Bálványosvár a trónörökös főhercegi párnál
A Nemzet hasábjain jelent meg egy regényem a régi székely-magyar világból, mely iránt (tárgyánál fogva) Rezső főherceg érdeklődött. Saját kezűleg írt leveléből, miket egy író kollégámhoz intézett, tudtam meg, hogy óhajtaná ezt a székely történetet olvasni, amint kapható lesz. Annálfogva kedves kötelességemnek tartottam ezt a regényt a megjelenése előtt magam elvinni a főherceghez, ki azt kegyes volt ma elfogadni, a fenséges asszony jelenlétében.
Mióta legutoljára volt szerencsém a főhercegi párral találkozni, meglepőnek kell találnom a változást, mindkettőnek alakján, arculatán. Rezső főherceg, akinek a megjelenése pár év előtt, bármennyire kordiális és bizalmas volt is, valami katonás levente modort tüntetett fel, most a szívélyességnek egész addig az érzelmes fokozatáig közelít, mely elfeledteti a trónra hivatott ifjút, s a bizalmat kínálja cserébe. Rezső főherceg ma fiatalabb, mint két év előtt volt. Stefánia főhercegnő pedig, aki akkor egy gyermeteg menyasszony volt, ma valódi eszményképe a nőnek. Arcáról sugárzik a boldogság.
Milyen volt az öltözete? Azt nem tudom. Azt hiszem, fekete és fénytelen. Én csak az arcát tudtam meglátni. Ilyennek festené ihletett művész a jobb idők reményének nemtőjét.
Fényes, nagyméltóságú úri tisztelkedők között, egyedül magam a hétköznapi polgári ruhában, átnyújtottam a magam fegyverét, a könyvet Magyarország egykor leendő uralkodójának, elmondva neki, hogy ez arról a népről van írva, mely a magyar földnek legrégibb lakója, a székely, s melyhez a főherceg annyi szeretettel ragaszkodik, s mely azt a szeretetet bizony megérdemli.
Ekkor azután beszéltetett magának a főhercegi pár általam a Székelyföld természeti fenséges szépségeiről, annak népéről, magas műveltségéről igen hosszasan, élénk kedvet mutatva annak színről színre megismeréséhez.
Rezső főherceg ekkor azt kérdezte tőlem, hogy ez a regény a székely tájszólás szerint van-e írva? Én mondám ő fenségének, hogy a magyar nyelvben nincsenek olyan idiómák, amik irodalmi különbséget okoznának. De mégis vannak egyes szavak, tájszólamok, amik sajátságosak, mondá Rezső főherceg.
Ekkor aztán be kellett vallanom, hogy biz ebben a Bálványosvárban is sok olyan szó és mondás fordul elő, ami még a lexikonokban sem található, mivelhogy nekem a kor hangulatához kellett ragaszkodnom, s mellőznöm nemcsak minden idegen szót, de még az újabbkori fogalmakat is. Annálfogva őfensége, mikor ezt a regényt olvasni fogja, erősen gyakorolhatja magát az uralkodók legfőbb erényében, a türelemben. Nekem ugyan szándékom volt őfenségének ehhez a regényhez egy extra ősmagyar vokabulariumot mellékelni, ha egyenes felségsértésnek nem tartanám, feltenni a magyar trónörökösről, hogy nem tud valamit, s a művemet in usum delphini előkészíteni; de ha mégis akadályokra találna benne, kegyeskedjék csak egy akkora kis Futtakit, mint a kisujjam, hozzám küldeni, rögtön menesztem fel a szittya szótáramat.
Ezután azt kérdezte a főherceg, hogy hányadik kötet regényem ez már? Mondám, hogy a kétszázötvenedik. Óh, mi kedves volt az őszinte meglepetés hangja a bájos főhercegnő ajkain erre a szóra! Biz, ezt elolvasni is sok, nemhogy megírni. S ezeknek nagy része németre is le van fordítva? Valami százhetven kötet. És franciára is? Valami tizennégyféle nyelvre. Eszerint ön korán reggeltől késő estig mindig dolgozik?, mondá a főherceg. Nem én. Csupán délelőtt írok. Minden munkámat elébb a fejemben dolgozom ki egészen, mikor már leülök azt papírra tenni, csak a készet írom le. De mégis sokat kell önnek kútforrások után járni, tanulmányozni, utazni. Azonkívül még az országgyűlésen is van feladata. Most már kevesebb, mint azelőtt, a szónoklatok küzdelme most már a gyakorlati feladatok megoldásának adott helyet. Ekkor azt kérdezte őfensége, hogy ismerem-e Brankovich magyar írót? Igenis, ő fordította fenséged keleti utazásai leírását, ismerem a művet mind a két nyelven, jól van lefordítva. Brankovich tehetséges író? Igenis. És hírlapszerkesztő. Úgy tudom, hogy szélsőbali. Fenséges uram, mondám, nálunk még a szélsőbal is a lojalitásnak a mintaképe, s amit minálunk szélbalnak neveznek, az Franciaországban konzervatívnak is megjárná. Nálunk minden párt hű és becsülésre méltó. Igaz!
Ekkor őfensége újra visszatért a székelyekre. Egész kedvteléssel hallgatta, amit felőlük beszéltem.
Ön többször járt a Székelyföldön?
Többször bejártam azt költői tanulmányozásból. Székely leány a feleségem is. A képviselői mandátumot is egy székely kerületből nyertem, a mellettem való székely kerület választotta meg Tisza Kálmánt is képviselőnek.
Ekkor aztán beszélt a főherceg Tisza Kálmánról.
Én sem maradtam adós a felelettel a főhercegnek, elhiheti akárki.
Azzal végezte, hogy Csak az Isten tartsa meg őt minekünk sokáig!
Végül azt mondva: Igen szépen köszönöm önnek ezt a kedves ajándékot, el fogom olvasni, szívélyesen kezet szorított velem (szegény magyar fakó poétával) a legszeretettebb, a legünnepeltebb trónörökös pár. Az Isten tartsa meg őket minekünk sokáig!