II.

Másnap trombitaharsogás mellett hirdették a fejedelem heroldjai, hogy az elűzött Dukas Mihály, görögök császára, menekülve érkezett Guiscard udvarába, s az udvari népnek azon érzékeny látvány jutott, hogy bámulhatá, mint lép a fájdalomtól roskatag férfi, a görögök császára, egy vándorbotra támaszkodva, Guiscard trónja elé, ki eléjetárt karokkal lép le hozzá, s bíbor palástját a jövevény nyakába akasztva fölvezeti őt trónjába leülteti maga mellé, s megcsókolva a szomorú férfi homlokát, könnyező szemekkel átöleli, s édes testvérének nevezi őt, s azzal kirántva győzelemmel ismerős kardját, haragos esküvel fogadja, hogy letöri a bitorlók hatalmát, s visszaülteti a boldogtalan császárt elvesztett trónjába.

Elmondá hívei előtt, mennyit szenvedett ez ősz monarcha, minő csodák között menekült meg, hogy látta híveit egyenként elhullani, ami még jobban fájt, csoportostól elpártolni oldala mellől, mily rémek közt rejtőzött itt, amott; hogy költötte saját halálhírét, hogy ölte meg az árulót, ki őt üldözői kezébe akarta szolgáltatni, s annak fejét adta át saját magáé helyett és felvette saját fejének vérdíját. Másszor páncélostól úszott egy sebes folyamon keresztül, hogy megszabaduljon, s végre mint közhajós menekült Itáliába egy olajhordó hajón.

A normanok nagyjai hódolattal fogadták a férfit, kit Robert koronás fővel, bíbor palástban hordoztatott végig Apulia minden községén, s ő maga fegyveresen lovagolt annak diadalkocsija mellett s buzdítá a népet, mely virágokkal hinté a nagy császár útját, s üdvözlő énekkel fogadta kapui előtt.

Robert mindenütt, ahol emberi szem látta, tisztelettel és hódolattal kísérte – a bábalakot, melyet önmaga öltöztetett fel császárnak; hívei előtt kezét szorongatá, arcát megcsókolta; ha hozzáment, előbb engedelmet kért a megjelenhetésre; a püspököknek intést adott, hogy a templomokban imádkozzanak a császár életéért, s ő maga is jelen volt az imán, s a pápa előtt térden állva könyörgött könnyekkel szemében hű barátjáért, a szerencsétlen uralkodóért, hogy segítse azt trónjába vissza, buzdítsa fel hatalmas szavával az olasz népeket ez égrekiáltó jogtalanság megbosszulására; míg másfelől tele marokkal szórta a pénzt, és tele szájal a fényes ígéretet, hogy fegyveres hadat gyűjtsön.

Mikor pedig azután egyedül voltak, akkor Dukas Mihály leveté bíbor palástját, s állva fogadta az asztalánál ülő Robert parancsait, ki nyomról nyomra közlé vele tervét, az első partraszállástól egész Byzancz ostromáig. Az utolsó szó pedig az volt: és akkor midőn elfoglaltam számodra a keleti trónt, visszatérsz ismét házadba, és lészesz, ami voltál: nem aki viseli a bíbort, hanem aki méri azt singgel.


VisszaKezdőlapElőre