1. A pesti megyegyűlések híresek voltak 1848 előtt a nagy politikai kérdések fölötti vitákról, mikben az ország legelső politikai nagyságai vettek részt. Kossuth, Széchenyi, Nyáry, Eötvös, Dessewffy Aurél stb. Ezekhez csatlakozott azután a kisebb kapacitások tábora. Báró B. Pali, kit mind testének terjedelméről, mind szellemének a nagy testhez aránytalan voltáról ismert mindenki, hol az egyik párthoz szokott csatlakozni, hol a másikhoz. Egy kérdésben tetszett neki a konzervatív párthoz szegődni. Előre bejelenté Dessewffy Aurélnek, ki a párt vezérszónoka s indítványtevője volt, hogy ő is speakelni fog mellette.

A gyűlésben azonban vette észre Dessewffy, szokott éles figyelmével, hogy indítványa az első ellenzéki cáfolat után fényesen meg fog bukni, azért nagy hirtelen visszavonta azt, s B. Paliban bennrekedt a fényes dikció. Délután Széchenyi sétál a Duna-parton gróf W.-mal, és beszélget; szemközt jön rá B. Pali, s elkezd rögtön expectorálni, hogy: „Nézzétek ezt az ostoba Dessewffyt, már micsoda ügyetlenséget követett el ma a gyűlésen!” Széchenyi nem felel rá, hanem úgy tesz, mintha W.-mal beszélne.

„Hát ami anekdotát elkezdtem, folytatom. (Semmi anekdotát sem kezdett el azelőtt.) Húzza a hat osztrák matróz az evezőt keményen a Boszporuszban, s halad nagy izzadva. Utánuk jön egy török a maga kaikjában, ez nem fárasztja magát, felhúzta a vitorláját, a szél viszi ingyen, ő pedig szépen csibukozik. Mikor elhalad a lapátoló osztrákok mellett, gyorsan hátrahagyva őket maga mögött, az egyik matróz azt mondja a többinek:

»Jetz schaut’s den dummen Türken an!«”

B. Pali azt mondja: „»Nagyon jó!«”, s azzal odábbmegy.

Széchenyi utánanéz, s így szól W.-hez:

„Jetzt schaut’s den dummen Türke an!”

2. Egyszer meg ugyanazon pesti gyűlésen a híres író Majláth támadta meg Széchenyit vakmerő kíméletlenséggel. Gyűlés után aztán; gyönge lelkek szokása szerint, odaszaladt a méltatlanul bántott ellenfélhez, s bocsánatot kért tőle, hogy ne nehezteljen erős kifejezéseiért. „Oh, egészen más van az eszemben – mond Széchenyi –, mint rád haragudni. Éppen most egy jó szórejtvényt csináltam, aminek megoldását rád bízom mint híres rejtvénymegfejtőre.” – „Kérlek!” – mond készen Majláth, ki nagyon örült, hogy ilyen olcsón helyreáll a barátság. – „Tehát az egész egy német Kraftausdruck; az első szótagtól rettegnek a hajósok – második szótag egy tulajdonszó, a harmadik szótag egy előrag, tudod, prepozíció, a negyedik szótag pedig az emberi testnek egy része.” Majláth még egyszer elmondatta magának a rejtvényt: „Nehéz feladvány!” – „No, ha ki nem találnád, hát felírom a megoldását egy látogatójegyre, de ne nézd meg addig, míg le nem tettél a megfejtés lehetőségéről.” – Majláth megígérte, s csaknem elkésett a fejtörésben gróf K… ebédjéről, hova ő is hivatalos volt a többi ókonzervatív urakkal. Azok kérdezik tőle, hogy hol késett? Mondja, hogy Széchenyi adott neki egy szórejtvényt, amit nem tud megoldani. Elmondja a többi uraknak is. Azok sem boldogulnak vele. Az első szótag kitalálhatatlan. Mitől félnek a hajósok: „Sturm.” „Wind?” Mind nem vezet a megoldásra. Végre előkérik a cédulát. – Hát biz az az első szó „Leck”. Ami jelent ugyan „hajón támadt lyukat” is, de az ismeretes német Kraftausdrucknak egészen más bevezetésül szolgál. – Ez volt Széchenyinek a válasza a dikcióra!

3. Egyszer Gr. Károlyi István meglát Széchenyinek az oldalán egy szép antik kardot, s azt mondja neki: „Add nekem azt a kardot, megveszem.” „Nem eladó.” „Adok érte száz aranyat.” „Már úgy eladó.” Azzal leoldta az övéről a kardot, s aznap gr. K. I. két karddal, Széchenyi pedig kard nélkül ment haza a gyűlésből. Hanem az eladott kardjánál volt egy még szebb antik kard Kubinyi Ferenc birtokában, amire meg Széchenyinek fájt a foga, ő meg ahhoz ment: „Add nekem ezt a kardot, megveszem.” „Nem eladó.” „Adok érte ötven aranyat.” „Már úgy eladó.” Látjátok! – mondá Széchenyi azoknak, kik mind a két jelenet tanúi voltak –, már ezt más ember úgy csinálta volna, hogy a kapott száz aranyat egészen odakínálta volna a másik kardért, én pedig kaptam egy szebb kardot, s nyertem rajta ötven aranyat.