SZEMÉLYEK

                                                     (Balázs írásait 1-ső felvonásban kicsalják tőle.)

Mint látom, jó polgár és jó keresztény
Család lakása: szent s királyi képek.

Csitt, csitt Balázsom! Hogyha hallanák,
Hogy jó polgároknak nevezted őket,
Főúri gőgök ellenünk csatázna,
Pedig kérők vagyunk.

                Dehogy vagyunk.
Magunkéért jövénk - üljünk le itt.  (Leül.)

Mit mondanának! Nem látod Balázs,
Hogy már nézésünktől is süppedez
E pamlag - nem vas embernek való -

(Ágnes és Dézsyné jőnek.)

Isten veled, hugom! Mentől előbb
Meglátogatlak és kebledbe öntöm
Minden reményimet. Mi édesebb
A vér kapcsánál -

                  Mellettünk beszél.

De majd tesz-é?
(Felkel.)

        Elvárlak.

GÁSPÁR (hajlongva)

                       Asszonyom!
Nagysád!

              Mi kell! Ma nincs szombat, miért
Nem jössz krajcárodért a többiekkel.
S termembe hatni sáros lábatokkal
Mily vakmerőség - el, rút cimborák!  (Csenget, inas jő.)

Kedves nővérem, mért oly hirtelen!

Mit? Csúfot űzsz? Nővéred Belzebub.
Ki ez ágrólszakadtakkal!

                                    Nem ösmér?
Engem sem már, nagyságos asszonyom?
Többször valák szerencsés - -

                              Handabanda.

Gáspár, ne bántsd. A vérnek kapcsai
Oly édesek! Mi majd megértjük egymást. -
Kedves nővérem! E becsületes
Zsírkamra: Gáspár, borkeresztelő,
Hozzá adott nevelni jó anyánk,
De többször felszólítva bár, felejté
Két évben a kialkudtat fizetni.

GÁSPÁR (hajlongva)

200 forintot - - S mert ügyetlenebb
S makacsb, hogysem pincér legyen, különben
Hízelgés nélkül, talpig jó fiú.

Szóval, mert semmi hasznom nem vehette
Haza hozott, - és most testvéri csókot.

Mocskos szemétdomb! Zsibvásári cégér,
Én még öleljelek! Ki vélek! És
Rosszul koholt regényökkel! Ne félj,
Házunk jobb hírü, hogysem higgyenek.
Téged pedig, kopasz fej, börtönőrök
Tán jobban ismérnek, mint én s az ég.

GÁSPÁR (Balázshoz)

Nem lennél inkább pincér? Jobb minálunk.  (Húzza.)

Ej-ej nővérem, kissé hirtelen vagy!
No, nőhibának nem nagy. Ám csak az kár,
Hogy nem jövénk üresen, itt tanúim. (Írásokat húz.)

ÁGNES (elszalad, hirtelen eszmélve)

Hadd lám!

        Hohó! Ha fénytermet nem is,
De észt hagyott atyám örökbe, majd
A bíróság előtt. Ugyis deák!

Tudod mit! Mondj le a családi névről,
Ne mocskosíts be a világ előtt.

Mily jól neveltél, Gáspár, a lebújban,
Ott is nem lopni, megfogatni bűn csak.

Ellenben én itt, mint szűkölködőt
Kitartalak.

        Lám, lám, én gondolám,
Örülni fogsz, hogy két testvéri szűbe
Önthetsz panaszt. De rajta nem kapok,
Mit hordjam más baját. Családneved
Tartsd meg, vigyázzak arra is? Hiszen
Ember vagyok. Adj ennem, innom,
S itt van kezem! De mit sem dolgozok.

És pénzemet, nagyságos asszonyom.

ÁGNES (egy almáriumból)

Itt van. Te végy becsűletesb ruhát
S maradhatsz.

        Már testvérségünk ki van.
De mondja ön meg, vajjon a ruha,
Mely rajta van, becsűletes mez-é.

                                Az.

Becsűletes az is, melyben lopunk?
S Aristidesnek rongya becstelen. (Leül)

Ha férjem jő, honn nem vagyok.

Megálljon, asszonyom! Csak én előttem
Ne kérkedjék nagyon rajtam müvelt
Könyrűletével, az ördög nem alszik,
Kipattanthatnék hát mögött akármit.

GÁSPÁR (meghatva)

                Balázs!
Úgy látszik, jó fészekben hagytalak,
De ha megunnád, jőj le a lebújba,
S a vén Gáspár, mint gyermekét fogad be.

Sorsod ne mérjen itszéddel. Ne félj,
Ne tegyen szelíddé, mint te a bort,
Nem doblak el rongyommal.

                                Jó fiú. (El. Mohol jön.)

Hol az asszonyság?

                 Férje ön?

                        Nem én!

Hát honn van. Ah, megálljon egy kicsinyt,
Vajjon minő járatban oly sietve?
Nem férje, mondja, hogy nem kedvese,
Arról alakja jótáll! Tán szabója,
Hogy férje nem láthatja s ön igen.

Imádságtársa.

          Miért nem jött előbb,
Mi is imádkoznánk, de ön siet. (El)

BALÁZS                                                  első monológja

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Miért nem szóltál, kedves, mindjárt nekem,
Nem érdemeltem-é bizalmadat?

Nehogy haszonlesésnek hidd, szerelmem,
Alázattal tűrök minden csapást
Istentől - ah, de ez kétségbe ejtne.

Itt a pénz, míg nekem van, néked is van,
Hisz lelkem drágább és az is tiéd.

Lassan barátném, nem vagyunk magunk.

Ah, egy szűkölködő, én tartom őt.

Alszik. Nem irigylettem pénzt soha,
Mert dőrén láttam elfecsérlni azt,
Tőled tanultam, mennyi élvet ád
Kegyes tettekben.

                               Csak ne volna férjem.
Mohol! E férj tüzes kardú Mihály
Az éden ajtaján. Csak ő ne volna.

Ő oly jó lélek, hogy ohajtanám
Fölvételét e bánat tengeréből
Az élet országába.

                Jó Mohol,
Én azt hiszem, hogy az nem is szeret, ki
Szerelméért vétkezni fél. Imént
Megloptam férjemet érted - kivánd,
Eltépek mindent, ő sem halhatatlan.

Meglopta férjét? Hát nem kölcsön-é
Az, nő nem lophat férjétől,
S egy embert ment meg, itt van iratom.

ÁGNES (eltépi)

S nem jótett-é az égbe bésegítni?

MOHOL (titkon)

Menjünk be, Ágnes, pislog itt az ember.  (Ágnessel titkon beszélve el.)

(Petőfi, Dézsy és mások.)

Itt vannak kulcsaim! Tessék önöknek
Megtenni a vizsgálatot.

                        Hiszen
Csak szertartás -

               Itt vannak számadásim. (Az almáriumot kinyitva vizsgálódnak.)
Ki vagy te vakmerő suhanc szobámban?

Ember.

        Miféle? Kézmüves, müvész?

Minek köszönheted, hogy szült anyád?

Bolond! Hogy férje férfi volt.

        Azaz
Hogy a férj volt bolond. De félre evvel.
Ládd, pénztárnokság nem tett férfivá,
De ez pénztárnokká s mégis hiszed,
Hogy címtelen az ember mit sem ér.
De ha nem tetszem, szidd anyósodat.

Bocsánatot, Petőfi! Húszezer
Forint hibázik - többször számolám.

Lehetlen.

               Hej Petőfi, jól vigyázz,
Szekrényed más kulcs is nyitja tán.

                                        (Két vers a rossz nőkről.)

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Hiába, zár alá kell venni mindent.

Úgy szólok hozzád csak, mint jó baráthoz,
Tudom, hogy a törvény kemény, de te
Ismérsz, három napot csak. Tán nyomába
Jövök mindennek, s hogy ha nem, javam
Szent szó biztosítja.

        Csak neked
Teszem meg, sógor [?] - gondold meg, mimet
Tevém kockára.

                  Jó derék barát. (Dézsy s a többiek el.)

Megálljon, nője nem fogadja önt.

Hogyan? Ily cimbora tiltandja-é,

Hogy a férje nőjét akkor látogassa,

Ha kedve van?

             Imáz, tán gyermekért.

ILMÉRINÉ (bejő)                                          (Ágnes előbb érintse ezt.)

Hát többé senki sincs szolgálatomra,
Fiam, Petőfi, vén anyósodat
Ekként becsűlöd-é meg?

                          Óh, anyám
Ne érintsd a sebet, mely nékem is fáj,
Nézd, nőmhöz vágyok menni és kizár.  (Mohol kisurran, Ágnes jő.)
Jól látok-é, anyám! Óh, nézd, anyám!

Lányom régtől vigyázok lépteidre,
Te az erényt szűdből nyelvedre vetted,
Felejted, nő, felejted, gyermekem vagy,
A vér megsértett kapcsa rémes átok.

Mily szép erényszónoklat, e fiú
Hozzá a példa. Úgy-e jó anyám,
Ezt elfeledted?

               Nő, ki volt veled?

Egy jó barát, - vagy tán mert lelkemet
Nőbőrbe varrta a sors, hogyha lelkem
Egy fiúban lel rokonra, ne
Legyen szabad barátjának nevezni?

A lélek oszthatatlan, lelkedet
Tőlem kell elrabolnod a barátnak.

Tőled? Hát volt-e nálad, gyáva te!
Ha így választott volna, megtagadnám.
Éltemben nem szerettelek.

                         Hogyan,
S az esküszónál -

                         E nő lett szerelmes
Pénz és cimedbe, és engem, szegényt
Horog gyanánt használt, mert szűmben alvék
A szent szerelem.

                        S még kérkedel,
Hogy megcsalál, bár kínom már elég.

Sosem szerettelek; mit tartozom,
Azt megcselekszem, többre nincs jogod.
S te mit panaszkodol, anyám?

                              Cselédid
Fel sem veszik parancsom, s én szegény,
Vén napjaimra állok elhagyattan,
Szükséget szenvedő, nézd, nézd ruhám.
Hát illik-é ez lányom dús lakodban,
Vigyázz magadra, én nem átkozódom.

ÁGNES                                         (A lányt már előbb említni.)

A bőséget megszoktad-é előbb?
Szegény polgárleány, szerelmedet
Eladtad az apámnak, s gyermekid,
Egy lányt és egy fiút merő erényből
Kidobtad a világba. Hát nem-é
Ez volna sorsom is, ha a papok
Hókusz-pókussza nem jött volna közbe.

Ágnes! Te megváltoztál, térj magadba!
Lám, vizsgálták pénztáram s húszezer
Forint hibázik, nem tudom, hogyan.
Hozzád siettem, hogy vigasztalást
Találjak kebleden, be nem bocsájtsz,
Míg másokkal meghitten társalogsz.

Mit is keresnél nálam híreiddel,
Ha jobbakat nem tudsz, csak azt tanulnám,
Hogy tartozásodat [Olvashatatlan szó]
Nem hajthatnám be tőled. Hagyjatok,
Vagy vérig kínzotok már? Jőj, anyám,
Menj kis szobádba, ha vendégeim
Jönnének, szembetűnnél rongy ruhádban.  (El mind.)

                                                   (2--ik monológ, asztalon bort hoznak, Mohol.)

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -

MOHOL (fel-le jár).

Hem - hem -
(Leül.)         Isten megáldjon. Lám Balázs,
Te jó fiú vagy, jőj, igyál velem.

Kétszer se mondd.  (Leül.)

                        Egészségedre hát.

Egészségemre! Ej, csalod magad,
Ivás ez?

        Árt a több.

                   Árt vagy nem árt.
Bolond György húnyva tartá két szemét,
Hogy az ne kopjon, s hasznát nem vevé.
Igyál csak.

               Nem lehet. Vagy meghalok.

Te kákabélű, rossz szőrhasgató,
Kiméred tán azt is, mennyit esengj,
S örülj, hányat lépj.

                     Így - hála nagy Isten,
Hogy evvel is megáldál. Többi közt
Tudom, Balázs, sokat tűrtél szegény
Fiú, míg -

                 Nem többet, mint bírtam, ám
Igaz, hogy egy pohár bor tönkre nem tett.

Megfordultál, tudom, sok bűntanyában.

Kicsinység, most reménylem csak javát.

Lám, lám; - most jő eszembe - tán Balázs
Te ösmernél egy elszánt, vad kebelt,
Mely szó nélkül kész lenne tenni is.
Azonban ez mind csak mellék dolog.

Igen, igen, hogyha a levélnek
Utóiratba tesszük a javát.
De sosem csavard velődet annyira,
Jőj, s elvezetlek egy derék tanyára.

MÁSODIK SZÍN

A lányka csókra termett s oly hideg vagy.

Én jól fizetek, jőj hát karjaimba.

Az Istenért, könyrűlet!

                 Sőt szerelm,
Ismérem én már e szerénykedést,
Sosem kérjük, mit úgyis elvehetni.

E szép báb rontja vásárunkat. Éj,
Mi bájosan virul.

                 Fosszuk meg őt,
Tanítsuk meg szeretni.

Ah, emberek, ha még van kebletekben
Egy szikra jó, beteg apámra kérlek,
Bocsássatok, - hibáztam, hogy jövék,
De még nem ösmerém az életet. -
Im itt minden, mit lantomon kerestem.

Dühössé tész. Ingernek már elég volt.

Könnyű szeretni. Csókod oly hideg
Legyen, mint öklöm. (Üti.) Pénzért jó ez is.

Ne bántsátok, reszket, mint nyárlevél,
Jőj, jőj, én elvezetlek.

                Térdemen
Kérendem az eget, hogy megbocsásson
Minden vétkednek e jótettedért.

Soká térdelnél, hadd csak. Félre tik!

Menjen! Ki ostromolna lányszerelmet
Ilyen soká. Elég van. (Rózát öleli.)

                           Szép fiú!
Elég veréb, kevés sas, ah, de avval
Kényelmesb bánni és szintúgy madár.
Bort, bort, majd mámorban, majd a hő szerelemről. [!]

Mért játszol jobbat, mint mi, nem vagy-é lány?

Nyírjuk le fürteit.

                  És adjuk el.

Óh, Isten, hogyha elhágysz, én magam
Már védni nem tudom.

                         Megvédlek én.
Kis árért, csak szeress. (Balázs és Mohol jőnek.)

                       Balázs, Balázs,
A jégember! Hagyjátok a leányt,
Mert jaj különben.    (Bertát elhagyják s Moholt táncolják körül.)

Mi csókokkal kereskedünk, vegyél.

Csókom meleg s féltést nem ismerek,
Mint honn mogorva nőd.

                Tőlem vegyél,
Én éhezem, forrón fogok szeretni.

Rossz pénz vacsorádat fizetni, Emma! (Gáspár és egy lány.)
(Gáspár egy lányt be nem bocsájt az ajtón.)

Bocsáss apám, hadd lássam, mit zajongnak!
Az jól mulatna.

                El, te rossz leány,
Nem mondtam-é, hogy nem szabad belépned
E bűntanyára.

                  Hisz te tartod azt.

Te kis bohó, még ilyeket nem értesz,
El, milliom, a gazdaság után.
(Kizárja.)
Óh ronda bankák, nem tágultok-é,
Nem látjátok, hogy a nagyságos úrnak
Nem kell rossz csókotok. Ezer pokol!

Minő otromba fickó, hagyjuk el. (Az ifjakhoz mennek.)

Parancsol ön, szolgálni kész vagyok.

Mit tettetek megint! Mi lány ez itt?

Tekinteted vad, ember, óh, de mégis
Van benne emberérzés. Ments meg, ember.

Hogy mentselek meg?

        Vén apám beteg,
Szegény lakunkban ínség vesz körül,
Én ellopództam lantommal, melyet ő
Taníta meg tapintni húrjait,
Én azt hivém, hogy oly jók mindenütt
Az emberek, mint bátyám és szülőm,
De megcsalódtam. - Óh, vezess ki innen!

Jőj lány, támaszkodjál reám, ne félj.

(súgva)
Jegyezd meg jól lakását, jót kívánok
E lánnyal tenni.

                      Kérlek, csak ne tégy,
Inkább üldözzed, s megköszönheti. (Örs belép.)

BERTA

Itt jő bátyám.

                     Mit Berta? Itt talállak?
Atyám kétséggel küzködék miattad.

Ez embernek köszönd, hogy élve lelsz!

Nem tettem bérért, itt munkám jutalma.
(Egy hordóra lép.)

Csend! Jól vigyázz, a jég Balázs beszél!

Barátim! A terem lebújba küldött
Bünöst keresni, vagy inkább egyént,
Ki pénzével bűn piszkát elfogadja.
Ki a legény!  (Leugrik.)

                     Ha csak piszkára kell,
Nem a rossz tettre, ember itt vagyok.
Nem veszthet a pór úgyis jó nevet.

Beszélj vele, - ne árulj el. Derék
Gáspár hát a neved. S nem félsz-e, szólj,
Féllábbal sírban tartni ily tanyát
Minden gonosznak.

Hát ön azt hiszi,
Hogy nem csókolnának kéjhölgyeket
Enyéimen kivűl e szép leventék?
Nem volnának rablók ez éhezők,
Hogy rongyos ágyat nem lelnének itt?

Már még sem illik jó ember szívéhez.

Ég látja lelkemet, hogy loptam-e,
Vagy csaltam-é éltemben. Istenemre,
Nyugodtabb arcom, mint sok szent nevűé,
Leányaim a bűnt nem ösmerik,
Jó házi nők, de mondja, hogyha úgyis
Rossz a világ, ne éljek-é belőle,
Mint él a vendéglő abból, hogy esznek.
Mi gondom másra. Bűntanyámra költi
Pénzét az élő, bár ajtómra köp
Nappal - s ha meghal, akkor is füzet még,
Mert én viszem ki végső nyughelyére.

Nem fér fejébe, hogy nem bűn az, ölni.
Beszélj te néki, hisz te okosabb vagy!
Én apjához kísérem e leányt. (Bertával el.)

Kedves barátom! Ládd, nem gyilkolás az,
Az Isten mentse meg lelkünket ettől,
Balázs, mint látom, otrombán beszélt.

Azért jövék, hogy ön jobban beszéljen.

Az gyilkosság, hogyha kedves életétől
Megfosztunk bárkit, mert célunk gonosz,
De hogyha kín, nyomor csak élete
A meggyilkoltnak, így egekbe visszük.
Ha még amellett két lény boldogul,
S így egy szurással ennyi lesz szerencsés,
Rossz tett-e ez, nem, és így nem gyilkolás.
A gyermek is megérti, oly világos.

Lehet. Én nem tanultam oly sokat,
Hogy a belém verett helyszűk miatt
Kitolta volna a természetet,
De lelkem mondja, hogy csak gyilkolás az,
Ha egy embert örökre megfagyasztanak.

Ha bűn volna, bűn a tettben, enfejemre
Essék, reád csak a jutalmazás.

Már én csak mégis inkább éhezem.

Apád s testvéred -

        Óh, rossz szellem el,
Vérdíj ne nyomja őket. Én megyek,
Mert nyelved síma, mint sátán-kigyóé.

Derék fiú. Tudd hát, hogy próba volt,
Mert azt kiálltad, mondd szállástokat,
S én felsegítlek.

                          Próba, hem. Ha az,
Úgy megbocsájtok, hogy feltette rólam.
Szállásunk Szarka-utca 109.

Rosszhoz fordultam, tudja titkomat,
Kételkedett mégis becsűletemben,
Ez árthat jó nevemnek. El vele!
A tömlöc mély és ily világfutónak
Ott van, ki már béosztályozza, míg
Testvérét ostromlom. Láb alól
Éppen jó helyre dughatom. E lányt
Bírnom kell. Gáspár, áldjon Isten.  (Megy.)

Nagyságos úr!

                      Mi kell?

           Szolgálatára.
Embert kínálok.

                            Hogy, szent férfiú?

Szent és akármi, csak penész dolog
Ne kapcsolódjon hozzá. Egy ütés
Nem nagy fáradság s olcsóbbért adom,
Két heti olvasóm árát kivánom.

Jőj hát, szent ember, mink egymáshoz illünk,
Majd honn bővebben.

                                    Könnyen alkuszunk.

Vége az első felvonásnak.

KÖLTŐ (merengve)

"S míg sarja élend Árpád nemzetének,
Áldás s dicsőség Rákóczynk nevének!"
Babért tevék a hősnek homlokára.
Nagyok fonják a nép történetét,
S a vért az elpazarlott életért,
Mit számítás kinccsel mért volna fel,
Költők fonják meg az örök babért.  (Balázs és Berta jőnek.)

Atyám, óh jó atyám!

                                Bertám, te jó vagy,
Csókod, mint fűszeres bor, bátorít,
Nézd, elvégeztem költeményemet,
Még arcom ég a vad csaták dühétől,
De hősöm, ó lány, ez kettős babér.

Szegény atyám! Mindég e főtörés
S az óriásnyi gondolat alatt
Ölemből tested sírba roskadoz.
Minő hideg szobánk!

                                Hideg? No lám,
S arcom ég, Romhányon fölhevültem
Nem is kis munka egy hazát temetni.

Te rossz szülő vagy, vagy nem őrzenéd-e
Különben éltedet? Még mit sem ettél.

Igaz bizon, egészen elfeledtem,
De hisz te búsulsz én helyettem is.
Együnk hát.

                    Üdvözöld e férfiút,
Add jobbodat, lányod mentője az.

Adj Isten!

                 Ami nincs.

              Költő ön is?

Amíg pénzem kiér. Mit költenék mást.

Hazát, hő érzetet.

          Mindég hazát,
Melynek csak átkát ismerem, szerelmet,
Mely álnok. Van költészet bennem is,
De lelkem égtől szállna poklokig,
Nem hárfahang, de szélvész lelkesítne,
Mely árbócot tör, csillagot kiolt,
Zengnék bűnt, zengnék, mint a támadás
Zúzott Istent, s ez mind törvénytelen tárgy.

Jőj hát, atyám.

                       Hová?

                                   Ebédelünk.

Ah, úgy. Menjünk. De lesz-e mit, leány?
Mint látja, nincs mit kapni ételünkön,
De ez hízelgők ellen biztosít.   (Mohol belép.)

Dicsértessék az Isten.

        Jó napot,
Lám, hol találkozunk.

                                  Jó embereknél.

Tündér az én Bertám! Lám, semmiből
Mi jó ebédet alkotott. Be rég
Nem ettem ily jóízüen. Sebaj,
Elkészült költeményem, nézze ön,
Lesz nyúgalom, örök név, ág fejemnek.

Önt szent embernek tartja a világ.

S nem szent-e lángom? Egy szót, óh leány,
Írúl imádságtól tört életemre,
Hadd lássam, nem zúgott el hasztalan,
Mert érte üdvöt angyalajk igér.

Hohó! Már ily dörögve!

                                       És mi gondod.

Óh féld, leány, a szentes ajkakat,
A görbedt gerincet, mely, ha kell,
Csatára szállni, férfias erővel
Mosolygva bérgyilkost fogad. Szemén,
Míg csillog a mosoly, ha ifjú lányt
Csábít, vitézül vív, könyörg, fenyít.

Mi méltatlan gyanú. Én Istenem
Után Bertát imádom.

               Adja Isten!
Nézd Berta, nem hízelgek álerényt,
Felpattanó, könyelmű, vad vagyok,
A jót hajszolva nem latolgatom.
Utáltam a lányt.
Megláttalak lány és megváltozám.
Mentől tovább szunnyadt szívem szerelme,
Annál fenyítőbb árban dúl ki most.
Nem fonnyadt száz lázban fel-felhevülve
Árnnyá, miként tinálatok. Leány,
Ha te szeretni bírsz!

Haha! Mit gondolsz? Hol vagyon tanyád,
Mi címe volna nődnek. Nézz meg engem,
Aranyládán leend lábzsámolyod.
Cim, birtok és egy égő szív tiéd.

Nincsen tanyám, osztályrészét kinek sem
Szükítém meg. Mit Isten ád nekünk,
Egyetlen címed e szó volna: nő,
Nem adhatok mást, hála Istenemnek
Én azt kívánom, nőm vadul szeressen,
Engem szeressen és ne a mezt,
Melyt holnap eldobok. Mert feltevém,
Kitépném keblemből is a nevet,
Mely jobb hangzású lenne, mint szavam.
Válassz leány! Óh, válassz ám, de gyorsan,
Mert hogyha habozol, langy érzeted,
S ha az, nem boldogítsz.

                                 Megállj, leány!
Ne válassz. Mondd, egy csak mely reményt ad
S nyugton várok a végetlenig,
Mint Márja kép előtt tűzáldozat.

Minek ily szív, mely nem szeret?
Etnát felfújni nem lehet, tüzet
Igen, melynél megfőlne tán az étel,
Miért halasztni hát, - halál vagy élet.
Együtt teremt csak föld és nap tüzet,
Mondd, nem szeretsz, és én elhamvadok.
De ha igen, mért csalsz egy perccel is,
Mely engem illet. Mondd e kis szavacskát
És frigyünk áldva Isten, föld előtt.
Nem mond ugyan rá áldást a barát,
Nem jő fejedre asszony fékető,
De hát miért is az a szenvedélynek?

Önnek hát ágyas kell csak, nő kegyednek?
Hol életünknek sorsáról határzunk,
Hallgatni kell a szívnek, szól az ész.
Sosem leendnék én is becstelen,
Nem szánná-e ön őszfejű apámat?
Nekem nincs éltem, én csak érte élek,
Vénségét édesítni. Ön reménylhet.

Óh, Berta!
(Körülnéz és letérdel.)

                       Nézz körül, ne lássanak.
Választottál; adj Isten, meg ne bánd.
Óh, Berta, vigyázz, el ne tántorítson
Kincsének csillogásival, vigyázz,
Körül ne fonjon hízelgő szavakkal.
Nekem csak ágyasom lehettél volna -

                                             (Okoskodás a papokról, esküvésről.)

Ha szívedet eladtad gyűrüdért,
Vigyázz, hogy megkapd. Hogyha jő napod,
Mely gyászt hoz életedre, szólj nekem
És én megvédlek. Most Isten velünk. (El.)

Most hát enyém vagy! S éltem célja lesz,
Gátolni, hogy kívánni mitsem tudj.

Gondoljon ön inkább szegény atyámra.

[A kézirat itt megszakad.]

SZEMÉLYEK

ZÁPOLYA (levelet olvas)

Perényi nádor meghalt.

                                     Itt utóda.

Végakaratja volt, hogy a király
Koporsóját kisérje a Dunáig,
A főrendek ki a pesti határon.
Száz fáklya égjen, száz zászló lobogjon. -
Kicsinyes lélek, dőre hiúság,
A sírra hányva. - Boldogult atyám,
A nádor egykor borkupát, lovat
Hagyott barátilag fejedelmének.

S fia mit hagy majd, mint nádor, ha meghal?

Áldást vagy átkot, még azt nem tudom,
De azt érzem, hogy nagy nevet igen.

Csodálom, hogy még nem hívtak Budára.

Ezt el kell várnod méltóságodért. (Martinúzi nevet.)

Fickó, miért nevetsz?

                                  Hogy ilyen bölcs
Urak minő badar tanácsot adnak.

Mi vakmerő ez?

                           Jőj idább fiam,
Mondd bátran, hogy mi lenne véleményed.

Hogy bár előbb már nyergeltettél volna,
Aztán kérdezted volna nézetem.
Nem várja a sas, hogy prédára hívja
A varjuhad. Villámként csap közéjek.
Nem várja a párduc, hogy útjait
Ravasz rókák egyengessék előbb.
Még nem nyergeltetsz?

                                    Póki, utazunk!
Mi díjat kérsz, György, e tanácsodért?

Vigyél el engem is, nagyságos úr!
E szűk falakból a világot vágyom.

Egész a konyháig leszáll-é már
A nagyravágy?

                     Nem, nem, odáig száll csak,
Ameddig a szellem s erő leszáll.

Fiú, honnan veszel te ily eszméket?
Pajtásid istállóimban dőzsölnek,
Játék s tivornya legmagasb vágyásuk.

Uram! Láttál már rózsát, csanálat
Ugy-é, egy földben. Illatot huz az,
Emez mérget - a földből, mely egyik sem.

(Kívül zaj, dobszó, emberek futnak a házakba s zárják.)

Mi ez?

          Jaj, az adószedők! (Elfut.)

                                   Segítség! (Szapolyai lábaihoz dűl.)

Kelj fel, leányom! Szólj, mi baj!

                                                  Uram!
Hatalmas vagy, védelmezz a szégyentől.

(Üldözők jönnek s megállnak. Pekri, Kulifay s nehány pór jő.)

Megálljatok, im a nagyságos úr.

Nevethettem, midőn vadászkutyáink
Az asszutól megrészegedtenek.

S gazdánk, a fösvény polgár, aki még
Magától is sajnálta azt a nektárt,
Mint nézte fejvakarva.

        Uraim!
Irgalmat kérek e szegény helységnek.
Két évben adtuk a szörnyű adót,
Jövedelmeinknek hason felét.
Az úrnak fél jövedelmi is kincs,
Melyből úrként él, a szegény egész
Vagyonkájával is csak nyomorog,
Felével ében hal.

                         Csitt, gyáva pór.

Hisz nem kivánnók károkat, urak.
Beszedtem minden ékszert asszonyinktól,
Hálánk jeléül emlékűl ajánljuk,
Csak némítsák el azt a dobolást.
A kincstartó Szerencsés Imre úr
Hajhászai szedik marháinkat
Potya árért el a kótyavetyén.

Hadd lám - (Kíváncsian nézik az ékszereket.)
                 Igaz, szegény falu lehet,
Hol ily hitványságnak ékszer neve.
Majd meglássuk, teszünk, amit lehet. (Kulifay elteszi az ékszert.)
De azt a lánykát, merre is szaladt?
No, mondhatom, szép vendégszeretet.
Aztán tegyek kegyelmetek javára.

SZAPOLYAI (előlép)

Mi történik itten, birtokomon,
Ki e két szemtelen fickó?

                                 Nagyságos úr,
Mi a király adószedői, a
Tolnán határozott segélyt szedjük be.

Tolnán határzott? Az pártos gyülés volt.
A köznemesség s nagyszavú vezére
Verbőczi, a személynök, még nem a hon.
Mutassatok csak egy fényes nevet,
Csak egy urat, ki benne részt vett volna.

De mégis szentesíté a király.

Ha szentesíté, úgy csak tartsa meg,
Mi nem fogadtuk el, s nem fizetünk.

Kérlek nagyságos úr!

                                Hej, emberek
Villákra. Űzzétek ki e rablókat
Határaimból. - Amit loptatok
Gazok, elő vele. Hogy nem húzatlak
Ágasra, a királyért nem cselekszem.

DRÁMAI KÖLTEMÉNY

Lágy rezgése nyári légnek,
Gyors felhőnek tünde árnya;
Mely hajnalban zsong, az ének,
Szín, melytől ég pille szárnya, -
Szűz mosolya hő ajaknak,
A szemérem pirulása;
Semmik ti, mik elragadnak,
Ember lelkesítő álma:
Jőjetek mind, jőjetek mind!
Hogyha a tündérparancs int.
Aminek kéj földön árnya
Testet öltsön magára.

Minden édes bűvölet,
Mely a föld rideg porára
Fúval érzést, életet
S elreppen mint égi pára,
Melyet sejt csak s kincse bár
A vágyó emberkebelnek,
Durva kart, ha rája tár:
Csak rideg valót ölel meg, -
Jőjetek mind, jőjetek
Szép nyáréji képletek;
Fergetegnek orgonája,
Harmatcsepp, csillag sugára...

Elég, elég ne is boszantsatok!
Lelkem mind evvel régen jól lakott.

DALÁR (dal tündére)

Nem vonz-e hát többé tündérzene,
Küzdő érzések zajgó tengere,
Mely majd csilló habgyönggyé törik,
Majd bömböl és zúg rémes mélyeig?
S épen mivel nincs megfagyott szava,
Kimondhatatlan érzés szól általa?

TÜNDE (báj tündére)

Nem nyugtat-é meg többé a varázs,
Melyet kivűlünk nem bír semmi más,
Hogy ami lelkesítő s szép vagyon,
Tündér csókjának égni kell azon:
A lány arcán, duló villámokon,
A rózsa kelyhén, ostromló habon,
És minden, aki ebben kéjeleg,
Az minket áld, minket tündéreket.

CSILLA (szeszély tündére)

Nem vidít-é fel a játszó szeszély,
Mely tükröt ingat, ahol árja mély;
Virágocskát teremt a sír felett,
S odáig is mosolygással vezet.
A rózsafán maró tövist terem
Virága, hogy még igézőbb legyen,
De a tövisre is virányt lehel,
Hogy elviselje a tépett kebel.

DÉLIBÁB (képzelet tündére)

Mi az, mi az, mire vágyad lehet,
Midőn szolgál a gazdag képzelet,
Mely bűvös báját ott terjeszti szét,
Hol Istennek világa megszűnék.
Csak egy göröngy - s alapja megvagyon
Egy új csillagnak. -

                                 Ah, unatkozom!

Unatkozol? Mi szó tündérajakról!

Tündérajaknak egy nőszív parancsol.
Mig a földön vala honos tanyánk,
Ah, addig szép világ volt! Illatos
Berek rezgő árnyában, holdvilág
Hullámain tánc és dal oly zajos;
Majd a szikrázó tó gyűrűzetén
Bolintozó nád suttogása közt
Merengtünk, mint nap útja közepén,
A pusztán, melyet délibáb füröszt. -
Mi szép mulatság volt enyelgeni
A föld fiával, áldást szórva itt,
Amott gyötrelmet; s tünde képzeti
Ajándok volt mindkettő, melybe hitt.
A földi lánnyal versenyezheténk
S ha meggyőzhettük, milyen élvezet!
Mert bár a dics mindenkor a miénk,
Előnyben ő van a tündér felett.

Miért, királyné?

                    Óh, ne kérdd, ne kérdd!
Egy kis tündéri van mindannyiban,
Míg a föld gyengeségét, mely megért,
Melegjét, mely vonz, vágynunk hasztalan. -
No de azért nem volt panaszra ok:
Ifjú természet, ifjabb érzelem,
Mindenfelé még hatni, tenni sok ...
Megértett olykor egy-egy emberem.
S az a sok, sok dicsőséges kaland!
Majd egy királyfi, egy kobor lovag,
Halvány dalnok, kezében játszi lant,
Szerelmes pásztor, ádáz várurak.
Elmúlt mind. Most, hogy a vasút robog,
Távirda játszik, gőzkazán fütyöl,
Papírral ölnek a napilapok,
Légszesz lámpák közt a hold elcsücsül,
Várat, zárdát dönt villám, rág a szú,
Csak a moslékos gyár büszkélkedik:
Mint teknősbéka önmagába bú
A meghűlt ember s ottan vénhedik.
Döngetheti tajkát^[1] a szép, - ha vak!
A nagy, - ha más világ neki - nem ő!
Hogy érezné meg tündérujjak
Villanyát? Hisz nem tőzsdehír, mi jő.
Hiába volna szállanunk közéjek!
Nem sejtve tündért, meg sem értenének.

Bájos királyném hirtelenkedel,
Akad még most is egy-egy hőbb kebel.
Ismérek olyat, aki értene
És sejtésünkkel van már is tele.
Haszontalannak tartja a világ,
Kedvesnek én, - s midőn a gyepre dőlve
Néz megvetőn az emberküzdelemre:
Úgy érzi, néki nyíl minden virág;
Azé, kinek terem csupán a baj.
Mind néki hangicsál a sok madárka;
Majd ráijeszt a népek zsarnokára,
Boldog világ lesz, és megszűnt a jaj.
S mind e nagy dolgot fekve végzi el.
Mellette űlök homlokát legyezve,
S mosolygva oly furcsát sugok fülébe,
Hogy szinte önmagából is kikel.

Mely ország rejti őt? Ez drága kincs!
Nevezd, s hálámnak, tudd, határa nincs.

Talán csak inkább megtartom magamnak.

Hűtlen jobbágyok hát itt is akadnak!?

Zsarnok királynék hogyha fosztogatnak...

Csitt, ez pór bűn, ne mondjad a nagyoknak.
Én csak parancsolhatnék, ámde kérek.

Hát én, a gyönge, mindig csak kitérjek?
Hadd őt nekem, a hóbortos fiút.
Enyelgve, játszva kísérendem én
Ábránd s káprázat közt az életút
Jól elfátyolozott kietlenén.
S ha nem lel is dúsgazdag kincseret,
Melyet, ha útján egy kis rög mered -
Vad hangsikoly - halálig sértene.
Talán nem ismered fel sírjaig,
Mindegy, azért körében lenghetek,
S boldog vagyok, ha látom: boldogít
A rálehelt szeszélyes képzelet.

Ah... ah! Van is dicsekvésedre ok;
Én ily balgán szerény már nem vagyok.
Kivánom ismerjen fel s tudja azt,
Ki küld reá vészt és mosolyog tavaszt.
Fáradjon értem őrülten, vadon
Szeressen és az édes fájdalom
Egész mennyét és poklát élje át.

Mig eltaszítod majd - ha megunád.

Nos aztán ember mit kivánna még?
Elég: egy percig volt övé az ég. -
De jó, ne mondd honát, ugyis tudom
Mi volna más, mint a magyar haza?
Onnan került utolsó bajnokom
János vitéz is, a szép dalia. -
Csak ott találni még egy-egy zugot,
Hol pásztortűznél rólunk szól a dal,
A múlt visszhangja most is suttog ott,
Gyermekregéknek hímes szárnyival;
A honfiszívből tündér álmokat
Repít felénk egy-egy rejtett sohaj,
S hahogy szeret, vagy bútól megszakad
Még hisznek benne, s nem veri kacaj. -
Ah, a kőszén-civilizáció
Illatja a viráglehelletet
El nem riaszthatá még. - Ámde jó
Ne mondd, azt is tudom, ki embered:
Költő, ki volna más? Nagy léptei
Sohsem tartnak mértéket a tömeggel,
S vagy az utat bolondúl ő töri,
Vagy elkórász, ha holmi limlomot lel.

Jól van tehát, költő, azt is tudod;
De hát hol rímeket ezrek faragnak,
S szárnyas lovak oly bőviben akadnak,
A keresést százszor megátkozod.
Ez jó szerencsének tekint, ha jössz,
De illőbb, úgy hiszi, ha tart sub rosa;
Amaz kilesz veled s kiír - mi próza -
Rangodból amit azt, ha felfödöz.
Egyik Maecenásnak késztetve tesz
S olyan kötet költészetet adand be,
Hogy halhatlan tündér természeted se
Emészti el, míg a földön leszesz.
Akkor botolsz majd kedvesemre, s fáradt
Kedélyre, testre már öröm nem árad.

Igaz, igaz, kérlek, hát add nekem.

Elrontanád őt. Százszor újra: nem!

Ah Csilla, Csilla!

                        Hallgasd meg királynénk!

Mi új érzés! Eddig nem ismerém még
Az akadályok édes mérgeit;
Ha eddig vágytam, mostan égve égek.
Egész világot érte, Csilla, néked.

Nem, nem!

ÁMOR (bosszúsan fellép)

                  Mi felfordult világ ez itt?

Ah, Ámor a hatalmas! Béke, csend.

Ilon, az ifju a tiéd leend.
Kis Csilla, nos mit duzzogsz? Látom én jól:
Az ős Olympon mily gazdálkodás foly.
Az asszonynép fellázad untalan.
Alig lopózkodott be hízelegve
Már pusztulás jött az ős istenekre;
Csak én maradtam írmagul magam.
Meghagytak, mert lenézték gyermek arcom,
Miattok itt akár szüntelen alszom,
Munkát ugyancsak nem hagynak nekem.
A földön? Arról, ah, mért is beszélek!
Telekkönyvpajzsok, szerződési vértek
Felfogják legkeményebb fegyverem.
Helyembe léptek hírlaphirdetések,
Nénék, banyák, kozmetikek, üzérek -
Itt meg szeszély, pajzánság, képzelet.
De sok, ami sok! A játékot meguntam,
Alattvalóim lesztek, mint a múltban,
S törvényt teszek mindnyájatok felett.
Ilon, az a fiú legyen tiéd,
De élvezvén majd egy tündér kegyét,
Ha üdvét gőgje nem birandja el
S dicsekszik véle a rossz porkebel:
Dicsedben többé meg nem lát soha,
Míg érdemesnek nem tartod reá,
Hogy egykor hitvány mezben lépj elé,
S ő benned a tündért felismeré.
Ha ellenben te játszanál vele,
Kebledről lábadhoz taszítva le,
S szolgát, nem kedvest óhajtsz csupán,
Gyalázatot hozván eképp reám,
Áldásom átokká ferdítve el:
Bűnöd legádázabb boszúmra lel.
S mind addig ver kérlelhetetlen vezeklés,
Míg híveim közt a leg-is hivebb léssz.
S most kis mosolygó Csilla, menj, vezesd
Ilont. No, fel se vedd e kicsi bajt!
Hidd el te vagy, ki legkevesebbet veszt,
Kisérjen jókedv, míg más tán sohajt.

Im itt vagyunk. E helyt szoktam vele
Enyelgni - -

             Mily alakban?

                          Láthatatlan.
Elég, hogy engem érezett szive,
A föld lányát nyugton csókolni hagytam.

Tán kedvesét. S ki az?

                           Molnárleány.

Ah, ah! - -

              Várjunk csak kissé, itt az óra,
Hogy láss magad.

                       Csodálatos talány
Költőd s kalandod -

                       Óh, bár válna jóra!

A KÖLTŐ (könyvvel kezében jő a háttérből)

Nagy árnyak! Óh, csak lengjetek körül!
Lelkem megérez és ernyedetlenül
Ontom küzdéstek, int a nagy idő.
Elesni, győzni - véletek dicső. -
Ti a tömegnél egy fővel nagyobbak,
Erényeitek rám is átragyognak.
Achilleus haragját érezem,
Maratonnál kigyújt a győzelem,
Colomboval lángcsillagzat vezet,
Fingálhoz a borongó képzelet.
Mi a jelen nekem - ah, el vele,
A kor hitványabb-é vagy embere?
De nem káromlom hát a napsugárt,
Mely végig árjadoz, - az illatárt!
A lány szerelme, a százhangu ének,
Nem-e mind szívverése a jelennek.
A képzelet, mely nagysághoz vezet,
[Olvashatatlan szó] sírt tár fel nekünk,
Belé csak a [Olvashatatlan szó] jelen tehet
Egy kis sugárt, melynél melegedünk.

A drámatöredék kézirata az OSzK Kézirattárában az 1399 Fol Hung szám alatt található. 6 levél, külön címlap nincs. Keletkezési ideje a negyvenes évek eleje (1843?). Az I. felv. két színjelzését megcserélte, a szöveg azonban a leírt rendben folytatódik. Egy felvonás és a másodikból egy szín készült el, de az egészről maradt egy tervvázlata, Álszégyen címmel. (Ezt itt közöljük, forrás: Madách Imre összes művei, sajtó alá r. Halász Gábor, Révai Kiadás, 1942. A Vegyes feljegyzések. Színpad cím alatt, II. kötet, 721-723. l.)

A drámatöredék szövegét Halász Gábor szerkesztette Madách Imre összes művei (I-II. k., Bp. Révai, 1942) első kötetéből (1013-1043 l.) vettük. Jelenlegi CD-szövegünk ennek a legutóbbi szövegnek újra ellenőrzött, több helyen javított, kiigazított változata. Jelen CD-kiadásunkban modernizáltuk a drámatöredék helyesírását, természetesen csak azokon a helyeken, ahol a változtatás nem rontotta el a darab jambikus verselését. Tehát nem változtattuk meg a gyakori, a ma helyestől eltérő hosszúságú magánhangzós (pl. hírü, könyrűletével, ohajtanám, becsűletes stb.) szóalakok, továbbá a ma helytelen rövid vagy hosszú mássalhangzós (pl. könyelmű), hibás helyesírását, ha a verselési helyzet úgy kívánta. (A helyesírási elvek részletesebb indoklását ld. A METINF - Az ember tragédiája információs dokumentumában!) Nem változtattunk természetesen Madách régies, vagy nyelvjárási szavain, egyéni szóalkotásain (mint pl. itszéddel, reménylhet, fékető = főkötő stb.), a régies ragozáson (mint pl. tiltandja, gyilkoland, jőj stb.).

A drámatöredék kidolgozása még némileg vázlatos, egy-egy részletet, monológot csak jelzett, de meg nem írt. Az odavetett megjegyzések jelzik a jelenetek irányát. Az ilyen vázlathoz tartozó megjegyzéseket vastag betűvel elkülönítettük a dráma szövegében. A kézirat 3. levelén az első jelenet rövid, vázlatos summázata található, ezt a részletet, mint a drámatöredék "szövegváltozatát" itt közreadjuk.

MOHOL

Madách Imre feljegyzései között a Jónév és erény c. drámára vonatkozóan a következő vázlatokat, ötleteket, fogalmazványokat találták:

Vén nő.

Érzi állása fonákságát, de a házasság elválhatlan, nem segíthet magán, s irigyli a bérgyilkost; kell magát védni is, mert bűn az öngyilkosság s büntetendő, mi iszonyú, nincs mentség.

Egy cinikus, rövid, minden fonákságot ösmerő s utáló, bár nem stricte morális, mégis jó, a keresztényi szeretet kenyerét evő; semmi szerelmet nem hivő, jónak látszani nem akaró.

Magasztos, zavart, elfogott, igen szegény költő és fizikus, kit charlatánná akarnak tenni a gazdagok, magukat is ékesítendők a névvel. Koldulni megy, - kidobatik.

Uzsora, hipokrita, buja, a drága igazsággal is nyomó. A gróf jön hozzá pénzért, de önpénzéből. Kicsinyes.

A drámatöredék kézirata az OSzK Kézirattárában az 1400 Fol Hung szám alatt található. 2 levél. A rövid töredék címlapján jegyzet: "1855 szept. 17-én." A drámatöredék szövegét Halász Gábor szerkesztette Madách Imre összes művei (I-II. k., Bp. Révai, 1942) első kötetéből (1045-1051. l.) vettük. Jelenlegi CD-szövegünk ennek a legutóbbi szövegnek újra ellenőrzött, több helyen javított, kiigazított változata. Jelen CD-kiadásunkban modernizáltuk a drámatöredék helyesírását, természetesen csak azokon a helyeken, ahol a változtatás nem rontotta el a darab jambikus verselését. Tehát nem változtattuk meg a gyakori, a ma helyestől eltérő hosszúságú magánhangzós (pl. kisérje, varjuhad, huz stb.) szóalakok, továbbá a ma helytelen rövid vagy hosszú mássalhangzós (pl. asszutól), hibás helyesírását, ha a verselési helyzet úgy kívánta. (A helyesírási elvek részletesebb indoklását ld. A METINF - Az ember tragédiája információs dokumentumában!) Nem változtattunk természetesen Madách régies, vagy nyelvjárási szavain, egyéni szóalkotásain (mint pl. csanálat = csalánt), a régies ragozáson (mint pl. kivánnók, szentesíté stb.).

Madách Imre feljegyzései között, a színpadi jegyzetek még nem II. Lajos, hanem Verbőczy címmel szerepelnek. Ezek a vázlatok a következőek:

Verbőczy.

Kis nemzetségből, önerejével felszárnyaló. Egy fényes lányba szerelmes, de szülői akadályozzák. Elszánja magát kizárólag politikára, s a népet képviseli. Király, mágnás üldi; úgy van, mint a vén káplár, kit a taknyos tiszt egy illedelmi hibáért megcsapat.

Fraibaiter haláltól menti meg Verbőczyt, ezt hálálja, éltét haszonra fordítja, ha nincs tett, rabol, Mohácsnál ott van, nem jobb-e ez a halálnál?

Verbőczy: Engem a kor szült, - én azt képviselem, hatalmam egy egész kor!!

Martinuzi. Azon gondolkozom, ha a bolond ki azt hiszi, király, az volna, megszűnnék bolond lenni? Így ki halhatatlanságról álmodik - Nem tetteikért azok a királyok, de tetteik azért halhatatlanok, mert király tevé.

Az országgyűlés leirása. (Mellékletek)

Martinuzi: Az arisztokratáktól vártok valamit, ti durva tenyerűek?!?

Martinuzi látva, hogy egy párt sem jó, akármely győz, a nép vérzik, végre klastromba megyen.

Országgyűlés tehetetlensége, óvások egymás ellen, a király érzéketlen lett.

1516. Vladisláv II. Lajos gondnokául Bornemissza János, Bakács Tamás és Brandenburgi Györgyöt rendelte. Leo pápa Zsigmond lengyel király és Miksa német császár frigye mellett. - Az 1485-iki törvény szerint a nádort (Perényi Imrét) illette volna a gyámság, de Zápolya gubernátort akart. - A császár és Zsigmond képviselőket. Gyűlés a Rákoson Zápolya alatt, áttétel Budára, ostrom, Zápolya eltávozik féltében. A rendek nem akarnak semmi gyámot, sem tanácsot.

A főrendek törvényeket küldenek szét, a tolnaiak szintén. Verbőczy befolyásával, Zápolya az urakkal tart. (Szálkán kancellár, személynök) (A király elfogadja)

Verbőczy visszajön, de csak bullát hoz.

Újra országgyűlés, Zápolya többségben. Megvesztegetések. Erős rendszabályok s számoltatások. Kényszerítés a parancsnokságra. Szkerdonai polgárok. - Báthory felfüggesztett, s csak ezután új adó, ne a király adósságaira. - Hivatalokra csak magyarok, szövetségek tiltva. Luteránusok - türelem, némi üldözés, György, Branden. Ferdinánd befolyása.

Hír, hogy a polgárokat a nemesség ellen lázítja a kormány. Készület az ostromzárra, a fabábu. Ártándi megveretik. Királyi válasz. Égi háború. (Tanács Zsigmondtól, menjen a király a gyűlésre, s adja ki Ujlaki örökét).

Verekedés a királyi tanácsban. Szálkán és Frangepán, Lajos a hatvani gyűlés ellen. Szerencsés fogságból szabadul. Háza feldúlatik.

Országgyűlés, a tehetlenség, óvás király és rendek részéről. A francia király árulása. Vezér nem találkozik. A királynak szökést javasolnak. Szálkán ellenzi. Pártoskodás Tomori s a király tábora közt. Mohácsi vész.

A vázlatok közt találkoztunk a dráma korábbi szövegváltozatának is beillő néhány verssorral és dialógussal. Ezek a következőek:

Ha volna szűnk oly edzett, mint az érc,
Istenné lennénk, mert sorsot, haszont
Egy ezredévre felszámítanánk.
De van lelkünkön egy anyagkapocs,
Mely visszahúz a földre, rögtönöz,
Ront, érzeményinek gyűlő pontja: "szív"
A férfiú Achilles-sarka ez,
Mellyen sebezhető.

Minden kebelnek, melyben tetterő forr,
Van egy kora, melyben megáll csatázni
Önönmagával, mert jaj, hogyha nincs,
Akkor halt és tett benne nem terem.
Hagyjátok őt kiküzdni, s hogyha veszt
A honfi, kalapácsom üsse első.

Devecser! Mondd, van-é e földön ember,
Ki nyugton áll üdvének romjain
S könnyetlen néz a drága mult felé?

A drámatöredék kézirata az OSzK Kézirattárában az 1041 Fol Hung szám alatt található. 9 levél. Az első szín másolat, a második színtől Madách kézírása. Javítások a költő kezétől. A drámatöredék első színét először a Koszorú-ban közölte Arany János (1864. II. 123-25. l.) Utána Gyulai Pál Madách Imre összes művei c. válogatásában (Bp., Athenaeum 1880, I-II., új lenyomat: 1895) a III. k. 317-328. lapján, majd Halász Gábor szerkesztette Madách Imre összes művei (I-II. k., Bp. Révai, 1942) első kötetében (1053-1064. l.) jelent meg. Jelenlegi CD-szövegünk ennek a szövegnek újra ellenőrzött, több helyen javított, kiigazított változata. Modernizáltuk benne a drámatöredék helyesírását, természetesen csak azokon a helyeken, ahol a változtatás nem rontotta el a darab jambikus verselését. Tehát nem változtattuk meg a gyakori, a ma helyestől eltérő hosszúságú magánhangzós (pl. százhangu, szive, kobor stb.) szóalakok, továbbá a ma helytelen rövid vagy hosszú mássalhangzós (pl. boszúmra, léssz), hibás helyesírását, ha a verselési helyzet úgy kívánta. (A helyesírási elvek részletesebb indoklását ld. A METINF - Az ember tragédiája információs dokumentumában!) Nem változtattunk természetesen Madách régies, vagy nyelvjárási szavain, egyéni szóalkotásain (mint pl. tajkát, kozmetik, kincseret), a régies ragozáson (mint pl. birandja, felismeré stb.).

Arany János a Koszorú-ban közölt részlethez a következő szerkesztői megjegyzést fűzte: E töredék egy készülőben lévő mű darabja, melyet, hogy a szerző bevégezzen, a t. olvasók éppen úgy óhajtani fogják, mint alulírt szerkesztő." (125. l.)

Iső sz. Tündérország. Ilona unatkozik, a földre óhajt, hallja a költő hírét s hozzá készül.

IIik sz. A költő otthon. Apja, anyja szándéka a fiúval, ez készül ki a világba. Ilona megjelen, mint pórleány.

IIIik sz. Hivatalszoba, bál, IV. Az összeesküvésnek rejtőzni kell.

IXik sz. Forradalom, győzelem, csömör.

A hideg világfi kritizálja a színészeket, hogy dühöngnek - mosolygva kell meghalni.

Ha a tengerhez egy században egyszer jő egy madár, s szájában visz vizet, van remény, hogy elhordja. De -

Fődarab

A lánynak nincs dicsősége, neve, kedvesében éli azt.

Mindenek fölött a szabadság s közjó.

Brutus anyjok. Derék, szilárd, erényes római nő, fiait éltében szerető és büszke... midőn észreveszi, hogy for... állandó szent fájdalmát a ...ben^[2] csak ő veszejt hont vagy fiakat.

A két Brutus egymást igen szerető; egyikök igen nagyravágyó, nyugtalan.

Felesége. Szerető nő és gyönge. Tudakolja mért fog durva hősökkel kezet, mért ugrik fel ágyából éjjel. Később férje átlátja, hogy Róma véres képe tűnnék mindég elébe, és mily bolond volt a halhatatlanságért ily nőt feláldozni.

A másik Brutus. Szelidebb és jobb, azon sir, hogy sírja felett nincs nő, aki sírjon - és hon sem. Mond a másik:

Egyik vad, a szerelmet kacagó, trónkövetelő.

Csillagász lánya, az öregebbnek szeretője. Később megvetett, más szeretőt is megvet. - Bosszut áll, kisül, hogy Buda leánya.

Magamat utálom, te haragszol.

Kettőt teszek boldoggá ez életben s elkárhozom - vagy itt tegyek-é két boldogtalant, hogy túl boldog legyek?

Gyűlölsz, s így enmagamat is.

Egy udvaronc zavarkodik, hogy nagyobb rangot reményl midőn el nem éri, dühös. Mindég hazafiságról szól s mindjárt inog, tüzes, hadaró. -

A magunk nemes érzéseit perszonifikáljuk a nőben, akit szeretünk. (Herakles)

A gyertyavivő legtöbbet botol. (Mózes)

Vig leszek, hisz azért (fizetsz) jársz hozzám, hogy mulassalak.

Midőn mindenki elhagyja, a kéjhölgy hive marad. (Csak tréfa)

Egy gyáva, kiélt embert nem csodálom, hogy nem szeretsz, de engem kell szeretned.

1. Arany szerkesztői jegyzete. Tajok, Ballagi szerint, paizsteknő (eredetileg teknősbéka héja).

2. A kipontozott helyek olvashatatlanok.