GIRÓKUTI FERENC

Hát hazám legédesebb költőjét nem mutatnám-e be?

De bizony bemutatom.

Legédesebb költőnk ő, mert legédesebb tárgyakról dalol: dinnyéről, szőlőről és zöldborsóról.

Tudjuk mindnyájan, hogy a zöldborsónak mily versregyújtó hatása van; ama híres költő: Gottlieb Hiller, genannt der Naturdichter, furmányos volt, midőn egy őszi zöldborsót megénekelvén, költővé lett, s utóbb annyira vitte, hogy még a porosz királynak is bemutatták; a zöldborsó tehát elég magasra törő tárgy – kivált, ha karó van mellé tűzve.

Derült kedélyű barátunk valóságos vershooibrenk. Nála minden fűnek-fának verset kell teremni. Beleoltja ő azt minden növénybe, s megtermeszti minden földön a kádenciát.

A nála megrendelt növényeket, hogy az úton ki ne száradjanak, versekbe takarja, s a veteménymagvakat, hogy csíraképességüket megtartsák, ritmusokba pácolja be.

Gazdászati tanácsadásai mind versekben hangzanak.

„Hexameterben etess, pentameterben itass.”

Ismeri a magyar embert, hogy amit versben tanult, megragad nála.

És emellett merész feltalálója új versnemeknek. Csupán kétféle lábat találni azokban, az egyik a „karaláb”, a másik a „szarkaláb”.

Általában tisztelt barátunk műveiről azt az irigységnek is el kell ismerni, hogy azok igen magvasak (ha dinnyék), igen zamatosak (ha barackok), és az utókor elismerő magasztalására érdemesek (ha cukorba főzöttek).

Melynél nagyobb dicséretet egy hirtelen költőre mondani nem lehet.

Mi részünkről csak a méltányos viszonyosság művét végezzük ezúttal. Tisztelt barátunk mint naptárköltő, bennünket egy évben a szentek közé sorozott, expropriálván számunkra valamely hajdankori mártír helyét a napok sorában, s helyébe ültetvén szerény nevünket, és így csupán baráti viszonzás ezúttal, ha mi azt, ki bennünket élve kanonizált: a halhatatlanok sorába emeljük.

S míg Üstökös jár az égen
Nevét nem felejtik régen.


VisszaKezdőlapElőre