Az exequálhatatlan

X. gróf egy szép kis hétezer holdas birtok ura a Bánságban. A birtok primae classis, s el van látva minden szükséges gazdasági épületekkel.

X. gróf e birtokocskától 14 év óta még nem fizetett adót.

No – adót nem fizetni még nem virtus; azt próbálta más is; hanem aztán a státus megvette rajta, exequálták.

Igen, de X. grófot tizennégy évi adójáért még csak nem is exequálták. Ez a valami.

Hogy lehet ez? Hát úgy lehet, hogy tizennégy év óta sem egy kapavágást nem tétetett a földein, sem azokat haszonbérbe nem adta; ott állnak azok parlagon, ugaron, a végrehajtó hatalom nem talál azokon egyebet papsajtnál, amit tudvalévő legsoványabb sajt a világon. Ő maga tőkepénzéből él, instrukcióit eladta, s jószágain csak vadászat végett szokott megjelenni, s e célra van két vadászosan bútorozott szobája roppant kastélyában.

Egyszer azonban az állam éber őrei, a fináncok, megsejtvén a nemes úr megérkeztét kastélyában, mielőtt ismét odább kocsikázhatott volna, ott lepték szerencsésen.

Volt pedig öt szép hámos lova, amiken idejött, ami adóbehajtók között is megért hatezer pengőt. Ezt lefoglalták, elkobozták, a státus nevében lebíróizárolták, s az odavitt községi jegyzőt felelőssé tették érte, hogy a lovak ott maradjanak, s azoknak netaláni elvitelét minden erőhatalommal megakadályozza. Tizennegyed napra pedig kitűzték a törvényes határidőt az elkótyavetyélésre.

X. gróf teljesen megnyugodott az állam rendelkezéseiben, s e végrehajtási tény után, hogy annál biztosabb legyen a státus a lovak el nem vitetése felől, rájuk zárta az akolajtót, zsebébe tette a kulcsot, és elment szalonkát vadászni. Csak tizennégy nap múlva jött vissza. Az öt ló azalatt persze megdöglött éhen; a kótyavetyére megjelenők a bőrét sem használhatták többé. Még azokat is a státusnak kellett eltakaríttatni.

De már ez több volt az elégnél!

A dolog a pénzügyminiszter úr tudomására jutott, s X. gróf parancsot kapott „ad audiendum verbum”, a miniszter úr előtt megjelenni.

X. gróf a párisi boulevard-on sem szokta a tulipános szűrt mással felcserélni; hanem a jelen esetben átlátta, hogy az illem és a tisztelet úgy kívánják, miszerint a helyzet változatosságához képest neki is át kell alakítania viseletét, hogy megjelenése kifogástalan legyen.

Csináltatott magának egy frakkot, melynek dereka hónaljig, szárnya hegyei pedig sarkáig értek; ahhoz sárga mellényt, csípőn alul nyúlót, csatos cipőket és egy másfél láb magosságú cilinderkalapot; így állított be a parancsolt helyre.

Amint a várakozási terembe lépett, a bejelentők siettek tudatni a miniszter úrral, hogy itt van X. úr, de nagyon furcsán van kosztümírozva.

A miniszter úr nem szereti a tréfát; X. úrnak azt az izenetet hozták vissza, hogy az ügyér úr nincsen idehaza.

– Jól van – felele X. úr, jelmezéhez illő nyugalommal. – Tehát várni fogok, míg hazajön.

S ott várt négy óra hosszat rendületlenül, rőfös cilinderét térdei közt tartva.

Ekkor azt a hírt hozták ki neki, hogy a miniszter úr beteg, nem lehet vele beszélni.

– Jól van – felelte barátunk, kenetteljes pietással –, őxcellenciája azt parancsolta nekem, hogy idejöjjek, mert szólni akar velem. Ha beteg, itt fogok várni, míg meggyógyul.

Ez már mégis túlmegy minden emberi türelmen! – „Jöjjön hát be!” – hangzott a harmadik parancs.

X. gróf, karja alá kanyarítva cilinderét, besasírozott az elfogadási terembe, s így szólt:

– Excellenciád, tekintse szomorú állapotomat.

A miniszter úr igen bölcsen, alaposan fejtegeté előtte, hogy az állam nem nélkülözheti az állampolgárok földeire vetett adót, hogy ez eljárás mennyi kárt okoz magának X. úrnak. Mennyivel okosabban tenné, ha már maga fizetni nem akar: hogyha bérbe adná jószágait, s a bérnökre bízná, hogy az fizesse az adót; de X. gróf mindezekre nem felelt egyebet, mint azt hogy: „Excellenciád, tekintse szomorú állapotomat.”

A miniszter úr igen szépen beszélt vele.

Biztatta, hogy ha terhesnek találja az adóhátralékát, hát fizesse meg legalább felét.

– Excellenciád, tekintse szomorú állapotomat.

– No, hát fizesse meg egynegyedét.

– Excellenciád, tekintse szomorú állapotomat.

– De hát akármit, azt; de valami adót csak fizessen az államnak.

– Excellenciád, tekintse szomorú állapotomat.

– Menjen hát a mennydörgő mennykőbe! Ne fizessen semmit; csak nekem hagyjon békét.

X. gróf maig is szűzvállú nemesember.


VisszaKezdőlapElőre