meg a Botschaftert.

És különösen, mikor az Elemek tiszteletéről szóló fejezetet fogja átdolgozni, becses figyelmébe ajánljuk e négyet: a Földtisztelet rovatában: a Földkóstolókat és a Földvételi Belgát, a víz tiszteleténél az Alföldi Rétöntözést meg a pesti Vízvezetéket, a Tűz tiszteleténél a Petróleumot meg a magyar Szalmatüzet, a Szél tiszteleténél pedig azt a bizonyos Köpönyeget, amit szél ellenében szokás fordítani.

Ezek mind tisztán magyar mitológiai tárgyak, amiket nagyon tisztelt barátunk Magyar Mythologiájának második, bővített kiadásában egész bizonyossággal remélünk feltalálhatni.